És ha ez sem volt gyanús, akkor az meg már, hogy 88 euróért akarják adni, miért is lett volna? – holott olyan olcsó, hogy ennyiért talán még pamutszatén ágyneműt sem kapni ott, ráadásul a 88 a nácizmus olyan szimbolikus száma, mint Ákosnak a Valami véget ért...-csengőhang a 30-as számán.
“Sokan nem szeretik a Star Wars második trilógiáját. Vannak, akik az első sorozat gyermeki báját, őszinteségét hiányolják belőle. Mások szerint az újabb trilógia túlságosan steril és üres. Egyesek a régi sorozat szerethető és eredeti karaktereihez mérik az új elrajzolt, néha dühítően ostoba figuráit. Ugyancsak szokás szidni a primitív dramaturgiát is. S van olyan vélemény is, hogy az újabb trilógia egyszerűen elárulta az első sorozatot olyan döntésekkel, mint hogy az Erőt megpróbálta tudományosan leírható jelenséggé átszabni vagy, hogy a nagyszabású saga kezdőpontjává egy pitiáner politikai csatározást tett. Nem vitatva e kritikák jogosságát, az alábbiakban arról szeretnék beszélni, hogy az újabb trilógia egy ponton nem csak a régi sorozathoz maradt hű, de olyan irányba vitte tovább a Star Wars történetét, amely a nyugati kultúrkör egyik alapmítosza, és amely az amerikai politikai kultúra talán legfontosabb, alapító mítosza is egyúttal (vagy legalábbis egyike a legfontosabb ilyen, az amerikai politikai gondolkodást formáló történeteknek). Ha pedig ezt elfogadjuk, akkor az újabb trilógia viszonylag ritkán méltatott értékeire bukkanhatunk rá. De hogy így tehessünk, ahhoz arra van szükség, hogy elfogadjuk: a Star Wars és mindenekelőtt az újabb trilógia - sok egyéb mellett persze, de igen nagy részben mégiscsak - egy politikai dráma.”
She's never seen Star Wars? Ted, the only people in the universe who haven't seen Star Wars are the characters in Star Wars and that's 'cause they lived 'em, Ted. That's 'cause they lived the Star Wars!
Marshall (How I Met Your Mother)
18 notes ·
View notes
Statistics
We looked inside some of the posts by
zolij
and here's what we found interesting.
Average Info
Notes Per Post
1M
Likes Per Post
524K
Reblog Per Post
687K
Reply Per Post
149
Time Between Posts
1 month
Number of Posts By Type
Photo
12
Quote
2
Link
1
Text
1
Video
1
Explore Tagged Posts
Fun Fact
There were a total of 171.5 billion posts on Tumblr in 2019.