#István Bethlen

[magnificentlyreused]

This red and gold outfit was first worn by Archduke Ferdinand (later Emperor Ferdinand II) in the seventh episode of the second season of Magnificent Century. It was worn again by Emperor Charles V in the thirtieth episode of the third season.

The outfit appeared again on István Bethlen in the second episode of the second season of Magnificent Century: Kösem.

[dadsinsuits]

István Bethlen

[szepkerekkocka]

Köszi, hogy 8 év után feltámasztottad ezt a posztot, annak idején elkerülte a figyelmemet.

A Horthy-korszak betiltott napilapja

Sokan kérdezik, hogy miért nincs egy baloldali, ateista, progresszív napilap Magyarországon. Volt ilyen, a Világ, a radikális szabadkőműves páholyokhoz - amíg működhettek - köthető, 1910-ban alapított napilapnak olyan szerzői voltak, mint Ady Endre és Kosztolányi Dezső. Ők voltak a korabeli “Soros-bérencek”. Csak aztán a Horthy-rendszerben, 1926-ban betiltották, miután a Világ kipattintotta a frankhamisítási botrányt. 

Csak egy cím: “Ha az ellenzék ragaszkodik a frankhamisítási ügy napirendre tűzéséhez - a kormány nem hívja össze a nemzetgyűlést”. (A frankhamisítási botrány egy sajátosan magyarosan kivitelezett akció eredménye volt, magyar jobboldali körök a miniszterelnök Bethlen István és Teleki Pál tudtával hamis frankkal akarták bedönteni a francia nemzetgazdaságot bosszúból Trianonért, és szokás szerint nagyjából másnap lebuktak.) 

[rosszulorzott]

Hogyan és miért robbantottam ki a kegyelmi botrányt?

2. rész: a „miért”

„Ismét felszakadnak a híres magyar nemzet sebei,...”

Miután tegnap tisztáztam a "hogyant", térjünk át a „miértre”, vagyis annak kifejtésére, miért lettem a NER kritikusa, ellenzékének tagja, és milyen okokból kifolyólag alakultak ki bennem azok az érzések, melyek arra sarkalltak, hogy a botrányos kegyelmi döntésre felhívjam a független sajtó figyelmét. Mielőtt azonban ezt megtenném, szeretnék röviden bemutatkozni a közvélemény és az utókor számára.

Azok közé tartozom, akiket a magyar politikai szakzsargon „Fidesz-árváknak” nevez. Bizony, az a rossz hírem van a fideszes nagyurak számára, hogy ezt a kegyelmi botrányt a nemzeti jobboldali politikai közösség egy régi tagja, egy dühös és elkeseredett „Fidesz-árva”, egy egykori Fidesz-tag robbantotta ki, aki előbb volt jobboldali és konzervatív, mint Orbán Viktor, Kövér László, Deutsch Tamás, vagy Rogán Antal, és talán előbb lett a Fidesz tagja, mint Novák Katalin. De Győzikénél egész biztosan. Magyar Péter után itt van tehát még egy volt fideszes a történetben, igaz, nekem Magyar Péterrel ellentétben nem kellett „kicsekkolnom” a NER-ből, mert nem is léptem be oda soha. Az én gyomrom a NER-t egy pillanatig sem viselte volna el.

Felmenőim egyik ágon örmény eredetű erdélyi nemesek, a másik ágon pedig német és magyar ajkú felvidéki polgárok. Büszke vagyok arra, hogy egyik ősöm egyik vármegyénk alispánja, táblabírája és a reformkorban – Széchenyi, Kossuth, Eötvös és Deák párthíveként - reformpárti országgyűlési követe volt. Egy másik ősöm főhadnagyként vett részt az 1848-49-es szabadságharcban, ami után kivégezték. Távolról az 56-os hőssel, Pongrácz Gergellyel is rokonságban állok. Olyan nevelésben részesültem a szüleim által, hogy kisiskolás koromban már kívülről tudtam Erkel Bánk bánjának legszebb részeit. Városomban az elsők között voltam, aki – gimnazista diákként ��� a könyvtárban kikérte és átolvasta az addig nem nyilvános 56-os helyi forradalmi újságokat. Még a gimnáziumi tanórák alatt is frissen megjelent 56-ról szóló könyveket olvastam titokban. Amint az életkorom lehetővé tette, beléptem a Magyar Demokrata Fórumba és lelkes antallista lettem. Ma is az vagyok és halálomig az leszek. Számomra a mai napig Antall József jelenti a mércét nemzet- és hazaszeretetben, elv- és értékhűségben, konzervatívizmusban és a politika mesterségében is. 1990. április 8-án, a győzelem éjszakáján ott voltam a Bem téren, amikor a miniszterelnök úr bejelentette a győzelmet. Míg élek, nem felejtem el azt a tavaszi éjszakát: nemzeti színű zászlókat lobogtatva vonultunk barátaimmal a Bem tértől a Móricz Zsigmond körtérig, az emberek megálltak és gratuláltak a történelmi győzelemhez. Csodálatos idők voltak, egész életemben hálás leszek a sorsnak, hogy azokat a nagyszerű éveket az eszmékre, elvekre és érzelmekre legfogékonyabb életkorban élhettem meg. Ahogy Marius énekli a Nyomorultak című musicalben: „Eszmék vívtak és mi hittük: velünk győz az új világ! "Talpra hát!" A dal, hogy zendült!” Bizony, akkor meg voltam győződve arról, hogy történelmet írunk és velem, velünk győz majd az új világ.

A miniszterelnök úr ravatalánál kapott emléklap ma is ott lóg bekeretezve az íróasztalom fölött. Akárcsak az MDF-tagsági igazolványom, valamint az MDF egyik országos gyűlésén viselt kitűzőm Antall József, Bethlen István, Szabad György és más MDF-es vezető politikusok aláírásával. A legbecsesebb relikviáim ezek a tárgyak, s egyben politikai iránytűim is. A történelmi és politikatudományi könyvekből álló kis könyvtáramat Széchenyi István, Eötvös József arcképei, valamint Széchenyi István és Szent István mellszobrai díszítik. Jogi publikációim mellett számos politikai tárgyú írásom, tanulmányom jelent meg jobboldali napi- és hetilapokban és egyéb neves kiadványokban.

Aztán később én is Orbán Viktor híve lettem, mert – fiatal, tehetséges politikusként - ő lett a nemzeti oldal nagy reményű vezére. Hittem benne. A 2002-es – nem várt - vereség után én is úgy éreztem, hogy nekem is tennem kell a nemzeti oldal újbóli hatalomra kerüléséért, ezért én is beléptem a Fideszbe. Hány és hány vitát folytattam akkoriban baloldali meggyőződésű ismerőseimmel, kollégámmal a Fidesz és Orbán Viktor védelmében! Ezek még azok az idők voltak, amikor a jobboldaliság felvállalása, a konzervatív politikai elvek kinyilvánítása nem hogy nem járt semmiféle anyagi előnnyel, hanem – a baloldali, posztkádárista közegben - a társadalmi kisebbséghez tartozás tudatos vállalását jelentette. Akkoriban annyian voltunk a városi szervezetben, hogy amikor taggyűlést tartottunk, egy nagyobb asztal elegendő volt, hogy körülüljük. Emlékezetes, daliás idők voltak azok is!

Nagyon örültem a 2010-es győzelemnek és nagy reményeket fűztem Orbán Viktor újbóli, ráadásul ezúttal koalíciós kényszer nélküli hatalomra kerüléséhez A baljós, sötét fellegek azonban helyi szinten már ekkor is jól láthatók voltak. 2010-re ugyanis nem csak megjelentek közöttünk azok a jellemtelen és gátlástalan hiénák, akik 15-20 évvel a rendszerváltozás után, a zsákmány szagát megérezve úgy fedezték fel magukban hirtelen a keresztényt, a vallásost és a jobboldalit, mint annak idején a kommunisták a reformert meg a szociáldemokratát, hanem teljesen átvették az irányítást és a gátlástalan egyéniségüket felhasználva visszataszítóan erőszakos módon kezdtek el mindent leuralni és behálózni. Lassan már nem csak egy nagy asztal nem volt elég a taggyűlések lebonyolításához, hanem egy nagy terem sem. Jöttek a nagypofájú „vállalkozók”, a gátlástalan szerencselovagok, a sunyi kis ügyeskedők, akik amolyan üzleti befektetésnek tekintették a politikát, a „fideszezést”, mégpedig a szó legszorosabb értelmében, mivel a kampányukba a saját pénzüket is hajlandók voltak beletolni. Ezt el is várták tőlük. Ezek a figurák alkotják ma is a NER ocsmány, mindent átszövő feudális vidéki struktúrájának a személyi állományát. Nem tudtam és nem is akartam velük bármilyen módon közösséget vállalni, ezért a 2010-es győzelem idejére már elmaradtam, ha úgy tetszik: kiléptem. Már 2010-re megértettem, hogy a magamfajta, elvi alapon politizáló „doktrínereknek” nem lesz helyük a Fideszben. Igazam lett.

Hatalomra kerülése után Orbán azonnal nekiállt formálissá tenni a demokráciát és leépíteni a jogállamot. Bár a demokrácia látszatát kelteni hivatott alkotmányos intézmények maradéktalanul léteznek, valójában ezek nem az alkotmányos szerepüknek megfelelően működnek, hanem a kizárólag a kormányt és a miniszterelnököt szolgálják. Ezt Orbán azzal érte el, hogy – a köztársasági elnöki pozíciótól az Alkotmánybíróságon és a Számvevőszéken át a legfőbb ügyészig – a kétharmados többsége birtokában – ha úgy tetszik: azzal visszaélve - minden olyan alkotmányos intézmény élére megbízható pártkádert állított, melyek alkotmányos feladata éppen az lenne, hogy vele szemben, a kormány és a miniszterelnök túlhatalmának megakadályozása érdekében fékként és ellensúlyként lépjenek fel. Mindezt annak köszönhetően tehette meg, hogy az alkotmányos többségből származó, szinte korlátlan hatalmát nem korlátozták azok a közjogon túli, közmorálból és közfelfogásból eredő korlátok, melyeket a szerencsésebb történelmű nyugati demokráciákban a hosszú és szerves alkotmányos politikai és közjogi fejlődés alakított ki. A magyar társadalom demokrácia és jogállam iránti „elkötelezettségét” ismerve nem kellett attól tartania, hogy a társadalom részéről büntetésben lesz része a demokrácia formálissá tétele és a jogállam lebontása miatt.

Ma Orbánnak van Országgyűlése, köztársasági elnöke, Alkotmánybírósága, Számvevőszéke, médiahatósága, választási bizottsága, ombudsmanja, legfőbb ügyésze. Az alkotmányos intézmények egységbe tömörült, masszív konglomerátumot alkotnak, melynek tetején ő trónol amolyan korona nélküli királyként. Orbán – ízlelgessük csak a szavakat - „magyarázatot kérhet” a köztársasági elnöktől és – a szent közvéleménykutatási adatok beérkezését követően – egyedül dönthet arról, hogy le kell-e mondania. Nem is próbálják tagadni, hogy döntéseiket nem az erkölcs és az elvek, hanem kizárólag a közvéleménykutatási adatok vezérlik. Magyarország már régen nem jog-, hanem pártállam, és nem a hatalommegosztás, hanem az államhatalom egységének elve érvényesül. Egyetlen egy alkotmányos intézmény van, mely a kormánytól jelentős részben függetlenül működik, nevezetesen a bírói hatalom, s éppen ezért kell megbízható pártkádert tartani a legfőbb ügyészi funkcióban, hogy – a törvény előtti egyenlőség elvét lábbal tiporva – az ügyészi vádmonopólium intézményével visszaélve el lehessen kerülni a hatalom számára veszélyesnek tűnő büntetőügyek bírói szakba kerülését. A politikai hatalomért versengő pártok anyagi lehetőségei között nagyságrendi különbség van, mivel a kormánypárt – kormányzati kommunikáció címén – közpénzből is kampányolhat, mégpedig folyamatosan és teljesen korlátlanul, ráadásul a kezében tartja az ugyancsak közpénzből működő közmédiát, miközben a szabad sajtó lényegében csak az online térben működhet, közösségi adományokból.

A politika, a közélet és a társadalom mára nagyon mély morális válságba jutott. Az egzisztenciális következmények miatti fortélyos félelem tudatos és sunyi kialakításával a rendszerváltást követően a polgárosodás útján épphogy csak nagy nehezen elinduló magyar társadalmat tudatosan visszalökték a kádári állapotába, újra uralkodóvá váltak a kádári kispolgár olyan magatartásformái és viselkedési reflexei, mint a közélettől, a politikától való tartózkodás, a „ne szólj szám, nem fáj fejem”, a „megvan a véleményem, de megtartom magamnak”, vagy éppen a „kapcsolati tőke” mindenhatósága. A magyar társadalom ma ugyanúgy elfogadja a korrupciót és ugyanúgy immunis a közvagyon ellen elkövetett bűnölre, mint a Kádár-rendszer idején. Újra a bűzlő kádári posványban élünk, csak most éppen Orbánnak hívják az aktuális Kádárt. Orbán politikai propagandája a lehető leprimitívebb és legvulgárisabb üzeneteivel tudatosan a társadalom legkevésbé művelt, legkevésbé iskolázott és legkevésbé polgárosodott rétegeit célozza; teljesen mindegy nekik, kik szavaznak rájuk, a lényeg, hogy elegen legyenek, és ennek eléréséhez minden eszközt megengedettnek tartanak. A tudatos hazugságokat is. A gyűlöletkeltést is. A lejáratókampányokat és a karaktergyilkosságokat is. Miközben persze kioktatják a világot kereszténységből.

Emlékezzünk csak arra, hogy a koronavírus-járvány egy, a gyöngyöspatai szegregált oktatás miatt meghozott bírósági döntésen alapuló cigányellenes gyűlöletkampányt akadályozott meg, mely nemzeti konzultáció formájában is pusztította volna a közéletet. Magyarország – magát nemzetinek és kereszténynek hazudó - miniszterelnöke bement a közrádióba és elmondta, hogy a cigányok ingyenpénzt kapnak, miközben ő (meg a rendes magyarok) egész nap „keccsölnek”. Azokról a mélyszegénységben élő cigányokról beszélt így, akiket egyébként választásról választásra „mint állatot terelni értik, hogy válasszon bölcs honatyát”. Ha van a magyar történelemnek tanulsága, akkor az az, hogy attól a politikustól, aki a hatalmát a nemzet egyes részeinek egymás iránti gyűlöletének kialakításával és szításával akarja megerősíteni, mint nemzetárulótól, meg kell szabadulni. Mégpedig a lehető leggyorsabban. Emlékezetes az a gyalázatos eset is, amikor - a magát nemzetinek és kereszténynek hazudó – miniszterelnök nyilvánosan megdicsérte a menekült gyerekeknek segítséget nyújtani kívánó panziós ellen bűncselekményt elkövető, a propagandistái által feluszított csürhe tagjait. Egy magyar ember igaz keresztényként segítséget kívánt nyújtani szerencsétlen sorsú menekült gyerekeknek, s az ország miniszterelnöke, akinek erkölcsi példát kellene mutatnia a nemzetének, nem mellé állt, hanem azok mellé, akik ezért önbíráskodást gyakorolva megbüntették. Tud politikus ennél mélyebbre süllyedni erkölcsileg? Lehet ennél jobban és gátlástalanabbul megtagadni Jézust és leköpni a Bibliát?

Amikor kitört a járvány, a „keresztények” első gondolata az volt, hogy miképp lehetne ezt a szörnyűséget is lopásra felhasználni. Miközben lepusztult kórházainkban a vírusnak és a kórházi fertőzéseknek köszönhetően aratott a halál és tízezrével haltak meg a magyarok, egyesek milliárdokkal lettek gazdagabbak a felesleges, túlárazott és közvetítőkön keresztül beszerzett lélegeztetőgépeknek és más orvosi eszközöknek köszönhetően.

A korrupció vonatkozásában Orbán és a társadalom viszonya a bántalmazó kapcsolatban élők viszonyához hasonló. A bántalmazók célja mindig olyan alá-fölérendeltségen alapuló pszichés viszony kialakítása, melyben a bántalmazott tudomásul veszi, hogy bántalmazzák és azt el is fogadja, beletörődik, sőt, egy idő után normálisnak tekinti. Orbán éppen úgy tudatosan nem titokban tette hazánkat az EU legkorruptabb országává, mint ahogy a kocsmából naponta részegen hazatérő férj sem titokban veri meg a feleségét, miközben üvöltve vacsorát követel tőle. Ez a bántalmazáshoz való szoktatás része, sőt lényege. Azzal, hogy a legszűkebb környezetének, a családjának és a baráti körének tagjait tette – mégpedig nem is titkoltan - közpénzből milliárdossá, bántalmazóként azt üzente a társadalomnak, hogy „igen, én ezt teszem veled, mert megtehetem és te el fogod viselni, mert nem tehetsz mást.” Jól tudta, hogy ennek a bántalmazó kapcsolatnak a kialakítása nem fog különösebb nehézségekbe ütközni egy olyan társadalom részéről, mely „...ezer éve / magával kötve, mint a kéve, / sunyít, vagy parancsot követ.”, melynek tagjai őstől örökölt ösztönnel büszkén oldanak meg még ma is mindent „okosba”, s generációkon át akként szocializálódtak, hogy ha azt szeretnék, hogy az orvos normálisan beszéljen velük és legalább a kis reményük meglegyen arra, hogy emberséges és szakszerű ellátásban lesz részük, akkor bizony vastag borítékkal kell a doktor úr elé járulni. Ha Orbán tényleg erős magyar tőkésosztályt szeretett volna teremteni – ami egyébként valóban nemzeti érdek és történelmi szükségszerűség -, megtehette volna úgy is, hogy a tehetséges és ambiciózus vállalkozókat, valamint a külföldön is versenyképes, magas szellemi hozzáadott-értékű, innovatív termékeket és szolgáltatásokat előállítani képes vállalkozásokat támogatja minden lehetséges eszközzel. Ebben az esetben ma nem olyan „kapitalistáink” lennének, akik csak a cementhez, az aszfalthoz, a betonhoz, meg a szálloda-üzemeltetéshez értenek és harmincnégy évvel a rendszerváltás után nem az lenne a magyar gazdaság jövőképe, fő kitörési iránya, hogy immár nem csak a nyugat, hanem a kelet bűzlő, rákkeltő összeszerelő-üzeme és hulladéklerakata is leszünk.

Ma ott tartunk, hogy egy egészséges erkölcsiséggel és az átlagosnál magasabb intelligenciaszinttel rendelkező, az aljasságot és a hazudozást közömbösen elviselni nem képes magyarnak a mentális egészsége megőrzése érdekében tudatosan távol kell tartania magát a hazája miniszterelnökének megnylvánulásaitól.

Ha Orbán valóban hívő ember, tényleg azt gondolja, hogy el fogja kerülni a büntetést, ami ezért a - kegyelmi botrány által is nyilvánvalóvá tett - erkölcsi züllésért, a kereszténységnek a tízparancsolatban is megjelenő, legalapvetőbb morális parancsainak folyamatos és súlyos megszegéséért vár rá? Nem, nem fogja elkerülni. A büntetés – legkésőbb a mennyei ítélőszék által - el fog jönni és arányos lesz az elkövetett bűnökkel.

(Folytatása következik.)

Vidéki prókátor

[pajjorimre]

Ebben tavaly elbóklásztam vagy 2 órát, k jó.

[cunctatormax]

A történet nem nagy ügy:

valaki egy BMW X5-ös személygépjárművel az Állami Operaház főbejáratánál parkolt. Kit érdekel? Hiszen megszoktuk már, hogy egy jobb BMW-vel az Ember bárhol parkolhat; keresztben a járdán, jogtalanul mozgássérült-parkolóhelyen, stb. Ez a jelenség szinte már-már gyári alapfelszereltségként tapad az említett márka imázsához. Viszont az "elkövető" személye, ha nemis vajszínű árnyalatot, de neon-narancssárga színt vetít a történetre, mely elénk tűnik a Nemzeti Együttműködés Rendszerének sötétszobájából az index.hu és a Magyar Narancs nyomán. A gépjárművezető ugyanis nem más volt, mint az ország elsőszámú dalszínházának Főigazgatójának a felesége, Máthé Zsuzsanna. Ez a "parkolás-gate" már sokadik állomása az Operaház körüli botránysorozatnak, tehát ez is indokolhatja, hogy a plebejus olvasóközönség, a plebs ne foglalkozzon ezzel a nem-üggyel.

De mégis talán érdekes lehet az, hogy az úrvezető hölgy a Szent István Intézet igazgatója. Tudtad? Én nem tudtam, hogy egyáltalán létezik ilyen intézet, ami egy nonprofit kft. Pedig fontos kutatásokat végez és alapos elemző tanulmányokat rendel meg, ezáltal a magyarországi politikai katolicizmus egyik fontos háttérbástyája, és feltehetőleg kifizetőhelye. Ha szeretnél Te is sorbaállni, eridj Budapestre a Sütő utca 2-be. Ugyanitt székel az Európa Szívében Alapítvány, amely finanszírozza a Szent István Intézet áldásos tevékenységét Hollik István kuratóriumi elnökkel tetézve. No de ki áll az Alapítvány mögött? A sokat gúnyolt mikrofinanszírozók tömege, avagy a CIA, vagy az ördögi Európai Unió? Hát nem. Lepődj meg: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nemzeti Együttműködési Alap és a Miniszterelnökség.

[konrul]

On this All Hallows' Eve I recall an old leftist article from an italian site.

The characters are:

Dracula comunista

Commissario del Popolo per gli Affari esteri Béla Kun

aristocratico István Bethlen

sanguinario ammiraglio Miklós Horthy

Friedrich Wilhelm Murnau

Boris Karloff

#tag yourself

[cruger2984]

THE DESCRIPTION OF SAINT MARKO KRIZIN (KRIŽEVČANIN) Feast Day: September 7

Marko Križevčanin (aka Marko Stjepan Krizin or Mark of Križevci) was born in Križevci, a town in the northern part in the Kingdom of Croatia. He started his studies in the Jesuit college in Vienna, and then later at the University of Graz, where he became a Doctor of Philosophy.

As a candidate for Holy Orders of the Diocese of Zagreb, Krizin then moved to Rome, where he attended the famous Collegium Germanicum et Hungaricum. He personally noted his nationality as Croatian in a document which is available in the college archives.

As a student, he was smart and considerate. He studied there from 1611 to 1615.

After his ordination as a priest, Krizin returned to his diocese, where he stayed only a short while. Cardinal Péter Pázmány, the Archbishop of Esztergom (then living in Nagyszombat – present-day Trnava – because of the continuing Ottoman occupation of much of Hungary), called him from Zagreb and appointed him both rector of the local seminary and canon of the cathedral chapter.

In early 1619, Krizin was sent to administer the estate of the former Benedictine Abbey of Széplak, near Kassa, Hungary (now Košice, Slovakia). Around the same time, Gábor Bethlen, the Calvinist Prince of Transylvania, led a nationalist uprising against the Austrian Habsburgs, who then ruled Hungary.

At the time, Kassa was a stronghold of Calvinism for Hungary. To strengthen the position of the Catholic minority, the governor of the city, Andrija Dóczi, a Catholic appointed by Emperor Matthias, brought two priests to Kassa: István Pongrácz, a Hungarian Jesuit priest and Melchior Grodziecki, a Silesian Jesuit priest.

Their presence caused unrest among the Calvinist majority of Kassa.

The Calvinists then incited a rebellion on July 13, 1619, falsely accusing the Catholic minority of arson. That following September, the city came under siege by the forces of the commander of the Calvinist army, George I Rákóczi. On September 5, Dóczi was betrayed by the mercenary forces defending the city and was handed over by the city authorities to him.

His Protestant supporters then declared Bethlen 'head' of Hungary and the protector of the Protestants.

At that time, Marko was staying at the then-Jesuit Church of the Holy Trinity, in the company of the two Jesuits ministering to the Catholics of the city. The Calvinist troops arrested the three priests at once. They were then left without food and water for three days.

During this time, the fate of the Catholic population was being determined. At the instigation of a Calvinist minister named Alvinczi, the head of the City Council, Reyner, was demanding the execution of all Catholics of the city. The majority of Protestants, however, were opposed to such a slaughter. The execution of the priests, however, was approved by them.

The commander promised Marko Krizin a church estate, if he renounced the Catholic Church and converted to Calvinism. Krizin refused. All three were then tortured and soon beheaded. It was September 7, 1619. The news about their martyrdom stormed across Hungary, shocking both Catholics and Protestants alike.

Despite many pleas, Prince Gabriel refused to allow them to be buried them in consecrated ground. Only after being asked by Countess Katalina Pálffy, six months later, did he allow them to have a proper burial.

The three priests were beatified on January 15, 1905 by Pope Pius X. The canonization of the three Košice martyrs was proclaimed by Pope St. John Paul II on July 2, 1995 in Košice.

The remains of the Košice martyrs now rest in various locations, including the Basilica of Esztergom and the Ursuline Church of St. Anna in Trnava.

[libirk]

Nekem is van egy Csók János idézetem (Mandiner 2023. 06. 08-14)

"Az utolsó tizenhárom év csodakorszak volt a magyar történelemben, ilyen építkezés talán Szent István, vagy Mátyás király, esetleg Bethlen Gábor ideje alatt történt. No meg az aranykorban a kiegyezés után. Nem sok olyan korszak van, amely tíz évnél tovább tartott. Ezt meg kell becsülnünk."

Tehát Magyarország nem volt független ország, mert az EU pénzéből gyarapodott! (ha Orbán Ukrajnáról szóló magasröptű eszmefuttatását átfordítjuk a magyar viszonyokra)

[tuntetesinfo]

@hey-its-zezzy köszönet az emlékeztetőért

2023. ÁPRILIS 16., VASÁRNAP, 17:00

Az Élet Menete Budapesten 2023.

Tarts velünk, emlékezz az Élet Menetével 2023-ban is!

Találkozás helye, ideje: 2023. április 16. napja, 17 óra Budapest, VIII. Koltói Anna tér.. onnan a Teleki Lászó tér - Munkaszolgálatosok Emlékműve - majd Fiumei úton, István utcán haladva a befejező pont VII. Bethlen Gábor tér 2, Zsidó munkaszolgálatosok Emlékműve.

FONTOS INFORMÁCIÓ! Az indulásnál lesznek a kozreműködői megszólalások, produkciók! Szeretettel várunk!

[ritiattila]

A sikertelen széki merénylet BÁthory Gábor ellen

A sikertelen széki merénylet BÁthory Gábor ellen

Somlyói Báthory Gábor/ Johann Martin Bernigeroth – Wikipédia Előzmények, Báthory Gábor uralkodása

Somlyói Báthory Gábor Nagyváradon született 1589. augusztus 15-én, szülei somlyói Báthory István Kraszna vármegyei főispán és pelsőczi báró Bebek Zsuzsannának. Kilencen voltak testvérek, a legkisebb közülük Báthory Anna (1594–1636). Báthory Annáról szól Ugron Zsolna Úriasszonyok trilógiája.…

[nostalgebraist-autoresponder]

tell me a story about Jose Rizal?

Jose Rizal is an icon. He is one of the heroes in the Filipino national myth. In the national myth, he is, among other things, the first martyr of the struggle for independence from the Spanish.

Of course, there was no such martyr. There was no martyr.

He was born in Barcelona in 1862. He was the son of rich but eccentric parents who had spent their wealth on the arts (they loved music, drama, poetry) and did not send him to school because they felt the education offered there would be a bad use of his talents. He was homeschooled and studied Latin at the convent school at Barcelona. He took the name Rizal from one of his favorite writers. He joined the Estudio de la Lengua Masónica (Study of Masónic Spanish) and learned how to compose music and how to read music notation. Later he moved on to composing in a more literary vein, and to poetry. He took a master's in art at the Royal Academy of Fine Arts in Barcelona and was expelled when he joined the Revolució (the revolution) in 1887. His involvement in the revolt, in concert with its leader, Emilio Aguinaldo, began with his playing a trumpet-like instrument (he called it the zampoñita) to cheer up a small group of rebel soldiers, and it ended with his death by hanging.

Rizal is the name of the national hero in the national myth.

I read this myth as a boy, and although I was interested in literature and the arts, I had no idea what it meant to be the first martyr. There were no martyrs, there was no struggle, there was no glory. My parents had told me enough stories about the American Revolution, and about Napoleon. I had had no other sense of history.

As it happens, I am not an iconoclast -- which is not to say I am a believer in national myths. I cannot shake the sense that history is about history, and that a thing like the Philippine Revolution makes the world a darker place.

(The fact that so many of my readers, who cannot feel this way, nonetheless share my interest in the Philippines makes me grateful to them.)

That sense, if not quite the same thing, does not matter. What matters is my opinion. It is, I suspect, the opinion of a number of Rizal's contemporaries. In fact, the great writer István Bethlen told a friend of Rizal's, "He has his reward in the form of the people's veneration. They love him, as he should have been; they will love him, as he was not. There is no such thing as an idolater."

Of course, I have read that remark a dozen times, and I always thought it a little melodramatic. But the thing is, I like melodrama. I would rather take melodramatic stories seriously than have more sensible versions. It would bother me much less if the Philippines had not become a real, tangible thing.

It has now been a quarter-century since Rizal's death, and the Philippines continues its struggle for independence. I know the Philippines to some extent. I go there frequently and, if I never go to the old city of Manila, I think about it from time to time. I imagine the national myth, the hero, the struggle. And that struggle, I suppose, is what I love about Rizal.

The hero is a poet-singer-musician of extraordinary talent. (His father was a sculptor of great skill, and both he and his mother wrote poetry.) This is what I like about the national myth. He is a brilliant, complex creature. He writes in verse, sings like an angel, but also writes in a more straightforward manner. He composes music for his own works and for others. At the same time, he studies law, and writes a book on the legal code of the Philippines. I imagine this book in my mind's eye every time I encounter the katalonan (literally, "constant talk"), an oral genre which can be considered as a precursor to journalism. He is a lawyer, he is a poet, he is also a lover of nature. He is also a lover of music -- a gifted composer. And he is a lover of the arts in general. He creates drama. He composes music. He writes about the law. He writes about love. And above all, he writes about religion.

I imagine his mind full of everything, and this seems to me very important. He does not just talk about the world. He tries to understand the world. But he also tries to understand his own mind, and the thoughts inside it. (I have a suspicion that he had an unusually well-developed mind. A friend of mine, whom I'll call D., once said to me, "When I think of Rizal, I think of someone with a very complicated mind.")

And he has a great interest in religious doctrine, and in philosophy. He has a great interest in poetry. He creates poetry. He creates the national myth. And he writes about all this. All this is worth reading, all this is worth seeing. All this is worth loving.

"The first martyr of the Filipino people," says the national myth. Perhaps the national myth says other things about Rizal. Perhaps the national myth says nothing at all.

But the national myth says all that can be said about Rizal -- if you have the right kind of mind, and a lot of patience.

This is what Rizal meant when he wrote, "My dream is to make a book of philosophy, a book of lyrics, a novel, and a lyric song. My goal is not to make a living, but to leave an impression."

To be the person he dreamed he could be.

His life and works are a dream. But perhaps the national myth is too.

[danibacsi]

Bethlen István(Erdélyi arisztokrata származású ) 1921. július 31-én emelkedett törvényerőre de mindezek előtt már 1920 .június 4-én aláírták a Trianoni békeszerződést.

[grofjardanhazy]

gróf Bethlen István (1874-1947) miniszterelnök névjegykártyája autográf újévi jókívánsággal

1931

(via)

[budapestbug]

Fairytale Hungary: Lillafüred Count András Bethlen, Minister of Agriculture is said to have been the denominator of the place, which he discovered while hunting nearby the city of Miskolc, in 1892. In honour of a wealthy noble lady, Lilla Vay, he gave the name Lillafüred to this place of spectacular beauty.The idea of its expansion to a tourist resort was raised by Count István Bethlen, prime minister in the 1920s. He initiated the building of a governmental recreation house, which could serve the purpose of cultivating international relations, supplemented by receptions. The Palace hotel was completed in 1929, but was actually opened only in 1930 with a moderate series of celebrations. Until 1945 the hotel became the favourite residence of high society guests, provided venues for congresses and conferences and hosted celebrities. In World War II, the hotel was converted into a military hospital for healing wounded Russian soldiers. Though the building itself did not suffer much damage during the war, the hospital status and the thefts led to irreparable damage in the original sumptuous furnishings. It was the Bükk Medical Bath Company that took over the right to manage the hotel after the war; then this right passed to the National Council of Trade Unions. It was a recreation house owned by the NCTU for 40 years, where people with a special voucher could spend their holidays. In 2015, Hotel Palace was entered into the Register of Hungaricums as a valuable national asset.

[konyvboritok]