zeroskillforfun

[zeroskillforfun]

Street Photography - első próbálkozás (the Game is ON.)

Amikor a gépemet kiválasztottam minden egyes videóban elmondták, hogy ez a fantasztikus kis masina Street-fotózásra teremtetett. Mivel lövésem sem volt (badumm-CC) arról, hogy ezt a kifejezést most megint hogy eszik hogy isszák, így elkezdtem kicsit kutakodni. Ebben a bejegyzésben nem a Street Photography magyar történelméről lesz szó, hanem arról, amit összemazsoláztam magamnak a témáról és az első tapasztalataimról - mert amit elméletben megnéz az ember, azt miért ne próbálhatná ki? Valamint megosztok pár olyan tippet, ami szerintem hasznos lehet, ha valaki  ilyesmire adná a lencséjét.

A Street Photography (meghagyom angolul) egy olyan felkapott stílus a fotósok körében, ami valamikor NAGYON RÉGEN (igen, ilyen pontos meghatározásokkal fogok dobálózni..) indult útjára. Eredetileg az utcákat kezdték fotózni, aztán a képekre rákerültek (óhatatlanul) emberi sziluettek - ebből alakult ki aztán az utcai életet, ami hű leképzése volt a kultúrának és társadalomnak. Tehát eredetileg ezek valahol riport fotók voltak (dokumentációk) az aktuális helyzetről, életmódról adott helyen - mindenféle beállítás vagy kendőzés nélkül. Tehát mondjuk úgy, hogy szöges ellentéte a mai instagram-tökéletes megörökítéseknek - valószínűleg azért is ilyen felkapott. Ezek a fotók javarészt megőrizték fekete-fehér stílusukat, jól áll nekik - azonban nagyon klassz színes képeket is lehet látni a témában! Érdemes rákeresni a régi nagyokra, kifejezetten inspirálóak, motiválóak (pl. Fan Ho, Nan Goldin) és én a magam részéről azt érzem sokat hozzáadott a képeimhez az, hogy utána jártam a Street Photography mögött meghúzódó ideológiáknak. Szóval ezt mindenkinek jó szívvel ajánlom - egyfelől mert nagyon érdekes, másfelől azt gondolom az emberben ez a kis tudásmag segíthet abban, hogy a szeme ráálljon arra a városban sétálva, ami leginkább beleillik a témába. Talán nem csak a kamerát lehet megtanulni fókuszálni?

Maga a stílus egyébként azért is közkedvelt, mert (állítólag) nem igényel különösebb skilleket a kamera beállítását illetően. Ezek a fotósok leginkább a vadászokhoz hasonlóak szerintem (vagy assasinokhoz.. lol): gyorsak, spontánok, meglátják a helyzetet és belelépnek, lekapják a pillanatot és már mennek is tovább. Ehhez a stílushoz az szükséges, hogy a gépet ne kelljen órákig állítgatni és, hogy biztonságosan gyors és éles képet tudjon lőni. A másik módszer, amit többen említettek a “bevárás”: a fotós kiles egy ideális környezetet (színteret), ahol elégedett a fényekkel, színekkel, textúrákkal, stb., tehát már önmagában is egy szép kép lehetne - és Vár. Akár. Órákon. Keresztül (!!!!), hogy belejtsen a lencse látómezejébe az ideális modell.

Hogyan csinálják? Íme pár tipp, ami nekem segített:

Legyél bátor: a pillanatok elrohannak a lencséd előtt, pláne egy városban. Nincs idő totojázni.

Ne érdekeljen, hogy mit gondolnak rólad a nézelődők (ha egy jó képhez be kell lesned egy hentes ablakán/ajtaján, vagy le kell guggolnod egy pillanatra a zebrán.. szóval ésszel azért, maradj életben, de nehogy azért veszíts el egy jó lehetőséget, mert félsz az emberek GONDOLATAITÓL!)

A kamerád előre állítsd be!

Próbálj meg minél természetesebb, közvetlenebb, magabiztosabb lenni - ha egy creepernek néznek az öltözéked vagy a bazinagy kamerád miatt (vagy mert bokorból bokorba osonsz leskelődve..), úgy sokkal nehezebb ezt a stílust űzni.. valószínűleg lecsuknak vagy minimum feljelentenek, esetleg péppé vernek. Próbálj meg mindent megtenni azért, hogy ne szorongj (ha úgy könnyebb, vigyél magaddal egy barátot, fotózd őt is, vagy fotózzátok néha egymást, beszélgessetek, oldjátok a feszültséget) - ha valaki szorong az látszik rajta, és az embereknek az juthat eszébe, hogy valami illegálisat csinálsz (rosszban sántikálsz), ami pedig nem igaz. Ezt akár mantrázhatod is magadnak: teljesen rendben van, hogy fotózgatsz. Mint egy turista.

Legyen kényelmes a cipőd - lehet órákon át fogsz gyalogolni.

Lebegő figyelem - ha nem teremtesz szemkontaktust és nem bámulod az embereket, hanem mintegy a környezet természetes részének tekintve nézel rájuk, kevésbé kapják fel a fejüket.

Ha mégis felnéznek, odébb fordíthatod kicsit a kamerád szúrós tekintettel, mintha útban lennének és a környezetet/hátteret fotóznád - ez megnyugtatja őket. Egy másik mód az észrevétlen fotózáshoz, ha kamerázást színlelsz és néha elkattintod a kamerád.

Ha kifejezetten portrét szeretnél valakiről készíteni, ahhoz ILLIK megkérdezni az illetőt, hogy megengedi e (egészen idáig nem portrékról beszéltünk, hanem spontán helyzet fotózásáról a környezettel együtt!!!) - legyél az illetővel kedves, mutasd meg neki a képet, amit készítettél róla, ajánld fel, hogy elküldöd neki e-mailben, ha szeretné. Az ő arca, az ő tulajdona, joga van hozzá. És egyébként is, az embert ha fotózzák természetes, hogy tudni szeretné, milyen lett a kép, vagy, hogy mi lesz vele. Dicsérd meg a modelled, köszönd meg neki rendesen! Ne légy bunkó.

És végül: ne kedvtelenedj el, ha nem sikerül egyetlen egy jó képet sem készítened. A street fotósok abban úgy tűnik egyetértettek, hogy millió kép közül lehet csak egy sikerül egy egész nap alatt. Vagy még annyi sem. Az elképzelések sokszor jók, az eredmény ettől még lehet trash. A lényeg, hogy jól érezd magad fotózás közben.

Az én tapasztalataim:

(fotók: fujix100f)

Ahogyan az a képeken is látszik, senkihez sem mertem elsőre igazán közel menni. Egy kedves barátnőmet hívtam el a Nikonjával (szia Bori <3) fotózgatni, beszélgetés közben a környezetemet pásztáztam kifejezetten jól sikerült nyugodtnak, lazának maradnom és a szemkontaktust kerülnöm (lebegő figyelem - úgy tűnik ez szakmai ártalom, akkor is látok és hallok és figyelek, amikor úgy tűnik, hogy nem.. lvlMAGAS assasin lettem az egyetem végére). Amikor valaki észrevett, akkor a “hátteret figyelem és belesétáltál öreg, de semmi baj!” megnyugtató arckifejezés elmórikálása segített nekem a legtermészetesebben (mással nem is próbálkoztam.. gondolom mindenkinek megvan a maga stílusa). Egyébként az emberek nem nagyon figyeltek fel a fotózásra, rengeteg volt a turista, így a kamera nem keltett feltűnést (lehet érdemes ilyen terepen elkezdeni a gyakorlást?). Színes képeket is készítettem, de a fekete-fehérek valahogy jobban visszaadták azt a hangulatot és gondolatiságot, amit aznap találtam (nekem fejben egyébként is kicsit a fekete-fehér stílus tapadt meg a street-fotózásnál, az árnyékjátékok és az old school riport-stílus). Tetszik, a magaménak érzem, még biztos sokat fogom gyakorolni. Persze, mást is szeretnék majd kitanulmányozni, ezt viszont úgy érzem eddig, hogy illik az élménykereső/megélő fotós elvárásaimhoz. Fontos (!!!!) észrevétel: sokan mondják, hogy ehhez a fotóstílushoz bármilyen gép jó, csak legyen gyors és éles.. a fujix100f tényleg megerősíthetem, hogy erre termett. Zavaró lett volna egy nagyobb géppel menni és bajlódni, a lassúság és nehézkes fókusz meg egyenesen legyilkolta volna a pillanatokat és kitépte volna a gerincüket, hogy aztán véresen otthagyva ne maradjon más a lencsének, mint egy vértől csöpögő... biztos nem mondtam még, de nagy horror rajongó vagyok. Majd megszokjátok.

Amiben úgy érzem én is gazdagodom ettől a stílustól (azon túl, hogy okosabb és tájékozottabb vagyok 1, azaz egyetlen EGY stílusban): a szemem jobban rááll az emberekre, nem kapom el róluk a tekintetemet; tanulom a nyugodtságot és természetességet fotózás közben; a spontaneitás és gyorsaság még szórakoztatóbbá teszi a fotózást számomra, kifejezetten élveztem; embereket fotózni, pláne idegeneket a komfortzónámon kívüli dolog, bátrabbnak érzem magam, magabiztosabbnak; mivel gyorsan lehet vele sikerélményt szerezni kezdőként, büszke lvl0-ásnak sikerült megmaradnom

Szóval biztosan fogok még ezzel a stílussal foglalkozni, mert ami a legfontosabb: FUN volt. Nekem meg továbbra is fontosabb az élményfaktor egy vérprofi fotónál, szóval - itt mi így toljuk azt a biciklit.

[zeroskillforfun]

Miért szeretnék fotózni?

Ha teljesen őszinte (brutál őszinte) szeretnék lenni magammal (és máshogy talán nem is érdemes) - számomra a fotózás gyógyszer.

(fotó: fujifilmx100f)

Viszonylag zárkózott emberként tudnám magam leírni (nem ez az első dolog, ami eszembe jut magamról a “hogyan jellemeznéd magad?” kérdésre, de ami tény az tény), olyannak, aki érzékeny a “határokra”, sajátjaira és másokéra. Mielőtt megvettem az első komoly gépem (tehát mielőtt még gatyám bugyim ráköltöttem) sokat foglalkoztatott ez a kérdés: miért pont a fotózás?

És a válasz egy nagyon egyszerű, nagyon hirtelen felismerés volt: mert MINDEN hobbim “embermentes”. Szeretek festeni, írni, jó lenne megtanulni zenélni, szívesen megtanulnék videót vágni, örömmel olvasok félrevonulva, lelkesen próbálok ki új recepteket, szívesen jógázom reggelente.

Egyedül.

Szóval a fotózás egyfajta kapcsolatteremtési szándékként merült fel bennem. És itt most nem az instagramra és egyéb szociális platformokra gondolok, hanem arra, hogy kimenjek a VALÓ VILÁGBA és ott A VALÓSÁGRA RÁNÉZVE megéljem az ITT ÉS MOST pillanatot. A valósággal szerettem volna kapcsolatot. A munkám miatt életem jó részét a fejemben és mások fejében töltöm. Olyan, mintha sötét kamrából sötét kamrába vándorolnék, ahol nincsenek képek, nincsenek fények, csak hangok és érzések. Azt hiszem ezért volt olyan fontos, hogy egy olyan gépet találjak, aminél nem kell a beállításokkal hosszan foglalkoznom, amivel nem kell visszahúzódnom a fejembe - csak a környezetemre figyelnem és a pillanatot megélnem. Mondhatni (és ez most nagyon giccses lesz) a fényképezőgép szeme a szemem, a fókuszom, az utam ki a fejemből. Mintha látni tanulnék.

Elkezdtem az ismerőseimet sétálni hívni, beszélgetni és közben fotózni. Sőt, elhatároztam, hogy bárhova megyek (munkába, ünnepelni, utazni, találkozni valakivel), a kamerámat magammal fogom vinni.

Azért, hogy jobban motiváljam magam elindítottam ezt a blogot, így láthatom, hogy honnan hova tartok.

A másik dolog, amit még megtettem (és másoknak is jó szívvel ajánlok): felregisztráltam a www.gurushots.com webolralra, ahol rengeteg fotós gyűlik össze a világ minden tájáról és érdekes kihívásokon vesznek részt (a magamfajta kezdőktől a vérprofikig mindenféle embert látni itt), a lehető legváltozatosabb témákban. Így remélhetőleg a komfortzónámon kívül tudok maradni, mások képei pedig (URAMISTEN milyen gyönyörű képek vannak fenn!!!) inspirációként és további motivációként szolgálhatnak.

De persze, ami a legfontosabb: a kihívások jól működő FUN faktorként szolgálnak. (A versenyszellemem egy kitömött lóéhoz hasonló, szóval.. ha más is így van ezzel, annak is bátran ajánlom ezt az oldalt!)

[zeroskillforfun]

Day Off - resting offices

Lisbon, 2019 - LX Factory

(fotók: xiaomi Redmi 5A)

[zeroskillforfun]

Lisbon, 2019

(fotók: xiaomi Redmi 5A)

[zeroskillforfun]

Hallstatt, 2018

(fotók: xiaomi Redmi 5A)

[zeroskillforfun]

China, 2018

(fotók: Xiaomi Redmi 5A)

[zeroskillforfun]

Spain, 2015

(fotók: sony-dscw830 digital camera)

[zeroskillforfun]

My first time - a Fujix100f és a fényképezőgép-szüzességem

Perverz dolog így írni az Elsőről - máshogy viszont lehet nem is érdemes.

(fotó: fujifilmx100f)

1. rész - Az elhatározás

Amikor elhatároztam, hogy na most már aztán van elég pénzem (szempont!) és veszek egy “rendes” fényképezőgépet, először a cserélhető lencséseket kezdtem nézegetni. Több fotózáshoz értő (!!!! min. lvl5-10-35) ismerősöm ajánlotta, hogy ilyenbe fektessek be, mert ezek a gépek építhetőek (igazi brutál transformersek..) és így hosszútávon jobban megérhetik az árukat. Na már most: én nem értek a lencsékhez. Nem értek a gépekhez. Viszont fotózni nagyon szeretek, időm az most éppen van rá - így cseszettül FÁJT a gondolat, hogy heteken keresztül a használati utasítást olvasgassam (.. ami hazugság, mert BIZTOSAN youtuben kerestem volna olyan fényképezőgép-stewardesseket, akik mindent elmondanak és el is mutogatnak) és minden képhez vagy 6-7 izébizét tekergessek KEZDÉSKÉNT. Aztán Forever. TRAGIKUSNAK tűnt a helyzet és már éppen feladtam volna, hogy akkor maradok a telefonos fényképezésnél (egy XIaomim van, elég jó felbontással dolgozik, könnyen kezelhető) - AMIKOR!!! ...

2. rész - A Rátalálás

... a Youtube, Google és Etsy oldalakat bújva (lencsék után kutatva..) egyre többször bukkant fel egy igencsak jóvágású fényképezőgép képe. Először analógnak gondoltam a külseje alapján (túl öreg hozzám..) de ahogy elkezdtem utána nézni egyre lelkesebb lettem (megtudtam a nevét.. és a kora is biztató volt, 2017-ben dobták piacra!). Ahogyan ez lenni szokott, szinte egyből fel is bukkant a versenytárs, a Sony- Alpha9. Több órányi (szerintem több napnyi..) videónézés után az összehasonlításoknak sem sikerült segíteniük a döntésben. Mindkét gép alkalmas street és riport fotózásra, ami gyors “lövést” jelent, jó automatafókuszt és kevés beállítási szükségletet. Idő közben benézett még a Canon és a Nikon is, de ők pár kör után ki is estek (az egyik jó barátnőmnek Canonja van, abból még egy kisebb gép is gigantikusnak tűnik nekem.. a Nikonnál jobban dicsérték a Sony-t és a Fuji-t). Végül egy kedves ismerősöm feltette az aranyat érő kérdést: tulajdonképpen konkrétan MIT szeretnék fotózni? Mivel annyira amatőr szintű vagyok, hogy konkrét stílusom vagy témám NINCS (vagy hát én még nem ismertem fel..), így átküldtem neki pár képet, amik úgy éreztem megmutatják azokat a “hangulatokat”, amiket szeretek. Természetesen azt jelezte vissza, hogy ezek eléggé “össze-visszák” és, hogy többféle lencse kell hozzájuk, egy másik ismerősöm viszont áldását adta a Fujira, mondván: “művészkedéshez jó ez”.

3. rész - Az érvek

Nos.. ami végül mégis döntött: az a fotózás élménye volt. Mert nekem amatőrként elsősorban az a fontos, hogy élvezzem.

A fuji mellett szólt a színvilág, ami úgy tűnik, kifejezetten a Fuji különlegessége. Bárkitől néztem videót, ezt biztosan elmondta - semmilyen másik gép ilyen élethűen ilyen gyönyörűen nem ad vissza színeket. Az én nagy vesszőparipám (mondhatni az egyik fő-musztángom) pedig pont a színek. Mivel nem használok sem photoshopot sem semmilyen képszerkesztő programot (paint szintű tudásom viszont lvlELKÉPESZTŐENMAGAS), tehát számomra fontos szempont volt, hogy a fotón a színek élethűek legyenek. Egyébként a beépített filterekkel meg pont azokat a hangulatokat lehet előhívni a képekből, amik engem megfognak, így ez +1 voks volt a színnél.

A következő érv, ami mellette szólt, az végül nem más lett, mint a rögzített lencse. Ez a bizonyos lencse ugyanis pont azt tudja, ami nekem fontos - az emberi szemhez állítólag ez hasonlít a legjobban, tehát tényleg azt fotózom, amit látok, így arra sincs különösebb okom, hogy cserélgessem. FUNFACT: amikor még nem gyártottak ennyi lencsét, a haditudósítók és a riporterek is ezzel dolgoztak hosszú éveken keresztül - ha nekik jó volt, nekem is jó lesz. Hátrány, hogy ezzel a lencsével csak nagyon korlátozottan lehet nagyítani/közelíteni. Mivel én egyébként is főleg közelieket lövök, így engem ez különösebben nem zavar, másnak viszont fontos szempont lehet (pl. ha valaki madarakat fotózna.. ahhoz barátom fára kell ezzel mászni - aminek biztos megvan a maga FUN értéke). Egyébként több profi fotós úgy nyilatkozott (a pár napos kis kutatásom során legalábbis ezt találtam), hogy a kamerának ez a hiányossága olyan nosztalgiafaktorként is felfogható, ami a fotózás szeretetével kapcsolódik össze a szívükben. És ez nem más, mint az a szív-lélek-test kapcsolat, amit egy fotós beletesz a képébe azáltal, hogy nem a kamerát állítgatja a kívánt fotó elérése céljából, hanem Ő maga helyezkedik (a testével..) és így lesz az egész ténylegesen élmény. És ez el is vezet a következő számomra döntő szemponthoz..

.. ami az élményszintű fotózás és nosztalgiafaktor. Többen arról számoltak be, hogy ez a gép nem csak a megjelenésében kellemesen retro, hanem a kezelésében is olyannyira egyszerű (a profi fotósok azért szeretik, mert arra figyelhetnek, amit fotóznak, nem a kamerára - nekem ez ugyanezért szimpatikus kezdőként), hogy az embernek olyan érzése van, mintha “ott sem lenne a gép”. Mivel MINDENT be lehet rajta állítani automatikusra, így az embernek tényleg van lehetősége megélni a pillanatot, ott lenni benne - a megörökítés mellett (amikor 10 éves voltam volt egy eldobhatós analóg Nikonom, ahhoz az élményhez tudom hasonlítani). Ez azért is szimpatikus, mert így saját tempómban fedezhetem fel a kézi beállítások csínját-bínját, miközben a képeim úgy sikerülhetnek, amilyennek megálmodom őket, tehát a fotós önbizalmam sem szenved csorbát a tanulás során.

És végezetül, mivel engem mostanában az éjszakai fotózás kezdett el foglalkoztatni (sok képem egyébként is kifejezetten sötét..), így olyan kamerát szerettem volna, amit nem csak nappal tudok használni (lehetetlen kívánságnak tűnt lencsecserélgetés nélkül..). így hát bár még mindig szimpatikus volt a fuji, belevetettem magam az éjszakai fotózás yt tudományába. A sok hasznos tanács mellett na mibe sikerült belefutnom? Hát a Fujiba! Egy konkrétan éjszakai fotózásra specializálódott embernél találtam olyan képeket, amik a Fujix100f-el készültek és bár a 2019-es rangosrba maga a kamera nem került be, a példaként hozott képeknél több olyan is fel volt tüntetve, ami ezzel a kamerával készült (éjszakai fotók nemzeti parkokról Amerikában) - szóval beleremegett a szívem és úgy éreztem, döntésre jutottam.

4. rész - A döntés

Szóval nálam fontos szempont volt:

1. a kamera mérete: mivel amatőr fotós vagyok, egy nehéz gép ha lehúzza a nyakam pár óra alatt lehet meghalna a motivációm és a lelkesedésem.. RIP

2. kezelhetősége: kezdőként szeretnék jó élményeket a fotózásról, minden magamféle kis amatőr álma a szép fotó kevés tudás mellett is (és az sem utolsó szempont, hogy a fejlődés fokozatosan, a magam tempójában biztosított.. ha akarom átállok automatikusról kézire és már játszhatok is a beállításokkal)

3. az élményszintű fotózás megőrzése: hogy azt fotózhassam, amit látok (színek, gyorsaság, fókusz..), azt sikerüljön elkapnom és megörökítenem, amihez az élmény köt - és, hogy közben meg is élhessem azt

4. hosszútávú használat: a fuji ezt a gépet 2017-ben dobta piacra és még így 2019-ben IS (ha csak abba gondolunk bele, hogy egyetlen év alatt mennyit fejlődik a technika, mennyi új szerkentyűt dobnak piacra, pláne most, a fényképezés aranykorában ez azért szerintem minimum elképesztő!) készülnek róla olyan videók, amik dicsérik és a megvételét ajánlják, kezdőknek és profiknak egyaránt. Úgy vettem észre, hogy a tulajdonosok ragaszkodnak ehhez a rögzített lencséjű kis csodához, ami mivel street fotózásra alkalmas, tökéletes útitárs tud lenni a kalandok megörökítéséhez, instagramozáshoz és a családi fotózásokhoz. Ez egy elég drága kamera (az én zsebemnek legalábbis..) így fontos volt, hogy tényleg szívben-lélekben megéljem az elköteleződést. És, hogy az élményszintet és a FUN-faktort biztosítani tudja olyan szinten, hogy a munkám mellett a fotózást valóban egy kellemes kreatív tevékenységnek élhessem meg (”művészkedésnek”, hogy egy kedves ismerőst fentebbről idézzek).

5. sötét helyek: a telefonos fotózással pont ott akadtam meg, hogy az erős fény-sötét kontrasztoknál a színeket szinte teljesen elvesztettem, pedig ezek a kedvenc hangulataim és a kedvenc színeim. Így olyan gépet kerestem, ami éjszakai fotózásra is alkalmas lehet és sötétben is jól kivehető, szép képeket lehet vele készíteni, a színek komolyabb torzítása nélkül.

Számomra a fujix100f az egyik legjobb döntés volt, amit valaha ever meghoztam - úgy érzem maximálisan megérte az árát. Gyönyörű kinézetű kamera (bár ez utolsó szempont volt de nah - AMI TÉNY AZ TÉNY!) és amire nekem kell, arra több mint tökéletes.

Szóval ha valaki azon gondolkodik, hogy fényképezőgépet venne: én így döntöttem az enyém mellett. Ha magamnak adhatnék pár jó tanácsot a választáshoz, ezek lennének azok: gondold át, mit szeretnél fotózni (ne ijedj meg, ha a listád vegyes lesz! Kezdőként azt mondhatom, hogy a lelkesedésem a reggeli zabkásától indul és az éjszakai csillagos égig terjed); keress utána, hogy milyen gépeket ajánlanak kezdőknek; mérlegeld ezeknek a tudását, nézz összehasonlításokat - a “mit fotóznál legszívesebben” listád ezek alapján valószínűleg szűkülni fog; NEM KELL a legfrissebben kijött kamerát megvenned, a régi gépekhez (a piac rohamos fejlődése miatt) lehet olcsóbban is hozzájuthatsz és azt se felejtsd el, hogy az új gépek fejlettsége nem jelenti feltétlenül a régiek fejletlenségét (vagy mi a szösz.. attól még, hogy valami új és csillió dolgot tud, neked lehet elég lenne két jól használható funkció a boldogságodhoz); vedd kérlek figyelembe, hogy a legtöbb géphez nem csomagolnak MEMÓRIAKÁRTYÁT és azt is, hogy a memóriakártyáknak és gépeknek kompatibilisnek kell lenniük!!

És végül: olyat válassz, amiről eltudod képzelni, hogy magaddal akarod majd cipelni mindenhova minden áldott nap ezután (vagy legalábbis a szabadidődben)! Elviszed munkába, utazni, esküvőre, születésnapra, a nővéred szülésére és a halálos ágyadon ha szingli maradtál, a pap kezébe nyomod - ha meg olyan szerencsés vagy, hogy lett porontyod és unokád, akkor akár rá is bízhatod.

Na, hát ez vagy hasznos volt valakinek - vagy nem.

Kampec-karperec.