Tumgik
nemisztereo · 5 years
Text
   A 2019-ben, a 11-es média projektmunkám keretén belül készítettem egy közvélemény kutatást az interneten a nemekről és azokhoz kapcsolódó sztereotípiákról. Egy fotó ötlet nyomán alakult meg a projekt ötletem, ami a napjaink nemi szerepeiről gondolkodik, majd kisebb utána járás után nőtte ki magát egy egyéni kutatássá és ahhoz kapcsolódó fotó sorozattá.
 A kérdőívet 96 ember töltötte ki, a válaszolók 64,6 %-a nő, 33,3%-a férfi, a többi résztvevő nem nevezte meg nemét. A válaszadók nagy többsége 18 és 25 év közötti érettségi bizonyítvánnyal rendelkező fiatal felnőtt volt.
 A téma széleskörűsége miatt először pár alapfogalomra kérdeztem rá. Saját gondolatmenetem távolról indult, a „Facebook cenzúrától”, aminek kérdését fejtegetve érkeztem meg ezekhez az egyszerűnek tűnő, de fontos fogalmakhoz.
1. Mi a feminizmus? A feminizmus olyan politikai eszmerendszer és a hozzá kapcsolódó emberi jogi mozgalmak gyűjtőfogalma, melynek közös célja a nemek közti egyenjogúság politikai, gazdasági, személyes és társadalmi szintű megvalósítása. A válaszadók nagy része tisztába volt a fogalommal, röviden a női egyenjogúsággal. Volt, aki szerint ez egyfajta hit, vagy ideológia esetleg mozgalom. Nevezzük bárhogyan, napjainkban nagyon aktuális témát jelent. Érvényesül-e gyakorlatban a feminizmus? A válaszadók 72,9%-a szerint ez csak részben érvényesül.
 „Erre azért nehéz válaszolni, mert jogilag az egyenlőség garantálva van, a szokásaink, az ország mentalitása az, ami miatt nem valósul meg sok területen az egyenlőség. A nők évszázadokig el voltak lehetetlenítve a tanulástól, rengeteg időbe telt, hogy hozzá juthattak, és meggyőzték a tanárokat, hogy ugyanolyan jó jogászok lehetnek, ez a küzdelem a természettudomány területén a mai napig létezik.”
 Ez a válasz több szempontból is érdekes, igazat állít a kérdés jogi részéről, mégis nyitva hagyja a kérdés gyakorlati részét, amiről egyhangú igazságot nem igen lehet kimondani. És tovább is lendíti a gondolatmenetet egyes területekre ahol az egyenjogúság tud érvényesülni vagy éppen nem. Egy 2018-as felmérés szerint számítástechnikai és egyéb természettudományi középfokú szakképzésben részt vett nők aránya mindössze 9%. A válaszadók 45,8%-a ezt 17%-ra ítélte meg. Ez a szám igen alacsony, ezzel szemben a nemi szerepnek megfelelő ápolói képzésen a nők aránya 90% volt.
 Egyenlőtlenség jelenik meg az azonos munkakörben dolgozó nők és férfiak fizetésében is. Európa szerte 16%-kal keresnek kevesebbet a nők, Magyarországon ez a szám magasabb, mintegy 21%. A válaszolók 56,3%-a még ennél is nagyobb, 24%-os eltérésre voksoltak. Európai Szociális Karta tiltja a nemek közti hátrányos megkülönböztetést, ahogyan az esélyegyenlőségi törvény is. Ha ilyen jellegű diszkriminációt jelez a munkavállaló, akkor az Egyenlő Bánásmód Hatóság kivizsgálja az ügyet, és bizonyítottság esetén szankciókat alkalmaz. Ennek ellenére, mint ahogy a számok is mutatják, ez gyakorlatban szintén nem érvényesül.
  2. Mit jelent a nemi szocializáció? Az emberek nemén alapuló tulajdonságokra és viselkedésekre vonatkozó, a társadalom részéről érvényesülő elvárások, amelyek érintik az attitűdöket, a munkamegosztást és a szociális interakciókat. A nemi szerepek elsajátítása a szocializáció során történik, amikor a fiatalok megtanulják és átveszik a nemi szerepekre vonatkozó elvárásokat. Ezzel a fogalommal is nagymértékben tisztában voltak a válaszolók, gyakori válasz volt a nemi szerepek elfogadása, elsajátítása.
 A nemi szocializáció elvárosokat és sztereotípiákat állít a nemekkel szemben. Lesznek femininnek és maszkulinnak titulált tulajdonságok és vonások. De mik is ezek a vonások? Napjainkban nehéz egyérteműleg megmondani mitől lesz valaki nőies vagy férfias, mivel az emberek már nem feltétlen gondolkodnak ilyen bináris módon. A kérdőív részeként megkértem a válaszolókat határozzák meg nekik mit jelent ez a két fogalom.
Feminin:
„Nőies alkattól illetve a kreatívitást, szépérzéket, finommotorikai tevékenységeket igénylő feladatokban való jó teljesítménytől.”
„Gyengéd, törékeny lélek mégis határozott és idomaira büszke nőies. Illetve az elsődleges és másodlagos nemi jellegek.”
„A feminin tulajdonságok is a maszkulinokhoz hasonlóan ember alkotta koncepciók.”
Maszkulin:
„Az alapjaiban férfias vonások (fejlettebb izomzat, erős állcsont, jellegzetes szemöldökcsont, dúsabb/láthatóbb szőrzet) kiemelésétől.”
„A mai világban nehéz kérdés. A fizika jellemzők a férfi nemi hormon által alakulnak. Személyiségileg a férfiasnak titulált dolgok iránt való érdeklődés, etológiailag pedig a belekódolt ösztönök. Az agresszió hajlama vagy a nők illetve tulajdon védelme.”
„A maszkulinitás egy olyan koncepció, amelybe különböző tulajdonságok és viselkedések tartoznak. A maszkulinságnak csak a bináris felfogásban van értelme, miszerint kizárólag férfi és nő nem létezik. Tipikusan férfias tulajdonságok az erő, promiszkuitás, szőrösség stb.”
Hiába lehet szubjektív egy ilyen vélemény alkotás, a nemi szocializáció következtében egyes vonások társadalmilag nőiesnek vagy férfiasnak vannak titulálva. Mivel ezek kisgyermek korunktól kezdve belénk van nevelve (pl.: ameddig a lányok babáznak és rózsaszínt hordanak, addig a fiúk kék kisautókkal játszanak) ,így eltudnak mélyülni ezek az elvárások annyira, hogy identitást alkossanak. Ez a folyamat egészséges és szükséges az egyén fejlődésében, viszont ezekkel a nemi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiák könnyen berögződéssé válhatnak. Az egyed kötelezettségének érzi, hogy megfeleljen ezeknek a sztereotip elvárásoknak. Erre remek példa egy 2016-os demográfiai felmérés, amiből kiderül a férfiak 94%-a úgy gondolja a férfi feladata a kényér keresés, valamint, hogy a háztartásban lévő férfiak száma nagyon alacsony, mindössze 16,2%.
  https://demografia.hu › index.php › demografiaiportre › article › download
https://www.vg.hu/gazdasag/meg-mindig-kevesebbet-keresnek-nok-2-767197/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Feminizmus
http://www.kislexikon.hu/nemi_szerep.html
0 notes
nemisztereo · 5 years
Photo
Tumblr media
2018-ban a számítástechnikai és egyéb természettudományi középfokú szakképzésben részt vett nők aránya 9%.
0 notes
nemisztereo · 5 years
Photo
Tumblr media
Átlagosan Európában ugyan annak a feladatkörnek az elvégzéséért a nők 16%-kal kevesebb fizetést kapnak. Napjainkban Magyarországon kimagasló, 21%-os eltérés is megfigyelhető az azonos korú és végzettségű férfiak és nők fizetése között.
0 notes
nemisztereo · 5 years
Photo
Tumblr media Tumblr media
2016-os demográfiai felmérés szerint a férfiak 94%-a szerint a férfi feladata a kenyér keresés és  a család eltartása. Az otthon maradt, háztartásban dolgozó férfiak aránya csupán 16,2 %.
0 notes
nemisztereo · 5 years
Photo
Tumblr media
Mitől lesz valaki maszkulin számunkra?
Valaki szerint attól, ha dominánsan hat a másik félre,agresszív, még mások szerint a védelmező és törődő magatartástól. Sokak szerint az izmos, sportos fizikum is számít, a megjelenés és a magabiztos beszéd stílust is hozzá kapcsolták.
0 notes
nemisztereo · 5 years
Photo
Tumblr media
Mitől lesz valaki feminin számunkra?
Valaki szerint a külsőségektől, testfelépítéstől és megjelenéstől, széles csípőtől ,hosszú hajtól és sminktől. Mások szerint kreativitást, szépérzéket, finom motorikai tevékenységeket igénylő feladatokban való jó teljesítménytől, mások szerint a gazdag érzelemvilágtól, gondoskodástól érzékenységtől.
0 notes
nemisztereo · 5 years
Photo
Tumblr media
A cenzúra szempontjából egy akt és egy nem akt kép közötti különbség nagyon kevés. Egy meztelen nőt ábrázoló kép akkor felel meg a követelményeknek, ha ki van takarva a mellbimbója. Akár egy művészeti alkotásról van szó, vagy egy túl szexualizált képről, ha a képnek az a kicsi része kitakarásra kerül a tartalom megoszthatóvá válik, mindegy, hogy milyen üzenetet közvetít.
0 notes