#Peking-tokió

[ggtjapan2]

Repülés, érkezés Tokióba

Életem legrosszabb repülése, pedig voltam már néhány légörvényben. :/ Már felszálláskor nagyon szokatlan kattogó, kerregő, csattanó hangok voltak, de Tokió megközelítésekor kezdődött a haddelhad. Annak, aki erre érzékeny mint Dia, egy horror show volt. Szegény ráadásul az egyik futómű felett ült, így a nyitásba, csukásba beleremegett az ülése karfája is.

Ami igazán gond volt, hogy szörnyen sokszor és gyorsan váltottunk megközelítési magasságot. Le, le, fel vissza kettőt, majd megint le.

Az egész sötétedés után történt és még az ablakokat is elsötéítették, így abszolút nem volt viszonyítási pontunk, míg egy ponton egyszer csak nagy csattanással megrázkódott a gép. Az emberek egy része elkezdte kikapcsolni az öveit és álltak fel kinyitni a fejük feletti kabintartót, hogy - szokás szerint - értelmetlenül végigállják a következő 20 percet, amikor kisvártatva rájöttünk (nem volt sugárfordító felzúgás, nem lassult a gép), hogy még mindig a levegőben vagyunk. Most sem tudom - és akarom - elképzelni, hogy mi lehett az, ami teljesen olyan "élményt" nyújtott, mintha a többszáz tonnás gép odaverődött volna egy csúnyább landolás során a betonhoz.

Szegény kis feleségem kezét a nagylányom fogta reményeink szerint némi biztonságérzetet adva.

De minden jó, ha vége jó! Gyors, szabályos, rendezett, jól kitáblázott, segítőkkel, útmutatókkal és udvariassággal teli vám- és egyé ügyintézés után itt vagyunk:

[low-life-paradise]

Egy kis emlékeztető magamnak így a vége felé, meg, mert van 5 órám a vonaton Nagaszakiról Tokióba.

0. Air China Budapest - Chongqing - Peking - Tokió

Fosatás a reptéren, hogy mégis miért így foglaltunk, mert másik napon van egy átszállásos gép, de itt lesz belföldi átszállás, és nem garantálják, hogy kapunk vízumot Kínában belföldre. Itt tessék aláírni ezt a nyilatkozatot, hogy minden az én hibám, és lemondok a jogaimról, cserébe lefotózzák a jegyet, útlevelet, nyilatkozatot és azt kiküldik, hogy tudjanak rólunk. Az út sima, a 10 óra egész jól lepörög, vannak érdekes arcok a gépen, akivel szóba lehet elegyedni. Kedvencem az arc, aki erdélyi magyar, de élt Kanadában - ami nem tetszett neki, mert sok a koldus, piszkos, stb. -, de Kínába házasodott - ami sokkal jobb, mert tiszta, jó a közbiztonság, biztos az élet -, és itt tk. tradicionális hashajtóárusításból él a feleségével. Orbánt bírják a helyiek, a magyarokat megbecsülik. Csongqingban végül táblával várnak a légitársaság emberei, összeterelnek minket, nagyon segítőkészek. A kínai egyenruhások nagyon hatarozottak, de tök normálisak. Egyszer mondjuk elviszik az útleveleket úgy fél órára, és ellenőrzik, hogy nincs-e semmilyen negatív recordunk. Aztán a másik már 5 perc alatt beenged, miután még 1x ellenőriz, 10 ujjnyomot és arcképét rögzít. Egyszerű az üzenet, ne ide gyere rosszalkodni. Megvolt Kína is, kimentünk a terminálból a szabad ég alá. Ja, az egész hacacáré azért volt, mert ez egy kisváros, kis reptérrel, nincs tranzit. Lakossága amúgy 32 millió a wiki szerint. Let that sink. Teacigi és rámen a reptéren, patent. Szép, új A350 visz tovább.

Pekingben üres a reptér, semmi sincs nyitva fényes nappal, konkrétan egy sört nem lehet venni.

Érkezés Tokióba, azzal, hogy éjfélkor sikerül felvenni a szállást, meg a pár óra alvással az első legen, a jetlag 80%át sikerül megúszni, annyi, hogy az első 3 napban simán fenn tudok maradni f3ig, cserébe simán megy a kelés 8-9 között és nappal sincs baj. Beleptetés sima, ujjlenyomat itt is, plusz talán arc is. Tömeg simán megy, első meglepetés: a metrónál a peronon van, aki bemondja a szerviz infókat, és üdvözli + meneszti a vonatot. Tiszteleg, hajlong, meg, amit akarsz. A kocsik patika tiszták, senki nem beszél, mindenki telefonozik. Minden tömeg másodpercpontos, az állomások számozottak, könnyű eligazodni, a jegyár távolságalapú, a gmaps még azt is írja, melyik kocsiba szállj, hogy a legközelebb legyen a kijárat. Meglepetés 2.: az állomáson van nyilvános WC, tiszta, van papír, szappan, nincs: büdös. Személyzet nélkül is tiszta és rendezett. Csodás.

Első nap: az utcák reggel 9-10 körül kihaltak, konkrétan sétálok 1,3 km-t és nem találkozom 20nál több emberrel a zuccán.

Több dolog sincs még az utcán: szemét, pad, kuka. Nagyon gyorsan átvált a viselkedés, és igazodik a helyi szokásokhoz, az az érzésed, hogy meg akarsz felelni, de nem azért, mert kötelező, hanem, mert így jó nekem is. Szinte minden 3. sarkon van éjjel-nappali, ahol van melegétel, szendvics, jéghideg és forró (!) italok a pultokban. Meleg tejes tea, hideg tejeskávé, sör, egy high áll, vagy egy toast szendvics gyümölcsökkel és tejszínhabbal? Mind van. A sör drága, a többi ár abszolút rendben, főleg a minőséget figyelembe véve. A piacon mindent kapni, teknős (szegény még élt), millióegy tenger gyümölcse, lábasjószágok összes alkatrésze, rengeteg ízű kitkat. Itt nagy a nyüzsgés már, de főleg a külföldiek miatt.

A következő napokban fő látványosságok, és 2 kilátó is. Nehezen feldolgozható a város mérete fentről. Szerencsére az egyik helyről kicsit látszott a Fuji is. Elég nagy a páratartalom mindig, de még november végén is simán oké a rövidgatya-póló, este azért elér valami hosszújjú.

Az emberek nagyon tisztelettudóak, békések, nyugodtak és barátságosak. Ha látják, hogy fotózod őket, odafordulnak és mosolyognak. A nők meglepőnek, ha előreengedem őket az ajtóban. Mindent megköszönnek. Többször is. Megköszöni, hogy megköszönheti. Ugyanakkor mindenki nagyon elvan a maga világában, de odafigyel a másikra, egyszer a metrón - szerinte - hozzáért a cipőmhöz egy arc, 2x kért bocsánatot. Nekem szó szerint fel sem tűnt. Ugyanakkor volt, hogy útbaigazítást kértem a sorban előttem állótól: finoman megkopogtatom a vállát, úgy néz rám, mint aki embert tudna ölni. Szépen megkérdem, tud-e angolul, és, hogy oda megy-e a vonat, ahova én szeretnék. Egyből tök barátságos, és segít, semmi nincs az első reakcióból.

Nagyon szabálykövetők. Áll 4-5 ember, vár egy liftre, odaállunk ketten mögéjük, 3 mp-en belül megjelenik egy alkalmazott, hogy akkor innentől mindenki sorban állva várja a liftet. Ugyanez a vonatnál felfestett vonalak, hogy hol állnak az ajtó két oldalán a beszállók, középen meg majd szépen kiszállnak a leszállók. Minden rendzetten megy, mint a karikacsapás. Én olyan vagyok, hogy azért vannak a szabályok, hogy megszegjük őket, de itt annyira szépen, kiszámíthatóan és jól megy minden, hogy nagyon jó érzés a részesének lenni.

Amúgy minden kicsi. Az emberek, az ajtók, az autók, a székek, a WC, az asztal. Mintha az óvodában lennék, a lábam a nyakamban a budin, beverem a fejem, az ajtófélfába, szét van verve a térdem, ahányszor leülök, a szupercuki kei carok akkorák, hogy pont beférnek egy biciklisávba - nagyon fura, hogy ez a szabályszegés, hogy ott parkolnak!

Több kép nincs, mert csak 10et enged:(

Tokió nagy, sokat rejt, simán itt is el lehetne tölteni a 2 hetet, és még akkor is csak a felszín...

Fotós szemmel nagyon izgi hely - nyilván ebben benne van az újdonság, az ismeretlen is -, van üres, van zsúfolt, van mintha, van formára vágott gingkófa, vonat, repülő, ember, kis ház, nagy ház, belpiacos autók (külföldi csak elvétve), taxi, szuper vonatok. Szóval vannak házak, meg emberek. A fotós cuccok 2/3 áron vannak, van, ami felé. RIP bankszámlám, welcome 100-400L.

Talán második v. harmadik este hazafelé gondolok egyet és bemegyek egy helyi bárba. A pultos/tulaj srác meglepően jól beszél angolul, a kocsma népe is nyitott. Nem is értem, miért mondják, hogy zárkózottak, félősek. Nyitottak, próbálnak haberkodni, de nem nagyon van közös nyelv. Azért ide még visszajövök 2x, a végére már közös pókerparti, italmeghívások, szelfi. Bajnok a hely!

Ezek a népek tényleg sokat dolgoznak. Az előző becsületsüllyesztőben egyik este odaül mellém a pultnál egy csaj. Fél egy van. Dumálgatunk, kiderül, hogy férje van és otthon egy 6 hónapos lánya - ennyit a szerencsémről -, otthon a bébiszityó vigyáz a csimótára, a férje még melózik. Ő meg nyeli a whiskyt, mint kacsa a nokedlit. Nagyon felszalad mindenkinek a szeme, mikor megtudják az otthoni gyes-rendszert. Itt 6 hónapig 90%, utána 50 valameddig még. A gyerekek vasárnap is iskolában, tök természetes, hogy a metróban éjfélkor 3 részes öltönyben vonszolják magukat haza a népek, vasárnap is látványosan világos van több szinten is az irodaházakban. Nagyon más világ, nem esik ki a ceruza a kezükből 17:00kor. Sajnos.

Nagyon sok fórumot, ajánlót, itinert olvastam, hogy mire mennyi idő kell, mit/hova érdemes, nyilván azt hittem okosabb vagyok és nekem majd több fér be. Hát, ez kétélű dolog. Egy oldalról nem hagytam volna ki Nagaszakit, mert sokkal másabb, mint Tokió, Kiotó, vagy Oszaka, de cserébe mindig volt egy érzés, hogy mi van még az adott helyen, kéne még oda 1-2-3-x nap.

Sokat el lehet innen is hozni, csodás dolog japán kutyát simogatni Japánban, szuper vegyülni a helyiekkel, kihagyhatatlan végigkóstolni kajákat, jó érzés, hogy akihez hozzászólsz, az szeret, és őszintén segíteni akar, még, ha nem is beszéltek egy nyelvet és a nonverbális kommunikáció formái, elemei is tök mások. Nagyon érdekes látni a hivatástudatot. A kalauz és a zsúrkocsit toló csaj is megáll az ajtóban, amikor ki/belép a vonat kocsijába, megáll, korülnéz, és meghajol. Érződik rajta, hogy tudja, fontos, amit csinál és meg is adja a tiszteletet a munkának, és az abban részt vevőknek. Útépítés: általában este 10kor kezdenek, minden kibójázva, munkagépek, emberek. Reggelre kész. Mindig. Éjfélkor meg 3x5 méteres 1 méter mély munkagödör. Reggel friss aszfalt. És egy ilyenen dolgozik egy gépkezelő, két kuli és öt, aki csak a biztonságra figyel. Egy-egy a két legközelebbi sarkon, egy-egy pár méterre a munkaterülettől, egy pedig közepén. Ha jön a gyalog, egyből integetnek (és meghajolnak ofc), leállítják a munkát, amíg te át nem haladsz biztonságban. Pláza parkoló ugyanez, hiába van lámpa, ketten irányítják mellé a forgalmat. És látszik rajtuk, hogy ez nem büntetés, hogy ott áll egész nap, mindennap a westend parkolójának kijáratában, hanem, hogy hasznos és fontos a munkája.

A másik az egyenruhák. Iskolás, futár, ellenőr, kukás, postás, eladó. Egyforma, normálisan hordja, jól áll, többfajta, ami igazodik az időjárás őz, napszakhoz.

Nagaszaki nagyon más, mint az északabbra eső részek, ahol voltunk. Kisebb. Nincs metró. (Tokióban 37 vonal, de még Kóbében is 4 v. 5). Sokkal alacsonyabb, de azért itt is van akkora ház, ami saccra árnyékot vetne a MOL toronyra. Az atombomba múzeum és a kapcsolódó park nagyon megfog. A tárgyak (az összeolvadt érméktől a meghajtott tornyokig), de főleg a történetek, amiket a túlélők mesélnek. Ők tényleg komolyan gondolják, hogy legyen béke, és nem csak egy szlogen. Tudják, hogy két pillanat alatt ki tudnánk irtani magunkat, aztán senki nem emlékezne rá(nk).

Mindent lehet itt enni. Tengeri sün: ízre, mint Európában, de sokkal több a húsa. Osztriga: a kis/közepes méretű is akkora, hogy egy falatra nagyon sok, cserébe a közepe a falatnak krémes, szinte folyik; azt hittem, a törököknél van nagy osztriga, de ez, úristen, very big. Akkora homár, mint a nő egész karja, aki süti. Szuperfrissek a tenger gyümölcsei, ami nem is csoda, ahhoz képest mennyi vizük van, és milyen sebességgel forog az áru. Nagy halas vagyok, de pont a halak csalódást okoztak. Szuper textúra, de alig volt ízük több helyen is. És a marhák: olvad a szádban, egyszerűen, gyorsan készül. De persze jó a sertés, a csirke a rizs is. Itt kicsit kevés a fűszer, pedig maga az íz annyira nem speciális (persze nagyon finom). Kiváló gombák, rengeteg gyömbér, pedig nem is kedvelem, de a rántott vörösgyömbér... uhh. Gyozából végtelen mennyiséget meg lehetne enni, tészta fűszer, hús. Mi kell még? Volt az a hideg hajdinatészta, aminek nem jut eszembe a neve - az mondjuk egyszer pont elég volt erdekességnek. Matcha tea tejjel? Bármikor! A wasabi meglepő módon alig csíp, kétpofára lehet tolni. Sokszor itt is túl sok a cukor. A bubis citromos vízbe miért?! Alapvetően egyszerű konyha, friss, magas minőségű alapanyagokkal, kevés fűszerrel, kevés hőkezeléssel. Ó, és az okonomiyaki, hát, az is egy csoda, fene gondolta volna, hogy egy palacsinta és rántotta közé ekelődött ételre jól megy a majonéz. Pedig! Új kedvenc a yuzu, egy nagyon kellemes citromhasonmás. Volt még nyers lóhús, bab és rengeteg helyi whisky. Nagyon sok van, boltban olyan áron, hogy már én érzem magam kellemetlenül, hogy ilyen olcsó. Nem helyi, csak a példa kedvéért: 4 lityis Jim Beam PET palackban 14 ezer forint, 0,7es fekete Bali v. Jack 5k (forint).

Csodás volt ennyi dolgot megélni, akár azt is mondhatnám megérte az elmúlt másfél évben a sok túlóra, hétvége, volt itt minden, még 007 forgatási helyszín is. Már csak azt kell megtanulnom - ami máskor csak az utolsó nap -, hogy ne akarjak mindig előretervezni, foglalkozzak azzal, ami ott és akkor van, ne azon menjen az agyam, hogy mit kell csinálni, ha hazaérek, hánykor kell 2 nap múlva indulni a reptérre. Nagyon jó volt kiüríteni az agyam, és nem foglalkozni semmi otthonival, csak azokkal akikkel tényleg szeretnék, meg rájönni, hogy kivel is érdemes, kivel mennyit szeretnék.

Kellett, jó volt!

Két hét meg kevés, jövőre három hétre megyek, csak még nem tudom hova. Egy hónapra szerintem nem engednének el, még, ha össze is harácsolok annyi szabit.

Tanulság még: tökéletesen elég mindenre egy hátizsák, csak ne akarjak mindenkinek (és magamnak) venni/vinni mindent.

Tudom, irtó hosszú volt. De tényleg főleg magamnak ment.

[szepkerekkocka]

Sosem gondoltam volna, hogy a világ talán legtekintélyesebb nemzetközi-geopolitikai agytrösztje, a Council on Foreign Relations, a globális biztonságot fenyegető tényezőként bélyegzi meg az olimpiákat.

Nincs itt semmi látnivaló, nézzétek csak tovább az EB Olimpia közvetítést.

[ggtjapan2]

Migrációs hivatal

A következő pont a migrációs űrlap. Itt meg sem próbálkoztunk az automatával, mert volt papír alternatíva. Végtelen sokáig tartott. Természetesen mind a négyünknek külön-külön lap és minden személyes adaton túl ilyen kérdések, hogy hol szállunk meg, a hely pontos címe, ismerűnk-e kínai állapolgárt, ha igen, az ő adatai; soroljuk fel, hogy az elmúlt kér évben milyen országokban jártunk és persze a végén: “büntetőjogi felelősségem tudatában kijelenetem, hogy a fent leírtak igazak és pontos adatok”.

Erre - a hasonló rendszerben már élt emberként kellemetlen élményeket idéző attitűdre - már a repülőn megvolt az első precedens, amikor a leszálás előtt is elhangzott valami ilyesmi előre felvett szöveg, hogy a repülőn és reptéren a szabályok be nem tartásáért, birság, vagy akár börtön jár. Ez tehát itt nagyon nem Nyugat, de még csak nem is valami félig-meddig átmenet, mint mondjuk Grúzia vagy Ukrajna.

A migrációs hivata tisztjéhez érve utasítottak, hogy a két felnőtt 1-1 gyerekkel külön-külön vizsgálatra menjünk. Meglehetősen izgulni keztem Dia gyengébb angol tudása miatt még akkor is, ha Vanda ment vele. Különösen amikor rájöttem, hogy baj lesz abból, hogy az űrlapon a kilépés időpontjaként Peking-Budapesti utat adtam meg, ami nyilvánvalóan több, mint a vízummentesség feltétele ként megszabott 15 nap, a papírból pedig nem derült ki, hogy közben több mint 10 napot Japánban töltünk. Mint utólag kiderült a Diáék ügyintéző hölgye sokkal kevésbé volt alapos, mint a mi fickónk Eszterrel. Már rég továbbmehettek, amikor a mi emberünk még - jogosan - a fenti látszólagos anomáliát feszegette. Végül egyébként ő is megértette és jófej módon nem töltetett ki új lapot. (hiszen a jó megoldás az lett volna, hogy a kilépés dátuma a Peking-Tokió utazás napja)