scarlosversek

[scarlosversek]

száva

irigység tép szét; leszbikus kézre- hova jutott hittem? vége mindennek!

vége van hittem! veszett eszem, tipikus kéz felém. mozdulni félek én.

udvarias dohányzó szép gyűrűs kéz, gyengéden nyúl. boldogság, képzelés!

végzetes időtöltés ez is! hova törtem annyira én? értelmetlen képzelés, elég volt bőven még-

[scarlosversek]

pince

szúró mellkassal fulladozok, halkan levegőért kapkodok, és megfojt az ihleted miként arra a másodpercre gondolok. - hangos zene, körben emberek, mégis felém közeledsz merészen. átkarollak óvatosan és aggódva, s megerősíted remegő kezemet.

megijedtem; nincs mit szégyelnem, szívem hiún torkomban lüktetett. úgy meséltem neked féltörténetet, s nem is emlékeztél lendületedre.

egy volt csak sok ölelés közepette, orgia vezette barátikörbe kerültem. az a háború, pedig mibe kezdtünk, de titkon egy szavam se hazugság. - képes lennél hibáztatni engem? már vak lettem rég múlt időben; te csak ártatlan vagy történetben, s csak vágyakozol szabadságért.

[scarlosversek]

ösztönös utazás

a hús mit kegyetlenül kívánok; markolom, eszem, marva rágom. ez lenne minden kívánságom, és többre már nem is vágyom.

hiányzik szorító kéz körém; miként keményen megragad. kapaszkodik a könnyei közt, s belém karmolja szép nevét.

az az orca mit ékes nyak tart; csókolom míg fel nem adja. parfüm íze számba jutva jár, úgy terjesztem világgá tovább.

egész testnyi túra izzó kéznek; ahogy elkúszik mindenhova. s engedéllyel feltérképezné, minden egyes titkolt mivoltját húsnak.

[scarlosversek]

csodabogár

a csoda pislákol, de érzem, hogy majd úgyis lángra kap. az egész mulandó, de kajtató s mindenben fellelhető aprón.

mint rovar mi kint ápol természetet s szobámban kivégzem rémülten. zsebkendőbe ejtve elmélek léten, de megbánást nem érezve élek.

küzdök és remélek szívedért, hiába tudom mi nem tennénk. elbukott lovag vagyok tornán, s látom az eget míg elvérzek- vége.

[scarlosversek]

csoda

mondd el, hinnél-e nekem? mint mikor először léptem, magányomból feléd törve. most meg sóvárgok végleg-

igazságtalan volna párért, izgatott érzés alapján állni. imádatom ápolom mindig; ideiglenes időtöltés e vers is.

reszket minden szó mit vetek, robbannak kegyetlen érzelmek. rom lettem, mégse vesztettem. rossz, hisz megint megtettem.

aranyos, gyönyörű ábrándom; akaratlan belém mély lopództál. arcod hagyni már nem bírnám. azt hittem csodák nincsenek- hazugság!

[scarlosversek]

csodás szanatórium

mosódik, mosódik a kép. újra, újra és megint újra- nem bírom, rokkant vagy; egy ordító kicsiny maszlag.

szeress, szeress engem! nézz rám, nézz úgy most! mint senki eddig másként- nevezz neven, vezess fejet!

múzsák tengerének áradata, vakítják én szép szemeimet. lázadj, lázadj szívem hamar! menekülj innét míg marad!

ne szeresd őt is ilyen korán! hisz nap se virradt nyomban. tanulj, tanulj már bomlott agy! őrjöngj, de ne szeresd jobban! kérlek--

[scarlosversek]

felsőgöd

aludtam, hogy velem maradj; csalódtam, pedig úgy tudtam. hozzám értél, éltem alkalmon, s reménykedtem nagyon vakon.

felolvastam minden titkom mi annyira kedves nekem. ments eme hidegtől engem lila szobába hol látni merek. - féltesz magadtól embert; késő bánat, s megtettem. mélyen beléd újra estem, arcod élénken él bennem.

várakozás csak izgató, vizes cipő se tántorító. karolj hát, ha te akarod, én ezt már nem bírom.

utasíts vagy engedjél szétszakadó szívnek, hisz nem bírja tovább fuldoklik érted lelkem. - tán erőszakos csókom éltette volna a percet? hol húztad eszemet és hallgattad nyers versemet?

vagy ha érzésem nehezen csöndesen titkon hagyom? nem oltalmazna gondolat empátia mit nyújtasz vakon? - végzetes minden elméletem; így inkább elengedem kezed, de mentőöv volt sötét szemed, és én most lecsukom enyémet!

[scarlosversek]

cselekvés

keserves nyomott napok, mikor idő fogyta, válasz lopva. merengek szobámban, s arra gondolok írsz-e még ma. csinálhatnék mást is, de mit tennék magányomban?

teendőm halogatom újra, s verset írok már rég meguntan. megbetegszem csendbe, hiába üvölt zene; cselekedjek. unatkozom telefonomban, de szabadulni nem lehet egyben.

sírni van kedvem szívesen, de oka nem lenne, hogy megtegyem. érzések mik megesznek, falánk mód emésztek hideg vizet. pusztítson el szabad idő; nem bírom teljesen egyedül.

[scarlosversek]

idő

kételkedsz szerelmünkben? mert én kételkedek benne. s nem csak tiédben, enyémben.

gyakran kérdezem; tényleg? mert én szeretlek, s félek. fiatalságom neked adom, s rettegek, hogy megbánom.

s nincs kétely, hogy veled, csak is veled akarok lenni. mégis mi van, ha nem te vagy az életfogytig tartó igazi?

bizonyítottad, hiába tagadod; szerelmed neked nem alkalom. létet se kívánod, minden a felfogás hiába jellemvonás, s tévutazás. s te nem feküdtél még nővel, mint én férfivel, s ne vond kérdőre-

hiányzik drága tudatlanság. szeretem minden porcikád. hangod, kezed ég felém, káprázat minden képzelés. s megint hozzád írok, untalan, nevem érted örökké kortalan.

vajon kitart tervünk végségig? mindig szeretsz ahogy én, vagy vétkeink lesznek majd végeink?

[scarlosversek]

testkép

hiányzol, de már nem fizikailag; és e elmélet tántorít lassan. büszke kapcsolatra így bántó. szidalmazni így mást csak ártó!

rám nézel, s megveted ezt a lelket; ahogy szemed szépen tikkad el. s ajakad lassan úgy rothad meg. hallod szegény panaszt; felesleg!

félek attól a hatalmas logikus tettől; ahogy többé nem zengék felőled. s téged nem érezhetlek többet. hiába megyek ebbe érted tönkre!

bocsánatért esekednék helyedben; átölelném, s suttognám létem rejtélyét. úgy gondoznám szívem egyetlen értékét. hiába; döntöttél, s nem szeretsz többet!

[scarlosversek]

életkép

dérben az est, s a nap sem rólad álmodik, könyörög a test, feloltalmazásra vágyik. sírba hullt életkép, mereven zilálja testét, összekulcsolva fogná más kezét; rettegés.

rideg kemény nőszemély, felém nem nézve fejem lassan tekervén kedvére áll magaslón. mint búg esze úgy könyörög elmúlt életéért, oltalomra számítani itt már nem lehet; ördögi.

[scarlosversek]

csönd

a kezem ragad a mocsoktól, tapad megannyi rossz tettől, izzadságtól mi szívből jött; nehéz fájdalmak tengeréből.

s nincs több kép min mosoly, megannyi meghitt randevú, mélyről szánt hosszas ölelés; se több együtt töltött képzelés.

majd a közvélemény tombol, nevem számodra lassan oszló, s rosszat mondasz akaratról, hiába rég nem csak így volt.

házasság meg mi egyéb; gyermek, kutya, ház felénk. nyugdíj közben ősz nyaralás, unoka; ember sajgó hátán.

s továbblépni mind gyenge, pedig már minden veszve. háton pörgő ordítás messze, hiába nem így kéne lennie.

[scarlosversek]

ágnostos, agápi mou

ihlet híján hova írnák mind, múzsám mégis kívántatott. s elé kiállt annyi rossz obsitos, én szegődve mégis, kivívnám.

életem por; s boldogságért hord. ő viszont szent; Éter és Hold. de komorság szívében; gond, s nincs mi ily sebet be forrjon.

halandó lelkem csak érted lohol, míg szívem dobogásba csak tud. s ha arcod elhalványul koromtól, kezem akkor is kitárul ragyogón.

[scarlosversek]

kapcsolat

érzem már, mániákus vagyok; s addig kapaszkodok másba, míg magamon nem használ. ó csábító magányos mosolyok!

nők szomorú rab háttérrel, kiken minden érzelmet élek. élvezik annak percét, idejét, s nem az én személyemét.

biztonságot feléjük adhatok, s boldogságom lelem benne. szeret, de belém nem esve. mániákusan vagyok megint- - szép volna halas magányom; úsznék, s többé nem máshoz. ott ahol szerettem láthatatlant, s dalolva galoppoltam valótlant.

ostorral vert megértett női lelkek, s problémás szerelmeim nekem; savaztak, koplaltam, aggódtam, mégis imádtam őket korszakként.

mámorító érzés volna szívnek, látni és érezni melegét hőnek. kölcsönösen együtt lenni hűen, tökéletes volna mindenkinek.

[scarlosversek]

füves provincia

te vak végzetes árny- mit tettünk, hogy jósolt? most pedig tagadhatjuk; s égni fog, sajgón fájni.

hittem volna történtet? nem tudtam, röstellem, de láncot vert le neked, így sértve meg a lelked.

csodálatra méltó tudás, mit életmód nem éltet. s gyengéd érintés, szó, hatolt belém oly vakon.

és most is azon kattogok; mikor fűbe erővel löktelek, hol lágycsókokkal öntelek, biztató fizikai rándulásokkal.

most pedig ezt tagadhatjuk; ami fáj, hisz hatalmas a vágy. s úgy akarom, hogy lásd írást, de téves kép, s publiknak álhír.

szemeztünk, s belém olvastál; ó ragyogó arc kellett ott lenned, mint mondtad jobban estem, s tagadni ezt nem is merem.

[scarlosversek]

kapszula

mi költő szerelme nélkül? dobozba pakolt szép virág, ami annyi szenvedés kínja. érdemes hát erre a világra?

őrült s ordítna, ha hallnák, de a szíve nagy és zárva; fényt ott már sose láthat csak mikor sötététté válna-

[scarlosversek]

végtelen közelség

akkor vagy felém közelebb mikor nem vagy itt velem, mégis a szemedbe nézek s érzem erejét tekintetnek.

végtelenül élvezem elméd, mint érzem tested melegét. álmodnék rólad, mint halál kóborló elhagyatottságban.

tudom; szeretlek igazán, hisz most is rád eszmélek. ilyenkor vagy közel igazán, s eszembe jut; mily felhőtlen.