#Csillagtalan tenger | Explore Tumblr Posts and Blogs

prologusblog · 5 years

Text

Élete

forrás

Erin Morgenstern amerikai írónő, 1978. július 8-án született. Massachusetts-ben nőtt fel. Egyetemre is ott járt, a northamptoni Smith College-n végzett színházi – és stúdióművészet szakon, 2000-ben.

Sok íróval ellentétben ő viszonylag későn ragadott tollat, bár már gimnáziumban is írogatott rövidke történeteket. Tényleges könyvírásba azonban csak a húszas évei közepén kezdett, bár már régóta fontolgatta a dolgot. Az első könyve, az Éjszakai cirkusz 2011-ben jelent meg eredeti nyelven (ekkor egyébként az írónő 32 éves volt), és hatalmas sikere lett. Magyarul a mű egyébként 2012-ben látott napvilágot a Libri Kiadó jóvoltából. A kötet elnyerte például a Locus Award for Best First Novel-t valamint az American Library Association egyik díját, az Alex Award-ot is. A könyvet továbbá rengeteg nyelvre lefordították és a világ számos pontját megjelent. Erinnek sikerült az, ami kevés írónak, már az első könyve meghozta számára a világhírt.

A második kötete 2019-ben jelent meg eredeti nyelven, a Csillagtalan tenger címet kapta. A könyv 2020. március 17-én jelenik meg magyarul az Agave Könyvek gondozásában. Mindkét történet fantasy műfajban íródott.

Az írónő jelenleg Berkshires-ben él férjével, Adam-el az erdő közepén. Az erdő nyugalma mellett övék még a világ legédesebb cicája is. Erin szabadidejében szeret videojátékokkal játszani és koktélkészítési képességeit csiszolgatni. Emellett festeni, kötögetni és olvasni is imád.

forrás

Munkássága

Éjszakai cirkusz

Libri, Budapest, 2012 406 oldal

Az éjszakai cirkuszban nincs porondmester, aki hangszóróján keresztül bejelentené a következő számot, sem bohóc, aki gúnyt űzne a közönségből. Ezekben a fekete-fehér sátrakban páratlan élmény vár rád: az öt érzék ünnepe!

A varázslat és a szemfényvesztés hátterében ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermekkoruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másik felett. Amikor Celia véletlenül rájön, hogy Marco az ellenfele, együtt lenyűgöző varázslatba kezdenek.

Erejüket ettől kezdve csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben észrevétlenül egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a forróság. Sokáig nem is sejtik, hogy olyan játszmába kényszerítették őket, amelynek a végén csak egyikük maradhat életben.

Mikor mestereik megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen megoldás marad számukra, de ahhoz minden tehetségükre szükség lesz…

Csillagtalan tenger

Agave Könyvek, Budapest, 2020 544 oldal

A rajongók millióit világszerte meghódító Éjszakai cirkusz szerzője egy titkos föld alatti világban játszódó, kortalan szerelmi történettel tér vissza, melynek a szereplői kalózok, festők, szeretők és hazugok, valamint egy gyönyörű, csillagtalan tenger.

Zachary Ezra Rawlins egy nap rejtélyes könyvet talál az egyetemi könyvtárban. A szerelmes rabokról, kulcsgyűjtőkről és névtelen őrzőkről szóló történetek olvasása során ugyanis felfedez valami furcsát: a lapok egyszer csak a saját gyermekkorát kezdik el leírni hihetetlen pontossággal. Miközben értetlenül áll a megmagyarázhatatlan jelenség előtt, és kétségbeesetten igyekszik rájönni, hogyan örökítették meg az élete történetét, Zachary rábukkan néhány nyomra – egy méhre, egy kulcsra és egy kardra –, amelyek elvezetik egy titkos New York-i klub álarcosbáljába. Nem sokkal később pedig egy régi könyvtárban találja magát, amely mélyen a föld alatt rejtőzik, és igazi csodákat rejt.

Ezen a helyen elveszett városok vannak, és szeretők lakják, akik az idő határait átlépve az ajtórések alatt csúsztatják be egymásnak a leveleiket, miközben a halottak elfeledett történeteket suttognak. Zachary megismeri az őrzőket, akik nagy áldozatot hoztak azért, hogy megvédjék ezt a világot, akik feláldozták a szemük világát és a nyelvüket, hogy megóvják az archívumot. És találkozik azokkal is, akik el akarják pusztítani. Összefog Mirabellel, a hely elszánt, rózsaszín hajú védelmezőjével, és Doriannel, a jóképű, mezítlábas férfival, majd bejárja a kanyargós alagutakat, a félhomályos lépcsőket, a zsúfolt báltermeket és a varázslatos világ édes ízű tengerpartjait, közben pedig ráébred, hogy mit is kell tennie. Nemcsak abban a rejtélyes könyvben, hanem a saját életében is.

Erin Morgenstern új regénye arannyal átszőtt fantázia, ami végig azt a kérdést feszegeti, hogy mit jelent valójában a történetek ereje. A Csillagtalan Tenger egy könyvrajongókhoz írt szerelmes levél. Álomszerű és nyugtalanító, tele érzelmekkel, rejtéllyel és szenvedéllyel.

Érdekességek:

Az Éjszakai Cirkusz hangoskönyv változata Jim Dale narrációjában jelent meg – hozzá köthetők a Harry Potter hangoskönyvek is.

Erin sosem tanult „rendesen” írást, azonban egyetemi évei alatt színházi darabok írását igen. Bár végül sosem fejezett be egyet sem.

Az írónőnek J.L. Schnabel ékszerei a kedvencei – a hölgy jegyzi a Blood Milk Jewels márkát -, a Csillagtalan tengerben szereplő ékszerek jó részét is az ő munkája inspirálta.

forrás

Húszas éveiben, mielőtt világhírű író lett főként különféle irodai munkákat végzett.

Erin első könyvét még akkor írta, amikor Salemben lakott, később élt Bostonban majd Manhattanban is, mielőtt Berkshiresbe költözött.

Az írónő imádja a meséket, a legnagyobb kedvence a Hóferhérke.

Erin cicája annyira cuki, hogy külön Instagram oldalt is érdemelt, itt találjátok.

forrás

Aszcendensét tekintve Rák, Oroszlán holdállással és Bika napállással.

Nem csupán tehetséges író, de festőnek sem utolsó: 2006-2009 között festette a The Phantomwise Tarot kártyákat, amely egy 78 darabos fekete-fehér szett.

Nem csak festegetni és gyűjteni szereti a tarot-kártyákat, de néha jósolni is szokott belőlük, azonban saját bevallása szerint nem igazán van meg benne a mélyebb megértést elősegítő hajlam, intuíció.

A Harry Potter könyveket csupán egyetemen olvasta először, így sokkal később lett a rajongója, mint a legtöbb korabeli.

Az Éjszakai cirkusz filmes jogai már egy ideje a Lionsgate kezében vannak, azonban film megjelenéséről egyelőre még nem tudunk.

Erin már egyszer elvált, jelenleg második férjével él.

forrás

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Erin_Morgenstern

https://erinmorgenstern.com/about/

http://erinmorgenstern.com/about/faq/

https://bookpage.com/interviews/24533-erin-morgenstern-fiction#.XmycRahKhPY

https://web.archive.org/web/20120609115510/http://erinmorgenstern.com/about/not-really-a-faq/

https://www.thecrimson.com/article/2019/11/5/erin-morgenstern-interview/

https://www.goodreads.com/interviews/show/639.Erin_Morgenstern

https://moly.hu/konyvek/erin-morgenstern-ejszakai-cirkusz

https://moly.hu/konyvek/erin-morgenstern-csillagtalan-tenger

https://www.thecrimson.com/article/2019/11/5/erin-morgenstern-interview/

https://www.alchemywebsite.com/tarot/art_tarot15.html

https://www.goodreads.com/interviews/show/639.Erin_Morgenstern

A bejegyzés 2020.03.14-én íródott.

Erin Morgenstern írói profilja Élete Erin Morgenstern amerikai írónő, 1978. július 8-án született. Massachusetts-ben nőtt fel. Egyetemre is ott járt, a northamptoni Smith College-n végzett színházi – és stúdióművészet szakon, 2000-ben.

#Agave Könyvek #Éjszakai cirkusz #Írói érdekességek #írói profil #írró #Csillagtalan tenger #Csillagtalan tenger projekt #Erin Morgenstern #Extra tartalom #fun facts

0 notes

prologusblog · 5 years

Text

… jó, szóval nem teljesen. Ha a Csillagtalan tenger könyvtárába szeretnénk betekintést nyerni, akkor legjobb, ha rögtön magához a könyvhöz nyúlunk, hiszen amint felütjük, máris egy könyv a könyvben szituációba csöppenünk. Viszont miután főhősünk, Zachary maga is hatalmas könyvmoly, a regény tele van irodalmi utalásokkal. Néhány közülük teljesen egyértelmű – például hogy Zachary miket kölcsönöz ki a könyvtárból – míg mások annyira finomak, hogy mi is max tippelni tudunk, és persze ott vannak az egyszerű futó említések is. Úgy gondoltuk, felsorakoztatjuk azokat az utalásokat, amelyeket sikerült elcsípnünk és feljegyeznünk egy könyvajánló formájában, hogy legyen mivel elütni az időt, ameddig meg nem találjuk a saját ajtónkat. 😉

Könyvek, amelyeket karakterek olvastak

Zachary rendszeresen a könyvtárban találja magát – kezdetnek csak az egyetemiben – így nem csoda, hogy tőle van a legtöbb “direkt” olvasmány. Főleg az elején, amikor még nem terelik el a figyelmét kissé… hát, nagyobb prioritást élvező dolgok. A fenti válogatásból is látható, hogy igazi mindenevő a srác, már ami a műfajokat illeti: van itt a gótikus horrortól a mágikus realizmuson keresztül a modern klasszikusig minden. A szél árnyéka már csak azért is remek választás, mert ott is központi szerepet kap a történetek mibenléte.

Természetesen nem csak Zachary kezében látni könyvet; máris az első jelenetek egyikében a könyvtároslány maga is egy Raymond Chandler krimit búj, aztán a titokzatos Dorian (akinek már a neve is egy irodalmi utalás) illetve Mirabel is becsatlakozik. Előbbiről kiderül, hogy igazi Donna Tartt rajongó, míg az utóbbi az Időcsavart olvassa – erősen ironikus, ha figyelembe vesszük a származását.

Említések

A karakterek természetesen nem végig a könyvekbe feledkezve lebzselnek, hanem teszik a dolgukat, de az írónő még így is talál bőven alkalmat, hogy irodalmi utalásokkal lásson el bennünket, kezdve egy irodalmi témájú álarcosbállal, ahol mindjárt találkozunk a Vadon királyával Maurice Sendak mesekönyvéből és a rettegett kalózzal A herceg menyasszonyából. Na és persze ott van Dorian, aki a nevét Oscar Wilde regényéből vette kölcsön.

Találgatások

A konkrét említéseken kívül kapunk sejtetős utalásokat is, amik a “vagy rájössz, vagy nem” kategóriába esnek. Volt szerencsém részt venni a Csillagtalan tenger londoni könyvbemutatóján, ahol Erin bevallotta, hogy ő maga sem emlékszik minden egyes utalásra, szóval amikor emberek megkérdezik tőle, hogy ez és ez a sor ugye az xy könyvre utal, akkor csak vállat von, mert valószínűleg igen. Ezen a ponton elég sanszos, hogy rengeteg utalás elrepült a fejünk felett, de azért kettőt megcsíptünk és ami még jobb, emlékeztünk is rá olvasás után.

Az első ilyen mindjárt a könyv elején, a már sokat emlegett álarcosbálon talált meg minket: Zachary felfigyel egy képregényutalásra, ami nem másra mutogat ujjal, mint a Locke & Key – Kulcs a zárját kötetére:

“Csak egy kulcsot talál, amely ránézésre a viselője tarkójába fúródik, de rájön, hogy ez ötletes utalás egy képregényre.”

Aztán jóval később Simon kap le egy könyvet a polcról, amiről nekem azonnal A hollókirály ugrott be (főleg azért, mert az angol cím a két varázsló neve: Jonathan Strange & Mr Norrell).

Végül megakad a szeme egy vastag köteten, amelynek a borítóját egy holló díszíti, és sok lábjegyzet szerepel benne. Annyira belemerül a két angol varázsló történetébe, hogy megfeledkezik az idő múlásáról.

Nos, ennyi lett volna a mi kis gyűjtésünk a Csillagtalan tengerben felbukkanó egyéb irodalmi alkotásokról. Teljesen biztos, hogy nem kaptunk el mindent, de így is nagyon élveztük a “vadászatot.” Reméljük, várjátok már a megjelenést és ti is legalább annyira fogjátok élvezni, mint mi!

Könyvajánló egyenesen a Csillagtalan tenger kikötőjéből ... jó, szóval nem teljesen. Ha a Csillagtalan tenger könyvtárába szeretnénk betekintést nyerni, akkor legjobb, ha rögtön magához a könyvhöz nyúlunk, hiszen amint felütjük, máris egy könyv a könyvben szituációba csöppenünk.

#Agave kiadó #Csillagtalan tenger #Erin Morgenstern #Extra tartalom #fantasy #projekt #The Starless Sea

0 notes

prologusblog · 5 years

Text

Erin Morgenstern: Csillagtalan Tenger [Értékelés]

Kiadó: Agave Könyvek Kiadás éve: 2020 Oldalszám: 544 >>Rendeld meg!<<

View On WordPress

#Értékelés #Csillagtalan tenger #Erin Morgenstern #fantasy #projekt #The Starless Sea

0 notes

prologusblog · 5 years

Text

Ez a könyv annyira megfoghatatlan, rabulejtő. Nagyon nehezen találom a szavakat most, amikor belefogok az értékelésbe. Nem is hiszem, hogy sikerül átadnom, azt az érzést, hangulatot, amit a könyv magában rejt.

Így kérlek, bocsássatok meg, de hogy érezzétek a regény lelkületét egy hasonlattal kell kezdenem.

Ez a könyv egy kavics.

Mit látunk? A kavics színét, formáját. Van-e rajta dudor vagy mélyedés, esetleg a kő anyagát is megállapíthatjuk, ha értünk hozzá. De ha valaki figyelmes, akkor hallja, hogy a kavics mesél. Erin Morgenstern pedig egyike ezeknek a figyelmes embereknek. Mert ő hallja, mit suttog a kis kavics.

A kis kavics régebben egy nagy sziklaszirthez tartozott, egyik oldalon belekapaszkodott az anyaföldbe, másikon pedig a tenger ostromolta. Reggel köszönt a napnak, éjszaka pedig a csillagok és a hold volt a társasága. Majd a tenger kitartó munkájának köszönhetően, szépen lassan elkezdett mállani, darabjaira bomlani. Végül egy hangos csattanással belezuhant a tengerbe. Ezután sokáig nem találkozott se a nappal, sem a csillagokkal vagy a holddal. A tenger lett az egyetlen társasága. Ő viszont nem gyengéd szerető. A szirtet szaggatta, görgette, dobálta, míg darabjaira nem hullott. Szétszakadt, részeire bomlott. A darabjai aztán külön életre keltek, a történetüknek mind közös volt a kezdete, de más a vége. Mindegyik más felé tartott, még kisebbek lettek, vagy megmaradtak nagyobbnak. A tenger némelyeket homokká őrölte, másoknak megkegyelmezett. Legömbölyítette éleiket, simává csiszolta a felszínüket. Egyik egy kislánynál kötött ki, aki aztán kincsként őrizte ládikájában. A másik örökre a tenger fenekén maradt, és soha többé nem látta viszont a csillagokat. Volt amelyik úttá lett, sok új társsal, míg másokon növények nyíltak, ők üdvözölték újra a napot, holdat s a csillagokat.

A történet is egy kaviccsal kezdődik, amit te magad megvizsgálhatsz, aztán az írónőnek hála megismered szépen lassan a többi darab történetét is, míg el nem jutsz a sziklaszirthez, a történet elejéhez, egészéhez. Erin Morgenstern állíthatom, hogy a történetmesélés új világát nyitotta meg előttem, amit most meg is köszönök neki! Mert egy maradandó élményt kaptam, tele mesével és lehetetlenekkel, amikben hinni kell (mert a “v” betűs szót soha nem mondjuk ki).

Kicsi kavics, te mit tennél, ha egy könyvben magadról olvasnál?

Ezzel a felütéssel kezdi meg meséjét az írónő. Bevallom, roppant mód tetszett ezva nyitás. Nem mindennapi kérdés, az biztos. Végre egy olyan igényes könyvet tarthattam a kezemben, aminek a szókincse is meghaladta az átlagos fantasyktól megszokottat, így igazán felüdülés volt olvasni. Ami még nagyon tetszett benne, hogy a történet sem egy már hatszor lerágott csont, szerelmi hatszöggel és rengeteg nyafogással. Ezek a drámák általában azért alakulnak ki mert női főszereplő van benne (tudom ez kicsit gonosz a nememre nézve, de sajnos így igaz), így kellemes volt végre férfi karakter szemszögéből követni az eseményeket.

A könyv cselekménye több szálon is fut, egyrészt Zachary – szigorúan a hosszabb változat, a Zachet nem szereti – a 25 éves média szakos hallgató szemszögéből pörög a cselekmény, másrészt pedig a történetben szereplő könyvek meséit valamint egyéb kitekintések részeit olvashatjuk.

Miről is szól a regény?

Zachary talál egy könyvet a könyvtárban, aminek se írója, se címe a borítón, még a könyvtár rendszerében sem található. Ebben a rejtélyes könyvben, különböző, látszólag összefüggéstelen történetek találhatóak egy Csillagtalan Tenger nevű helyről, kalózokról, szerelemről és bánatról. Akkor kezd érdekes lenni a cselekmény, amikor Zachary megtalálja benne a saját múltjának egy darabkáját.

Igen, erre vonatkozott a kérdésem! Mint már említettem, borzasztóan izgalmas kezdés. Úgy sejtem, hogy én is mint Zachary először leblokkolnék és azt hinném ez csak valami vicc. Igen ám, de a könyv sokkal régebbi mint ő maga, hogy szerepelhet tehát benne egy, az ő gyerekkorában megtörtént esemény, amiről egyébként sem tud senki más?

Így kezdődik el a nyomozás, ami végül elsodorja őt egy titokzatos világba. A könyvet (Édes bánatok) pedig mi is végig olvashatjuk, egy-egy Zacharys fejezet közé ékelve. Alapvetően nem szeretem a több szálon futó könyveket, kizökkent a történetből, ezzel döcögőssé és nehézkessé téve a regényt.

Itt viszont (szerencsére) nem ez történik, az egyik szál szépen hozzáad a másikhoz és inkább kitekintésként szolgál a fő cselekményből. Mint ahogy a kis kavicsok állnak össze egy nagy egésszé.

Zachary, későbbiekben Ezra, nagyon édes, kifejezetten az a csendes introvertált fajta, akinek közben hatalmas képzelőreje van és szíve. Első perctől fogva megkedveltem, főleg, hogy nem veti meg az alkoholt és inkább részesíti előnyben a szemüveget, mint a kontaktlencsét!

Szerencsére a másik két szereplő sem marad le utána.

Mirabel, a pink hajú harcos amazon. Ő az, aki rögtön felfordulást okoz, ahova csak érkezik. Mint egy igazi forgószél, kedvencem, hogy bevallása szerint egy aranytojásból bújt ki, melyet egy norvég macska melengetett tizennyolc hónapon keresztül. A macskával azóta sincsenek jóban.

Végezetül pedig Dorian, vele az elején bajban voltam, nem tudtam eldönteni, hova tegyem. Aztán azzal lopta be magát a szívembe, hogy kiderült a cipője alatt egy ötujjas lila zoknit visel. Hát ilyen zoknival, kit nem lehet azonnal megszeretni, kérdem én?

Nagyon élveztem ezt a könyv a könyvben helyzetet, rengeteg kis információ, utalás van benne elrejtve, amikre ha felfigyeltem, külön öröm töltött el. Biztosan el fogom még olvasni, és meg vagyok róla győződve, hogy minden olvasásnál újabb és újabb részletek fognak a szemem elé kerülni, amik addig elkerülték a figyelmemet.

Felteszem újra a kérdést, ti mit tennétek egy ilyen helyzetben?

Kíváncsian várom a véleményeteket, illetve ha érdekel titeket Zachary további sorsa, akkor itt tudjátok megrendelni, az Agave Könyvek jóvoltából.

Csillagtalan Tenger Ez a könyv annyira megfoghatatlan, rabulejtő. Nagyon nehezen találom a szavakat most, amikor belefogok az értékelésbe. Nem is hiszem, hogy sikerül átadnom, azt az érzést, hangulatot, amit a könyv magában rejt.

#agave #Értékelés #Csillagtalan tenger #Erin Morgenstern #fantasy #prológus #The Starless Sea

0 notes

prologusblog · 5 years

Text

Csillagtalan tenger: érdekességek

Ezt már több ízben kifejtettük a hét során, de nem győzzük ismételni: a Csillagtalan Tenger c. könyvben rengeteg apró részlet figyelhető meg. Történet a történetben, konkrét utalások vagy csak fél megjegyzések, amik lehet egyből szemet szúrnak, mert épp a kedvenc könyvedből van az idézet, az utalás. De az is lehet, hogy csak egy halvány benyomás marad benned, hogy ez valahonnan ismerős, vagy akár…

View On WordPress

#alexandriai könyvtár #borges #Csillagtalan tenger #Erin Morgenstern #prológus #szapphó #The Starless Sea

0 notes

prologusblog · 5 years

Text

Nyolc évvel azután, hogy Erin Morgenstern elvarázsolta olvasóit a fantasztikus bemutatkozásával, az Éjszakai cirkusszal, a szerző visszatért egy új mágikus területre: egy ősi, föld alatti könyvtárba, ami tele van megszámlálhatatlanul sok történettel, ezeknek a lehetséges kimeneteleivel és egy rejtélyes tengerrel.

Az igényes és többszintű Csillagtalan Tenger áthidal műfajt és időt, hogy összefogjon mindent a kötött Hollóhátas sáltól kezdve, a babauniverzumon át azokon a történeteken keresztül, ahol szolgálattevők veszítik el nyelvüket, vagy éppen ahol a Sors és az Idő esik rizikós szerelembe.

A középpontban Zachary Ezra Rawlins áll, egy Haitin született jósnő introvertált fia, a történetkedvelő egyetemista, aki a nemek és a narrativitás (kerettörténetek) kutatója a modern játékokban. Egy téli napon felfedez egy régi, kétségtelenül író nélküli könyvet az egyetem könyvtárában, ami az Édes bánatok címet viseli. Döbbenten olvassa a sorokat, amelyekben gyerekkora egy eseményét látja leírva, vagyis a történet egy fiúról szól, aki talál egy festett ajtót egy sikátorban, de úgy dönt, hogy nem nyitja ki. (Ez egy ajtó a Csillagtalan Tengerhez, egy földalatti szentélyhez, ahol történeteket őriznek és ami ellen sötét erők munkálkodnak.)

Zachary egy küldetésre vállalkozik, azzal a céllal, hogy megkeresse a könyv és az arra festett szimbólumok – egy kard, egy kulcs és egy méh – értelmét. Átmerészkedik egy maszkos bálon, egy titkos klubon és egy újabb festett ajtón keresztül, míg végül leereszkedik Alice Csodaországban stílusban a szövevényes könyvtárba. Itt el kell döntenie, hogy bízik-e Mirabelben, a hely rózsaszín hajú őrzőjében, vagy Dorianben, a vonzó, ezüsthangú történetmesélőben, aki valamilyen módon kapcsolódik Allegrához, a hölgyhöz, aki a háborút vezeti a könyvtár ellen. Ezen felül további kihívást rejt számára az is, hogy rájöjjön, mit kell csinálnia a történetben és az életében.

A Massachusettsből származó Morgenstern a Goodreads oldal munkatársával, Catherine Elsworth hölggyel beszélt arról, hogy a tündérmesék, a mítoszok, és a videójátékok milyen hatással voltak a Csillagtalan Tengerre. [Ezt az interjút hoztuk el most Nektek.]

Goodreads: Annyi minden szerepel a Csillagtalan Tengerben. Ez egy kaland, egy románc, egy misztikum, egy szerelmes levél a történetekhez és a történetmesélésről, illetve ezek vizsgálata. Kíváncsi vagyok arra, hogy mi volt a kezdeti vezérelved, amikor először kellett a könyvről beszélni?

Erin Morgenstern: Egy kicsit nehéz bemutatni. Amennyire lehetett elkerültem ezt. Amikor elkezdtem, egy olyan bemutatkozásom volt, ami nagy dolognak számít és ezután az emberek elkezdték várni ezt a könyvet. Szóval szükségem volt arra, hogy visszább lépjek és elgondolkodjak azon mit is akarok. Sok alkotáson dolgoztam, amiket végül nem fejeztem be és végül annál az ötletnél kötöttem ki, amit akartam, vagyis írni egy könyvet könyvekről. Tehát írni akartam egy könyvet az írásról és a mesélésről és ez az alap ötlet az, amiért megírtam a Csillagtalan Tengert és ami egyedülállóvá teszi. Ahogy elkezdtem az írást az, sokkal többé dagadt fel, mint egy regény történetekről, mesélésről illetve azok különféle formáiról. Öt évbe telt az írása, szóval sokat változott a szöveg. Könyvet akartam könyvekről írni és végül ez átalakult egy könyvre különféle történetekkel.

GR: Azt mondtad régen, hogy először a helyszíneket találod ki és ezután a karaktereket, majd a cselekményt. Ez a Csillagtalan Tenger esetében is igaz?

EM: Teljesen. Először azt hittem, hogy a hely egy tényleges könyvtárhoz hasonló lesz de, végül több évtizeden át folyamatosan változott az alakja. Vicces, ahogy változott a fejemben, ami majdnem olyan alakú, mint egy cirkusz – a nagy, kör alakú bejáró, ami végül folyosókba ágazik el és ami telis-tele van könyvekkel. Szóval ez olyan, mintha egy cirkuszt a föld alá költöztetnél és teleraknál kötetekkel. De hosszú ideje gondoltam már erre a helyre, korábban, mint Zacharyra, vagy másvalakire. Nem igazán gondolom, hogy bármelyik karakteremet kitaláltam volna már a hely felfedezésének pillanatában.

GR: Szóval mikor születtek meg a karakterek? Hogyan találtad ki vagy találtad meg Zachary alakját?

EM: Természetesen jelentek meg. Szükségem volt valakire… és Zachary megjelent az ajtójával együtt. Egy festett ajtó előtti gyermeket képzeltem el és egy korábbi tervben, amikor még próbáltam megformázni, kinyitotta azt. Ezután ezt elfelejtettem és lemondtam róla, mintha csak egy álom lett volna. Amikor visszamentem dolgozni erre a tervre, izgatottabb lettem attól az ötlettől, hogy mi történik akkor, ha nem nyitja ki? Mi lenne akkor, ha abban a korban vagy, amikor leeshetnél egy nyúlüregbe vagy megtalálhatnád a kaput Narniába, de mégsem ragadod meg a lehetőséget, amikor lehetne? Mi lenne akkor, ha nem követnéd a nyulat az üregbe? A nyúl kísértene téged évekkel később? Gondolnál ezután még a nyúlra? És ez volt az a pont, amikor Zacharyt olyan karakterként képzeltem el, akinek gondolata az ajtó igazi természetéről vagy funkciójáról, igaz.

GR: Zachary karaktere nagyon megnyerő, mint egy introvertált személy, aki a történetek, videójátékok és a koktélok világába kerül. Hogyan találtad ki őt?

EM: Ó, ő csak olyan, mint én. Mindenki, akiről írok, hasonlít rám ilyen vagy olyan módon, de a srác legtöbb tulajdonsága olyan, mintha én lennék. Ő is a Smithre jár, ahol én is diplomáztam, szóval sokat merítettem közvetlenül az egyetemista tapasztalataimból. Régen, amikor kisebb voltam, a szekrényemben olvastam, akárcsak Zachary. Teljesen introvertált vagyok. És ahogy írtam a könyvet, sokkal inkább beleestem a videójátékok világába, mint ahogy korábban. Tudnék és már írtam is olyan emberek perspektívájából, akik nagyon nem hasonlítanak rám, de Zachary formálása épp ezért volt egyszerű számomra, mert úgy reagál az eseményekre, mint ahogy én is tenném.

GR: Hogyan született meg a többi karakter?

EM: Egész korán tudtam, hogy Zachary lesz az a figura, akit követni fogok az egész könyvön keresztül, a hozzá való kötődésem miatt. A többi szereplő csak felbukkant körülötte. Mindig is ott volt egy kétes titkos társaság is a háttérben, de Allegra hosszú ideig nem kapta meg a nevét. Sokáig csak szőrmekabátos hölgyként emlegettem őt. Nem készítettem jegyzetet és sosem terveztem, én csak többféle irányt írtam le és azt figyeltem hova lyukadok ki és ez néha a visszalépést jelentette. Szóval megvolt az antagonista társaság ötlete és ez az Allegra-specifikus dolgokban kötött ki. Dorian sokat változott. Tudtam, hogy ő fontos azokban a korai, rendetlen színtereken, de nem tudtam, hogy milyen szerepet fog betölteni, míg nem lett a történet kicsivel könyvformájúbb. És ezután ezt mondtam „Ó, tehát végig ilyennek kellett volna lenned.”.

GR: Ez úgy hangzik, hogy amikor írsz felfedezel, amíg meg nem találod az érzésed szerinti igazi utat.

EM: Felfedező írónak tartom magam és nem igazán tudom előre, hogy mit fogok találni. Ez nem a leghatásosabb módja az írásnak, de úgy néz ki, hogy számomra működik, mert szeretem a kalandosságát. Szeretem nem tudni merre tartok, de ez egyúttal azt is jelenti, hogy sokat dolgozom az újraírással. Végtelen mennyiségű lapokat írok tele és ezután vissza kell mennem és könyvformájúvá formáznom ezeket. A Csillagtalan Tengernél két teljes vázlatot vetettem el majdnem egészében és ebben nincs benne az összes többi olyan dolog, ami már a vázlatokba sem íródott be. Szóval többet írok, mint amennyi végül bekerül a végleges változatba.

GR: A Csillagtalan Tenger hat kötetre bomlik szét, mindegyik címe egy-egy könyv címét jelenti a történeten belül. Hogyan döntöttél erről?

EM: Amikor elkezdtem, azt hittem egyszerű szerkezetűként tudom tartani, de ez nem történt meg. Egy könyv a könyvben szerkezetet követtem és sokáig csak Zachary kötete létezett, az Édes bánatok. És miután egy nagy, rétegzett történetté vált, szükséges volt, hogy utánajárjak a különböző részeinek is. Szükségem volt háttértörténetekre (a történetekhez) és a legkönnyebb módja ennek az „Ó, mi lenne, ha mindegyik könyv benne lenne a könyvben? Mi lenne, ha ténylegesen felhasználnánk a történeteket és olvasnánk őket és ők saját maguk elkülönült dokumentumai lennének?” Megpróbáltam a számukat minimalizálni, de az egyik pillanatban egy nagyobb ugrás során három ilyen egységem is lett. Ezután viszont arra gondoltam, hogy „Nem, hat részre lesz szükség, mert több könyvünk is van.”.

GR: Élveztem ezt az elmesélési módot, vagyis azt, hogy úgy olvashatjuk és élhetjük át a történetet, ahogy a szereplők is teszik.

EM: Szeretem ezt és szerintem ez még inkább magával ragadó érzetet kelt, mert azzal a cselekvéssel tudsz azonosulni, mint amit a karakter tesz a könyvben. A vázlat sokat változott, de egy vonása kezdettől fogva nem, már akkor sem, amikor még azt sem tudtam, hogy egyáltalán miről fogok írni. Az egymásba ágyazott történetek már akkor is léteztek, mert ez volt az, amiről írni akartam: az az ötlet, amit olvasol és utána kiugrasz a karakterhez, aki azt olvassa, amit korábban te is.

GR: A könyvtárban egy alaposan kidolgozott, órára hasonlító szerkezet található, ami engem Herr Thiessen órájára emlékeztetett az Éjszakai Cirkuszból. A két regény között van bármilyen kapcsolat?

EM: Valaki már kérdezte tőlem ezt és azt válaszoltam, hogy igen, mivel úgy gondolkodom, mint Stephen King, vagyis minden, amit írok, egy univerzumban található, egy világon belül és az összes mágikus rendszerem hasonlítani fog egymásra.

GR: Az írásod szeszélyes és játékos, de ott van benne a sötétség és a kegyetlenség is – emberek elveszítik a fejüket, szemüket, nyelvüket, stb.

EM: Szeretem a mesei kegyetlenséget, mert ha megnézed a régi típusú mesék egyáltalán nem finomkodóak, de ruházd fel őket a történetmesélés egyik módjával és egyből megfelelőek lesznek. Az egész akkoriban kezdett összeállni, amikor még az első lapokon dolgoztam. A férjemhez fordultam (ez pár évvel ezelőtt történt) és megkérdeztem „Kivághatom-e valaki nyelvét mondjuk a tizedik oldal környékén?”. Ő így válaszolt „Igen, tedd azt.”. Válaszként ezt kérdeztem: „Nem sok ez egy kicsit?”. Ő pedig: „Nem.”. Ez a sötétség ad egyfajta érdekes feszültséget bármi is történjen a lapokon. A könyv legtöbb része a történetek és a mesélés körül mozog és szükség volt egy kiélesedettebb, túlzóbb érzetre, aminek a hatására minden élesebbnek és még veszélyesebbnek tűnik. És így a sötétség és a kegyetlenség mesei módon társult a történethez.

GR: Mondanál pár szót arról, hogy a videójátékok milyen hatással voltak a könyvre?

EM: Volt egy időszak, amikor a könyv írása leállt egy kicsit és igazán nem tudtam, hogy mit akarok vele kezdeni. Szeretem azt mondani, hogy van input és output módom, vagyis megcsömörlöttem a sok írástól, mert egyszer sokat írtam, utána pedig egy ideig semmit és csak olvastam, kimozdultam és figyelemmel követtem más médiákat. Az Éjszakai Cirkusz megjelenése után nem sokkal kezdtem el jobban foglalkozni a videójátékokkal, mert nem tudtam a szavakra nézni. Szükségem volt valami más elfoglaltságra az olvasáson kívül. A férjem vezetett be ebbe a világba. A Skyrim volt az első, ami igazán megfogott. Utána pedig a Dragon Age: Inkvizíció volt az a nagy cím, amibe nagyon belemerültem. Elágazó narratívája van, ahogy sok más nagyszerű RPG-nek is, ahol te választod ki az utat és ez befolyásolja a történet folyását. Narratív nézőpontból tekintve, a válaszd-a-saját-utad pillangó hatás fantasztikus. Mindig meglep, hogy milyen kevés szerző játszik, mert történetmesélési aspektusból tekintve ezek a játékok lehengerlőek. Amikor a Csillagtalan Tengeren dolgoztam, engem megigézett az az ötlet, hogy egy történetnek többféle lehetséges kimenetele legyen, mivel egy játékot én játszhatok egy módon, valaki más pedig játszhat egy másik módon és akkor így melyik lesz az igazi történet? Ez még nagyon technológiai újdonságnak számít, de közben pedig egyúttal réginek is tűnik, gondoljunk például a mítoszok különféle változataira vagy a tündérmesékre. Szerettem volna ezt az érzetet adni a könyvben is, még ha nem tudtam a megfelelő válaszd-a-saját-utad formába önteni. Viszont azt szerettem volna, hogy úgy érződjön bármely ponton, hogy Zachary mást is választhatott volna, más következménnyel.

GR: Hogyan hatott rád írás közben az Éjszakai Cirkusz sikere, illetve a tény, hogy az emberek várják az újabb könyved?

EM: Megpróbáltam ezt kizárni. Mármint, ez majdnem lehetetlen volt, mert minden nap megkérdezte valaki a Twitteren, hogy „Mikor jön a következő regényed?”. De az segített, hogy 2016 nyarán elvonultam az erdőbe és két évig nem volt sem kábelem, sem internetem – 2016-tól 2018-ig egy érdekes időszakom volt, pont azért, mert nem voltak ezek elérhetőek számomra. Más dolog úgy írni, hogy tudod, hogy az emberek várják, szemben azzal, amikor az Éjszakai Cirkuszt írtam és senki nem tudta, hogy ki vagyok, nem tudta senki, hogy jönni fog és így ennek megfelelően, figyelmeztetés nélkül jelent meg. Ehhez a könyvhöz viszont szükségem volt a burok visszarakására, akkor is, ha ezt mesterségesen kellett elkészítenem. Hullámvölgyeken mentem át, volt, amikor nehezebb volt, de próbáltam tudatosan hozzáállni, mert az embereknek már adott volt az Éjszakai Cirkusz, mint referencia pont és ez volt az én nagy lehetőségem arra, hogy jobban kiterjesszem annak a fogalmát, hogy milyen is egy Erin Morgenstern könyv. Azt is tudtam, hogy akarok bele egy kis esztétikát, mert ez természetes az én stílusomban. Az embereket megfogta az Éjszakai Cirkusz kinézete és színsémája, szóval itt is akartam valami hasonlót. Ez az egyik oka, hogy folytattam a szimbólumok használatát újra és újra, a méhet, a kulcsot és a kardot, habár végül felforgattam egy kicsit a fontosságukat és a jelentésüket. De tetszett az az ötlet is, hogy a könyvnek meglegyen a maga vizuális nyelve.

GR: Téli könyvként jellemezted a regényt. Miért fontos, hogy ebbe az évszakba helyezted el?

EM: Sok dolog miatt. Már a kezdettől fogva nagyon barátságosnak, kényelmesnek érződik és elszigetelt, földalatti hangulatot kelt. Elkezdtem viccelődni magamban azon, hogy a cirkusz olyan őszies, eszembe juttatja a karamellás almát és a lábunk alatt ropogó avart. Emiatt szinte teljesen természetesnek tűnt, hogy írok egy téli könyvet is. De minél jobban belemerültem, annál inkább vált ez egy folyamatos témává. Miután Zachary karaktere végleges formát öltött, megtetszett annak az ötlete, hogy a campuson január van, eközben mindent beterít a hó és annak a csendessége. Ez az elképzelés nagyon jól illett a könyv hangulatához, mivel azt sugallja, hogy „nyugodj meg, maradj csendben és gyere közelebb, hallgass meg egy történetet”. A téli környezet egy olyan meghitt hangulatot áraszt, ami nagyon jól illik a könyvhöz és abban is segített, hogy felhasználhassam a havat, a szelet és a viharokat motívumként. Legközelebb egy tavaszi könyvet kell írnom.

GR: A kötet vége – spoilerek mellőzésével – lehetőséget ad az egyik karakternek a további kalandokra. El tudsz képzelni egy folytatást a Csillagtalan Tengerhez?

EM: Nem tudom. Ez emlékeztet engem arra, hogy az emberek állandóan azt kérdezik, hogy az Éjszakai Cirkuszhoz írok-e egy folytatást. Nem fogom azt mondani, hogy „Nem, soha.”. Mármint, A szolgálólány meséjének is érkezett folytatása. Elképzelhetőnek tartom, hogy meggondolom magam és fontolóra veszem, de szeretem azt az érzést, hogy „ez a könyv, és ez a történet, és ez önálló, és kézbe lehet venni, és ez még mindig tart valamerre.” Szeretem azt gondolni, hogy ezek a karakterek még mindig itt vannak és a történetük folytatódik. Nem tudom, hogy le fogom-e írni valamikor, de azt sem mondom, hogy sosem fogom.

GR: A Csillagtalan Tenger több irodalmi utalást is tartalmaz. A Rozsban a fogó, A kis idegen, Az aranypinty, Az Édentől messze, A nagy Gatsby, Ahol a vadak várnak című műveket és a Harry Pottert természetesen. Biztos szórakoztató volt beleszőni a regénybe a kedvenceid többségét.

EM: Néha túlzásokba esek, emiatt valahol a könyv fele után már nincs több ilyen, kivéve akkor, amikor az olvasó visszatér Kat [Zachary barátja] elbeszéléséhez. Mert ez az a pillanat, amikor Zachary külső megfigyelőből a saját történetébe került át, szóval nincs több referencia más történetekből. De tényleg érdekes volt. Az Algonquines irodalmi maszkos partinál szórakoztató volt ott ülni és megpróbálni kitalálni, hogy az emberek mit viselnének ha ez egy igazi rendezvény lenne és a legtöbbjük az én személyes kedvenc referenciámmá vált.

GR: Korábban azt mondtad, hogy nincs különleges rutinod az íráshoz. Ez változott azóta?

EM: Nem, szerintem nem. Nem vagyok a „mindennap író” szerző, sosem voltam az. Szerintem az a fontos, hogy mindennap gondolj a történetedre, ami nem ugyanaz, mintha szavakba öntenéd őket, de ezáltal is benne leszel. De az is értékes lehet, ha hátrébb lépsz. Korábban beszéltem az input és output módomról, azaz hogy hullámokban írok. Írok egy kicsit, majd semmit és utána megint sokat. Nem dolgoztam ki semmilyen rutint azóta sem. Elfogadtam azt a tényt, hogy nem vagyok koránkelő típus. Egyszerű feladatokat csinálok reggelente, ami nem igényel teljes szellemi erőbedobást. Ezzel szemben délután, este és késő este működöm, akkor szoktam írni. Különösen amikor vázlatot írok, fent szoktam lenni hajnali háromig és csak írok és amikor másnap ránézek, csak azt mondom, hogy „Ó, ez nagyjából jó, szerintem.”.

GR: Tudod, hogy mit szeretnél következőleg tenni?

EM: Óvatos vagyok. Ahogy mondtam, azon gondolkodom, hogy írnom kell egy tavaszi könyvet és tudom, hogy a hangulatát tekintve hogyan akarom ezt megoldani. De ez gyerekcipőben jár még, mert még oldalaim sincsenek hozzá. Ötleteim vannak és most, hogy a Csillagtalan Tenger promóciójába kezdtünk, nehéz megtalálni az egyensúlyt felé. Bele kell nyugodnom, hogy nem fogok tudni az ősszel már sokat írni, vagy az is lehet, hogy egyáltalán nem. Szóval hagyom érlelődni.

GR: Készen állsz az ilyen típusú bemutatókra újra? Az Éjszakai Cirkusz népszerűsége biztosan megváltoztatta az életed.

EM: Igen, egy kicsit, bár már annyira régen volt, hogy most meg kell próbálnom visszatérni hozzá. Egy könyv expón vettem részt tavasszal és most értem vissza a San Diego-i Comic-Conról, ami sok volt egy kicsit. Az egyik pillanatban az egyik újságíróval sétáltam a dedikálásom előtt az egyik szinten, amikor megkérdeztem, hogy „Mi ez a hatalmas sor?”. Az újságíró pedig így válaszolt „Ez a te sorod.”. Azt hittem, hogy viccel, míg el nem értük az elejét és kiderült, hogy tényleg az én sorom volt. Szóval ez sok, és egyrészt nem vagyok hozzászokva. Másrészt viszont, korábban már részt vettem ilyenen, habár úgy gondolom, hogy ez teljesen más szintű lesz az Éjszakai Cirkusz időközbeni terjedése miatt. Volt olyan összejövetelem az Éjszakai Cirkuszhoz kapcsolódóan, ahol tizenketten vettek részt. Mostanában viszont nem gondolom, hogy lesz olyan találkozóm, ahol csak tizenkét ember vesz részt. Igazán csodálatos élmény, hogy amikor kimegyek, olyan embereket látok, illetve beszélek velük, akik úgy általában lelkesek a könyvek és az én írásaim iránt. Máris vannak olyanok, akik Csillagtalan Tengeres tetoválásokat varrattak magukra! Ez a legnagyobb bók, amit el tudok képzelni. Nagyon izgalmas és alázatos és nagyon hízelgő, ahogy az emberek reagálnak a dolgokra, mert általában csak magamnak írok. Megpróbálok nem gondolni arra túl sokat, hogy az emberek hogyan fognak reagálni rá. Csak ülni akarok egyedül és elmesélni a történetet a tőlem telhető legjobb módon és ezután kiereszteni azt a világba és nézni, hogyan sikerül ez. És ezek az emberek már lelkesen válaszolnak is rá. Ez főleg azért nagy dolog számomra, mert túl kellett jutnia azon az akadályon, hogy ne kerüljön az első regényem sikeres bemutatójának árnyékába. Több ember is mondta nekem, hogy jobban tetszik nekik (mint az Éjszakai Cirkusz), és ennek nagyon örülök.

GR: Utolsó kérdés: Azt mondtad, hogy egy nap szeretnél egy videójátéktörténetet is írni. Ez továbbra is cél?

EM: Szeretnék. Egy kissé tartok tőle, mert magányos íróként tevékenykedem, de valami van az elágazó narratívákban, ami szépen illik az elképzeléseimhez. Tetszik az az ötlet, hogy különféle narratívákat alkotok, amikhez megírom a különféle lehetőségeket és ez egy tökéletes formája a felfedezésnek. Ezt akartam a regényben is alkalmazni, mármint, ezt tettem, de a regény formájából adódóan megvoltak a maga korlátai és nem lennének ilyen problémák, ha játékba helyezném ezt. Szóval nem vagyok biztos benne. Megosztottam ezt a világ számára, kiírtam Twitterre, ahol mindenki leírhatja a „mindennapi vágyait”. Ez határozottan olyasvalami, amit el szeretnék érni valamikor. Bármennyire is szeretem ezt az ötletet, jelenleg nincs olyan történetem, ami igazodna ehhez az elképzeléshez. Biztos vagyok benne, hogy egyszer csak megmutatja magát és azt fogom rá mondani, hogy „Ó, te vagy az, akiből játék kell, hogy szülessen.”.

Az interjú forrása

Interjú Erin Morgensternnel Nyolc évvel azután, hogy Erin Morgenstern elvarázsolta olvasóit a fantasztikus bemutatkozásával, az Éjszakai cirkusszal, a szerző visszatért egy új mágikus területre: egy ősi, föld alatti könyvtárba, ami tele van megszámlálhatatlanul sok történettel, ezeknek a lehetséges kimeneteleivel és egy rejtélyes tengerrel.

0 notes