#véres

[zolass]

𝗔 𝗪𝗼𝗿𝗹𝗱 𝗧𝗼 𝗖𝗮𝗹𝗹 𝗢𝘂𝗿 𝗢𝘄𝗻

ㅤㅤㅤ···─A WORLD TO CALL OUR OWN

Summary: Lunara once was a beautiful planet, blue and silver sky. The ground was a lush green valleys and long fields of gras, between the green were cities reached far into the sky. It was once such a beautiful home, and now it was a haunted land. When did it go wrong?

FEATURING: THORNE DE VÉRES x MALE READER

Hellou peepol, so I did this blog to announce the first OC x Male Reader.

Well Original Character that I created especially for the male readers, so welcome Thorne. I actually just thought it would be a fun thing to do- definitely not letting my other Oc stories rot in the corner rn, but anyways.

This is simply a 'short' intro for the world and story, the planet it the story takes place is Lunara, and it's a apocalyptic /post apocalyptic world. Just gonna say it's def heavily inspired by Maze Runner (I'm a sucker ngl) bc I have no clue how to write apocalypse stuff.

Anyway maybe if people like it, I will continue it and if there's questions for the world or character (I currently just have Thorne ngl) just ask lil ol' me :)

Was it always supposed to end like this? In so much pain and loss?

Having to watch the infection spreading, slowly turning your loved ones into something entirely different, something that’s just.. Not them anymore.

Devastating as people were reduced to nothing else than beings on the brink of death, with an insatiable hunger lying in the pit of their existence. No remorse as they would tear into their once loved ones, giving the surviving no other choice than to end the miserable life that they have left.

But with the virus came an astrological event that seemed to be rather a blessing and curse as through this there was another virus flaring up. It made more people sick, they would suffer from high fever and chills to hallucinations. Their skin would turn a slightly unnatural color around joints and face, while their body fights against the virus, it would cause metallic tastes in their mouth.

After the first virus wiped out almost half of the human population, the second virus wiped out quite a lot of them too, if it was to the fear of others, simply shooting or decapitating their allies, to the victims taking their own lives, not able to stand through the horrendous pain. Many people died to so many cruel things, you’ve never seen so many deaths in front of your eyes, and you wished you never had to.

Some of these deaths were your close friends and families, who either got infected and turned into one of the many zombies, like your parents. The other’s died through either fear or accidents, or through the second virus that landed through asteroids on the planet, you watched as your little sister screamed in pain, while you tried to hold her still in your arms. 

A gun raised to her head, you still remember it so vividly in your mind. The group leader took his shot, the deafening silence as the body of your struggling sister went limp in your arms, and the screams coming to an instant stop, only reverberating in the narrow alley.

That night you left, with your dead sister in your arms, cradling her close to your chest. It wasn’t a time where it was smart to take revenge, but there was definitely a time, your old group leader would suffer and only for a while was this thought like balsam on the imaginative gaping wound in your heart.

While on the other side, there was Thorne Dalca, the rich heir of a prestigious family, he was alone in his apartment while the world turned to shit, and it was even worse as he didn’t know where his parents were. The first few days he was safe in his apartment, he stayed silent when there were groans at his door, or the screams of neighbors, well the ones below him, as there isn’t really a way to get into his apartment except with the elevator and a security key needed to even get on his floor.

But of course, food would go out, and so came the time where he had to step out if he wanted to survive. 

Crossing paths with a group of survivors, Thorne joined them for some time. Which didn’t come with stupid comments about being a rich heir in an apocalypse, he soon left them behind one morning, too fed up with their bullshit. He wandered alone for a while, getting blood on his hands when people decided to attack him for no reason or some of the infected trying to feast on him.

While he joined and left groups through the years, it took a bit until he found a group he stayed in, yet it didn’t take long until he was known as Thorne De Véres in his group and soon it spread to the groups they encountered. 

Many would think as a rich heir he wouldn’t try to get his hands dirty, but he did. While it shouldn’t be the time to take even more lives, Thorne did anyway.

[lajos65]

Derek Prince: Jézus vére. Második rész. * ( Jobb hangminőségben)

[europasegglikamagyarorszag]

Miért káros az egészségre minden pirosfehérzölddel leöntött neres termék? (Sakkmatt, kis libernyák buzi vegánok!!!)

[versinator]

Rebegtétek vére!

Lázmérő bárányaimmal korongjába ölbeveszed Mosson eldédelgetem mesefák közelgsz Remeték? közbeszól nászindulóját! évtized

Hurkol ősapámnak lombozata tisztelegsz Combján gyökereket moháé fakuló Kuszom provanszi szikraszilánkként zokogsz

Valamin gyémántsziporkás betegszobám gyászinduló Kéményeinket vegyszer zümmögött követelne Mindezeknél árvabúsan rémledezve rádboruló

Szánakozón rendrerendre cipeli telne Furcsákat csalva integető böngészed Kiköt ködpárák éneklőhöz röpülne

[sz-albertooo]

A könny a lélek vére

[zeroz2ro]

A szlovák miniszterelnök elleni merénylet másnapján Kocsis Máté arról beszélt, hogy tenni kell valamit a gyűlöletkeltés ellen.

„A jogalkotásnak a következő időszakban el kell azon gondolkodnia, hogy ezt a véres kommentszekciót miként lehet egy kicsit kordában tartani. Ez olyan fokon elfajult, hogy Szlovákiában most a történtekig vezetett. Magyarországon pedig ez a verbális erőszak, a virtuális térben zajló polgárháború mindenképpen megfékezendő.”

"Személyesen is okolok nagyon sok magyarországi, baloldali médiumot is, akik egyébként mesterfokon űzik a gyűlöletkeltést, az indulatkeltést, az elfogult közléseket, a mások megbélyegzését. Ide értve a Telexet, a HVG-t, a 444-et. És még hosszan sorolhatnám” 

[chuckyeager]

Eszerint Carlsont egyszer éjszaka az ágyában megtámadta egy démoni lény, és vérző sebeket ejtett rajta. Külön hangsúlyozta, hogy szó szerinti, fizikai támadásról volt szó, bár erre az ágyában alvó felesége és a négy kutyájuk sem ébredt fel. A sztárműsorvezető azt állította, a sebhelyei máig megvannak, és hatalmas, nem emberi karmok nyomainak látszanak. A történet úgy folytatódott, hogy felh��vta az egyetlen hívő keresztény ismerősét, aki azt mondta neki, igen, ilyen démoni támadások tényleg szoktak történni emberekkel éjjel az ágyukban.

[kavekkozt]

Londonban vagyunk, és én nem érzem jól magam.

Az időjárás persze tetszik, erre vártam egész nyáron. 20 fok és felhők.

A nyelv is hiányzott, bár úgy húzom fel magamra, mint egy régen elfeledett ruhát. Több helyen eláll, igazítani kellene. Törődni vele. De én csak sebtében magamra kaptam. Nem találom a szavakat, megbicsaklok, nem tudom rendesen kifejezni magam. Az akcentusom elárul: not. from. here. Not from anywhere at this point, really.

De a város?

Elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaha itt éltünk. A romlást, az elmúlást, az összeomlást látom a fogyasztás fővárosának művirágos, színesre festett kirakatai mögött. Ha nem figyelsz eléggé, mindenki szép, fiatal, egészséges, divatos az utcán. Bármit meg lehet venni, és ha nem nézed meg alaposan, nem látod, hogy kopott és megfakult, véres.

Így képzelem Las Vegast is, mint amilyennek most Londont látom: mindenhonnan élvezetek ömlenek, a testnek (mindenféle étel-ital, szem-szájnak ingere), a léleknek I guess (színház és kiállítások, "élmények").

Ha van elég pénzed, megvan itt minden élvezet. Nem kell látni a szegénységet, a nyomort: szinte semmi sem közterület, és kutyás biztonsági őrök gondoskodnak arról, hogy semmi/senki se zavarja meg a fogyasztást.

(és hol vannak az anyák, a babakocsis nők, az idősek stb? nyilván egy másik városrészben.)

it doesn't help that our "base camp" is at Canary Wharf this time, a city in the city in itself. identical bars sprang out of nothing, offering you instagrammable experiences. i'd go out and eat, but everything tastes like cardboard. and all the people the people the people in the street. if this is real, my "other life" in Europe can't be. oh the surface is so shiny. be careful not to scratch it, you'll see it's rotten to its core.

(nyilván tudom, hogy nem ilyen egész London, csak rossz helyen, rossz helyeken vagyok. minden félelmem és aggodalmam egy helyen, megfojt.)

[diogenesz2020portugal]

Volt egy kérdés egy macskás csoportban arról, hogy miért nem tudjuk kialudni magunkat a macskák miatt.

Az esti szertartás vacsora után kezdődik, amikor az egész család falkázik. Mi tévét nézünk, #Sámson (kutya, 15), Margit (#MargaritaNyikolajevna macska, kb. 5) és Lajos (#SzörnyetegLajos macska, 5) szellősen elhelyezkedik az ágyon, gondosan ügyelve arra, hogy egymástól minél távolabb legyenek. Az, hogy mi hogy férünk el, mellékes.

Miután az Öreget levittük az esti biztonsági pisilésre, megágyazunk, vagyis kezdődik az elalvás előtti játék. Lajcsi kicsi kora óta szeret a paplan alatt rejtőző szörnyekre vadászni, egy ideig ráunt, talán két éve kezdte újra keresni. A különbség csak annyi, hogy ma már nem érdeklik a paplan alatt mocorgó rémek, csak és kizárólag kilátszó végtagokra vetődik. Elég sok véres ujjvég után tanultuk meg, hogy a préda az ugrás pillanatában nem mozdulhat. Ha sorozatosan nem tudja elkapni, felhúzza magát és harminc kör��mmel kapja el. Szintén evolúciós fejlődés, hogy ilyenkor utána is nyúl, nem elég a kezet visszarántani a paplan alá, a legjobb azonnal elhagyni a helyiséget, mivel mélyen a takaró alá nyúl kimeresztett karommal. Tudja továbbá, hogy az incselkedő ujjakhoz egy kar is tartozik, amit, amennyiben a karmával nem éri el, meg is haraphat. Margitkának viszont minden új, talán egy éve kezdte el érdekelni, Lajos mit művel ilyenkor. A csendes szemlélődésből mára aktív résztvevő lett, a gyorsasága vetekszik egy kobráéval és míg Lajos a karmait a fél karunk letépésére használja, Margitka tűhegyes és borotvaéles karmocskáit inkább beleakasztja az áldozatba. Lajossal ellentétben őt érdekli a paplan alatti mozgási is, illetve szívesen várakozik a takaró szélénél keletkező kicsi grottáknál a meglepetésre. Akkor is, ha senki más nincs a hálószobában. Ő még az utcán szerezte az első, képzeletbeli barátait, akik azóta is velünk laknak.

Miután mindenki elunta a játékot, kikapcsoljuk a tévét, lekapcsoljuk a villanyt és lefekszünk. A két macska ilyenkor szokta hangos ropogtatással elfogyasztani a második vacsoráját, időnként kergetőznek, elvégzik a dolgukat, alaposan elkaparják. Aztán jön Lajos. Sohasem lehet tudni, hol ugrik fel az ágyra, úgy landol, mintha nem lenne súlya. Aztán elindul kettőnk között a lábunktól a fejünk irányába, miközben egy B52-es hangerejével dorombolva jelzi, hogy kész az alvásra. Gondosan ügyel arra, hogy nehogy túlmelegedjünk azáltal, hogy túl közel vagyunk egymáshoz, ezért a lábunktól a fejünkig utat tör magának, majd visszatér a lábunkhoz, ahol kizárólag a paplanon lehet aludni. Általában az enyémen, lehetőleg teljes hosszában kinyúlva, a hosszanti tengelyemhez viszonyítva merőlegesen lehet csak kényelmesen aludni. Így nincs más választásom, mint felhúzott lábakkal aludni. Fő a kényelem. Mármint az övé.

Cserébe viszont vigyáz ránk, éjjelente többször őrjáratozik, ilyenkor ismét beindítja a fönt említett hajtóművet és néhányszor körbejár a lábujjamtól a fejtetőmig, majd ott teljes súlyával (ilyenkor olyan, mintha a repülő különösen nehéz fémből készült bombákkal lenne megrakva) a hajamra telepedik, majd először a párnán dagasztva húzgálja maga alá a kósza tincseimet, aztán a hajtöveimnél megragadva a szálakat kezd el fésülgetni, miközben a karmai félig kilógnak. Szerintem valahogy rá is tekeri a hajszálakat, az nem lehet, hogy csak nyomkodással ilyen erősen tudja húzni. Közben a karmocskáival ellenőrzi a fejbőröm vérellátását. Pozíciótól függően ilyenkor felnyúlok és simogatni kezdem, amit vagy megun és elmegy, vagy mindketten belealszunk. Ha nem tudom annyira tekerni magam, hogy simogassam, akkor egy idő után sértődötten elvonul.

Amennyiben nem hajtépésre vágyik, deréktájon áll meg, ilyenkor simogatni kell, mindketten megfelelünk a célnak, a simogatásból Lacinál gyakran kiskifli-nagykifli lesz, engem ritkábban tisztel meg vele. Néha-néha pedig magányosnak érzi magát, ilyenkor valamelyikünk mellkasára telepszik, elnyúlik, ahol álomba lehet simogatni. A mellkason alvás feltétele, hogy legalább paplan vastagságú takaróval legyen fedett a kérdéses terület. A mellkason alvásba Margitka is szívesen bekapcsolódik, mivel ketten vagyunk, egy szabad mellkas mindig akad. A takarás neki talán még fontosabb. Viszont amennyiben a mellkas iránya nem megfelelő (például hason vagy oldalon alszok), Lajos nem kompromisszumképes, ám Margitka az én esetemben szívesen kivételt tesz, és hajlandó akár az élvonalamon, akár a vállamon végig nyúlni, akár a hátamon összegömbölyödni. Margitka, Lajossal ellentétben, statikuszaj-generátorral van felszerelve, a dorombolását alig hallani, viszont jól érzékelhető huppanással érkezik az ágyra. Minden esetben csak és kizárólag Lacin keresztülmászva lehet megközelíteni engem is. Szintén rá jellemző, hogy nehezen dönt, több pozíciót is kipróbál mindkettőnkön, mielőtt kiválasztja a legmegfelelőbb alvóhelyet. Azt is tudni kell róla, hogy a közhiedelemmel ellentétben az ő léptei nem pihe-puhák. Olyan, mintha pici, ólommal bélelt tűsarkú cipellőben toporogna az emberen, amelynek a sarkait minél jobban próbálja megvetni a takaró és az alatta lévő test egyenetlen felületén.

Az ébresztési hadművelet fél négy és fél öt között kezdődik, függetlenül a téli-nyári időszámítástól. Szerintem ismerik az órát. Habár ennek a műfajnak a nagymestere, egyebek mellett Sámson kiképzője, Bettyke volt, néhai cicánk, a tapasztalat hiányát számosságuk pótolja. Lajos elkezd fészkelődni és beindítja a hajtóműveit. Margitka, a kis tűsarkúiban ’véletlenül’ nem találja a helyét, ezért alaposan végigtapos bennünket. Sámson előbb jól hallhatóan ásít, megrázza magát, majd kikocog inni. Lajos visszatér, vészjósló végtelen nyolcasokat ír le körülöttünk, de simogatni már nem lehet. Margitka egészen közelről ellenőrzi az életjeleinket, különösen a légzésfunkcióink érdeklik, ezért egészen közel hajol a szánkhoz, a kicsi, nedves orra ilyenkor szintén véletlenül hozzánk ér. Szélsőséges esetben a lezárt szemhéjunkhoz. Sámson az ásításról sóhajtozásra vált. Lajos ismét körbeberreg minket. Az esetleg kilógó lábujjaim felébresztik a vadászösztönét. Amennyiben véletlenül a hátunkon fekszünk, Margitka előadja a hólyagtáncot: a hát��n alvó fél óvatlanul exponált alhasán a fent említett, különösen hegyes sarkú kis cipellőiben, közvetlenül a húgyhólyagon bemutatja Ginger Rogers életművét. Sámson már nyüszög. Lajos és Margit borogatja az asztalt a konyhában, halljuk, ahogy figyelmeztetésül megcsörrennek a kint felejtett poharak a konyhapulton. Sámson hangosat ásít, nyújtózik, megrázza magát, majd csóválva megáll az ágy mellett. Közben megérkezik az alom felől Margitka első bűzbombájának a szaga. Lebuktunk, nincs mit tenni, egy újabb csodálatos nap virradt ránk. Amúgy is, mindjárt hat, nemsokára csörög az óra.

[kiforditom-szetszedem]

Első tálkozásom a demokráciával és egyben első nagy csalódásom is 1990 tavaszán történt. Románia épp túl volt egy véres puccson, amit akkor forradalomnak hívtak, s a látszat miatt ki kellett írni egy szabad választást is. A választásra jogosultak 86%-a szavazott, de akkor számomra, egy kilenc éves gyerek számára nem is ez volt a lényeg.

Elmagyarázta édesanyám, hogy most fogják megválasztani az ország elnökét, szabadon. Akire többen szavaznak, az lesz az elnök.

Én meg voltam győződve, hogy édesapámnak reális esélyei vannak az államelnökségre, hisz a szomszédságban sokan ismerik s legalább a mi utcánkban BIZTOS, hogy rá szavaznának.

Felvilágosítottak, hogy az ország tele van ilyen utcákkal, s van amelyik hosszabb mint a miénk.

Amilyen gyorsan jött a remény, hogy apámból elnök lesz, úgy el is illant. Így történt, hogy a mi tágabb "utcánkban", Hargita megyében a parasztpárti Ion Rațiu kapta a szavazatok háromnegyedét, mert a templomban erre bátorították a népet, de mivel egyéb tágabb utcákban mást gondoltak az eltérő felekezetű templomokban, így Iliescu lett az elnök, s nem apám.

[donb]

15

Pageréty Irma: Mesterházy Attila versben vall arcszőrzete kialakulásának történetéről, egy véres családi sporteseménnyel összefüggésben

Egyik este a pubban Egy dart maradt apában. Majd elcsúszott egy dart anyán, S lett gúnynevem a d'Artagnan.

Nickemhez nőtt szakállam, Majd Titkár lettem, szakállam.

(2009. november)

[kepeslajoska]

George Lazar

Olvasom hogy “stílusosan” gratulált Orbán Viktor Márton Viviánának. A magyar vér nem válik vízzé.

Orbán magyar vért emleget … bár ne tette volna.

Én nem tudom hogy milyen vére van a Márton ikreknek és azt sem tudom hogy hogyan definiáljuk a “magyar vért”… de azt tudom hogy voltak szégyenletes törekvések arra a magyar múltban.

Igaz, a szófordulat igencsak régi, az még Arany János Toldijában is olvasható. De azt Orbán Viktor is jól tudja hogy a magyar vérre való hivatkozást 1944-ben a magyar nyilasok tették igazán népszerűvé.

Azt írták hogy “Neveljünk tehát fiainkból katonát, ápoljuk az ősi magyar erényeket, ápoljuk és fejlesszük tovább. Nem lesz nehéz munka, hiszen rátermettek vagyunk, a magyar vér nem vált vízzé.” A magyar vérre való hivatkozást a háborús bűnösként felakasztott Pálffy Fidél járatta csúcsra “közvetlen, őszinte és becsületes” magyar beszédeiben ahol állandó témája volt “a magyar vér és lélek harca a zsidó vérrel és lélekkel..”

Nem ragozom tovább. Nekem szimpatikus volt hogy Márton Viviána a Kanári szigetek lobogójával is ünnepelte aranyérmét, miközben finn edzője Suvi Mikkonen a magyar zászlót lobogtatta… akármilyen vér is csörgedezzen ereikben.

[hobbygilda]

Véres hurka!!!!!

[oldmacykerenew]

Venom kitörni készül belőlem 😀😀

Kicsit véres, kicsit tintás, de az enyém 😅

[emlekeimkonyvtara]

Pengével, véres zsepikkel tele az ágyam

[chuckyeager]

„És most, lent a padlón, iszonyodva, nagyapám sorsával a hátamon erősebbnek érzem magam, hogy folytassam ezt a harcot. Ezt köszönöm Ungváry Krisztiánnak, annak ellenére, hogy őt teljesen más motiválta, amikor bement a történeti hivatalba. Mindaz, amit kikutatott, a nagyapámról szól, és a család véres-verejtékes gyötrelme lesz feldolgozni. Ez a dolog érzelmi része. Amit pedig megírt, az rólam akar szólni – s az én politikai közösségemről. Itt pedig nincsen érzelem. Csak a jéghideg elhatározás: menni kell tovább ezen az úton, hogy elkerüljük a poklot.