#Antiszociális

[hicapacity]

Alapvetően tök jó dolognak tartom, hogy egyre több szó van traumákról, bántalmazásról és hasonlókról - sokáig el voltak hallgatva ezek a témák. De gyakran bizonyos népszerű pszichológiai fogalmakat az emberek rosszul vagy túlhasználnak olyan módon, ami elmossa az eredeti jelentésüket. És ez nem egyszerűen csak bosszantó pontatlanság - de relativizálja és kiüresíti azoknak az embereknek az élményét, akik valóban szenvedő alanyai ezeknek.

1) Nem minden kellemetlen élmény "trauma"!

Önmagában attól, hogy valami rossz élményed volt, még nem vagy "traumatizálva". A trauma nem a rossz élmény, hanem az, ahogyan áthuzalozza az idegrendszered, tartósan megváltoztatja az elméd működését. Ha bosszantó emberekkel kellett sorban állnod valami üzletben, vagy ha kiabáltak veled az utcán, és bosszús vagy miatta: az nem trauma. Csak kellemetlen élmény.

2) Nem minden konfliktus "abúzus"!

Az ember folyamatosan konfliktusba kerül másokkal, családjában, párkapcsolatában, munkahelyén. Sokszor előfordul, hogy megbántanak minket, vagy megbántunk másokat. De a bántás önmagában nem bántalmazás. Ha valaki tiszteletlenül vagy bunkón bánik veled, ha leszid, megbánt a tanár, a főnök, a házastárs, az önmagában még nem bántalmazás. A bántalmazás rendszeres visszaélés egy bizonyos erőfölénnyel, aminek a célja az áldozat módszeres megalázása.

3) Nem minden, ami megsért valakit, "triggerel"!

A trauma egyik velejárója, hogy gyakran oda nem illő helyzetekben aktiválhat (triggerelhet) egy trauma-reakciót valami inger. Például valaki lefagy, vagy dührohamot kap. Ez létező jelenség. De sokan mindenféle kényelmetlen érzésük mögött rögtön valami traumát keresnek, és fordítva: egyesek gúnyt űznek másokból, amiért rosszul reagálnak valamilyen sértő tartalomra.

4) Nem minden nézetkülönbség "gaslighting"!

A gázlángozás (avagy gaslighting) egyfajta tudatos manipuláció, amelynek az elkövetője kétséget próbál ébreszteni áldozatában a saját józanságával és emlékezetével kapcsolatban. Például amikor egy bántalmazó elhiteti a bántalmazottal, hogy valójában ő volt a felelős a bántalmazásért. Mint minden fogalmat, ezt is túlhasználják. Van olyan, amikor egy konfliktusban résztvevő két ember tényleg másként emlékszik egy konfliktusra - és attól, hogy nem fogadja el a másik verzióját, még nem válik automatikusan gázlángozóvá.

5) Nem minden ember, akivel összeveszel, "pszichopata" és/vagy "nárcisztikus"!

Tudományos értelemben a nárcisztikus személyiségzavar és a pszichopátia (antiszociális személyiségzavar) a pszichiáterek által diagnosztizálható személyiségzavarok közé tartoznak. Vannak persze emberek, akiket még nem diagnosztizáltak, de mégis ilyen zavarral élnek - és sejtelmük sincs róla (akár a világ leghatalmasabb emberi közt is). De a probléma megint a túlhasználattal van: sokan egyfajta önkényes diagnosztikai bunkósbotként használják ezeket a fogalmakat, hogy azokkal szembeni ellenszenvünket megideologizálják és tudományos köntösbe öltöztessék, akikkel a hétköznapi életben konfliktusba kerülnek.

6) Nem mindenki "társfüggő", aki önzetlenül beletesz egy kapcsolatba!

A kodependencia egy nehezen meghatározható fogalom - nem véletlen, hogy máig sem került be a pszichiáterek diagnosztikai kézikönyvébe. De azért van mögötte valós jelenség. Általában azt értik alatta, aki képtelen meghúzni az egészséges határait egy kapcsolatban, folyamatosan kényszert érezzen, hogy adjon, mert nincs rendben az önértékelése. Kérdés, hogy ez valóban önálló "betegségnek" számít-e, vagy pedig más zavarok velejárója (én inkább az utóbbira tenném a voksom). Mindenesetre nem tartom szerencsésnek, amikor olyan éllel használják, hogy a társat, szülőt, hozzátartozót - főleg feleséget, anyát - teszik meg felelősnek azért, mert a szerettük függőséggel küzd, vagy nem hajlandó felépülni belőle.

Támogassátok a Drogriportert!

[pitypangosgitar]

Annyira egy antiszociális, mufurc kis görcs vagyok megint. Szociális szorongás. Üdv drága barátom.

[haw-duck]

,, Ezek az antiszociális napok amikor kellesz..hazudnak az agyamnak, a szívem kicsit gyenge. De mégis, mégis egyedül kell lennem. Körülbelül csak egy 15 centivel lejjebb a köldöke alatt felejtettem el a tervet, Arra ébredek, hogy ő megin’ idegen lett. Hajnalig vele vagyok, izomláz a nyelvemben."

[darkenaz-art]

🇬🇧 • Because of his traumatised past, he is a very antisocial character and is rude to keep others away.

"I'm Renald. Deserter and ex-sex slave from a female-centric elven society... I hate women. And men too. I love killing, and blood. Its spurting sound, its sticky feel, its smell, its taste... I would spill yours too, especially if you keep up the fucking questioning... Like right now."

Patreon I Discord

🇭🇺 • Traumatizált múltja miatt ő egy elég antiszociális karakter és mindenkivel bunkó, hogy távol tartson másokat.

"Renald vagyok. Szökött harcos, avagy ex-szexrabszolga egy nőközpontú elf társadalomból… Gyűlölöm a nőket. És a férfiakat is. Imádok ölni, szeretem a vért. A spriccelésének hangját, a ragacsos tapintását, az illatát, az ízét… A tiédet is szívesen kiontanám, főleg, ha nem hagyod abba ezt a kib@szott kérdezősködést… Mondjuk most rögtön."

[csimpolya]

Csajos hétvégém volt Emőkével, majd Pannival és Adéllal. Először kicsit antiszociális és félénk voltam, de aztán feloldódtam mindig.

[jojokillah]

Egy mára diszfunkcionális pótszeres antiszociális rémálmai

Part XI: Bleeding out

Ahh shit, here we go again.

Worst place in the world to be at: Another lonely anniversary.

Wish I could be laid back and keep up the act of the goofy gangsta.

Wish I could keep up the act of the generous geek.

Wish I could stop, get relief from a freak

Loved until an orgasm burned till everything's all bleak

I hold my gat in my on face on my profile pic

I write rhymes when music aint meaning shit. I better stop;

I dont bother. Fuck you all, no lover anymore no brother. No sister, no shorty, no princess of mine. No family no place to call home no more fucking fight.

The cause is lost.

My corpse got threw away. I wish I've been dead in fucking May.

I tried my hardest to join 27 Club. I almost made it, but there was no Heaven...

There was no Hell.

No light no Hellhounds.

Just the remains of my shattered fucking mind.

My body is half dead theres no fuckin doubt.

LOOK IN AND AT MY FUCKING EYES

Asymmetric. Binary inside.

I'm tired and dead. No laghter no cry.

I hate every fucking compliment they ever received. My blue fucking googles cant see, I'm decieved. Evey day I believe all fucking lies: dreams, hope, love that dough buys.

I tried. It does not buy shit. Except hard drugs.

Yeah, sup want smth? No closure.

I hope it feels fucking bad I butcher this whole weak verse. Nem bohóckodok már ezzel. A faszom legyen rapper, a gitáros palira mentek mindig a csajok akik kellettek.

Nem művészkedek, nem veszek ki belőle semmit. Pedig beleraktam mindent de belehaltam; ennyi.

De bár mehetnék tényleg innen a faszomba. De hova? Hova??

Nincs létállapot amit én nem jártam meg...csak egy háttérzaj a sztorim, benyomjátok azt megy. Ki se nyomjatok bazdmeg, bealszotok rám. Ezér tépjem véresre azt a szétkúrt szám?

Csíkkal, dopeppal, dzsóval tele fűvel. Woola cokeba forgatva amitől egy kicsit ül el. Aki velem szemben szemes falként fülelve..egy kurva köd kezet basz bele a kezembe. Rámarkolnék de megint csak a tenyerem közepe amihez ér monden ujjam vége. Bőrkeményedés.

A mictól, a pipetól, a pullup bartol. Vagy hogy ne érezze már ha érintést kap mástól. Elhiszem hogy szar velem lenni, mer én se szeretek. Mostanság a vénámba is vasst beverek.

Nem alszok.

Nem eszek.

Nincs esti mese gyerekek. Volt, de rágondolva a szívem bereped. A narrátor bereked, a főhős nyekereg.

Ismét faszkalap rímraktárt tereget.

Stop it already! Write like you used to..

How I used to? Yeah..drunk and depressed. Fuck that!

You forgot the pills.

I didn't bitch! I just ran out. Why?

Because it's a waste of time.

Because you abuse them so much. Full circle.

I want a circle pointed at my fucking mug.

BAM!

I should chill prolly. But thats not an option. Because I cant. My nervous system is ruined. If I try to nap I'm shaken awake.

Bennem a tél nyár lett, a nyár meg a tél. Rámolvad az alvadt vér és rámég a dér.

A faszom se fél..se nem áll mer a senkire vár. Nincs semmilyen kurva kapu ami nekem nyitva áll.

Csak Mitragyne. Ópium a bye. Majd a hullamra valaki a harmincas éveimben a padlón túladagolásban halottan talál. Ez a legvalószínűbb. Annyira unom a szavakat vagy mik ezek amiket folyton folyvást kopácsolok ezeken a telebaszott telefonokon amikből havonta hármat veszek. Meg a chatablakokat. Egy kurva hívást nem kapok max valami köcsög kérelmet a kessem után. Mert már az is van. Tessék, fasszopó papírdarabok bazdmeg. Akármennyi van:

Engem senki így se szeret.

Eldobható elfbar vagyok

Mér nincs elf strip bar hol under the bleachers szopnak ki angyalok? Mert így csak engem műfasszal szopatnak.

Rákényszerít a kurva élet, hogy olyat fogazzak...

Amit nem emészt meg az fix, nonbinaryt. Csinál a seb belőle ahogy a kislányaink...apa helyett fasztalan palik mellett nőnek fel!! Azt csodálkoztok csinaljak mit nektek nem nőknek kell!

De mindegy, az én kezemben már semmilyen lap nincs. Pedig egy ász pár nagy kincs..blackjack asztal sincs..sem a rulettkereket bámulva nem meredek. A krupié kezére hova gurítgat meg ereget kibaszott golyót

Az a fejembe kéne.

Ennyi, nyugi, vége.

Nekem is végem.

[bracholiday]

Day eight

Elérkeztünk hát a kalandunk végéhez. Ilyenkor nem marad más, mint a korai kelés. Mellonkutya leballag a kert aljába kullantani, majd megkapja reggelijét. Mi is flamózunk majd megindul a végeláthatatlan pakolás. Szerencsére ilyenkor lehet a szennyest ész nélkül hajigálni, majd a bőröndre ülve behúzni a zipzárt. Egészen pontosan a kettőből, 3/4 bőröndnyi tiszta ruha maradt meg, ami nem került felhasználásra. Emellett az otthoni fogason senyvedő kisestélyikről említést sem teszek. Megcsináltam a legozást újfent, ami nem tűnt elsőre egyszerűnek. Olyan volt, mintha ezúttal több cuccunk lett volna. Kriszti benn rendezkedett, majd takarított és a falat mosta, ahol Mellon tappancsa hozzáért. Úgy adunk vissza minden apartmant, ahogy átvettük és ez most sem lehet másképpen. Makulátlan rend és tisztaság várja majd a tulajdonost. Jovanaval váltottunk pár üzenetet, aki nem győzte megköszönni, hogy vendégül láthatott bennünket. Még egyszer végignéztük a lakást, majd a teraszt és kívülről is szemügyre vettük a házat. Nincs mese, hihetetlen jó hely, a kabócák zajával, a kőkerítéseivel és az olajfákkal.

Ez volt eddig a legkülönlegesebb szállásunk kalandozásaink során. Mindent elrakodtunk, Mellon pisilt, majd nekilendültünk az utazásnak. Supetarban van egy giga Tommy, ahol mindent lehet kapni, mi szem szájnak ingere. Bevásároltunk rendesen, hiszen ajvár, Cedevita és Karlovacko nélkül mégsem mehetünk haza. Mi reprezentálná legjobban az otthoniaknak Horvátországot, mint a legendás paprikakrém és egy üveges sör a legnépszerűbb fajtából. A kompra egy órával előbb érkeztünk, de így is majdnem lemaradtunk róla. Kettővel előttünk még meg is kérdezte egy család, hogy felférnek-e, amire egy hevenyészet „Maybe” volt a válasz a szórakozott matróz részéről. Kösz Csoki, sokat segítettél. A várakozás alatt kipattantam a vasból és megírtam a képeslapokat. Bedobtam a ládába, majd elégedetten cammogtam a járgányhoz egy frissen vásárolt chia puddinggal. De hol a pénztárcám. Ohh banyeg, ott hagytam, ahol srejboltam a leveleket. Menten leizzadtam és rohantam vissza. Premier plánban a márványkerítés tetején, ahova letettem. Óriási mák, mert ha az elmegy, akkor engem Kriszti és Mellon tuti otthagy a szigeten. Végül még bevajaztak és valahogy betuszkoltak minket is a hajó farába.

Az úton Mellont végig egy kisfiú simogatta, aminek az eb teljes nyugalommal adta át magát. Splitbe érve érzem mindig úgy, hogy a nyaralás itt zárult le. Lakótelepek, Hajduk graffitik és ipartelepek között kell lavírozni az autópálya irányába. Gyors stop and go, kis kaja, kávé, nasi és már dzsanáztunk is Hunnia felé. Egész sokáig csapattam, mely jelentős része viharban, özönvízszerű esőfüggönyben zajlott. Kezdtem kifingani a folyamatos megkettőzött figyelemtől, így jobbnak láttam, hogy Krisztina átvegye a volánt. Brutális időt kapott megoldandó feladatként, keresztbe álló autót, majd dugót. Mi az, ami egy nőt leginkább kibillent? Hát igen, ha nem tud 13 percenként pisilni. Itt a dugóban ez mintegy 2 órán át nem volt lehetséges így útitársnőm a kínok kínját élte át ismét. Szerencsére sikerült lekanyarodnunk egy benzinkútra, ahol át is vettem a kormányt. Elég naftánk van hazáig, így Letenye helyett Szombathelyen álltunk meg egy megszokott Burger King vacsorára. Az utolsó óra csendesen telt, majd hazaérve kibontottam az autót a málhákból. Ahogy letettük az első két bőröndöt az előszobai járólapra, kijelenthettük, hogy ezennel lezárult a kis dalmát kalandunk.

Az elmúlt nyolc napban az antiszociális szórakozásé volt a főszerep. Kiszaladtunk a megszokott pörgésből, nyüzsgésből, emberek zsivajából. Bármerre jártunk, legyen az étterem, strand vagy város mindenhol a kellemes lassúság volt jellemző. Örülök, hogy mi is hamar akklimatizálódtunk es belemerültünk a maximális pihenésben. A házunk különlegessége, a strandok vadsága, a kabócák zaja örök emlék marad erről a barátságos szigetről, mely mindenki számár egy ideális úticél lehet. Ha arra jártok, akkor a Tomic Konobaban kötelező az octopus peka és a házi rövidek egyike. Mindenkinek jó Bracozást kívánunk.

[esobentancolnek]

Ezek az antiszociális napok amikor kellesz.

[hicapacity]

Ősszel egy újpesti gimnázium egyik diákja öngyilkos lett. A tragédia arra sarkallta a kerület és az iskola vezetőit, hogy kezdjenek valamit a fiatalok mentális egészségének helyzetével. Elvégeztek egy felmérést, amiben az ACE (ártalmas gyermekkori élmények) kérdőív kérdéseit tették fel mintegy 500, 9-12. osztályos tanulónak.

Az eredmények megdöbbentőek.

A diákok majdnem fele beszámolt verbális alázásról, negyede szexuális abúzusról, majdnem harmada érzelmi elhanyagolásról, ötöde fizikai bántalmazásról. A diákok negyede él olyan családban, ahol jelen van a függőség.

A diákok egy része a névtelenség ellenére, saját elhatározásból is odaírta a nevét, jelezve, hogy segítségre lenne szüksége.

Figyelem: ez nem egy hátrányos helyzetű iskola, hanem egy jónevű budapesti gimi!

A gyermek-pszichiáterek és -pszichológusok évek óta kongatják a vészharangokat: különösen a járvány óta nagyon megnövekedett a hozzájuk forduló fiatalok száma. És valószínűleg ez csak a jéghegy csúcsa. A szakemberhiány egyre aggasztóbb itt is.

A legtöbb gyerek némán szenved - abban a meggyőződésben, hogy az ő bajára nincs segítség. Hiszen otthon (és gyakran az iskolai bully-któl is) megkapja, hogy mennyire haszontalan, élhetetlen és selejtes ember. Szenvedése gyakran még akkor is láthatatlan marad, amikor egyértelmű jeleket küld, hogy észrevegyék: megnyilvánulásait gyakran azzal magyarázzák, hogy "rossz tanuló", "antiszociális gyerek".

Évtizedek óta tudjuk, hogy minél több bántást, érzelmi sivárságot, magányt él át valaki gyermekkorában - annál nagyobb az esélye, hogy depresszióval, függőséggel, öngyilkos gondolatokkal és mindenféle egyéb pszichés és szociális problémával fog küzdeni felnőttként. Ezerszer többet érne, ha iskolaőrök meg elrettentő "drogprevenciós" előadások helyett lennének felkészült segítők, akik lelki támogatást nyújtanának az érintett gyermekeknek.

Makara Mihály doktor (interjúnk vele itt: https://drogriporter.hu/mentalis-vedooltasra-van-szukseg-beszelgetes-dr-makara-mihaly-foorvossal/) vezetésével nemrég megalakult az Egyesület a Gyermekek Egészséges LelkiVilágáért - egy olyan szervezet, ami kimondottan ezt a problémát szeretné felkarolni és láthatóvá tenni. Minden ilyen kezdeményezés nagyon fontos. Összekötöttem az egyesületet Máté Gáborral, aki egy videóüzenetet is küldött az egyesület támogatására - nézzétek meg a honlapjukat: https://egyelv.hu/

[drog-rabja]

Volt  a zöld, és hittem: ártalmatlan

egész  nap téptem, hogy legyen: árultam

minden  teliből lejött egy nulla-kettes

még  én voltam rendes...

a THC becsapta érzékelésem

fokozta  spirituális érzékenységem

a  filmek, melyeket láttam készen

mást  mondtak, ha tisztán néztem

egyszer  egy cimbivel olyat vödröztünk

hogy  láttuk Buddhát ülni köztünk

ránk hunyorgott  és valamit morgott

kiderült:  csak éhes. gyomra korgott

adtunk  neki enni, hisz’ úgy könyörgött

ugyan  nem mondtuk: a süti az űrből jött

elkezdett  Jézusban hinni, s térdre hullt.

előbb  kiette a hűtőt, majd besztondult.

aztán  egyre többet voltam beszakítva

kezdtem  átmenni aktívból passzívba

igaz  a függőség - még csak mentális

amotivált  lettem és antiszociális

gondjaim  bumerángját messzire dobtam

problémáim  rizspapírba csomagoltam

megoldott  párat de újakat adott

bármennyit  szívtam, egyre kevésbé hatott

már  nem alkalom volt: szokássá vált

reggel  fáradt voltam, este enervált:

„rohan  a világ. utána menjek?

inkább  belövöm a tv-t, s tekerek egyet”

a spanglit ártalmatlannak hiszed?

minden káros, ha túlzásba viszed

és ugyanazért  jó meg rossz a kender:

a fűtől túl sokat agyal az ember.

[elviselniafajdalmat]

Magányos vagyok és vágyom egy kapcsolatra de közben tudom hogy milyen vagyok...antiszociális, zárkózott, és pár hónap alatt egy kapcsolat egyhangú lesz és én izgalomra vágyom, nem akarok szexelni az első hónapokban, nem akarok minden nap találkozni vele, nem szeretem ha sokáig csókolózni kell. Igazából ami tényleg kell nekem az egy alkalmi kis csók, ölelés, összebújás. Nekem ez bőven elég és hónapokra nem is kell majd újabb.

[oszodi-beszedeim]

"Ki miben hisz, szíve joga"

Két opció van. Ash vagy nagyon-nagyon betegen naiv és rossz emberismerő – és én ezen a rendkívül könnyű terepen kaméleonemberként tudom játszani a szerepemet.

A másik opció, hogy ezek a szép szavak belőle is annyira organikusan jönnek, mint belőlem – semennyire. Nekem a magam részéről igen nehéz bókolnom neki, szerintem azért, mert rendkívül sérti az egómat, hogy én még bármilyen nőnek bókoljak. Anno rendkívül jó érzéssel töltött el Петрушкától 'megvonnom' ezeket a javakat. Ő - annak ellenére, hogy nem dugtunk és nem volt semmi közöttünk – néha elvárta volna ezeket a gesztusokat és rendkívül jól esett az, amikor nekem ezt lehetőségem volt meghaladni és felülről 'lesajnálni'.

Ash ilyen téren jobban játszik, mint Петрушка. Ő nem a 'femme fatale' figuráját akarja nekem előadni és nem az elegáns hölgyet, akinek a lábánál kéne hevernem. Ez nekem csak a sértettségemet, az egómat és az ellenségeskedésemet piszkálná fel.

Ő inkább Oli figuráját hozza. A 'mosolygós, cuki lány' karakterét, aki ellenállhatatlan. De Ash sokkal-sokkal izgalmasabb, mint Oli. Mert van benne egy nagyon nagy adag social awkwardness, ami Oliban (mint antiszociális személyiségtípusban) nem volt meg. Ash rosszabbul hazudik, mint Oli, rosszabbul adja el magát, SOKKAL rosszabbul kommunikál, kiönti a teát, kicsomagolatlan szívószállal próbál inni, lekési a buszt, nem érti az iróniát. Viszont egy dologhoz nagyon ért – hogy az egómat simogassa.

Ezzel nálam sokkal inkább célt ér – ha valakiben látok erre hajlandóságot, én is 'viszonzom'. Még ha nem is gondolom komolyan. De néha az aranytojó tyúkot is megsimogatjuk, nem? Hát én is ezt teszem Ash-el. Persze igyekszem nem túlzottan felpumpálni az önértékelését, de azért néha kipréselek magamból egy-egy szép szót, vagy gesztust.

Sőt, talán játékból át is lépem majd néha a határokat. Kicsit megcirókálom úgy belül. Nem nagyon, épp csak annyira finoman, mint anno Oli engem - hogy felvetődjön benne a lehetőség, hogy gyengéd érzelmek is fűznek hozzá. Végülis mondhatjuk így is - egy nagyon bizarr, perverz módon bele vagyok esve Ash-be, mint játékszerbe, hiszen ő egy olyan Oli, akit az én terepemre és súlycsoportomra huzalozott be a Jóisten.

Vagy talán inkább a Sátán.

[telavivdelhi2]

Akkor kellett volna az apai szigor! Az antiszociális és anarchista szarvak letörésére! És ma a társadalom büszkesége lehetne maga, államtitkár, tsz-elnök vagy plébános, nem egy önsajnáló lúzer! Oerbánt is verte az apja, ezért lett az, aki!

akikre büszkék vagyunk

Nem tudom, hogy máshol volt-e ilyen vitrin, de nálunk volt. Képek, alatta szöveggel.

Lány röplabda csapat, területi bajnokság, 87. hely. Fekészítő tanár: Terminátor Lajos.

Fiú kosárlabda csapat, területi lófasz, 1238. hely, Fekészítő tanár: Domesztosz Benő.

Meg ott voltak az egyéb gyökerek. Tudjátok, akik kitűnők voltak, meg OKTV 63. hely. Szóval értitek.

Nah.

A vitrinen (akkor még) nem volt zár. Csupán egy ilyen kallantyú volt az ajtón, vagy mi a faszomon. Mindegy.

Hogy, hogy nem, bekerűltem én is. Mármint a képem. Felírat: akire nem vagyunk igazán büszkék.

Tagadtam. De azért kaptam egy igazgatói intőt.

A vitrin meg zárat.

[hicapacity]

Donald Winnicott volt az egyik első orvos és pszichológus, aki részletesen bemutatta, milyen nagy szerepet játszik az ember fejlődésében a szülő és az újszülött közötti testi kapcsolat. Hogy ezek a fizikai interakciók az egész életünkre kihatnak és meghatározzák az identitásunkat.

Magyarul az, ahogy a baba érzi a szülő testét, ahogy reagál rá, és ahogy a szülő reagál a baba testére - az kihat arra, hogy miként alakítjuk ki azt a képet, amit saját magunkról alkotunk. Mi több, azt is, hogy mit képzelünk valóságnak és mit nem.

Az a mód, ahogyan az anya a gyerekét tartja, meghatározza a gyermek "képességét arra, hogy érezze a saját testét, mint a léleknek otthont biztosító helyet," írta.

Amikor ez a folyamat félremegy, mert az anya képtelen kapcsolódni és ráhangolódni a gyermek testének rezdüléseire - akkor a baba azt tanulja meg, hogy a szülő elvárásaihoz hasonuljon. A szülő képzetét teszi magáévá arról, hogy ki és mi is ő.

A kisgyermek persze nem képes még szofisztikált és racionális magyarázatot fűzni ahhoz, ami történik. Egy jóval ősibb, zsigeri és kinesztetikus (mozgás-reflex) szinten annyit fog fel, hogy "valami nincs rendben" vele. Hogy elutasítják. Azt tanulja meg, hogy a saját testéből érkező jelzésekre nem kap megfelelő választ - ezért azokat el kell fojtania.

A gyermek bezárul. A valódi szükségletei nem tűnnek valóságosnak maga számára. Megszakad a kapcsolata a valós énjével. Egy hamis ént kezd el építeni, hogy elfogadásra találjon. Hogy alkalmazkodjon és túléljen.

A jó hír Winnicott szerint az, hogy a szülők túlnyomó többsége képes arra, hogy megadja a gyermekének azt, amire szüksége van. És a gyermekek túlnyomó többsége egészséges kötődést alakít ki a szüleivel. És ehhez a szülőnek egyáltalán nem kell "tökéletesnek" lennie - csupán "elég jó szülőnek."

A rossz hír az, hogy a szülők egy kisebbsége képtelen megadni azt, amire a gyermekének szüksége van. Nem feltétlenül azért, mert nem akarja. Hanem például azért, mert ő sem kapta meg soha a saját szüleitől. Vagy mert egyéb okból (halál, betegség, nyomor stb.) képtelen rá a legjobb szándékai ellenére sem.

Ha ellátogatsz egy nevelőintézetbe, elmegyógyintézetbe, hajléktalan szállóra, rehabilitációs otthonba, börtönbe vagy hasonló helyre, akkor viszont azt fogod látni, hogy azok az emberek képezik a többséget, akik súlyosan traumatizálódtak gyermekként.

Évtizedek óta tudjuk, hogy a különféle "deviáns" és antiszociális viselkedések mögött nem az áll, hogy ezek az emberek erkölcstelenebbek, jellemtelenebbek, rosszabb emberek lennének, mint az átlag. Hogy más anyagból lennének gyúrva. Hanem sokkal inkább az, hogy az ő történetük már a kezdetektől nagyon félrement. Akkor, amikor még nem is értették, hogy mi történik körülöttük.

Tudjuk azt is, hogy a generációról generációra átadott traumák ördögi köre megszakítható - hogy a múlt börtönéből van szabadulás. Hogy számos jó gyakorlat van arra, miként lehet a szülők és gyermekek támogatásával valóságos csodát elérni.

Évtizedek óta tudjuk ezt. És mégis, nem azt tesszük, ami logikus lenne. Hogy masszívan befektetünk abba, hogy minél több szülő kapjon támogatást ahhoz, hogy megadja a gyermekének, amire szüksége van. Hanem továbbra is abba fektetünk bele egyre növekvő forrásokat, amiről tudjuk, hogy rövid távon legfeljebb tüneti kezelés, kozmetikázás - hosszú távon pedig tovább súlyosbítja a problémát.

Kirekesztő, kriminalizáló politikák. Diszkriminatív egészségügy. Oktatási és lakóhelyi szegregáció. Tömeges bebörtönzés. Paternalizmus. Elitizmus. Megbélyegzés.

Amikor a legközelebb arról lesz szó a közéletben, hogy valamelyik népszerűtlen, "deviáns" társadalmi csoportot hogyan lehet még jobban kirekeszteni, büntetni, fegyelmezni - akkor jusson eszedbe ez a poszt! Jusson eszedbe, hogy a valódi megoldás nem bilincsekből meg rácsokból áll. Hanem a gyermekét váró szülőkkel kezdődik.

[healthcarehospitality]

Donald Winnicott volt az egyik első orvos és pszichológus, aki részletesen bemutatta, milyen nagy szerepet játszik az ember fejlődésében a szülő és az újszülött közötti testi kapcsolat. Hogy ezek a fizikai interakciók az egész életünkre kihatnak és meghatározzák az identitásunkat.

Magyarul az, ahogy a baba érzi a szülő testét, ahogy reagál rá, és ahogy a szülő reagál a baba testére - az kihat arra, hogy miként alakítjuk ki azt a képet, amit saját magunkról alkotunk. Mi több, azt is, hogy mit képzelünk valóságnak és mit nem.

Az a mód, ahogyan az anya a gyerekét tartja, meghatározza a gyermek "képességét arra, hogy érezze a saját testét, mint a léleknek otthont biztosító helyet," írta.

Amikor ez a folyamat félremegy, mert az anya képtelen kapcsolódni és ráhangolódni a gyermek testének rezdüléseire - akkor a baba azt tanulja meg, hogy a szülő elvárásaihoz hasonuljon. A szülő képzetét teszi magáévá arról, hogy ki és mi is ő.

A kisgyermek persze nem képes még szofisztikált és racionális magyarázatot fűzni ahhoz, ami történik. Egy jóval ősibb, zsigeri és kinesztetikus (mozgás-reflex) szinten annyit fog fel, hogy "valami nincs rendben" vele. Hogy elutasítják. Azt tanulja meg, hogy a saját testéből érkező jelzésekre nem kap megfelelő választ - ezért azokat el kell fojtania.

A gyermek bezárul. A valódi szükségletei nem tűnnek valóságosnak maga számára. Megszakad a kapcsolata a valós énjével. Egy hamis ént kezd el építeni, hogy elfogadásra találjon. Hogy alkalmazkodjon és túléljen.

A jó hír Winnicott szerint az, hogy a szülők túlnyomó többsége képes arra, hogy megadja a gyermekének azt, amire szüksége van. És a gyermekek túlnyomó többsége egészséges kötődést alakít ki a szüleivel. És ehhez a szülőnek egyáltalán nem kell "tökéletesnek" lennie - csupán "elég jó szülőnek."

A rossz hír az, hogy a szülők egy kisebbsége képtelen megadni azt, amire a gyermekének szüksége van. Nem feltétlenül azért, mert nem akarja. Hanem például azért, mert ő sem kapta meg soha a saját szüleitől. Vagy mert egyéb okból (halál, betegség, nyomor stb.) képtelen rá a legjobb szándékai ellenére sem.

Ha ellátogatsz egy nevelőintézetbe, elmegyógyintézetbe, hajléktalan szállóra, rehabilitációs otthonba, börtönbe vagy hasonló helyre, akkor viszont azt fogod látni, hogy azok az emberek képezik a többséget, akik súlyosan traumatizálódtak gyermekként.

Évtizedek óta tudjuk, hogy a különféle "deviáns" és antiszociális viselkedések mögött nem az áll, hogy ezek az emberek erkölcstelenebbek, jellemtelenebbek, rosszabb emberek lennének, mint az átlag. Hogy más anyagból lennének gyúrva. Hanem sokkal inkább az, hogy az ő történetük már a kezdetektől nagyon félrement. Akkor, amikor még nem is értették, hogy mi történik körülöttük.

Tudjuk azt is, hogy a generációról generációra átadott traumák ördögi köre megszakítható - hogy a múlt börtönéből van szabadulás. Hogy számos jó gyakorlat van arra, miként lehet a szülők és gyermekek támogatásával valóságos csodát elérni.

Évtizedek óta tudjuk ezt. És mégis, nem azt tesszük, ami logikus lenne. Hogy masszívan befektetünk abba, hogy minél több szülő kapjon támogatást ahhoz, hogy megadja a gyermekének, amire szüksége van. Hanem továbbra is abba fektetünk bele egyre növekvő forrásokat, amiről tudjuk, hogy rövid távon legfeljebb tüneti kezelés, kozmetikázás - hosszú távon pedig tovább súlyosbítja a problémát.

Kirekesztő, kriminalizáló politikák. Diszkriminatív egészségügy. Oktatási és lakóhelyi szegregáció. Tömeges bebörtönzés. Paternalizmus. Elitizmus. Megbélyegzés.

Amikor a legközelebb arról lesz szó a közéletben, hogy valamelyik népszerűtlen, "deviáns" társadalmi csoportot hogyan lehet még jobban kirekeszteni, büntetni, fegyelmezni - akkor jusson eszedbe ez a poszt! Jusson eszedbe, hogy a valódi megoldás nem bilincsekből meg rácsokból áll.

Hanem a gyermekét váró szülőkkel kezdődik.

Wholesomeness lvl 100