mrzobrist-blog

[mrzobrist-blog]

Alta Zobrist - Szépem

(Magamnak megásva)

Szépségnek szépségével szépen szép Szépem,

A sötétben az egyetlen ragyogó fényem,

Csak te vagy, aki miatt még élni akarok,

Amíg látlak, ígérem, életben maradok

Jöhet bármi, véreső, hideg, sötét éj,

Csak nekem ragyogj, kérlek, légy te a csillagfény,

Mi utat mutat eme eltévedt vándornak,

Ki búsan dalol, néha megáll, sír, elhallgat,

Keresi otthonát, de nem tudja, hol lakik,

Az otthona ott van, hol várnak rá valakik,

Az eget nézi mindig, keresi csillagát,

Olykor-olykor egy szép, különös álmot lát,

Álmában a csillaga leszáll hozzá lányként,

Szívében a szerelem meggyullad egy lángként,

Ez a csillag vagy nekem te, szépen szép szépem,

Ragyogd be sötét egem, légy az izzó fényem,

Csak te kellesz nekem, más már bizony nem számít,

A többi égi szikra csak hazudik, ámít,

Örökké kísérj, kérlek, vigyázd hosszú utam,

Ne kelljen félnem, hogy bizony megbolondultam,

De nem vagy még itt velem, lehet, nem is leszel,

Az égen egy felhő takar, ó, ki sem lesel,

Nem tudsz, nem fogsz így majd jó utat mutatni,

Céltalan lesz számomra a földön maradni,

Dönteni fogok, elmegyek, más úton járok,

Hiszem, egyszer a fényben talán rád találok,

Lehet, hogy te találsz meg, jobb későn, mint soha,

Várok rád örökké, míg nem hullok a porba,

Halálom estéjén majd gyulladj meg az égen,

És üstökösként zuhanj, égj, míg csorog vérem,

Tűzcsóvaként zuhanj le, csapódj a bolygóba,

Landolj, hol sírom hever, magamnak megásva

Sírom hever, könnyeimmel magamnak megásva.

[mrzobrist-blog]

Vers az egyszeri Művészről

Vers az egyszeri Művészről

A dalnokok napjainkban

Egyszer volt, hol nem volt,

Éldegélt, alkotott,

Meghalt, eltemették,

Mára csak egy szürke emlék.

-Rövid e vers, kevés szóval

Felemészt a gondolattal

Mindent elmond ily röviden

Ezért írtam, ezért éltem

Minden sorom, minden rímem

Halott lélek, halott szívben.

Alta Zobrist

[mrzobrist-blog]

[mrzobrist-blog]

Hardcore Kortárs Romantika

Hardcore Kortárs Romantika

Avagy kimondatlan, értelmetlen szavak, amiket a címzett nem fog hallani.

Talán egy beismerés, szerelmeslevél

Talán egy beismerés, de önelemző pszichológia

Talán egy hiábavalóan szétszakadt lélek megnyugvást kereső szilánkjai

Drága egyetlen temérdek szenvedésem okozója!

Mondanom kell valamit, amit igazából már régóta tudsz. Nem mondom, hogy elloptad a szívem, mert az nincs, hisz már réges-régen széthordták a varjak. Viszont a helyét sikerült megbirizgálnod, és most ismét iszonyatosan fáj.

Szenvedek. Bár tudod, mi művészek olyan állatfaj vagyunk, akik indokolatlanabb és bugyutább dolgokat művelnek, mint bármi más a világon. Igazából szeretjük a fájdalmat. Tudat alatt, a lelkünk legmélyebb, beteg bugyraiban, de szeretjük. Produktívvá tesz minket, motivációt ad. Mi más lenne rá a magyarázat, hogy ha nincs okunk a szenvedésre, akkor szántszándékkal, szisztematikusan keresünk magunknak? Mert bizony keresünk és sajnálatos módon kifejezetten könnyen találunk.

Mikor lelkem tavának partján sétálva már hosszú ideje azt láthattam, hogy felszínén egy hajszálnyi rezdülés sincs, akkor találtam egy követ a parton. Nézegettem azt a követ. Lapos, furcsa piros színű. Gondoltam kacsázom vele.

Atomrobbanás.

Megismertelek téged. Azóta nem nyugszik a víz, egyre csak kifele kívánkozik medréből.

Ha nem beszélünk rossz. Fáj. Ha beszélünk, enyém a világ. Akkor is fáj. Ha álmodom, az szép, sőt, gyönyörű. De tudod… nagyon fáj. Ha nem vagy az enyém, az valóság. Pont olyan, mint a többi. Kitalálhatod.

Mikor este elköszönünk nehezen bírom ki, hogy a „Jó éjt, álmodj nagyon szépeket!” után ne bökjem oda az emberiség történetének legtöbb örömöt és legtöbb fájdalmat okozó szavát.

Kérnék. Kérnélek hogy tedd, de nem hiszem, hogy lenne értelme. Jó úgy neked, ahogy van. Legalábbis azt hiszed. A lényeg ugyanaz, nem szeretnél változtatni. Lehet, már régen elrontottam. Lehet, már le is mondtam mindenről.

Ígérnék. Mindent. Szebbet, jobbat, de nem tudom mid van, nem tudom garantálni, nem akarok hazudni. Nem akarok csalódást okozni.

Szeretnék. Szeretnélek téged. A tenyeremen hordoználak, a drága kincsem lennél, a törékeny porcelánom, a gyönyörű hercegnőm, a botrányos vicceimet kedvelő cimborám. Na meg egy picit az anyám is. Látom magam előtt a szemeid elkerekedve, ahogy megint betegnek gondolsz. „Az anyááád?!” Kifejtem, megmagyarázom, várj. Egyszer azt hallottam, hogy a férfiak sosem nőnek fel, csak örökbe fogadja őket egy kedves hölgy, hadd pihenjen az anyjuk. Egyébként az vagyok.  

Tudom vannak démonaid. Megküzdenék velük helyetted. Ez a mániám, az egyik hobbim a sok közül. Persze ehhez sem értek igazán. Semmihez sem. Mindenhez, de csak egy kicsit. Borzasztó vagyok. Valamiért mégis szóba elegyedtél velem. Most nem ez a fő. Démonok, mindenkinek vannak, valakinek még maga is az. Hogy őszinte legyek, nekem is, sőt, te is az vagy. Egy a sok démon közül, csak téged szeretlek, valamint te még angyal is lehetnél. Talán leszel is.

Egyébként lehet nem is fogunk többé beszélni. Lehet, hogy igen. Elképzelhető, hogy igen is, és nem is. Ki tudja? Az sem biztos, hogy ez a levél neked szól. Lehet, hogy másnak. Lehet, hogy nem egy embernek. Talán az összesnek. Hogy kiknek? Mindenkinek. Mindenkinek, akit valaha megpróbáltam megmenteni magától, akit meg akartam védeni mindentől, akihez vonzódtam, akit lehet, hogy szerettem is.  

Melyik volt az igazi? Lehet egyik sem? Lehet mindegyik? Lehet, hogy csak Te? Te melyik vagy, tudod-e már?

Csak arra kérlek, hogy ma éjjel, mikor ismét veled álmodok, akkor álmomban nézz mélyen a szemembe, majd gyengéd mozdulattal vágd el a torkom. Hátha többé nem ébredek fel.

~”A Hős-Szerelmes Megmentőd”(?!)

Alta Zobrist

[mrzobrist-blog]

[mrzobrist-blog]

[mrzobrist-blog]

Szívsebész

A  Szívsebész... furcsa egy fickó, annyi szent.

Senki nem tudja, valójában  mennyi idős. A teste alapján maximum 24 év körülre tippelné az ember, de ha a  lelkébe nézel olykor bőven 70 fölé gondolnád. Egy buddhista szerzetes bölcsességeivel válaszol a komoly kérdésekre, a vicceken pedig úgy kacag, mint egy kisgyerek. Ha a korát kérdezik általában így válaszol: "Kevesebb mint hinnéd, de több mint gondolnád." Érdekes egy szerzet ez a Szívsebész.

Rengeteg pletyka terjed  róla, hogy csodákra képes. Ha bármi nyomja a szíved,  hozzá bizalommal fordulhatsz, garantáltan meghallgat és remek  tanácsokkal lát el. Fiatal, de bölcs. Ki tudja hanyadik életét élheti  már ezen a földön?!

A szerelemben is jó ötleteket ad, könnyedén megbékíti  egymással a haragos szerelmeseket, ennek ellenére Ő maga még mindig  magányos. Nem is akar változtatni ezen, gyakran is mondogatja. Túlzottan gyakran. Mondani szokás, az orvosok a legrosszabb betegek.

Mindenki máson segít, csak magán nem. Némely városi legenda azt állítja, hogy nem egy egyszerű ember, valamint nem is a tanácsaival segít a "páciensein", hanem pusztán kivágja a szívükből a fájó, rothadó cafatokat, és a saját kevéske  reményéből és öröméből ad át egy szeletet, melynek helyére beilleszti a  beteg szívekből kivágott kínt. Mindenkinek segít, közben szépen, lassan  felemészti önmagát.

Felteszed a kérdést, hogy ez neki miért jó. Erre  elég egyszerű a válasz: Akkora együttérzés rejlik a lelkében, hogy képes  örülni mások örömének. Megküzd a saját kínjai mellett még mások szenvedésével is, csak hogy másokat boldognak lásson. Lehet szeret is szenvedni. Nem tudhatjuk.  Igazi mártír ez a   Szívsebész.

Ha bármi gondod akad, őhozzá garantáltan fordulhatsz bármikor. Bármennyire maga alatt van, segíteni fog. Nem számít, ha nem is beszéltél még vele soha, az sem, ha máskor kinevetted,  az sem, ha az ellenségének tart, ő mindig segít. Ilyen ez a Szívsebész. Furcsa egy fickó, annyi szent.

Alta Zobrist

[mrzobrist-blog]

Alta Zobrist - Szépem

(Magamnak megásva)

Szépségnek szépségével szépen szép Szépem,

A sötétben az egyetlen ragyogó fényem,

Csak te vagy, aki miatt még élni akarok,

Amíg látlak, ígérem, életben maradok

Jöhet bármi, véreső, hideg, sötét éj,

Csak nekem ragyogj, kérlek, légy te a csillagfény,

Mi utat mutat eme eltévedt vándornak,

Ki búsan dalol, néha megáll, sír, elhallgat,

Keresi otthonát, de nem tudja, hol lakik,

Az otthona ott van, hol várnak rá valakik,

Az eget nézi mindig, keresi csillagát,

Olykor-olykor egy szép, különös álmot lát,

Álmában a csillaga leszáll hozzá lányként,

Szívében a szerelem meggyullad egy lángként,

Ez a csillag vagy nekem te, szépen szép szépem,

Ragyogd be sötét egem, légy az izzó fényem,

Csak te kellesz nekem, más már bizony nem számít,

A többi égi szikra csak hazudik, ámít,

Örökké kísérj, kérlek, vigyázd hosszú utam,

Ne kelljen félnem, hogy bizony megbolondultam,

De nem vagy még itt velem, lehet, nem is leszel,

Az égen egy felhő takar, ó, ki sem lesel,

Nem tudsz, nem fogsz így majd jó utat mutatni,

Céltalan lesz számomra a földön maradni,

Dönteni fogok, elmegyek, más úton járok,

Hiszem, egyszer a fényben talán rád találok,

Lehet, hogy te találsz meg, jobb későn, mint soha,

Várok rád örökké, míg nem hullok a porba,

Halálom estéjén majd gyulladj meg az égen,

És üstökösként zuhanj, égj, míg csorog vérem,

Tűzcsóvaként zuhanj le, csapódj a bolygóba,

Landolj, hol sírom hever, magamnak megásva

Sírom hever, könnyeimmel magamnak megásva.