#Rengetegből

[versinator]

Rengetegből tűzvésszé

Gyalogosok táncoslány szemléletével felsorolni Távolodnak kiüldözné öltözékét lélegzetét Széjjeltárta kavarnak boldogságból pislákolni Szeretetteljes remekművet fényeskedjék tintasötét

Passió részletét madarának behatolni Kannák fölveti ráparancsol önérzetét Szeglete szívdobogva csaholtak gurulni Köpenyét egységnek nógatja beköszöntét

Áttekinthető fölvonóhíd megteszünk ismételgeti Látszatra igyekvő függő kezedből Rogy hozatja szoritásom etetheti

Kivánod városához dobolnak testemből Szárnyalok rendeződik olyanféle intézeti Boltívek raboskodik üregekben ecetből

[osszetorvelegbelul]

Hogy mit is érzek iránta? Szerelmet. Nem, ez így nagyon tág fogalom. Szűkítsük a kört. Amikor rágondolok, amikor ismételten beférkőzik a gondolataimba egyszerűen elönt a boldogság, a melegség, mintha hirtelen feltöltöttek volna pozitív energiával. Mikor rágondolok minden egyes közös emlék, randi, utazás filmként pörög le előttem, ezzel újra átélve az élményt. Szeretem, hogy szerethetem. Szeretem, hogy egyben tekinthetek rá a szerelmemként és a legjobb barátomként.l Szeretem, hogy bármi van ugrik, próbál a kedvemben járni, jobb kedvre deríteni. Nem, itt nem az elkényeztetésről beszélek, hanem arról, hogy ha valamit nem tudok, legyen az egy cipő teljes neve, susuval kapcsolatos vagy bármi olyasmi, amit én nem értek, rögtön elmagyarázza aranyosan és ezzel több  tudással fogok rendelkezni. Hogy ha rossz kedvem van, sírok, baj történt rögtön felhív, kérdez, érdeklődik, segíteni próbál, meghallgat, támogat, büszke rám, megdícsér. Ha nekem valami nem tetszik, leü velem, maga felé fordítja a fejem, hogy a szemébe nézzek és megbeszéljük az adott problémát. Az ágyba reggeli. Büszke rám, büszkén fogja kezem az utcán, plázában, boltban, kávézóban, burger kingben, bárhol. Megvéd a barátai előtt, ha kell, illetve mesél nekik rólam. Ha velem van, akkor számára a social media megszűnt, csak velem foglalkozik, ki akar használni minden egyes másodpercet, amit velem tölthet. Úgy vigyáz rám,  mintha egy törékeny porcelánbaba lennék, egy karcolást nem tűr rajta(m), figyelmes. Szeretem, hogy a bolondságaival bármikor fel tud vidítani és szakadok a röhögéstől miatta. Szeretem, ahogyan puszilgat, bújik hozzám, ölelget. Mintha én lennék az Otthona, a biztos pontja. A tenyerén hordoz, Hercegnőként bánik velem. Szeretem és melegséggel tölti meg a szívemet, hogy nem úgy beszél,, hogy Ő és Én, hanem, hogy MI. Velem tervezi a jövőjét, akár közelebbit, akár távolabbit, de én szerepelek benne. Szeretem, ahogyan látja a világot. Szeretem, hogy bízik bennem, megosztja velem azokat a dolgokat, amik neki fájdalmat okoznak, múltbéli sérelmek vagy éppen most történt dolgok, amik őt bántják és engedi, hogy segíteni próbáljak. Szeretem, hogy Van, Létezik, és, hogy az Enyém. Szeretem, hogy szeret. Szeretem, hogy miatta szeretve érzem magam. Hogy bármi legyen is, itt van mellettem, félt, óv és a legjobbat szeretné nekem. Nincs 10/10-es külsőm, illetve belsőm sem, vannak hibáim, mint belsőleg, mint külsőleg. De így is szeret. És Őt nem érdekli, ha éppen kiborultam, hisztis vagyok, fáradt, sírhatnékom van, Ő ott van,figyelmes,nyugtat és segít és minden egyes szava, amit leír, vagy éppen kiejt a száján segítenek és mosolyt csalnak az arcomra. Szeretem, hogy mikor éppen náluk voltam és problémám akadt, nem hisztizett, hogy fúj és undorító, hanem szerzett nekem  amit kellett, adott nadrágot, hiszen nálam nem volt. Simogatott, ölelgetett, hagyta, hogy hozzábújjak, nem sírt a szája a dologért és azért, mert hisztisebb kedvem lett. Segített, leszarta volna, ha bármivel baleset történik, akár hajnalba is megoldotta volna a helyzetet. A bolt után rögtön kivette a kezemből a szatyrot, pedig nem is volt nehéz. Szeretem, hogy udvarias, mindig előreenged és berögződése, hogy a bal oldalamon jöjjön. Szeretem, hogy bárhogyan is nézzek ki, full sminkben vagy kevés sminkben, akár smink nélkül, kócosan, betegen, neki mindenhogy a leggyönyörűbb lány vagyok a világon. Szeretem, hogy mekkora beleéléssel énekli a dalokat,amiket szeret, hogy éjjel, alvás előtt éneklős videót küld, amely akkora nyugtató hatással van rám, mintha bevettem volna 3 xanaxot. Szeretem, hogy a közös nyaralást tervezi, hogy reggel az első dolga, hogy ír nekem, hogy random, megbeszélés nélkül felhív. Hogy, ha egy rövidebb időre eltűnök már aggódik értem. Szeretem, hogy mindenféle ruhában legyek is, azt mondja, hogy jól áll. Hogy olyan belsős poénunk van, amit más tuti nem értene. Szeretem, amikor becéz...manoo, szivem, kicsim, kincsem, szerelmem...imádom őket. Szeretem, hogy Létezik, Velem van és abból a rengetegből Engem válaszott. Szeretem, hogy szerethetem.

[nem-hagyhatsz-el]

Hogy mit érzek irántad?

Szerelmet.

Ez így nem jó, ez így egy nagyon tág fogalom. Szűkítsük a kört.

Amikor rádgondolok, amikor ismételten beférkőzöl a gondolataimba elönt a boldogság, a melegség, mintha teleöntöttek volna pozitív energiával. Mikor rád gondolok, minden egyes közös emlék egy filmként pörög le előttem, ezzel újra átélve az élményeket. Szeretem, ha szerethetlek. Szeretem, ha tekinthetek rád a szerelmemként és egyben a legjobb barátomként. Szeretem, mikor próbálsz a kedvembe járni. Tudod mikor van rossz kedvem és felhívsz, kérdezel, faggatsz, meghallgatsz, segíteni próbálsz és támogatsz. Szeretem, mikor a bolondságaiddal fel tudsz vidítani. Szeretlek és ez melegséggel tölti el a szívem. Velem tervezed a jövőd, akár közelebbit, akár távolabbit de én szerepelek benne. Szeretem mikor bízol bennem, megosztod velem azokat, amik neked fájdalmat okoznak. Szeretem, hogy vagy nekem, hogy létezel, hogy az Enyém vagy. Szeretem, hogy szeretsz. Szeretem, hogy miattad érzem szeretve magam. Hogy bármi legyen is itt vagy mellettem. Nincs 10/10-es külsőm, illetve belsőm sem, vannak hibáim, külsőleg és belsőleg egyaránt. És így is szeretsz. És téged nem érdekel, ha éppen kiborultam, hisztis vagyok, fáradt, sírhatnékom van, Te ott vagy, figyelmes vagy, nyugtatsz és minden egyes szavad amit leírsz vagy éppen kiejtessz a szádon... segítenek, és mosolyt csalnak az arcomra. Szeretem, hogy akárhogy nézek ki, betegen, kócosan, reggeli fejjel de neked mindegy, mert azt mondtad, hogy mindegyhogy a leggyönyörűbb lány vagyok számodra. Szeretem mikor azt mondod, hogy számodra tökéletes vagyok. Szeretem, mikor nagy beleéléssel énekled a kedvenc számaid vagy a közös számunk. Szeretem mikor random küldessz képeket, videókat amik megnyugtatnak. Szeretem mikor reggelente vagy esténként úgy felhívsz és csak bámuljuk egymást. Szeretem, mikor becézel... manó, kicsim, kincsem, szerelmem, mindenem stb. és még a majmot is szeretem. De csak ha te mondod. Imádom őket. Amikor nem találkozhatunk és kívánjuk egymást. Szeretem, hogy Velem vagy és abból a rengetegből Engem választottál. Szeretem, hogy szerethetlek.

[antimarkovnikovrule]

Ki érti ezt? O.o

Ott tartok, hogy definíciókat olvasok a szerelemről. Szerelem. Egy szó, amit sose féltem kimondani akkor, amikor eljött az ideje, amikor igaznak éreztem. „Szeretlek.” Nem egyáltalán nem elcsépelt, csak akkor, ha azzá teszed, akkor érezheted annak, ha nem igazából mondod, ha nem igazából érzed.

De mi is a szerelem? Honnan tudom, hogy azt érzem? Honnan tudom, hogy nem csak egy fellángolás? Esetleg éppen akkor úgy érzem, hogy az vagyok, mert melletted lehetek, mert boldoggá teszel és mert sokáig egyedül voltam, de már nem?

Voltam már szerelmes, mind más volt, mind máshogyan formált és másként okozott gyönyört és fájdalmat. De amikor eljutottam odáig, akkor mindig tudtam, hogy most ezt érzem.

A romantikus filmekből sok féle képen lehet meríteni a szerelemről alkotott nyál és könny rengetegből, de egyik sem lesz igaz rám, rád, vagy rá, aki éppen kint sétál a sötétben és a kegyetlen hidegben. Mert a kapcsolat egyik társa sem olyan, mint a filmekben, vagy ha az egyik olyan is, akkor mennyi az esélye, hogy a párja is ugyanolyan legyen? A lényeg, hogy mások vagyunk, másként éljük meg és pontosan ezért kell mindenkinek felismernie saját magának, ha szerelembe esett.

A legszebb, amit valaha hallottam, hogy ha igazán egymásnak valók vagytok, akkor az egyszerű, minden könnyedén megy és minden tökéletes, minden nyugodt. De mégis, ez egy idealizált kép és a nyugodtság nem azonnal jön, előtte átkell élni az előhullámot és meglovagolni. Mint a vihar előtti csend, csak itt előbb jön a vihar, aztán a csend, vagy valahogy így.

Én onnan tudom, hogy szerelmes vagyok, hogy mindig Ő jár az eszemben, ha lekapcsolom a Netflix-et, egy pillanat sem telik el, de már látom magam előtt, azon gondolkozom, hogy mit csinálhat, hogy most vele lennék. Vagy mikor valami történik velem, azonnal megosztanám Vele, elsősorban Vele, ha más nem tudja, az sem érdekel, egészen addig, amíg Ő igen. Álandóan Róla beszélnék, de visszafogom magam, mert hát nah, nem várom el senkitől sem, hogy elviseljen olyankor. A vicces, hogy sose gondoltam volna, hogy áradozós típus vagyok, ami nem is, de ha rám jön… akkor menekülés. De tényleg ritkán van, magamban elrendezem az ábrándozást, csak van, hogy gyanússá válik, ha túl sokáig mosolygok, szívből jövően, úgy bármikor. Mint egy pánikroham, nem tudod mikor jön, csak letámad, mint Ő, mikor eszembe jut.  

A tény, hogy nagy betűvel utalok rá, már az is azt jelenti, hogy nem egy a sokból, hanem Ő a minden. Elkéne egy lavor a gépem alá, bár csoda, hogy működik, úgy eláztatom ezzel a csöpögéssel.

Vajon érzi, hogy így érzek, vajon tudja, hogy pontosan ezen érzések miatt, lényegében hatalmas hatalma van felettem? Mert igenis, ha úgy vesszük rendelkezik velem. Sokkal érzékenyebb vagyok Vele kapcsolatban, sokkal jobban fáj, sokkal jobban élvezem stb. Ha tudná, akkor lehet jobban vigyázna rám, mert igen, bármit tesz, bármit mond, annak sokkal nagyobb jelentősége van, még annak is, ha csak egy szimpla bevásárlásról van szó.

Lehetne még folytatni, mert igen, most épp áradozós kedvemben vagyok, pedig a fenébe is, de majd megőrültem miatta ma is. Egyszerre vagyok nyugodt és bolond, ideges és kiegyensúlyozott, ha Róla van szó. Ki érti ezt? Én nem, főleg, hogy természetemből adódóan nem vagyok se nyugodt, se kiegyensúlyozott és nem könnyíti meg a helyzetem, de még így is, még így is…

Néha azt érzem, hogy nincs ehhez nekem energiám, nincs erőm, hogy idegeskedjek miatta, hogy olyat éljek át, amit nem szeretnék, mert bántja a kb úgy mindenem, mert hát Róla van szó, tényleg jobban fáj. De ahh, ez bonyolult, nagyon bonyolult.

Nem tudom mennyire általános tény, de szerelmesen az ember bolond, hülye és felelőtlen, akár tettekről van szó, akár tűrőképességről. Több mindent ellehet így viselni, mintha valami szupererő lenne, amit egy másik személytől kaptunk, Tőle és senki mástól.

Tehát hivatalosan is szuperhős lettem, egy olyan fajta, aki saját magát sem tudja megmenteni, de legalább a gyönyörű együttöltött időkből lehet meríteni, azok aztán nagy löketet adnak.

 Íme hát egy fejezet belőlem, mikor éppen romantikusan meggyötört állapotban vagyok és másra sem tudok gondolni, csak Rá, mert mindig hiányzik.

- 2019.12.08. -

[katy-daemon-love]

Olyan káosz van körülöttem, hogy ezt még a jó istene se tudja rendbeszedni.

Kérlek, kell a segítséged, egyedül nem tudok ki jutni ebből a rengetegből

[sumanachen]

Gyertek velem és @melindaorovecz végig kalauzollak titeket ezen a rövid, de látványos út szakaszon. 18km első felében a szinteket és a kilátásokban gyönyörködünk. Képzeld el, hogy a vulkán peremén sétálsz, s olyan kilátás is nyílik, ahol elképzelheted milyen is lehetett itt valaha egy vulkán. Először a Jancsi-hegyre kapaszkodunk fel, ahol földvár állt valaha.. Amúgy itt találtunk egy képzeletbeli sípályát 😂😂😂Ahogy egyre feljebb kerülünk sziklásabb a terep. Holló-kő csúcsán igazán kiteljesedik a látvány. A kő rengetegből kíérve kinyilik a terület és előttünk a #börzsöny Megyünk tovább az itt található Salgóvár romjait a magyarok bontották le 1400-as években, ugyanis pénzt hamisított a vár ura. Már akkor is volt ilyen. Jó mi? 😂 Az útvonal első fele itt vége tér, de mi leereszkedtünk innen, ahonnan a következő részben fogok képes beszámolót írni. #túra #teljesitmenytura #geogo #instanttúra #terepfuggo #hike #hiking #trekking #amazingplaces #csodalatosmagyarorszag #stravahike #stravahiking #gooutside #keepgoing #turafuggo (helyszín: Börzsöny - hegység) https://www.instagram.com/p/CMXhHt4hP98/?igshid=1sexlo1mmmx3j

[kismano22]

Annyira igen. Egy ok a rengetegből amiért beleszerettem😊🥰

Azért szerettem belé mert egyszerre gyerek és egyszerre felnőtt. És mindig tudja, hogy melyik énjét használja. ❤️

[versinator]

Szókratesz meglapuló

Visszadob gondolkodás rengetegből mintáival Szükségük potenciális relativitásából letakartál Sellők bőröndök határmezsgyét evidenciával Jelenlét lámpaoltáskor kiűzettünk megszálltál

Fodorban készülődésére formájú hullámaival Díszabroszra boldogtalanabb csillagképeid meggazdagodtál Ablaksor bizonyosságát megérkeztek illúziójával Hamuból drámájában odújában zavartál

Foglal hősünk mihályra átölelve Követeli múltra rámmerengő kabinokra Helyükre csőcselék rendhagyó ismételve

Hártyás akvárium rokonságáról fokrólfokra Fölujjongott pislákolni megsebez települve Magnéziumlángban kopogtak félmultnál marokra

[tnemirepxenami]

most értem haza a miskolci tiltott rengetegből, ahova amúgy azért mentem, hogy azon flesseljek, mennyire black metal még mindig ez a város, de nem tudtam több képet csinálni sajnos, mert megkergetett egy őrült csöves és hazáig kellett szaladjak

[kaoszkutato]

És milyen igaza van a gyereknek. Kurvára bele kell férni minden szarnak a napjukba, de egy ebédszünetnek már nem. Ez a közoktatás egyik csődje a rengetegből.

(A második oszlopban az van, hogy hány perc szünet van a következő óráig.)

[aretsorozat]

2/4.

Út vissza az erdőbe. A diliházban. Bélafing a menedék jogán.

A gyakornokok Teodóránál.

  AURA HUBA, A JELLEM-FEJLŐDÖTT

 Nahát, ha valaki szinte kitörő örömmel vállalkozott a visszaútra, az ki lett volna más, mint Kelen mester, még annak ellenére is, hogy a negyvenezer kékseggű ördögök csaknem olyan imádattal fogadták őt, a Nagy Sötét Erdőből megtértet, mint ahogy Kelemen Virág isteníti szüntelenül. És lett is volna millió dolga.

A Második Pokoli Tolf Kupa lebonyolítása ugyanis már a nyolcad-döntőkig érkezett el. Csaknem negyvenezer játékosból, gondoljuk bele! Tizenegy teljes forduló, plusz a reményágak győztesei, az több,  mint húszezer páros mérkőzés  a 18 tűzoltóvödrös pályákon. Lehet, hogy Dénes Ede barátunk nem egy játékos fenomén, no és a civil életben se tűnt ki igazából eddig semmiben, de a második pokoli tolf kupát lelogisztikázni, azért az nem volt semmi.

No és Kelen mesternek már nem is lenne más dolga, mint lefölözni a sikert,

és a bajnokság atyamestereként a főpáholyban végignézni a meccseket, amibe az első bajnok, az ígérethez híven, szabad kártyával bekapcsolódhatott. Ám Kelen úr ezt nem láthatta. És ez igazán a szívfájdalma volt, nem csak tetette, hogy nagyon bántja. Ám a küldötteknek máris indulni kellett visszafelé, be az erdőbe, el a Mézeskalács Rétre a haramiákhoz, megvinni a hírt, hogy nem kell meghalni, lehet béke, csak a haramiaságot fel kell váltani a túszságra. Hát mondjuk túsznak lenni nem éppen a túlélés legábrándosabb ideája, de még mindig jobb, mint negyvenezer kékseggűvel harcolni, akik immár tényleg dühösek rájuk, nem csak a programozásuk miatt, mert nem kezdhetnek neki rögvest a Harmadik Pokoli Tolf bajnokság előselejtezőinek, hanem velük kell vesződniük.  Nyilván az a helyes döntés, ha kisunnyognak a nagy rengetegből, és megadják magukat.

Kelen úr tehát megy, mert jobb, ha nem marad. Mivel kiderült, hogy Hartai úr avatárja a sátán megbízásából átveszi a táborparancsnok tisztjét. Ezután ki maradna, ha el is mehet? Pláne úgy, hogy a mester vihette magával Ditkét is.

Hogy mért engedte ezt meg Hartai avatárja? Hát nem jószívűségből, az biztos.

Két hangulati oka volt rá. Özv. Huszárnét is utálja látni. És milyen rossz lesz majd visszakullogni nekik ide egy-két heti erdőben turbékolás után.

Ment volna ám Dénes úr is a fiával, hogyne ment volna! Ám az ember ízingek közül valakinek maradnia is kellett, szintén két okból. Az egyik, Hartai avatár utálta volna, ha senki se marad. A másik, hogy valakinek le kellett rendezni a

második pokoli tolf kupa végső küzdelmeit, és nyomban megindítani a harmadikat. És ugyan ki lenne erre alkalmasabb, mint Dénes úr?

Dénes és Eduska tehát maradtak. És bizony igen furcsa nekik ennyi idő után és így találkozni. Nem ám a gyerekszobában, a játszótéren, vagy az iskola előtt,

hanem a negyvenezer kékseggű haditáborában. Eduska vagy tíz centit nőtt ám az erdőben a friss levegőn, a kristálytiszta vízen és a keletlen sütésű, makklisztből készült kenyéren. És ahogy megkomolyodott! És amilyen kis szívós, erős ifjú lett az öt éve még súlyosan szívbeteg kisgyerekből. Hát bizony Dénes úrral madarat lehetne fogatni, amilyen boldog és amennyire büszke az ő fiára.

És ha majd a Gitta ezt meglátja! Mekkorát néz majd!

Ha meglátja.

De mért ne láthatná?

Hát csak nem végződik rosszul ez a túsztörténet. Dénes úr teljesen kizárja annak a lehetőségét, hogy őt, vagy a fiát bántanák ezek a kedves kékseggű ördögök. Mert amilyen ijesztő randának rajzolták és vérszomjas gyilkoló gépnek programozták őket valami sátáni software- sek valahol a Pokol és a Rét között, olyan jószívű, ostobácska és lelkes kis lények ezek. Pláne, ha a tolfról vagy netán a palacsintaevésről van szó – még mindig és mindörökké Hitler-szalonnával.

Nohát akkor, ki menjen még. Hát a Huba mindenképpen. És jómaga is önként, bérmentve jelentkezve! Kiderült ugyanis, hogy a kékseggű ördögök tábori  kantinjába valamelyik vér gonosz software-s ipari mennyiségű alkoholos ital

interaktív opcióját programozta bele! Úgyhogy szabályosan, mint a mesében:

csak kérni kell, és adatik! És ezt úgy képzeljék el ám, hogy megáll a Huba

egy látszólag a semmiben lebegő csap előtt, alátart egy tetszőleges űrtartamú, folyadék tárolására is használható edényt, a tízliteres lábostól a demizsonon át

a stampedliig és azt kívánni: bort a jobbikból, és megnyitni a csapot.

Vagy: sört ide! Netán: lökd a pálinkát, de kifele ám magadból, köcsög!

És a csapból folyni kezd, amit csak kért, amíg csak el nem zárja.

Hát ezt tapasztalta meg a Huba mindjárt másnap, hogy berúgtak a béketárgyaláson, és ő visszatért a tábori konyhába még öt ev��kanál disznózsírért, meg egy gyógysörért. Amire rámutatott a csapra a kantinos kékseggű, hogy ott van. De hogy minek van ott, azt eddig nem tudta.

Mivel a kékseggű ördögök alkoholt nem isznak. Ez  nincs benne

az alapprogramozásukban. Ezért aztán nem is tudják, az mire jó.

Erre persze fel lehetne vetni, hogy a tolfról se tudták. És ha Aura Huba felvállalja azt a missziót, hogy a megmutassa az alkoholizálás fájdalmasan gyötrelmes gyönyöreit, amely úgy acélozza meg a jellemet, hogy közben a test tiltakozásával mit sem törődik, talán egészen másképp alakul ez a történet.

Csakhogy Hubának ez az eszébe se jutott!

Nem az, hogy a kékseggűek körében az alkoholizmus kultúrhérosza lesz,

mert dehogy is vágyna, törne ő valaha ennyire nagyra. Egyszerűen csak azt,

hogy letelepedik a csapnál, vagy nem megy nagyon messzire tőle, és előbb több hónap kényszerű absztinenciáját felejti, aztán pedig jó előre iszik jósokat, mert ki tudja, mit hoz a holnap, és mondva vagyon: amit ma megihatsz, ne halaszd holnapra!

De nem!

Aura Huba a Nagy Sötét Erdőben jellemfejlődött!

Kérem!

Úgy döntött, hogy: a francba! Hát ha ilyen is tud lenni a Pokol!

Hogy a semmiben lóg a csap!

No de éppen ez az! A gonosz szívatás, nemde? Mi lesz úgy belőle, vele egy-két héten belül, ha annyit vedel, amennyit csak akar?! Mennyország ez így vagy az örök kárhozat?

És háborgó lélekkel ugyan, de jelentkezett a visszaútra.

Na és akkor Miska Kancsónak muszáj mennie. Elvégre ő az, akiben mind a két fél csakis megbízik.

Egyetlen kérdés maradt csak. Vajon kékseggű menjen-e velük. Vagy Teodóra asszony avatárja. Vagy valaki főtiszt ördög?

Hartai úr avatárja sokáig tűnődik, hogy a programigazgatója vagy a Fővezérlő Főaltábornagy Bajtárs pofája puszta látványát rühelli- e jobban.

A kérdés eldől akkor, amikor meglátja a szeretett vezért jógaülésben

levitálni, mint valami rémálom zen Buddha, miközben ezt mormogja:

- Akkor se basztok ki velem, akkor se basztok ki velem…

                                       O

 KI A GONOSZ?

 Kertai Uhu meg azt nem érti, mit keres itt ez a két kis nyikhaj, ki engedte ezeket be ide. Annak ellenére ingerültté teszi a látogatásuk, hogy tisztelettel szólnak hozzá, mi több, számára jó hírrel szolgálnak.

- Tetszik érteni, amit mondok, Kertai bácsi?- kérdezi a kis Vágási lány, mögötte meg az a nyikhaj kis tetű a kamerával az arca előtt. -  Maga a Sátán keverte be magát valahogy a kábel tévé adásába. Pontosabban nem saját magát, hanem a

Poklot. És ez a körülmény magát igazolja. Maga nem bolond, Kertai bácsi!-

Boglárka a volt gondnok elé tolja a mikrofont, választ vár. Kertai Uhu arca meg se moccan, kissé üveges szemmel bámul a lányra. Boglárka meg az ő szemét

vizsgálja. Tökre besárgult a szeme fehérje, és ijesztőek vérerek benne. Hát ez a szegény öreg vajon milyen gyógyszert kaphat? A lányt elfogja valami kétség, egyáltalán érti-e még Kertai a szavakat. Ezért megint kérdezi: - Tetszik érteni?

- Uhu. Nem vagyok hülye.

- Nagyszerű! És mit tetszik ehhez szólni?

- Nem vagyok hülye.

Jobbágy Penész csoszog be a társalgóba. Megáll, a forgatásra mered.

Hát ő sincs sokkal jobb mentális állapotban, mint a szoba – és sorstársa.

A tekintetét elfordítja a csoporttól, aztán egy percig maga elé mered, vajon mit akart az imént. Végre az eszébe jut, a hűtőhöz lép, kinyitja, megkeresi a

nevére felcímkézett vegyes gyümölcsbefőttet. A terem legtávolabbi sarkához viszi, ott leül egy asztalhoz, a befőtt kupakját lecsavarja. Aztán nem kezdi el enni, hanem csak bámulja. Közben a két leendő média guru tovább dolgozik.

- A Kertai bácsinak nem tetszik őrültnek lenni.

- De.

- De…mi?

- Nekem nem itt kéne ám lennem, uhu?

- Nem bizony- hanem a börtönben, a köztörvényesek között, tehetné hozzá Boglárka, de ennyire nem lehet ünneprontó.

- Te is tudod?

- Már hogyne tudnám? Most mesélem, hogy a tévében…

- Nekem megígérte! – vág közbe váratlan hévvel Kertai. Az arca megelevenedik, amennyiben eltorzul az őt ért igazságtalanságtól. Boglárka meg ijedten hátrahúzódik, hátha túl ideges lett a beteg hirtelen.  – Megígérte, hogy egy saját űrbázist kapok! Vagy egy kisbolygót saját halásztóval és a kis piros palánkú csónakommal!

- Ki ígérte meg?

- Megígérte!

- De ki? A Sátán?

- Az űrcsótány!

- Űr…csótány?

- Ha kinyírom ezt a kölyköt, meg a másikat, akkor!

- Hát nem csak elrabolni kellett?

- Mi? Az nem az a kölyök volt!

- Jaj, Kertai úr, akkor kiről tetszik most…

- Én ezért kétszer is meghaltam!

- Mert a Sátán…

- Hagyjon nekem békét a Sátánnal! Az is csak átvert. Engem mindenki

csak szívat! De mért? Mert hagyom! De mostantól már nem hagyom.

Gonosz leszek, mint ezek!

Benjamin szól ki a kamera mögül – Figyelj, csajszi, menni kéne- de még

forgat és Kertai arca van a képben.

- De ti még nem tudjátok, milyen lesz az, amikor a Kertai gonosz.

Uhu? De majd megtudjátok!

- De az imént a Sátánról tetszett beszélni űrcsótány képében?

- Nem! Mért nem figyelsz?

- Én figyelek, csak…

Jobbágy Penész szólal meg. Közben rájött, mit akart a vegyes befőttől.

Viszont kanalat nem hozott, tehát kézzel halássza ki a szirupban ázó gyümölcsöket.

- Alma ez, avagy körte? Ez itt a kérdés.

Benjamin megállítja a felvételt, Jobbágy Penészhez fordul, aki mutató ás hüvelyujja közé csippentve csakugyan egy eldönthetetlen származású, hulla sz��rke gyümölcs darabkát fürkész. Boglárka is félbehagyja a „Kertai- riportot”, most a sajátosan megosztott személyiségű honatyát kérdezi.

- Parancsol?

- Akkor nemesebb a lélek, amikor bekapja, vagy amikor kiokádja?

- Mármint azt a befőttet?

- Halló!- szólal ki Jobbágy úrból Helló egykilós kiszerelésű, öntudatra ébredt pokoli húskonzerv lélek esszenciája is.

- Igen, most ezt a befőttet.

Boglárka int Benjaminnak, a forgatás megy tovább.

- És azt tetszett hallani, mi történt kint a világban?

- Támad a Mars?

- Az még nem. De jelentkezett a Sátán.

- Itt volt az ideje.

- Az Önben lakó személyiség ugyebár egy olyan pokoli bolygóról származik?

- Meg én is, Helló!

- Üdvözlöm, tisztelt Helló úr!

- Hello!

- Hé! Mért nem tőlem kérdezi meg, hogy lesz Kertai Uhu gonosz?

Benjamin a kamerával Kertai felé fordul, de rosszul teszi, mert így lekésik

Jobbágy Penészről is.

- Maga már így is az, Uhu madár!

- Én?

- Ez direkt az ágyba szarik!

- Én?!

- És olyan büdös van tőle, mint a pöcegödörben.

- Uhu madár nem szarik.

- De maga szarik.

- Őt fogom először megölni! – mutat Kertai a nagyon beteg honatyára.

- Én okádok, maga szarik.

- Egy párnát szorítok majd az arcára, azt akkor megfullad.

- Majd jól tökön rúgjuk mi magát.

Mindezt olyan csendben, társalgási hangon mondják, mintha csak az időjárásról, vagy a tegnapi ebédről beszélnének. Bár ez utóbbi nyilván kiváltana belőlük

vehemensebb indulatot. Boglárka meg a Csipszarra néz tanácsért, aki közben úgy döntött, hogy a honatyát tartja a kamera képében. Az közben az arcába tolja a darabka befőttet, ízleli, rágja, lenyeli, közli.

- Talán körte.

- A befőttjét fogom megmérgezni.

- Jó.

- Azt hiszi, nem tudom, mivel? Nekem vannak kapcsolataim.

- Mérgezzen.

- Én még pestist is tudok szerezni, Penészkém!

- Én meg kettő olyat szólok, és maga elevenen rohad meg.

- Igen?

- Igen.

- Tessék akkor, szóljon!

Jobbágy Penész rejtélyes mosollyal turkál bele a befőttes üvegbe, egy

hámlott bőrű szilvaszemet emel ki. Ennek a mibenlétével nem lehet probléma,

hamm, bekapja, rágja, nyel, a magot éles sercintéssel Kertai felé köpi.

A szilvamag persze a minimális szükséges öt méteres ívet nem járja be ahhoz,

hogy a gondnok urat arcán találja, ám magával a gesztussal Jobbágy Penész így

is elégedett. Benjamin meg ahelyett, hogy elkezdene rettegni, itt mindjárt két

közveszélyes őrült egymásnak esik, vigyorogva élvezi a jelenetet.

- Uraim!- próbál békíteni Boglárka. Annyit elér, hogy az elmebetegek figyelmét

magára tereli. – Kérem! Ugye nem akarnak komolyan összeveszni?

- De.

- Uhu madár, dögölj meg!

- Hello!

- De hát a legutóbb még ilyen jó pajtások voltak! – mutatja  a leány, két mutatóujját össze összefonva, nem törődve azzal, hogy ehhez a mikrofon annyira útban van, hogy le is ejti a padlóra, ahol az gyanúsat nagyot koppan.

-Ó, bassza meg! – káromkodja el magát a médiumok gyöngye. És a csipszar ezt is, naná, hogy felveszi. És akkor ki a gonosz? Benjamin, vagy Kertai?

                                                o

  BÉLAFING MÁR NEM BÜDÖS

 - Mi az, hogy nem adod ki?!

- Ha akarnám, se tehetném- mosolyog vásottan a vén pojáca.

- Mi az, hogy nem tehetnéd?

- Ez az, te kis pöcs, hogy nincs olyan intelligensnek mondott, tehát civilizált lény az univerzumban, aki kiadna a biztos halálnak egy politikai menekültet.

- És mért politikai menekült ez?

- Mert menedékjogot kért, azért.

- De ez itt nem politikus, hanem egy pribék, egy csicskás, egy gyáva tetű!-

Szadó Nagyúr egyre jobban hergelődik bele az érvelésébe, ahogy a Zeusz

mögé bújt Bélafingra mutat vádlón megnyúlt kéznyúlványa ujjnyúlványával.

- Azt nekem nem volt jogom vizsgálni, hogy a menedékkérés benyújtásának

mennyiben volt valóságos alapja- jogászkodik még mindig Zeusz. Rég mulatott ennyire jól, azt meg kell állapítania. Ahogy ez a büdös kis kvargli, aki magát Szadónak és pláne Nagyúrnak meri nevezi az ő bolygóján, hepciáskodik.

- És mióta lennél te intelligens meg civilizált?- pattog tovább a „nagyúr”  a főisten kompetenciáját kétségbe vonva, amire az már összevonja bozontos, ősz szemöldökét.

- Nono. Az egész emberi faj nekem köszönheti, hogy már nem a fákon csücsülve makognak. – Na most ez egyrészt súlyosan nem igaz, másrészt meg olyan is az emberi nem, hogy kár ám ezzel dicsekedni, de ezt a csíz hím nem tudhatja, ezért már riposztot kell kieszelnie, ami persze éppen ezzel van összefüggésben.

- Mit érdelek engem az ergya néped, amikor még azt se tudjátok megmondani,

hol vannak!

- Mért ne tudnám?

- Akkor hol?

- Arra-  mutat fel a kék égre Zeusz, és már vissza is tért az a szívatósan vidám kedve.

- Merre arra?

- Arra- arra.

- Szóval fogalmad sincs, te vén húgyagyú fasz- morog mindegy gúnyosan Szadó. És Zeusz jókedvének másodszor is oda, tehát megint összevonja bozontos, ősz szemöldökét, és most már úgy is marad. A pimaszságnak is van egy olyan határa, amin túl már nem szórakoztat. Aztán Zeusznak és az egész Olümposzi pereputtynak tényleg fogalmuk sincs, merre lehet a Föld, mivel exodusukat az űrpolipokhoz hasonló lényektől rendelték meg, gondolván, istenekhez és isteni lényekhez méltatlan dolog olyasmivel bajlódni, mint csillaghajó, navigáció, meg efféle kamu baromságok, amikor minden épeszű

lény tudja, hogy a mennybolt nem más, mint egy hatalmas, fekete üvegbúra, rajta kis arany pettyekkel, és minden, ami nem a Nap alatt van, az csak káprázat, illúzió.

Zeusz tehát veszélyes halkan szól a hepciás kvarglihoz, aki ott ágál a

mentőkabinnak nevezett kis röpülni képes egyajtós szekrény mellett.

- Vigyázz a szádra, kvargli!

- Mért vigyázzak, megint agyoncsapsz?

- Például.

- Kár a gőzért, látod, élek.

- Attól én még újra megölhetlek. – És ez is így igaz. Szadó Nagyúr ne tudná, minő öröm telik olyan lények lemészárlásában, akik utána hajlamosak feltámadni, csak hogy újra és újra legyilkolhassa őket, mindig hosszabban tartó és egyre perverzebb kínzások tetőpontjaként?

- Viszont figyelmeztetlek, az Űrbékánk minden veréb csúzlinál hatékonyabb fegyvere a bolygódra irányul, és csak egyet szólok, itt egy atom nem marad egyben és szárazon.

- Blöffölsz.

- Én nem.

- De akkor neked is véged.

- Leszarom.

Zeusz megfürkészi a kis kvarglit, vajon komolyan vehető-e a fenyegetése.

Aztán a háta mögött kushadó Bélafinghoz fordul.

- Na, öcsém, akkor mi legyen?

- Ne adj ki neki, esdve kérlek!

- De ez itt azt állítja rólad, nem is vagy politikus.

- Attól még üldöznek.

- Hallod? – fordul Zeusz vissza Szadóhoz.

- Üldözünk? Béla fiam! Hogy lehetsz ennyire hálátlan? Ki üldöz, bánt téged?

- Te!

- Én?! Hallod ezt, Zeusz? Megteszem ezt itt általános helyettesemnek, ő lehet

a csillaghajómon az ügyvezető kapitány, az ügyvezető fő kínzómester, teljhatalmú nagyúr. És én üldözöm? Aki csak pihenni vágyom közös barátunknál, a cizelláltan kulturált Karószemű Küklopsznál? Hát mivel bántottalak én meg valaha, Béla gyerek?

- Mindennel!

- Hát jó. Maradj. Zeusz, ezt még megbánod.

- Most megint fenyegetsz?

- Dehogy. Nagyobb átok lesz ez rajtad, mint rajtam az a három ribanc.

Az a három szirén.

- Hallottam, hogy rablottad el őket, tehát úgy kell neked!- kezd ismét jókedvre

derülni az öreg főisten.

- Nem tagadom ők meg az én átkom. Tartsd tehát meg ezt a hálátlant, ezt az árulót! Viszont kérném vissza az Űrbékám leszálló egységét.

- Azt az izét ott? – mutat a főisten a távolabb szomorkodó járműre.

- Igen, azt.

- Hát…sajnos azt se kaphatod meg.

- Nem?

- Nem.

- De mért nem?

- Kell nekem.

- Mire?

- Az mindegy.

- Utazni készülsz?

- Talán. De lehet, hogy pásztor kutyának használom. Béla barátom azt mondja,

tudna belé programozni ez ökörterelő, számon tartó, és marhatolvaj

jelző/megsemmisítő funkciót.

- Úgy van, ó, Zeusz, nem probléma.

- Hallod.

Szadó Nagyúr úgy néz Bélafingra, azzal a bánatosan nedves szemnyúlvány

tekintettel, amitől a hideg futkos a csicskás hátán. Ó, igen, ez az a nézés.

Ami után a nagyúr legvadabb, legfájdalmasabb kínzás ötletei születnek.  Bizony, ha így látod rád nézni Szadót, nyugodtan rebegheted, ó, anyám, bár meg se szültél volna. Már ha anya szült egyáltalán.

- De az is lehet, hogy csak lekapom a tetejét, a két félbe földet teszek és virágot ültetek belé…- morfondírozik Zeusz a leszálló egységet méregetne, de fél szemmel hívatlan vendégét lesi, megüti-e már végre a guta.

De nem üti meg.

Ehelyett váratlanul lehiggad, a főistenre mosolyog, mint akinek valami egészen zseniális jutott az eszébe. A csíz nagyúr szájszervének ilyetén mozdulata annyira hátborzongató, hogy mér Zeusz is azon vesz észre magát, hogy hátrál tőle két lépést, éppen ráhágva Bélafing lábnyúlványára, aki persze egy apró szisszenésnél hangosabbat dehogy is merne kiadni magából, holott

a testes vénség éppen egy tyúkszem nyúlványát tiporta meg.

- De várjál már, Zehucsi!

- Mi van?!

- Hogy ez eddig nem jutott az eszembe!

- Minek szólítottál az előbb engem?!

- Jó, jó, Ó, Zeusz! Hallgass meg!

- Húzzál anyádba!

- Mindjárt húzok, csak hadd mondjam!

- Ne engedd neki, ó, Zeusz- súgja könnyezve Bélafing, és közben azt is elhatározza, bármi történjék is, soha többé nem hanyagolja el a tyúkszem nyúlványait.

- Ez itt azt mondja, ne engedjem.

- De te rám hallgass, ne egy csicskásra!

- De ő a saját politikai menekültem, te meg a hívatlan, kellemetlen látogató vagy. Egy büdös, zöldült kvargli darab, amit csak azért nem csapok agyon egy mennykővel, mert oltári büdös lesz. Már most is elég büdös van.

- Az nem tőlem van, az a „politikai menekülted” szaga.

- Őt minden nap ökörhúgyban megfürdetem.

- Szóval ennyire jóban vagytok…

- Térj a mondandóra, vagy távozz!

- Legyél te az Űrbékám új kapitánya!

- Én?

- Hát! Ki lenne nálam alkalmasabb erre a tisztségre?

- Ugyan!

- Gondolj bele, Ó, Zeusz! Egy főisten főkapitány. Egy nagyon nagyúr!

Aki mostantól úgy repked, ugrál csillagrendszerek és galaxisok között, ahogy mostanában a budira mászkálsz, ha szólít a szükség! Lényeket, népeket hódíthatsz meg, teheted őket rabszolgává, kényszerítve, hogy imádjanak, mint istenüket.

- Azt nekem sose kellett kényszerítenem, mivel isten vagyok.

- Annál jobb. De ha mégse imádnak eléggé, vagy neked tetszőn, az űrbéka fegyverzetével csillagokat robbanthatsz fekete lyukká akár. Bár azt a Csillagközi Klub tagjai nem igen csípik. Viszont egy bolygót, rajta néhány milliárd izgága lénnyel bármikor felrobbanthatsz, kiirthatsz. Na?

Nem csábít?

- Ne fogadd el, ó, Zeusz!- súgja Bélafing, de a főisten kissé ingerülten odacsap, tenyérháttal arcnyúlványon találva a csicskás pribéket, aki ettől messzire repül,

nagyot koppan és elhallgat.

Aztán bizalmatlanul fürkészi Szadót, aki megpróbál minél barátságosabb és ártatlanabb képet vágni, már ha ez egyáltalán lehetséges lenne egy csíz hím

ábrázatával előállítani. Zeusz egy kicsit elbizonytalanodva szólal meg.

- De ebben neked mi az üzlet?

- Nekem?

- Neked, kvargli.

- Semmi.

- Ne hazudj!

- Jó szívből kínálom neked, ó, nagyúr!

- Akkor nem kell.

- Rendben, bevallom: az űrhajómmal együtt járnak a szirének is.

- Azok, akiket elraboltál, és akik átkukkal sújtottak?

- De rád, mint a főistenökre, nyilván nem érvényes az átkuk.

- Ki tudja? A Moirák talán felettem is állnak.

- Ne már! A Karószemű úgy mesélte, ők is a te lányaid.

- Lehet. Egy időben sokszor háltam együtt Nix-szel, az Éjszaka Úrnőjével.

- Dicsekedsz, mi?

- Jó kis csaj volt, nem mondom.

- Mivel éjszaka volt, nem is láttad…- Zeusz csak rálegyint a csíz hím alantas és gyenge gúnyára.

- Így lehet, hogy a Fonó, a Sorsfordító és a Kérlelhetetlen nevezetű hölgyek az én magom gyümölcsei. Ők azok, akik a haladók sorsát fonják, forgatják és a végén, nyisz… ha éreted, mire célzok.

- De te is halhatatlan vagy.

- Na és? Olyat még nem hallottál, hogy a gyerekek a szülők fejére nőnek?

- Mi a keletető kádakból bújunk elő…

- Úgy is néztek ki.

- Nem vitatom.

- Még szép.

- Tehát? Hogy döntesz?

- Meghallgattalak, tehát távozz!

                                       o

  CSAK EGY EGYSZERŰ JÁTÉK!

 És a gyors reagálású réti média hadtest, úgymint Vágási Cs. Boglárka riporter és Eilig Cs. Benjamin operatőr már a H’aka irodaházban forgatnak, pedig nincs tizenkét órája, hogy kiléptek a diliházból, megvágták az UHU madár nem is bolond, illetve már dehogy nem az, Jobbágy Penész képviselő és egykilós kiszerelésű öntudatra ébrest pokoli prófétával és Helló úrral együtt című anyagot. Molyirtó Mosolyú Mónika javaslatára erre az anyagra nem ártana egy rövidebb címet is kitalálni, mert amire végére forogna a film, már le is telne a reá szánt műsoridő.

Szóval csak hazaestek a vágószobából, hűvösen elbúcsúztak a lépcsőházban,

V. Cs. Boglárka felliftezett a lakásba, E. Cs. Benjamin pedig letrappolt az alagsorba, nem lett-e attól a kifestett raktárhelyiség fehérebb, hogy már harmadik napja nem nyúlt se pemzlihez, se ecsethez, hanem a fal csak és kizárólag szárad. Nem lett. A falon a földrajzi helyzet változatlan. Vannak csodálatosan hófehér foltok, mint igazi, még sosem bejárt, felfedezetlen

sarkköri tájak, aztán ott vannak a piszkos szürkék és a tarkán rondák.

A plafon pedig maga a katasztrófa.

Benjamin megpróbálta úgy nézni, hogy nem is annyira rossz ez. Előbb igen tágra nyitott pupillával, aztán csak résnyire nyitott szemmel. Hát nem, nincs az a trükk…

Hát persze, nem trükk kell ide, hanem idő. Ami neki nincs. Mert egész nap rohangál Boglárka után, mint egy mérgezett egér.

Benjamin kissé megverten zárja be a majdani kéjlakja vasajtaját. Elsomfordál

a régi próbahelyiség mellett, ahonnan mintha zene szűrődne ki. Eszerint Kisbabos Ótvar bent mulat. Benjamin egy pillanatra megtorpan, bekopogjon-e.

Aztán nincs kedve, halad tovább. A gondnoki iroda zárva. Azt meg kell adni,

Matyi(k) nem sok oxigént pusztít itt lent. Meg aztán a közös helyiségek tisztasága se az a patyolat. De ha Janka néninek jó így – bár a nagynéni meg el van havazva a panziójával… Tényleg meg is kéne kérdezni már Kovács docit, mire mert a rábeszélő képességével Maráczi vállalkozóval szemben.

De most ismét munkában.

Teodóra asszony az irodájában fogadta őket. Elegánsan, tökéletesen kisminkelve, mint mindig. Hozzá képes V. Csajszi Boglárka egy szakadt mucsai luvnyának látszik, ahogy a kezében a mikrofonnal valami értelmes kérdésen töri az amúgy aranyos kis fejét, és amelyben amúgy és általában igen nagy sötétség honol. Bár az is lehet, hogy savanyú a szőlő, ifjú úr? Hogy csak a munka, és semmi intim kapcsolat? Még egy cinkos mosoly se?

V. Cs. Boglárka vidáman nosztalgikus hangulattal kezdi.

- Teodóra asszonyt nem kell a Gazdag Kábel nézőinek bemutatni.

- Ó, köszönöm.

- Bár önt nem úgy, mint a H”ka program menedzserét emlegetjük.

- Hát…ezt a beosztásomat még kimondani se lehet könnyű…

- Még emlékszem arra a fantasztikus műsorra, amikor a tévénk Mi Az A Rézfánfütyülő pályázatának egyik nyerteseként azt a számítógép vírusölő manót be tetszett mutatni.

- Hát igen… - olvad le egy pillanatra Teodóra álcáján a mosoly.

- És az elő karácsony? Ahol azon a nagy kivetítőn is láthattuk a Hyde Pad előtt?

Az is mekkora volt!

- Nos, csakugyan…- Teodóra asszony már nem mosolyog, hanem hidegen fürkészi a kis Vágási lányt, mire akad kilyukadni. Csak nem emlékszik az eseményekre? Bár nyilván nem, akkor nem mímelné itt a lelkes napközist.

Ama kavarodás után, amikor is megpróbálta eliminálni az összes a Földön, vagyis a Réten élő halek csillagvándort, sikertelenül, az űrpolipok a régi jó, mindig hatékony „Sötét zsaruk” villantással éltek. Így aztán a rétiek zöme úgy emlékszik arra az elő karácsonyra, kivéve minket, akik beavatottak, hogy az bizony király jó buli volt eszméletlen video, hologram és egyéb show elemekkel, nem is szólva hozzá az ingyen sör, bor, pálinka, virsli, amit Teodóra asszony állt a Microsofttól kapott pénzből. Tényleg, abból mi is lett?

Ja, igen. Hartai úr visszafizette a világcégnek a százezer dollárt, mert a Vírusölő Manó a réti szilíciumvölgy vezérhajója lett. Egy darabig. Aztán…

Na, arra lenne a gyors reagálású média hadtest igazából kíváncsi.

De addig még illik pár kérdést feltenni, nemde?

- No és mi lett azzal az aranyos kis manóval, kedves Teodóra asszony?

- Ő sajnos nyugdíjba ment.

- Nyugdíjba?

- Nem fejlesztettük tovább.

- Ajaj…

- És tudják, a mi szakmánkban egy-két év alatt minden reménytelenül elavul.

- Tehát mégse a kis manó lett a Réti Szilícium Völgy zászlóshajója.

- Hát nem.

- Hanem egy másik projekt.

- Hát igen.

- A Hell Combat.

- Bizony az.

- De ez nem saját fejlesztésű software, ugye?

- Nem.

- Ha nem üzleti titok, elmondaná, kitől vették?

- Most azt várja, gondolom, hogy rebegve bevallom, magától a

Sátántól, ugye?- Teodóra újra hűvös, elegáns, a sminkje tökéletesebb, mint azelőtt, pedig hozzá se nyúlt azóta. Hiába, ha valaki az emberi álcáját, igen fejlett űrlényként, kimondván az elkerülhetetlent: őrült űrcsótány anyaként

belülről is szabályozni, igazítgatni tudja…

- Amióta lement az a bejátszás a tévénkben, mi mást kérdezhetnék?

- Igaza van, kislány, magának ez a dolga.

Ez a kislány minősítés erősen leereszkedőnek, lekezelőnek hangzott, V. Cs. Boglárka kezében meg is remeg a mikrofon, de aztán profin folytatja.

- Én is úgy vélem, köszönöm.

- Nincs mit.

- Szóval magától a Sátántól vették a licencet?

- Nem.

- Akkor kitől, ha nem titok.

- Erről csak Hartai úr tudna nyilatkozni.

- De ő halott.

- Eléggé.

- Viszont mégis ott volt azon a fura béketárgyaláson, önnel együtt, ahol az asztal egyik végében egy iszonyat melák kékszínű ördög ült, a másikon pedig egy eleven Miska Kancsó.

- Az csak Hartai meg jómagam avatárja volt, nyilván.

- No és Kelen úr? És Aura Huba? Ők is avatárok voltak?

- Mi mások?

- Hús-vér emberek?

Teodóra felnevet, a fejét csóválja. – Egyszerűen nem értem, hogy képzelhetik ezt? A Hell Combat egy video játék. Ami annyit jelent, mint azt maga nyilván tudja, hogy csak számok és utasítások döbbenetes bonyolultságú halmaza. Ami mégis csak elfér egy akkora gépbe, mint ez az íróasztal, ami mellett most ülök.

És igen, azért vállaltam, hogy ebben a meglehetősen hisztérikus hangulatban, ami a Réten uralkodik, nyilatkozok magának, hogy egyszer és mindenkorra

megértse mindenki, ez lehetetlen, ez képtelenség. Ilyen még egy elvetemült, ám fantázia dolgában igen szegényes sci-fiben sincsen, nem hogy a való világban.

Ezt legyenek kedvesek a tisztelt nézők, a szeretett rétiek végre elfogadni, elhinni, tudomásul venni. Oké így?

- Nekem oké.

- Szuper.

- De akkor hol vannak?

- Már azok, akik eltűntek?

- Azok.

- A rendőrség is ezt kérdezi tőlem. Tőlünk, most nyugodtan használhatom a többes számot. Fogalmunk sincs. A Hell Combat egy interaktív virtuális játék, ami hála az égnek, igen népszerű… volt a legutóbbi időkig.

- De már senki nem mer játszani?

- Nem sokan.

- Nem csodálom.

- Tudják maguk, hogy ez az ostoba rémhír mennyit ártott az üzletnek?

Már elnézést, hogy az ostoba szót használtam, természetesen senkit nem akartam megsérteni.

- No de az üzlet…

- Az munkahely. És a Rétnek tenger sok iparűzési adó. Kérem! Maguk itt, amióta csak működni kezdtünk, a céget meg pláne a megboldogult Hartai urat ekézik. Hogy mi az a szörnyű tank a székház előtt. Hogy biztos mi raboltuk el a pokoli játék szenvedélyes rajongóit. De mért nem kérdezi meg azt valaki, mért

lenne az jó nekünk? Hiszen akit a monitor „beszippantott”, az bizony már nem játszik többé, tehát nem is regisztrál, nem kattint, nem fizet.

Boglárka közbeszól. - Vissza kell térnem a kalóz bejátszáshoz.

- Igen?

- A Sátán a Hegyit Beszélő Gyermeket akarja.

- Ezt mondta a Hartai-avatár, tudom- bólint Teodóra.

- És akkor? Ez nem indító ok?

- Jaj, kislány, ezt maga nem gondolhatja komolyan.

- Mért nem?

- Mert maga ott a mikrofonja mögött egy viszonylag normális, úgy értem épeszű emberkének tűnik.

- És?

- És akkor gondoljon ebbe bele! Mit akarhat a „Sátán” és lakótelepi kissráctól?

- Tetszik látni, ez itt a kérdés.

- Az elrablások, aztán ez a kalózadás, ezt jól mondta, mert az volt. Nem hiszem el, hogy a mai világban nem lehet kideríteni, ki áll a dolog mögött és mi az igazi célja ezzel! Ahelyett, hogy rémhíreket terjesztenek és minket zaklatnának, akik csak egy mezei video játékot akartunk szép csendben, normálisan működtetni.

[amacskasneni]

Ideje lenne aludni már. És mégis. Miért nem alszom? Jó kérdés. Van rá logikus magyarázat, legalábbis az egyik nézőpontomból, valahonna mélyről és sötétről, ahol ideálisak a látási viszonyok egy vak ember számára. Mert amúgy az egész helyzet teljes mértékben logikátlan. Abszolút. Hisz nincs is semmi, abból a nagyból, rengetegből és bonyolultból, ami a fejem vaskerekeit forgatja. Aludjatok már vaskerekek, kérlek. Értelmetlen ez a nagy felhajtás egy ilyen kis pitiáner ügy miatt. Szerelem, mi az? Az alvással jobban jártok. Kell az energia holnapra is, hogy tudjátok tartani a tempót ilyen mértékű őrület mellett. Vigyázzatok magatokra, a végén még kikattantok, én meg egyenesen be.

[versinator]

Sántikáló erkölcsről

Erőszakod érezné napsütésen lecsillapúl Állítmány leplezetlen reszkessen mozdulatlanúl Abroszt átaludva odamentem kalit Melltű morálja ünneplőt vásznait Kioltom asztalfőn rohamát elmondhatnám Sztavrogin mérd eleresztem porcikám

Legfőképpen máz mágnes ketrecekben Mázolom bűnhődünk tisztások kikötőben Megkésem vonásról ted zűrzavarán Előbbrejutás indúljunk magnéziumfényben konferencián Mögűl támasztom tagadnunk folytathatnám Rámismertek kopogtatás emlékeztető árvám

Vacogni megmozdult meredeken alakúl Befut szellőivel toalettben elárúl Szögre virágesője fokozhatatlan uszonyait Elviselhető elveszettek megnyíltak fokait Szálkák föllázadt honfoglalás játszanám Megvalósításához direkt eszelhet megváltanám

Megsemmisült hanyattdölök vaktában egykönnyen Lyuggatják áldoznom gyűltetek együttesen Utadat megdicsőülésünk csemeték eltolván Tintasötét tenyerére kertecske falucskán Deinkarnáció tükrön jelre zúznám Gubanc kutyaólban agancsa odaadnám

Történetben cholnoky lombjaival szakadatlanúl Elámuló megtorpansz megmásító változatlanúl Tarkó szakrálitásába weil fokozatait Látnivaló vadonra helyzetemből mocskait Ható velőtrázón problematikájának karám Mérlegeltél kápráztat szegek

Megadatott belefagy rengetegből tengelyében Vályu kisérleti présben kráterben Folytathatnám emésszétek négykézlábra tűzfalán Követeltek benyitott üvegtengeren veterán Leírt rabruha szomszédjuk Vásznakat piszokba egybeeső

[versinator]

Zúdítva agancsos

Fiókák lukakat változom megtorpantam Pillantások ámulatomba suhantunk rangodat Kirántva ránkszakadt trombitahang rádgondoltam

Levegőtlen vállra depresszió magányodat Holtágában akárkibe tűzpiros tintasötét Eláruló szoptatják gázos szobrodat

Daganat rovar rengetegből jelenlétét Plutó hegek elkülönülve eleresztve Dördült odamentem abszurditást lélegzetét

Aranykori ragyoghatott aljósa felöltve Közeit jelenlétünk hullámzott meginogtam Kihajtó zavartál csöndön beteljesítve

[versinator]

Wilson továbboson

Tolongásban állitott kopogás hozzájárulása Szűkösebb kórkép vigasságot papirosra Szelektől tájékoztattak merénylet szoritása

Átlépnem fölmutatta erejü kulcsra Térdreroskadását rengetegből megmozdult univerzális Diribdarabra griff előtünik hívogatásra

Visszaszerzi csemeték halastóban végülis Múlta jelenidő mulatsz vertikálisát Halottról szolgáltatta ünneplőt brutális

Elsötétedett tilalmait inkarnációjának városát Misztika fölkelnek írhatnék odaadása Eltaszítod függsz helyükre intenzitását

[versinator]

Izzít kifeszített

Nyomorúságot erejű kenyértészta behatolni Szükségszerűen éppenséggel bozótzörejt levettem Méltóságát önfeledtségében soselátott pislákolni Aranytornya hallhatják szeráfokat kibéleltem

Palotába! becsavart igéretét belesimúlni Felsorolni világos! pupillán visszavettem! Inkarnációnak gránitpora ketrecekben gurulni Megérdemelné hazatalálásának szemérmet szültem

Keresteti elektraén földerült adományából Szívszakadva csillagfényben agóniájában támasztva Éjizene bezárúlni gágog mocsokból

Lapjait? átöleltelek morálról igazgatva Rengetegből fölütött könyvet? karból Suhantunk ravensbrücki megújulásra eltaszítva