#Okából

[versinator]

Okából összeborulsz

Kösöntyűkkel ígén napodnak hozsánna! Homlokomba múmiává léggömbként hamuhodna Cseng? rettegés kilóval valakim Nyomorán bizta halknak orgonáim? Kedvtöltésül újtátrafüred keblük vadacska Ruhát! obscuradal lazult juditka

Szomjazva műszín bócher sárgáll Megsuhantjuk tündérvidék máriusz hírlapírótoll Ezüstpénzt tüdőbeteg kormányok csodaút Leszünk! vasöv önön gyanút Illataképpen holdíze csecse gombka! Képezek inasszáj harmincezer vaskarika

Ormokhoz horpadó ígyígy! felszúrna Szétlankadt vizit fohászka virulna Kinyögöl nyilatkozatkardját hunyorgó tragédiáim Zongorák paradicsomszósz litániám gyötrelmim Csutora borús? fúrom nagyobbacska Vakolatul rugtál pompáju balalajka!

Fussanak álomsereg gyorsvonatban nyilall Teknőn katonaarcokra tetszhalottul átall Hibakert összeadni íge tanút Öregebben elnézte fájdítva sugárkoszorút Lélekvándorlása felheccelt szivek! papácska Gajd paolóval kelemenné! poloska

Emlőid nemzetünknek nácika kiáltana Repedjen küldözzük szégyelje elgurulna Megbújni rezignáció simul! ábrándjaim Robogsz elküld virágszaga fogcsikorgatásaim Publikumnak repedezve egyensúlyt poetika Könyvük zengened katarrhust miska

Átfolyó észrevesszük kád hattyútoll Járkáló stoppolt leánytavaszunk fuvall Alászolgája! petropeczt közéleti rút? Kimennünk pályázati hallhat szökőkút? Túlcsordul adtále kánkán nyalka Cipót csippenté mászhatok lustácska

[greenteaforbreakfast]

Hó alól előbukkanó dolgok

c. rovatunkat újabb hóesés okából kifolyólag határozatlan ideig felfüggeszteni kényszerültünk. Kollégáink már dolgoznak a probléma elhárításán, addig is türelmüket és megértésüket kérjük.

Köszönettel:

A behavazott szerkesztőség

[florealise]

L’ultimo capitolo

Az utolsó fejezetbe lépve

Hivatalosan is elmondhatom: egy hónap múlva ilyenkor már Magyarországon leszek - múlt héten megvettem már a repülőjegyet is haza. Már csak egy hónap, és lezárul ez a gyönyörű fejezet, ez a tanulságos, különleges, élményekkel teli, szabad év. 

Azt hiszem, ez volt életem eddigi legszabadabb éve, és talán sosem leszek ennyire szabad, mint, most, ebben az évben voltam - ami pont azért ironikus, mert sok szempontból a pandémia miatt rengeteget elvettek a személyes szabadságomból. Mert minden vörös-narancs-sárga zóna, bezárások, kijárási tilalmak ellenére tényleg szabad vagyok itt. Először tapasztaltam meg ezt, hogy én dönthetem el, mikor és hova megyek és kivel, nem kell senkinek magyarázkodnom miatta, azt eszem, amihez nekem van kedvem, azzal töltöm a szabadidőmet, amivel akarom. Persze, kellett és kell még mindig munkába mennem, de így is elmondhatom, hogy a kötelességeim valójában minimálisak. Ez persze nem mindig csak jó, egy kicsit azért zavar az, hogy míg egyesek sokmindent “elértek” az önkéntes munkájuk során, addig nekem ez nem sikerült valójában. Mindenesetre tagadhatatlan, hogy valószínűleg sosem leszek újra ennyire szabad.

Sokat gondolok arra, így, hogy talán már kezd a világ lassan-lassan kilábalni a koronavírus-járványból, hogy mennyiben lett volna más ez az év, ha nem létezne a Covid.  Talán mindenben. Maga az önkéntesség is teljesen más lett volna, azt hiszem - bár így majd egy év távlatában egy kicsit már ezt is kétlem; nem olyan biztos, hogy annyival több dolgom lett volna. De természetesen maga az élet csöppet sem lett volna ugyanolyan: nyáron megismertük, hogy milyen a szinte Covid-mentes világ itt. Talán alig lettünk volna otthon, sokkal többet utaztunk volna és így sokkal több helyet ismertünk volna meg, Puglián belül és kívül is, az estéinket pedig kevésbé gyakran töltöttük volna a lakásba zárkózva.

Viszont ha őszinte akarok lenni, nem vagyok biztos abban, hogy jobb élmény lett volna ez az év a járvány nélkül. Nem tagadom, mennyi mindent elvett tőlünk - de valamennyit vissza is adott bizonyos szempontból. Igen, jó lett volna sokkal többet utazgatni, lehet, sikerült volna az összes helyet kipipálnom a bakancslistámról, amit szerettem volna. De így, hogy arra kényszerültünk, hogy itt maradjuk, Molfettában, lehetőségünk volt több időt tölteni a helyiekkel és szorosabb barátságokat kialakítani. Illetve sok barátunkat lehet, hogy meg se ismertük volna a koronavírus nélkül, hiszen a fiatalok jelentős része egyetem vagy munka okából legalább is év közben északabbra költözik innen, Rómába, Bolognába vagy Milánóba leggyakrabban, viszont mivel ebben az évben az egyetem online volt, illetve sokan otthonról dolgoznak, olyanokkal is sikerült találkoznunk, akik normális időkben nem lettek volna itt. Igen, nyugisabban telt így ez az időszak, kevesebb szórakozási lehetőséggel, viszont így sikerült valódi kapcsolatokat kialakítani az emberekkel felszínes ismeretségek helyett.

Azt is hozzá kell tenni, hogy csak részben tartottuk be az előírásokat, és tényleg szerencsések vagyunk amiatt, hogy ezt megtehettünk következmények és szinte lelkiismeretfurdalás nélkül.

Mostanra pedig minden kezd újra közelíteni a normálishoz, és azt hiszem, hogy talán a szinte két hónap vörös zóna után sokkal jobban tudjuk értékelni a sárga zónát, azt hogy most már tizenegytől van csak kijárási tilalom tíz helyett, és hogy este is kinyithatnak a bárok és az éttermek. 

Az utóbbi hetekben ennek megfelelően egy új fejezetébe léptünk az önkéntes évnek szinte minden szempontból. A levegőben is érezni a nyár illatát, most már egyre ritkábban töltjük bent az estéink és a napjainkat is. Az emberek közötti dinamika sem ugyanaz, ami nem mindig pozitív de például az utóbbi időben sokkal jobban érzem magam az olasz baráti társaságunkban, mint eddig bármikor, már sokkal kevésbé érzem magam kívülállónak ha velük vagyok. Ez nagyon sokat jelent számomra, hiszen bár mindig szerettem velük lenni, sok estét töltöttem úgy, hogy csöndben figyeltem és hallgattam őket, anélkül hogy túl sokszor megszólaltam volna. Az utóbbi hetekben viszont már tényleg komfortosan érzem magam a társaságban. Az egyetlen szomorú dolog az ebben, hogy ha arra viszont már nem hiszem, hogy marad elég idő, hogy valóban elmélyítsem a kapcsolatomat velük.

Mindenesetre most újra van lehetőségem arra, hogy bepótoljam mindazt, amire eddig nem volt lehetőségem, és igyekszem minél több élményt belesűríteni ebbe az utolsó hónapba. Ellátogatni még néhány helyre, ami kimaradt - bár most már ez nem tartozik a prioritásaim közé. Inkább szeretnék minél több időt szánni azokra az emberekre, akiktől nehéz lesz elbúcsúzni.

Az utóbbi hetekben azonban így elég sokat kirándultam. Rögtön aznap, hogy átmentünk sárga zónába, már repültünk is Rómába a szobatársammal. Így igaz, úgy döntöttem, visszatérek Rómába, ebbe az elképesztő városba, amit kényszerűségből, egyedül, rohanva jártam be először, most viszont kizárólag utazás céljából, kissé nyugodtabb tempóban, egy barátnőmmel együtt sikerült jobban megismerni. A nyugodtabb tempó persze talán túlzás: mind a három napon, amit ott töltöttünk, legalább húsz, ha nem több kilométert gyalogoltunk, és azt hiszem, tényleg majdnem mindent megnéztünk, amit érdemes látnia egy turistának, sok kevésbé ismert, alternatívabb célponttal együtt. A legnagyobb különbség talán az volt, hogy ezúttal nem vörös, hanem sárga zónában voltam ott, nem kellett félnem attól, hogy magállítanak a rendőrök, a reggelijeinket kávézókban költöttük el, az ebédjeink során pedig sikerült étteremben megkóstolnom a leghíresebb római tésztákat - a carbonarát, az amatricianát és a cacio e pepét. Annak ellenére egyébként, hogy a sárga zónában most már szabad úticélnak számít Róma, nem volt sok turista, bár többen voltak az utcákon, mint legutóbb, a normális, pandémia előtt idők tömegeihez képest most is szinte üres volt az összes turistalátványosság, nagyon jó volt így bejárni a várost. Persze az sem utolsó, hogy nem egyedül voltam: bár annak is megvan a maga varázsa, ha egyedül utazik az ember, de jelen helyzetben preferálok valakivel együtt menni, főleg ha a másik ember utazási stílusa hasonló az enyémhez, mint ahogy ez most történt.

Aztán pár nappal később egy vasárnapi nap az olasz barátainkkal mentük kirándulni. Eldugottab, de gyönyörű helyeken jártunk: az első célpont egy bauxit-bányák vagy kráterek rendszere volt, amit korábban képeken láttunk és magunkban Puglia Grand Canyonjának neveztünk - persze a két dolog összehasonlíthatlan, de így is egy nagyon érdekes és szép helyen jártunk. Aztán délután egy Gravina in Puglia nevű városba látogattunk, ahol egészen gyönyörű panorámákat láthattunk, sziklákba vájt barlangokkal, egy völgy feletti viadukt-híddal és rusztikus házakkal, illetve minden nagyon zöld volt a város körül, amihez nem igazán vagyunk hozzászokva itt, Molfettában, a belvárosban. A legjobb dolog aznap mégis a társaság volt, még ha sokat is sétáltunk és rendesen ki is fáradtunk, összességében feltöltődve tértem haza.

Emellett meglátogattam Castel del Montét, az egy centes érmén látható különös kastélyt, ami kizárólag nyolcszögű tornyokból áll és maga is nyolcszögű, a kilátás pedig nagyon szép fentről. Tervben is van még néhány kisebb, rövidebb kirándulás, de valószínűleg hosszabb utazásra már nem fogok menni, inkább megpróbálom kiélvezni az itt töltött időt az emberekkel.

Ahogy egyre fogynak a napok, magamban egyre többször listázom, hogy mi minden fog hiányozni. Ma sok idő után újra üldögéltem egy kicsit a tengerparti sétányon, és csak hullámokat nézegettem, miközben élveztem a napsugarakat a bőrömön. Ez itt egy olyan természetes dolog, hogy néha már nem is értékelem eléggé, hogy gyakorlatilag két perc sétára lakom a tengertől és bármelyik nap egy kicsit megállhatok, hogy csak csodáljam kicsit. Olyan természetes az is, hogy egész évben bármikor megyek zöldségeshez, olcsón tudok venni finom és friss zöldségeket és gyümölcsöket, sokkal nagyobb választékban, mint Magyaroszágon - és abban bele sem szeretnék gondolni, hogy milyen lesz Svédországban. Sok hibája van Molfettának és sok mindent nem szeretek ebben a vársoban, de mégsem kívánom, hogy bárhol máshol lettem volna ebben az évben. Azt hiszem, minden apró részlet, még a csúnya részletek és hozzátettek a tapasztalataimhoz. Molfetta pedig az első naptól kezdve belopta magát a szívembe, tőle ugyanolyan nehéz lesz elbúcsúzni, mint a barátaimtól.

Nem tudom, írok-e  ide még egyszer, mielőtt hazaérnék, azt hiszem, már nem, még egy utolsó bejegyzés erejéig térek majd csak vissza, amiben összefoglalom az utolsó hónapomat és egyben az évemet is, de azt valószínűleg már csak otthon. Ez a tény is elszomorít egy kicsit, nagyon szerettem írni ezeket a bejegyzéseket, sokat segítettek az év során összefoglalni a gondolataimat és az élményeimet. Örülök, hogy elkezdtem ezt a blogot és hogy ki is tartottam mind idáig, mert itt egy helyre összegyűjtöttem az év szép és kevésbé szép pillanatait, az önkéntes projektem történetét, amire bármikor visszatekinthetek majd. Mindenesetre ahogy eddig is, most is köszönöm mindenkinek, aki olvasott eddig, sokat jelent számomra, hogy valakit érdekel, mit gépelek ide, mit éltem át az utóbbi tizenegy hónapban itt, Dél-Olaszországban.

[fiktography]

Debrői fütyingátorok - Szabotázs 12″ (Sponyaph - 2017)

A frötyölgős jellegű post-punk zenék rajongói kicsit elhanyagolva érezhették magukat eddig a pillanatig, de most már szerencsére nem érezhetik annak magukat sajnos. Mint tudjuk a punk zenék mindig egyfajta szembenállást, dacosságot, sőt konokságot képviseltek, azonban a hirtelen megalakult debrői fütyingátorok ezt a makrancosság irányába még tovább is fokozták nagy felháborodásukban. A háborgás tüzét nagyon jól megjelenítik a gitározásukban is, méghozzá moduláris oktávmenetekkel. Azt a tüzet, amit az egész világ szociál-, kül-, bel-, gazdaság-, tonyóság-, egyház-, menyus-, ömlövics-, oktatás-, illetve drogpolitikája olajként táplál. Az elsővilágbéli problémákat levetkőzni nehezen tudó tagok nagy változásokra vágynak, de úgy néz ki, a maguk göthös módján kicsit talán meg is mozdulnak érte majd lehet. Mint ahogy a nem tetszik a rendszer című számban hallhatjuk:

“erősen hívogat a forradalom szaga, csak lepörög még előbb a candy crush saga”

Annak okából, hogy nem teljesen világos az ironizációs rátája az anyagnak nehezen tudtam a gubó és merdenger között dönteni, de végül gubóra értékelem a renitens és tonálisan flanger basszusfutamok és az énekes csurmánkodásai miatt főként.

Tracklist:

Kormányellenes attitűdje hangsúlyozása végett tekintett el az intimborotvától Elza (3:10) Nem tetszik a rendszer - kiabálta Önyinger Judit, miközben nem tudott térkövet kiszedni a helyéről (0:58) Felháborodásom a gyorséttermi kiszolgálás kapcsán kezenze-kezenze riffekkel bemutatva (3:12) Minden okozott kárt közmunkával térítenék, bíró úr (2:09) Megrengethetetlen álláspontomat sírva üvöltöm a szemetek képébe (2:44) Gémessy-Tóth Kevin rendszerellenes balladája (2:54) Donald Trumpot fogom lejáratni evvel a dühös nótával (2:39) Bikini- helyett demarkációs vonal (2:35) Orbán Viktor miatt hajamra kenhetem az etnográfia-zakotaság diplomám (3:12) Tíz perces beszédem az iskolai zsibiosztás káros lelki hatásairól (10:00)

[encsakidefeljarok]

Drága kincsem,

Születésed napjának 87.évfordulója a mai nap és bár már második éve, hogy nem tudlak ennek a napnak alkalmával átölelni téged és elmondani mennyire szeretlek és csodállak, esetleg ajándékokkal mosolyt csalni gyönyörű arcodra, tudnod kell, hogy sosem foglak elfelejteni. Tudnod kell, hogy ez a nap mindig a te napod lesz és amíg élek emlékezni fogok rád és arra, mennyi mindent köszönhetek neked.

Nagyon szerencsésnek gondolom magam, hiszen van akinek az sem adatik meg, hogy nagyszüleit megismerje és engem mégis megajándékozott a jóisten azzal, hogy az életemben 16 gyönyörű évig az egyik legfontosabb személyként szerepelhettél.

Építettél engem, egészen pici korom óta. Ha beteg voltam és nem mentem oviba/iskolába, minden percemet a te társaságodban töltöttem. Naphosszakat meséltél és játszottál velem, még akkor is, ha nem volt erőd hozzá, vagy esetleg nem érezted magad annyira jól.

Mindig azt mondtad, kisjányom belőled egyszer lesz valaki. Nálad jobban senki nem örült annak, ha én ötöst kaptam az iskolában vagy pedig megdicsért a tanító néni. Ösztönöztél engem és örök életemben hálás leszek érte neked. Minden szavaddal biztattál engem. Mindig mondtad nekem, hogy annyira okos fejed van és annyi mindenre képes vagy, hogy az egyszerűen hihetetlen. Tanulj, amíg teheted és mindig a legjobbra törekedj. Ennek okából sem fogom soha feladni álmaimat, egészen addig amíg nem élem azokat.

Minden nap mikor elmondtad mennyire, de mennyire büszke vagy arra, hogy ilyen szép vagyok és mennyi fiú fog pisilni utánam haha

Nos, képzeld drága dédi, nem tudom emlékszel-e arra a fiúra aki úgy szeretett engem, mint soha senki az életben... Az a fiú még mindig mellettem van és ha már te nem is tudsz szóban támogatni engem az életben és felállítani, ha padlón vagyok, ő mai napig megteszi. És tudod mit? Büszke vagyok rá, hogy úgy mentél el, azzal a tudattal, hogy őt megismerhetted és tudtad, mellettem van. Még egy ok, hogy mindennél jobban ragaszkodjak hozzá és szeressem. Ő ismert téged és szerett téged. Tudta mennyire áldott jó asszony voltál, és köszönöm azt, hogy mindig szerettel fogadtad és egy kicsit érezhette ő is, milyen a nagyszülői szeretet. Vele mai napig bármikor visszaemlékezhetek rád, és őszintén sírhatok előtte a hiányod miatt. Bár ismersz, makacsságom miatt igyemszem ezt nem tenni haha

Összességében csak szeretném ha tudnád, boldog születésnapot akartam kívánni, és bár kimenni a virágokkal telt földkupachoz, nem olyan mint megölelni es megpuszilni téged, azért meglátogattalak tegnap.

Bár ott csak tested nyugszik...

Lelked, ezután a sok földi mocsok után a mennyben talált végső nyugalmat.

Találkozunk még ❤

[telavivdelhi2]

Rejtő Jenő napközben a Japán Kávéházban üldögélt az Andrássy úton vagy Karinthyval a Hadikban. Egész nap képes volt írni, ha megszállta az ihlet. Gyakran észre sem vette, hogy hálóruhában jelenik meg, és rendel magának egy kávét, kezében a tollát tartva, a fejét kopogtatva. Esténként azután Rejtő villamosra ült, és kiutazott a Lipótmezőre, a híres tébolydába, mert az amúgy lakáshiányban élő író, idegbetegsége címén és okából ott lakott, csak napközben kiengedték, mert nem volt ön- és közveszélyes. Egy este későn érkezett, már zárva volt a kapu; rugdosni kezdte. A portás megkérdezte, mit keres.

– A hálószobámat – válaszolta.

– Megőrült?! – kiáltott rá a kapus.

– Igen, azért van itt a hálószobám!

Esti olvasmány az elgyurcsányolt Lipótról ( országos őrjítőintézet, közörūlde, tébolyda)

Tudta? Lipóton kezelték Vörösmarty meg Madách lányát is. Tudta? Niedermann Gyula igazgató 1884-ben megtiltottaa kényszerzubbony használatát. Tudta? A Lipót galériájában megtekinthető volt egy 1939-ből származó elmeorvosi szakvélemény Szálasi Ferenc elmeállapotáról, annak "Cél és Követelések" c. 16 oldalas kiadványa alapján. Mellesleg Európa líderje, Orbán Viktor imflálódott, sőt szegény @karikasostor szakadozott személyéről is készūlt hasonló mű, de még egyik sincs kiállítva :)

És még sok érdekesség estére :)

[hicapacity]

Mi van" - kérdik valahol - "ha a jobbikosokról kiderül, hogy nem is fasiszták?

Akkor az van, hogy felfelé folyik a víz és kétszer kettő öt, valamint ők mazochisták, mert éveket töltöttek egy számukra elviselhetetlen szervezetben. Gondolom, vezeklés okából. És mi van még? Az, ami akkor van, hogyha kiderül, hogy a cián finom és édes. Attól még mérgező marad. Az áram alatti alkatrész pont olyan ártalmatlannak néz ki, mint az, amiben nincs feszültség. A forró lombik ránézésre tud olyan kedvesen kinézni, mint a hideg. És minden gomba ehető, legalább egyszer.  /Szele Tamás/

[versinator]

Harctérre térd

Estelén sóhajsereg fényesítve vérontás Hasába zsebbe próbálgatna törleszkedve Játszótéren tökvirág átjárja irtás Hűvösén keringet kételyt eltünődve

Dudával lapjába édesedve szertartás Hárfát versírás bévül megnövekedve Hunyori brühühü álság pacsirtás Vérit merengni kezdene megengesztelődve

Direktor betántorog merítené zafírja Tönk ablakához mentőakció szavakból Meghívtak átitat utólért vakarja

Tengerét szobalányok lángpallossal okából Gyufát omolni operatőr tallérja Dühöngeni logaritmus káromlást odvából

[szyli]

Akik egy 10 éves karrier után (térdvédő ide-oda) ott hagyják a táncot ízületi problémák okából...

De azért elég menő 😏🙄

Traditional Georgian dancing.

[versinator]

Főpolgármester füstölőszert

Káosz közfeltűnést műszerész készülődöm Kendőzöd beer szíveken felöltözöm Balkonra ingatlan célozni ketrecén Élvezve eldöntik okából sötétjén Cárnő kúsza eltünődöm közlegelő Bélcsatornáját aggot gyermeknapi növelő

Lórira elpusztulok vödör sétán Verővel pánt ezüstté belátván Viharai fanyarul szaggathatták ajjajjaj Vízióként kalimpálni ontotta ejhaj Kocsonyák trappos palán felfénylő Levezetni tropikus lebontja setétlő

Csavarom hírnöke vik hősöm Ezerkilencszázkettő leggevano könnyehulló bíbelődöm Paradicsomot rablásra népünnep szigetjén Brutus barázdán idézget kenyerén Lili rendház kisvárosi pördülő Csókíze hiénát színpadra züllő

Berchtold nyüzsgik merítené meghúzódván Főmre szívekből készítsz csalókán Nyilallott hanyatlani hunyorgatják műfaj Közkórházat zuglap fegyverszünet galambraj Telefonál megköt papjaként vadszőlő Csepegtetsz messziségen megbolondulhat cirpelő

Őszökön ifjat leánykaroktól megdörzsölöm Mohákon filmen fogatán sütnöm Felengedik letevék munkapárt kérgén Hétféle úrfiak szobrásza kéményén Nejét albán humor szürcsölő Érdeke csatangol higgyék színlelő

Bicska kimérni venyigék sípján Terítem kecsesek szítva kószán Általába jószívű homálylik ajjajjajjaj Biciklin zengését vállaiddal ajajaj Kihallgatáson felelnék szomjazva népfelkelő Borúját tátom zsarát feketélő

[versinator]

Szezonja lapjáról

Szinésznek? piu welf kamat Simul! máglya! vakart kitakarom Belehalunk lányomhoz hazudta uramat

Bénult almáját telem lenyírom Suhantam viaszos megérném madáchnál Évadján lemorha elhervadtak hársszirom

Hunyori próbálgatott sarkam nyújtóznál Megmagyaráznám! tagadva félsze hanyatlani Okából érzésünk rikkantottam háborúsnál

Aethert fújó ámor! bontani Sikátorid kinőhet anyuska jutalmat Tekintik szegélyén papnőknek áldani?

[florealise]

Stagione di cambiamento

A változások évszaka

Az utóbbi napokban rám telepedett a november, az aggódás, a melankólia ebben az egyre nehezebbé váló időszakban.

Pedig az olasz november nem hasonlít a Magyaroszágon megszokottra: bár itt is vannak búskomor, felhős napok, eső csak nagyritkán van és mostanában inkább a napsütés a gyakoribb, az otthoni nagykabátok helyett még mindig pólóban vagy pulóverben járok az utcán napközben, a hűvösödő estéket pedig egy farmerdzsekivel és egy sállal vészelem át. Nem érzem még a tél valódi közelségét, de bennem egy kicsit most tél lett.

A koronavírus egyre nagyobb árnyákot vet mindenki életére, ez nem újdonság senki számára. A legutóbbi bejegyzésem óta fokozatosabban egyre inkább emelkednek a számok itt is, Olaszországban és ezzel párhuzamosan fokozatosabban egyre több a korlátozás. Csak hogy értsétek, pontosan mi a helyzet itt: a veszélyeztetettség szerint három különböző színnel osztályozták az összes megyét itt Olaszországban, sárga, narancsárga és piros színű zónák vannak, és a színek szerint a korlátozások mértéke is eltérő. Puglia, a megye, ahol én lakom, narancs színt kapott, mivel bár a számok nincsenek a legmagasabban, az egészségügyi rendszer és a kórházak kevésbé vannak jó helyzetben mint más régiókban. Ez a színezés a gyakorlatban azt jelenti, hogy az összes bár és étterem zárva tart (viszont a rendelés és az elvitel továbbra is működik, csak beülni nem lehet), de a boltok nyitva vannak, ezen kívül pedig nem szabad kimenni a városból, ahol lakunk, csak munka okából, hivatalos igazolással - nekem is írtak egy ilyen papírt, és így tudok most heti háromszor Bitontóba menni, ahol dolgozom. Ezen kívül az egész országban érvényes korlátozás, hogy kijárási tilalom van este tíz és reggel öt között.

A munkám jelentősen megváltozott az utóbbi hetekben. De ez főleg nem a koronavírus miatt történt, hanem mert a munkatársam úgy döntött, hogy megszakítja a projektjét és hazamegy. Ez neki is egy nehéz döntés volt, talán nehezebb, mint nekem elfogadni, de végül azt hiszem, így volt neki a legjobb. Nem volt könnyű búcsút inteni neki, hiszen nagyon fontossá vált számomra ez a dán leányzó, és nagyon hiányzik most, hogy itt hagyott minket - a buszutaim és a hosszú sétáim kiürültek nélküle. Viszont azt is be kell vallanom, hogy maga a munka könnyebb egyedül. Talán erről korábban is írtam, a koronavírus miatt a szerződésben írt tevékenységek legtöbbje az elejétől kezdve nem volt lehetséges és bár reménykedtünk, azóta se javult a helyzet egy csöppet sem. Így mi találtuk ki a saját projektünket: egy turisztikai honlap létrehozását a város promotálására, ami miatt sokat sétáltunk Bitonto városában, fotóztunk, helyeket látogattunk, azonban mielőtt hazament volna, a látogatni való helyek listájának végére értünk és a honlap dizájn, szerkezeti és elrendezés-része is elkészül, ami alapvetően az ő feladata volt, én pedig a szövegeket írtam hozzá, amiken továbbra is van munka. Viszont emellett egy dolog megmaradt továbbra is nyárról: a gyerekközpontban való munka. A társam részben emiatt is döntött úgy hogy elmegy: nem szeret gyerekekkel dolgozni (ahogy én sem), így egyáltalán nem szeretett ott lenni, és az utóbbi időben már nem is érezte magát hajlandónak arra, hogy próbálkozzon, hiszen nem is érezte az ottlétét hasznosnak. Bevallom, nekem is hasonló érzéseim voltak, de én elég rugalmasnak éreztem magam ahhoz, hogy mégis megpróbáljam kihozni a helyzetből a legjobbat. Viszont a munkatársam elutasítása mellett nekem is nehezebb volt valóban proaktívnak lennem, az utolsó néhány hetében, amikor még itt volt, inkább azt tekintettem prioritásnak, hogy vele töltsek időt, mint hogy valóban megpróbáljak hasznos munkát végezni.

Most hogy egyedül vagyok, és én döntöm el, mit, hogyan és mikor csinálok, ez a része sokkal jobb, és most, két hét elmúltával már kezd beállni az új hetirendem és az is, hogy pontosan mit csinálok, és egyelőre megvagyok ezzel. A gyerekközpont jelenleg napköziként működik, hat és tizennyolc év közötti gyerekek számára, akik minden nap tanulni és házi feladatot írni mennek oda. Én heti háromszor megyek oda délutánonként, amiből két nap annyi a dolgom, hogy a gyerekek angolházijában segítsek, szerdánként pedig egy zenés foglalkozást tartok. Továbbra sem vagyok a legjobb a gyerekekkel, de mindenesetre így most már úgy érzem, megtaláltam itt a helyem, mert eddig csak úgy éreztem, hogy lézengek és haszontalan vagyok, hiszen nem voltak saját faladataim, most viszont már vannak. Az angolozás alapvetően egész jó, bár ez gyerektől függ, mert van, aki egyáltalán semmit nem tud angolul és ezért gyakorlatilag én írom meg helyette a házit, de van aki igen, annak pedig segítenem kell és ellenőrizni; ezen kívül van, aki kedves és udvarias, van, aki pedig teljesen az ellentéte. Mindenestre lefoglal, és amellett hogy az angol számomra könnyű, mégiscsak azért egyfajta kihívás szót érteni ezekkel a gyerekekkel. A zenés foglalkozás pedig… részben az én ötletem volt, az itteni dolgozok ötlete alapján pedig ez is valamilyen szinten angolozás, csak a zene eszközén keresztül. Biztosítanak nekem egy gitárt, és igazából az csinálok amit akarok, ami egy kicsit ijesztő, mert még ha a zene az én világom is, a gyerekekkel való munka viszont egyáltalán nem az én terepem. Az eddigi alkalmak nem voltak egészen sikeresek, részben szervezési problémák miatt, ami nem az én hibám volt (és jó ideges is voltam miatta, de hát ez Dél-Olaszország, már csak ilyen), részben pedig mert nem tudtam egészen, hogy mi mennyi időt vagy majd igénybe és ezért egy kicsit el voltam veszve. De szerencsére ebből tanulok, legközelebb jobb lesz majd.

A maradék két napon, amikor nem a napköziben vagyok, otthonról dolgozom, továbbra is a honlapon, a fennmaradó szövegekkel és esetleg félbehagyott dizájnelemekkel, illetve az utóbbi napokban inkább az Instagram oldalunkon dolgoztam. Kitaláltam egy stratégiát, hogy rendszeresebben és átláthatóbban posztoljak, a látogatni való helyekről, az éttermekről-kávézókról és az önkéntes projektemről is. Mindezekhez pedig csináltam pár egyszerűbb grafikát is, amiknek a készítését egészen élvezem. Szóval ez a ‘social media marketing’, amit jelenleg csinálok, alapvetően tetszik és lefoglal, és ebből is sokmindent megtanulok, főleg a digitális kompetenciáimat fejlesztem.

A munkán kívül pedig természetesen a jelen helyzet miatt sokkal kevésbé pezseg az élet, mint korábban, de továbbra is elmondhatom, hogy nem unatkozom. Persze vannak délelőttök vagy délutánok, esték amik a jóleső semmittevéssel telnek, amikor nem mozdulok ki szinte egyáltalán otthonról, de ez sem baj. Viszont máskor átmegyek egy-egy másik lakásba az önkéntes barátaimhoz, reggelizni, ebédelni, vagy épp vacsorázni (persze, korai kezdettel, ahogy itt szokás mondani, “kelet-európai” időszámítás szerint), vagy mi hívunk meg magunkhoz néhány barátot. Néha piknikezünk, vagy épp rajzolunk a napsütötte tengerparton, mert még mindig lehet kint üldögélni. Máskor pedig veszünk elvitelre egy-egy kávét és egy pisztáciakrémes cornettót, és kiülünk a kikötőbe beszélgetni. Megint máskor pedig pizzát rendelünk és filmet nézünk. Szóval összességében, amíg mindez megengedett, én megleszek itt, amíg ki tudok menni a házból egy-egy sétára a naplementében, és tudok találkozni a barátaimmal, nem fogok panaszkodni.

Mégis, eddig soha nem tapasztalt erővel ütött meg a honvágy az utóbbi napokban. Ehhez persze hozzájátszottak egyes otthoni családi problémák, amik miatt úgy érzem magam kissé, hogy nem kéne itt lennem, hanem otthon, együtt a családommal. Furcsa érzés; miközben jól érzem magam a barátaimmal, mégis mintha lélekben nem ott lennék, vagy ha mégis, bűntudatom van azért, mert ennyire szeretek itt lenni. Mert nagyon hiányoznak a szüleim, a családom és a barátaim is. Mert nem ugyanaz az interneten keresztül kommunikálni, üzenetben megosztani egymással az életünk egy-egy kicsi, elmondható részét, esetleg egy-egy hosszú videóhívásban egymásra zúdítani az elmúlt hetek történéseit, gondolataid, érzéseit. A barátaimmal ez kifejezetten nehéz, hiszen egyre inkább érzem azt, hogy mennyire másfajta életet élünk, és ezért mennyire nem tudunk egymás dolgait úgy igazán átérezni; még ha próbálkozunk is, a személyes kontaktus nélkül nagyon nehéz. Olyan jó lenne már látni mindenkit, megölelni mindenkit, és beszélgetni a mindenről.

Karácsonykor hazamegyek persze, ha minden jól megy, a repülőjegyeket is megvettem már. De egyelőre úgy néz ki, hogy a két hetes otthonlétemből tíz napot a házba zárva fogok tölteni, ami nem egészen az ideális számomra, se a családom számára, de persze mindenképp jobb, mintha egyáltalán nem lennék otthon. Már nagyon várom, hogy mindenkit újra láthassak. A szüleim nagy szerencsémre október végén egy hétvégére el tudtak hozzám jönni, és látták hol lakom és mit csinálok. Nagyon boldog vagyok, hogy még mielőtt a valódi lezárások eljöttek volna, még pont eljöhettek és együtt lehettünk egy kis időre legalább.

Persze, többen mondták, hogy ha így érzek, meg főleg, ha ilyen mértékű lezárások vannak itt és felmerül a teljes kijárási tilalom gondolata (voltak napok, amikor tényleg úgy láttuk, egy héten belül bezvezetik, de most már úgy tűnik, ez nem fog bekövetkezni), miért nem megyek inkább haza, miért nem fejezem be a projektemet, nem jobb-e inkább otthon bezáva lenni, mint itt? De ugyanakkor továbbra is szeretem Molfettát, a tengert, a barátaimat, és szerencsésnek érzem magam, hogy itt lehetek, és még ha most egy kicsit nehezebb időszakot is élek meg, most már ez az életem, és nem az, amit otthagytam Magyarországon. Mert ha hazamennék, nem lenne nagyon mit csinálnom: az egyetlen dolog, amit megpróbálhatnék, az az, hogy keresek magamnak munkát, ami jelenleg kifejezetten nehéz, tekintve, hogy a diákigazolványom lejárt, és minden zárva van a covid miatt; egyébként meg nem kezdenék semmit az életemmel. És emiatt az időszak miatt nem szeretném eldobni magamtól a maradék hét hosszú hónapomat itt. Mert fenntartom a reményt, hogy tavasszal a koronavírus helyzet is javulni fog és újra tudunk majd sokmindent csinálni, mint korábban, fogunk tudni utazgatni Olaszországon belül, talán többen meg is tudnak majd látogatni, és biztos vagyok benne, hogy az év maradékra is rengeteg mindent tartogat még számomra. Nem mellesleg, még ha nehezebb is, szeretek önálló lenni, saját magam dönteni arról, hogy mit veszek a boltban, mit főzök magamnak. Ezen kívül szeretek barátokkal lakni, őszintén szerencsésnek érzem magam a lakásbeosztással, mert nagyon jól kijövök a lakótársaimmal, sokmindent csinálunk, szervezünk, főzünk együtt. Éppen ezért, még ha nehéz is lenne, együtt még egy teljes karantént is át tudnánk vészelni, úgy gondolom.

Ami a barátaimat illeti, most hogy sokkal kevesebb a nagy csoportos program, hiszen illegális alapvetően, és mindenki sokkal kevesebbet mozdul ki, szinte egyáltalán nem érzem annak a terhét, hogy mindenkivel jóban legyek, most már tényleg csak azokat az embereket látom, akiket szeretnék, és így tudok is mindenkire időt szánni, akire szeretnék. Az utóbbi időben például nagyon jól érzem magam a két magyar lánnyal, akik szintén önkéntesek itt, akikkel most már nagyjából kéthetes rendszerességgel csinálunk magyar vacsorákat, amikor vagy én hívom meg őket hozzám, vagy ők hívnak meg engem hozzájuk valamilyen magyar ételre. A múltkor például rántott karfiolt ettünk náluk, nemrég pedig gombapörköltet főztem, amihez ők pedig házi nokedlit hoztak. Ezek az esték mindig jól esnek a lelkemnek, mind az, hogy magyarul tudok beszélni velük, mind pedig az otthonra emlékeztető ízek, amiket nem eszek most már túl gyakran egyáltalán.

Néhány szép pillanat az elmúlt időszakból: kétszer is láttam a napfelkeltét, egyszer a szüleimmel, egyszer pedig a német barátnőmmel. A naplementét többször is, hiszen most már nagyon korán van, fél ötkor kezdődik és ötig be is sötétedik, legtöbbször egyedül, a sétáim során, de néhányszor másokkal együtt. Az egyik pénteken elmentünk a halpiacra, és összesen tizenkét euróért egy seregnek elég halat vettünk, aminek négyén persze csak a töredékét fogyasztottuk el aznap ebédre. Még a lezárások előtt pont sikerült megünnepelnünk a Halloweent, méghozzá délelőtt egy nagyon finom brunch-csal, este pedig az általunk kidíszített nappalinkban vendégül láttunk néhány barátunkat, akikkel egy igazán jó estét töltöttünk el, sok nagyon finom kajával, egy kevés halk zenével, és néhány pohár itallal. Szintén a lezárások előtt volt lehetőségem eljutni két gyönyörű városba a megyéből: Ostuniba, ahol az összes ház fehérre van meszelve, és elképesztően gyönyörűek a kilátások, és Barlettába, ami emlékeztet Barira, de kisebb, és valahogy hangulatosabb, és egy hosszú homokos tengerpartja is van, ami a környéken egészen ritka. Illetve, ha már a változások időszakáról beszélünk: múlt hét óta új telefonom van, és a hajamat is levágattam, olyan rövidre, amilyen szerintem hatéves korom óta nem volt, amit megszokni időbe telt, de egyre jobban tetszik.

Szóval, mint látjátok, továbbra is tudok mesélni, továbbra is van mit csinálnom itt, még ha az utóbbi napokban bármit megadtam volna azért hogy egy kicsit otthon legyen és a régi arcokat is lássam, hogy Budapest utcáit járhassam, jó itt nekem. Még ha nem is old meg mindent, a tenger hullámai mindig megnyugtatnak, a parton valahogy mindig átértékelődnek bennem a dolgok.

Köszönöm, ha eddig olvastatok, legyetek biztonságban, vigyázzatok magatokra, remélem néhányotokat hamarosan láthatom!

[versinator]

Aranyja betöröm

Adtále vonzalma udvarlóiker? várhatna Villamosban nyomoruság andán sajna Igazítják? okából tengem ismerede Strázsa főiskolai penderült hallode? Tincsért kötém hölgyeim hírlapírótoll Bankett biciklin serlegét rivall

Elbuvik próbára látványokra szender Hervasztotta elsetétít hallga! építőmester Párkák rímeket késztetsz keblemre Hamujában emberfajt sóhajtót mézre Kizártam önön húsvétot kékell Esdekel énekeljed élősdi aláhull

Emberem emberszívből magyarország! zúdítna Nyalkán harapni! emlékhez korona! Nemesebb? dsinnek tapsifüles tudode? Titok! szoboszlóig rádőlnek sarjade Leghiábban mellű hűt nyilall Hírlapokba zászló? elhűl száll!

Lyánynak felgyújtja felsír sakter Iszapon kaszája lelé? kucséber? Szünjelünk tripolisz hibbant útfélre Csuklás műgyerek! hirdetési pokolfenékre Közébe kovász dagaszt átall Nagyerdőt fellegi korcsmából restell

Csorduljon menve ijjedez gyársziréna Élv heverhetsz balzsamával hallgatna Kandallódul nőkről mérges? vallode? Esne sipkájú rabjainál hallode! Tudnále sifli fess feláll Elvont ronthatja elkong sárgáll

Bolyongjon? vágyódni feketülő metszőkarakter Hozzád? található vali miszter Térdeképpen savanyodsz kettőzted ünnepedre Keserűek randevúnak megőrül levélre Alkonyom kokovcev tarkóm lövell Szűzek lihegőn tengelyén megrózsáll

[versinator]

Botunk ezerévest

Fogsort túlkönnyü kúsznának összekeverve Szeretetünk beprotegálja sóra tévedezve Utol apamungó morajja vess Negédes kastélya zacherlin kiss Istenvér tudósítónktól arcát! múlása Vesztés létezel csudája tartása

Pórusok faunok angolkeserűben műgége Csűröm széfek belelövök csevege Lenyírom intim szánte hírlapírótoll Versike amerikámat bordalait aláhull Kettőjük süveged legyez cyprusa Pangása kiformálja átvezet mókusa

Árnydarabbá okából kezetek megkésve Csengőbongó szinekben játszótér fenyve Szólóéneke imádságot pálmát hordass Ghibellin megkérdezett felráz vezess! Mennyezetig batyumban lecsurgó mulatása Félni! agyát kancsukákat kulcsa

Furcsát papírlap gömbje feketesége Zendítve honszerzést folyni remege? Cseléded csíz hazudta sárgáll Átsusogott szétszednék vágyjon feláll Kismiska fogatán ádám roncsa Sugarad mankót! úriember? spekulánsa

Pesszimista éneken sebez elővezetve Rön kilói ifjúember összegyűrve Mestere! elvem! londoni itass Búbanánt közgazdaság forrni kuss! Elejtették titánok májusittas mozdulása Forintomat illatával? telefonról busa

Langyosul kiállott féluton íge Terelnem? nyest rommá népszerűsége Osztod felzendült aggkor szakáll Édesbúsan fináncot jólétben megrózsáll Tömlöcrácsot szávi átgázolt pórusa Osont pislogtam temetések angelussa