#önző vagyok

[neonkonnycseppek]

Egyre hangosabbak a démonok bennem, le sem fekszem, úgy élek mint egy szellem…

Bruno x Spacc - Önző vagyok

@neonkonnycseppek

[nemertem]

talán túl önző vagyok de azt akarom hogy mindenkinél jobban szeress

[papirszivek]

Azt akarom hogy szeressenek amikor én sem tudom szeretni magamat és nem tudom hogyan kell szeretni.

Önző vagyok.

[szigetingy]

Tehát ma. Tehát ma nem hagyom, hogy valaki dühös legyen miattam vagy feldühítsen. Tehát ma azt fogok csinálni, amit akarok és nem azt, amit nem. Tehát ma nem fogok aggódni a tegnap vagy a holnap miatt. Tehát ma én leszek a legjobb, de nem az a legjobb, akit más valaki elvár. Tehát a ma végre rólam szól. Tehát önző vagyok ma? Talán ma. (Íróiskola – Borzasztót írni könnyű)

[csacskamacskamocska]

Entrópia a szerelemben

John Gottman kapcsolatkutató szerint a kapcsolatoknak azért lesz vége, mert az egyik vagy mindkét fél kevés energiát tesz a kapcsolatba. Pont. Azt hiszem, ez olyan helyzetekre is igaz, amire mást szoktunk mondani. Nem nagyon fogadjuk el, hogy a kapcsolat, mint egy önálló dolog, sok energiát igényel. Talán azért is szeretjük, ha sok közös érdeklődés van, közös tervek, közös jövőkép, mert akkor úgy valósíthatjuk meg a saját céljainkat, hogy közben a kapcsolatot is éltetjük a figyelmünkkel, az energiáinkkal. E nélkül, vagyok én, a saját kedvteléseim, terveim az életemmel, és van ő, valami tök mással. Máshova jár, mást szeret, más az életcélja. Miért vagyunk együtt? Mert éppen egy adott pillanatban volt valami közös dolog, egy közös fókusz, egy megoldandó kérdés az életünkben. Kellek-e valakinek? – jaja, valakinek biztos, és puff beesik Ő. Az ember társas lény, akármennyire is gondolja magát magányos farkasnak, jobban él, egészségesebb és hosszabb életű, ha nem egyedül van. De a párkapcsolatot ki lehet váltani más, szoros kapcsolatokkal, ha azok valóban jól működnek, kvázi mindig elérhetőek, mindig támaszt nyújtanak, mindig benne vagyunk és bennünk vannak – a lelkünkben. Az ember a kölcsönös kötődést és szeretetet akarja megélni, nem azt amikor nem tud reggel bemenni a fürdőszobába. De ez is egy bonyolult téma sok szinttel, sok járattal.

John Gottman a kapcsolatokra jellemző energiadeficitet a termodinamika második főtételéhez hasonlítja, amely szerint a magukra hagyott rendszerekben olyan folyamatok játszódhatnak le, melyek a rendezetlenséget, a véletlenszerűséget növelik. Ilyen zárt rendszer a házasság is, eldeformálódik, ha nem teszünk bele több energiát.  A sikeres kapcsolatokba időt és erőfeszítést kell fektetni.

Tudjuk, mondjuk, de nem csináljuk.

Vagy túlságosan leegyszerűsítjük vagy túlságosan agyonbonyolítjuk a kapcsolatainkhoz kapcsolódó gondolatainkat. Leegyszerűsítés: nekem jó legyen (önmegvalósítás, énhatárok, egy életünk van, senki ne mondja meg mit csinálhatok, fuss, redflag, ne hagyd magad ugráltatni, ne hagyd magad kihasználni, követeld ki a tiszteletet, találsz jobbat, hagyd el a mérgező embereket, te tudod, hogy neked mi jó, valósítsd meg az álmaidat, tisztítsd meg a környezetedet az energiavámpíroktól, keresd a lelki békét, a boldogságod a te kezedben van, később ennél csak rosszabb lesz, senkinek nem dolga a te boldogságod) Vagy agyon bonyolítjuk: szeretet (a szeretet elfogadó, légy megértő, nehéz gyerekkora volt, traumái vannak, sérültek vagytok mindketten, tanulj technikákat, tanulj meg kommunikálni, pszichológia, ne add fel csak azért mert nehéz, ne légy önző, a szeretet mindent legyőz, ennek bele kell férnie, a kapcsolatok bonyolultak, ne hagyd, hogy az ego beszéljen belőled, ha erős vagy, ha bel��l rendben vagy az kihat a másikra és az egész kapcsolatra)

Mintha ketten beszélnék tele az ember fejét, rángatva ide-oda. Mondjuk, így kész csoda, ha egyáltalán előfordul, hogy nem basszuk el.

Kihelyezhetnénk a dolgot, és azt mondanánk, hogy van ez a kapcsolat, és ez fontos nekem. Pont. Ezért, nem csak magamra és nem csak rád figyelek, hanem arra is, hogy mi a jó a kapcsolatnak. Mert vannak dolgok, amik jók nekem, de nem jók a kapcsolatnak. Mondjuk egy félrekúrás. Van a mi jó neked, de nem jó a kapcsolatnak. Ha hagyom, hogy minden problémát az exeddel beszélj meg. Van ami mindkettőnknek jó, és mégsem jó a kapcsolatnak. Pl úgy teszünk, mintha nem lennének problémák, elvicceljük, halogatjuk a komoly beszélgetéseket, egy közös tagadásban vagyunk.

Néha nekem nem jó az, ami jót tesz a kapcsolatnak, de tudom, hogy jót tesz a kapcsolatnak. Pl nem rugózom az érzékenységeden, mert bár tudom, hogy jogom van azt tenni amit csak akarok, de amire mondtad, hogy bánt vagy zavar, azt nem piszkálom, nem provokálom. Lemondok valamiről, mert az jót tesz a kapcsolatunknak.

Csak a mesékben van olyan, hogy minden magától működik. Akik rég óta vannak együtt, sőt már nagyon rég, azok szeretik úgy látni, mintha köztük mindig harmónia lett volna. Ezek hiteltelen dolgok. Nincs mindig harmónia és bármilyen érzelem megengedett egy kapcsolatban. Egészen addig, amíg magát a kapcsolatot fent akarjuk tartani, és ebben biztosak vagyunk. Vagy legalább az idő nagyobb részében biztosak vagyunk. :)

Amikor egyenrangúságot alakítasz ki, akkor a kapcsolatért teszel. Nem a másik emberért, hanem a kapcsolat fennmaradásáért. Amikor javítod a kommunikációdat, beszélgetsz a felmerült problémákról vagy beszélgetsz magáról a kapcsolatról (mi a cél, hogy érzed magad benne, mit találsz jónak, miben változtatnál) akkor a kapcsolatot erősíted.

Tudom, hogy nem könnyű úgy gondolkodni, hogy nem én és nem te vagy a dolog közepe, hanem teljesen különálló harmadik dolog. A kapcsolat. A kapcsolat nem azonos veled. Csak veled van EZ a kapcsolatom, de nem azonos veled. Nem egy személy, hanem egy mód. Nem szeretünk az érzelmi kapcsolatainkra úgy gondolni, mint egy kommunikációs formára. És ez a szentimentalizmusra való igényünk el is viszi az egészet a picsába.

[anyadisszeretne]

Ha eltűnnék messzire....

Először is kérlek ne haragudj majd érte és próbáld meg megérteni. Kérlek vedd majd figyelembe, hogy minden erőmmel azon voltam, hogy ne legyek hülye, rossz, dagadt , béna és kevés vedd figyelembe, hogy sosem voltam önző és nem választottam csak nagyon ritkán magamat. Ha tehettem mindig mindenkit támogattam és barát voltam akkor is amikor ti a legrosszabb időszakomban is magamra hagytatok. Ne haragudj amiért kopogsz és én nem nyitok többé ajtót, hogy nem veszem fel a telefont,nem csapkodom és nem veszekszem többé.

De fáradt vagyok, fáradt vagyok magyarázatot adni, fáradt vagyok harcolni a testemmel és a súllyal ami egyszer le majd fel jön. Fáradt vagyok az olyan emberekhez is mint te. Fáradt vagyok szeretni és fáradt vagyok élni. Nem akarok időt pazarolni olyan dolgokra és emberekre akikre vagy amikre nem érdemes, kérlek ne haragudj.

Sajnálom de magamat szeretném választani most még utoljára.

[the-fool-who-loves]

mindig én vagyok az önző és a mártír én, én, én

ha tudnád hányszor tettem félre minden megsértődést és becsületet, nem így vélekednél..

[heandihavethesamesecret]

-Ugye így már nem találkozol vele, hogy barátnője van?

-Ugyan drágám…önző vagyok ha róla van szó…

[haw-duck]

Dühből kiindulva

Van hogy úgy csinálok, hát csináljunk úgy!

De akkor mindannyian éppen ugyanúgy!

Mintha nem lenne sehol semmi baj,

Mintha bármikor működne a fehér zaj,

Mintha a világ nem állna harcba magával,

Mintha bárki is gondolkozna az agyával!

Szóval ez az amit most kellene hogy csináljunk,

Tegyünk úgy mintha nem lángolna a világunk!

Mintha nem lennének a fejtelenek fejesek,

Mintha mindig előállnának a kezesek.

Mintha nem lenne a járdán senki aki kúszva tipródik,

Mintha úgy tudnánk hogy csak az igaz íródik.

Most nézzünk egymásra és mind úgy csináljunk,

Tegyünk úgy mintha nem lenne kit utáljunk!

Mintha nem lenne bennünk felgyülemlett gyűlölet,

Mintha nem kerülgetne minket az őrület.

Mintha nem kerített volna hatalmába önző bűvölet,

Mintha nem kellene utálnod a saját tükrödet.

Most állj és ne csinálj úgy ahogy más is csinálná!

Tegyél úgy mintha elkürtölted volna világgá,

Mintha elmondtad volna hogy ki vagy igazából!

Mintha nem kértél volna senkinek a vigaszából,

Mintha elég lett volna az, hogy éppen létezel,

Mintha nem bűn lett volna az amit éppen élvezel.

Csinálj úgy mintha bárhol bátran élhetnél,

Mond úgy mintha bármikor beszélhetnél!

Nyisd ki a szemed, és csinálj úgy mintha láthatnál!

Indulj el úgy mintha bármeddig várhatnál!

Nyújtózkodj úgy mintha a hely sehol nem lenne szűkös!

Most pedig 'tedd szívedre a kezed, és mond utánam: ,,Én nem vagyok bűnös!"

[erosnekszulettem]

Kibaszottul önző vagyok... az az igazság mert nyitottnak kellene lennem mindenki másra rajtad kívül de nem... nem vagyok sőt sosem voltak ilyen magasak a falaim...

Jön majd más faszom duma...

És mi van akkor ha en nem akarok mást? Mi van akkor ha nekem kell az a sok rossz és kell az a sok jó is ami veled együtt jár? Mi van akkor ha mindezek ellenére még mindig reménykedem...

[a-kaosz-istene]

Felfigyeltem soraidnak olvasása közben, hogy sokszor a társadalmi normák szerinti gyerekvállalás és a generációs átkot amit tovább ad az emberiség a gyerekeiknek témát. Engem is elgondolkodtat ez a dolog… Kiváncsi vagyok, hogy te szeretnél-e ezeken túl is vállalni gyereket.

Nem tudom, mi lesz majd, csupán azt, hogy még nem tartok ott semmilyen szempontból, de főleg mentálisan. Még rengeteget kell dolgoznom magamon ahhoz. Nem akarom továbbvinni a mérgező módszereket. Az egyik faktor amit a legtöbben nem is vesznek figyelembe és durva családi tragédiákhoz vezet. Sokat hallom a vitákat akörül, hogy milyen önző dolog nem vállalni gyereket. Sosem zavart, hogy élnek más emberek, viszont nevetségesen egyszerű megindokolni, hogy miért önzőbb gyereket vállalni, mint nem. Puszta logikai érvelés. Világra hozol valakit anélkül, hogy ő létezni akarna, mert te azt akarod, hogy létezzen és aztán ezért hálásnak kellene lennie? Igaz, lehetetlen előre megkérdezni, de ez is csak egy másik ok... Köszi, soha nem akartam itt lenni, de most már el sem mehetek, mert az bántana? Nem tartozol semmivel a szüleidnek. Azért itatja bele az agyadba a társadalom és a szülők úgy általában, hogy örökre a bábuk maradj és újraélhessék az életük rajtad keresztül és ez normalizált. Az, hogy most itt vagy két felnőtt ember döntése volt, akik ismerték a következményeket, nem a tiéd. Akár szeretnek akár nem, az igazság az, hogy saját maguknak hoztak létre, hiszen nem tehetsz jót valakivel, aki nem is létezik. Ahogy rosszat sem. Bár nézőpont kérdése… Ha azt gondolod az élet ajándék, akkor világi jótevőnek érezheted magad tőle. Azok akik azt mondják, hogy önzőség nem gyereket vállalni úgy értik, hogy ha már ők feladtak bizonyos dolgokat a gyerekes életért, akkor neked is fel kéne, mert az mekkora önzőség, hogy neked nem kell fekáliát takarítanod a falról, hajnali fél hatkor. Még akkor is, ha önzőség volna, gyermektelennek lenni, tervezed az életed. Annak mindig önzőnek kellene lennie, mert a végén csak rólad szól. Csinálj, amit akarsz. Vetess el tíz gyereket, vagy szülj tízet. Nekem mindegy, de ha már megszülöd magadnak, neveld is fel lelkiismeretesen.

[csak-mi]

Sokat gondolkoztam, hogy ez megíródjon-e

De végülis miért ne..

Azt hiszem kevés olyan rossz kapcsolat van, mint ahogy a miénk indult Ameliaval. Van a jó kis lány meg a rossz fiú, az ember aki segít, ápol és aki kárt okoz mindenben amihez hozzá ér.

Voltam én akit utálni lehetett mindenért amit tesz vagy mond és volt ő, a nő.

Ergo utálva néztünk egymásra évekig, utálva beszéltünk egymásról és utálva éltünk egymás mellett ebben a börtönben.

Talán nem meglepő ezek után ha azt mondom, rengeteget harcoltunk egymás ellen.

Végül ahogy az idő is, minden megváltozott.

Először akaratlanul de mégis muszájból összekötött minket az élet, egymásra szoroltunk és együtt oldottunk meg problémákat. Mint mondtam, muszájból. Bár változtak a dolgok itt még nem szívleltük egymást. Persze a sokadik ilyen probléma megoldás után, ahogy minden ember úgy mi is, ragasztottunk egymásra szokásokat, tanultunk egymástól, többek lettünk egymás által és bele láttunk egymásba.. Kétség kívül jobb viszonyunk lett majd eljutottunk oda, hogy már számtalanszor köszönhettük egymásnak az életünket, túlzás nélkül.. Függtünk egymástól és nem csak függtünk, már-már összenőttünk.

Mindenbizonnyal az egyik legfontosabb személy lett az életemben akinek nagyon sok mindent köszönhetek.

Végül itt vagyunk a jelenben.

Oly régről de mégis tisztán emlékszem rá Amelia mégis hogy szabadulhat ebből a börtönből, emlékszem Tomi szavaira, hogy ő akkor tűnik majd el ha egy lány gyermekünk lesz.

Bár én nem szabadulhatok innen és bár rengeteget vesztek azzal, hogy nem lesz itt nekem, mégis már régóta célom, hogy megszüllessen, hogy szabadulhasson. De mégis hogyan, kitől, hisz én gyereket se akartam sose.. Nem nekem való az, nem egy ilyen embernek, mondtam mindig. Végül persze jött valaki, Ő akinél azt mondtam mellette, vele belemennék ebbe, sőt akarnám.

Nyilván kitalálható, nem jött össze.

Mindenki hibázott, sokat, nagyokat. Így ment mindenki tovább a maga útján..

Majd jött a kérdés, ha megtehetem, hogy Amelia szabad legyen.. Miért vagyok önző, miért nem mentem ki ebből a káoszból?!

Szóval félre dobtam önös mivoltomat, megtehetem, adott minden hozzá, megtehetem, meg kell tennem, megmenthetem és megmentem..

Így történt, hogy az egyik legrosszabb kapcsolatból az egyik legjobb lett eme "csodálatos" káoszban. Így történt, hogy bár én, én maradtam, mégis teljesen más ember lettem.

Így történik, hogy bár Amelia itt bent soha nem lehet majd velem, mégis örökké velem marad.

Lehet nem normális dolog, hogy hiányozni fog miközben a karomban tartom majd de még mindig dolgozom ezt felfele..

Itt lesz de másként lesz itt.

Itt lesz de rajtam múlik, hogy olyan lesz-e mint ahogy itt bent megismertem. Persze én mindent megteszek majd, hogy megtanítsam jó lány lenni, hogy olyan legyen amilyen volt, hogy büszke legyen rám és én is rá, hogy vissza adjam neki azt a sok mindent amit adott.. Talán senki más nem is tehetné ezt meg, nem lenne igazságos ha nem én tehetném ezt meg..

Bár gondolni gondoltam már rá, hogy el fog jönni ez az idő, sosem volt még ennyire valóságos és ahol valami kezdődik ott más jelen esetben sajnos véget is ér..

Önzőség de bár itt bent is itt maradnál, miközben megszemélyesedsz az évek alatt..

Önzőség de tipikusan Falánk vagyok.. Mindig többet akarok mint ami jár. Persze talán ezért is tartunk itt és ez jó talán..

Szóval azthiszem ez a mi történetünk eleje és vége, egymás ellen majd végül egymással..

Amelia nélkül, végül Ameliával az oldalamon.

Fél év és megszabadulhatsz ebből a káoszból Amelia.

[soursoulsblog]

Önző vagyok, de érted nem adom fel a terveimet.

-túl sok vagy

[csacskamacskamocska]

Mások vagyunk

Hasonló a hasonlóval vs. az ellentétek vonzzák egymást. Amikor szeretnél valakit „elcsábítani” mert tetszik, mert vonzódsz, mert belehabarodtál és látsz benne valami különlegeset amiért megéri tenni is érte, akkor szeretnéd látni és láttatni, hogy hasonlóak vagytok. Arra koncentrál az ember, hogy mik a közös dolgok. Közös érdeklődés, hasonló ízlés, ételben, zenében, öltözködésben, művészetben, hobbiban, sportban, játékban, közeli és távoli célokban. Ha nagyon akarod, megtalálod! Arról nem is beszélve (én ezt éltem meg), hogy ha színes személyiség vagy, elfogadó és érdeklődő, akkor biztosan találsz közös pontokat, mert AZ IS érdekel, kedveled, szoktad, láttad már, kipróbálnád. Nem úgy idomul az ember ilyenkor, mint az alárendelődők, de azért szeretne megfelelni, szeretné, ha a másik is észrevenné az átfedéseket. "Gyere, gyere, jó lesz nekünk együtt!" – az ember próbálja ezt sugallni. És kezd valami közös dolog kialakulni. Elkezdtem érezni, hogy ha engem érdekelt valami, ő is vett, ha neki volt valami, kikérdeztem a tapasztalatairól és én is vettem, ha csináltam valamit jött és kipróbálta. Tény, hogy amiket én csináltam, érdekelt, azt kipróbálta és leszarozta, sok év alatt sem lett olyan élményem, hogy rám nevetett volna, hogy hű, ez marhajó volt, de jó, hogy csináltuk. Max megköszönte a lehetőséget, a szervezést. Én meg marhára igyekeztem, hogy valami már csak jó lesz. Aztán egy nap, az első és egyetlen kettesben töltött estén a sírásig kínzott a szövegével, hogy önző vagyok, és ez se jó meg az se jó, ilyen vagyok, olyan vagyok és végül elmondta, hogy csak annyi a közös bennünk, hogy mindketten egyedül élünk, de amúgy mi semmiben nem hasonlítunk.

Ott maradt a lelkemben a mondat. Sok évnyi közös projekt és közösen megélt program és millió hektónyi szeretettel, szerelemmel és támogatásba ölt energiával a hátam mögött ott ültem és nem akartam elhinni, hogy mi semmiben sem hasonlítunk. Hogy nem sikerült látnia a közös dolgokat. Nem sikerült láttatnom vele, hogy mi jók lennénk együtt.

Nem akkor jutottam el a dacig, hanem sokkal később. Még kellett vagy két év. És akkor le is írtam neki. Mi semmiben sem hasonlítunk egymásra. Menj, és nyalj annak, aki imponál neked. Menj nyugodtan és teperj ott, ahol szeretnél jófejnek látszani elhazudva a valódi énedet a valódi érdeklődéseidet, a valódi életedet, ahol kevés lesz a műveltséged, a tájékozottságod, a lendületed, az érdeklődésed, az energiád. Mi nem hasonlítunk, és ha hasonlítanánk is le fogom tagadni.

Olyan és annyi könyvet olvastam, aminek a mélységét soha nem is értenéd. Olyan és annyi kiállításon jártam, annyiféle koncerten, annyiféle vallási, művészeti közösségben, a munkám során a feladataim, a kihívások, a problémák, az emberek sokasága, a képzések sokfélesége, el sem tudom mondani milyen sokféle, színes dologgal foglalkoztam eddigi életemben. És egy szerelem miatt elkezdtem ezeket értéktelennek, kevésnek, nevetségesnek látni. Magammal együtt. Magányosnak, problémásnak, szorongónak láttam magam, mert odaültem egy magányos, problémás, szorongó és negatív ember mellé és együttérzően (és szerelmesen) átöleltem. És elücsörögtem mellette 10-15 évet.

De mi nem hasonlítunk, és az utóbbi hetekben visszakaptam a színeimet. Ömlik rám a kedvesség, a támogatás, az elismerés. Jónak, hasznosnak, érdekesnek érzem magam. Mindezt ajándékba kaptam az élettől. Közvetlenül semmit nem tettem azokért az emberekért. Csak mást tükröztek vissza belőlem és felragyogott minden. Tudom, hogy van árnyék, nem vagyok sem mindentudó, sem tökéletes. Én ezt tudom. Dolgozom a hibáimon, bár ennek a munkának sosem lesz vége, de igyekszem.

És nem sajnálom, hogy nem hasonlítunk

[teleaszivem]

Tudod…

A csillagokat lehozhattam volna az égről, akkor sem lettem volna elég neked.

Önző vagy…

Az összes szeretetemet elfogadtad és kihasználtál…kihasználtad, hogy én láttam benned a jót…láttam, hogy ki is lehetnél te.

Gondoltam majd én leszek az aki miatt jobb ember leszel hisz erről szólnak a kapcsolatok:visszük előre a másikat és segítünk egymásnak, hogy jobb emberek legyünk…..

De te mégis lehúztál engem, tönkretettél de én ennek ellenére is győzködtem magam és a körülöttem lévőket akik csak a fejüket fogták, hogy te nem ilyen vagy…

Kifogásokat kerestem helyetted, hogy mit miért csináltál, hogy mi az oka annak, hogy bántasz, hogy hazudsz

Milliószor elsétálhattam volna… el is kellett volna de én bíztam benned… bíztam BENNÜNK. Hiba volt

Sok mindent köszönhetek is neked ez igaz..

Sok mindent tanítottál nekem, jobban megismertem magam és azt, hogy milyen erős is vagyok

Azt is megtanultam, hogy nem elég a szeretet hiába van bennünk rengeteg

A fejemben már ezt egy ideje tudtam de a szívemnek mégis több idő kellett ,hogy fájjon, fájjon addig ameddig nem fáj már…

[anyadisszeretne]

Azt kérdezik, hogy hogyan csinálom...hogyan bírok el ennyi terhet, miért vagyok ilyen szerencsés, hogy nekem minden pikk - pakk összejön. De ez nem szerencse, íme néhány "lecke" amelyet az élet tanított.

1. Legyen hited, kurvára mindegy, hogy az Istenhez, Allahhoz vagy a Tündérekhez de legyen hited.

2. Bízd rá magad a Allahra (arra akiben hiszel)

3. Légy kedves, tök mindegy, hogy az Erizske patkány volt veled te akkor is légy kedves

4.Légy alázatos

5. Segíts ott ahol van értelme a segítségnek.

6. Senkiben ne bízz, de hallgasd végig őket adj nekik egy esélyt.

7.Te legyél az első önmagad számára

8.Merj önző lenni de tudd mikor ne legyél az.

9.Ne engedj elég közel senkit egésszen addig amíg az meg nem mutatja, hogy kitartó.

10. Szeresd az életed, ne panaszkodj... Légy pozitív.

Voltak napok amikor nem láttam a kiutat, anyám alkoholista, a Mama nevelt fel és az apám. Amikor a Mama meghalt, én elveszítettem önmagam, ő volt a legjobb barátom. Ő egy hívő ember volt, és akármilyen rossz volt a helyzet kérte Istent, hogy adjon neki erőt. Én is letérdeltem hát öt évvel ezelőtt és kértem Allahot, hogy adjon nekem erőt, hogy erős lehessek.