#élő

[hicapacity]

Kings of Convenience Live in Hong Kong - Clockenflap 2023 Kívülről minden dalt! SZENT EXTÁZIS ÖRÖKRE RAGADJ EL, Ragyogj Dionüszosz! Szoszi van boszi?

[csakcsiga]

[szepkerekkocka]

via Qubit

Ez a cikk fotóriportként is megállná a helyét.

[telaviv-delhi]

[kalmarlajos]

Tebenned bíztunk eleitől fogva...We trusted you from the beginning...

[chimie]

Talán azért, mert a Holocaust a maga teljességében szinte felfoghatatlan, sokszor a banális mellékszálak ütnek (nekem) a legnagyobbat.

Mint például veszprémi polgármesteri hivatal reakciója arra, hogy hamarosan a halálba hurcolják majd az ott élő zsidókat:

A plakátokat kedden tették ki, csütörtök volt a fizetési határidő és hétfőn már el is indult az első szerelvény Nyíregyházáról. Veszprém amúgy csak több mint egy hónap mulva került sorra. (via holocaust emlékközpont) EDIT: Plusz egy sztori, amit akkor találtam, amikor a dátumokra kerestem a témában: "A két veszprémi gettót június 19-én kiürítették, az embereket vasúton a sárvári gyűjtőtáborba szállították. Onnan Győrön keresztül vitték őket Auschwitzba. Szintén Füzes László visszaemlékezéséből ismerjük, hogy a győri vasútállomáson egymás mellé állt be a veszprémi gettóból deportáltak szerelvénye és a Kőszegről a keleti frontra induló munkaszolgálatosokat szállító vonat. Utóbbin utazott Füzes László és barátja, a szintén veszprémi Klein Lajos is, aki meglátta feleségét a szomszédos vonatban. Parancsnoki engedéllyel a harctérre induló munkaszolgálatosok kiszállhattak és búcsút vehettek a vagonokba zsúfolt szeretteiktől."

[szepkerekkocka]

Talpra külföldön élő hunbászok!

(Meg persze a belföldön élők is.)

[zeroz2ro]

Kárpátalját is elérte az eddigi legnagyobb orosz légitámadás - 24.hu

Nem lennék most a budapesti orosz nagykövet, amit kapni fog a Külügyminisztériumban ...

[ciganyolga]

rohadjak meg

Basszus, majdnem egy éve vagyok már szülési szabadságon (milyen béna kifejezés ez amúgy, mintha végig, due date-től óvódáig szülnél, pedig hálisten azért nem). Az volt a tervem, hogy másfél évet leszek kábé itthon, az tök sok, azalatt mindent kitalálok.

Írok egy regényt, vagy legalább a Rotyipók történetei mesekönyv sorozatot (elkezdtem egyébként), gecigazdag leszek a kötéseimből (ehhez egy pulcsit kb. 200ezerért kéne adnom, valaki? egy eredeti Olgát? vagy többet?), vagy megvilágosodok, hogy mit kell csinálnom szoftvermarketingelés helyett (veteményes, cuki kávézó saját sütikkel, KÓCSING!), vagy ha ezek nem, akkor legalább elvégzek valami menő tanfolyamot (ezt is elkezdtem), amivel még menőbb szoftvermarketinges lehetek, mikor majd visszamegyek.

Mert mindenki tudja, hogy a dolgozni visszatérő gyeses anyukák mindenhol koloncot jelentenek, akiket valahova be kell suvasztani, úgyhogy rettegek előre, hogy kapok valami szirszar feladatot nemannyiért, amit persze elvállalok, mert azért nagyon hiányoznak a burzsoá dolgaim, amiket a techszektoros fizummal csinálhatok, de a gyeddel nem.

Szóval azt gondoltam, eddigre már meglesz a terv. De nagyon szarul állok.

Amikor a végsőkig sikerül nyomasztanom magam azzal, hogy nem hozok ki többet az itthonlevésből, ami amúgy elvileg arra van, hogy a kisfiúval legyek és mókázzunk, semmi másra, akkor vissza kell emlékeznem, hogy egyébként mindenképp akartam volna szünetet - kreatív szabadságot, ja - és az volt a B terv, hogy ha nem kapom be a legyet, akkor minimum 2 hónap sabbatical. Na hát milyen jól végigszoronghattam volna azt is, hogy nem hozom ki a legtöbbet az időből, amit azzal akartam tölteni, hogy lófaszt se csinálok. Egy másik országban, máshol lófaszt se csinálni ugyanis legit, mert az nyaralás.

Másrészt amikor meg azon mélázok, hogy á, de nem lelkesítenek már azok a problémák, amik a jelenlegi melóhelyen várnak, akkor meg a bennem élő zen Olga azzal jön, hogy de az miért baj? Persze, hogy leszarom, hogy mennyi lesz az MRR, meg kimegy-e az email kampány időben, de nem lehet, hogy ez az egészséges, és az eddigi úristen inkább itt ülök este 9-ig, mert ez annyira fontos hozzáállás volt a szar? Már megtanultam, hogy lehet azon is aggódni, hogy leesett a kisfiú a kanapéról vagy hogy fosik, és ezek azért perspektívába helyezik az őszi upsell email kampányt. Ami ha nem megy ki kedden, csak csütörtökön, mi lesz? Éjjel az ajtómon fognak dörömbölni az upgade-elni vágyó felhasználók, hogy hol van már az email a kedvezménnyel, te kurva?

Volt az ex munkahelyemen egy kollégánk, a Gábor, aki például már nem állt neki data breach-es hírhez kommentárt írni a PR-nak pénteken 2-kor, mert 4-kor neki a családdal mennie kellett a Tesco-ba. Mindig is a Gábor volt a munka attitűd példaképem, de nem töltöttem vele elég időt, azt hiszem, hogy el tudjam tanulni. (Hát, mindig később jött és korábban ment, ugye...).

Dehát gondolom, nem én vagyok az egyetlen a világon, meg főleg ebben az országban, akinek bűntudata van, ha egy percig is nem rohad meg. 20 év megrohadás után IS. Légyszi, hadd rohadjak meg nyugdíjig, ami majd 3 zsemlére lesz elég, szóval utána is még.

Azt már egész jól megtanítottam magamnak a terápián, hogy a megrohadás nem egyenlő szerelem, de lehet, hogy van ezzel még dolgom.

[diogenesz2020portugal]

Portugália

Már több mint 2 éve gondoskodunk a szomszéd lakásban élő néniről, akinek nincs egyetlen élő rokona sem. Bevásárolunk neki, adagoljuk a gyógyszereit, beszélgetünk vele, hetente háromszor mosunk rá. A múlt héten egy orvosi vizsgálatra kellett volna kísérnem, de nem volt hajlandó kilépni a lakásából - nyilván félt az eredményektől. Hétfőn ementem az egészségügyi központba, hogy felírassam a gyógyszereit, és elnézést kérjek, hogy feleslegesen foglaltuk le az időpontot.

Tegnap telefonáltak, hogy a háziorvosa dél körül kijönne hozzá. Ma pontban délben meg is érkezett egy ápolóval és egy szociális munkással. Bő egy órát voltak itt, és hihetetlenül professzionálisan (és kedvesen!) kérdezték a problémáiról.

Még mindig nem tudok napirendre térni afölött, hogy Portugália mennyire emberi. Még mindig meghatódva jövök ki az orvosaimtól, mert emlékszem a magyarországi viszonyokra. Az egészségügy itt is túlterhelt, de az orvosok, az ápolók hihetetlenül kedvesek. Ahogyan vele viselkedtek, az példaértékű.

De lehet, hogy annál is több.

Most egy kicsit törölgetni fogom a szememet. Már megint.

Belement Portugália.

[brgzmpff]

Szily Laszlo megnyito beszede az En Budapestem kiallitasrol megerkezett irasban :)

“Kedves közönség, drága műbarátok, tisztelt Angelika-rajongók

Az irodalomban minden eddiginél nagyobb divat a szerző hétköznapi élete és a művészet egybemosása. Az elmúlt évek legnagyobb globális könyvsikere egy olyan regényfolyam, amiben az író az életének olyan apró részleteiről számol be hat kötetben, 3600 oldalon, amik a saját anyját sem érdekelnék. A budapesti könyvolvasó közönséget jó pár hete egy olyan önéletrajzi regény tartja lázban, amiben a szerző aprólékosan leírja, hogy mennyi ideig lehet fejni a másik pasijának mellkasát borító elhanyagolt miteszereket, amikor kinyomkodja őket.

Az autofikció a képzőművészetben ebben a formában szerencsére megvalósíthatatlan.

De törekedni sajnos lehet rá.

A szüleim festőművészek, emiatt bölcsis-ovis koromban éveket töltöttünk el a kecskeméti művésztelepen. Az egyik szomszédos műterem lakója - most már tudom - az autofikció korai úttörője volt. Minden nap külön uborkás üvegbe hugyozott, amit a nap végén akkurátusan felcímkézett egy iskolai füzetre való vinyettával, amire felírta a dátumot, aztán az üveget elhelyezte a műteremablak párkányán elnyúló hosszú sorban. A pisanapló a maga módján egyszerre volt lenyűgöző és elgondolkodtató alkotás: némelyik befőttesüveg tartalma más színű volt, de sosem mertem megkérdezni, hogy miért.

Angelika baromi személyes alkotó, de szerencsére nem autofikciós. Hanem inkább mágikus.

És baromi személyes és még annál is bátrabb, hiszen az itt kiállított friss tájképein félelem nélkül nyúl olyan budapesti motívumokhoz, amiket a bennszülöttek is pont ugyanannyira imádnak, de jellemzően csak a turisták mernek lefényképezni.

Ez is indította el a falakon látható lavinát. Mármint egy virtigli turistafotó. 2023. decemberében történt, amikor a floridai Pulp Brother, azaz Javier Mayoral állított ki Angelika galériájában a Margit-negyedben, hogy hősünk a Start Galéria közelébe eső Duna-parton megsétáltatta Pulp Brothert és feleségét. Az ismert spanyol-amerikai mémfestő pedig ragaszkodott hozzá, hogy fotózkodjanak le a háttérben a Parlamenttel. Hatéves kora óta itt élő budapesti majdnem-bennszülöttként Angelikát annyira intenzív cringe érzéssel töltötte el a Parlament lefotózása, hogy ijedtében Budapest mint mágikus-szimbolista táj tematikájú tájképciklus festésébe kezdett.

Amit itt láttok, az az eltelt félév friss, ropogós termése.

Az itt látható képek sok tekintetben igen különbözőek, de a hatásmechanizmusuk hasonló. A mester néhány egyszerű vonással felvázol egy olyan motívumot, aminek kábé az a szerepe, mint a piros tablettának a Mátrixban. Ha hajlandó vagy bevenni, egyből beránt a motívum mögötti univerzumba, ahol Angelika egyfajta Morpheusként kíséri az embert, ugyanakkor teljes szabadságot ad neki, hogy azt a valóságot lássa meg a kép mögött, amelyik neki tetszik.

Ez a kiállítás emiatt többféleképpen is élvezhető. Úgy is, ha az ember a művész magánmitológiáját próbálja megfejteni és értelmezni, meg úgy is, ha olyan gájdnak használja a művészt a másik világhoz, akinek a háta mögött nyugodtan elmerülhet a saját képzelgéseiben.

Angelika egyik kedvenc budapesti látványa a jelek szerint az, ami a Margit híd közepéről tárul az ember szeme elé, ha folyás iránt lefelé, a Parlament és a Gellért hegy irányába néz. Amikor gimis voltam, erre vezetett az utam a legjobb barátomhoz és mivel szeretek gyalogolni, gyakran jöttem nem villamossal. Olyankor mindig megálltam egy kicsit középen és azon tépelődtem, hogy lesz-e valaha csajom. Angelika, mint megtudtam, azon szokott itt tépelődni, hogy emigráljon-e.

Mivel még nem tett ilyet, a meccs eredménye egyelőre látvány-Angelika 1:0.

Amikor először néztem meg a képeket élőben, Angelika sok más mellett arról is mesélt, hogy őt a ciklus megfestésének elején leginkább a Parlament és a Szabadság-szobor szó szerinti és átvitt értelemben vett szembenállása foglalkoztatta leginkább. Illetve az a szimbolista-közéleti mozi, ami az ember előtt Pestről Budára gyalogolva lejátszódik a Margit hídon. Miszerint a törvényhozás épülete jó ideig teljesen kitakarja a szobrot majd egyszerre csak előbukkan a szabadság, de kapásból a hatalom szimbolikus centrumával szemben állva. Hogy ez mennyire nem erőltetett belső mozi, azt jól illusztrálja, hogy egy másik, Budapestre Angelikánál idősebb korában megérkező land art művészt szintén megihlette ugynaez a látvány. Ez a művész Orbán Viktor, akinek - Angelikával ellentétben - nem imponált sem az eddigi szimbolikus hatalmi centrum, sem pedig a szabadság, így létrehozta a hatalmi háromszög harmadik csúcsát, a Karmelita kolostor teraszát, amelyik láthatatlanul, de ott van az összes Margit hidas festményen is.

Az már a privát mitológia része, hogy Angelikának, orosz származású, magyar kultúrájú, saját definíciója szerint “bonyolult nemzetiségű” nőként és anyaként milyen jelentésrétegeket rejt egy olyan nőszobor, ami egyszerre szimbolizálja a szabadságot és készült hálás ajándékként annak a szovjet hadseregnek, amelyik felszabadította, majd azzal a lendülettel rabságba is taszította Magyarországot, útközben magyar nők tömegeit erőszakolva meg.

A galériájában beszélgetve Angelika megjegyezte, hogy mennyi váratlan helyről látni a szobrot a városból. Ez nekem azért alapélmény, mert józsefvárosi vagyok. A Szabadság-szobor Józsefváros egészen meglepő zugaiból látható, ezek között van a kiskori lakásunk kamrájának kisablaka. Csakhogy ez szó szerint pusztítást hozott a szülőföldemre. Ahonnan látod a szobrot, ott a szobor is lát téged. Meg az is, aki a szobor tövénél ágyúkat állít fel. Kiskorom városi tája részben azért nézett ki úgy, mint Berlin a város elfoglalása után 3 nappal, mert bosszúként a Corvin-közi ellenállásért 56-ban a Gellért-hegyről, a Citadellából és a szobor környékéről. lőtték szét a VIII. kerületet.

Ez a kiállítás mindezen rétegei ellenére sem szomorú vagy nyomasztó. Sokkal inkább nevezném varázslatosnak.

Angelika ugyanis eljátszik a jól ismert látvánnyal. Szó szerint. Ráadásul az egyik kedvenc műfajomban, az alternatív valóságos sci-fiben utazik. Némelyik itt kiállított képet ezért gyermeteg, de annál jobban eső ábrándozásra szoktam használni.

Elgondolkodtál egyáltalán azon, hogy mi ez a hosszúkás dolog a város közepén, ami elválasztja egymástól Pestet és Budát? Miért kéne elhinni a földrajztanárnak, hogy ez egy folyó? Mi lenne, ha 250-500 méter széles, gondosan nyírt füvű rét tekeregne Pest és Buda között, amit Mészáros Lőrinc egyik cége 99 éves koncesszióba kapott volna meg golfpályának? A tökéletesen karbantartott gyepsáv mindig néptelen, bár ha erősen hunyorítasz, a távolban néha mintha feltűnne két aprócska, gömbölyded figura hajszálvékony botocskákkal hadonászva, de lehet, hogy csak a szemed káprázott.

És mi lenne, ha folyó lenne, de nem víz folyna benne, hanem spenót?

Angelika nagy varázsló, mert nem állt meg ezen a ponton, hanem az előbb említett szomszédjában lógó festményén eljátszott azzal a lehetőséggel is, hogy mi lenne, ha a város is eltűnne és mi itt találnánk magunkat a nagy büdös semmiben álló Margit-híd közepén. Ami a lapos legelőket kötné össze a dimbes-dombos legelőkkel a poszt- vagy pre-apokaliptikus Budapesten.

Ez a kép - nekem legalábbis - vicces, játékos és alkalmat ad elgondolni, hogy mit ad a világnak az emberek Budapestje a lágyszárúak elképzelt Budapestjéhez képest.

Budapest eltüntetése eleve hatalmas trükk, mert sokkal elevenebbé teszi a létező várost, mintha a művész minden egyes lakóját mozgás közben próbálta volna belefesteni.

Ez a kék a másik kedvenc ábrándozós képem. Miközben néztem, kezdetben egyszerűen azon szórakoztam, hogy milyen lenne Budapest, ha a klímaváltozás szeszélye folytán nem sivatagi oázissá válna, hanem szigetcsoporttá a Kárpát-medencét újra elöntő Pannon-beltengerben. Ebben az univerzumban azon mulattam, hogy mi lenne, ha varázsütésre teljesülne az ősmagyarkodók álma, csak a vicces kedvű tündér nem a tarsolylemezesek és a lovaik korába vinne minket vissza, hanem hétmillió évvel korábbra, a miocénba, a sokkal ősibb háziállatokkal benépesített Budapestre, ahol a nagykörúton mopsz helyett megalodont sétáltatnak a Terézváros víz alatti barlangjaiban élő nénik.

De mivel sajnos nemcsak infantilis felnőtt vagyok, hanem független újságnál dolgozó újságíró is, ugyanez a kép olyan alternatív sci-fiként is működik, amelyikben Budapestet hirtelen áttolják Skandinávia határára, a Koppenhágát és Malmőt elválasztó jóléti tengerszoroshoz, így Pest Dániába kerül, Buda meg Svédországba, ennek minden evilági következményével együtt.

Én azért is szerettem meg annyira ezt a sorozatot, mert egyszerre hat a képzeletre és az érzelmekre és utóbbit ráadásul a színek segítségével teszi. Őrülten intenzív színeket használó festőnő fiaként és egy született kolorista lány apjaként egyszerűen boldoggá tett, hogy a színek itt nem fednek vagy illusztrálnak, hanem a lényeget jelentik.

Kiemeltem pár képet, de az összes itt látható festmény és grafika kiválóan alkalmas arra, hogy megálljunk előttük, aztán Angelika tapintatos gájdolását elfogadva pillanatokon belül tetszés szerinti univerzumok Budapestjeibe ugráljunk át, anélkül, hogy egészségtelen drogokat vagy még egészségtelenebb hosszúságú regényeket kellett volna fogyasztanunk.

A kiállítás ezennel megnyílt, jó ábrándozást mindenkinek!”

[kalmarlajos]

A csitári hegyek alatt...

[sztupy]

A másik érdekesség a kerületben az volt, hogy a DK azt mondta, ők nem voltak benne abban a megállapodásban, amely szerint az előválasztáson nyertes jelölt pártja adhatja a közös jelölteket az egyéni választókörzetekben. Ezért aztán az Élő Norbert vezette kerületi DK mindenhol ráindított egy jelöltet a civil, ellenzéki és kutyapártos jelöltekre. Így előállhatott volna az a helyzet, hogy a polgármesteri széket ugyan megnyeri Kovács, de a testületben kisebbségbe szorul az ellenzék, mert a szétszavazás miatt több helyen nyer a Fidesz. Végül nem így lett: a 12 egyéni körzetet mind megnyerte az ellenzék, többségében kutyapártos jelöltek, de képviselői helyet kapott Visi Piroska és a momentumos Vadász Gábor is.

A kutyák miatt nem nyert az ellenzék vagy hogy is van ez

[tomanovicsgergely]

Ha már nekünk 35 év alatt nem sikerült utolérnünk Ausztriát, akkor majd Ausztria utolér minket! :D

https://www.reddit.com/r/Austria/comments/1ft3i9w/kickl_orban/ (ChatGPT-s fordítás)

Kedves FPÖ-szavazók! SZÖVEG: Dirk Stermann

Juhé! Ha minden jól megy, legyőzzük a demokratikus rendszert, és ősszel egy paradicsomban leszünk a népi kancellár irányítása alatt, akárcsak Magyarország Orbán Viktor vezetése alatt. Ez nagyszerű lesz, és annyira előre örültem, hogy egyszer utánanéztem, hogyan is néz ki a jelenlegi összehasonlítás a népi áruló rezsim Ausztriája és a magyarok boldog szigete között.

A mi szétzilált köztársaságunkban, Ausztriában kétszer annyi erdő van, mint Magyarországon, az átlagjövedelem pedig 18.528 euróval magasabb az osztrákoknál, mint az Orbánéknál. Az átlagos várható élettartam Ausztriában 5,4 évvel hosszabb. A szegénységi küszöb alatt élő népesség aránya Magyarországon 14,9%, Ausztriában pedig 3%. A légszennyezés náluk magasabb, az elhízott felnőttek aránya is nagyobb, viszont sokkal kevesebb orvos és kórházi ágy áll rendelkezésre. Talán ez magyarázza a magyar népességfogyást is. Évente 0,26%-kal kevesebb magyar van. Verhetetlen továbbá a 41,78%-kal magasabb infláció Magyarországon és az oktatási kiadások 20%-kal alacsonyabb szintje.

Mindezt itt újra felsoroltam, hogy az előzetes örömöt igazán fokozzam. Tehát ha a kicsiny termetű népi kancellár a legmagasabb hangnemben beszél Orbánról, akkor ez az a jövőkép, amire mindannyian számíthatunk. Juhé és jucheé! Miközben Ausztria jelenleg Európa legjobb országai között a 4. helyen áll, nekem túl fárasztó volt annyira lefelé görgetni, hogy megtaláljam Magyarországot. Talán ez az oka annak, hogy az FPÖ tönkre akarja tenni Európát, vagy legalábbis ki akar minket szabadítani.

Nem teljesen világos számomra, miért dolgozik nálunk jóval több magyar, mint ahány osztrák Magyarországon. Nem azt jelentené ez, hogy itt jobb? Ugyan már. A tények csak összezavarnak. Itt érzésekről van szó, és Ausztriában már semmit sem szabad mondani. Ellentétben Oroszországgal, az FPÖ másik baráti államával. Amikor az FPÖ tüntetésein lengenek a Putyin-zászlók, és az elnyomott tüntetők arról beszélnek, hogy már semmit sem szabad mondani, akkor igazuk van. Mennyire más Anyácska Oroszország. Híres a véleményszabadság fellegváraként. Miközben nálunk sorra kerülnek börtönbe a kritikus gondolkodók vagy „eltűnnek,” Moszkva és Szibéria között egy nyitott társadalom van, ahol akár a világ végéig is vitatkoznak.

Az, hogy az FPÖ listákról beszél, amelyeken népárulók szerepelnek, természetesen a vita része. Ezt joggal lehet mondani. Ahogy Oroszországban is. Azonban van egy probléma az ilyen listákkal. Végtelenül folytathatók. Mindig van még hely egy újabb névnek. Talán még a tiédnek is. Még akkor is, ha braun vagy és Ausztriából Magyarországot csináltál, előfordulhat, hogy véletlenül beoltattad magad kanyaró ellen, és máris rajta vagy a listán. Várom az őszt.

Az osztrákok egy depressziós nép. Vágynak a kevesebb pénzre és az alacsonyabb várható élettartamra. Mert akkor végre bebizonyosodik, milyen szar minden. Csak akkor lesz egy igazi FPÖ-szavazó elégedett. Mert ezt mindig is mondta.