venetia-amorette

[venetia-amorette]

*a szavakra csak biccent, a csók miatt azonban az ajkai résnyire nyílnak és odasimítva a kezét figyeli most először Venát valahogyan máshogy, nem úgy mint az elérhetetlen lányt aki mindenki legfőbb vágyának tárgya, hanem egy sokkal közelibb, hús-vér személyt aki most segíteni próbált neki. Ez pedig nem lesz hiábavaló, amit most lágy mosolyával üzen meg a lánynak, mert szavak csak nehezen jönnek az ajkaira, mintha azokon mázsás súly lenne elhelyezve* Holnap vacsoránál! *feleli neki egy biccentéssel, ami közben igyekszik nem megbámulni a lány testét, így a szemeit figyeli* Ha pedig számít valamit a véleményem, minden egyes szóval egyetértek amit magadról mondtál a tükörnek. *mosolyog rá egészen halványan utoljára, majd lassan kilép a szobából hogy folytassa az útját a konyhába. Léptei most azonban lassabbak, mert a kezeit figyeli amiket megemelve bámul* Szeretem a kezeimet is.

*cinkos mosollyal pillant a fiúra, hiszen tudja hogy Fabri értette a poént és belement a játékba hogy a vacsorát megemlítse és azt is gondolja hogy itt le is zárták a beszélgetést, de amikor a fiú megszólal ismételten és megdicséri őt, egy pillanatra lefagy hiszen nem gondolta volna hogy Fabri ajkaiból még előtörnek a szavak és őszintén meglepi őt ez miközben kissé megilletődve, de nagy hálával pillant a Wright fiúra akinek bókja egy csodálkozó somolygást is kivált belőle* Én is komolyan gondoltam mindent amit neked mondtam. *pillant a fiú után aki most kaotikus érzelmekkel hagyta őt ott, hiszen azt sem tudja hirtelen mit érezzen a történtekkel kapcsolatban, de amikor a tükör felé pillant és meglátja hogy melyik köntöst kapta fel magára, az ajkaiba harap kínjában* Nos... nem mintha nem látta volna azelőtt, szóval...! *von vállat, majd Fabrin gondolkodva sétál a kagylóalakú ágyához aminek szélére le is ül, végül pedig elterülve az ágyon percekig bámulja még a plafont, s egy őszinte mosolyt is villant hiszen őszintén jól esett neki ez a kis interakció azzal a személlyel, akivel már évek óta együtt él...*

[venetia-amorette]

Olyanok mellett nőttem fel, akikben szemmel láthatóan is volt mit csodálni! *vonja meg a vállát egészen semleges arckifejezéssel, hiszen ház vagy éppen évfolyamtársai a Roxfortban sokkal vonzóbbak voltak, akik az összes lány figyelmét felkeltették. Őt ez persze sosem zavarta, mert nem az volt a célja hogy strigulákat húzzon a lányokból, hanem hogy a tehetségét fejlessze. Most mégis a legvonzóbb lány bókolgatott neki, amit realizálva kissé elpirul, de nem olyan erősen hogy kellemetlenné tegye számára ezt az egész szituációt* Talán nekem nem lenne olyan nagy segítség ez az egész, de egy próbát megér! *figyeli Vena arcát és egy mosolyt villant rá* De örülök, hogy sikerült megmosolyogtatnom téged!

Mindenkinek nagy segítség ez az egész! *jelenti ki határozottan és komolyan, kedves dorgálással a hangjában* A tested is megérdemli hogy éppoly kedvesen bánj vele, míg a lelkeddel vagy akár egy idegennel. *cirógatja meg Fabri arcát hüvelykujjával, s csak ekkor veszi észre hogy már jó pár perce a fiú arcát fogja, így aztán csak lágyan, egy utolsó simítással elhúzza kezeit onnan* Na de nem tartalak fel, gondolom úgyis sietsz valahová. Holnap az étkezőasztalnál este? *teszi fel a kérdést mintha randevút beszélne le a fiúval, közben pedig halk, csilingelő kacajt hallat hiszen csak ott találkozik Fabrival minden egyes nap* Örültem hogy kicsit beléd láthattam. *hajol közelebb hogy egy finom, puha csókot hintsen a fiú bal arcféltekére, míg a jobbon végigsimít ujjaival* Valóban feldobtad a hangulatomat, Fabri. *mosolyog a fiúra hálásan miközben hátrébb lép tőle*

[venetia-amorette]

*nem érti mire céloz a lány az ő értékeivel kapcsolatban, hiszen ő úgy gondolja hogy az egyetlen érték amihez neki köze van, az azok a darabok amiket kiad a kezei közül nap, mint nap, de azt fel sem hozta, hiszen nem kapcsolódik a testéhez, amiben semmit nem kedvel úgy igazán. Mikor Vena szavai a tudatáig, az ujjai pedig különböző testrészeihez érnek el, tüdejében benne reked a levegő és egészen addig figyeli magát a tükörben kétkedve, amíg Venetia elé nem kerül meztelenül, hihetetlen illattal és ragyogó szempárral, ami miatt pár másodpercre elhiszi, hogy van értéke ezen a földön* Kedves vagy..

Kételkedtél ebben? *mosolyog felszabadultan a fiúra, hiszen most érzi először talán azt hogy valamilyen szinten kapcsolódni tudtak és jobban megismerhette Fabrit* Te pedig jóképű, és többször is elmondhatnád magadnak ezeket a dolgokat amiket én is tettem. *mondja mindezt őszintén, mert valóban jóképűnek tartja Fabrit akinek az arcát csak most tudta igazán áttanulmányozni, s bár talán nem az a mások által is elismert attraktivitás jellemző a fiúra, mégis van benne valami ami különösen vonzó számára - amit egyelőre még ő sem tudna megmagyarázni*

[venetia-amorette]

*sosem volt még ebben a szobában, ami nem meglepő hiszen mit is keresett volna valaki szobájában, ahová nem volt sosem szabad bejárása? Most azonban más a helyzet, ami tagadhatatlanul feszélyezi, így a tükör elé vezetést és a meglepő kérdést egy homlokráncolással reagálja le először miközben figyeli magát, de mivel nem lát semmi vonzót magán akármennyire is próbálkozik, ezért csak hanyagnak tűnő módon rántja meg a vállát, habár belül feszélyezi hogy ilyen próbatétel elé állítja őt a lány, aki pontosan tudja hogy benne nincs mit csodálni* Ez nem fog működni, rossz emberrel próbálkozol! *rázza meg a fejét a nyelvébe harapva*

*a fiú reakciója őszintén meglepi őt hiszen minden embernek látnia kell magában legalább egy szépet, amikor azonban a vállrántás és a szavak kombinációja eljut a tudatáig, lágyan megcsóválja a fejét, de egyáltalán nem haragosan vagy erőszakosan, pusztán kedves hitetlenséggel miközben tekintetét lassan a tükör felé vezeti* Én már most egy csomó értéket fedeztem fel benned. *szólal meg kellemes, kedves hangon miközben a tükrön keresztül tanulmányozza először is Fabri arcát* A lazúrkék szemeid... *simítja meg egy ujjával Fabri szemének környékét* Az aszimmetrikus arcod különlegessé tesz. *simítja végig most már több ujjával is a fiú arcát lágyan, majd pedig elmosolyodik* A pengevékony ajkad. *húzza végig gyengéden körmét a fiú száján* A göndör hajad. *csavar mutatóujjára egy göndör tincset ami egy széles mosolyt vált ki belőle, közben pedig megkerüli őt és elé áll hogy aztán két keze közé fogja az arcát* Rengeteg külső értéked van, Fabrice Wright. *ejti ki a fiú nevét egy őszinte, kedves mosollyal miközben a szemeibe néz*

[venetia-amorette]

*a könnycsepp miatt nyel egyet hiszen nem keveredett még olyan szituációkba amikor egy lány szemeiből kellett eltüntetnie egy vagy több könnycseppet, így nem is tudja hogy mit mondjon, mivel vigasztalja őt, akármennyire is szeretné hiszen csak sejti hogy a szülei elvesztése milyen hatalmas sebeket ejtett a lányon, amik halványulni sem látszanak, de ezen nem lepődik meg. A kis rituálé megemlítésén elmosolyodik, hiszen ő sem tagadhatja hogy Venetiának van mit csodálnia magában, hiszen ilyen szép lányt Anglia talán még nem is hordott magán, bár ez csak az ő véleménye, ami nem sokat nyom a latban - elvégre szociálisan nem éppen állja meg a helyét sehol* Mit szeretnél? *teszi fel a kérdést értetlenül miközben Venetia a kezét nyújtja felé, így homlokráncolás közepette igyekszik a szemeit figyelni, miközben bódító illat kerül az orrába, a lányé*

Kicsit megismerni téged, ha már ennyi év alatt valahogy nem sikerült, Fabri. *ejti ki a fiú nevét ami számára is meglepő, hiszen régen feladta azt hogy beszélgessen a fiúval aki mintha folyamatosan csak azzal foglalkozna, hogyan is kerülje el őt* Ígérem hogy nem hozlak kellemetlen helyzetbe. Nem akarlak kihasználni vagy megalázni, pusztán szeretném kicsit oldani a feszültséget vagy a helyzet kínosságát amit az előbbiek szültek. *nevet fel csilingelő hangon miközben már nem csak nyújtja Fabri felé az ápolt, puha kezét, hanem meg is fogja azt. Ahogy kezeik összeérnek, azt tapasztalja hogy Fabri tenyere érdes és száraz is, s kicsit durva is a fogása - de ez egyáltalán nem ijeszti őt el, sőt. Kíváncsisága csak nő ahogy megindul Fabrival a tükör felé ami elé beállítja a fiút míg ő a háta mögé lép* Próbáld ki te is. Mondd, te mit szeretsz magadban? *érinti meg két kezével a fiú vállait, majd jobb válla felett át is dugja a fejét hogy Fabri szemeibe nézhessen, hiszen kíváncsian, őszintén érdeklődve várja a választ* Valami amit szépnek látsz... *egészíti ki kérdését miközben érdeklődő pillantását egy másodpercre sem szakítja el a fiútól*

[venetia-amorette]

*a hangok kiszűrődése nem szűnik meg, így kíváncsisága egyre közelebb viszi őt a szobaajtóhoz, amin, Merlin a tanúja hogy nem szándékozott belesni vagy éppen megállni hallgatózni, de amikor meghallja hogy a lány micsoda szavakat mormol, képtelen megállni hogy ne lessen be az ajtón és nézze meg hogy mi történik. Ekkor tárul a szeme elé a látvány: a saját fenekén végigsimító Venetia, aki már ugyan évek óta velük él, még sosem látta ezt az oldalát, így nem kissé lepődik meg, amihez egy csodálkozó mosoly és egy köhintés is társul - utóbbi teljesen véletlenül, hiszen nem akart lebukni, így már indulna is tovább*

*kezeit éppen feljebb simítaná amikor meghallja a köhintést, ennek köszönhetően pedig tekintete azonnal az ajtó felé irányul és meglátva Fabrice Wright-ot, akinek a szülei megmentették őt annak idején, nem kissé illetődik meg. Azért van ez így, mert a fiúval bár már évek óta együtt él, egyáltalán nem alakított ki semmiféle kapcsolatot mert Fabri folyamatosan eltűnik, kerüli a társaságot és csak és kizárólag a vacsoránál van jelen amikoris igyekszik mielőbb elfogyasztani az ételt hogy aztán ismételten eltűnhessen. Ez persze a kíváncsiságát azért megmozgatta, hiszen még a Roxfortban sem látta a fiút egy baráti társaságban sem, ezért persze elgondolkodott már egyszer-kétszer hogy vajon hová is siethet annyira a fiú minden egyes nap?* Ó... *csusszan ki a száján megilletődve miközben továbbra sem moccan, de ahogy Fabrival találkozik a tekintetük, végül megejt felé egy keserűbb mosolyt* Kissé magam alatt vagyok mint láthatod. Sajnálom, hogy ezt látnod kellett. *zökkenti őt vissza a helyzet egészen az álmáig, s a sikolyok akaratlanul is lejátszódnak a fejében ismét, minek köszönhetően egy kövér könnycsepp is legördül hibátlan orcáján miközben pár másodpercig lehunyja a szemeit* Nincs gyógyszer az emlékükre. *gondol itt az elhunyt szüleire, majd kinyitva a szemeit ismét a tükörrel, pontosabban saját magával kerül szembe ami miatt realizálja azt, hogy teljesen meztelenül áll Fabri előtt ami kínos helyzetet is szülhet* Nem számítottam társaságra. *magyarázza meg végül egy feszültségoldó mosollyal, majd a szekrényhez lépve kiemel véletlenszerűen egy púderrózsaszín köntöst amire rá sem pillant, csak felkapja annak ellenére, hogy az éppenséggel nagyon is átlátszó, így semmit sem takar el* Néha azzal terelem el a gondolataimat és növelem az önbizalmam, hogy szép szavakat mondok magamnak amelyeket igaznak gondolok. *magyarázza meg az előbbieket csevegő hangon, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve Fabrira pillant és bár egy másodpercig hezitál, de végül odasétál hozzá és a kezét nyújtja felé* Szabad?

[venetia-amorette]

*ha dolgozószobája, vagyis az ő műhelye mesélni tudna, ma is panaszos hangon adná ki magából hogy már 12 órája nem tette ki innen a lábát, csak dolgozott azokon a műveken, amiket karácsonyra szán a szeretteinek; ezeket ugyanis sokkal szívesebben műveli ő meg, ahelyett hogy boltban vásárolná meg. Az órára pillantva sóhajt egyet, majd kilépve a műhelyből meg is indul a folyosón aminek csendje arra enged következtetni, hogy senki nem tartózkodik otthon, így ajkaira izgatott mosoly ül ki és meg is indul lefelé a lépcsőn hogy a konyhába induljon egy esti harapnivalóért, de az eggyel lejjebbi szinten ez a terve dugába is dől: hangokat hall kiszűrődni Venetia szobájából, ami miatt lábai akaratlanul is arrafelé indítják meg őt*

*egy rémálom zavarta fel őt az álmaiból pár perce: szülei sikolyát hallotta meg ismételten amely szívverésének sebességét is megsokszorozta, s egy apró, ijedt nyögés következtében ül fel a kagylóalakú ágyában miközben felhúzva a lábait réved maga elé pár percig hogy pillanatnyilag kiheverje azt az ominózus estét amikoris elveszítette azt a két embert az életében, akiket mindennél jobban szeretett egykor. Felpillantva élesen beszívja a levegőt amiben rózsa-, vanília és eperillat egyvelegét véli felfedezni, köszönhetően a gyertyáknak amelyek most a levegőben lebegve gyújtanak halovány fényt a szobájában. Ezeket még azelőtt varázsolta oda, mielőtt álomba szenderült volna egy szál semmiben, ugyanis a Wright házaspár akik örökbefogadták őt szülei halála után, nem tartózkodnak otthon és valószínűleg csak a holnapi nap délutánján lesznek láthatóak, így megengedhette magának azt hogy testének megadja ezt a hatalmas szabadságot amit úgy élvez. Kedve most nem túl derűs a rémálom miatt, és a félhomály is még borongósabbá teszi őt, így egy mély levegővétel után felkel az ágyról a varázspálcájával együtt és a hatalmas, aranyból készített tükör elé áll anyaszült meztelenül ahol szemügyre veszi minden egyes porcikáját miközben pálcájának egy laza mozdulatával erősíti meg a gyertyák lángját hogy a fény most még inkább megvilágítsa a szobát* Szeretem a hajam hosszát és a színét... *mondja ki hangosan miközben végigsimít puha, rózsaillatú búzaszőke haján: azon a hajkoronán amelyet boszorkányok sokasága irigyel tőle* A telt, rózsavörös ajkaimat... *nyitja résnyire az ajkait hogy megcsodálja saját száját a tükrön keresztül* Az orromat, az íves, szépen szedett szemöldökömet... *sorolja tovább miközben szája széle felfelé gördül* A széles csípőmet, a kerek fenekemet... *simít végig az imént említett testrészein lágyan. Olyan lágyan, hogy a libabőr is végigsöpör a testén, pont úgy ahogy a szobájába áramló levegő, ugyanis a szobájának ajtaját is nyitva hagyta*