#áldás

[kaoszkutato]

a labda gömbölyű

A Kerekegyháza az utolsó meccsen 43-1-re verte a Pálmonostorát, így pont eggyel jobb gólkülönbséggel lett bajnok a Miklósi GYFE előtt.

Az utolsó forduló előtt az Unione II.-nek és a Szent István II.-nek volt esélye a bajnoki címre, és valamiért úgy döntöttek, a két csapat meccseit nem ugyanabban az időben rendezik. A Détári Lajos által edzett, és Magyarország egyik leggazdagabb embere, Scheer Sándor által alapított Unione II. le is győzte 2-1-re a Lions FC-t. Azt hitték, nyeregben is vannak, hiszen a Szent István II.-nek 15 góllal kellett volna nyernie a bajnoki címhez. Pont meglett nekik a 15 gól.

És akkor legyen itt egy idevágó archív is:

1978-ban Nicolae Ceaușescu szülőfalujának focicsapata, az FC Olt Scornicești a román harmadosztályban küzdött.

A szezon végén Dumitru Dragomir lett az egyesület elnöke, akitől komoly eredményt vártak, az utolsó fordulóban azonban ellenük fordult a szerencse.

A bajnokság zárómeccsét a sereghajtó Electrodul (Aluminiu) Slatina ellen játszották, akik ellen a győzelem kevés volt. A feljutást jelentő bajnoki címhez az kellett, hogy az utolsó forduló meccsén jobb legyen a gólkülönbségük, mint a bajnokságot akkor vezető Flacăra Moreninek. A Slatina azonban ekkora már kihátrált a harmadosztályból, sorban adta fel meccseit, amiket a bajnokság kiírása szerint rendre 3:0 gólkülönbség írtak az ellenfél javára. A fix 3:0 azonban a Scorniceștinek életveszélyes volt, mindenképpen meccset kellett játszaniuk, hogy ha szükséges, akkor ennél jobb gólkülönbséggel tudjanak nyerni. Dragomir elutazott az ellenfélhez, és ott "botlábú" mezőgazdasági segédmunkásokat győzött meg (bérelt fel), hogy v��llalják a meccset, és elintézte a pályára lépésükhöz szükséges papírmunkát is.

A nagy napon rendőrségi URH rádiókkal (amiknek 30 km volt a hatótávolsága) összeköttetést szervezett a nagy rivális Moreni meccsének helyszínével, így tudhatták, hogy hány gólt kell rúgniuk. Egy félrehallás miatt azonban rossz infót kaptak: 2:0 volt a másik meccs, de hozzájuk az jutott el, hogy 9:0 (două: 2, nouă: 9). Emiatt nagyon belehúztak a gólgyártásba, a bajnokságban addig 2.65-ös gólátlagot elérő Scornicești 18:0-ra nyert.

A lefújás után még meg kellett várni, hogy a rendőrségi rádión megérkezzen a másik meccs eredménye, addig sem a játékosokat sem a bírókat nem engedték levonulni. Végül kiderült, hogy a Moreni csak 2:1-et játszott, így Ceaușescu szülőfaluja feljutott a másodosztályba.

Onnan egyébként – már válogatottakkal kitömve – simán meglett a feljutás az első osztályba, pont ugyanabban a ritmusban (7-8 évvel a klub alapítása után), ahogy a felcsúti Puskás Akadémiának is.

Ceaușescu kivégzése után az FC Olt Scornicești gyorsan visszazuhant, jelenleg a román negyedosztály (megyei bajnokság) középmezőnyében végzett.

[photovargacsabi]

Apostoli Áldás szálljon rája!

[viragfold]

A Bloomsday bejövetele

Ismerőseim kérdezték, hogy megyek-e idén a szombathelyi Bloomsday-re, pláne, hogy 30 éve volt az első ilyen. A helyzet az, hogy nincs sok kedvem bármilyen formában is jelen lenni, mivel az ún. 'Leopold Bloom Képzőművészeti Díj' projektjének ügyvezetésével sem fizikai, sem szellemi-kulturális értelemben nem kívánok egy térben létezni. Az általuk elkövetett névlenyúlás a szememben messze rosszabb, mint egy szimpla lopás, ugyanis esetükben egy művészi gesztus leutánzásáról is szó van. Epigonokat pedig jelenlétemmel sem legalizálok. Azt meg végképp el szeretném kerülni, hogy a kibontakozó kereskedelmi-politikai ölelkezéssel egybemosódjon az az irodalmi-művészeti aktvitás, melyet az ezredfordulón közösen vittünk Székely Ákossal - többek közt az eredeti Leopold Bloom-díj és az eredeti Leopold Bloom Alapítvány keretei között. Ebből adódóan a magam részéről elhatárolódom attól, ami most Szombathelyen folyik, a kontinuitást vagy bárminemű kulturális-szellemi közösséget pedig visszautasítom. Mindezzel részletesen foglalkoztam egy korábbi blog-bejegyzésemben. Ui.: Idén reményeim szerint újra Triesztben ér a Bloomsday, melynek előérzete, várakozása az ünnep bejöveteléig bearanyozza dolgos hétköznapjaimat. Addig is a bloomozó üzletembereknek meg a velük bizniszelő kultúrpolitikusoknak Lipót bácsi házi áldását küldöm szeretettel.

[olajagonline]

[bredforloyalty]

divatosan fekete a bárány

[otthonzulles]

BRÉKING!

működik a legalja.hu ismét. hála és áldás bárkinek köszönhető!

[angelofghetto]

szeretlek Tátá

Mindig olyan nagy családot szerettem volna sok gyerekkel, mint az olasz filmekben. Hatalmas asztal, körülötte tesók és uncsitesók serege, hozzájuk tartozó anyukák, mindenki egyszerre beszél. Valaki szeletel valamit egy vágódeszkán, más kavartyul egy nagy tálban, a nyalakodóknak a kezére csapnak. A papák kint szerelnek/építenek valamit kalákában, néha valaki bedugja a fejét: "mikor lesz már kész az ebéd?" Állandó nyüzsgés, hangzavar, a gyerekek viháncolnak, vízfestékeznek, gyurmáznak, fűben hemperegnek, fára másznak, dobolnak és csattognak minden elképzelhető konyhai eszközzel, a kutyák ugatnak és kergetőznek, és sok a nevetés.

Nem így sikerült. Viszonylag ingerszegény volt a gyerekkorom, amiből könyvek olvasásába, fantáziálásba és a kreatívkodásba menekültem. Igazából sosem értettem azt a szót, hogy unalom. Talán csak az unalmas emberek unatkoznak, a többiek feltalálják magukat, legalább fejben. Szülni akartam magamnak egy ilyen családot. Sajnos túl későn derült ki, hogy a választott apuka ebből inkább mégsem kér.

Imádtam szülő lenni. Még nagyon élénken éltek bennem a saját gyerekkorom egyszerű vágyai és bosszúságai. Sokkal inkább voltam játszótársa a gyerekeimnek, mint szigorú szülője. Azt mondják, ez nem jó, de én azt hiszem, áldás, ha az ember képes megőrizni valamit a gyermeki ártatlanságából, a nyitottságából, az örökös mindent megérteni akarásból, a csodavárásából.

Most hogy lett onokám, hivatalosan is visszatérhetek a gyerekes hülyeségeimhez. Nagyinak lenni jobb, mint szülőnek: kevesebb a felelősség, és több a móka-kacagás. Legyenek csak a szülők a rossz zsaruk. :D

Ma kiszökött a házból a kismanó, és beosont hozzám, nagyokat kacagva a sikeres akcióján. Egyszerűen megjelent mellettem pizsamában, papucsban (és persze a collie segített neki, mert egyedül nem érte volna fel a kilincset).

Nevetve zuhant az ölembe hatalmas öleléssel, rám nézett azzal a huncut kihívással a szemében, és kigurult belőle az őszinte szó: "szejetjek Tátá".

Hogy miért pont ezt a nevet aggatta rám, nem tudom. Mama, Papa, Tátá. Mintha a zenei múltamra utalna :D Máskor meg ha betoppanok hozzájuk, mindent elhajít, visítva szalad hozzám kitárt karokkal, hogy Nagyíííííí !!

Nem nagyon lehet még érteni a beszédét, de erősen próbálkozik. Ha valami nagyon tetszik neki, azt mondja "miecce", ami azt jelenti, még egyszer. Mikor befejezte az evést, azt mondja: "ejégót" (elég volt). Legelőbb a kutyák nevét mondta ki hibátlanul, remekül ugat, iszik a kutyatálból, ha kicsit nem figyelünk oda, és a foga között hozza a játékokat. Mint a Kis kedvencek titkos élete 2-ben.

Ma elsétáltunk a boltba kettesben. Van itt egy olyan háztartási-illatszer-édesség-konzerv-tészta-üdítő-állateledel mindenes. Manyikával mentünk, a banyatankkal. Odafelé nem húzhattam, csak ő egyedül. Eltolt, hogy csak egy lépésnyiről követhetem, mert ő bír "egyegyül" menni.

A boltban ő bepakolt (abból a magasságból, amit ért), én kipakoltam. Elmagyarázta nekem olaszosan gesztikulálva, hogy Anya melyik mosóport szokta venni. WC-papírt együtt választottunk ő választott, mert neki a kacsás tetszett. Mikor megpillantotta a Kinder meglepetést, szinte ugrált a boldogságtól. Meglepően hibátlanul mondta ki "tojás! tojás!", és fel kellett venni ölbe, hogy felérje, és naná hogy a leghátsót szemelte ki.

Hazafelé is ő akarta húzni Manyikát, látszott, hogy félútnál már elég fáradt, de nem akart tudomást venni ilyen apró nehézségről. Közben megbeszéltük, hogy az egyik magas toronyban bimm-bamm van, a másik magas torony, aminek a tetején egy sima labda van, fölötte meg egy tüskés, abból meg szép zene jön.

És el kell énekelni a bimbam dalt együtt: "Jár a toronyóra, bimmm-bammm, bimmm-bammm. Jár a falióra bimbam-bimbam, bimbam-bimbam, és a kicsi zsebóra egész nap azt mondja tikitiki-tikitiki-tikkk."

Aztán meglátta, hogy a családi autó már a felhajtón áll. Felnevetett, majd a kabátomnál fogva magához húzott, és jelentőségteljesen közölte velem, mint valami reménytelen gyengeelméjűvel: "Haza Anya. Hoz kaját. Vauvaunak is." Felnevetett, mintha valami remek viccet mondott volna, és már tolt is hazafelé kabátostól, Manyikástól, két kézzel, tiszta erőből.

Annyira okos. Még a korához képest is. És a kis kezeit már egészen mütyi kora óta olyan kifinomultan használja, mint egy japán mester. És a tekintetei! Van a "most hülyének nézel, mi?", meg a "tuti hogy ezt nem eszem meg", meg az idegenekkel az a végtelenül ítélkező, kételkedő nézés, amitől muszáj nevetni. És van az a fajta, ami olyan, mintha kisütne a nap.

Szinte percről percre tanul dolgokat, alig tudom követni. Amit egyszer lát, azt leutánozza, megjegyzi, eszméletlen sebességgel. Sosem értettem, miért gügyögnek elmebeteg módra a kicsiknek. Nem hülyék, csak fiatalok. Az agyuk mint a szivacs. Elképesztő, ahogy összerakják a világot, és jönnek egymás után a kérdések, mert a világ érdekes.

Hazaértünk. A kinder tojást kikotorta Manyika aljából, és diadalmasan vitte a konyhába: "Anyáé!" És még jószívű is.

Aztán felém fordult, puszit dobott fél kézzel, pápát intett, és odavetette: "Mennyé aza!"

Csak így. Már hátat is fordított, és ment segíteni főzni. Egyedül üti fel a tojást, kevergél a habverővel mondjuk palacsintatésztát vagy krémeket. Mindent akar ő is csinálni, de nem játszásiból, hanem igazán. Nagyban. És még nincs kétéves.

[egy-lany-blogja]

Nők vagyunk. Tudunk álmodni, várni és vágyni, akár ezer életen át is egyért. Tudunk hallgatni, nyelni, tűrni, és ismét várni, mert nők vagyunk. Tudunk könnyes szemmel reggel kávét kavarni, bele hashajtót álmodni, majd megadóan belekortyolni, hogy neked jó legyen, hiszen nők vagyunk. Nők. Ezer teherrel a vállunkon, szeretve, de néha csupán tűrve, mert nők vagyunk. Szívünk tüskékkel tele, szemünkben a büszkeség tüze, mert nők vagyunk. Nők. A tűzhely felett állva, a családnak vacsorát kavarva, hajnalban a gyárban, majd az iskolában, otthon gyermekét csendben ölelő, téged éjjel szerető nők vagyunk. Erősek vagyunk. Gyengédek, ha engeded, de forgószél, ha bajt érez. Forgószél, ami eltarol mindent, mi az útjába áll, hogy a romok helyére ismét csodát álmodjon. Mert nők vagyunk. Angyalok vagy sárkányok, áldás vagy átok, hidd el, egyre megy. Erősek vagyunk. Mert nők vagyunk. (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis

[zeroz2ro]

Budakeszi és környéke fiatalok, közszolgálat! Áldás és osztva!

[drakvuf]

Áldás

[kavekkozt]

Az alsó szomszéd már fel is rakatta az ajtó fölé a 2025-ös "katolikus matricát", és minden lakáshoz, ahol nincs fent a matrica, dobott be infót, hogy hogy szerezhetnénk meg mi is ezt az áldást.

Mivel a matricát adománnyal kapod meg, nem tudom hogy ennek hány százaléka "katolikus magical thinking" (valóban az áldás miatt), és hány százaléka az, hogy "akik itt laknak jó emberek ugyanis adományoztak a szegény afrikaiaknak és ezt közhírré teszik".

Megint egy ország ahol örökké kívülállók leszünk.

[helsinkiaznyugate]

Áldás ès osztva!😅

[otthonzulles]

"televíziós újságíró"

"politikai kommunikációs szakember"

Ibolya Csenge a megafon cumdumpstere a fidesz-frakció új szóvivője

Áldás!

[gregpostok]

Deszkás tiszteletes köszönése:

Áldás breakesség!

[telaviv-delhi]

Néhány millió forint és egy papírlappal később, amin egy pecsétes áldás van, miszerint most már nemcsak lehetőség, hanem kötelesség a paráználkodás:

[gondolataimitt]

a szerelem egy áldás és ezzel együtt egy átok