#őslakos művészet

[dedibelyegei]

Hosszabb nyári hiátus meg egyéb bokros teendők után, egy izgalmas kanadai bélyeggel térek vissza! Egyik személyes kedvencem, mind a mű miatt, mind a megvalósítás okán, a sok kis apró részlet, és a sorozat koncepciója is remek. Tehát ez a bélyeg az 1990-es 'Karácsony - Őslakos művészet' sorozat legnagyobb értékű tagja. Ez több évben is elkészült, szerintem szuper ötlet, hogy ilyen témával dolgozzák fel a karácsonyt. Ez a '90-es sorozat négy tagból áll, mindegyiken egy-egy különböző őslakos népből származó művész alkotásával. Az elsőn Jackson Beardy krí t��rzsből származó festő 'Újjászületés' című festménye látható (34 c), a másodikon Norval Morrisseau ojibwa indián művész dolgoz fel saját stílusában egy klasszikus keresztény Szűz Mária, Kisjézus és Szent János ábrázolást (39 c), míg a harmadikon egy inuit alkotó, Luka Qiatsuk zöld színű kőzetből készült Anya és gyermeke nevű szobra látható (45 c). Minden bélyegen a karácsonyi jókívánság olvasható - Békét a Földnek - három nyelven, angolul, franciául, és az adott művész saját őshonos nyelvén. Az inuit szobron kívül a művészek szignója is szerepel a bélyegeken. Érdekesség, hogy a legkisebb értékű bélyeg vízszintes tájolású, és csak az egyik oldala perforált.

Nézzük meg az én bélyegem kicsit közelebbről, bár mindegyiknek különleges a háttere, talán ennek a leginkább. Ilyen jellegű mintákat biztos sokat látott már mindenki, főleg Brit Kolumbia tartomány területén élő törzsek művészetéből erednek az efféle, egyébként gyakran totemeken is megjelenő rajzok. Ennek a műnek az eredetijét Bill Reid, anyai ágon Haida származású, őslakos művész készítette, aki összességében is észak-nyugat Kanada egyik legjelentősebb művésze volt. A mű címe, A holló gyermekei, mely tulajdonképpen a Haida nép születését örökíti meg, a teremtéstörténetük alapján. Eszerint egy óriási holló leszállt a szigeten ahol a törzs mindig is élt, és meghallotta, hogy egy hatalmas kagylóból hangok jönnek, melyet karmaival felnyitott, így kiszabadítva a haida nép őseit. Erről a művész egy óriási faszobrot is készített korábban, két év alatt:

Na de kik azok a haidák? Ők bizony egyike az első őslakos/északi indián törzseknek akik a Csendes-óceán partjainál éltek. Még különlegesebb, hogy egy bizonyos szigeten Haida Gwaiion éltek és élnek is a mai napig jórészt, illetve még egy-két kisebben melyek már Alaszkához tartoznak jelenleg. Több mint 15.000 évvel ezelőttről vannak nyomok az itteni életről, és a haida történeti kánon is legalább 7500 évre nyúlik vissza. Mikor az euróapiak először találkoztak a haidákkal (spanyolok kötöttek ki először az 1770-es években a szigetükön), nagyjából 30.000-en lehettek. Az euróapiak által behurcolt betegségeknek, elsősorban himlőnek köszönhetően az 1880-as évek végére ez nagyjából 800 főre esett vissza kis híján kipusztult a nép. Manapság a kanadai területen Haida Gwaiion nagyjából 5000-re tehető a létszámuk, amerikai területeken a dél-alaszkai szigeteken pedig nagyjából mégegyszer ennyien élnek. Sajnos a hányattatott múlt és különösen a mostanában fényre kerülő XX.századi, őslakosok erőszakos beiskolázása okán, az eredeti haida nyelvet gyakorlatilag már csak néhány tucat, jórészt 70 év feletti ember beszéli csak. Öröm az ürömben, hogy a 2010-es években komoly erőfeszítések indultak a nyelvi örökség megmentésére és fenntartására, például 2018-ban elkészült az első haida nyelvű film.

Haida Gwaii

A Haida Nemzeti Tanács zászlaja, mely '74 óta működik, de formálisan Kanada mint önrendelkező entitást, csak 2003-ban fogadta el.

Haida város totemekkel, 1878-ból

Haida zenészek napjainkban

A bélyegek amúgy nem különösebben nagy értékűek, tízmilliós tételekben nyomták, de a legértékesebb az itt taglalt hollós 78 centes, a használtak olyan 200 forintot érnek, de egy postatiszta már 500 forint körül kóstál. A teljes sorozat postatisztán 1500 forintért kapható.

[nonquebecoisayul]

És a kultúrharc folytatódik - itt és ott, mindenhol

Tegnap este találkoztam helyben élő brazil barátainkkal, akik magukkal hozták egy épp látogatóban lévő ismerősüket, így a kis fülledt sörözést követően tettünk egy tiszteletkört a régi kikötőben és az óvárosban. Van egy tér a városháza mögött, amit Champs de Mars-nak hívnak, és ami egy jó nagy és rendezett, szabályos alaprajzú zöldfelület. A montréaliak valahogy elképesztő módon képesek agyonütni az ilyen tereket is: az egyik végében egy otromba színfekete kockát húztak fel (ez az ügyészség épülete), aminek egyetlen ablaka sem néz a térre, valójában a tűzfal mered a (neo)klasszicista jellegű térre.

Viszont amit kiváltképp értékelek a montréaliakban, az az, hogy ha már valaki odahányta ezt az építészeti “mesterművet”, akkor addig gondolkodnak, míg az adottságokat figyelembe véve kihoznak belőle mindent, amit csak lehet. Nos, erre a gigantikus fekete falra már évek óta vetítenek esténként (nyaranta több alkalommal, mint telente) különböző jeleneteket. Idén pedig egy 50 perces, sötétedéstől kezdve óránként ismétlődő komplett filmet hoztak létre az alkotók, amelyben feldolgozzák Montréal történetét. A látványos vetítés mellé még hangszórókat is telepítettek, így komplett audiovizuális az élmény. Ingyen.

És ez csak egy a sok-sok nyári program közül, ami itt az élménytársadalmat várja. Persze nem tejjel-mézzel folyó kánaán ez itt sem. Már a szomszédban a terrorizmus, az amerikai fegyverkultúra a totálisan amerikanizálódott Torontóban szedi áldozatait: idén már többen haltak erőszakos, utcai bandaháborús halált, mint tavaly egész évben, ezen a héten pedig ismét vaktában lövöldözött egy őrült arrafelé. Toronto vezetése már Ontario és Ottawa segítségét kéri.

Montréalban is vannak utcai lövöldözések, a belvárosban is akadnak hajnali összetűzések, de szerencsére én még ilyenbe nem szaladtam bele. Annál nagyobb a küzdelem a szimbolikus terekben, különösen a kultúrában. A jazz fesztivál egyik programja botrányos körülmények között került törlésre a félidőben.

A félig színházi, félig zenei műsor a fekete rabszolgák zenei kultúrájából merített és a legnagyobb bűne az volt, hogy mind a rendező, mind a főszereplő és a mellékszereplők jelentős része is fehér volt. Már az első előadás előtt tüntetés kezdődött a darabot bemutató színház bejárata előtt, ahol az elsősorban fekete tüntetők azt kifogásolták, hogy egy ilyen témát nem ildomos túlnyomó részt fehérekkel előadatni. Akkor még nem vették le a darabot a repertoárról, de aztán pár nappal később egy USA-beli énekes lemondta a fellépését a fesztiválon az előadás megtartása miatt, és akkor döntött úgy a vezetőség, hogy törli a maradék alkalmakat.

Mondanom sem kell, hogy azóta ezen lovagol a helyi társadalom, főként a frankofón média. Sőt, azt képzeljétek el, hogy kiderült, hogy ugyanez a rendező valamikor télen Párizsban is rendez egy darabot, ami pedig a helyi őslakos kultúrákkal foglalkozik. Én nem tudom, hány embernek ártahtott ez a Robert Lepage, de vagy két hete a First Nations művészek is megfogalmaztak egy nyílt levelet, amelyben kifogásolják, hogy már ki tudja, hányadszor szól róluk egy mű, de most már ők szeretnék megfogalmazni a saját történetüket.

Paradigmatikus idők ezek, az biztos. Viszont engem nagyon elszomorít, hogy a színházban, a művészetekben is ilyen politikai korrekt szelek fújnak. Az én véleményem ugyanis az, hogy pont azért művészet a művészet, hogy mély és tartalmas kommunikácó alakuljon ki a különbözően gondolkodók között, és fizikai erőszak nélkül tudjuk ki-, meg- és átbeszélni a körülöttünk lévő világot. Engem megrémiszt, hogy ezentúl csak feketék játszhatnak feketéket, fehérek fehéreket, melegek melegeket, transzok transzokat (ld. Scarlett Johansson esetét).

Nonszensz: mindenkinek van véleménye, hallgassuk meg az interpretációkat! Az más kérdés, hogy az intézmények még mindig nagyrészt fehérek és macsók a nyugati kultúrában, és ez egész biztos nem segít a mások bemutatkozási lehetőségein. Viszont ezen kellene dolgozni a hatalmi struktúrában: lehetőséget, platformot biztosítani mindenkinek, aki tehetségével szeretne megnyilvánulni. Errefelé ráadásul tényleg csak az kerülhet a poszterekre, amire van igény: közel nincs olyan állami kultúratámogatás, mint Európában. Itt az marad a felszínen, aki talál szponzort és elég nézőt. De miért ne: hadd döntsön a néző. Ha egy műsor teltházzal megy, akkor menjen! A párbeszédet és az érzékenyítést nem a fesztiválokon, hanem az iskolapadban kell kezdeni.

[onsieluenkeli]

Aham, én is detto ugyanazt a csalódottságot éreztem. Két év várakozás után azonnal elakartam elolvasni az érdemi kritikákat sorozatról, és teljesen ledöbbentett az, amit a kritikusok műveltek főképp az USA-ban. Állati gusztustalan, hogy még a fáradságot sem vették, és el sem mentek az elővetítésekre, amelyekre meghívták őket. Vagy ha vette is a fáradságot valaki, az is csak pár részt ült végig. Ez a tiszta szégyen. Ez a legalja. Így nem lehet korrekten véleményezni. Amit műveltek, nem kritikusi munka volt. (Úgy kirúgnám őket, mint huzat).

A magyar Port-ot szerkesztő valaki is akkora baromságot írt be az ismertetőbe, hogy ez is egyszerűen hihetetlen. = A setétség a köbön.

● Geralt nem gyilkos, és pláne nem bérgyilkos. Szőrnyvadász, és szörnyetegeket öl. Az pedig, hogy mi számít annak, nagyon lényeges és tanulságos a Witcher történetekben.

● Ebben a világban nem létezik eredendően (születetten) gonosz, vagy jó. Itt mindennek ok és okozata van. A mocsári lidércek, hullafalók, óriáspókok is mesterségesen teremtődtek, egy-egy elborult mágus elrontott kísérletei által. A Witcherek pedig azért jöttek létre, hogy ezt a szemetet ♻ eltakarítsák. Az egyszerű harcosok már nem bírnak el a szőrnyetegekkel, akik rengeteg bosszúságot okozhatnak a falvaknak, és a városoknak. A mágusok pedig bolondok lennének ilyen alantas és koszos munkát elvégezni. Tehát ez miatt hozták létre anno Witchereket, akik erejükben, és képességeikben jobbak a szimpla halandóknál, de nem is rendelkeznek túl nagy mágikus tudással, és elég bölcsen tudnak bánni a rájuk szabott feladatokkal. Döntenek, és a döntéseiknek mindig lesznek következményeik is.

● A Witcher nem hisz a babonákban, a karmában, a végzetben. Ezeket mesterségesen generált bullshit-eknek tartja. Mások a végzetet csak a lélek vágyának a megtestesülésének gondolják, azért hogy a lélek gyarapodjon. - Bárkinek is van igaza, az biztos hogy minden történeti szál ok-okozattal és olyan végzetszerűen valahogy mégis összeér.

● Ha valaki megmenti valaki másnak az életét, olyankor az „🎁 ajándék” törvényét lehet cserébe kérni, hisz egy életet nem lehet pénzbeli értékkel kifejezni.

● A Witcher világának a megszületése klasszikusan van magyarázva. - Sok ezer évvel ezelőtt történt egy ősrobbanás a világegyetemben és minden faj balszerencséjére pont 1 azon bolygóra került. (multikúlti társadalom)

● A szőrnyek ellen a legjobb fegyver az ezüst. Ezüst kard, ezüst lánc, ezüst medál.

● Érdekesség: Az írónak bizony vannak Magyar barátai, és nem véletlen a néha előforduló magyar hangzású szó, vagy magyar név a történetben. Andrzej Sapkowski pedig minden idők egyik legjobb fantasy írója = nem véletlenül untam bele olyan hamar a Trónok harcába, ami kiszámíthatóbb, klasszikus, elfogult, és sokkalta lazább sssoftporn fantasy.

...

● Elméletileg a legnegatívabb főellenség a délen fekvő Nilfgaard-i birodalom. Nagyon erős hadsereggel és vezetőkkel rendelkezik, és bárki aki nem őslakos 100% a halálfia. Nekik semmi sem számít, bármilyen eszközt bátran bevetnek, és csak egy céljuk van... az összes többi birodalmat megakarják hódítani, azért hogy még nagyobbak, még egységesebbek, és persze még erősebbek legyenek. A legpozitívabb bennük talán az, hogy nem rasszisták, és kirekesztőek. Náluk aki őslakos, az egyenlőnek számít és tisztelve van. (Tündék, törpök, félvérek, stb...)

DÉL (őslakosok)

⬇

🔥

⬆

ÉSZAK (emberek)

● Az északi területeket pedig az ember hódította meg, az ember uralkodik felettük. Az ember aki talán a legtöbb faj közül a leggyarlóbb, aki túl mohó és elfogadás helyett inkább csak elvenni akar mindent a másiktól. A kirekesztés, az intolerancia pedig általános náluk. Szóval megvannak rendesen a hibáik, és az északi királyságokban léteznek nagyon is nyomós okok arra, hogy miért is vonzották be saját magukra a nagy háborút.

Megpróbálom röviden és Spoiler mentesen ezt elmagyarázni.

Az első rész legvégéből 🎬 kihagytak egy fontos felismerést a filmkészítők. Méghozzá pont azt, hogy annak az országnak amiről szó volt, a trónja üres marad, és a marakodók kezére kerül, és a jóslat valóban valóra válik.

Azután megismerhetjük Ciri nagymamáját, egy vaskezű uralkodó, és háborúra is éhes Margareth Teacher-ert mintáz. Ciri szülei meghaltak egy hajószerencsétlenségben, ami pont a Nilfgaard-i vizeken történt, és állítólag ez sem véletlen baleset volt...

És ott vannak a Dryádok, az erdőt védelmező Nimfák. Ezek törékeny, alapjáraton békés és barátságos lények, akik matriarchátus társadalomban élnek. És láthatjuk majd, hogy a konfliktusok és a háborúk még őket is elérték, és láthatóan nagyon bizalmatlanok az idegenekhez, és kérdezés nélkül lenyilaznak bárkit aki az erdejük közelébe téved. (kivéve persze ha nőnemű lényről van szó)

Temeria uralkodója, Foltest király történetét ha jól megfigyeled észreveheted, hogy neki valójában az egész családja betegh, és ezek már alapból sem jó döntésekre képes uralkodók. A családjában pedig van egy Striga. És aki egyszer már gonosszá vált, és kitapasztalta azt a harapós életmódot, az már mindörökre hordozhatja magában azt. A Witcher a könyvben/játékban jobban kibontakoztatja a Striga történetét, akit egy ártatlan bűnözőhöz hasonlít, és aki hiába szenvedte le a büntetését, és hiába kezdhetne új életet, attól még az emberek pletykálnak, gonoszak, és simán félelmet tudnak generálni róla újra, és újra, és újra... -->> Egy sokat bántott (volt) bűnözőből újra elő lehet hozni a gonoszt... A Witcher pedig ezért is dilemmázik olyan sokat azon, hogy egyáltalán segítsen-e Foltest királynak, és hogyan. + Amúgy pont Temeriában található a Mágus akadémia is... És a háború célirányosan ebbe az irányba tart.

Sajnos az író a történeteihez sohasem készített el egyetlenegy komoly térképet sem. Fejben pedig elég nehéz elképzelni ezt a világot. A videojátékokat készítők is rendesen bekavarodtak, és mind a 3 rész egy kissé eltérőre sikerült. Én sem tudom melyik a legjobb térkép, mert mindegyiknél akad érthető logika is. Az biztos hogy a déli őslakosok ki lettek szorítva a szárazföldről, míg az emberek uralta területek a kontinens belsejében vannak.

Temeria fővarosa Vízima. Cintria királysága elméletileg ez alatt kellene hogy legyen egy hosszú tengerparti szakasszal. Ezért tudja a leghamarabb leigázni az ellenség is, mert ez van a legközelebb hozzájuk. Temeria keleti felében található a mágustorony. A Witcherek otthona pedig az a bizonyos hegyekben levő Kaer Morhen. Oxenfurt és Novigrad pedig Tündéktől ellopott szintén nagyon értékes helyeknek számítanak.

És akkor ott vannak még a Mágusok. Elég hamar kiderül a számunkra hogy bizony akad aki gusztustalan sz@rkavaró és hazug, más lelketlen, de találkozunk majd bosszúszomjassal, csalódottal, árulóval, és megrögzött karrieristával is. Csupa sebzett lelkek, akik közül bárki is kerül egy-egy uralkodó, nemes, vagy éppen egy lovag mellé tanácsadónak, egyáltalán nem biztos hogy az adott birodalom oly szerencsés lesz majd általuk. A mágia Káosz, Művészet és Tudomány. Átok, áldás és haladás. Minden attól függ, ki használja fel a mágiát, hogyan, és mi célból.

Azok, akik rendelkeznek mágikus erővel, a természetes halál nem tud végezni velük. Ezért van az, hogy nem öregszenek. - Azért, hogy könnyebben tudja mégis követni a sorozatban a néző az idővonalak váltakozását, elég csak a ruháikat megfigyelnünk. Minél régebben játszodik egy-egy történet, annál biztosabb hogy a szereplők rongyosabbak és szakadtabbak, hisz régebben nem volt meg a nagy hírnevük, és nem tudtak még olyan könnyen szert tenni menőbb göncökre, és varázscuccokra se.

.

Ezeknek a fényében nem véletlen hogy a Witcher "mindenféle hatalomból kiábrándult, így cinikusan tekint az egész világra, és inkább a saját morális kódexe szerint él".

.

[dedibelyegei]

Nos, irány újra Óceánia! Új-zélandi bélyeg már több is szerepelt a blogon, ausztrál viszont még nem, így kipipálunk még egy országot. Ez bizony nem egy mai darab, és külön érdekesség, hogy kettős nyomású bélyeg, először kijött egy elég hektikus sorozatban, aztán hat évre rá újranyomták egy másik teljesen más sorozatból származó bélyeggel együtt. A bélyeg az őslakos művészeteknek állít emléket, a háttér is egy jellemző motívumot jelenít meg, illetve az alligátor (vagy krokodil?) ábrázolása is tőlük származik. Névértékünk két shilling, ebből is látható, hogy nem mostanában nyomták ezt a bélyeget. Na de mikori is akkor pontosan?

Az első sorozatot amiben ez a bélyeg szerepelt 1948 és 1950 között nyomták. Ez egy héttagú sorozat volt, teljesen nem összefüggő dizájnvilággal, és méretekkel (vagy hát részben igen), címe is csak annyi hogy Ausztrália, semmi egyéb tematika. Méretben az első három legkisebb címlet ugyanekkora, a második négy nagyobb és négyzetalakú. Stílusban az első kettő követ egy sémát, ez az aboroginal teljesen kakukktojás, lehet amúgy szándékosan kicsit, hogy kilógjon az átlag európai típusú ausztrál értékekből/motívumokból. Az utsó négy teljesen azonos motívumú bélyeg, négy különböző színben.

A postatiszta darabok mindegyikből már észrevehető értéket képviselnek, de az két legnagyobb névértékű bélyeg (kék-zöld, 1-2 fontos) kifejezetten értékes, már használt állapotban is 1-2ezer forint darabja az egy fontosnak, akár 5.000 a zöldnek, postatisztán pedig a 10.000 forint is előfordul a kékért, a zöldnél ha egyáltalán febukkan egy bizony az 50-60ezer forintos érték is előfordulhat. Találtam egy teljes postatiszta sorozatot is árulva, az 65.000 forintért megy jelenleg átszámítva.

No és akkor nézzük még mi történt a kedves kis hüllőnkkel. Ahogy az elején írtam, ezt a bélyeget kiadták mégegyszer a forradalmunk évében, 1956-ban. Az én birtokomban egy ilyen van, a színárnyalatról lehet beazonosítani az eltérést, másban minden megegyezik, az '56-os darabok barnásabbak, az eredetiek meg szürkésebbek. Egy 1953-as Erzsébet királynős piros 3,5 shillinges bélyeggel nyomták újra együtt, nem tudom miért ezekre esett a választás.

Ha összevetitek látható is az eltérő árnyalat. Az '56-os gyík is megér azért egy pár 100 forintot, mégiscsak idestova 70 éves lesz, egy postatiszta belőle pedig itt is megüti a 2.000 forintot.