azeletemrol-blog

[azeletemrol-blog]

Nem vagyok halhatatlan

Bíztál már meg emberben annyira, hogy pár nap után elmondtal neki mindent, amit tettél és ami vagy? Az életem egész végig naivan éltem, azt gondoltam minden ember úgy gondolkodik, mint én. Ha rám bíznak egy titkot, azt nem árulom el senkinek, mert tisztelem őt annyira, hogy ne tegyem. Hany évesen növök fel ahhoz, hogy megtanuljam a világ nem undorító, csak mi emberek vagyunk azok, akik rajta élünk. Úgy érzem magam, mint a nyomozós filmekben, Egy esemény kellős közepébe csöppentem, mint főszereplő. Beálcázott zsaruval randiztam. Annyira jól végezte munkáját, hogy minden titkom, amit eddig senkinek nem árultam el, ő most már tudja. Tudja hol dolgoztam, tudja mit hazudtam, tudja hol szúrhatja el az életem, ha nagyon akarja. És hogyan érte el, hogy daloljak neki mint egy pacsirta madár? Jó tipp azoknak, akik még nem ismerik ezt a trükköt és szeretnék más lelkét megszorongatni, vagy padlóra küldeni. Tegyél úgy, mintha rosszabb lennel. Hazudd, hogy szexeltél pénzért, hazudd, hogy játszottál homoszexuális felnőttfilmekben. Hazudj össze mindent, mert ehhez nem kell diploma, és az olyan emberek mint én, akik feltétel nélkül tudnak szeretni és hinni, ők megisszák a szavaid és azt gondolják, te jobb vagy ennél. Aztán ha képes elfogadni a jól megjátszott múltadat, mondd el a szemébe, hogy ki vagy és mit akarsz tőle. Meséld el neki, hogy hazudtad a történeteket és mind végig egy volt a célod, Mert számodra ez csak egy játék, hogy érzékennyé tegyél, hogy megsajnáljalak és hogy azt mutathassam ebből van kiút és én naivan elhittem, hogy segíthetek kitalálni erről az ösvényről, de te kihasználtad a jóindulatom és azt, hogy megkedveltelek. Csak egy név vagyok a listádon. Te is húztál egy strigulát a szívemre, adtál még egy okot arra, miért nincs helyem a világon. 

[azeletemrol-blog]

Csapdában

Vannak emberek, akik azt gondolják minden nap egy új lehetőség az újra kezdésre. Én azt gondolom, ez átverés. Minden reggel, amikor megszólal a vekker én úgy ébredek fel, hogy ‘Jaj ne már megint’. Még egy reggel,ami arra emlékeztet, hogy ki kell fizetnem a T-mobile számlám különben korlátozzák a hívásaim, vagy a tartozásaim mások felé és nem beszélve az elmaradott fizetésekről, amiket a munkásaimnak kell még kifizetnem. Persze gondolhatjuk, ha valakinek munkásai vannak, akkor biztos nagy ember, de ez az én esetemben nem így van. Aztán eszembe jut, hogy lassan kezd elfogyni a kutyám tápja, vagy kong a hűtő az ürességtől. Nem minden reggel olyan reményteli, az enyém meg pláne nem. Sokan ilyenkor pánikba esnek és elrontják az egész napjukat a folytonos stresszel és kapkodással. Mihamarabb pénzhez akarnak jutni és minden erejüket felhasználva dolgoznak, aztán haza érnek és már arra sincs energiájuk, hogy tükörbe nézzenek. Pedig a szemfestéked elkenődött és a fogad rúzsos lett, de senki nem szolt neked, hogy javítsd ki, mert úgy nézel ki mint egy bohóc. Könnyebb kényelmesen végig nézni más nyomorát, mint mellé állni és felsegíteni. Az én esetemben reggel mielőtt rendbe teszem a képem átgondolom, hogy mit kellene még tennem ahhoz, hogy helyre hozzam a dolgaim. Felállítok egy sorrendet a fejemben, de mire kiérek a kapun már el is felejtem. Bevettem az első Frontin-t és már nincs is min izgulnom. Kiviszem a kutyát sétálni és közben megnézem az aznapi teendőim. ‘16:00 Körmös’. Ez esetben bonyolult lenne eldönteni, hogy hozzam-e magam kínos helyzetbe és mondjam le újra szegény pedikűrös lányt, vagy fizessek ki valamit a listáról és egyel kevesebb a gond. Nos, a gazdasági tanárom azt tanította, hogy mindenek előtt a tartozás áll, ha csekk jön, azt azonnal be kell fizetni. Ha úgy nézzük, a pedikűrösnek is tartozom azzal, hogy elmegyek hozzá. A gazdasági tanárom azt is mondta, hogy csak abba fektessünk pénzt, ami megtérül és megéri. Szerintem ez is abszolút igaz, ha a pedikűrt nézzük. Végül is ez egy befektetés önmagamba. Szebbnek érzem majd tőle magam és ez önbizalmat ad majd a munkám és a társalgás terén is. Nem sokat habozok, szerintem abszolút meggyőztem magam. 

Na de miután szép hosszú az évszaknak megfelelő lett a körmöm, csodáltam és boldogan fogtam a villamoson a kapaszkodót. Úgy fogtam azt, hogy mindenki jól lássa milyen gyönyörűek. Aztán kaptam egy üzenetet. ‘Korlátoztuk bejövő és kimenő hívásait..stb’ én pedig a szívemhez kaptam a csodás körmökkel díszített kezemmel. Hmm. Rájuk néztem, és így már nem is tetszettek annyira. Amikor haza értem újra és újra eszembe jutottak a tartozások és a telefonszámla. Nem maradt már annyi pénzem és kölcsön sem akarok többet kérni. Idegességemben lementem újra egy sétára a vakkantóssal. Ő olyan ártatlanul nézett rám, miközben a pórázt adtam rá, mintha emlékeztetni akart volna arra, hogy lassan itt az oltás ideje, ami szintén nem kevés pénz és ne felejtsem elvinni, mert ő nem akar beteg lenni. Séta közben újra ránéztem a körmeimre és már nem csillogtak olyan szépen, sőt kifejezetten nem is tetszett már. Mikor végeztünk a sétával ledőltem az ágyra és elgondolkodtam. Ha nem ébrednék fel holnap, nem kellene többé rágódnom a dolgokon, mindenki elnézné a tartozást és talán meg is bocsátanának azok, akik már hosszabb ideje várnak rám. Legalább “szép” lenne a körmöm a temetésen. De nem lehet, fel kell kelnem és újra szembe nézni a tartozásokkal, mert felelősséget vállaltam egy állatért és bajban hagynék másokat, pénz nélkül, pont olyan helyzetben, ahogyan én vagyok. Holtan is bűntudattal feküdnék és mivel nem tudjuk mi van a halál után, én talán még várnék vele, hogy megtudjam. De azért még pár percig a kezemben szorongattam a polcról levett Frontin-t, hogy megadjam-e magam a könnyű útnak. Végül kibontottam és csak egyet vettem a számba. Ezzel jelezve magamnak, hogy még nem adom fel és érzek, mert gyáva vagyok. 

[azeletemrol-blog]

A miért

Először is, nem vagyok nyelvtantanár vagy író vagy profi blogger. Egy átlagos hétköznapi lány vagyok közületek, aki szeretné hallatni a hangját. Millió dologba belefogtam és elkezdtem, de sosem fejeztem be. Nem vagyok túl kitartó, viszont az írást kiskorom óta nem tudom magamban tartani. Mióta csak ismerem az abc-t írok és megosztom a lapokkal a gondolataim. Hajnalokig fent vagyok és csak mondom és mondom a magamét, a megérthetetlen és néha kibogozhatatlan elmém szülötteit. Előfordul, hogy az iskolapadban vagy a munkahelyemen is figyelem helyett, inkább a saját fantáziámban bolyongok és keresem a kérdéseimre a választ. Azt mondtam, hogy átlagos vagyok, de talán nem minden téren mondható ez el rólam. Külsőre persze, de belül valami vitathatatlan kényes érzelmi világ piszkál vasvillával. Körülöttem az életet nem az unalmas jellemzi, de aki követni kezd, az maga is ráfog jönni.