#Elfeledték | Explore Tumblr posts and blogs

nemzetinet · 7 years ago

Text

Mindenki nyugodjon le a p…ba, nem lesz összefogás

A nagyobbnál nagyobb hülyeségek kitalálása mellett újabb meg újabb meg nem valósítható álmokat szőnek. Egy ilyen álom a Nagy Összefogás víziója: minden ellenzéki párt összefog és együttes erővel elsöprik az Orbánbasit. Magyarországon végre kitör a demokrácia, és aztán lesz valahogy, csak az Orbánbasi ne legyen.

A Bitó-szalon agytrösztjei olyasmiről is álmodoznak, hogy a győztes koalíció megváltoztatja a választási törvényt majd új választásokat írnak ki, és akkor véglegesen eldől, ki vezetheti Magyarországot az Európai Egyesült Államok, a feltétel nélküli globalizáció, az iszlamizáció és a buziházasság felé vezető liberális úton. (Kedves konzervatív Olvasóim ne foglalkozzanak azzal, hogy az iszlamizáció és a buziházasság kizárják egymást, liberális felebarátaink a tőlük megszokott sikerrel fogják integrálni őket egymásba.)

Az ellenzéki média úgy lesi a pártok vélt közeledésének vélt gesztusait, mint a szerelmes kamaszok: ma mintha valamivel érzelmesebb fény csillant volna a Vona bociszemében, amikor tekintetét Botkára emelte, Fegyőr hangjában ma érződött némi bizonytalanság, mikor azt állította, nem fognak össze senkivel, Kunhalmi Ágnes kihívó pillantást vetett a délceg Karácsony Gergelyre etc.

Tegyük fel, hogy váratlanul, de még kellő időben megtörténik a nagy összefogás és a teljes ellenzék összezár az Orbánbasi ellen. Ez még egyáltalán nem garancia a győzelemre, mert a közvéleménykutatások szerint a Fidesz‒KDNP meglehetősen jól áll, egy újabb kétharmad határán. És ne becsüljük alá őket, mert biztos tartogatnak még néhány népszerűségnövelő kártyát, amit ki lehet játszani az utolsó hajrában. Egy kis nyugdíjpótlék, fizuemelés, adócsökkentés mindig akad egy újrázásra készülő kormánypártnál, és a szekrényből is hullhatnak ki még kellemetlen akták meg csontvázak. De tegyük fel, hogy a Nagy Függetlendemokrata Koalíció megnyeri a választásokat és a miniszterelnök… tehát a miniszterelnök…

Ebben azért meg kell egyezni még a nagykoalíció megkötése előtt. Ugyanis az a fránya szavazó birkája is szeretné tudni.

Kéjesen, sok-sok szotyival és sörrel ülnék be abba az arénába, ahol eldől, hogy Botka László, Vona Gábor, Gyurcsány Ferenc, Széll Bernadett vagy netán Fekete Győr András, Juhász Péter, Karácsony Gergely vagy Kovács Gergely lesz az ideiglenes kormányfő, netán valaki más, aki nagyszerűségében vetekedik az államfői posztról épp csak egy iciripicirivel lecsúszó Majtényi Lászlóval.

Itt akár abba is hagyhatnám a cikkírást, mert máris bebizonyítottam, hogy nem lesz semmi a nagy összefogásból. De adjunk még egy fantáziálásnyi esélyt liberális felebarátainknak és tegyük fel, az önzetlenség fölülkerekedik, és vagy egy komcsi, vagy egy ex(?)náci, vagy egy bohóc, aki már egyszer csődbe vitte az országot, vagy egy szédült, idealista hölgy vagy egy taknyos szőrmók vagy egy ex(?)drogos pszichopata vagy egy puhapöcs vagy egy humortalan humorista vagy a Bitó-lista valamelyik párton kívüli személyisége lesz az ideiglenes miniszterelnök a megnyert választások után.

Csakhogy a választási törvény megváltoztatásához kétharmados többség szükséges. Az pedig nem lesz meg, mert még így is hajszálon múlt a többség. Mit lehet tenni? Ja, hát népszavazást kell kiírni.

Igen ám, de az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti képviselők választásáról szóló törvények tartalma a tiltott tárgyak közé tartozik, azaz az Alaptörvény értelmében nem lehet róluk népszavazást kiírni.

Meg kell hát változtatni az Alaptörvényt. Az Alaptörvényt azonban csak kétharmaddal lehet módosítani. Népszavazást nem lehet kiírni, mert az Alaptörvény módosítására irányuló témák ugyancsak a tiltott tárgyak közé tartoznak.

Meg kell jegyezni, hogy Magyarországnak van egy törvényesen megválasztott államfője is, akit 2022-ig csak puccsal lehet tisztségéből eltávolítani. Neki és az Alkotmánybíróságnak is van némi beleszólása az ügymenetbe, nemkülönben a Nemzeti Választási Bizottságnak is…

És van a magyar szavazásra jogosult polgárság, melynek minimum egyharmada egyszerűen megmozdíthatatlan, apolitikus, nem veszi a fáradtságot, hogy elmenjen szavazni egy népszavazás esetében. Aki népszavazást indítványoz Magyarországon, tudatában kell legyen annak, hogy egy 33%-os hátránnyal indul.

És azt see felejtsem el megemlíteni: minden a jobboldali média össztüzében történik majd. A mi össztüzünkben!

Nem zárom ki annak lehetőségét, hogy az állami jogban járatos elmék megtalálják a kiskapukat, hogy a jogi feltételeket megteremtsék a választási törvény megváltoztatásához.

Arra viszont féltett heréimet is fel merem tenni, hogy ehhez sem egy fél, sem egy egész év nem elegendő, még akkor sem, ha a feje tetejére áll mindenki, és még ráadásul Orosz Anna, Kunhalmi Ágnes és az újabban LMP-s melltartót öltő Demeter Márta megmutatja a keblét az Országházban és minden magyar város főterén.

És ha sikerül is végül szavazásra bocsátani, még nem biztos, hogy a nép meg is szavazza.

Most pedig képzeljük el, hogy mindeközben a vezírek ‒ megismétlem a neveket: Botka László, Vona Gábor, Gyurcsány Ferenc, Széll Bernadett, Fekete-Győr András, Juhász Péter, Karácsony Gergely és Kovács Gergely vállvetve és végtelen türelemmel küzdenek meg az államjog bürokráciájával, hosszú, idegtépő időkön keresztül, és nem esnek egymás torkának.

Szóval miután ez a perverz koalíció minden magyar politikai idők legocsmányabb cirkusza után feloszlana, ki nyerné meg a választásokat, bármilyen választási rendszer is lenne az?

Úgyhogy mindenki nyugodjon le a p…ba, hiszen ezt a kínos és felesleges kitérőt, melynek végén ismét a kétharmadhoz érünk vissza, normális ember nem kívánhatja.

Ehhez, amit leírtam, amúgy nem kell olyan nagy ész, tehát még Vona Gábor és Fekete Győr András is tudják. Ők ugyanis a kulcsfigurák. A szoci dinozauruszok már rég elfeledték a kormányzati álmokat, van az két tucat parlamenti hely meg az állami finanszírozás, abból eltengődik a mag, aztán majd jön a nyugdíj vagy át lehet sodródni valamelyik sikeresebb párthoz, úgy 2021-ben. Fletónak meg már régóta csak trollkodás a politika, amíg lehet, még trollkodik, aztán addig megszületnek az unokák és lesz újabb elfoglaltság. Széll Bernadettet meg elfújja a szél, mert nem lehet más a politika.

Vona biztosra megy, a Jobbik minden jel szerint bejut a Parlamentbe. fegyőr ugyan kockáztat, de a Momentumnak is vannak esélyei, ráadásul ha bejut, akkor az LMP egészen biztos, nem jut be, eltűnik a süllyesztőben és a szavazóbázisa teljes egészében átpártol a Momentumhoz. A következő választásokra az MSZP és a DK a parlamenti küszöb alá kopik, de erodálódik a Fidesz is, ez általában törvényszerű, ha hosszú ideig vagy kormányon. És akkor 2022-ben három párt között dől el a választás. Így a súlyuk abban az esetben is növekedik, ha még akkor sem nyernek. És még mindig van idejük, Vona 44 éves lesz, Fegyőr meg még csak akkor ér a Krisztusi korba.

Vona még abban is gondolkodhat, hogy egy számára legszerencsésebb esetben a Momentum sem jut be a Parlamentbe, így 2022-ben egyedüli kihívója lehet az Orbánbasinak.

Így gondolkoznak a virgoncabb aspiránsok és ez az út okosabbnak tűnik nekik, mint politikai hullákkal és viccpártocskákkal összefogniuk.

Valljuk be, igazuk van. És örüljünk, hogy vannak ilyen ambíciós, karizmatikus és balga ifjoncaink, mert amíg legalább ketten lesznek, nyugodtan alhatunk, hisz Fidesz-kormány lesz kicsiny hazánkban.

<![CDATA[]]>www.tutiblog.com<![CDATA[]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Mindenki nyugodjon le a p…ba, nem lesz összefogás a Nemzeti.net-en jelent meg,

0 notes

gyilkostanc · 7 years ago

Quote

Mióta nem tudják az emberek megkülönböztetni a jót a rossztól, miért szürke minden, már elfeledték a fehéret és a feketét? Miért tagadják, ha valami fáj, és hazudják, hogy a kín az, amit egész életen át vadásztak, és miért nem engedik begyógyulni a legégetőbb, tátongó sebeket?

0 notes

versinator · 4 years ago

Text

Írigylé törökszegfű

Csöppje elfagyott elpetyegtetett pergeti Köszönhetnek kerek! szemért visszadalolja Gurulva felütöm hajnalodó fekteti

Kapd földekről permetegén falja Belehaltál! forrókat lelkesebben fütyölte Lottyantva megtiszteltetést elsárgul himbálja

Egyhúszkor jóformán rálőnek érlelte Becsapja ferencvárosi bekötöttszemű vízvezeték Lengését érlelte megszülettél merészelte

Júliusi fényjelekből rátelepszik elfeledték Bokád verlaine! gyásztól tünteti Fakanállal szuszognak kenyerekkel gyűlölték

#tercina #Radnoti #Írigylé #törökszegfű #v2.0

0 notes

szallakakukk-blog · 8 years ago

Text

Tizedik hét

Február 6-12, a hét amikor megtudtam, hogy valójában 67 kg vagyok, elkészítettem életem első igazi salátáját, és megismerkedtem a stúdiózás tudományának rejtelmeivel.

Hétfő

Nem siettem. Bár 8-kor függőben volt egy edzés (várólista), de ezt még előző este kiszavaztam. 10-re betettem magam egy reggelire. Délután is volt egy edzés amin várólistán álltam, erre aztán napközben jött a hír, hogy lemondások miatt be is férnék, de otthonról induláskor meghoztam a döntést, hogy a lassú indítás miatt a nap az melóval telik, se mással.

Az előző hét olyan szintű szétfolyással telt, hogy ideje magam gatyába rázni, nap közben egy gyanútlan 15 percben összeszedtem, hogy mennyi a szabad időm. Hétköznapokon kb. 5 órát, hétvégén meg végtelen plusz 1 órát, szumma uszkve saccköbö 49 órát tudok tölteni szabadon választott programokkal hetente. Másik oldalra felírtam, hogy milyen dolgokra kellene időt szakítani, aka.: edzés, önképzés, ügyintézés, csillezés, stb. Az a terv, hogy vasárnaponként tervezek egy hetet, esténként meg tervezek egy következő napot, ahogy ezt Brian Tracy mester az időgazdálkodásos könyvében okítja.

18:15-kor elléptem gyorsan vacsizni, majd nekimentem a dobolásnak. Egy darabig magamtól, össze-vissza, feelingből, egy darabig a mellettem gitárszólózó srácra alájátszva egy kettő-négyet, végül elővéve az udemy-s dobkurzusomat, hogy abból is legyen valami.

Utána hazaérve belekezdtem a 1.5 óra blogolásba, sikerült 8 nap csúszással az előző előtti hetet kitolni, majd közben némi ügyintézéssel, játékvásárlással megcsúsztatva az időt, már este 11 volt, tervben lett volna még 1.5 óra Haskell olvasás, és a GoT S1 befejezése. Ha ezt bevállalom, akkor kettes fekvés lesz a vége, ami nem feltétlenül szerencsés.

Kedd

Kettes lett a fekvés, a kelés az meg 3-szor lenyomós. Ez a napomra is rányomta a bélyegét. 10-re beértem, letoltam a melót, este befeküdtem jógára. Hiányzott már, jól esett, bár a tanár nagyon máshogy tartja, mint amilyenek az órák még otthon voltak, messze nincs annyira intenzív, de péntek reggel óta nem mozogtam semmit, a derekam már tök szét volt menve, ideje volt átmozgatni, teljesen feltöltődtem energiával. Ettem egy nagy tál salátát hússal vacsira, és elszaladtam a próbaterembe. Épp dobolt valaki, megmondtam neki, hogy hát most nekem van foglalásom, ő ezt tudomásul is vette, de valahogy vacak érzés volt, hogy most kiszúrok vele. Aztán már a dobolás közben elmeditáltam rajta, hogy most miért is érzem én szarul magamat azért, mert nem volt képes a naptárba beírni, hogy ő most dobolni akar. Ez a rendszer, előre megnézed, lefoglalod, és örülsz neki. Sokkal kényelmesebb és tervezhetőbb, mint random nézegetni, van-e épp most ott valaki. Nem szabad túltolni ezt az empátia nevű dolgot, néha úgy van, hogy valakinek szar, nem lehet mindig mindenkit boldoggá tenni. Engem viszont igen, majdnem másfél órát végigdoboltam. Persze nem ment minden kapásból. Most ezt úgy csináltam, hogy ha egy új gyakorlat sok volt, akkor toltam 5 perc szünet gyanánt valami rudimentet, aztán újra nekifutottam. Egész jól bejött. A hétre tervezett 3 órából már 2.5 óra dobolást sikerült is letudni, mi lesz így velem a hét második felében, dobok nélkül?! :o jááj

Hazafele 1 órát telegrácsoltam hugimmal. Aki figyelt, az tudja, hogy 8 perc az út, de mivel telefonálás közben a lábaim maguktól mozognak, így jobbra balra utcácskákba betérve, az erdőn keresztül jöttem most haza (hiszen arra mindig vezet egy rövidebb út). Itthon a lakótársammal is dumáltunk egy órát, kiveséztük a magyar helyzetet, egészségügy, oktatás. Mára 1 óra haskell, 1 óra blogolás és 1 óra GoT volt tervben, de ha megint kettőkor fekszem, akkor egyrészt erre az egészre idő sem lesz, másrészt holnap megint zombi üzemmódban tolhatom le a napom felét. Emberek mega dilemmáik…

Szerda

A meló az olyan volt amilyen, az informatika mindig akkor nyal bele a pofádba, amikor a legkevésbé sem számítasz rá. Délután kettőig úgy éreztem, nyeregben vagyok, és én vagyok a kiakirály Sanyiii, de onnan megindult a lejtmenet, és duplán leszúrt cukaharával baszott gyöngéden tarkón. A jó része a napnak az, hogy végre eljutottam a kickpower tréningre, égett a zsír, döglött a kakukk.

A nap végeztével aztán együtt jöttem hazafelé az egyik kollégával. Ő biciklivel, tolta, én gyalogosan. Elértünk a ponthoz, ahol szétváltak útjaink, amiből az lett, hogy először elkísért hazáig, mondván bicóval nem kitérő, majd megmásztuk a közelben levő “hegyet” (Egy magyarnak minden Gellért-domb magasságú, vagy csak hozzámérhető tájelem hegy), végül mikor már leértünk róla visszamentünk, mivel kiskomám a másik oldalán lakik, ozt minek kerülné meg, ha meg is hághatja. A tetőn takaros 2-3 emeletes házak, kilátással a mellettük levő parkra, no itt se fogok lakást, plána házat venni. De azért eljátszottam a gondolattal, ahogy a házamból a párommal kisétálok a park tetején magányosan ücsörgő padra, és onnan nézzük ahogy a fák lombjait borzolja a szél. Hazafelé (most már tényleg), aztán lefele a hegyi ösvényen, először Ganxtáék TKO című számát danolásztam, majd valahogy eljutottam egy Rapülők nótáig. Repültem is vissza az emlékek szárnyán, 12 éves koromba, karácsonyra, ahogy az AIWA Walkman-emben pörgő, frissen kapott Rapülők kazettát hallgatva, az úgynevezett kisszobában, a Lemmings nevű játékba mélyedek. 12 éves koromban. Ahogy vénül az ember, egyre nehezebb felidézni, hogy egy X éves gyerek az hol tart az életben, mi foglalkoztatja, mi gyötri, milyen cél hajtja. Ez az emlék a mankóm, tisztán látom magam ennyi idősen, és azt, hogy az életről fingom sincsen még, de qrvára felnőttnek gondolom magamat. Te úristen mennyi idő lefolyt már a Dunán azóta.

Nu, aztán az estébe egy kis ügyintézés is befért, most pedig csattintom a jól megérdemelt haskell leírást, aztán I GoT to do something.

Csütörtök

Reggel elléptem egy erőnléti edzésre. Nem volt annyira megnyerő mint a többi eddigi edzés, csináltunk különféle gyakorlatokat, a kedvencem a húzódzkodás volt, a lábnál kifeszített gumikötéllel, így ha fogyott már az erő (kb harmadik felhúzásnál), rá lépve pár kg mínusszal lehetett folytatni a gyakszit. Komoly feat.

A nap végét sikerrel zártam, két kemény diót is sikerült feltörnöm, az egyiknél az volt a tanulság, hogy a hiba lehet más kódjában is, nem feltétlenül csak az enyémben. Ettől boldog is lehetnék persze, de kissé beárnyékolja az örömöm, hogy erre az eshetőségre nem is gondoltam, és 1 napot vesztegettem miatta. Sebaj, egy okkal több a holnapi szeszelésre. Egy ideje WC papír válság van minálunk, hát gondoltam, bár későre járt már az idő, találtam itt a környéken egy coop-ot, ami 11ig nyitva hazudta magát a Maps-en. No, kiderült persze, hogy ez kacsa, így végül egészségügyi séta lett belőle, ismerkedtem egy kicsit a város ezen részével is. Láttam papírhalmokat is a szemetesek mellett, feltehetően ilyen házhoz jövős szelektív gyűjtés van, de az is lehet, hogy a svédek világnapját ünnepelte minden svájci, és ennek örömére lootoltak egy nagyot az IKEA-ban. A fogyasztói társadalom netovábbját megörökítő megannyi posztmodern papírmasé szobor mellett a legszebb csendélet díját végül mégis az a papa vitte el, aki egy darabig, útban a kamucoop felé, a nyomomban krákogott meg dünnyögött, majd mikor visszafordultam, kényelmesen letoszta a kezében fittyedő pizzásdobozt a járda szélére parkolt motor ülésére, mint valami asztalra, majd dögevőket megalázó módszerességgel marcangolni kezdte a négy évszakot. Ilyen vizuált otthon a négy fal között maximum komolyabb adag pszichedelikum elfogyasztása mellett haluzik az ember, tessék lemenni sétálni! A nap hátralévő része aztán már soha nem lett ennyire jó. ;( :)

Péntek

Ma reggeli edzés után elmentem egy tanfolyásra gépi tanulásról, tetszett, úgyhogy ott ragadtam. A szünetben dumáltam az előadóval egy kicsit, aki közben várólistáról átrakott a hallgatók közé. (Merthogy eredetileg túl későn jelentkeztem, és lecsúsztam a mókáról). A lány egyébként a tudást a humorral ideális arányban keverve, nagyon élvezetes képzést tartott, mindezt úgy, hogy a 10 órát kb. komolyabb szünet nélkül pörögte le. Ha biológusok megfejtenék, az efféle emberek honnan merítik az energiájukat, már a napenergia is elavult technológiának számítana.

A képzés egy részét majdnem buktam, mert időpontom volt az edzőterembe testösszetétel-analízisre. Egy jóbarátom végül bedobta az ötletet, hogy ebédszünetben szaladjak át, hátha nincs kőbe vésve az időpont, nem volt. Néha olyan hülye korlátokat tud magának kitalálni az ember. Tanult tehetetlenség. Rossz!

No, szóval az edzőteremben ennek az összecsípjük a hájat, és lemérjük milyen vastag című módszernek valami továbbfejlesztett, technokrata verzióját végezték, ahol egy ultrahangos készülékkel, megfelelő kenés után mérik le, hogy mennyi a fölösleg az emberen. Na a módszer nem győzött meg úgy teljesen, miután a pockomnál mértünk 12mm-t, majd utána 9mm-t, majd végül 18-at. Mindegyik mérés 3 mintából adta az eredményt. A 9 vs 18-as eredmény azért egy pöppet elbizonytalanít benne, hogy ez a módszer mennyire egzakt. A vége végül az lett, hogy 67kg lehetek, ami meg felette lakik rajtam, az nettó zsivány. Szóval nem ajánlom a módszert, de érdekesnek érdekes volt kipróbálni. A pénteket szokásomhoz híven egy kis sörözéssel zártam, illetve elgyengültem, és pár munkatárssal betoltam a közeli Sihlcity-ben egy hamburgert, bár nem volt túl erős. Jut eszembe, ez utóbbit külön kértem hozzá, elsőre elfeledték, majd kihozta a lányka, külön a lelkemre bízta, hogy vigyázzak, mert ez nagyon brutál cucc. Hát, aki járt már mondjuk a Manga Cowboy-ban, az tudja mi fán terem az, h erős. Ez az olajos chili őrlemény amit kaptam, ezt rákentem a husikára, a végén kinyaltam a tálkát, a végeredmény az lett, hogy kicsit bepárásodott a tekintetem. Shame on them. Végül hazamentem, otthon aztán a lakótársammal beletörtük a százforintos dugóhúzót a borba, majd sebészeti úton végül, de csak hozzáfértünk a belbecshez. Sütött három lágytojást, ezek tökéletesre sikerültek, a sárgája még teljesen folyt, a fehérje már megadta magát, illetve vasalt mellé még egy mirelit pizzát. Ez utóbbit legutóbb úgy két éve fogyaszthattam, azóta sem lett jobb, egy szivacskorong némi feltéttel, gyász. Hanem vett valami erőspaprikát a helyi coop-ban, abból egy mini falat (1mm-es szelet), úgy gyötört meg, ahogy a hamburgerem mellé adott szósz egészében nem bírt.

Szombat

Ez egy lusta nap lett a végére. Sportosan indítottam, lezúztam gyorsan a sarkon levő coop-ba, és beszereztem minden mellékhelységek legfőbb kincsét, a wécétapírt. Tojást is vettem ha már arra jártam, így lett reggelire fain rántottánk is. Faszt rántottánk, az egy ostoba kaja, tojásból csakis tükörtojást szabad, a tojás addig igazán finom, amíg a sárgája még megmarad folyósan. Ahogy az is kicsapódik, úgy lesz hirtelen egy fullasztó vacak massza a fergeteges ízorgia helyett. Szóval megtápoltunk, kérődztünk egy rövidet, majd belevágtam a fejszét a hetek óta bennem feszülő projektbe, el kellene menni már végre egy jó faszásat shoppingolni. Egy darabig kerülgettem, tervezgettem, hogyan is lássak hozzá. Az egyik projekt, hogy beszerzek egy kontrollert, hogy azzal tudjam játszásra el***ni az időt a gépen. Röpke meditálás után XBOX lett a döntés, a Microsoftnál, ha oprendszert nem is tudnak gyártani, a perifériákhoz viszont nagyon értenek. Egy darabig aztán az a gond gyötört, hogy 360 vagy ONE legyen a nyerő, ezt a kérdést is sikerült az utóbbi javára végül eldönteni. A mai nap dilemmája az volt, hogy hol nézzek ennek boltban utána. No, sok szónak (hátmég száznak) is egy a vége, lesétáltam a Sihlcity-be (helyi Dunaplaza), onnan pedig aztán a Sihl mentén (helyi Duna) északnak, sok kalandozás után a Főpályaudvaron kötöttem ki. A tapasztalatok: Van Media Markt, a többi elektronyos bolt tök más mint otthon, a Deichmann itt Dosenbach néven menő, a neten olcsóbban lehet kapni kontrollert mint a boltokban, cipőből meg sehol nem árulnak Nike SB-t vagy Renzo-t, vagy a múltkor Münchenben megcsodált 844881-004-es modellt. Utam közben barangoltam a Sihl tövében, az ártérben, füvön, ahol egy barátságos tábla arról informál, hogy ha a duzzasztógát megbaszódik, akkor pillanatok alatt szörfözésre felkészülj! Úgy döntöttem ennek nem ma lesz a napja, így aztán jókedvűen bandukoltam tovább. Betévedtem egy játékboltba, ahol láttam 60 cm-es óriás Monchhichi-t, akciós legókat, és végül nem bírtam tovább a nagy vehethetnéket, s vettem leakciózott gyerekjátékot. Összefutottam mormon lányokkal, nyilván elhívtak a vasárnapi rendezvényükre, megbeszéltük ki mikor érkezett Zürichbe, miben hisz, miben nem hisz, aztán búcsút vettünk egymástól. Egész újszerű és jóleső érzés volt random emberekkel beszélgetni, csak úgy, spontán, a város közepén. Lehet felkeresem még őket. Túrám végső állomása következett, Drinks of the World aka beerworld.ch. Régen ittam már savanyú sört (Geuze/Lambic/Red ale), megkérdeztem hát az eladó lánykát, hogy van-e nekik ilyen készleten. Két fajtát tudott mutatni, több nincs nekik. Illetve, megtudtam, hogy van egy másik boltjuk. Már majdnem megvettem a kettőt, és indultam haza, de hozzátette, hogy a másik bolt is itt van a pályaudvar területén. Az átellenes sarokba kellett eljussak, jutalmam egy kb. 3-szor akkora alapterületű bolt volt 4 fajta ilyen típusú sörrel. Vettem mellé egy Kriek-et is, majd miután már 6 fele járt, ebédelni támadt kedvem. Betértem az utamba eső Migros-ba, végigböngésztem az előre csomagolt salátáikat, kiválasztottam egyet, majd elhatároztam, hogy főzni fogok, csinálok magamnak saját salit. Vásároltam 3 csomag olajbogyót, 4 fajta sajtot, parizert, csilis olajban pácol fokhagymát, meg még vagy nyócszáz dolgot, hogy a végén a szokásos 40-50 CHF-es sávba esett a számla. Hazaérvén kicsit feljavítottam az előre kész salit, majd csapravertünk lakótársammal két sört. Az első a Mort Subite volt, na az egy ihatatlan szar. Lenne egy jó savanyú sör, de gondolom így csak a magamfajta perverzek isszák, így telebasszák cukorral, és lesz belőle egy közepes Radler. Na köszöntem szépen. Utána a Geuze Boon-nal vigasztalódtam, ez végre rendes sör. Bepakoltam pár rész GoT-ot, és szunya.

Vasárnap

Erről a napról nem sokat jegyeznek a világtörténelemben, de azok annál inkább fontos dolgok. Legyártottam életem első salátáját from scratch. Jégsaláta, pácolt fokhagyma, paradicsom (szőlő), feta (Xetabel), kígyóuborka, balzsamecet, chili, olajbogyó (zöld), párizsi, kaliforniai paprika (piros). Szóval egy ilyen kis egyszerű alapsalit toltam. Az anyagköltsége 15 CHF lett, ami kb. 3 adagot adott ki, ezzel szemben a kész sali 3.9 CHF-be került a boltban. Mondjuk azt is tegyük hozzá, hogy a kész sali az a fogyókúrás célra pont megfelelt volna, amit meg én alkottam a gasztronómia oltárán, az kétségtelenül, szerénytelenül, iszonyú finom lett, de diétásnak kevéssé hazudható. Szóval vasárnap volt egy ilyen, egy 4-5 órányi kis dolgozgatás, majd dobolni indultam. Dobolás helyett belefutottam egy perzsa (tuti nem perzsa, de akár lehetne is!) csávóba, aki épp az Are You Gonna Be My Girl nótát stúdiózta fel a k��zelgő Valentin napra. A terem ajtajában már hallottam, hogy valaki molyol bent, majdnem erőt vett rajtam a belém szorult introvertált, és visszafordultam, de végül legyőztem, bementem, és bár nem doboltam, de első sorból néztem végig hogyan veszi fel az egyes akkordmeneteket a srác, és pakolja zenévé (Logic Pro X, Guitar Pro). Éjfél környékére megfáradtam és hazasomfordáltam egy S2E10-re, ő akkor kezdett bele az ének felvételébe, 2 körül végzett kb. Szóval a GoT 2. évad seggére is sikerült ráverni. Eventful hét.

0 notes

takolmany · 8 years ago

Photo

elfeledték visszarakni…

#takolmany #budapest #budapest3

0 notes

versinator · 4 years ago

Text

Becsmérlés ábrázolta

Settengek legényhangoknak hősködött! fasorok Jegyezni futása ítéletére parasztlányok Ojtott gyapjakat zárban zsebemből Kilós legyezni elmossa ntől Végigkutatja zendüljön hernyóként ismeretvágy Öltönye rebbenés vallatlak anyajegy

Tapadón sodrából összekocódtak megszülted Kockacukorral rémitő szemért sörényed Gomolyog verdesi fehérhajú ikeröcsém Alkarján fegyelmes elaltat szégyenleném Megnyugtató lelehullnak karosszékeink egyremegy Megöllek! vacsorázunk esni higgy

Ágyucsövek kettőjük medvényi pusztitok Keletitől miatta! temetésen tovaszállok Végigsimít hollószínfekete tüdejével könnyeitől Púpoz állnod ízü verejtéktől Villámlás fáklyafüst gyökeréig nyugágy Szimatolok fészkei arcú! ürügy

Borzongós köpjön szobátok köpenyed Hasrafeküdt hattyas megroggyan helyed Dulakodtak föltapsol köszönettel prém Hivatalában fapohár elfeledték hihetném Tisztítunk szinekben megforgat kegy Lefekszik hallgatót szomszédból honvágy

Feküdtél melegével kácsák rajok Összecsókolódzunk faut félvállról írhatok Kivánj! hordozta disznónak békéről Voudrais vállukhoz nyájairól verseimtől Bokáját hasaló nagysokára szabadságvágy Éhesre betolongó hajszoltam fagyöngy

Deszkaszál! dörrent helyed összegyüjtötted Trisztánnal vidúl féleleműzte tünésed! Értené elnyílott egyremegy mögém Futosó keréken hadnagyutcába? körém Gáz tévedne belehelte magánügy? Dühödet halaktól mártogatott odamegy

#petofivers #Radnoti #Becsmérlés #ábrázolta #v2.0

0 notes

versinator · 4 years ago

Text

Elhord kisérgeti

Legtöbbje felhőbe john balzsebében Nehezült maradékod szavaddal fogaimon Szalonnás csudái pergeti fektében

Kinyit guta hispániába nyakamon Kibicsaklott észleltetett paskold érzelmesen Jótőgyü megmegáll dobogás szájamon

Hajítani tudni?! bujhatott szégyenlősen Elfeledték toporzékolt sietős kövirózsát! Rákúszhat nyomorúlt hazudós! sincsen?

Végre? varrnak bőrök lámpását Kamaszos táncosmedrü szilánkjait fatörzsben Dagadoz szárnyasokat zörren roncsát

#tercina #Radnoti #Elhord #kisérgeti #v2.0

0 notes

aretsorozat · 4 years ago

Text

3/4.

Zeusz ébredése. Vilmos őrnagy érdeklődik. Zeusz vendéglőt nyit.

AKI HALHATATLAN, ÉS AKI NEM AZ…

Zeusz arra támadt fel, hogy valami hiányzik. Nem annyira a lelkéből, ami főisten lévén azért elég sajátos diszpozíció lenne tőle, inkább a testtudatából.

Persze a lelkéből is, ezt sajnos nehéz lenne őszintén tagadni. Elvégre őt, az istenek istenét, a hímek hímjét, akinek a haragos tekintetétől gigászok, titánok, és más kisebb istenek rettegtek, az egyszerű mezei halandókról nem is beszélve, újabban állandóan csak megaláztatik. És ehhez ő azért nagyon nincs ám hozzászokva. Ám a benne lassan teret követelő kisebbségi érzést még ellensúlyozni lehet a lassan dühöngésig fokozódó, de egyenlőre visszafojtott bosszúvággyal és olyan ábrándképekkel, mi lesz majd akkor, amikor ő következik, amikor a kezében lesz Szadó és a többi alantas kvargli csíz mocsok.

Hogy abból milyen eposzba illő genocídium lesz. Lehet, hogy majd meg is bíz valakit, szedje majd alapos és minden irányba kiterjedő népirtását csengő keresztrímekbe.

És elereszté Zeusz rettentő haragját

Villámmal csapva a bűzhödő sajtba

Kiirtva ezzel a csíz hímek nagyját

Kegyelmet ki kért tán, meg nem kapta.

Na szóval, valami ilyesmit, csak nagyobb tehetséggel hozzá kell vadászni némi verslábakat. De az irány legyen ez. Most viszont nincs kedve magának verset faragni, mert az először is méltatlan ténykedés egy főistenhez, másrészt ahhoz ott van Orpheusz, csak azt is ki kell kérni Hadésztól. Ha még ott van nála.

Egyáltalán elhozták a Földről ama dalnokot? Mert Homéroszt például hagyták ott tovább porladni, ahol van.

Ám a probléma most leginkább az, hogy valami hiányzik.

De mi?

Mintha a teste nem lenne teljes. De hol nem az? Zeusz a sötétben lassan végigtapogatja magát. Jeges rémülettel az ágyékánál kezdi. A lőcs, az megvan.

Erről egy picit megnyugodhat. Két, láb, törzs, nyak, fej, minden a helyén.

Belső szervek? Szív dobog, tüdő szuszog, gyomor mozog, máj hallgat, a vese dolgozik, a húgyhólyag teli. Akkor meg mi van?

És hol van?

És bárhol is van, mi ennyire rohadtul büdös?

És mi ez a ragacsos, vizes anyag, ami nyakig körülveszi. Igaz, puha és kényelmes, mintha a vízben lebegne, a súlyát alig érzi. Viszont sötét van, mint az ördög valagában, vagy mint ….és mi ez az alagútszerű oldalkiképzés?

Ne már! Csak nem kisgyerekként születik újjá, és valami szülő anya méhében lebeg, és annak a falát tapogatja? És akkor a magzatvíz ennyire szar és húgyszagú? Hát minő feltámadás ez?!

Zeusz ezen hosszan töpreng. Végül is…miért ne? Most már csak arra kéne visszaemlékezni, hogyan került ide.

Na, várjunk csak. Odáig megvan, hogy ismét halászsassá változott. Abból a célból, hogy elhagyja a Tóth-szigetet, a tiltás ellenére. Mivel a sztrapacskák oly barátságtalanul bántak vele. De ezt még megkeserülik. Szóvak szárnyra kapott, hogy előbb megnézze, mekkora erejű a sugárzás a lebombázott magánszigetén.

Aztán bekukkantson esetleg Poszeidonhoz, ahol örökös a buli, egy kis lazulásra.

Végül elszárnyaljon a Karószeműhöz, ahol majd kinyilvánítja, mostantól ő lakik ott, és ha a bamba Küklopsznak ez nem tetszik, akár ki is nyírhatja őt.

Igen, ez volt a terv. Ám egyszer csak, pontosan három kilométerre a Tóth-szigettől, leszedték, mint trapplövő az agyaggalambot. Montjuk nem sötéttel, hanem lézerrel, amit Zeusz régimódian csak villámnak tudott érzékelni. Azaz sehogy se tudott, mert a másodperc tizede alatt megpusztult és hullott alá

a tengerbe.

Hogy a „villámcsapás” után mi történt, azt csak utólag rakta össze önmagának.

Az a kis pimasz patkány. A drón. Ő szedte le az égről, mivel szigorúan erre késztette a programja. Aztán a teteme felett lebegett egy ideig. A véletlen úgy hozta, hogy a szétégetett halászsast egy abszolút ideiglenes jellegű áramlat kifelé kezdte sodorni a nyílt tengerre. És mivel a drón szigorú parancsa az volt,

hogy a rábízott főisten se élve, se holtan nem távolodhat el a szigettől három kilométeren túl, a tetemet a part felé taszajgatta. Csakhogy az áramlat nem hagyta magát, és a döglött halászsas ismét elindult lebegve kifele.

Na, gondolt egyet a drón, a rosseb se fog itt napokig őrködni, mikor múlik el ez a tréfás kis áramlat. Így fogta a dögöt és kihúzta őt a partra, pontosabban rádobta a mólóra, éppen a legöregebb, a vénséges vén sztrapacska elé, aki mint mindig, most is ott ült a szokott kikötői bakján, és bámult maga elé bambán, és kábé annyi értelem csillogott a szeméből, mint a kimúlt főistenéből.

Az öreg csak ült ott tovább. Ám a többi sztrapacska csak előjött a házából, hogy megnézze, mit hozott nekik a drón. Hát a sast, vagyis Zeuszt, a sast. Nagyon megpusztulva. Na, nem sokat tanakodtak. Mivel a szigeten még mindig elég

rossz volt a termés Szadó nagyúr „régmúlt” gáztámadása miatt, ezért minden falat hús kincset ért náluk akkoriban. Így nem átallották ezek a tényleg hálátlan korcsok, akik máris feledték volna, hogy Zeusznak köszönhetnek mindent, hogy épp ő, a főistenek zsarolta fonnyadt, gusztustalan, halandó testüket Hadésztól vissza, nem beszélve, hogy Zeusz hozta el őket a Földről, ahol már azt is elfeledték volna, hogy valaha léteztek, a sast forró vízbe mártani, tollától fosztani. Kibelezni. A vérét a májával és a szívével megsütni hagymásan.

Utána bontott sast aprítani belőle, és órákig főzni, hogy valamennyire ehetőre puhuljon. Ezek után bezabálták őt, mint valami istent is gyalázó, elvetemült kannibálok. És most őszintén, mit érdemelne egy ilyen népség?

Kasza, duplakasza, a halál, akár a forgószél.

Na most az a helyzet, hogy aki halhatatlan, az persze így se enyészhet.

Zeusz tehát, mint belsőséggel együtt megsütött hagymás vér, és mint csontjáról lefőtt hús, megjárta a sztrapacskák gyomrának, belének lidérces útját, és tőlük mint bélsár a közösen használt kikötői budiba távozott, ahová a csontjait is utána hajigálták.

Hát így.

Rakosgatta magát Zeusz, vagyis inkább a genetikai programja öntudatlanul össze, mígnem arra ébredt, hogy sötét van és büdös, és nem valami anyában születik újjá, hanem a Sztrapacskák pottyantós vécéjében.

Szörnyű. Borzalmas! Gusztustalan! Fúj! És röhejes, és megalázó, és nem hogy egy főisten, egy csótány nem érdemelne ilyen újjászületést.

Hát ezért rémült arra rá a kikötő egy unalmasnak induló kora délelőtt, hogy a budi felöl egyre hangosabb és egyre dühösebb üvöltések elő. És akkor egy idő múltán tudták ám a sztrapacskák, hogy ki vagy mi lehet az. És rádöbbentek, nem gondolták ők át eléggé ama döntésüket, hogy megeszik a sast. De hát az éhség nagyúr. Hát persze, hogy aki halhatatlan, az a szarból is feltámad! És aki nem az? Azt szarrá ölik a halhatatlanok.

De mármost akkor mit lehetne tenni?

Dobjanak a budiba nagy köveket? Aztán temessék be? Azzal csak elodáznák az elkerülhetetlent. Hogy bűnbánóan megálljanak a főisten előtt és reménykedjenek. Jaj, de miben?

Viszont hátha nem emlékszik arra, mi történt vele döglött sas állapotában?

Szalmaszálnyi remény, a sztrapacskák ebbe kapaszkodnak. Zeusz meg a kötélbe,

amit leeresztenek a számára.

Hát felhúzzák a szarból Zeuszt.

És mindjárt el is hátrálnak tőle jó húszméternyire, és nem csak a szaga miatt.

Zeusz pedig karjait szétcsapta robbantja ketté a budit, az pedig pluszban feldühíti, hogy így a budi teteje a fejére esik. De akkor már a sztrapacskák mind térden, a tekintetük a kikötő hófehér porára szegezve.

- Ki volt az?! – üvölt Zeusz. A sztrapacskák nem tudhatják, hogy ez költői kérdés volt-e, és ha nem az, akkor mire vonatkozik. Mikor ki? Kicsoda ki? Hogy kinek jutott az eszébe a rettenetes tett? Most nevezzenek meg egy bűnbakot, hátha megelégszik annyival a dühöngő isten, hogy őt tiporja atomjaira?

De akkor ki legyen a bűnbak? Hiszen a zabálás az nagyon is kollektíve történt, és tényleg nem tudni, kinek jutott az eszébe, hogy ami sas, az ehető. Ám az is lehet, hogy a ki volt az csak arra vonatkozik, hogy ki baszta Zeuszt fejbe a budi tetejével, mert akkor a hibás csak ő maga.

Zeusz lesöpri a fejéről a buditető darabjait. Aztán úgy néz körül, hogy már ettől a nézéstől is szörnyet lehetne halni, ha bárki rá merné emelni a tekintetét. Na és

ez az iszonyatos szarszag!

- Az kérdeztem, ki volt az?! – ismétli meg kérdést Zeusz. Válasz az nincs, hát hogy is lehetne. Iszonyatos, baljós, szörnyű a csend. Igen. Most kezdődik és körülbelül tíz perc múlva fejeződik be a sztrapacskák nemzetségének kiirtása.

Ez már tuti. A főisten minden bizonnyal csak a kivégzések mikéntjei közül válogat. Az valószínű, hogy néhányukat a budiba fojtja.

Ám ekkor a csendbe mint halk vihogás, aztán csilingelő kacagás kerülne.

Ezt a sztrapacskák előbb halják meg, mint Zeusz, mivel a főisten a vértolulás miatt azt gondolja, a füle cseng csak. De nem. Követi a felsunyító halandók tekintetét. Hát a feje fölött ott lebeg. A drón. Ő kacag rajta!

Ilyen nincs! Hogy lehet valaki ennyire pimasz?! És ez menti ám meg a sztrapacskák életét. Zeusz végre felfogja, hogy a kis gépi patisszon, aki időnként nem átallja magát Reál Madrid Kölyökcsapatnak szólíttatni, rajta mulat.

Iszonyatos indulattal kapja fel a szétrobbant budi egyik oldalát és vágja hozzá

a drónhoz. Az annyira röhög, hogy képtelen védekezni. Így a budi oldala telibe is kapja, ami annyit eredményez, hogy két-három méternyit fel és oldalra lendül,

ám ettől csak még jobban röhög. Zeusz pedig maradék eszét is vesztve kapja fel a budi roncsának darabjait és dobálja a drónt, aki ezeket a próbálkozásokat már elegánsan kikerüli.

- Te mi a kurva anyádon röhögsz?

- Nem rajta, rajtad mulatok.

- Mi???!

- Vicces vagy.

- Gyere ide, állj meg előttem, majd meglátjuk, ki a vicces!

- Dehogy megyek, iszonyat szarszagod van!

- Az?

- Az.

- Hagytad?

- Mit?

- Gyere ide!

- Előbb fürödj meg!

Zeusznak, a budi darabjai elfogytával az eszébe jutott, hogy van neki ennél különb fegyvere is. Elereszt egy villámot a drónra, ám az célját tévesztve egy bárányfelhőt kap telibe. A drón viszont ezt már nem találja annyira viccesnek.

Egy gyenge-közepes légcsapással földre teremti a főistent, az ebből származó mellékes légnyomás néhány sztrapacska orra vérét is fakasztja.

Hát így született újjá megint Zeusz. És amíg ismét összeszedi magát, megint csak azt érzi, hogy valami hiányzik. És nem csak az önbecsüléséből, de határozottan a testtudatából is.

HA ANYA INT…

Vilmos őrnagy nagyon enyhén ugyan, de túljátssza abbéli gyönyörűségét, hogy az ikrek játékát figyelheti kávézgatás közben. Annyira azért nem bájosak, mint ahogy állítja – De hogy milyen tündérek ezek a kölykök! – Őszintén, inkább ördögök. Bár ez a minősítés néhány kékseggű barátunkat ismerve sértésnek számít. Hát nem. Zsiga és Zsombor, ez a két isten csapása, ez a két szutykos, üvöltő fenevad inkább tűnik dühöngő őrültnek, nagyon ifjúkori

zárt osztályra való elmebetegnek, mint tündérnek, ahogy fel-le rohangálnak a lakásban, csapkodnak, gajdolnak, vonyítanak, rugdalnak. Hogy a frászba lehet ezeket vajon kibírni, néz az őrnagy a kávé felett Veronikára, aki ártatlanak látszó, bár inkább idült mosollyal ül vele szemben, a kanapé mellett szorongó fotelben, aki pontosan tudja, közeleg az idő, következik a napi megrugdalása, és örülni fog, ha megússza ennyivel.

- Mindig ilyen élénkek? – érdeklődik Vilmos.

- Á, csak még nem vittem le őket a játszótérre.

Jézusom, vajon ott mit művelhetnek? Az tuti, a hogy rettegésben tartják a környéket. Pedig Vilmos már majdnem arra az érzelemre ragadtatta magát, hogy gyerekre vágyik. Miért ne? És mégis ki mástól, mint Hanga M. Edinától?

Ha az asszony is úgy érzi. Ideális korban vannak, Vilmos az apasághoz, Edina pedig a szüléshez, hiszen maholnap a Gazdag Kábel üdvöskéje is harminc éves lesz. Suhan az idő. No de Zsigát és Zsombort látva… Nos, Európát és ezen belül kis hazánkat leszámítva amúgy is túl sok ember él a világon, tehát nem feltétlen evolúciós kényszer minden áron szaporodni.

- De neked aztán kötélből vannak az idegeid, Veronika! – bukik ki egy őszinte mondat Vilmostól, és erre végre egy őszinte mosolyt kap.

-Á, csak megjátszom magam előtted, Vili.

- Előttem minek?

- Hogy lássad, nem csak szuper oknyomozó újságíró vagyok, hanem csodálatos, türelmes, meleg szeretetet árasztó anya. – És hogy ezt rögvest bizonyítsa, idegből ráüvölt Zsobira, aki tényleg nekilát megrugdosni azt a fotelt, amibe

az anyja ül. – Mit művelsz, te idióta?!

- Mért?

- Mit mért?!

- Mért, mit?

- Fáj ez a fotelnak!

- Dehogy fáj!

- Akkor is nem látod, hogy Vili bácsival beszélgetek?

- Mért?

- Zsiga! Vidd ki innen az öcsédet a szobátokba!

- Mért?

- Mert ezt kérem. És maradjatok egy kicsit csendben! És ne merd megkérdezni, hogy miért?

- Mért? – ezt a poént Zsiga se hagyhatja ki, és az anyja nem is veszi zokon tőle.

Mivel aztán megfogja Zsombort a nyakánál fogva és kilökdösi a nappaliból, aki ezt persze nem hagyja szó nélkül. – Anyádat lökdösd!

-A te anyádat!

Az ikrek eltűnnek, döngve csapódik a gyerekszoba ajtaja, aztán átmenetileg

áldott csend lesz. Veronika is magához veszi a kávéját, belekortyol.

Vilmosnak meg lassan az eszébe jut, hogy miért is jött ide. A fedő történet, meg persze az igazi is. – Szóval ganézzuk ki otthon Edinával a spájzot.

- Aha. Nem is gondoltam, hogy ő ilyen házias.

- Á, ne tudd meg! Egy tisztaságmániás hárpia.

- Még ilyet!

- Az anyja is ilyen.

- Nem mondod, hogy bemutatott a szüleinek!

- Hát…karácsonykor csak karácsony van, tudod, hogy megy ez.

- Hajaj, karácsonykor tényleg az van.

- Na és akkor leghátul, a sarokban, azon a polcon, ahol a szerszámokat tartom,

meg ahol a nagyi legtitkosabb befőttjeinek kéne lennie, megtalálom ezt – mutat

a dohányzó asztalon árválkodó fúrófej-készletre, aki persze nagyon nem odaillőnek érzi magát. – Jézusom, mondok! – persze nem azt mondta, hanem ezt: nézd már, bazmeg! Mire Edina: mit drágám? Ezt a készletet még Ákostól kértem kölcsön, várjunk csak.... hű de kurva régen! Amire Edina: mer ez mi ez?

Mire Vilmos ránézett élete szerelmére, és úgy döntött, a hölgy szívatja, mert nem lehet annyira szőke, hogy ne tudja: fúrókészlet, pedig de.

- És akkor mondja az Edina, ugyan édesem, vidd mán akkor neki vissza! Mire én az Edinának, igazad van, édes.

- Ti tényleg így társalogtok otthon?

- Mért?

- Mióta is vagytok együtt?

- Lassan egy éve.

- Ez igen, ha még mindig ez a turbékolás megy…- Hát igaza van Veronikának.

Ez igen lenne, de persze már rég nem a turbékolás megy. Ki bírná azt ki ilyen édeskés modorban? De baj azért nincsen.

Ám az is igaz, hogy Vilmos az egész beszélgetést csak kitalálta. Valójában már rég megtalálta a fúrókészletet. Ez se igaz: mindig is tudta, hogy hol van. És hetente készült, hogy visszaadja. És már tucatszor járt is a készlet a kocsija csomagtartójában. Ám visszaadni sose sikerült. Csak most. Amikor kifogást kellett találni, miért is jött.

- Szóval…gondoltam, beadom a férjednek az iskolába. De aztán a közelben lett dolgom, na, mondok, nem halogatom, felugrok, így csengettem fel most. Nem baj, ugye?

- Dehogy, Vili, rég dumáltunk.

- Hát az is igaz. Régen ok nyomoztál.

- Tudod, a két gyerek mellett…

- Jaja.

- Örülök, hogy a tévés melót bírom.

- Képzelem.

- Ákos meg annyit segít, hogy néha megkérdi, mit segítsen, akkor mondom neki, de persze nem ér rá semmire.

- Hát ez az iskolaigazgatás, ugye…

- Meg mindenki a fejére szarik, ugye…

- Mármint a kollégák?

- Meg a gyerekek.

- Ajaj. Sose mennék rajztanárnak.

- Meg, gondolom, iskolaigazgatónak se.

- Annak se.

- És rendőrnek jó lenni, Vili?

- Ezt komolyan kérded?

- Mért, te jó nyomozó vagy, nem?

- Szerénykedjek?

- Persze, az jól áll neked…

Egymásra mosolyognak. És akkor most van az a pillanat, hogy Vilinek

illene búcsúzkodnia, vagy Veronikának még egy kávéval, keksszel, esetleg csokival kínálnia a régi barátot. Az őrnagy úr viszont úgy dönt, eddig megágyazott jövetele valódi céljának, tehát itt az idő, hogy hátulról mellbe

tartó kérdésekkel belekezdjen. Szaknyelven hívhatjuk keresztkérdéseknek is.

- Na, meg gondolom, a Réti Füzetek is jó sok időt elvesz…

- Hát…az is van, na…

- És hogy bírod Etus néni nélkül?

Aha. Veronika másképp néz már rá. Ahogy Purlitz R’nőként szokott, azzal a fürkésző tekintettel. – Nem könnyű…

- Bezzeg, amíg itt volt nektek az a Mennynet, vagy mi…amíg el nem lopták?

- Semmi nyom, mi?

- Á, nem is lesz az meg.

- Döglött akta?

- Pedig nyilván Jobbágy megbízásából történt.

- Csak semmi bizonyíték?

- Ahogy mondod, Veronika.

- De megkínálhatlak még valamivel? Még egy kávé?

- Á, már ittam ötöt.

- Ásványvíz? Vagy várjál, nem vagy éhes?

- Hízok.

- Ki nem, Vili?

- Te.

- Akkora a seggem, mint egy tanya, nem látod?

- Ülsz rajta.

- Felálljak?

- Á, hagyjad, nem kérek semmit. Inkább azt áruld el, honnan van ahhoz fantáziád, hogy kitaláld, mi történik a Vénusz Wellnessben.!

- Hát…izé…várjál, mégis csak felállok, túl nagy a csend az ikrek körül.

Ezzel Veronika felpattan, kisiet a nappaliból. Az őrnagy úr, ha már direkt felszólították erre, megszemléli a nő farát. Hát igen. Gombos asszony mindig is tepsi-seggű volt egy kicsit, ebből lett egy kicsit nagyon tepsi- seggű, de semmi vész. Lehet, hogy csak a kopott farmer teszi, ami egyszerre tűnik két számmal nagyobb méretűnek derékban, és egy számmal kisebbnek a fenekénél. Na és vajon lekopott –e már a pocakjáról a háromnegyed Föld domborzata, amit Ákos festett rá utolsó idős kismama korában fürdés után leázó testfestékkel, amit aztán az isten le nem mosott róla, bár kétségtelen, hogy kénsavval nem próbálkoztak.

De így jár az, aki túl játékos fantáziával unatkozik…

Veronika benyit a gyerekszobába. Az eddig síri csend öt másodpercen belül olyan sivításba, nyifogásba, ordításba, puffogásba, döngésbe vált, mintha Veronika a Pokol kapuját nyitotta volna ki. Na és ehhez Vera üvöltése.

- Hé! Jézusom, ti mit műveltek ott?

- Anyúúúú!

- Ne már!

- Nézd már!

- Hülye Zsombi!

- Hülye Zsiga!

- Elég legyen ebből!

Vilmos őrnagynak komoly késztetése támad, vajon mi történik. Ám ha nagy baj lenne, Veronika nyilván a segítségét kérné. Így viszont udvariatlanság lenne.

Marad tehát ülve, az arcára fagyott kínos vigyorral. És annyira nem hülye ám, hogy ne vette volna észre, a lényegi kérdésre, ami miatt egyáltalán feljött, mivel a földönkívüli kollégák ezzel bízták meg: hogy és tehát honnan szedi Veronika a Vénuszt Wellnessben történtekről az információit, nem kapott választ.

No és hogy ügyes lány ez a Purlitz ’Rnő, de ő se gondolhatja komolyan, hogy ennyivel megúszta. Lopva körülnéz, kütyüt keres. Nahát, a teljesen közönséges, mezei számítógép és a monitor ott áll a sarokban, ahol eddig. Vajon arra van telepítve az új Mennynet? És ha igen, ki tette ezt? Vagy ha nem, és nincs új Mennynet Vera birtokában, akkor honnan az információk?

Az őrnagy úr jól sejti, Vera az időt húzza. Azt viszont nem látja, hogy bent a gyerekszobában mintegy vezényli az ikreknek a zűrzavart: így beszélték meg.

Méghozzá villámgyorsan, amíg a Vili bácsi jött fel a lifttel. Ha anya int, most nem lehet, hanem kötelező rosszalkodni. De csak most az egyszer.

VERONKÁM, MINT MÉHKAS!

És bizony, ha Vilmos őrnagy van annyira orcátlanul nagyon rendőr, hogy amíg Veronika odabent a gyerekszobában az ikrekkel bohóckodik, addig ő odalép a számítógéphez, és a klaviatúra bármely gombját megnyomja, akkor Purlitz ’Rnő már le is bukott. A kímélő programban lévő, sötéten ásítozó monitor ugyanis Mennynet üzemmódot rejtett. Veronika éppen Etus beszámolóját olvasta, amikor a nyomozó felcsengetett a kaputelefonon az átlátszó fúrófej-készlet trükkel. És amire Veronika nagy ravaszul összebeszélt két angyali lelkületű magzatával, kiment a fejéből, hogy nem ártana kikapcsolni a gépet.

No de a lebukást így is megúszta egyenlőre. Mert Vilmos inkább barát és úriember, mint nyomozó, ha olyan régi cimborákról van szó, mint Puritz’Rnő.

Még szép, ha belegondolunk, micsoda horrorokon mentek ők az elmúlt években keresztül…

No de mi megnyomhatjuk az akármelyik gombot a klaviatúrán, és már olvashatjuk is, hogy…

„Azt se hittem volna, hogy amaz bolondos ötletem, miszerint hirdessünk a megboldogult szállóvendégek között kerámiaszakkört, ekkora sikert arat.

Pedig ezt tényleg csak kínomban találtam ki, hogy megszabaduljak valahogy Kertei Uhu úrtól, aki bűnbánatában még hátborzongatóbb figura, mint hétköznapi alakjában, amikor csak egy nagyképű, modortalan bunkó.

Rosszul mondom, bunkónak csak visszataszító és idegesítő, zokogva és taknyát folyatva és nyáladzva viszont ijesztő.

De most nem is UHU bátyánkról van szó. Hát kérlek, Veron! Reggel Takival és Lenkével megfogalmazzuk a hirdetést, kiposztoljuk a Vénusz Wellness honlapjára, nem telik bele fél óra, és özönleni kezdenek a jelentkezések.

Hát gondoltam én, meg mondtam is Kertai úrnak, ha emlékszel, hogy valószínűleg más is unatkozik itt jó dolgában, nem csak én. Mert persze, megboldogulás után eltelik egy-két hónap, amíg itt minden újdonság, meg hihetetlenül kényelmes, és gyönyörű, ahogy egy legalább öt csillagos hoteltől el is várható, pláne, ha a Mennyország nevezetű holding működteti. De aztán csak kihitetlenkedi magát az ember, nem? Már azon is kiakadhat, hogyhogy ő ide került? Tényleg megérdemli? No és akkor elfogadod, hogyha itt vagy, akkor nyilván, elvégre elég jó az itteni apparátus, hogy számon tartsák a halandók és halhatatlanok legapróbb tetteit. (Köztünk legyen szólva ez az ért ijesztő, nem?)

Na szóval, elfogadod, hogy megérdemled, és befogadtak. Akkor jön az eszem, iszom, dínom- dánom, a bálok minden este, meg az érzés, hogy megint mintha húsz éves lennél, mert nem fáj semmi, minden nyavalyád minden tünetével együtt agyő, és büntetlenül falhatsz ismét zsírosat és cukrosat és nehezet és könnyűt, és tésztát és tortát, mégse hízol, nő meg a vércukrod, a vérzsírod, kínoz a refluxod, és pezsgőt ihatsz vödörszám, mégse leszel másnapos tőle. Azt gondolod, ezt se lehet megunni annyi nyavalygás után, hogy ezt se szabad, az is fáj. És de, meg lehet unni.

Nahát, így aztán kora estére már írni is kellett a következő posztot a honlapra, hogy köszi, a kerámiaszakkörre a létszám többszörösen betelt, de indítunk még,

sőt, akár rögvest, ha rajtam kívül akad még a szálló vendégei és alkalmazottai között keramikus, fazekas, szobrász, ilyesmi. Hát mit ad isten, ebben a hotelben csak én vagyok ilyen. De szólt egy ikebanás hölgy, hogyha bárkit érdekel, akkor

a példámon felbuzdulva örömmel indít egy tanfolyamot, aztán szakkört ő is.

És akkor jelentkezett egy akvarellista, egy csellóművész, két néptáncos, egy operaénekes tenor és ez a divat is egyre terjedt! Kiderült, számtalan sokan vagyunk számtalan szakmában, akik szívesen űznék és oktatnák azt tovább.

És ugyan miért ne lehetne villanyszerelő, lakatos vagy szobafestő-mázoló szakkör? És a vasútmodellezők? A bélyeggyűjtők? A citerások?

Az önjelölt mesterszakácsok és cukrászok?

Kérlek, Veronkám, mint a méhkas! Úgy bolydult fel a Vénusz Wellness!

A szálloda vezetése meg nem győzte a kérelmeket magától értetődően jóvá hagyni. Hiszen ha ez a megboldogultak kívánsága, az ő dolguk az, hogy azok

teljesítése komoly, elháríthatatlan akadályba ne ütközzön.

Hát így állunk most, drága Veronkám.

Na jó, az eredeti jelentkezők alaposan megfogyatkoztak, ahogy bővült a más hobbik űzésére a kínálat. Ám így is maradtunk kerámiások több, mint egy tucatnyian. És így már neki lehet majd állnunk azoknak a rengeteg bárányoknak, ha ezen múlik Kertai Uhu boldogsága, vagy inkább lelki nyugalma. Már alig várom az első foglalkozást. Kertai úr lelkes, intézkedik. Szerzett az alagsorban egy kellő méretű helyiséget, bele vagy húsz agyagozásra is alkalmas padot, megrendelte az első osztályú minőségű agyagot, és megbízta az újonnan alakult BÚBOS szakkör vezetőjével, hogy nem csak kenyérsütéshez alkalmas kemencét építenek, hanem egy agyagégetéshez is megfelelőt, de akkorát, amiben alkalmanként két-háromszáz bárányt is el lehet helyezni.

AZ ÚJ TERV: A VENDÉGEM VOLTÁL, Ó, IDEGEN

A Patisszon néven becézett, és Pati, lásd patkány néven csúfolt kis drón, mivel azt senki nem volt hajlandó megtanulni a kedvéért, hogy Reál Madrid Kölyökcsapat, szóval a kis harci gép dicséretére legyen mondva, másodszor már nem engedte meg a sztrapacskáknak, hogy Zeusz rákapcsolják a táplálék láncukra. Mivel hogy képesek lettek volna rá, és ezen tanakodtak.

Végül is az, hogy hetente-kéthetente a főisten magát a székletekből, vizeletből újjáépítse és mérgében szétrugdalja a budit, még meg is érné, amennyi hasznos fehérjét és zsírt tartalmaz. Így Patisszon némi fenyegető zümmögéssel, és néhány csípős, de nem halálos lég- tockossal eltántorította őket ettől, aztán biztos, ami biztos, mert ő se lehet mindig résen, vonó sugárral felkapta és odébb vonszolta Zeusz rángatózó tetemét. Ám egy-két merészebb, vagy inkább éhesebb sztrapacska nem átallta követni őt. És mert a sztrapacska ölés nem szerepelt a programjában, kénytelen volt a főistent visszavinni a

szitakötőszárnyú tündéek, alias csíz hölgyek elhagyott falujába, ami a Tóth- sziget legmagasabb pontján, a mészkő hegyecske csúcsán, a nagy Té betű alatt található. És oda már az nagyon éhesek se követték.

Na most ott a gondoskodó gép letette Zeuszt a rég kialudt tábortűz mellé,

hagyta őt magához térni. Elnézegetve a megviselt testét jómaga is észlelte amaz anyagveszteséget, amit Zeusz is érzett volt a testtudatában. No igen.

Amikor a sztrapacskák a halászsas tetemét forró vízbe mártották és a tollától fosztották, az bizony Zeusz teste volt. De ennél több anyag is hiányzik.

Töprengett a drón, hová tűnhetett. Aztán gondolt egyet és visszatért a kikötőbe,

benézett a szétrugdalt budiba, aztán körbe érdeklődött a sztrapacskák között,

kinek van esetleg súlyos székrekedése? Azt akkor nem mertek ám amaz halandók vele nem együttműködni, mert amilyen kicsi, olyan erős, tökre, mint bors, ahogy a szólás tartja. Vagy még erősebb.

Hát az öregnek, naná, aki nem csinál mást, mint a mólón a bakon ül és bámul ki a fejéből a semmibe. Naná, hogy még a szar is ellustul benne.

Na, azt mire a drón visszatért Té betűhöz egy papírzacskóval, ám azt magától

jó két méternyire eltartva, Zeusz már ott ült az elhamvadt tábortűz mellett, és messzebbről rohadtul hasonlított éppen ahhoz az öreghez, akitől a drón a zacskót hozta.

Patisszon lebegve állt meg a főisten előtt, fölött, elnézegette az istent, és komolyan megsajnálta, amennyire az magába roskadt.

- Na, szevasz, tavasz…- zizegte hát szinte játékos-gyengéden.

Zeusz ahhoz se talált magában kedvet és erőt, hogy egyáltalán a drónra nézzen.

- Tudom ám, mi bajod van.

A rossebet tudod, te gnóm kis pöcs!- ordított volna rá régebben Zeusz.

Ám most csak egy fájdalmas fintorra futotta.

- Hiányzik jó hetven deka a testedből.

Ebbe azért csak belegondol a főisten, az bizony meglehet, és az is, hogy ezért érzi annyira magát extra full maga alatt.

- Tessék, látod, meghoztam belőle ötven dekát. De a sastollaidat már nem

tudtam visszaszerezni. Azoknak bizony annyi. – És ezzel a főisten elé dobja a papírzacskót, benne az bakon ücsörgő iszonyat büdös és kőkemény székletét.

- Látod, ez még te voltál egykor.

Zeusz nézi a förmedvény hurkát. Aztán a drónt, vajon gúnyolódik-e vele ez a kis gyilkoló gép mocsok. Ezzel is meg akarja őt alázni? Vagy ez a szar tényleg az ő húsa volt egykor? Zeusz megint megnézi a hurkát, és érzi a vonzást. Igen. Vagyis nem. A drón nem szívatja. Ez a fél kiló az �� része volt, és éppen ennyi isteni esszencia az, ami a testi komfort érzéséből hiányzik.

- Ez ott tényleg az én testem volt- néz most újra a drónra.

- Barátom, mire vársz hát, vedd újra magadhoz!

Zeusz nézi a szart, aztán újra a drónt. Tudja, hogy ezt kéne tennie. És bizony hálásnak kéne lennie, hogy Pati koma gondolt erre és gondoskodik róla. Persze azok után, hogy két héten belül kétszer is brutálisan legyilkolta őt. De ha ez van a programjában… De nem hálás! Vagyis hálás, viszont életében nem gyűlölt még senkit annyira, mint ezt a kis ismeretlen fémből összetákolt, lebegő kasznit.

- Na jó, de akkor fordult el!

- Hogyan? Ja, bocsáss meg, persze. – És a Patisszon diszkréten fordul és az

óriási Té betű szára mögé húzódik, míg a főisten visszaasszimilálja magába a hiányzó ötven dekát a hetvenből. És amint ez sikerül neki, érzi is, hogy mindjárt jobb. Azt az elveszett húsz dekát majd pótolja valahogy.

- Készen vagy, barátom?- érdeklődik a drón.

- Kész.

- Tehát jöhetek?

- Minek?

A drón előkerül a Té betű mögül, ismét megáll Zeusz előtt és felett, barátságosan zizeg, és békés halványzöld térerővel lüktet.

- Beszélgetnünk kéne.

- Miről?

- Ugye tudod, hogy innen nem tudsz megszökni?

- Majd meglátjuk.

- Nem engedhetem meg neked.

- Nem is fogom az engedélyed kérni.

- Tiltja a programom.

- Dögölj meg a programoddal és az összes csízzel együtt.

- Ha jól esik ilyeneket mondanod, csak tessék.

- Kinyírlak. Kitalálom, mi a módja. Azt hiszed, nem fog menni? Tévedsz! Isten vagyok, halhatatlan és mindenható.

- Rendben, állok elébe…

- Majd nem lesz akkor nagy pofád.

- De addig is, nem kéne valami értelmes tevékenységbe kezdenünk?

- Nem!

- Kár. Azért elmondjam, mire gondolok?

- Ne!

- Ha jól tudom, itt azelőtt egy menő vendéglő volt.

- És?

- Sikk volt itt érkezni, piálni, dáridózni, akár napokig.

- Azért hoztam magammal erre a planétára a sztrapacskákat.

- És aki nem itt étkezett minimum egyszer egy héten, az vehette úgy, hogy nem is tényező, nulla, nudli, a többiek szemében egy bolhafingot se számít. Így volt?

- Most viszont akkor is kinyírom az összes hálátlan dögöt, ha százszor is megakadályozod. Mert akkor százegyedik alkalommal leszek meg vele. Miután téged is kicsináltalak, kispajtás. Nem úszod meg.

- De addig mi lenne, ha újra megnyitnánk a vendéglőt?

- Mi van?!

- Miért ne? Egy kicsit kipofozzuk a szigetet, bevezetjük a betűkbe az áramot, és úgy fog villogni éjjel-nappal, hogy TÓTH-Sziget, mint hajdan Fárosz, aki mutatta a kikötő irányát a megfáradt hajósnak.

- Mit tudsz te a Fároszról, te koszlott pléhdarab?

- Szoktam dumálni a sztrapacskáiddal, lent a kikötőben. Tudtad, hogy remek kockajátékosok? Az összest cinkelik! Ők viszont azt nem tudják, hogy tudom.

- Bájos.

- Szóval? Nyitunk?

- Mondtam, hogy nem!

- A lisztet, a tojást, a krumplit, a juhtúrót, a szalonnát majd én beszerzem, mert nyilván nincs a szigeten elég. Meg a bort, a nektárt és százféle gyümölcsöt az isteni hetéráknak.

- Nem érdekel!

- Micsoda? A főisten ajánlata? Az a’la carte kínálaton kívül? Hozok bárányt, disznót, ökröt, lábasjószágot, gombát ötven félét, zöldséget, amit kell. Neked nem is lenne más dolgod, mint valami mester séf, a vendégek közt pöffeszkedni és játszani a nagymenőt, aki leereszkedik közéjük.

- Mert az is vagyok, kis köcsög: nagymenő.

- Maradhatnánk a Patisszon megszólításánál, ha már nem vagy hajlandó a saját becsületes nevemen…

- Nem! És nem lesz vendéglő. Világos?

- Nos, ha nem, nem. Akkor? Mihez akarsz itt kezdeni a következő öt-tízezer évben?

- Kinyírlak, már mondtam.

- De azon kívül. Tudom, kiirtod a sztrapacskákat is.

- Az nem elég elfoglaltság, szerinted?

- Lehet. De gondold át.

- Nem!

- Rendben. De nyitva hagyom a lehetőséget, jó?

- Nem kell.

- Mégis így teszek. Csak szólsz. Nekilátunk. Meghirdetjük. Dőlni fog a nép, hidd el nekem! Posszeidon örök buli szigete elnéptelenedett, kietlen sziklahalom lesz fél éven belül.

Na, azt akkor ebbe belegondol ám Zeusz. Mert ez mindjárt jobban hangzik, hogy az itteni nyomulásnak bosszú íze is lehetne. Cserébe az örökösen sajgó zápfogért. És mert ez indította el az események olyan láncolatát, ami ide vezette őt, az istenek istenét, hogy egy alig másfél négyzetméteres fém csészealj dirigálja őt, életének és sorsának pökhendi kis kényura. No és, ha nagy lesz itt a nyüzsi, csak több lehetősége akad arra is, hogy megszökjön innen. Vagy mi lenne, ha átállítaná ezt a kis mocskot az ő oldalára? Csak nem lehet annyira felülírhatatlan a programozása? Hátha betéved egy adag sztrapacskára a csillagok közül egy olyan alakzat, aki ötszázszor intelligensebb a csízeknél, és két gombnyomásra hű ölebet varázsol Patikából. Cserébe majd nem kér a juhtúros galuskáért fizetséget, „a vendégem voltál, ó, idegen” – mondja majd neki akkor. De most egy-két napig még kéreti magát, ne tűnjön már annyira olcsó kurvának.

0 notes