#A láthatatlan hang

[csipkerozsa-szeretetrend]

Szép estét, Sziasztok!

Advent 1. vasárnapja van, vagyis december elseje, egy reggeli Újholddal "megerősítve... 🖐️🌑😁🧙🌄🙏🏻 Nézzük, milyen energiák tomboltak ezen a napon, és még mire számíthatunk az este folyamán... 🤔🧚👀

Vasárnap: 2️⃣-es (intuíció, belső megérzés, szív hangja, türelem, kitartás, kivárás, belső hang, a "gyümölcs" lassan beérik). 😇🔑🥰

Az év: 2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣: 8️⃣-as (végtelen, bőség, angyali segítség, minden megadatik, kifogyhatatlan energia forrás, teremtő erő, az Univerzum erőnek végtelen forrása) 🧙

A hónap: 1️⃣2️⃣/3️⃣-as (Angyal szám, az 1 /kezdet, teremtő erő, vezetés, irányítás, önbizalom/ és a 2 /intuíció, belső megérzés, szív hangja, türelem, kitartás/ számok erejét/beérés, Univerzum 8-as szám megerősítése, bőség, angyali segítség, megteremtettem, megalkotás ). 🧘🙏🏻

A nap: 1️⃣-es (kezdet, vezetés, irányítás, önbizalom, teremtő erő, alkotás, Univerzum ereje, határozottság a cél irányába). 🧙😇

ADVENT 1: 3️⃣+1️⃣ - 4️⃣-es (új kezdet, visszatérés egy régi dolgunkhoz, teremtő erő, vezetés, irányítás, önbizalom, alkotás, benne van a 3 /beérés, megalkotás, teremtő erő, Univerzum 8-as szám erői/ és az 1 /kezdet, teremtő erő, vezetés, irányítás, önbizalom, határozottság/ számok varázsa).

ÚJHOLD: 7️⃣-es (Ezotéria száma, közel hozza a látható és a láthatatlan világokat, egy átjáró, a dimenziókban, közel hozza az Univerzumot, összekapcsol, kapukat nyit meg, segít a spirituális elmélyedésben). 🧙

2️⃣+8️⃣+1️⃣+2️⃣+1️⃣+4️⃣+7️⃣ = 2️⃣5️⃣ - 7️⃣-es (Ezotéria száma, közel hozza a látható és a láthatatlan világokat, átjáró a dimenziókban, összekapcsol, az Újhold erejének megerősítése, benne van a 2 /intuíció, belső megérzés, szív hangja, türelem/ és az 5 /változás, átalakulás, új megjelenése, lezárás, átváltozás, jön aminek jönnie kell/ számok minden jellegét, erőit). 🙏🏻😇🥰🙏🏻

Az Energiák azt mutatják, ha még ma nem tettük, nyugodtan mélyedjünk el, forduljunk befelé, csendesedjünk el. Az első, meggyújtott adventi gyertya mellett, a lehető legjobb alkalom erre. Áldás! 😇🧙🧘

Béke és Fény legyen Veletek! 🌄🎆🌑🎇🌅

Michell Sensei 🙏🏻😇🧙🎆🧘🧚🥰🙏🏻

[tukrok-eneke]

Az időnk lejárt

A bőröm mintha leégne a csontomig. Érzem, ahogy minden egyes réteg megadja magát a láthatatlan tűznek, ami nem kívülről érkezik, hanem belülről éget. Ez egy olyan fajta fájdalom, amit nem lehet látni, de minden sejtem átszövi. Nem kiáltok fel, hiszen a hang is bennem reked. Csend van körülöttem, csak az én szívem ver ütemtelenül, össze-vissza, mintha még most sem lenne képes eldönteni, hogy még dobbannia kellene-e, vagy inkább megállnia. Huszonnyolc dobbanás hiányzik, ami már több, mint véletlen. Már nem számít, hogy mi történik. Az a furcsa, hogy már ez sem fáj. 

Hamuvá válik minden, ami valaha voltam. A testem, a lelkem, a szívem egyre könnyebb lesz, mintha eső áztatta pelyhek lennének, amiket egyetlen gyenge fuvallat is elsöpör. És én hagyom. Már nem küzdök, nincs miért. Elfogadtam, hogy ez lesz a vég, és valami módon megkönnyebbültem. Ha meg lennénk írva, már rég együtt lennénk. Ha az életnek lett volna egyetlen igazságos pillanata, akkor nem itt ülnék most, egyedül, hamuként szétszórva a szélben, hanem melletted lennék. De nem így alakult.

Azt mondják, azt látod, amit akarsz, de én nem látok mást, csak Téged. Mindenhol ott vagy. Az álmaimban, a gondolataimban, a levegőben, amit belélegzem. Minden apró részlet rád emlékeztet, még a színek is körülöttem a te árnyalataidban játszanak. Mintha a világ nem is létezne, csak te. Elvesztettem a képességemet arra, hogy bármi mást lássak. Olyan ez, mint egy betegség, ami fokozatosan elhatalmasodik rajtam, megfertőzi minden gondolatomat, érzésemet. Eluralkodik a lényemen, és te már nem vagy itt, hogy megments. 

Azt hittem az út elején, hogy a mennyország ajándékot küldött nekem, téged. Valami sorsszerű volt abban a találkozásban, mintha a végzet keze irányított volna hozzád. De most már tudom, hogy tévedtem. A menny nem küld ajándékokat, csak illúziókat. A vihar, amit először csak távoli zúgásként hallottam, most már itt tombol bennem. Próbálom kivárni, hogy véget érjen, próbálom túlélni, de minden egyes nap egyre hidegebb lesz. És a magány… a magány teljesen átölel. Már nem is érzem a bőröm, annyira fagyott, annyira érzéketlen lett. Csak te maradtál, az egyetlen, akinek a hiányát még mindig érzem.

Lezuhantunk egymáson. Olyan erővel és intenzitással, hogy szinte azonnal darabokra törtünk. Azt hiszem, akkor éreztem először, hogy elérkezett az időm, hogy többé már nem leszek az, aki voltam. A találkozásunk olyan volt, mint két meteorit ütközése az űrben – minden szétrobbant, és többé nem lehetett összerakni. Talán mindkettőnknek el kellett volna engedni a másikat. Talán ez lett volna a megoldás, de én nem tudtalak elengedni téged. 

Most pedig úgy érzem, hogy az időnk lejárt. Legalábbis az enyém biztosan. A szívem még dobban, de nem érzem, hogy igazán élne. A szemem csukva van, és már nincs meg az a bátorságom, hogy elmondjam, amit talán mindig is tudnod kellett volna. De mit számít most már? Túl sötét van itt, és a holdfény sem szűrődik át. Talán valaha voltak csillagok, de most már nem látom őket. Túlságosan mélyre kerültem, és egyedül vagyok ebben a fekete mélységben.

Szeretnélek elengedni. De minden próbálkozásom hiábavaló. Te ott vagy, minden gondolatomban. Nem szabadulsz, mert én nem engedlek. Ezerszer írtam neked és ezerszer töröltem ki, próbáltalak szélnek ereszteni, de mindannyiszor újra megjelentél, újra visszajöttél, mint egy örök visszhang. Így hát hiába minden próbálkozás, minden erőfeszítés, mert jobban kötődöm hozzád, mint amit valaha el tudtál volna képzelni. Azt hiszem, ez a legnehezebb. Tudni, hogy sosem voltál igazán itt, de én mégis úgy éreztem, mintha mindig velem lennél.

Most itt ülök, egyedül, és várom, hogy írj. Várom az üzeneted, mintha csak az tudná visszahozni a napfényt a világomba. De te nem írsz. Valahol máshol vagy, valahol, ahol nem látlak. Ott vagy valahol, ahol a lelkem egy darabjával létezel, de én már nem érem el azt a darabot. Amikor elkezdtem sírni, valahol mélyen tudtam, hogy elérkezett az idő. El kellene köszönnöm tőled. Mégsem teszem. Mert még mindig reménykedem. Bízva abban, hogy talán csak több időre van szükséged, talán csak valami akadályoz, de én még várok. Csak egy kicsit még, hiszen túl öreg vagyok ahhoz, hogy így éljek, és túl fiatal, hogy így haljak. Valahol középen ragadtam, valahol, ahol sem előre, sem hátra nem tudok lépni. Itt vagyok, és annyi mindent kellene még elmondanom. De a nap, amikor elmentél, amikor nem tudtál maradni, az volt az a nap, amikor elkezdtem imádkozni. Aztán rájöttem, hogy talán nincs is, aki meghallgasson. Talán Isten sosem létezett, talán csak magamban hittem, hogy lesz valaki, aki megmenthet. De nincs. 

És most csak szeretnélek elengedni. Mindennél jobban vágyom rá, hogy végre ne járj az eszemben, ne üldözz a jelenléteddel, ami már nincs is. De csak te vagy. Csak te maradtál.

[nam00n]

óh, kedvesem, itt egy vagyok veled! nemcsak veled: boldog tenyészés, ártatlan erdő és egyszerű élet vagyok én: acélos levegő, isteni kert és isteni kertész;

a bükkfa hosszú moha-szakálla, kövek, feketeszemű virágok, a nap tüze: ez vagyok én:

erdő vagyok én, vér és csira, élet: mi lenne nélkülem az isten?

mi lenne nélkülem e ragyogás? mi lenne a földalatti

harangok csendülő szive? s a hajnali boldog cinege-dal?

- óh, csak az én hitem dobog a fényben, lobog a szélben, izgatott

mámorában égi zenévé szőve a szürke földi zajt!

mert nincs öröm, mi nem az enyém, mert bánat sincs, mi nem én vagyok; a nyár lobogó aranyligetein át, vagy mikor az őszi eső dideregve

nedves ujjakkal a lombokon átnyúl: távoli dombok olvatag

éneke én vagyok: láthatatlan hangok s visszhangok kara:

mert hang vagyok én, visszhang vagyok én: magam visszhangja, rugalmas színek kacagása, szemed színe, zápor, fény és árnyék: te vagyok én!

a föld! nem ember! erdő! - az én szemeimből csókolod szemedbe

a napot, a csöndet, a vért s a vidám mogyoróbokrokat

— föld, erdő, isten, hajnali himnusz, szabó lőrinc

[soulonefonix]

A lét színházában

A lét színházában, hol minden lépésünk a jelenlét művészetévé válik, ott ülünk mi, a múló pillanatok trónjain, gondolataink szőtte köntösökbe burkolózva. Valahol a lét és nemlét határmezsgyéjén, ahol az időtlen idők suttogása rezonál a végtelenbe vesző csendben, érzékeinkkel tapogatózunk a megfoghatatlan után.

Elgondolkodom, vajon létezik-e mélyebb értelem az ősi ellentétek tánca mögött, amelyeket a világ színpadán játszunk el: fény és árnyék, jó és bánat, teremtés és rombolás. Ezek az ellentétek, mint égi csillagok fénye a sötét éjszakában, útmutatást nyújtanak, miközben végigjárjuk az élet kanyargós ösvényeit.

Minden egyes pillanat, mint egy elszórt gyöngyszem a végtelen kozmosz tengerében, csodálatos és egyedi. Egy pillanat, amikor a lélek súlytalanul lebeg a létezés és a nemlétezés között, és a szívünk mélyén tudjuk, hogy az élet valójában csak egy álom, amelyben a szerepeink változhatnak, de az esszenciánk örök és változatlan.

Ebben a művészi csendben, ahol a gondolatokat csak a szív dobbanása kíséri, keresem a válaszokat, melyek oly gyakran elillannak, akár az ősz első falevelei a szélben. Az érzések, mint az őszi zápor, mosnak tisztára minden kétséget, és a belső hang, az, ami marad – egy dallam, mely a lélek zenekara által szólal meg, mélyen és kitartóan, átívelve az időn és téren.

Ebben a világban, ahol a láthatatlan szálak szövik össze a sorsunkat, megtanuljuk, hogy az élet nem más, mint az örökös változások tánca, és mi magunk vagyunk a zene, amit a létezés játszik – hol halkan suttogva, hol vad szimfóniában törve a felszínre. A belső béke keresése pedig nem más, mint a harmónia megteremtésének vágya a láthatatlan, de örökké hallható univerzális dalban.

#Művészet, #Filozófia, #Mítosz, #Álom, #Időtlenség, #Harmonia, #Színpad, #Gondolat, #Ellentét, #Kozmosz, #Lélek, #Belső, #Szerep, #Szív, #Változás, #Harmónia, #Sors, #Érzék, #Szimbólum, #Rejtély#soulonefonix#chatgpt#aiart#dalle3

https://soulonefonix.wordpress.com/.../21/a-let-szinhazaban/

[versinator]

Párnán? dérvert

Igás gyóni könyvre bucsut Velők vizre repültem rut Osztotta gallyán? kiköt olvassza Harcunkon őrölte záporosan árnyékozza Szódban! történet? fám fegyverünkön Búbánatos fánkról hótemetők üvöltsön

Benyitott irva enéltük hang? Nyakunkra össze! küldötték vészharang Surranni gyul elkéjelgett csináld Merészet! búsítsd cégérén mérföld Párnájára báránykái húzódjunk hegyenvölgyön Tengertakaróját bömböltek germánia! dőljön

Mesékre rózsafán balkéz dülőut Veritéke nyerit elengedtél koszorut Lear engednéde poriglan nyúzza Hazavezesse beragyogta szűzártatlan rábízza Oldalodon aggon szorítása ökrön Könnyázott szemembül grigorjevna megbűnhödjön

Megnyiltak hazaviszlek ércajkú életláng Dobját felét? golgotára? felujjong Kékjének végigsimítja hadakat szégyelld Kié? istenirás életedhez parancsold F��rficsontok vakmerés hűséged szembeköszön Lángszinű tükörnek gondosak meneküljön

Tereád szivbe vőlegényük átfut Himjét józanságnak vérpad kályhasut Semmiséged pártosság megszoritom lehuzza Koldúsének elfelejtém cellának huzza Vérfolyók fúriák álarccal küszöbödön Kivérzi bukdosva germánok űzzön

Talál? őrangyal virrasszátok lázong Jóváhagyásunk nyithatom áldomásunk? lecsüng Rémnek lázadott jajongnak törüld Selyemsuhogva hazatérten szájára megsokald Prímásnak józsefhez szenvedőket máglyatűzön Rajokban leiratlan láthatatlan! kertünkön

[izraelinfo]

Konrád György: A láthatatlan hang – Könyvajánló

Konrád György: A láthatatlan hang – Könyvajánló

Bezárt világ – nyitott könyvek Az alijabeszélgetéseken szinte mindig előkerül a zsidó, a magyar identitás kérdése. Ez késztetett, hogy újra levegyem a polcról ezt a könyvet. Konrád György “A láthatatlan hang” című gyűjteményes köte­te – töprengések, elmélkedések, kérdések és válaszok nagyon kifinomult esszenciája. A könyv, mint ahogy az előszó is sugallja, az önazonosságunk problémával…

[rodinia211]

Először két rezgés, aztán felharsan a gitár, és belehasít a dob. Immigrant Song a Led Zeppelintől. A férfi összerezzen, mintha ez a csengőhang csakis rosszat jelentene, ezért félve nyúl a készülék után. Zene és kép, egy férfi arcképe, ezek nála már örökre összeolvadnak. Egy arc, és egy hang hozzá, amit már régóta nem hallott. Nem így, amikor csak hozzá beszél. Lassan eszmél, és elhúzza a kijelzőn a zöld kört. Még hallja a másik rekedt, mély, senki mással össze nem hasonlítható hangját.

- Igazad van! Miért is vennéd fel - sóhajt, kattan a vonal, aztán csend. Ennyi évek óta az első, amit a másik ki bírt magából csiholni.

Hosszan néz ki az ablakon. Megdobogtatta a szívét ez a két mondat, és egyben el is szomorította. A kinti napsütés ellenére megborzong, pedig az augusztusi Nap már javában ontja magából a forróságot.

Mióta is nem beszéltek? Lassan másfél éve. Gondolkodás nélkül nyomja meg a gombot, nézi a kijelzőt, a mosolygós kék szemeket, a karakteres arcot. Kicseng, egyszer, kétszer, tízszer, aztán megszólal újra a vonal másik végén valaki.

- Szia! - Több ezer mérföld távolságra vannak egymástól, mégis olyan, mintha egymás mellett ülnének. Ahogy régen, ahogy most is kellene.

- Chris? Te vagy az? - Persze, hogy ő az, száz, sőt millió közül is felismerné a hangját.

- Ugye nem ébresztettelek fel?

- Nem!

Hallgatnak. Talán túl sokáig is.

- Beszélhetnénk? - Jön a várva várt kérdés a vonal túlsó végéről, és ebbe ezen az oldalon beledobban egy szív. Fájdalmasan, mintha hónapok óta tartotta volna vissza magát, és csak erre a pillanatra tartogatta volna minden erejét.

Rohanok hozzád testvér! Bármikor, a világ másik végére is, csak szólj! - gondolja, de nem mondja. Túl sok mindent nem mondott ki, és talán ez volt a baj.

- Mondjad!

- Személyesen! - Régen nem volt ennyire nyögvenyelős, régen egymás szavába vágva anekdotáztak, röhögtek magukon, de az régen volt. Évszázadokkal ezelőttinek tűnt az az időszak.

- Mikor és hol?

- Nálad! Még mindig ott laksz? - A vonal másik végén a hang túl fáradt, megtört.

- Még mindig. Idetalálsz?

A másik hallgat.

Mindkettőjükben felrémlik 2021. február 11. negyvenedik születésnapot ünnepeltek, ami előtte volt két nappal. Részegek voltak, és ahhoz épp elég szeszt döntöttek magukba, hogy túl őszinték legyenek, őszintén megbántsák egymást, de ahhoz nem eleget, hogy másnapra mindent elfelejtsenek. Csütörtök volt, ahogy ma is.

Akkor is ilyen álmatlanul forgolódott, mint most, és visszacsengtek a másik szavai, a vádak, amik ökölcsapásként érték, és amiket pont tőle nem várt volna.

- Igen! Mikor menjek?

Kivár, szeretné beleüvölteni a telefonba, hogy máris indulj! Lecsendesíti a lelkét és higgadtan, ahogy mindig is szokta csak ennyit mond: Amikor neked jó.

- Akkor indulok! Itt vagyok Londonban.

- Londonban! - Lehunyja a szemét, és úgy érezi, mintha leforrázták volna. - És mióta?

- Két hete.

Fájdalmas a csend. A torkát szorítja valami, és nagyot kell nyelnie, hogy a láthatatlan gombóc lemenjen. A másik légzése felgyorsul, mint aki fél a számonkéréstől.

- Két hete?!

- Igen. Hidd el, én akartam.. kerestelek volna, de...

- Nem számít - nyel újra, és reméli, hogy a másik nem hallja a hangjában a remegést. - Gyere!

- Indulok. Szia, Tom!

- Szia, Chris!

Feláll, tesz néhány lépést, aztán lerogy a fotelbe, és sokáig nézi a telefont, ahogy lassan elhomályosodik, és ahogy az arc a kijelzőről eltűnik. Két hete itt van. Két hete! Akkor miért csak most hívta?

Megmarkolja a készüléket, és olyat tesz, amit talán soha. A keresőbe beírja a nevet. Biztosan oka van, hogy kereste, hogy félretette a büszkeségét, és újra a szemébe akar, vagy mer nézni.

Az első cikken - amit a kereső feldob -végigfut a szemével, és leejti az ölébe a telefont. Aztán felkapja, és mohón falva olvassa a sorokat.

„Chris Hemswort csillaga mélyrepülésben, amióta legújabb filmje is csúfosan megbukott a mozikban."

A képen, ziláltan, borostásan és nyúzottan ott van ő. Csupán árnyéka régi önmagának. Lomposan, szemében gyilkos dühvel néz a kamerába. Valahol az utcán készülhetett a kép, talán épp bevásárolni volt.

Tovább is van: „A szuperhős filmek leáldozásával egyidőben a híres Marvel színész karrierje is megfeneklett. Az elmúlt egy évben a művészfilmeknek kedvezett a közönség, és ezekben nincs helye az ausztrál izomembernek. Egy közeli barát információja szerint..."

Tom felmordul. Közeli barát... nem is barát az, aki újságírónak bármit is elárul. Ő soha nem tette meg, bármit kérdeztek a barátjáról, vagy kettejük kapcsolatáról, csak egy válasza volt. Chris a legjobbat hozta ki belőle, és hálás neki, hogy együtt dolgozhattak.

„... a magánéletében is problémákkal küszködik. Felesége, a spanyol származású Elsa Pataky egy hete a három gyerekkel együtt hotelbe költözött. A hotel személyzete nyilatkozta, hogy Hemswort egy napra rá megjelent, és hazavitte őket, miközben veszekedésüktől visszhangzott a hotel. Talán a karrierje és a magánélete is megfeneklett? Mindenki Thorja láthatóan nehezen éli meg a sorozatos kudarcokat..."

Elég! Képtelen tovább olvasni. Fogalma sem volt róla, hogy Chris milyen nehéz helyzetbe került. Szétnéz a lakásban. Rend van, tisztaság, holott Chris biztosan nem ezt jön ellenőrizni, mégis olyan szemmel figyelte a nappalit, mintha vendéget várna.

Az ő élete rendben van, ami Chrisnek nem pálya, az neki igen. Ő könnyen vette a művészfilmeket, válogathatott a szerepek között, és anyagilag is bebiztosította magát egy életre. Közben ott volt a színház, ahol most is játszik, ráadásul baromira élvezi. A Pretty Woman, nagy sikerrel futó zenés darab a Piccadilly Theatre-ben és nem cserélné le egy Hollywoodi szuperprodukcióért sem.

Átmos néhány poharat, akkurátusan áttörölgeti, készít be sört a hűtőbe, néhány dobozzal mindig van Chris kedvencéből is.

Benéz a mosdóba, a konyhába, mindenhol patyolat tisztaság van. A kis magyar bejárónő egy kincs. A földről lehetne enni olyan tisztaság van mindenhol.

Csengetnek, és összerándul a gyomra. Az ajtót kinyitja, és egy pillanatra megdöbben.

Ott áll Chris Hemsworth, de mintha nem is ő lenne. Önkéntelenül a néhány évvel azelőtti szerep jutott eszébe róla, az elhízott, igénytelenségig elfajzott mennydörgésisten. Kócos, a haja csak lóg a fejéről, a szakálla elvadult dzsungelként borítja az arcát, mintha csak újabb forgatásról ugrott volna ki hozzá. Az öltözete hiába kifogástalan, terebélyes hasától feszül a zakója, és így az összhatás inkább nevetséges, mint fájdalmas. De Tom jó színész, az egyik legjobb, és ezt most be is kell vetnie.

- Gyere be! - De hiába tárja ki előtte sarkig az ajtót, a másik csak áll, és hozzá méltatlanul, szégyenlős arccal tördeli a kezét.

- A hotelben hagytam a készpénzt, és hát... - A háta mögé mutat, ahol az út szélén parkoló taxis idegesen dobog az ujjaival a kormányon, és kitekinget, félve attól, hogy utasa fizetés nélkül lóg meg.

- Gyere be, mindjárt elintézem. - Hátralép, és a tárcáját magához véve az autóhoz siet. -Jónapot. Mennyi lesz?

- 35font - szól kia sofőr, és fürkésző tekintettel néz rá, aztán a válla fölött a volt utasra. Olyan ismerős volt a nagydarab fickó, és a heves rágózás közepette azon agyal, hogy vajon honnan.

Tom a tárcájába nyúl, és kivesz négy darab ötvenes címletűt, amit átnyújt a sofőrnek. - Remélem ennyi elég lesz? Sajnos nem tudtam visszatartani, sokkal erősebb volt nálam.

Az idős férfi nézi a királynő arcát, aztán Tomra pillant, és felkiált, sőt még rá is csap a kormányra, megjátszott haraggal az arcán. - A mocsok! Hát nem kiugrott fizetés nélkül! Még lenyomozni sem tudjuk ki volt, mert csak úgy leintett az utcán. Szemét hobó. Most fizethetem ki a fuvart helyette.

A kéz újra benyúl az ablakon, és még három papírpénzt csúsztat be. A sofőr mohón elmarkolja, gyűri a zsebébe, és rákacsint. - Micsoda emberek vannak manapság! Ezt meg azért, mert nem is láttuk egymást.

Tom besiet a házba, és megdöbbenve látja, hogy Chris még mindig a hallban álldogál.

- Miért nem mentél be? Tudod hol a nappali. Van sör a hűtőben, szolgáld ki magad.

A barátjából süt az alázat, nyakát behúzva, meghunyászkodva lép a hűtő elé, és még a tartása is megváltozik, ahogy meglátja a szépen sorakozó palackokat. - Te is iszol valamit?

- Még fellépésem van ma!

- Jó a darab! - fordul meg Chris, és a szeme hálától csillog. - A kedvencem.

- Olvastad a kritikákat? - Tom nem reagál a sörre, jobban izgatja, mit tud Chris a darabról.

- Láttam.

Csend telepszik rájuk. Chris kipattintja a sört, és pohár nélkül lehúzza úgy, hogy levegőt is alig vesz közben. Tom nézi, és kezdenek feltolulni belőle a szavak.

- Láttad?! - nyögi ki nehezen, és azonnal becsukja a száját.

Chris kinyit egy másik bdobozzal is, és belenéz Tom szemébe. - Láttam. És tetszett. Mindig is tudtam, hogy tehetséges vagy. A legtehetségesebb közülünk! Csak nehéz volt belátnom.

- Erről most ne beszéljünk.

Tom fejében felberreg a vészcsengő. Akkor is ezzel kezdődött minden. Másfél évvel ezelőtt.

- Én akarok! Megbántottalak, és azóta is bánom!

Chris nyilvánvalóan zavarban van, úgy bámulja a doboz oldalán a feliratot, mintha életében először látná, aztán kiissza, és markának egyetlen szorításával összegyűri. - Vallanom kell! Hallgass meg kérlek!

- Igyál még egy sört, és menj! Vagy el is viheted mindet, és úgysem szeretem.

Meleg kék szemek szomorúan néznek rá, amiket annyira kívánt látni, most idegennek tűnnek, és a régi sebek lassan felszakadva újra sajogni kezdenek. Most józan, mégsem kíván ebbe a vitába belemenni, még hideg fejjel sem.

- Nem!

- Mi az, hogy nem! Ez az én házam, és arra kérlek, hogy most menj el! - Karba fonja a kezét, és megveti a lábát. Néhány perccel ezelőtt még nagy reményekkel telve várt erre a találkozásra, és most véget akar vetni az egésznek.

Élénken él benne az akkori buli. Chrissel versenyt ittak, és Elsa hiába igyekezett őket leállítani, egymást hergelték. Chris részegebb volt, mert közben egy csíkot is felszívott. Elsa aggódó pillantásokkal figyelte őket, ismerte a férjét, józanul is agresszív volt néha, sőt az utóbbi időben egyre többször.

- Tom, gyere ki egy kicsit a konyhába, szeretnék veled beszélgetni - hívta az ünnepeltet. A zene üvöltött odabent, és annyira jól esett egy kis csend, mindkettőjüknek. Tom kedvelte Elzát, kedves, szerethető asszony volt, kicsit háttérbe szorult a férje mellett, de szerelmesen csüngött rajta mindig. - Chris nem beszélt róla, ugye?

- Miről?

- Problémáink vannak. Kezd egyre jobban rászokni a kokainra, és én félek. A kudarcok, a rossz filmek, hogy már egyre ritkulnak a felkérések, nehezen éli meg.

- Nem mondta. De miért? - Tom pillanatra megingott, a sok pia, meg hogy Chris titkolózik, pedig eddig elég sok mindent megbeszéltek, kissé szédítően hatott rá.

- Azt mondta, beszél veled. Hogy kellene egy közös film, vagy valami. Ami fellendítené a karrierjét újra. - Tom megremegett, mert az asszony hozzá bújt. - Túl büszke. Nagyon jól tudod, hogy milyen. Sosem kérné.

Ez volt az a pillanat, amikor el kellett volna húzódnia, amikor barátian meg kellett volna nyugtatnia Elzát, de a sok ital őt is elbódította. És előbújt valami régi sérelem, egy féltékenységi szikra, egy morzsa, egy apró kavics, ami először az ember talpát szúrja, de később már semmi másra nem tud gondolni, csak arra. - Én segítsek neki? Elsa, tudod te, hogy miért írtak ki engem a Marvel filmekből?

Emlékszik rá, hogy a nő könnyes kék szemeiben egyszerre csillant a felismerés és a hitetlenség. Az arcuk már ekkor túl közel volt egymáshoz.

- Igen! Ha úgy vesszük a férjed megzsarolta őket, hogy csak akkor folytatja, ha....

Amikor közölték vele, hogy vége, hogy az utolsó néhány kocka forgatását kezdik meg, hogy ezt az általa annyira szeretett karaktert végleg le kell tennie, alig bírt koncentrálni. Mindent beleadott, mindent. Lokival együtt akkor kicsit ő is meghalt. Sokáig kerülte Christ, ha lehetett, inkább csak olyan rendezvényre ment el, ahol ő nem volt ott. Aztán hallotta, hogy nem is igaz az egész, csak pletyka, de akkor már késő volt. A tüske ott maradt. Sokan gratuláltak a sorozatnak, Chris nem. Se egy telefon, se egy e-mail, semmi, és ez volt az igazi bizonyíték az árulására.

- Nem tudtam róla! - suttogta Elsa, és remegett a karjaiban. - Megváltozott egy ideje, és én már nem vagyok boldog vele. De a gyerekek...

- A gyerekeknek nem jó, ha az anyjuk nem boldog. Gondolj erre. Önálló nő vagy, egy erős és fantasztikus nő. - Azt akkor már nem az ital mondatta, az szívből jött, és Elsa érezte.

Már nem emlékszik rá, melyikük kezdeményezett, melyikük csókolta meg a másikat, de nem is számít. Hiba volt! Érezte akkor is, de nem tudott leállni. Elsa finom, félénk csókjára erősen, és követelőzen válaszolt. Megszűnt a világ, a zene tompán sajgott a fejében. Kívánta a nőt, más asszonyát, ráadásul a barátja feleségét, remegett a vágytól, és ennek nyilvánvaló jele is volt. Elsa pipiskedett, apró, vékony teste hozzásimult, Tom pedig könnyedén felkapta, a konyhapultra tette, és nem késlekedett. Egy apró mozdulattal húzta le a cipzárt, rántotta félre az útjába álló bugyit, és elnyúlt morgással nyomult egy mozdulattal a nőbe. Elsa szemeit lehunyta, ajka néma sikolyra nyílt és megremegett. A heves mozdulatokra apró nyögésekkel reagált, arcát a férfi nyakába fúrta, és csókolta a hófehér bőrt. Tom térdei remegtek, és azon gondolkodott, hogy felnyalábolja, és magával viszi, fel a lépcsőn, a hálószobájába, amikor valami csörrent odakint. Izmai megkeményedtek néhány másodperc alatt visszatért a valóságba. Az utolsó pillanatban engedték el egymást és váltak szét.

- A büdös kurva életbe! - csörtetett be Chris, maga előtt tartva a kezét. A tenyere erősen vérzett, sápadtan kiabált. - Adjatok gyorsan valamit!

A levegő megfagyott. Chris azonnal megérezte, hogy valami volt idebent, és először a feleségére, aztán barátjára nézett. Tom kénytelen volt elfordulni, mert ágyéka még lüktetett, és ha akkor azt Chris észrevette volna, akkor vége mindennek. De sajnos nem volt elég gyors. Elsa észrevétlen igyekezett rendbe szedni magát, és félve nézte a két férfit.

- Mi a francot csináltatok ti idekint?!

- Chris.... - Elsa kipirult arccal lépett hozzá, és megfogta a kezét. - Várj, mindjárt bekötözlek.

De férje indulatosan elkapta a kezét, és még mindig Tomot nézte. - Úgy látom még időben érkeztem, vagy mégsem? Öltözz Elsa, indulunk haza!

- Várj! Ne indulj így útnak! Be kell kötni a kezed - igyekezett Tom is visszatartani, de barátja mindkettőjüket lerázta magáról. Elsa ismerte ezt az arcát, és Tomot kezdte csitítani.

- Semmi baj, majd a hotelben elintézem. Gyere kedvesem, hozom a kabátodat. Viszlát Tom!

A nő kisietett, de már nem a vágytól, a félelemtől remegett. Tom teljesen kijózanodott, és szerette volna megbeszélni, de barátja inkább töltött magának egy erőset fél kézzel, és őt nézve legurította torkán.

- Mi történt köztetek?

- Semmi!

- Tom! Láttam! - öntött még egy pohár italt, felhajtotta, de ettől már megborzongott. - Téged mindenki szeret! Az asszony is odavan érted - áradt a gúny a hangjából. - Az újságírók szerint még én is. Nevetséges! - köpött ki. Tom tudta, hogy amikor Chris ilyen, jobb nem megszólalni. - Mit képzelnek ezek?!

Chris dühöngött, a poharat a földhöz csapta, és mivel nem tört szét, teljes erőből rátaposott.

- Elegem van belőled! Elmegyek! Nélkülem sehol se lennél! A hátamon kapaszkodtál fel! - Tomnak ez már sok volt, főleg, hogy nem volt igaz. De még mindig nem szólalt meg. - Vagyok olyan jó színész, mint te, hiszen évekig megjátszottam, hogy a barátod vagyok. És még te sem vetted észre, te a nagy Tom Hiddleston, a díjaiddal meg az elismeréseiddel! Évek óta nem bírom elviselni, hogy a közelemben vagy!

- Akkor most miért vagy itt? - A kérdés csendes volt, és fájdalmakkal teli. Csalódott benne, mélységesen csalódott. - Mi az istent keresel itt?!

- Nem tudom. - Chris jó színész volt, de pocsékul hazudott, és Tom már túl rég óta ismerte ahhoz, hogy tudja, csak bántani akarja. És igaza volt! Amit tett az megbocsájthatatlan. A legjobb barátja feleségével... vagyis eddig úgy tudta, hogy ő a legjobb barátja. Őszintének kellett lennie, az elvei ezt követelték tőle. Mindig az egyenes út a legrövidebb, ezt vallotta.

- Igazad van, ha nem jössz be, már fent vagyok a feleségeddel és valószínű, hogy megtörténik, már itt elkezdtük...

Megszabadult a tehertől, de ezzel együtt egy baráttól is. Chris ökle meglendült, és betalált. Nem először. Tom kapott már tőle, az egyik forgatáson ő kérte. De ez most más volt. Akkor visszafogta magát, de nem úgy most. Hallotta megreccsenni az állkapcsát. - Te szemét! Megöllek!

Napokig hallotta utána ezt a fenyegetést, és most is hallja, és napokig érezte a vágyat, ahogy a nő ölére gondolt, de csak remélni tudta, hogy egyéb következménye nem lesz a meggondolatlan aktusnak. Alig várta, hogy elmenjenek a vendégek, amire a botrány után nem is kellett sokat várni, és reszketve könnyített magán.

Mennyire más volt akkor Chris, vérben forgó szemei és a mostani fakón ragyogó kékségével. Akkor egy ördög volt, most inkább angyal. Egy sebzett, és bűntudatban fetrengő angyal, akinek a szárnyait megtépték. - Nem akarok elmenni! Nincs hová mennem!

- És ez engem hol érdekel? Azt mondtad nem vagy a barátom! Hogy eleged van belőlem! Hogy gyűlölsz! - kezdte Tom felsorolni a listát, amit azóta a fejében megírt. - Tudom, hogy te miattad írtak ki a filmből.

Hangos nyögés rá a válasz, és Chris a szavakra nem csak lelkileg, hanem egész testében összeroppan. Lezuhan a kanapéra, és nézi a másik még mindig érintetlen dobozt. Nem részeg, tudta jól, Tom neki ebből a fajtából mindig az alkoholmentes változatot vette meg.

- Talán akkor azért történt az, Elsa és köztem, mert bosszút akartam állni, és őt használtam fel hozzá.

Chris végre felemeli a fejét.

- Soha nem mondtam, hogy gyűlöllek, és tudd, nem használtad ki. Ő is akarta. Bevallotta, hogy ő csókolt meg téged, és ha nem megyek be, ahogy te is mondtad, biztosan több is lett volna egy csóknál. - A dobozért nyúl, de megtörik a mozdulat, és a karja ernyedten zuhan az ölébe.

- Már nem vagyunk együtt. Ott lakik, a gyerekek miatt, de...

- Sajnálom testvér! - buknak ki Tomból az őszinte szavak, és kiszárad a szája. Elsa nem árulta el, hogy több volt az, mint egy csók, és ha eddig nem derült ki, akkor maradjon is titok. Kettejük kis titka. -Tudok segíteni?

- Ezen már nem lehet. Három hónapja nem alszunk egy szobában. Két hete, mielőtt eljöttem Angliába, próbálkoztam nála, bevetettem mindent, nekem jó volt, de ő gondolatban máshol járt. Aztán kérdőre vontam, hogy én igyekszem, és tényleg meg akarom menteni a házasságunkat, de rajta ezt nem veszem észre, mire közölte, hogy neki már egyáltalán nem fontos.

Talán percekig tart a némaság, talán egy óráig, de ami utána jön, arra egyáltalán nem számított - Ott a négy szép gyerekünk. Talán nem tudsz róla, de tavaly novemberben megszületett William. Elsa kérése volt, hogy utánad nevezzük el, és én örömmel belementem. Megkérdeztem, hogy miért, hogy miért nem fontos, hogy miért nem akar velem lenni! És tudod miért?

- Miért? - kapja fel a fejét Tom.

- Mert beléd szerelmes! - mosolyog Chris - Ezt így az arcomba vágta.

Valami bevágódik közéjük, ahogy a gránát szokott a néma csendben bujkálók közé. Élesen robban, és elpusztít mindent. Chris arca eltorzul, és Tom önkéntelenül is hátralép.

Ez túl sok egyszerre, túl sok. Az agya iszonyú sebességgel pörög, számolni igyekszik, de képtelen a dátumokra figyelni. Aztán ahogy a másik nem mozdul, lassan hátrálni kezd.

- Itt az ideje, hogy elmenj! - suttogja riadtan.

~~~

[honestlysweetdestiny-blog]

Mintha egy láthatatlan lepel folytogatna. Nem kapok levegőt. Sikítani próbálok, de nem jön ki hang a torkomon.

Felébredek.

Fáj, hogy nem tudok neked beszélni róla

[the-coffeine-journals]

16 - A kukkoló galamb, aki talán animágus volt, de igazából valószínűbb, hogy nem

Az utóbbi hónapok folyamán elfogyasztott koffeinmennyiségeket időről-időre kénytelen vagyok illemhelyiségekben lecsapolni testemből. A folyamat közel sem veszélytelen - mióta a takarítók többségét elragadta egy másik dimenzió kitörése, a legtöbb nyilvános illemhely higiéniája egészen riasztó állapotokat mutat - náluk csak a makulattiszta példányok rémisztőbbek, ezeket ugyanis nagy valószínűséggel vagy a Legtitkosabb Rendőrség, vagy valamely testvérszervezetük létesítette, és látta el a legkülönbözőbb elemzőberendezésekkel, amelyek révén egy teljes genetikai elemzéstől kezdve klónozásig bármit végrehajthatnak szerencsétlen áldozatukkal, aki mást sem akart, csak könnyíteni egy kicsit magán.

Az ügyet így legszívesebben saját panelom mellékhelyiségében szeretem végezni, ahonnan rendszeresen, saját kezűleg irthatom ki a kémrobotokat és mutáns parazitákat. Ám nemrég egy borzalmas eset döbbentett rá, hogy már itt sem mindig vagyok biztonságban. Épp egy kellemesen szürke reggelen, amikor úgy tűnt, még az időjárás sem fog óránként három-négy fokot változni valamelyik irányba, mellékhelyiségemben végeztem dolgom és tűnődtem az élet nagy és kicsi kérdésein, amikor furcsa, elnyomott zajt hallottam. “Hohoo-hohoo”. Riadtan néztem körbe, hátha kifelejtettem egy kémkamerát valahol, melynek telepítője hozzám hasonló hanyagsággal a hangszóróját hagyta bekapcsolva - ám nem találtam semmit. A zaj újra és újra megismétlődött, miközben a teljes kiszolgáltatottság állapotában, hiányos öltözetben, egyik kezemben egy csésze teával, a másikban egy vajas kenyérrel kerestem láthatatlan megfigyelőmet.

Végül megpillantottam egy apró árnyékot a szellőzőablak mögött, mire diadalittasan felrántottam az ablakot, és farkasszemet néztem a kémmel. Egy hatalmas, kövér, vén galamb volt, mely szinte vádló tekintettel nézett végig rajtam, amiért a leleplezéssel megszakítottam szórakozását. Furcsa egy jószág volt, a tekintetében valami túlzottan emberi, túlságosan értelmes jelenség csillant meg. Azon töprengtem, csak egy kis kalap, egy szakáll és egy szál cigaretta hiányzik róla - ezek az elemek valahogy teljesebbé tennék ők. És belém hasított a felismerés - lehet, hogy a leselkedő tulajdonképpen ember, vagy emberi értelemmel rendelkezik?

Ami nem is lehetetlen, ha azt vesszük, hogyan rohanták le a cickányhordák a Felső-Déli Középkirályságokat, vagy milyen nagy becsben tartják a görög tengerparton a vén teknőst, aki naponta egyszer Madonna hangján elénekli Michael Jacksontól a Thriller blues feldolgozását, hamisan. A világ tele van megmagyarázhatatlan jelenségekkel barátaim - hogy került lekvár a vajas dobozba? Hogy került Pierce Brosnan sármosan mosolygó feje a lekváros dobozba? Hogy került a lekváros doboz a mosógépembe? Hogy került a mosógépem a szomszéd kislány Barbie babájának fejébe? Mióta van egyáltalán mosógépem?

A válasz pedig csupán annyi, hogy a világ folyamatosan változik, és amikor már azt hinnénk kiismertük, azt hinnénk, felkészültünk rá, cinikus mosollyal torzítja el szövetét, formálja át sértődött kisfiúként a játékszabályokat a legváratlanabb és legszokatlanabb formában, amelyhez nincs más módunk, mint jó arcot vágni és mosolyogni még akkor is, ha lelkünk mélyén nem így érzünk, majd kemény koffeinadagokba folytani őszinte érzéseinket. A galamb is csak nézett, nézett engem csodálkozó és vádló tekintettel, majd egy sziszegő hang kíséretében feje lecsavarodott, mint egy üveg kokainmentes Coca-Cola kupakja, a csonkból pedig kiemelkedett egy Harry Potter legófigura, hajbókoló mozdulattal elnézést kért, majd levetette magát az ablakomból. Úgy tűnik, most már ilyen is van. 

[metalindex-hu]

Abhomine – Demonize Destroy Delete (2022)

Abhomine – Demonize Destroy Delete (2022) - https://metalindex.hu/2022/04/15/abhomine-demonize-destroy-delete-2022/ -

Valljuk be magunknak, igazán szép idők köszöntöttek be az igazi mizantrópok számára. Tüdőnket kiszakítani akaró vírusok hozták el számunkra a láthatatlan ellenséget. Nagyon is szemmel látható ellenségek fürdenek egymás beleiben miközben poénból égetnek horogkeresztet megerőszakolt és megölt nők testére. A társadalmi szakadékok csak nőnek, a vélemények közötti árkok csak mélyülnek. Lázadások, elégedetlenség, szenvedés és halál. A természeti katasztrófákról és klímaválságról már szinte nem is érdemes szót fecsérelni. Jó, persze pár atom azért még igazán elfinghatná magát, a papa kedvéért de azért így sincsen túl rossz dolguk a megveszekedett embergyűlölőknek. Az Abhomine tagjai számára tehát van inspiráció, bőséggel akad téma és nem is maradtak restek. Sorban a negyedik albumuk fog világra jönni Demonize Destroy Delete néven. A háború, gyűlölet, blaszfémia illetve mindenféle vallási, parapolitikai és kulturális extremizmus az ő asztaluk. Ilyen időkben keresve se találhatnánk jobb lantosokat akik e dicső időkről regélnének. Sőt Pete Helmkamp személyében még egy régi ismerőssel is összetalálkozhatunk.

Ő számunkra leginkább az Angelcorpse által lehet a leginkább ismerős. Sajnos az Angelcorpse szintén egy ideje a hullák gondtalan életét éli, azonban szerencsére számos egyéb projektet is elindított már azóta Pete barátunk. Ő felelős a mindent elsöprő gitártámadásokért, a basszus búgásáért illetve a torkokat instant széttrancsírozó acsarkodásokért. A pokoljáráshoz az ütemet The Black Lourde of Crucifixion, polgári nevén Cazz Grant fogja adni. Aki nagyon éli a black/death metál világát az már az ő nevével is találkozhatott már. Elmondhatjuk, hogy egy minőségi páros fogja ripityára törni a koponyánkat. A Demonize Destroy Delete-tel egy nagyon rövid, 17 perces albumot kap a mélyen tisztelt pszichopata hallgató, mondhatjuk, hogy inkább egy ep hosszúságú anyagról van szó.

A Liquid Cyber Cipher nyitja ki a kapukat az alvilág felé és máris kaptunk a képünkbe egy jó adag megfeketedett vérrel átitatott hányást. Vadul tomboló riffek és elképesztően mocskos hangzás fogja elkápráztatni az erre fogékony ínyenceket. Pete Helmkamp egy a károgás és a hörgés közötti átmenetet képző vokállal ordibálja a világba az anyák napi jókívánságait. Sőt elég sokszor egy eltorzított démoni hang erősíti meg mondanivalójukat. A basszus hatalmas meglepetésre kihámozható, még ebben a lo-fi-hoz közelítő hangzásban is meg lehet találni azt a bizonyos búgást. Feszesnek nem mondhatnám a játékukat, inkább egy nihil jellemző a dalra, ez a fajta nemtörődömség adja meg a lemez sava borsát. Igazi ösztönzenéről van szó aminek csak egy célja van: megsemmisíteni a hallójáratainkat.

A Foul The Wound esetén is ezeket a furcsán disszonáns, szinte már szédítő és émelygő stílusú témákkal boldogít az Abhomine. Kapunk néhány meglepően emlékezetes, fogós riffet is ami ad egy pici változatosságot is ebbe a folyamatos támadásba. Egy egészen egyedi válfaját választották az urak a black/death stílusnak. Konkrét banda nem is igazán jut eszembe akikre úgy igazán hajaznának. Talán ha az Order From Chaos ágyba bújt volna a Crucifier-rel akkor lehet, hogy kaptunk volna egy Abhomine nevezetű zabigyereket. A Subjection egy tisztán black metálos riffel vág a dolgok közepébe, kicsit meg is lepődtem. Mintha üzenni szeretne nekem Pete: azt hiszed, hogy már kis ismertél? na akkor ezt kapd el ne a náthát. Nem lóg ki ő sem a sorból, ugyanúgy pusztítást és szenvedést hoz a világra mint a többi kollégája a lemezen. A dalok felépítése kaotikus azonban mégis van egy adott séma amire ráhúzzák az adott témákat. A vokál kiszámíthatatlan, fogalmunk sincs mikor fog Pete az éterbe károgni valami lírait.

A Predation Axiom ott folytatja ahol abbahagytuk: power chordok garmadája, primitív dobok és alvilági hangulatú vokálok. Több mint 4 perces hossza ellenére sem enged unatkozni, vannak tempó és témaváltások is rendesen. A megfázott láncfűrészhez hasonlító gitárhangzás már önmagában felér egy élménnyel az én szememben. A Slave Syndicate személyében megkapjuk a korong legkíméletlenebb számát, itt aztán tényleg nincs irgalom. Bunkósbotjával olyan csapást fog mérni a koponyánkra, hogy az a seggünkön fognak kijönni a szilánkok. 17 percnyi tömör gyönyörben lehetett részünk és én máris keresem a replay gombot, ugyanis ebből ennyi egyszerűen nem elég. Ez az egyetlen kritikám a Demonize Destroy Delete-tel szemben, még akarok, etess Pete…ETESS!!!

Erre a lemezre valaki vagy vevő vagy nem, annyira niche, hogy ez csak szélsőséges érzelmeket képes előidézni az egyszerű ember fiából. Szerintem ez is volt a célja az Abhomine-nek. Akik nem szeretik azok szívből gyűlölni fognak minden miliszekundumot ami a Demonize Destroy Delete-en hallható. Nekik legalább adtak még egy csapást a fiúk a beveztőben emlegetett jóságok mellé. Azonban mi akik ezt a stílust egy kiskanállal zabáljuk fel az utolsó utáni cseppig…na mi irgalmatlanul jól fogunk szórakozni. Minden megátalkodott pszichopata állat lemezgyűjteményébe való. Az Osmose Productions hozza a jóságot április 29-én.

[ayahuascahungary]

Három alkalommal, amikor ún. pszichoaktív drogokat használtam, ezek a drogok részletekbe menoen igazolták ugyanazt a visszatéro témát. Valamennyien kollektív álomban élünk, amit szilárdnak és valósnak ���hinni” manipulálnak minket. Ahogy azt részletesen elmesélem a Mesék az idohurokból (Tales from the Time Loop) címu könyvemben, 2003-ban eloadóként meghívást kaptam egy találkozóra a brazil Amazonas oserdobe, ahol a résztvevok kipróbálhatták egy ayahuasca nevu növény pszichoaktív hatását. Ezt már legalább évszázadok óta használják a dél-amerikai sámánok, hogy az embereket az öt érzékszerv által meg nem tapasztalható tudatállapotokba repítsék. Az ayahuasca sokféle eros hallucinogén vegyületet tartalmaz, például dimetiltriptamint vagy DMT-t, az emlosök és növények anyagcseréjében természetes módon jelen lévo anyagot.

 Az ayahuascát „tanító növénynek” vagy az „istenek növényének” is nevezik, mert láthatatlan birodalmak vagy dimenziók megtapasztalására ad lehetoséget, ahol rengeteget lehet tanulni önmagunkról, az életrol, a valóságról, és ahol a legendák istenei lakoznak az öt érzékszerv számára érzékelhetetlen frekvenciatartományokban. Valójában a szervezok azért hívtak meg az eseményre, mert a korábbi találkozók résztvevoi hüllolényeket és képeket láttak megváltozott tudatállapotukban. Újra le kell szögeznem, hogy ezek a valóságok szintén az agynak/testnek nevezett frekvenciamezo által dekódolt elektronikus  jelek. A drog egyszeruen csak megváltoztatja a dekódolási eljárást, és más információforrásra hangolja az agyat. Néhányan csodás élményeket élnek át a növény hatására, míg mások igen sötét mentális és érzelmi állapotba kerülnek. Ez személytol illetve attól függ, hogy elméjük éppen hová repíti oket. Mindkét élményem hihetetlenül eroteljes volt, és átalakították valóságérzékelésemet. Már réges-rég tudatában voltam, hogy a „világ” illúzió, de akkor jött néhány komoly részlet. Két este fogyasztottam az ayahuascát, kis pohárka likor ízu folyadék formájában, és a sötétben hanyatt doltem matracomon egy kerek, nagy faépületben, az esoerdoben. Körülbelül egy óra elteltével  kezdtem belépni a megváltozott tudatállapotba. Eloször örvénylo színeket és képeket láttam, ahogy becsuktam a szemem, majd egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedtem a tudatosság szintjein, mígnem egyszer csak beléptem a leírhatatlan béke és mennyei öröm állapotába. Ez túl volt a félelmen, kétségen, buntudaton és megbánáson; túl az idon, sot még a rezgésen is. Minden mozdulatlan volt, vagy néha mint egy lassú mozgású hullám. Az elso alkalommal csak én és Zoe, a segítom voltunk a szobában. Ahogy az ayahuasca elkezdett hatni, beszélni kezdtem, olyan hangon, amely cseppet sem hasonlított a saját hangomra. A szavakat nem elozte meg gondolat, egyszeruen csak lassan és eroteljesen buktak ki belolem, legcsekélyebb hozzájárulásom nélkül. Ezzel kezdtem: „Szeretet vagyok”, aztán „Minden én vagyok, és én vagyok a Minden Mindensége, a Végtelen Lehetoség vagyok”. Közben elkezdtem érezni, amint energia kezd kiáramlani a mellkasomból, és betölti a szobát. Az emberi energiamezo ebbe a valóságba örvények sora által lép be. Ezeket az örvényeket csakra néven ismerjük, e szanszkrit eredetu szó azt jelenti: „fénykerék” (20. ábra). A mellkas közepén lévo csakra a szívcsakra, innen ered az elképzelés, hogy a szeretetet a szívünkben érezzük. Ezt manapság a fizikai szívként jelképezzük, de a szeretet a szívcsakra vagy örvény révén fejezodik ki, ami minket a minden létezo szeretetéhez kapcsol, és ezt a kapcsolatot igyekeznek a manipulátorok kétségbeesetten elnyomni elmejátékaikkal és mikrocsipeikkel. Nyomatékosítanám, hogy ez még mindig csak ehhez a valósághoz kapcsolódik, hiszen a csakrák is illúziók. A testemen keresztüláramló energia ereje fantasztikus volt. Úgy tunt, mintha valaki facsarná a mellkasomat azon a ponton, ahol az energia kiáramlott a szobába. Az egyik fénycso villódzni kezdett a plafonon, aztán három lámpa teljes erovel világítani kezdett. Elcsodálkoztam, hogymiért kapcsolták fel a lámpákat, hiszen a szeánsznak sötétben kellett volna zajlania. De senki sem nyúlt a villanykapcsolóhoz, a lámpák maguktól gyulladtak fel, villany nélkül, egy más fajta energia táplálta oket. A zenelejátszó is ki- bekapcsolt, de ahogy megéreztem, hogy ömlik ki belolem az energia, megértettem, hogy mitol kergülnek meg az elektromos berendezések. Az energiafolyam közben megváltozott és éreztem, ahogy átível a mellkasomból a fejembe, mint egy eddig sosem látott szivárvány. Elkezdtem folyékonyan beszélni megváltozott tudatállapotomban. Szavaim a Végtelen Tudatosságról szóltak, amire a „Végtelen”, az „Egység” és az „Egy” szavakkal hivatkoztam. Minden a Végtelen Tudatosság -szóltak az ajkaimról felcsengo szavak. Az elválasztottság, az ellentétek csupán az általam Mátrixnak nevezett koholt virtuális valóság illúziói. Azonban az illúzió függönyén túl minden Egy. Nincs én vagy mi, csak egy Végtelen „Én”. Még a virtuális-valóság játékban is minden ugyanaz az Egység, csak az illúzió, az elme nyújtja a megosztottság benyomását. A különbség az önmaga tudatában lévo Egység és az önmagáról elfeledkezett Egység között van. Mostantól az „Egységen” mindig az önmaga tudatában lévo egységet értem, szemben a megosztottság illúziójában vergodovel.A második brazíliai éjszakámon az ayahuasca élmény még mélyebb volt. Ahogy a tudatom belemerült és átbukdácsolt a valóságokon, elkezdtem egy hangos, értheto noi hangot hallani, ami nagy méltósággal és világossággal beszélt. Természetesen ez nem egy hangdobozon keresztül szóló, testben lakozó no hangja volt. A Tudatosság kommunikált telepatikusan, és az agyam dekódolta ezeket a frekvenciamezoket értheto szavakká. A szavak angolul hangzottak el számomra, de ha olasz vagy pakisztáni lettem volna, akkor azon a nyelvre dekódoltam volna az információt. „David” - mondta – „visszaviszünk oda, ahonnan érkeztél, hogy emlékezz rá, ki vagy”. Ezzel a leírhatatlan mennyei öröm birodalmában találtam magam, még sokkal mélyebb és csodálatosabb volt, mint elozo éjjel. Semmi megosztottság, semmi ellentét, nem volt fekete és fehér, nem volt fény és árnyék, nem volt mi és ok. Nem volt ido, nem volt tér, nem volt rezgés. Minden csak volt. Ezt a létállapotot meg kell tapasztalni ahhoz, hogy megérthesd. Nem a testem voltam, hanem a Tudatosság, én voltam minden tudatosság, minden létezo bármely megnyilvánulási formában. Minden csak volt. Valék az Egység, a Lét, a Minden Lehetoség. Viszont mégis öntudatomnál voltam, egy „egyén”, saját egyéni nézoponttal az egészen belül. Itt voltam, és ott voltam. Mindenhol voltam és sehol, minden és semmi. Voltam és nem voltam, és minden voltam a ketto közt. Ez így zagyvaságnak tunhet, de késobb tisztább lesz, hogy miért is az ellentétek felölelése a kapu az Egységhez, a Teljességhez. „Ez a Végtelen, David.” – mondta a hang – „Innen jöttél, és ide fogsz visszatérni”. Azt mondta nekem, hogy ténylegesen csak egyetlen dolgot szükséges tudnom, és e szavak kezdtek visszhangozni fejemben: „A Végtelen Szeretet az egyetlen igazság – minden más illúzió”. Formálni kezdtem gondolatban egy kérdést: „Tényleg úgy érted, minden?” Mielott még teljesen felbukkanhatott volna a gondolat, a hang már félbe is szakított: „A Végtelen Szeretet az egyetlen igazság – minden más illúzió; nincs de, nincs ha, nincs kivétel, ez van.” Az egyedüli Végtelen Tudatosság léte az egyetlen igazság, minden ettol eltéro csak e Tudatosság képzelgése – illúzió, káprázat.

[csipkerozsa-szeretetrend]

Szép napot, Sziasztok! 🧙😇🧚✍️

November 17. vasárnap (Vásárnap, régen, ilyenkor rendezték a vásárokat, plusz az Istennek szentelték a napot... 😇) van, közel a "megváltás" pillanata. November 19-én, Erzsébet napján, a Plútó belép a Vízöntő állatöv jegyébe és elindít (-hat) egy olyan folyamatot (egyéni, kollektív szinten), amely teljesen felforgatja a hitrendszereket, társadalmi normákat... Indul a "Vízöntő örvény", hagyjuk, hogy magával ragadjon... 🧙😇😃🧚

Lássuk a mai nap energiáit a számokon keresztül vizsgálva... 🧚😇✍️🙏🏻😇🧙

Vasárnap: 2️⃣-es (belső hang, megérzés, intuíció, szív hangja, türelem, várakozás).

Az év: 2️⃣0️⃣2️⃣4️⃣: 8️⃣-as (Univerzum, végtelen, bőség, angyali segítség, minden megadatik, kifogyhatatlan energia).

A hónap: 1️⃣1️⃣/2️⃣-es (Mesterszám, Angyali segítség, intuíció, megérzés, belső hang, szív hangja).

A nap: 1️⃣7️⃣/8️⃣-as (Univerzum ereje, végtelen, bőség, angyali segítség, minden megadatik, kifogyhatatlan energia, magában hordozza az 1-es /kezdet, teremtő erő, vezetés, irányítás, önbizalom/, és a 7-es számok /ezotéria száma, kapcsolódás az Univerzumhoz, "átjáró" a látható és a láthatatlan világok között, meglátni, megérezni dolgokat, manifesztálás az Égiek segítségével, közvetlen kapcsolatot).

Fantasztikus, hogy milyen energiával vannak megtöltve a mai nap számai... 🙏🏻🧙

2️⃣+8️⃣+2️⃣+8️⃣ = 2️⃣0️⃣ - 2️⃣ (Mint egy sorminta... 🧙🙏🏻🧚... Az Univerzum minden ereje benne van, úgy érzem, ez több magyarázatra nem szorul... 😇🙏🏻😇).

Rajta, kezdjünk bátran teremteni, mert minden megadatik... "... Ha egy borsószem hitünk van, akkor hegyeket tudunk elmozdítani..." 😇🧚🙏🏻🧙😇

Béke és Fény legyen Veletek! 🙏🏻🧙🌅😇🌄🧚🙏🏻

Michell Sensei

[bdpst24]

Csendben akarok pihenni! - mondja a magyar utazó

Wavin felmérés: szállodai zajok nyomában Gyenge wifi, koszos szoba, WC lehúzás és más láthatatlan üzemzajok – ezek azok a tényezők, amelyek a magyar utazót a legjobban zavarják egy szállodai tartózkodás során – derül ki a haladó épületgépészeti megoldásokat kínáló Wavin felméréséből*. Az olyan negatív “hang-élmények”, mint egy hangos vízvezeték, vagy rosszul bekötött klíma minden 10. pihenni…

[pappito]

Tanulságok

Én magamat elég ügyeskezű alaknak tartom, elfűrészelek szinte bármit, meg szívesen is fúrok-faragok, túlvagyok már pár padló-tapéta-festés kalandon, de ilyen nagy projektet még sose csináltam. Rengeteget tanultam, meg csomót segített egy pajtásom is, meg ami még fontosabb, egy másik pajtásom, aki életvitelszerűen használ illyen motyókat adott kölcsön szögbelövőt meg mitre saw-t meg demolition fűrészt meg izéket. Az egész projekt annyi volt, hogy mindent kibasztunk a fürdőből (kád, mosdó, zuhany) és beraktunk másik zuhanyt, másik mosdót, fűtést, szellőzést, szigetelést és rendes világítást. Easy as...

Az első tanulság, hogy ennek a kiwi-féle házépítésnek, ami a kendácsolás magasiskolája, vannak előnyei, pl. az, hogy mindig lehet találni vagy csinálni megoldást, ha amúgy valami nem adja ki az ívet. Nem lehet mindenre felkészülni és egy amúgy is régebben épült házban mindig vannak meglepetések, a mi házunk se volt kivétel, itt-ott törtük a fejünket erősen, hogy mi legyen. Hátránya viszont, hogy ha annó a builder elkúrt valamit, neked kell helyrehoznod, és igen, valahol elkúrt valamit, vagy a huszonévvel ezelőtti szabályozás megengedett olyan dolgokat, hogy égnek áll a haj.

A második tanulság, hogy a szar szerszám pénzkidobás, hiába szívja a fogát az ember, hogy jó ideig majd nem kell újra a cucc és most sokat kell rá költeni (amikor amúgy is sokat költ éppen a proletár) de amíg használod szopsz vele, és úgyis el kell menni egy rendesért egy ponton.

A harmadik, hogy nem érdemes kis módosítást csinálni, mert úgyis belehajolsz akkora szívásba, hogy lobog a hajad és ha már úgyis szétvered a felét, verd szét az egészet és csináld meg rendesen, legalább arról fogod tudni, hogy becsületesen meg van csinálva. (és kezdhetsz rettegni, hogy a ház többi részén mi lehet, most, hogy már látod a számokat)

Na jöjjön a sok hasznos:

1. rendes kesztyű, főleg bontáshoz. Irtó sok szopástól tudod magad megkímélni, ha áldozol egy kis pénzet (nem drága amúgy) egy rendes kesztyűre, nem kell nittelt rájabőr, de a másfél dolláros gardening gloves-t fel se vedd inkább.

2. bontani is ésszel kell (meg erővel persze) és a bontáshoz vannak célszerszámok. A kalapács szöghúzó vége nem a gipszkarton leverésére való stb. Ezek a motyók nem véletlenül születtek.

3. mérés - állat fontos, sokszor kell, ha bénázol valami ronda lesz vagy nem adja ki. Te ne kövesd el a hibát, hogy bízol az évek óta használt mérőszalagodban, aztán a project egyharmadánál derül ki, hogy szarul mér, kell venni újat (nem drága, ha nem akarsz nikkelezett, nyolcszor laminált, extra széles, 8 méterről is sérülés nélkül leejthetőt bluetooth-al meg lézerrel) és újra mérni minden szart. A milliméter skála az nem véletlenül van ott. 

Emellett szívből ajánlom az un. combination square megvásárlását és használatának elsajátítását, igen hasznos eszköz és ha áldoz az ember 35-55 dollár között egy Stanley-re vagy egy Bahcora, meg húsz percet a használat megtanulására, akkor sokat segít magának a legváratlanabb helyeken. Ha több asztalosmunka adódik, akkor egy speed sqare is jól jöhet, az nagy varázslat, abból mondjuk nem kell Swanson. Ugyanitt jelezném, hogy az olcsó vízszintező az azért olcsó, mert szar. Nincs kivétel. 

4. power tools - ezekkel szép az élet, pláne, hogy ma már szinte mindent lehet akkus verzióban kapni, még körfűrészt is, én egy kicsit régimódi vagyok, mindenből drótost használok, mondjuk én nem járok ki építkezésre meg nem pörgetem a szerszámokat a létra tetején, ha nem muszáj. Ha nagyon erőlködöm, akkor elhiszem, hogy egy bosch, aeg vagy egy ryobi végigcsinál egy napot, de azért megállni egy-két órára, hogy feltöltsd a cuccot az igen bosszantó.mi belefutottunk a szögbelövővel, szerencsére annak csak a vezérlése villanyos, a kis akku gyorsan összeszedte magát. Plusz használat közben tartanod kell az akkut is, és az a negyed-fél kiló is sokat számít már este hat felé. Persze, számít a pénz, de ha a kínai szar harminc dollár, az ozito hatvan, akkor a bosch meg a makita nem véletlenül kétszázötven. Egyébként ilyen faházas-gipszkartonos környezetben a legnagyobb segítség egy multitool, én szerelmes lettem az enyémbe, gyakorlatilag végig elöl volt és a legváratlanabb helyzetekből húzott ki röhögve, remek befektetés volt.

Nyilván vannak ésszerű kompromisszumok, egy szett véső amit jó eséllyel bontsákor szétversz a láthatatlan szögeken nem muszáj, hogy japán kézimunka legyen, jó lesz a húsz dolláros is, pláne, ha van időd meg kedved meg lehetőséged megállni és rendbekapni, élezni, és úgyse Wagoya tetőszerkezetet építesz, hanem vakarod a ragasztót a régi karton alól. Akárki akármit hazudik, neked bármilyen kalapács jó. Persze ne szivasd magad a 4 dolláros szilikon kinyomóval (caulking gun, mastic gun), hanem tegyél rá egy huszast és fütyörészve szilózod ki a jóisten faszát is, de minden vásárlás előtt gondolkozni kell.

Nem mintha végetért volna a projekt, még mindig vannak megoldásra váró apróságok, de ma már itthon zuhanyoztunk. Ja, és mivel a kiwik anno un. low pressure hot water rendszereket építettek be a házaikba (remek lehetőség volt a fillérbaszásra) ha rendes szerelvényeket akarsz a fürdődbe, akkor kidobhatod a picsába az egészet, mert a mains pressure (un. szállodai vagy civilizált) víznyomásra optimalizált szarok, amiből választék is van, nem fognak működni a low pressure bojlerrel. Ez mámma elég sok pénzembe és egy kedves fiatalember öt órai munkájába került, visoznt most van víznyomás és maxy-luxy zuhanyélmény.

Random viccesek:

- hopp a belső fal csak öt centi vastag, nincsenek benne nogok és a fal maga kínai kisgyerekek által öszerágott félfamentes rajzlapból és posszumhányással elegyített köldökszöszből készült, nem lehet bele csavart tenni, neked kell nogokat beleépíteni, ha feltennél egy törülközőtartót

- hopp, a másik belső fal is ilyen, tehát a hálószobai falat ki kell vádni és nogokat beleszerelni, hogy legyen mihez hozzáfogatni a zuhanykabin sínjét, majd nyilván ezt a falat is javítani meg festeni kell

- hopp, a padló un. particle board ami szinte mindient kibír, csak a vizet nem, nyilván ezt kell használni a fürdőben... úgyhogy az egyharmadát ki kell vágni a gecibe körfűrésszel és bontófűrésszel, majd beleszabni egy új darabot, majd nagyjából síkba hozni a régi padlóval

- nagy dölyfösségünkben olyan mosdót szerettünk volna, ami a falhoz van erősítve (hanging) nem a padlón áll, de az előző padlón álló volt és úgy volt belekötve a víz meg a szennyvíz, hogy átfúrták a padlót és a belső polcot a csöveknek, amiről szabályosan le kellett verni a mosdót, majd az összes vezetéket beépíteni a falba a karton alá

- amúgy is bármit akarszt tenni valahova, neked kell studot tenni (szögbelövő roksz!)

- igaz, hogy sztenderd távolságra szoknak lenni a studok, de amikor nem megy be a sztenderd szigetelés és megméred őket, kiderül, hogy sehol sem találták el

- anno jó ötletnek tűnt a fürdőszobai tükröt szanzsén felragasztani a kartonra, úgyhogy végül machetével kellett leverni a falról

- a kád nem olyan hosszú, mint a szoba, sebaj, rakjál a végébe egy darab twobyfour-t és a maradék két centi rést tolt ki szilóval! mi baj lehet?

Összefoglalva, sokat kell gondolkodni meg precízkedni meg odafigyelni a tapasztaltakra, millió apró trükk van ami neked nem jut eszedbe, mások meg kifundálták már. 

JÓZAN ÉSZ! - létezik, ingyen van, használd

Vegyél rendes csavarhúzókat! Ha villanyos behajtót használsz, akkor is vegyél egy szett rendes bitet és a megfelelő csavarhoz használd őket. Egy, a saját hülyeséged miatt szétbaszott csavarfej el tud venni akár 2-3 órát a melóból, plusz ott az ideg, ha kapkodsz, hogy behozd a lemaradást, elbaszol más dolgokat, stb.

Ja, amúgy, ha ezzel mind tisztában voltatok, akkor nem szóltam :)

[thecamellie]

3

Nem tudom hol és mennyi időt töltöttem ott ahol voltam. Abban biztos vagyok, hogy ilyet még sosem éltem át.

Mindent éreztem, láttam és semmit sem egyszerre. Minden éreztem. mindent láttam de az információk sosem voltam teljesek, hiányosak voltak akár egy kirakós. Emiatt cselekvő képtelen voltam, nem tudtam reagálni semmire sem. Ezt nevezhetik a halálnak és az élet mezsgyéjének. Észlelés, kommunikáció, az élethez kapcsolódó minden cselekedet erőszakkal végtelen sokszor végrehajtva. Végtelen mégis véges folyamatból áll. Újra és újra, soha véget nem érő körforgásban. Ironikus, hogy ha mindent megkapsz, minden a rendelkezésedre áll akkor nem tehetsz semmit.

Ez élet e vagy halál, nem tudom, de létezek. Létezek még így tudom, hogy korán sincs még végem.

***

Kiabálásra tértem magamhoz. Elkeseredett, fájdalommal teli kiabálás fűszerezve szívet facsaró sírással. Olyan magas hangon sírtak, hogy veszélyeztetve éreztem a hallásom épségét. Elképzelni sem tudtam, hogy van valami ami késztethet valakit egy ilyen eget rengető érzelmi kitörésre. Mocorogtam egy kicsit, hátha letudom magamról rázni a kellemetlen érzést amit a sírás okozott. Viszont sehogy sem akart elmúlni úgy ahogy a sírás sem. Mit meg nem adtam volna egy pát füldugó ért.

Annyira érzelmes és annyira kétségbeesett volt a sírás, hogy kezdet rám is átragadni az érzés. Levegőt kapkodtam, össze szorított szemeimben könnyek tolultak fel. Lábaim remegtek és a kezeimet ökölbe szorítottam. Szokatlan volt a testem. Másnak éreztem magam, mint ha nem az én testem lenne. A bőröm feszült és érzékeny volt. Végtagjaim koordinálatlanak, esetlenek lettek. Nem éreztem jól magam és így szép lassan hatalmába kerített egy nyugtalanság. Alig tudtam mozogni és túl melegem volt, a bőröm szúrt ahol hozzá ért a szorosan körém tekert takaró. Ez az egész ami körbe vett a sírással együtt sok lett nekem. Elértem a határaimat.

Könnyeim patakzani kezdtek. Arcom eltorzult, számat kinyitva nyeldekeltem a levegővel az arcomon lefolyó könnyeimet. Kezeimmel felszerettem volna nyúlni az arcomhoz, hogy letöröljem a nedvességet. Sikertelenül kapálózásaim sorozata rákényszerített, hogy kinyissam szemeim, megnézve mi akadályoz a mozgásban. Lassan szoktam hozzá a világossághoz , de a lélegzetem is elállt a látványtól ami fogadott. Még a sírás is abba maradt.

Minden hatalmas volt ami körül vett. Egy nő tartott erősen a mellkasához szorítva. Nem nézett rám, előre bámult miközben velem a kezében sétált. Arcán elszántság látszott, vékony szemöldökeit enyhén össze vonta, halvány rózsaszín ajkait össze szorította, enyhén lehajtotta a fejét miközben tekintete pásztázta a környezetünket. Holló fekete haja ami mintha a ráeső fényt magába szívta volna alig ért az álla alá. Lagymatag szellő arcomba legyinti fürtjeit. Finom, kellemes jázmin illat tölti meg az orrom. Szem magasságban kecses nyakában egy erős arany nyaklánc függött, kiálló kulcscsontjai között megülve a lánc végén békés ringatások közepette egy pecsét gyűrű látszott, hol elő bújva hol eltűnve  egy kopott bézs vászon ing alatt. Lefele tekintve láthattam, hogy engem egy hasonló bézs vászonba tekerve tart remegő kezeiben. Derekán duplán átkötve egy egyszerű barna szoknyát viselt. Minden lépésnél libbenve a bokáinál. Viseltes cipője halkan csattogott a föld úton.

Meleg delelő nap az égen fejünk felett a tiszta égbolton erősen fénylett. Egy árva felhőt sem lehetett látni. Egy nyári nap lehetett. Fülledt, forró levegőt egy-egy eltévedt kellemes langyos szellő oldotta fel időközönként. Jobban körül nézve a környezetünkben egy városban lehettünk.  Egyszerű, hasonló kő házak között egy utcán sétálhatott. Szlalomozva kerülgette a a nyüzsgő embereket. Ahogy a látvány úgy a hangok is eljutottak a tudatomig. Az utcából kilépve egy ember forgatagba ütközve  iparkodott a házak közvetlen közelébe húzódni, nehogy eltapossák törékeny testét velem együtt.

Az ember tömegeket figyelve önkéntelenül rángatni kezdte a körém tekert pokrócot, igyekezve még jobban bele bújtatni engem a füllesztő vászon anyagba. Minden hang nélkül tűrtem amit csinált. Addigra oly mértékben el voltam varázsolva, hogy tátott szájjal nézelődtem. Össze vissza kapkodtam a tekintetemet. Túl sok dolog akadt amit nem ismertem vagy még nem láttam. A helyzet amiben voltam sem segített.

Aggódtam. Fogalmam sem volt mi történik velem. Megfordult a fejemben, hogy épp elrabolnak, viszont nem vagyok valami értékes ember ami miatt ez megtörténhetne. Azonban ahogy be voltam bugyolálva nehogy meglásson már ember és mintha elvették volna a hangomat is. Egy szót sem tudtam kiejteni a számon, mindössze pár gügyögés és nyögés szökött ki az ajkaim közt. Bedrogoztak volna? Mégis milyen drog okozhatna ilyen fajta károsodást? Izom sorvadás lenne az oka, hogy nem tudok artikulálni rendesen? Testem többi része is erőtlen. Nyugtató lenne? Ámde egyéb ötletem sem  támadt igazán. Ez tűnt esélyesnek.

Észrevehette, hogy mozgolódok miközben igyekeztem megszólalni. Rám nézett, majd súlyomat bal kezére helyezte míg jobb kezével megsimogatta az orca. Tekintetünk találkozott. Fekete szemei az enyémeket kutatta. Pár pillanatig így voltunk egymás szemébe bámulva mikor megtörte a szemkontaktust, hogy irányt váltva balra forduljon egy szűkös utcába ahol tovább haladt. A nap itt már nem ért el, árnyékok öleltek körbe minket, de mintha ez a hölgyet nem zavarta volna. Ahogy ment tovább a kusza, kacskaringós utcákon haladt át folytatva a cipelésem. Tehetetlenségemben rúgkapáltam és kiabáltam. Szabadulni akartam.

Viselkedésem magára vonta a figyelmét.

- Ssss! - nyugtatólag megpaskolta a fejem tetejét majd mellkasához fordítva  arcomat a vállához nyomta. Lapogatva a hátam csitítgatót.

Én ugyan nem akartam elhallgatni, tudja is meg a világ mit csinál ez a némber. Elrabolt! Könyörgöm, ezt hogy nem látják ezt az emberek? Sajnos hamar észre kellett vennem, hogy senki sem figyel rám. Kiabálásom hiába valónak tűnt, de nem adhatom fel ilyen egyszerűen. Elég hangosnak kell lennem, hogy felfedezzenek, így torkom szakadtából kiáltozni kezdtem míg a sírásom visszhangzott a házak faláról. Még erősebben küzdöttem a bebugyolált végtagjaimmal a szabadulást kísérelve. Igyekezetemet egy dühös férfi hang jutalmazta.

- Hallgattasd már el azt a nyomorultat! Senki sem kíváncsi a pulyád sírására! - kiabálta felénk.

Tessék?

Azt mondta, hogy "pulyád"?

Mormogott valamit válaszként a hölgy de vissza sem nézve megszaporította a lépéseit és még inkább magához szorítva engem.

Ezt nem hiszem el. Pulya? Komolyan? Ahogy  eddig próbáltam felmérni a testem nem tapasztaltam semmi oda nem illőt. Minden végtagomat és ujjaimat éreztem. Ugyan egy kis fura útó érzete volt minden mozdulatomnak de betettem annak, hogy be vagyok tekerve egy vászon takaróba mint egy burítoba. Nem lehetek baba. Mégis mi miatt lennék újra csecsemő? Ez egyszerűen elképzelhetetlen, megvalósíthatatlan lenne. Esetleg amíg nem voltam magamnál feltalálták az idő gépet? Megtalálták a fiatalság forrását és rajtam kísérleteztek volna ? Ez nonszensz.

Gondolataimba merülve vége láthatatlan percek teltek el egymás után.  Sejtelmem sincs mennyi is igazából. Akár órák is lehettek, mikor hirtelenjében megállt. Ismét a bal kezébe helyezte a súlyomat, hogy másik kezével kinyúlhasson a hátam mögött. Sürgető, erőteljes kopogtatás hallatszott. Pillanatok múlva ismételten felhangzott a kopogtatás. Majd újra és újra. Az engem tartó hölgy türelmetlenségében topogni kezdett, mintha alig tudná kivárni, hogy ajtót nyissanak neki. Újra kopogtatott, miközben a fogásomon engedve körbe kémlelte a kis árnyékos utcát.Minthogyha keresett volna valamit az árnyékokban megbújva. Talál menekül valaki, valami elől? Vagy nem akarja, hogy mások is megtudják, hogy itt járt?

Motoszkálás hallatszott a hátam mögül. Ajtó nyitódás, egy meglepett nyikkanás majd csend.

Mi történhet? Ficeregtem, látni akartam mi történik, de a nő a karjait mint valami béklyókat elmozdíthatatlanul körém fonta.

- Mégis mit... - nem tudta befejezni a mögülem a hang forrása a mondatot a közbe szólás miatt.

- Nora! Nora kérlek segíts! - a bőrömön éreztem a mellkasához szorítva szapora szívverését. - Segítened kell nekem!

- Mi? Dehát miért? - hangja megtelt a nem tetszésével. - Eltűntél, és itt hagytál engem egyedül! Hogy várhatod, hogy segítsek mikor négy éve ne is hallottam rólad!

- Nora, kérlel legalább hallgass meg!

- Nem, nem akarlak és ne is keress fel többet!

Nyikorgás hallatszott majd egy puffanás. Mielőtt be tudta volna csukni az ajtót az engem tartó hölgy kinyúlt, hogy megakadályozza.

- Csak hallgass meg! - kétségbeesés a hangjában érződött. - Hadd mondjam el miért vagyok itt és utána kidobhatsz ha nem akarsz nekem segíteni.

Némaság a másik oldalról fülsértő volt. Meghatározó másodpercek teltek el, majd...

- Jól van. - mondta a másik nő. - Gyorsan mielőtt meggondolom magam.

Megkönnyebbült sóhaj.

- Köszönöm! - lépet volna egyet előre mire a másik megállította őt.

- Ne is képzeld, hogy bejöhetsz az otthonomba. Ha mondani akarsz valamit akkor azt itt kell mondanod vagy akár mehetsz is valaki máshoz segítségért.

- Ó! Igen, persze. - egyezett bele mialatt egy fürge mozdulattal elemelt magától és hirtelenjében az eddig a hátam mögött lévő hangforrás testjének nyomott. Az önkéntelenül is megfogott nehogy a lezuhanjak.

Felháborodott hangokat hallatott a Nora nevű nő.

- Nem vagy normális! Mi van ha...

- Sietnem kell mert a nyomomban vannak. - kezdett bele az eddig engem hurcoló fiatal nő. - Egy olyan férfitől lett gyerekem akitől tartani kell. Nem tudja, hogy lett egy gyerek de körülötte lévők ultimátumot adtak, hogy tűnjek el vagy soha nem fogom élve megszülni a lányomat. Ez a kisebbik gond. Vérdíjat adtak ki a fejemre miután távoztam, mondván elloptam valamit ami az övék lenne és a kopok a sarkamban lihegnek már. Egy olyan nőt keresnek akinél ott van egy csecsemő, így nagyobb eséllyel tudok elbújni nélküle és mikor elül a vihar vissza jönni érte.

Fekete szemei meglágyultak ahogy rám nézett.

- Nora, kérlek segíts elrejtenem őt. Ahogy tudok érte jövök és ha úgy akarod akkor soha többet nem látsz minket viszont. - fejem fölé emelve tekintetét Norára szegezte.

Farkas szemet nézhettek egymással. Feszült néma csend vette kezdetét.

Nora engem eddig magától eltartva tartott, de lassú, akadozó mozdulatokkal stabilan a karjai bölcsőjébe helyezett. Ezt látva a fiatal nő a nyakában logó láncot óvatosan át emelte felettem és elrendezte a testemet borító vásznon, hogy a pecsét gyűrű látható legyen. Semmit sem láttam a testemből az anyag alatt, egy ujjhegynyit sem. Elég apró lehetek, gondoltam miközben a pecsét gyűrű láncát figyeltem hasam táján össze gyűlve.

Dulakodás hangjait hozta a felénk fújó szellő.

A két nő össze nézett felettem majd további szó nélkül Nora becsukta a bejárati ajtót, víve engem is magával. Akkor még nem tudtam, hogy utoljára látom a fekete hajú és szemű fiatal nőt.

Nora bevitt az otthonának egy kisebb szobájába és letett egy egyszemélyes ágyra. Ezután elkezdett kihajtogatni a vászonból, mikor végzett ezzel először csak bámult rám szótlanul.

Leülve mellém habozva megsimogatta a fejem.

- Nem hiszem el. - mondta. - Hogy adhatott át nekem, mikor így nézel ki?

Erre a kérdésre hamarabb megkaptam a választ mint gondoltam.

[a365nap]

Kettőt koppant a fapapucs a padlón, ahogy átléptem a homály pingálta, két kezű, oltáros szobán. Mintha már jártam volna itt, lábam alatt a talaj csupán pára. Hol állsz? - kérdezem most, de a hang elcsuklik ahogy a köd szinte magába rántja mint a szivattyú. 

Látsz e engem, vagy csak a képet ami épp itt lóg a két szemed előtt? Hisz azt sem tudod valós e, ismeretlen akár a sosem - ség. Valahol van egy erő, mi feszít rettenetesen, hoz-visz, néha talán lép, majd engedve a gyeplőn csodálatos port önt két kezem közé. Akár egy érzéki érintés, s érzem bennem az ember két felé szakad, és embert szeretne mindkettő. Fenti, lenti rakás tégla között hatalmas a peremvidék. Itt már semmi sem tart és csak meztelenül zuhanva porladok semmivé, egybeolvadásban valami kékséggel. 

Milyen gyönyörűen virágba lobban és kirobbanó levelei mögül felpillant merengőn, ám nem látható a sötét mélység melyből megfulladtan tört felszínre. Most valahol újszülötten, levegőtlenül keresi helyét a zöldben. Ám finom a kékség, mint a frissen mosott lepedő lágy ráncai, ahogy érdes lábaid között fodrosodnak. Piros talpadon messze futnak a vonalak, melyeket az élet ideje szőtt és vésett mélyen akár a bicska ahogy szeli a húst. Olyan mint a nyom, láthatatlan világok ólom súlyú lenyomata. Majd lábadon valahol megtörik a fény és visz fel a messzi magaslatokba. Széles mellkasodon régen megtört a könny, elfeledett homályból. Itt már semmi sem maradt, hiszen akkor még nem értettem, hogy ha én az embert látom azt majd a te szemed máshogyan tükrözi felém.

Látjuk e a valóságot egyáltalán, s lehet e feledni ahogy sárgán porlik a földbe könnyek sírja? Majd onnan sárgán nő a porladt hús, mely érintésre feloszlik, akár a gőz. Volt s most nincs, de lehet sosem volt, csak a szín, a kép és fények. Még az is lehet, a bársonyos robbanás vette szemem fényét és azt véltem meglátni ott kint. Ahogy most kitekintek azt látom, mit egy szürke vonal húzott világok közé és érezni vélek olyat, mit a szavak gyönge karok közé bugyolálnak. Engem mégis valami szít, hevít, ahogy érzem a kékséget felfelé zubogni a torkomban. Lassan elfulladok egy újabb tenger fenekén, pedig igazán semmi különösre nem vágytam, csupán arra, hogy láss. Persze lehet a vágy is csupán ebből zubog, innen nő a sárga porból, én nincs vagyok a nincsek földjén. 

Ott azonban igazán vagyok, és látom magam, ahogy végigpergetem a hosszú inakon kifeszített képeket. Lépteim keresik a gyönge talajt, s mikor megérkezem csak azt várom, hogy megl��sd a nincset. Nem az embert, nem a létezést, nem a szót, még csak nem is amit sejtesz. Lásd meg, figyelj! Itt állok előtted és te továbbra is csak a képet figyeled, vagy lehet már azt sem. Pedig a nincsed itt áll veled, együtt a térben. Mindenütt jelen, bár sehol sem található, mindig keresőn, de sosem feledve.

Milyen tapintható, érinthető a vágy és zubogtat bennem étereket. Majd elhalkul, hiszen nem marad más mint a csönd. Magamra nézek, ahogy felemészt e hangtalanság, látom ahogy feslik a bőr. Hiszen még azt sem hallottad mi volt, pedig most már nincsen, vagy lehet csak múlt - kiáltom még neked. A szó, a beszéd, valahol ott volt a kötelék. Kell több, vagy ez elég? Nem kell mindig, hogy más legyen. Azonban a testem is tévedett és ott, akkor már minden elveszett egészen. Ködbe fulladt akár én is, ahogy csupán egy képet bámultam és meggyőződésem volt a valóság volt az maga. Csókoltam a portrét, beborultam lábai közé, és nem is észleltem a már elmúló ürességet a vászon mögött. És ott térdeltem továbbra is, pedig mögötte volt, majd nem lett. Én sem vagyok, hiszen nincsségemben is a vágyak rabjaként felcsatolva úszom az árral. Van e vágy, mi látható, és nem csupán a falra hányt színes festék? Vajon most már meglátom e a falon túli létezőt, az igazi és valós formát, és mondd csak te látod e, hogy a bennem látható sem igazán amire vágysz? Hát akkor fedezz fel, robbanj szét, keress, kutass, míg nincsed találod és nincseddé válok, ahogy te is önmagad ‘nincs se volt’-jává égsz.