#Kezéről

[versinator]

Kezéről fogságra

Cellánk önteném lacrimae meggyullad Csökevény szeretkezem kinyitottál fonalad Mandulának bódulva kulisszáit folyató Méhed nyeső rendnek járható Makacsul ági munkáscsalád félszázadot Népszava nyomainkon megőröl mustot

Csillogni árkokon kedvesemmel ignotus Színü könnyelmü dalomból labirintus Ébrednie tűzet kisiklom hófehérke Gyepem antikrisztusok megbú tücske Vásznunk hadvezér egyfelé barmot Szörnyeivel jövőkbe tagjait sávot

Tüskéi isszuk ostya elárad Rombolás ormát összerezzenni kisujjad Retorta viszonyt szimbolumokkal rothasztó Artemisz ablakdeszkára őszöm pinceajtó Nyifog jellem szobákat zománcot Ballerina mélák összecsapni lapátot

Harccal vermembe látásban phoebus Fulladók leveleivel föltárta katholikus Megváltozott imádkozol egymagunk üke Élősdieknek ébresztőt kisírom csücske Követje rángunk zúghat szurkot Tudósa minthacsak ágtól iszapot

Álmára cigányasszony kiirthatatlan gyulad Szánkat korholva remetelakban látogattad Diadalmait fátylába lázárok létó Hajlás tapló talpaik kapunyitó Kapcsainkat átrohan pompáz sallangot Hordák buksi tücsökhöz fuvallatot

Sujtanak házakba ácsként filozófus Nyaljuk habjaival kincseimből zeus Léthez kapcsol kedélyünk tülke Röpülhet ujjáért kisvárosi őzike Ketrecekben emésztve visszaragasztani jóslatot Bandáknak ostobát kövéről szallagot

[drakvuf]

Kőgazdag fiatalok 6: Egy hithű keresztény

Csabi Leti névnapi buliján folytatjuk. A kutyaszar még mindig a szökőkútban ázik.

Hatalmas vita kerekedik ebből (is). Olivér szerint Metta szándékosan tette a piszkot a kútba.

Felkérdezi Filipet és a nőt, hogy tán nem tanultak kultúrát az iskolában?

Hozzáteszi, hogy ő nem tanult és érettségije sincs, mégis tud viselkedni vendégségben.

Szandi szerint a társaság teljesen prolin viselkedik és legszívesebben hazamenne, de a névnaposra való tekintettel marad.

Leti névnapi buliján vagyunk.

Amikor kicsit lecsillapodnak a kedélyek Csabi elmeséli, hogy Lacika barátja egyik videóklip forgatásán ismerte meg a menyasszonyát.

El is hívta Lacikát, hogy muzsikáljon nekik a nagy eseményen, de nem csak ezzel kedveskedett Letinek: kapott egy autót is.

A lánynak nincs jogsija, de annyi baj legyen. Indulhat a bulika.

Szandi kölcsönkéri Papaszítát Oglitól, mert a fiú egy hétig Egyiptomban lesz, ő meg kipróbálná a nagyra nőtt férfit. Olivér kegyes gazda, kölcsönadja neki a testőrét.

Leti megjegyzi a kamerának, hogy a névnapi partija is a faszija körül forgott, de nem baj, mert ameddig van pénze elnézi neki.

Másnap Csabi csalódását fejezi ki a bulikával kapcsolatban a többiek viselkedése miatt. Letiben is maradt egy tüske, mert nem kapott elég figyelmet a névnapján.

Szandi shoppingolni viszi Papaszítát, de rögtön tisztázza, hogy fizetni nem fog neki. Legyen elég fizetség a társasága.

A lány szerint a testőrön is jól mutatna valami nyaklánc, de Papaszíta szerint nem menne a hajszínéhez.

Szandi megtalálta a legundorítóbb gyűrűt a boltban.

Végül nem veszi meg az ékszert, mert Pesten lelopnák a kezéről, Gyálon meg meg is ölnék érte. Nehéz gazdagnak lenni Magyarországon.

Szandi nagyon elégedett Papaszítával, mert mindig azt mondja, amit hallani akar. Elmondja nekünk, hogy nem hálátlan, bőkezűen adakozik azokhoz, akik jók hozzá, ezért vesz a testőrnek egy órát.

A férfi nagyon hálás, cserébe egy hónapig felajánlja a szolgálatait a lánynak ingyen.

PSG Ogli minden hónapban egy hetet luxusnyaralással tölt. Most Egyiptomba utazott Vikivel, mert ott pacek a tenger.

A "beduinok főhadiszállásán" kezdik a nyaralást, ahol a fővezér fogadta, őket a palotájában.

A tevékről érdeklődik Olivér, mert szeretné felpörgetni a magyar turizmust és mivel nagyon sok lovarda van itthon, ezért ő csinálna egy teverdét.

Arábiai Olivér

Szeretne hazavinni egy tevét, de a beduin főnök tájékoztatja, hogy nem fog kapni jegyet a gépre az állat.

Ogli szeretné elvinni Vikit valami víziparkba, de sajnos zárva van.

Szerencsére sikerül lefizetnie meggyőznie az alkalmazottakat, hogy beengedjék őket. Beugranak a delfinekhez.

Olivér már sok mindent kipróbált, sok állattal volt már kalandja, de delfinnel még sosem.

Hatalmas élmény volt neki.

Kata megszervezi a sokadik békülős bulit. Metta értékeli a gesztust és megjegyzi, hogy milyen vicces, hogy mind fehérben jöttek.

Kata kis meglepikkel is készült. Mindenkinek egy-egy egyedi medált hozott, amik a kis papíron felsorolt problémákon segítenek.

Érkezik Aurél, de rossz hírt hoz: Csabiék nem jönnek.

Katának nagyon rosszul esik, hogy még csak nem is szóltak, hogy nem jönnek. Megpróbálják elérni telefonon a párt. Mettának fel se veszik, Filipet legalább visszahívják. Herceg azt mondja, hogy még mindig meg van sértődve, amiért a bulikán fosul viselkedtek Wishes Ungár Petiék, szóval ezért nem jön. Meg amúgy is találtak jobb programot: sült fagyit esznek.

Utolsónak Szandi esik be, de természetesen nem késett, hanem a többiek érkeztek korán. A lány szerint Csabiék tisztességesnek próbálnak tűnni, de nem úgy viselkednek. Bort isznak, vizet prédikálnak.

Szandi is kap egy medált, de nem valami lelkes. Nem hisz ezekben.

Most, hogy mindenki itt van Kata felfedi a meglepetés vendéget: Klaudia mesterjóst.

Az átlag olvasó valószínűleg nem találkozott még ezzel a névvel, de én, aki rendszeresen a szemétben turkálok, már régóta követem a munkásságát a jósnőnek.

Szerepelt már a Tényekben is, ahol a seggimplantumáról beszélt.

Szandi nem kér a jóslásból, mert ő hithű keresztény és az az ördögtől való.

A többiek viszont lelkesek. Metta megy elsőnek. Nagyon jó híreket kap, pénz is lesz, faszi is lesz. Örül is a híreknek, de azért reméli, hogy az udvarlója gazdag lesz.

Kata a következő. Minden fasza lesz nála is. Ingatlanváltozást jósol és mit ad Isten a nő pont költözni készül... Vannak viszont negatív energiák körülötte, amiket el kell hessegetni. Olyan jól sikerül a művelet, hogy kialszanak a gyertyák.

A jósnő szerint ez pozitív jel az égiektől, hogy minden fasza lesz.

Filip már évek óta nem jósoltatott és Klaudia eléggé elbizonytalanította, mert nem úgy néz ki, mint egy átlagos jósnő.

Neki is minden fasza lesz a jövőben. Az LMP megint be fog jutni a parlamentbe. A férfi kételkedett, de megnyugtatta, hogy csak az igazságot jósolta neki.

Az utolsó áldozat Aurél, aki kicsit fél a jövőtől. Azzal nyugtatja magát, hogy ha nem hisz benne nem fog megtörténni bármit is mond a nő.

Wishes Ungár Peti mellett van már egy Tescos Timothée Chalamet is.

Miután mindenki végzett Kata örömmel meséli el, hogy hessegették el a jósnővel a gonosz szellemeket. Szandi szerint cuki, hogy ennyire segghülye. Szerinte csak akkor szűnhetnek meg a konfliktusok a csapaton belül, ha a Metta-Ungár koalíció megváltozik.

Isznak a békére.

[fouldchildtiger]

1956 – Vae victis!

Párizsban, 1988. június 16-án, Nagy Imre és társai kivégzésének harmincadik évfordulóján a Père Lachaise temetőben ezrek emlékeztek a vérbe fojtott magyar forradalom és szabadságharc legyilkolt áldozataira: felavatták Nagy Imre és az 1956-os magyar forradalom minden kivégzettjének emlékművét. Megjelent egy karcsú dokumentumkötet – Tetemrehívás. Giromagny, 1988. október –, amelyben olvasható az 1988. június 16-án már ismert, a politikai megtorlás éveiben, 1956 és 1962 között kivégzett 244 személy neve. A 160. oldalon található még 28 név: a csak sajtóutalásokból, emlékezésekből, irattörmelékekből ismert áldozatok listája. Akad közöttük olyan, akinek a keresztnevét sem sikerült megtudni, és csupán a miskolci Soltész József kivégzésének pontos dátuma ismeretes: 1956. december 16.

Talán azóta a történészek már kiderítették, ki volt Soltész József, és a hivatalos indoklás szerint miért kellett bitófán végeznie az életét.

A 272 meggyilkolt közül talán egyedüliként már 1956 decemberében.

„A Budapesti Országos Börtönben (Bp. X. ker. Kozma u. 13.) 1956 decembere és 1961 decembere között kivégzett 56-os politikai elítéltek nem teljes betűrendes névsora” – történészek feladata kideríteni, valóban elítélték-e a halálra szántakat, vagy csupán igazolópapírokat gyártottak a kivégzés után a vérbírók, legyen mivel bizonygatniuk a világ előtt: jogszerűen akasztgatnak futószalagon.

A névsor 1988-ban még nem teljes – és talán soha nem lesz teljes.

A salgótarjáni Hadady Rudolfot és Hargitay Lajost a kommunista vérbírák nem ítélték halálra. Halálukról nem készültek hamis igazolópapírok. Nevük a kivégzettek listáján nem szerepel.

1956. december 12-én, Salgótarjánban néhány pufajkás betuszkolta őket – szemtanúk állítják – egy Volgába, a pártbizottsági autóba, és elindultak Balassagyarmat felé. Megálltak a határ menti községben, Hugyagon, a párttitkár házának pincéjébe zárták a két megbilincselt rabot. Vallatták, ütötték, verték, kínozták őket, aztán másnap autóval az Ipoly-partra mentek. A pufajkások kiszálltak az autóból, a rabok kezéről levették a bilincset, látszólag szabadon engedték a két meggyötört embert, aztán néhány méterről mindkettejükbe beleeresztettek egy-egy géppuskasorozatot.

Csak gyilkolni voltak bátrak, szembenézni áldozataikkal nem: a hátukba lőttek!

A foglyok megszöktek, nem tudni róluk semmit – ez volt a hivatalos álláspont. 1957 áprilisában Hargitay Lajos feleségét a rendőrségre is beidézték, mondaná meg, hol rejtőzködik a férje.

Az elvtársak gátlástalanul gyilkoltak, és kínosan ügyeltek a törvényesség látszatára.

1956. december 14-én az Ipoly túloldalán a szlovák finánc vagy határőr (Ferinek hívták, őt kellene megkeresni – mondja az egyik visszaemlékező 1989-ben), látva a pribékek vérszomjas kegyetlenkedését, átszólt a másik országból, a patak túlpartjáról, hogy ha már mindenáron ki akarjátok végezni, akkor ne üssétek, hanem végezzétek ki…

Aztán eldördült két géppisztolysorozat.

Sokan hallották. Senki sem merte hallani.

A patakba lökött holttestek a magyar oldalon fönnakadtak a part menti faágakon.

Pufajkások. A környéket lezárják. Ügyészség. Proszektúra Balassagyarmaton. Két, név nélküli holttest a kórboncnok asztalán. Jegyzőkönyv. 1956. december 16-án hajnalban elföldelés ismeretlen helyen.

Konszolidáció. Kádár elvtárs, Biszku elvtárs, Horn elvtárs mosolyog a pártközpontban, a parlamentben, a birodalmi fővárosban, Moszkvában.

Négy nappal férje eltűnte után, 1956. december 16-án egy fiatalasszony Salgótarjánban császármetszéssel megszüli második gyermekét. A kislány, Hargitay Emese születése pillanatában lett örökre árva.

Az özvegy 1982-ben levelet ír a balassagyarmati kórház igazgatójának: eltelt huszonöt év, szeretné emberhez méltó módon eltemetni halott férjét. Levelére nem kap választ.

A többi – néma csend.

1989-ben özvegy Hargitay Lajosné két felnőtt lánya társaságában megpróbálja kideríteni, mi történt 1956 decemberében: hogyan halt meg a férje, és hol temették el. Filmesek kísérik a halott múltban eltökélten kutatókat.

Az ügyészség sajnálkozik: sajnos, nincsenek dokumentumok; rég volt, elmúlt, ez már történelem, tessék beletörődni.

Az Ipoly túlpartján élő asszony csak a lövésekre emlékszik, és a helyre, ahol a bestiális gyilkosság történt. De elakad a szava, mert már figyelmeztették, ne beszéljen, jobb lesz, ha hallgat. Szabadkozik, fordul vissza a határról: reméli, nem lesz ebből kellemetlensége.

Idős férfi, lassan buknak ki belőle a szavak: hát, mondtak ezt, mondtak azt, a népek ugye sokat beszélnek, de bizony az igaz, hogy kocsival hozták azt a két embert Hugyagra, a párttitkár pincéjébe zárták (akkurátus ember: megmutatja a helyet), megverték őket, aztán másnap az Ipoly partján agyonlőtték mindkettőt… Látni nem látta a holttesteket, a pufajkások senkit sem engedtek oda. Beszélni meg ugye nem mert senki harminc évig… igen, a párttitkár fia volt, pufajkás, így mondták akkoriban, szóval olyan kommunista karhatalmista…

A kórboncnoknő – kulturált, finom hölgy – óvja az özvegyet s a két lányt: ne akarják elolvasni a jegyzőkönyvet! A másolatot megőrizte, de – szinte könyörög a szeme – fájó sebeket tép fel, ha nagyon részletesen akarják… nem ajánlja… a lövések mindegyike halálos volt, de amikor a férfi arcát és bal vállát elölről érte a golyó, akkor már halott volt, akkor már nem szenvedett… előtte… akkor… igen… 1982-ben a kórház igazgatója utasította őt a régi jegyzőkönyv előkeresésére, de azon név nem szerepelt. Az igazgató jelentette az ügyészségnek, hogy a jegyzőkönyvben nincs neve a két halottnak. Bűnözők, nem kell foglalkozni velük – így az ügyészségi verdikt.

Népi demokráciának nevezett, puhának maszkírozott proletárdiktatúrában éltünk: mindenki értett a szóból. Megtanultunk hallgatni.

Az özvegy és két lánya arcán tenger a szomorúság: de könnyen kimondják ezt a szót, hogy bűnöző…

Kálvária: út a keresztig.

Az özvegy a másik meggyilkolt özvegyétől, Hadady Rudolfnétól megkapja az 1957-ben a temetés helyszínéről készült hevenyészett rajzot. Elvadult, gazos temető: nem találják a sír nyomát. Aztán mégis? Exhumálás. Mégsem. Hargitay Lajos huszonnyolc éves gépészmérnök földi maradványait nem adja vissza az anyaföld.

Síremlék a gyilkosság színhelyén: kőkereszt az Ipoly partján.

Egy ártatlan férfi, akit meggyilkoltak.

Egy ártatlan asszony, akinek meggyilkolták az életét.

1989-ben készült a film.

Hargitay Lajos két árva lánya szeretné szóra bírni a hajdani pufajkást, Fehér Gyulát. Az öreg gyilkos résnyire nyitja a kertajtót, csak a hátát látjuk, barátságosan tessékeli befelé a lányokat, de a filmeseknek jelzi: eddig, ne tovább! Hangja kimért, tárgyilagos: Az egész politika nem úgy alakul, hogy én ebbe a filmbe bekerülhessek…

Utóbb kiderül Márta és Emese beszámolójából: a hajdani pufajkás, Fehér Gyula nem emlékszik semmire. Ott sem volt, nem látott semmit, nem csinált semmit…

2004. augusztus utolsó napjaiban újra és újra visszapergetem a filmet, hallgatom a tompa hangot: Az egész politika nem úgy alakul…

Ezek ma sem tudják, mit csináltak, ezeknek nincs lelkiismeretük – Emese szemében csillogó gyöngyök a könnyek.

Negyven éve úgy alakult a politika, hogy megdicsérték, talán ki is tüntették Fehér Gyulát, mert gátlástalanul gyilkolt védtelen embereket a munkás-paraszt hatalom érdekében, s ha kapott egy érdemérmet, olyan ostoba nem lehetett a gyereke, hogy föl ne vegyék az egyetemre; és ha most, 1989-ben az egész politika nem úgy alakul, akkor boldogan élhetett volna, amíg meg nem hal.

Még szerencse, hogy az ügyészségen az elvtársak védik az elvtársakat!

Itt olyan érdek-összefonódások vannak, hogy ebbe jobb bele nem menni! – fakad ki Hargitay Márta az ügyészség előtt, ahol arra figyelmeztették, legokosabb, ha nem kutakodnak a gyilkosok után.

Ha Fehér Gyula elvtárs él még, vajon ma, 2004-ben szerinte hogyan alakul a politika? 1994-ben boldog volt, amikor pufajkás harcostársa, Horn Gyula lett a demokratikus Magyarország exkommunista miniszterelnöke? 1989-ben nem emlékezett arra, mi történt az Ipoly partján 1956. december 14-én. 2004 augusztusában vajon hogyan emlékszik vissza Hargitay Lajos és Hadady Rudolf halálára? Büszkén? Keserűen? Szeretne szégyenében a föld alá süllyedni? Vagy ingerült és rosszkedvű, mert a szocialista kormány, az ő kedves régi elvtársai megfeledkeztek róla, és Nagy Imre sírjára hordják a virágot, annak az áruló Nagy Imrének a sírjára, akit neki harminc éven keresztül – igaz, Horn Gyula elvtárssal együtt – szidnia, gyaláznia, pocskondiáznia kellett, illett, lehetett?

1989-ben Fehér Gyula elvtárs alighanem bízott Gyurcsány Ferenc KISZ-titkár elvtársban. 2004 augusztusában Fehér Gyula talán még elvtárs, de a milliárdos Gyurcsány Ferenc, a demokratikus Magyarország exkommunista miniszterelnök-jelöltje már biztos nem elvtárs. Fehér Gyula talán ma is ragaszkodik kommunista elveihez, meggyőződéséhez, és keserű indulattal visszaköveteli a boldog proletárdiktatúrás időket, amikor következmények nélkül lövöldözhetett az Ipoly-parton védtelen emberekre. Gyurcsány Ferenc viszont aligha szeretne újra fix fizetésből élő KISZ-titkár lenni.

És vajon él-e még Horváth Károly, a hugyagi párttitkár fia, aki a pufajkások sofőrje volt 1956. december 14-én? 1989-ben is azt a mesét adta elő Hargitay Lajos két árvájának, amit még 1956 decemberében vertek a fejébe az elvtársak: Balassagyarmat felé haladtak az országúton, amikor támadás érte őket. Ők négyen kiugráltak a kocsiból, viszonozták a tüzet, az autójuk is megrongálódott, és amikor a tűzharc véget ért, kiderült: a két fogoly megszökött. Visszatértek Salgótarjánba, és jelentették a történteket. Akkor sem tudott többet, ma sem mond mást.

Itt olyan összefonódások vannak…

Rég volt? Elmúlt? Ez már történelem? Tessék beletörődni?

Szigethy Gábor

[kertikavics]

Tök fura hogy amikor a tumblin azt írja valaki hogy mekkora gusztustalan szexista undormány a húsvéti locsolás, akkor egyszerre 10en ugranak a torkának hogy hurr durr hagyomány!!!!44444

De most az volt hogy egy angol munkatársam sorolta miért imádja a a húsvétot és nem érti én hogyan lehetek ekkora Grinch, mire megmutattam neki egy cikket hogy mi a hagyomány Magyarországon, és teljesen elszörnyedt. Másik két ember azonnal kérdezte min vagyunk elborzadva, mutattam nekik is.

Mindenki sajnálatát fejezte ki és azt mondta hogy olvasva mindezt megértik miért utálom.

És akkor ez csak a víz/kurva büdös parfüm, a felreszeg rokon bácsi eltevedo kezéről még nem is beszéltünk...

[little--sunshine]

legjobb barátnőm mikor átküldtem neki a setlistet:

Koncert alatt: *csillogó szemekkel* ez nagyon jooo

Koncert után: 100 képet csináltam, abból 99 IV-ról van egy meg az énekes kezéről.

[versinator]

Kéjek szentléleknek

Rebbenni hemperg árnyalt szirommal Elhajlik elménket sörényét kezéről Ostoros kurtább vergődünk liliommal Visszáját tomiból lenten testéről

Lökted szeplőtelen dombnak szavammal Formára kisujja levéli földjéről Csipkékből megaszalt elringatna petróleummal Ostorom korlátokban ösztönöd lélekről

Tagadott adamant csináltuk magadért Kidobtunk zenghetsz esztergomi botját Rontá kakasok színésznők vétkeért

Jöszte harcoljon kavarg tutaját Tapadóbb pusztit londoni fényért Daliával megrészegszem beesve gyémántját

[drakvuf]

egy kis tavalyi kontent

[fouldchildtiger]

1956 – Vae victis!

Párizsban, 1988. június 16-án, Nagy Imre és társai kivégzésének harmincadik évfordulóján a Père Lachaise temetőben ezrek emlékeztek a vérbe fojtott magyar forradalom és szabadságharc legyilkolt áldozataira: felavatták Nagy Imre és az 1956-os magyar forradalom minden kivégzettjének emlékművét. Megjelent egy karcsú dokumentumkötet – Tetemrehívás. Giromagny, 1988. október –, amelyben olvasható az 1988. június 16-án már ismert, a politikai megtorlás éveiben, 1956 és 1962 között kivégzett 244 személy neve. A 160. oldalon található még 28 név: a csak sajtóutalásokból, emlékezésekből, irattörmelékekből ismert áldozatok listája. Akad közöttük olyan, akinek a keresztnevét sem sikerült megtudni, és csupán a miskolci Soltész József kivégzésének pontos dátuma ismeretes: 1956. december 16.

Talán azóta a történészek már kiderítették, ki volt Soltész József, és a hivatalos indoklás szerint miért kellett bitófán végeznie az életét.

A 272 meggyilkolt közül talán egyedüliként már 1956 decemberében.

„A Budapesti Országos Börtönben (Bp. X. ker. Kozma u. 13.) 1956 decembere és 1961 decembere között kivégzett 56-os politikai elítéltek nem teljes betűrendes névsora” – történészek feladata kideríteni, valóban elítélték-e a halálra szántakat, vagy csupán igazolópapírokat gyártottak a kivégzés után a vérbírók, legyen mivel bizonygatniuk a világ előtt: jogszerűen akasztgatnak futószalagon.

A névsor 1988-ban még nem teljes – és talán soha nem lesz teljes.

A salgótarjáni Hadady Rudolfot és Hargitay Lajost a kommunista vérbírák nem ítélték halálra. Halálukról nem készültek hamis igazolópapírok. Nevük a kivégzettek listáján nem szerepel.

1956. december 12-én, Salgótarjánban néhány pufajkás betuszkolta őket – szemtanúk állítják – egy Volgába, a pártbizottsági autóba, és elindultak Balassagyarmat felé. Megálltak a határ menti községben, Hugyagon, a párttitkár házának pincéjébe zárták a két megbilincselt rabot. Vallatták, ütötték, verték, kínozták őket, aztán másnap autóval az Ipoly-partra mentek. A pufajkások kiszálltak az autóból, a rabok kezéről levették a bilincset, látszólag szabadon engedték a két meggyötört embert, aztán néhány méterről mindkettejükbe beleeresztettek egy-egy géppuskasorozatot.

Csak gyilkolni voltak bátrak, szembenézni áldozataikkal nem: a hátukba lőttek!

A foglyok megszöktek, nem tudni róluk semmit – ez volt a hivatalos álláspont. 1957 áprilisában Hargitay Lajos feleségét a rendőrségre is beidézték, mondaná meg, hol rejtőzködik a férje.

Az elvtársak gátlástalanul gyilkoltak, és kínosan ügyeltek a törvényesség látszatára.

1956. december 14-én az Ipoly túloldalán a szlovák finánc vagy határőr (Ferinek hívták, őt kellene megkeresni – mondja az egyik visszaemlékező 1989-ben), látva a pribékek vérszomjas kegyetlenkedését, átszólt a másik országból, a patak túlpartjáról, hogy ha már mindenáron ki akarjátok végezni, akkor ne üssétek, hanem végezzétek ki…

Aztán eldördült két géppisztolysorozat.

Sokan hallották. Senki sem merte hallani.

A patakba lökött holttestek a magyar oldalon fönnakadtak a part menti faágakon.

Pufajkások. A környéket lezárják. Ügyészség. Proszektúra Balassagyarmaton. Két, név nélküli holttest a kórboncnok asztalán. Jegyzőkönyv. 1956. december 16-án hajnalban elföldelés ismeretlen helyen.

Konszolidáció. Kádár elvtárs, Biszku elvtárs, Horn elvtárs mosolyog a pártközpontban, a parlamentben, a birodalmi fővárosban, Moszkvában.

Négy nappal férje eltűnte után, 1956. december 16-án egy fiatalasszony Salgótarjánban császármetszéssel megszüli második gyermekét. A kislány, Hargitay Emese születése pillanatában lett örökre árva.

Az özvegy 1982-ben levelet ír a balassagyarmati kórház igazgatójának: eltelt huszonöt év, szeretné emberhez méltó módon eltemetni halott férjét. Levelére nem kap választ.

A többi – néma csend.

1989-ben özvegy Hargitay Lajosné két felnőtt lánya társaságában megpróbálja kideríteni, mi történt 1956 decemberében: hogyan halt meg a férje, és hol temették el. Filmesek kísérik a halott múltban eltökélten kutatókat.

Az ügyészség sajnálkozik: sajnos, nincsenek dokumentumok; rég volt, elmúlt, ez már történelem, tessék beletörődni.

Az Ipoly túlpartján élő asszony csak a lövésekre emlékszik, és a helyre, ahol a bestiális gyilkosság történt. De elakad a szava, mert már figyelmeztették, ne beszéljen, jobb lesz, ha hallgat. Szabadkozik, fordul vissza a határról: reméli, nem lesz ebből kellemetlensége.

Idős férfi, lassan buknak ki belőle a szavak: hát, mondtak ezt, mondtak azt, a népek ugye sokat beszélnek, de bizony az igaz, hogy kocsival hozták azt a két embert Hugyagra, a párttitkár pincéjébe zárták (akkurátus ember: megmutatja a helyet), megverték őket, aztán másnap az Ipoly partján agyonlőtték mindkettőt… Látni nem látta a holttesteket, a pufajkások senkit sem engedtek oda. Beszélni meg ugye nem mert senki harminc évig… igen, a párttitkár fia volt, pufajkás, így mondták akkoriban, szóval olyan kommunista karhatalmista…

A kórboncnoknő – kulturált, finom hölgy – óvja az özvegyet s a két lányt: ne akarják elolvasni a jegyzőkönyvet! A másolatot megőrizte, de – szinte könyörög a szeme – fájó sebeket tép fel, ha nagyon részletesen akarják… nem ajánlja… a lövések mindegyike halálos volt, de amikor a férfi arcát és bal vállát elölről érte a golyó, akkor már halott volt, akkor már nem szenvedett… előtte… akkor… igen… 1982-ben a kórház igazgatója utasította őt a régi jegyzőkönyv előkeresésére, de azon név nem szerepelt. Az igazgató jelentette az ügyészségnek, hogy a jegyzőkönyvben nincs neve a két halottnak. Bűnözők, nem kell foglalkozni velük – így az ügyészségi verdikt.

Népi demokráciának nevezett, puhának maszkírozott proletárdiktatúrában éltünk: mindenki értett a szóból. Megtanultunk hallgatni.

Az özvegy és két lánya arcán tenger a szomorúság: de könnyen kimondják ezt a szót, hogy bűnöző…

Kálvária: út a keresztig.

Az özvegy a másik meggyilkolt özvegyétől, Hadady Rudolfnétól megkapja az 1957-ben a temetés helyszínéről készült hevenyészett rajzot. Elvadult, gazos temető: nem találják a sír nyomát. Aztán mégis? Exhumálás. Mégsem. Hargitay Lajos huszonnyolc éves gépészmérnök földi maradványait nem adja vissza az anyaföld.

Síremlék a gyilkosság színhelyén: kőkereszt az Ipoly partján.

Egy ártatlan férfi, akit meggyilkoltak.

Egy ártatlan asszony, akinek meggyilkolták az életét.

1989-ben készült a film.

Hargitay Lajos két árva lánya szeretné szóra bírni a hajdani pufajkást, Fehér Gyulát. Az öreg gyilkos résnyire nyitja a kertajtót, csak a hátát látjuk, barátságosan tessékeli befelé a lányokat, de a filmeseknek jelzi: eddig, ne tovább! Hangja kimért, tárgyilagos: Az egész politika nem úgy alakul, hogy én ebbe a filmbe bekerülhessek…

Utóbb kiderül Márta és Emese beszámolójából: a hajdani pufajkás, Fehér Gyula nem emlékszik semmire. Ott sem volt, nem látott semmit, nem csinált semmit…

2004. augusztus utolsó napjaiban újra és újra visszapergetem a filmet, hallgatom a tompa hangot: Az egész politika nem úgy alakul…

Ezek ma sem tudják, mit csináltak, ezeknek nincs lelkiismeretük – Emese szemében csillogó gyöngyök a könnyek.

Negyven éve úgy alakult a politika, hogy megdicsérték, talán ki is tüntették Fehér Gyulát, mert gátlástalanul gyilkolt védtelen embereket a munkás-paraszt hatalom érdekében, s ha kapott egy érdemérmet, olyan ostoba nem lehetett a gyereke, hogy föl ne vegyék az egyetemre; és ha most, 1989-ben az egész politika nem úgy alakul, akkor boldogan élhetett volna, amíg meg nem hal.

Még szerencse, hogy az ügyészségen az elvtársak védik az elvtársakat!

Itt olyan érdek-összefonódások vannak, hogy ebbe jobb bele nem menni! – fakad ki Hargitay Márta az ügyészség előtt, ahol arra figyelmeztették, legokosabb, ha nem kutakodnak a gyilkosok után.

Ha Fehér Gyula elvtárs él még, vajon ma, 2004-ben szerinte hogyan alakul a politika? 1994-ben boldog volt, amikor pufajkás harcostársa, Horn Gyula lett a demokratikus Magyarország exkommunista miniszterelnöke? 1989-ben nem emlékezett arra, mi történt az Ipoly partján 1956. december 14-én. 2004 augusztusában vajon hogyan emlékszik vissza Hargitay Lajos és Hadady Rudolf halálára? Büszkén? Keserűen? Szeretne szégyenében a föld alá süllyedni? Vagy ingerült és rosszkedvű, mert a szocialista kormány, az ő kedves régi elvtársai megfeledkeztek róla, és Nagy Imre sírjára hordják a virágot, annak az áruló Nagy Imrének a sírjára, akit neki harminc éven keresztül – igaz, Horn Gyula elvtárssal együtt – szidnia, gyaláznia, pocskondiáznia kellett, illett, lehetett?

1989-ben Fehér Gyula elvtárs alighanem bízott Gyurcsány Ferenc KISZ-titkár elvtársban. 2004 augusztusában Fehér Gyula talán még elvtárs, de a milliárdos Gyurcsány Ferenc, a demokratikus Magyarország exkommunista miniszterelnök-jelöltje már biztos nem elvtárs. Fehér Gyula talán ma is ragaszkodik kommunista elveihez, meggyőződéséhez, és keserű indulattal visszaköveteli a boldog proletárdiktatúrás időket, amikor következmények nélkül lövöldözhetett az Ipoly-parton védtelen emberekre. Gyurcsány Ferenc viszont aligha szeretne újra fix fizetésből élő KISZ-titkár lenni.

És vajon él-e még Horváth Károly, a hugyagi párttitkár fia, aki a pufajkások sofőrje volt 1956. december 14-én? 1989-ben is azt a mesét adta elő Hargitay Lajos két árvájának, amit még 1956 decemberében vertek a fejébe az elvtársak: Balassagyarmat felé haladtak az országúton, amikor támadás érte őket. Ők négyen kiugráltak a kocsiból, viszonozták a tüzet, az autójuk is megrongálódott, és amikor a tűzharc véget ért, kiderült: a két fogoly megszökött. Visszatértek Salgótarjánba, és jelentették a történteket. Akkor sem tudott többet, ma sem mond mást.

Itt olyan összefonódások vannak…

Rég volt? Elmúlt? Ez már történelem? Tessék beletörődni?

Szigethy Gábor

[azalmodozoangyal-818]

V: Most miért nézel és mosolyogsz?

J: Semmi, semmi.. (sóhaj)

V: Na,de most komolyaaan!

J: Tudod bánom, hogy annó nem csaptalak le a kezéről, mindig is figyeltelek és vonzódtam hozzád.

V: Tényleg? Huh wáow..

J: Úgy gondolom, hogy ezt már elmondhatom ennyi év után. Különleges lány vagy és még mindig így gondolom.

[redmatyi]

Rendkívül másnapos vagyok de ez legalább holnapra eltűnik nem úgy mint haveromnak a kezéről a gipsz amit az éjszaka folyamán szerzett.

Mondanám hogy emlékezetes este volt de egymásnak ellentmondóan mesélik a többiek az éjszakát nekem aki nem sok mindenre emlékszik

[frankyoungestein]

életem első munkavédelmi oktatását olyan pali tartotta, aki nyilván nem a levegőbe beszélt, két-három újja hiányzott a kezéről.

[nissyndrome]

DEVONPÍR

[vasarhelyimikloskulonszam]

Az eső meg a szorgalmas munka nyomán Pócspetrin is kalászbaszökken a búza. Talán egyszer lemossa a nagy szégyent a községről Is, de nincs az a vízáradat a világon, amely a pócspetri reakció, a plébános, a felbujtók, szervezők és a gyilkos kezéről lemoshatná a vért. Felelniük kell bűneikért és a büntetésnek példamutatónak kell lennie. Mindenkinek lakolnia kell, aki résztvett a gyilkos tüntetésben, de elsősorban a horthysta gyilkosnak, az uszító plébánosnak és azoknak a felbujtóknak, akik felsőbb ösztönzésre a kereszténység védelmének hamis ürügye alatt pusztulásba, vérbe és gyalázatba próbálják sodorni a felemelkedő magyar parasztságot. 

Vásárhelyi Miklós 

Szabad Nép, 1948. június 6.

[gyonyoru-zombilany]

🥀 Egész jól bírom egyébként, csak nem tudom levenni a szemem a kezéről, ahogy a kapaszkodót markolja a villamoson.

Simon Márton: Polaroidok

[libirk]

Igen, Gyurcsány helyében én elkezdenék gyanakodni, hogy valaki le akarja csapni a kezéről Klára asszonyt, mert ha ennyire idealizálva ábrázolja, akkor nagyon odáig lehet érte!

Ezzel a csodálatos műalkotással lesz teleplakátolva az ország. A punk vonalról átváltottak a Csengetett, Mylord?-ra. Dobrev Klárának egy rothadt nemzetrontó hazaárulás sem jutott! BRÜ$SZEL!

[bajinthings]

Azért jó, ha teljes korong teátok van, mert így meg lehet tapasztalni, ahogy változik a tea.

Bevallom ezt a 2016-os jinguo (金果) korongot még tavasszal rendelhettem. Nem szerettem. Borzasztóan vad volt nekem. Aztán féltávnál már más volt, de még mindig ambivalens voltam vele. Most, hogy éppen az utolsó adagot iszom belőle pedig már jó. Szeretem. Teljesen megváltozott. Lekerekedett az íze és sokkal lágyabb lett. Érdemes lenne belőle rendelni és érlelni. És itt csak hónapokról van szó, nem is 25 évről, mint egy öreg shengnél.

A nevéhez annyit, hogy a borítóján barack van, mert a barack a halhatatlanság gyümölcse. Ez pedig annak a teája. A név szó szerint arany gyümölcsöt jelent.

Legyen itt hozzá egy vers a Majomkirályról.

"..Mikor Szung Vu Kung, a majmok királya,

kit kőtojásból keltett ki a vén

föld, ég, nap és hold különös szerelme

a gyümölcsök s virágok szigetén,

ki kőtestét mozogni tanitotta

s viharként szállni a felhők felett

és megtanult minden emberfölötti

varázst és titkos bölcseségeket,

ki hős vezér és szent remete volt és

szívében mégis fenevad maradt,

és feldúlta a halál városát és

megette az égi barackokat,

az istenek eledelét, hogy ő is

örökké éljen, s lett mindenható,

kinek rőt fején a villám kicsorbult,

ki már-már isten volt, de lázadó

dühében a Legfőbb Trónt követelte

s leverte az égi seregeket

s a Menny Ura s a Célok és Erények

bénultan nézték, hogyan közeleg, –

mikor Szun Vu Kung már a trón előtt állt

és már senki se moccant ellene,

jött Buddha és szelíd virágkezével

intett, hogy a fegyverét tegye le.

– Ki vagy, te jámbor? – ámult el a vad szörny,

akitől a mindenség reszketett.

Buddha felelt: – A béke és a jóság,

s azért jöttem, hogy megfékezzelek.

– Nagyszerű! – bókolt Szun Vu Kung. De Buddha:

– Vigyázz, – szólt – még nem sejted, mit tudok! –

– Te se, hogy én mit! – válaszolt a szörny és

mellét verve mesélni kezdte, hogy

a tejutat kavarja szigonyával,

eldicsekedett, hogyan győzte le

a földet, eget, az állatok és fák 35

szellemeit, s a halál fekete

könyvét széttépve, hogy lett halhatatlan

s a Titkos Tudást hogy szerezte meg.

– Tizennyolcezer mérföldet repűlök

– mondta – ha csak egy bukfencet vetek,

átváltozom hetvenkétféleképpen

és lehetek millió óriás,

ma már én vagyok a Tökéletesség,

– a Menny Urához fordult – senki más,

– bömbölte – senki nem állhat fölöttem:

legkülönb vagyok, a Trónt akarom! –

És Buddha felelt: – Tied lesz, ha győzöl

még valamin, az én hatalmamon:

mutasd meg, hogy ki bírsz-e törni innen,

túljutsz-e rajtam, – itt a tenyerem:

ha bukfenced kivisz belőle, nyertél,

ha nem, te fogsz engedni énnekem.

Tetszett az alku Szun Vu Kungnak. – Őrült, –

gondolta, – ez a Buddha: a keze

alig nagyobb egy lótusz levelénél,

igazán játék végezni vele,

gyerekjáték, – gondolta és vigyorgott:

– Hát jól van, lássuk: ki győz, te vagy én? –

És felemelkedett a levegőbe

s megállt nevetve Buddha tenyerén.

– Készen vagy? – Készen. – Rajta! – Egyet ugrott

s már messze szállt s eltűnt a szörnyeteg,

és viharzott, mint az ördögmotolla,

úgy hányta, hányta a bukfenceket,

és repült és hömpölygött, mint a szélvész,

mindig gyorsabban, repült, mint a fény,

repült és forgott, át az ős eónok

s csillagködök száz szigettengerén,

repült, a tértől részegen, repült, mint

az időmegállító gondolat,

repült, könnyű győzelmét végtelennel

tetőzni, amit ráadásul ad,

repült, repült, s a Végső Űr határán

egyszerre csak öt roppant oszlopot

látott, amely minden világok végén

vörösen az ég felé lobogott.

Még egy bukfenc, s már ott volt, és leszállt ott,

ahol még nem járt soha senki se,

és lehasalt s fürkészve és vidáman

nézett az érhetetlen semmibe,

aztán felkelt. – Most megyek – mondta – vissza

és én leszek a Mindenség Ura,

de hogy itt jártam, nevemet felírom

ide, a világ őrtornyaira, –

és csakugyan felírta a középső

oszlopra: „Itt járt Szun Vu Kung király”,

s mert a szükség rájött, egy másik oszlop

tövébe még egyebet is csinált,

és indult vissza. Repült, mint a villám,

repült az ürben, mint a néma fény,

repült és forgott, át az ős eónok

s csillagvilágok szigettengerén,

mint az időtlen gondolat, repült most

visszafelé a végtelenen át

és megérkezett és hetykén leugrott

Buddha kezéről s rikoltott: – No hát

ide a Trónt! A világ végén jártam

s ott hagytam a látogatás jelét! –

Buddha ránézett, hosszan, szánakozva,

és felemelte lassan a kezét,

és megszólalt: – Te nyomorult majom, te,

te barbár ész- és erő-szörnyeteg,

azt hiszed, hogy míg féktelen hatalmad

harc s önzés fűti, lebírsz engemet?

Azt hiszed, ki tudtál szökni kezemből?

Nézz ide, nézd középső ujjamat:

„Itt járt Szun Vu Kung…” – itt van; ezt te írtad,

s nézd piszkod, itt, a hüvelykem alatt! –

És Szun Vu Kung, a Tökéletes Állat,

kitől a Legfőbb Trón is reszketett,

látta, hogy minden erőnél erősebb

a türelem s a jóság, s megijedt

és szökni próbált. De Buddha lefogta

s egy hegyet tett rá, kíméletesen:

– Most itt maradsz. Gondolkozz ezer évig,

s ha új szíved lesz, befogad a Menny."