#áldásodat

[versinator]

Álmodál áldásodat

Felköszöntöm kardjából közűletek javamat Kivívott bömbölnek versenyezni nyakunkat Földmíves nevemmel kófic lágyabb Szalmakunyhók leghátul boreső legkényelmesebb Kitelt érdemetlen fondor leszúrt Koplalásban eszmélet űlés lőport

Szenvedélyeket cibál tiszánál ágit Tanyára összetörjük embereim levegőit Békeségnek köténye rémülésteli holttestet Csekélyebbnek kánaán hazámért ellehet Lefekünni frigyünk becsülettől kizárt Helytt jóbarátom öccsét lopásért

Toronytetőn lelőtt csaplárnak gondomat Hir döghalál elregélik szabadságodat Kihalva kimulását megátkozza legkeserűbb Falatért szivárványa orcámra leghivebb Nagyszerűnek hegedűink reményeimnek egyébért Galambomat szemlélnem legkeserűbb hírért

Méregital mesterkezekkel rajkók markait Hattyu ittalak elvették hevit Pásztorlegény elenyész rátetted penget Tartsunk rétről lódulj csatatéreket Bárkába kuvasznál éltük beforrt Követője költőtárs tiszt falatért

Vígasztalj vágtatott teremvén atyámat Házisapka burián hanyatthomlok gyásznapokat Elősorolnom hősben ügyünk legragyogóbb Megittad ekkorig hírért emésztőbb Pusztuljatok kerüld bajában pályabért Kisérik boldogságunkat könnyűk egyért

Nyerítve kezdetével betöltöm szíveit Szolgábbak változtatná kétannyinak gorombaságit Kéjnek inséget elsütötte elleninket Hamarjában tenmagadat sátorfámat jövőmet Paprikában vélheted írójához múltakért Haldoklófélben élvezetnek kikeltik szavadért

[somebodywhoisbrokentoo]

fésű

Mindig konytban van a hajad- 22 éves volt amikor hazajött hozzád 8 hónapos terhesen - egyenként kezdtem kihúzni a hajtűket, amelyek a szoros fonatot tartják a helyén- sírt, hogy bocsáss meg neki, de ő szereti azt a fiút. Te átölelted és áldásodat adtad az új családra amit választott- a válladra omlottak a fonatok, az egyik a másik után- január közepe volt, egy fekete, göndör hajú kisbabát hozott neked, hogy vigyázz rá amíg ő elmegy bevásárolni- kibontottam a masnit, ami egybetartotta és elkezdtem szétválasztani a tincseket- a kislány haja kiszőkült és egyre gyakrabban szaladt át hozzád,aki minden búcsúzáskor megkérted, aludjon ott veled, oda ugrált, átölelt, puszit adott majd hazaszaladt- óvatosan kibontottam a hosszú fehér, helyenként kócos fonatot, ami takaróként terítette be a hátad- együtt kertészkedtetek, paradicsomot főztetek, nevettetek és mindent megbeszéltetek- most jön a fésű, óvatosan húzom végig a hajzuhatagon, megpróbálok elkerülni minden fájdalmat- átszalad a leckékkel, a segítségedet kéri- ketté választom a hajadat és elkezdem befonni- sírva érkezik, azt álmodta testvére született, tudta hogy csak te érted meg igazán mennyire szeretné- egyik tincset szorítom a másik mellé - elballag a 8.-ból, arany gyűrűt kap, szív alakja van- az egyik copf készen van, áttérek a másikhoz- ujjabb befőttek, hagyma és dió szedés- egyik tincset a másikra simítok- ősszel meghal a mamája és arra kér, legalább te ne hagy el, 'nem akarlak, de muszáj'- a fésűvel igazítom a szálakat a fonathoz hogy tökéletes legyen- zokogva jön, elmaradt a kicsengetés a korlátozások miatt,csalódott, te meg átöleled- lassan a másodikat is befejezem, aminek a végére masnit kötök- azon gondolkodsz, hogy nőhetett ekkorára az a kislány aki baba korában a te ágyadban aludt órákat, aki rózsaszín hercegnős ruhában babázott az asztalod alatt, aki kifestette a körmödet és segített neked kalácsot gyúrni- előszedem a hajtűket- egész nyáron veled van, ebédet visz,amit mindig kilötyögtet és kàvét iszik veled délutánonként, időközben szerelmes lett- felcsavarom a hajadat és beleillesztem őket, egyiket a másik után, hogy tökéletesen illeszkedjenek a hajadhoz- felnőtt a szemed láttára, de nem áll készen rá, hogy elbúcsúzzon- az utolsó darabot is feltűztem. Kész. Megfésültelek és megölellek- megfogod a kezem-köszönöm- nem, én köszönöm

bárcsak megölelhetnélek..

[flyingmelone]

– "S a magasba emelé Szent Attila az Antiochiai Szent Fospatront és mondá: »Ó Uram, add áldásodat a te fospatronodra, mellyel ellenségeidet ficlikké tépheted nagy kegyelmedben.« És elégedett vala az Úr, és ők lakmározának bárányt és lajhárt és málét, sós ringlit babbal és orángutánt és zsenge gyökereket és gyönge szekereket..."

[csendespercek]

Nagy volt az örömöm az Úrban, hogy végre felbuzdultatok a velem való törődésre. Mert gondoskodtatok volna, de nem volt rá alkalmatok. Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.

Fil 4,10-13.

RÉGI SZÉP NAPOK

Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen! (Zsolt 118,24)

Ahogy a feleségemmel egyetlen gyermekünk közelgő esküvőjét vártuk, felidéztük a "régi szép időket", amikor a kislányunk cseperedett, és azt, hogy mekkora öröm volt elvinni őt a tengerpartra, a parkba és az erdőbe kempingezni. Összehasonlítottam a jelenlegi életemet minden nehézségével együtt ezzel az ideális múlttal. Azután gondolatban továbbsiklottam a jövőbe, melyben képzeletem szerint remélhetőleg megismételhetjük jövőbeni unokáinkkal a lányunkkal tapasztalt boldogságot. Ezután megálljt parancsoltam magamnak, és elgondolkodtam: "A jelenben miért adhatok hálát?" Sorolni kezdtem a sok áldást. A nehézségek ellenére tudatosult bennem, milyen sok ajándékkal áraszt el Isten a jelenben is. Rádöbbentem, hogy valamikor a mostani időkre is úgy fogunk tekinteni, mint a "régi szép időkre". Ez új fényt vet arra a szemléletre, hogy éljünk a jelenben, és ne a múlt emlékein vagy a jövendő dolgokon merengjünk. Pál a Fil 4-ben írja, hogy megtanult elégedettnek lenni minden körülmények között. Mi is elégedettek lehetnénk és megbecsülhetnénk minden napot, a körülményektől függetlenül, és hálát adhatnánk Istennek életünk minden napjának ajándékáért.

Imádság: Drága Istenünk, köszönünk minden napot, amit adtál nekünk, és minden túláradó áldásodat. Ámen.

Isten milyen ajándékát értékelhetem még jobban? Scott Martin (New Jersey, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ESKÜVŐRE KÉSZÜLNEK!

[siculia]

A csodaszarvas

Hol volt, hol nem volt, messze keleten volt, volt egy híres, hatalmas fejedelem. Tudom, hallottátok hírét, nevét: Nimród volt a neve. Ennek előtte sok ezer esztendővel élt ez a Nimród, de híre fennmaradt. Mert Nimród volt az apja Hunornak és Magyarnak, annak a két dali szép vitéznek, akiknek maradvái* a hunok és magyarok.

Tudjátok-e, miről volt híres Nimród fejedelem? Arról, hogy abban az időben, de még azelőtt is, de még azután is, nem volt emberfia, aki úgy értse s úgy szeresse a vadászatot, mint ő. Így hallottam én a nagyapámtól, a nagyapám is a nagyapjától. Reggel, ha fölkelt, s eligazgatta országának mindenféle dolgát, nyakába vetette a nyilát, fölkapott a paripájára, vágtatott, mint a sebes szél, még annál is sebesebben, hegyeken-völgyeken, árkon-bokron keresztül, s lóhátról lőtte le a repülő madarat. Amely madárra ő ráfogta a nyilát, nem énekelt, nem röpült az többé.

Nimród egymagában szeretett vadászni, de amint a fiai egy kicsit fölcseperedtek, vitte ezeket is magával. Különösen a két idősebb: Hunor és Magyar mindég ott nyargaltak az oldalán, s próbálgatták ők is röptében lelőni a madarakat.Hej, volt nagy örömben Nimród, mikor látta, hogy apja fia mind a kettő: Hunor is, Magyar is. Nagy ritkán ha elhibáztak egy-egy madarat, s mondta is Nimród magában nemegyszer: még különb vadászok lesznek ezek a fiúk, ha embernyi emberré nevelkedtek. Örült ezen az öreg Nimród: hadd legyenek különbek a fiai, mint ő. Hadd menjen hírük hetedhét országon is túl.Telt-múlt az idő, Hunor és Magyar nagy, erős legényekké, deli szép vitézekké cseperedtek, hogy Nimródnak, ha rájuk tekintett, nevetett mind a két szeme a nagy szívbéli örömtől. Gondolta magában Nimród: "na, ezeket a fiúkat már a maguk szárnyára is ereszthetem". Hadd lakjanak külön sátorban, akkor menjenek vadászni, amikor kedvük tartja, s ott járjanak, ahová a szívük húzza. Mondta is a fiainak:

- Édes gyermekeim, én már öreg ember vagyok, nem vihetlek mindig vadászatra, amikor nektek tetszenék, lakjatok ezentúl külön sátorban. Adok annyi földet, annyi erdőt, annyi lovat, ökröt s mindenféle jószágot, hogy élhettek gond nélkül, s ha majd behunyom a szememet, tiétek lesz az ország: osszátok meg a földjét, gondját egymás közt becsületesen.Megköszönték a fiúk édesapjuk nagy jóakaratját, másnap kiköltözködéne a szülői sátorból, s egy szép lankás dombnak a tetején, egymástól nem messze, két sátrat üttetének fel, s ottan megtelepedének cselédjeikkel.Eleinte csak a sátraktól nem messze jártak vadászni, de később mind messzibb, messzibb elkalandozának. Hanem azért estére mindig hazakerekedtek, aztán beszóltak az édesapjukhoz, elmesélték: hol, merre jártak, hány vadat lőttek, hányat hibáztak el. De egy este, mikor éppen a lobogó tűz körül ültek, s falatoztak, megszólalt Hunor, és azt mondá az öccsének:

- Te, Magyar, egyet mondok, kettő lesz belőle.

- Mondjad, Hunor bátyám, én örömest hallgatom, mert tőled még mindig csak jót hallottam.

- Az a mondandóm, Magyar öcsém, hogy holnap reggel induljunk hosszabb útra. Nézzük meg, mi van az országunk határán túl! Hátha ott még több a vad? Nagyobbak a folyók, s több a hal? Nézzük meg!

- Már régen forgatom én is ezt a fejemben - mondá Magyar -, csak ajangottam* elémondani. Itt már ismerünk minden bokrot, erdőnek, mezőnek minden zegét-zugát, talán azt is tudjuk, hány bölény, medve, szarvas, hány sas, sólyom s egyéb madár van az erdeinkben.

- No, azt könnyen számon tarthatjuk, mert erősen fogyatkoznak a vadak. Ami igaz, igaz: az édesapánk sok vadat lelőtt, de még mink is.

Megegyeztek, hogy pitymallatkor indulnak, mégpedig nyugat felé. Magukkal visznek ötven-ötven legényt, a legerősebbeket, a legbátrabbakat, s vissza sem jőnek, míg a hó le nem szakad. Pitymallatkor csakugyan fölkerekedtek, s útközben vadászgatván, mentek, mendegéltek elébb, elébb. Ahol az éjszaka meglepte őket, ott szállást vertek, megháltak, s reggel ismét továbbmentek. Már rég túl voltak az országuk határán, s minél tovább mentek, annál jobban tetszett erdő-mező. Szemmel be nem lephető,* végetlen nagy rónaságon vitt keresztül útjuk, s közbe-közbe rengeteg erdőségekbe jutottak, melyek tele voltanak vadakkal. Hej, ez kellett nekik! Itt aztán volt mire vadászni. Szerették volna, ha most itt volna az édesapjuk is, hadd látná, mi tenger vad van itt. Bizonyosan kedvet kapna megint a vadászatra. Meg is sokallották már, annyi volt a vad. Bölénybikák, szarvasok, őzek ott legelésztek a tisztásokon, nem bántották. Jobban esett, ha egy-egy vadat külön vehettek üldözőbe. Az után elcsatangoltak reggeltől estélig.

Hanem egyszer láttak aztán egy olyan vadat, amilyet még soha. Egy szarvas volt, amilyen csodaszépet még emberi szem nem látott. A két ágas-bogas szarva össze volt fonódva, s lebegett a feje fölött, mint egy koszorú. A két szeme feketéllett, ragyogott, mint a fekete gyémánt. A dereka karcsú, hajlékony, mint a lengő nádszál, a lába vékony, s szaladván nem látszott érinteni a földet.

- Nézd, öcsém, Magyar, csodaszép egy szarvas! - kiáltott Hunor.

- Csodaszép, csodaszép! - kiáltott Magyar is -, még nem láttam ehhez hasonlatost.

- Utána!

Szaladott a csodaszép szarvas, mint a sebes szélvész, utána Hunor és Magyar s velük száz deli legény. Tisztásról sűrűbe, sűrűből tisztásra, hegyeken föl, vizeken keresztül. Hol eltűnt, hol felbukkant a csodaszép szarvas: csalta, csalogatta Hunort és Magyart. Habba keveredtek* a vitézek paripái, mind lassúbb, lassúbb lett a vágtatásuk, de Hunor és Magyar nem hagyták félbe az üldözést. Biztatták a lovukat: szaladj, szaladj, édes lovam! Reggeltől alkonyatig űzték a csodaszép szarvast. El akarták fogni elevenen, hogy hazavigyék édesapjuknak. Mert az idegen földön sem feledték az édes jó apát... De hiába. Leszállt a nap, alkonyodott, s a csodaszép szarvas eltűnt az ingoványos helyen, a sűrű nádas rejtekében. Ide már nem követhették: ott vesznének mindannyian. Bizonyosan ott veszett a csodaszép szarvas is.De ha a csodaszép szarvast meg sem is foghatták, elvezette őket ez olyan szép földre, amilyet még nem láttak. Egy szépséges szép sziget volt ez, körös-körül, ameddig a szemük elért, erdők és folyóvizek. Övig gázoltak a fűben, virágban. Nagy terebélyes fák adtak pompás gyümölcsöt és enyhe árnyékot. A vizeknek színén kicsiny és nagy halaknak ezrei úszkáltak, s játszadoztak a nap verőfényében.

- Be szeretnék itt maradni örökre! - mondá Hunor áradozó szívvel. - Hát te, öcsém, Magyar?

- Én is, bátyám, én is!

- De vajon mit szól majd az édesapánk?

- Az igaz. Holnap visszamegyünk, s tanácsát kérjük.

Másnap csakugyan felszedelőzködtek, s indultak vissza az édesapjuk országába. Visszatérőben csak annyi vadat ejtettek el, amennyire szükségük volt ebédre, vacsorára. Hét nap s hét éjjel tartott az útjok. Csak most látták, hogy milyen messze elkalandoztak hazulról. Az öreg Nimród sátrában feküdt, mikor beléptek. Szomorú volt, nagyon szomorú. Gyönge hangon kérdezte:

- Hol voltatok? Kétszer hét napja s éje, hogy nem láttalak. Pedig érzem, hogy nem sokáig élek.

Mondá Hunor:

- Bocsáss meg, édes jó apám, vadászkedvünk messze vitt. De lásd, visszajöttünk elmondani, hogy találtunk egy szép, nagyon szép országot, ahol megtelepedni nagy kedvünk volna mindkettőnknek.

- S az én országom nem kell tinéktek? - kérdé Nimród bánatosan.

- Apám - szólt most Magyar -, van neked rajtunk kívül még több fiad is, hadd legyen ez az ország az övék. Add ránk áldásodat, s ereszd szabadjára két idősebb fiadat.

Nimród szeme könnyel telék meg, s remegő hangon szólt:

- Jertek hát, térdeljetek elém, hadd teszem fejetekre reszkető kezemet.

Letérdeltek a fiúk, s az öreg megáldá.

- Eredjetek, az Isten vezéreljen! Áldás, szerencse kísérjen, amerre jártok!

Ezt mondá Nimród, s homlokon csókolá Hunort és Magyart. Még egyszer megpihent rajtuk tekintete, aztán behunyta szemét, s Hunor és Magyar karjai közt nemes lelkét kilehelé. Meghalt Nimród, fiai eltemették nagy pompával. Hunor és Magyar a temetés után útra keltek, s testvéreiknek hagyván az országot, mentek, mendegéltek ama csodaszép sziget felé.Hét nap s hét éjjel tartott az út most is, s mikor megérkeztek, leborultak a földre, s hálát rebegtek az Istennek, áldották a csodaszarvast, mely e gyönyörű vidékre csalta, csalogatta őket. Már több napja voltak a szép szigeten, s csodálkoztak, hogy a maguk emberein kívül más embert nem látnak. Azt mondta Hunor:

- Öcsém, nézzünk széjjel, hátha találunk valami lelkes állatra* is!

- Jól van, bátyám, menjünk.

Fölkerekedtek a száz vitézzel, s sokáig kalandoztak, csatangoltak a nagy rónaságon.

Hát egyszer mit látnak! Szemük-szájuk elállott a nagy csodálkozástól. Egy nagy csapat leány, egyik szebb a másnál, ott táncolt karikába-körbe egy csörgedező forrásnak a tövén. Szépen összefogództak, lehettek százan, ha nem többen, s úgy keringtek körbe, közepén pedig két leány lejtett, de olyan szép mind a kettő, hogy a napra lehetett nézni, de rájuk nem.Hunor és Magyar összenéztek, a többi vitézek sem különben; nem szóltak semmit, de azért tudták, hogy egyet gondolnak mind. Egyszeribe közrefogták a táncoló leányokat, ki-ki egy leányt fölkapott a nyergébe, s azzal - uzsgyi neki, vesd el magad! - elvágtattak sebes szélnél sebesebben. Hunor és Magyar azt a két leányt kapták föl a nyergükbe, akik a kör közepén táncoltak. Mikor a sátrukhoz értek, ott szép gyöngén leemelték a leányokat a nyeregből, és bevitték a sátrukba. Aközben magukhoz tértek a leányok is. Reszkettek a félelemtől, de Hunor és Magyar olyan szép szavakkal engesztelték, vigasztalták, hogy lassankint nekibátorodtak, s nem is bánták, hogy elrabolta őket ez a két deli szép fiú. De a többi leány sem bánta. Hunor és Magyar csak most tudták meg, hogy az a két leány, akit ők elraboltak: az alánok fejedelmének, Dulnak a leánya. Annál jobb! Fejedelmi vérből való feleségük lesz hát. De a leányok is örültek, mikor megtudták, hogy a világhíres Nimród fiai veszik őket feleségül.

Mondta Hunor az ő párjának:

- Te az enyém, én a tied, ásó, kapa válasszon el minket!

Mondta Magyar is az ő választottjának:

- Te az enyém, én a tied, ásó, kapa válasszon el minket!

Visszamondták a lányok is ezt szóról szóra.

Ez volt az ő esküjök.

Még aznap nagy lakodalmat laktak. Egyszerre volt a lakodalma Hunornak és Magyarnak s száz vitézüknek. Az Isten megáldotta frigyüket, s szaporodtak ivadékról ivadékra. Idők múltán már nem volt elég a szép sziget Hunor és Magyar nemzetségének. Tovább kellett vándorolniok. Új hazát, nagyobbat kellett keresniök, annyira elszaporodtak hunok és magyarok. Merre mentek, hová jutottak, elmondom nektek később.

A Csodaszarvas. Mesélte Benedek Elek. Az átköltött "monda", először a Magyar mese- és mondavilág. Ezer év meseköltése Szécshy Gyula szövegrajzaival. 1-5. kötet. Budapest, 1894-1896, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. Budapest., 1 kötetében jelenik meg. Az elektrónikus változat szöveget gondozta és a szómagyarázót írta Kovács Ágnes [1]

[versinator]

Takarómat mérföldig

Pártom suttogását hervadok áldozánk Éjenként legrémesebben kipiroslik fegyvereink Mennyfödél biztatólag egyébiránt keletig Megveted zugó rosz közepéig Sértőbb házasságtól irtva megesik Szótlanságom szabadságod közepéig megérik

Hirével kisleánykám mérföldről mérföldről Ikertestvérek látnák levéve keblemből Szintugy szipákol hadakozunk kikeltik Lövelt tartozását etelke átöltözik Higgyen atyámat tarisznyát elregélik Leszúrt pirulással dézsa hányadik

Moreau világosíthatám csikómat tengünk Keblének eljárásotok kardjából váltunk Hányadik ápolója néne ítéletnapig Ifjakhoz balsorsod földébe ekkorig Vezérül gondüző estfény kilátszik Elkerülném tábláin akaraton kipiroslik

Harmatozása végtagja csillámlanak szülőföldéről Elvetném vizakna javamat legmesszebbről Félretedd nyerge iránta kilátszik Inséget feleségek kezeinkből fejlik Gyógyítsa szíveinkbe szemeidnek vezérlik Koszorúnak szemléltem darálok fejlik

Közérdek mosolyogjon érzene mulattunk Deszkaszála vadonra benéztem hegedűink Örömedet visszajő kóróval szomszédig Jelentve ezeké nyujtanak zártáig Kamat ajkaimhoz sötétedni tengődik Kutyakaparó evezz szoríta vendégeskedik

Nőne ítéletnapon rendében tövistől Koporsódnál vánkosánál ismétlem mélységéből Fogadtad áldásodat sajtószabadságot nyúgoszik Kislyány sűlyedt megmarád kiesik Múltakért forradalmai kerekem zúgolódik Horpad selyempárnán méznél megsüvegelik

[gpont73]

"S a magasba emelé Szent Attila a kézigránátot, és mondá:

Ó uram, add áldásodat a te kézigránátodra, mellyel ellenségeidet miszlikké tépheted nagy kegyelmedben"

[versinator]

Holttestet csinálna

Rántok lyányod önérdek füstöljünk Búsong meghalványult betöltöm miljomnak Legfő megunták kézfogásra beszédünk Megittad érzelmeink virúlt meglapulnak

Jegyesem folytatod martalékul szerencsétlenségünk Menniök sorából szállonganék honnak Üdvessége idenézzen beszéljetek esküszünk Halánk lakhoz örökbevett fiuknak

Végigrohannom napomnak összevesz gyalázatában Növének dúsgazdag laktalan félholdat Nagyságát taszítsd űzé szomszédságában

Kaptatok érintsen kisleánykám áldásodat Becsülné pályámnak kegyetlenűl árnyában Vasrostélyos mérföldig dohányuk paripádat

[versinator]

Kezecskéd fölugrani

Rubintköve embör családfő túlpartra Idestova fonna idef��nn öccseura Kisérteties szömöm jőjön elszavaltam Szegénységemet babámtól takarák lerajzoljam Világlátó szivembül jöttenek boldizsárhoz Nyugonni lombozat zálogúl otthonvalókhoz

Sajkám hírös elvándorol gömböcben Horpad férő kizárt megmentsen Mennydörgős kiszolgált koszorúra mindenekfelett Munkájára csaplárnénak akkép bujdosott Hosszut áldásodat mentetted káplárhoz Lyányszem hullócsillag szeggel kinoz

Miljomnak szüleim láncszem pamlagára Présbe önérdek népséggel halálodra Kisleányt boromat csúfot járjam Áldasz meglássátok részegítő visszahanyatlottam Lépésnyire pillantottál téllel ablakunkhoz Leszúrta látogatva fenekében írójához

Bőviben hangjához zajátul nemzetben Dicsérést öregkorától kisleánykám bőségben Felköszöntöm tartanám kutyabaja végbevitt Eljövénk indulatból éhségi helyheztetett Mentésedre rekettyebokrok kihajtom határoz Tehertől estedben purdék sírhalmához

Garatomon tulvilági templomnál fejfádra Megszégyenítő estenek zöldhajtókás rónára Megleli bánatért pusztuljatok mutattam Égetőbben boritalra fejlik mártsam Kősziklákat szivárogj éltetését húsvágáshoz Diszes fizetnek mártani lakhoz

Kegyetlenűl esküvék megreped csüggedetten Éjenként szenvedél borítják tekintsen Haldokoltunk szalmakunyhók pásztorlegény sovárgott Végtére elbújva megnevetteti kivívott Csináltatom malasztos boldizsárhoz ajkaimhoz Írótoll mérthogy tódulnak lyányokhoz

[versinator]

Csikót legszebbike

Elsűlt határzat függtem jőne Kövessem rendében szólana megverne Nehez nevedről életvágyat életvágyat Altathatom emberségünkből pacsírta világodat Lelkesedjünk századig födjön présbe Építsünk bevitték folyjatok mélyibe

Templomnál szótlanságom bátraktól mezét Utaitokon hazajár olymp éjjelét Vízözön menniök álmadozzuk idejébe Hegyesb szabadságát mesterkezekkel lesbe Ugart szipákol leghátul földébe Társaságunk darálok szinében könyvibe

Vívjanak csilláma fegyvereink néne Emlékezetét parányok foltozva harczene Ízibe tudományokért átlőve nyakunkat Összeszedegetik paripádat részéről roszat Harcolunk levágod lopásért idebe Látköröm mennydörgős szenvedél révébe

Ilyes homályosan roszat vándorseregét Táborokban mormogta röpűltek vőlegényét Ásókapa dobbanásai legkeserűbb egerbe Kebelének rózsafelhők öttől öblébe Szegénylegény képzelete lényekkel örvényébe Sirassa festess áldásodat idejébe

Elvigyem termenek megtanítlak tekintene Villámtüze fürtöt különérdek kikelne Láthatnak legelsők dobogtak válogat Vesém ellenkezőleg fürtjét haragodat Átláthatlan jelit haldokoltunk ízibe Háborúnak tanácsával gyásznapokat jókedvébe

Megelégszünk viszálya ifját tőkéjét Alamizsna szándékszik újolag lakhelyét Hányadik koszorúnak emlékezetének mélyibe Szemfedőt dönget poharamba ízibe Elszunyadt purdék kendermagban fülökbe Ápolója mégpedig bujdosott szíveinkbe

[versinator]

Körülmény gólyának

Sugárok mártani elvegyem toppanék Buzogány eszedre féle iskolából Tevém pihené bujdosott menék Könyvibe reményeinek tőrnél kardjából

Megrohan nyergel bokrétából lemennék Tarisznya reményim ligetemben gyávaságból Ménes kezeken művedet dobnék Gyermekedtől könyeim büntetését javából

Megőszülök felhőből kifejezni rudat Vérszag ágyuja nyakravalóba megjelenék Levágom nyelére szenvedék áldásodat

Törzsök katonáid födé meghajlanék Ásók karát gondolkodtam paripádat Közti akadok mozg telnék

[versinator]

Elszavaltam prücsök

Szabadságod ébredésed várudvarban csattogtatja Örökűl elhigyem megélsz megtiltja Jókedvü juhoknak foglal fekvén Felelnél imádd kezdd terűletén Lebúvik kedéllyel sírverem mindön Lehelek őrtűz eltéphető kezünkön

Begyógyul ásókapa megéneklem követe Ábrándjaidnak bizonyíthatom egressy megérdemelte Koporsódnál bátyámuram mértéken cseppig Idefent értenéd azokból ítéletnapig Követője látogatja jelszavad törzsön Tekinték zsír felsüt födjön

Leűlt pengése kezünkön hernyója Ételre legkivált alkonyodék fúja Áldozunk földét áldásodat teremvén Megérdemel lepusztult megesküvék legtetején Hűséged szoríta illetni aafődön Hegysor vonzerőnek morajtalan vízözön

Kikirics deákné mulattunk túllépte Elsűlt megnyalja felelék szöglete Szabadságodat régtől térdepelve végeig Beszédeket részén lélekzetem szomszédig Csúfoljuk szembeszállanak legmesszebbről elsöpörjön Lelkesítve bujdosunk mennyköve jőjön

Fiuknak éljed színpadán rózsafája Huzódik kettéreped téllel kutyabaja Napvilágom ligetemben kökényszeme bércén Csillámlanak ohajtott barátságosan ülvén Földobog mesteremberek elbújva felköszöntsön Elvegyétek anyádat eszmélet

Uszítottál helységre figurákkal teremte Ellenszegűlve hazajár pincei telemerítette Támada legfölebb hányadán ekkorig Sziszegem alkonyában visszapillant századig Üdvről felében pályámnak Kandallón szünteték élvezetnek

[versinator]

Kotyogása zászlóval

Fáradalmait cseppent babámtól égesse Termékennyé megmentsen átlőve ürese Beszédre leütni forgószél beások Incselkednek állottunk istenteremtette lóduljatok Húszezer pálnapkor helységre tündökletes Jószága halászni rátörtek kisérteties

Holdvilága sejtetni kedvesink ítéletnapig Enyh pályámnak legmesszebbről századig Roszúl elrágó lyányokhoz nyakunkat Ásítani nyugodjam leestiben ostobáskodásokat Találgatják rózsafája álmodám enyészetes Cseréppé dühödet bubánat földmíves

Összeköttetett elbújva múltakért ütése Martalékul bugaci életvágyat bégetése Földe elveszték büszkébb tábornok Belépe megingaták felköszöntés megszúrok Készűlt jótétemény orrok ilyes Fájdalmakat lódulj hárfájára becsűletes

Láthatám örűlt mérföldről mégpedig Szíják fölugrani takarodjatok közlegénységig Eljövénk lövelt szülőföldére haragodat Pályámon lövöldöz áldásodat bubánat Vígasztalni századig meghúzhatnók dögvészes Megkorbácsolom evezőhöz szitán diszes

Mutattok kihajtom ürítgettem halálhörgése Kettőztesd orcámra védangyala tűnődése Táplálgatta növének csorga sirattok Nőtelen gyalázatán irta hervadok Hátrafordulván megörökíteni ragyogásait ménes Tönkretették buzogány ítéletnapon átokteljes

Könyvibe költse mindegyiket végeig Irtva szabadságunk keblemből ekkorig Mennydörgésnek koronám királyért válogat Idemegyek téllel bújtál nyúlfiat Tündérleánya tüskékkel gömböc pendelyes Műhelyében kengyelben épülethez kehes

[versinator]

Üszköt tiporják

Kinoz napjául etelke pereméről Anyatejnek eszedre kikirics kiirtja Érdemlitek kitekinték tőkéjét nevedről Lépésnyire viszálya csicserg látogatja

Temetőre könnyelműen lementét mérföldről Kandikált elvándorol tölteném tanulgatja Plánta győznünk lomhaságból részéről Koncokért ilyes hánytvetett megtiltja

Éhségi biztattok mártsam bevitték Juhoknak kimulását bálványimádók pillantanék Vésze elejétől tanítottak kitekinték

Alap hallgatnám hévben menék Lefekünni kövesd áldásodat tekinték Kotkodácsol kipiroslik lejártával lemennék

[versinator]

Betűje lyányának

Görbítheti húrjaimra pang pereméről Keresztjére ifjakhoz öcsémuram részéről Vígasztalj fiuknak laknom szomszéddal Koporsómat gyühetnek markát orcapirulással Hervadni lövelt fölmegy lövelt Ronts beszédből csilláma kiszolgált

Sűlyedt pincei szokják legrégibb Olajága lakhelyét jóllakék emésztőbb Eltörék kivitték legszeretőbb dagadjon Panaszkodám lakomáz látkörébe őszirózsaszálon Állanál létezésemet részvéttel meghalványult Hegedűink pokollá derengje örűlt

Ellentét fürtei erkölcsöt nevedről Melegebbek hajnallik lángérzemények felhőből Vérén idefönn kérlelhetlen boldogságommal Hervadok világosíthatám odafönn honfiakkal Fris mutattam tiporják varázsdalt Hézag áldozánk váltunk elsűlt

Szomorítasz meghozza bajúsz leghivebb Rendtelen kiabáltok szivárogj gyilkosabb Lépésének varrd levelenként elborzadjon Kiskirály ládára bágyadtabb dolgon Érdemli koplaltál jöttenek virúlt Szomjúságom napvilágtól mondád párosult

Ősének szépségétül tornyokon nevéről Sínlődik utósó lyánykától becsülettől Juhnyáj eltemetők adorján tyúkkal Bitor legkényelmesebb keservünk tűznyilakkal Konstantinápoly szíveit korommal kiürűlt Föltámadásom ajkaimhoz csorga leűlt

Áldásodat képzelete csináltatom elébbutóbb Jellemképe betegségében bizonyságtételértünk? kitündöklőbb Kiheverem vöttem szinéről másvilágon Várudvarban sípjával tudék mulasszon Felelék tarquin vérnyomát őszült Szűlhet bajlódtam gyásznapokat rátölt