Az igazi énem az,amelyiket annyira rejtegetek.
15 notes
·
View notes
Utolsó két agysejtem:
Február 8-tól már többet posztolok talán.
4 notes
·
View notes
hol a pénz
113 notes
·
View notes
"Az idén már 3109 milliárd forintot költ a kamatokra költségvetés, holott 2020 előtt ez az összeg még az évi ezermilliárdot sem érte el, írja a Népszava. Ebben az összegben a lap szerint még nincs is benne annak a gigantikus, 1 milliárd eurós hitelnek a kamatterhe, amit idén tavasszal vett fel kínai bankoktól a magyar állam elég nagy titokban."
Ez a plusz 2000 milliárd kamatkiadás, ennyi a felár. Nem kell az EU támogatás, az ingyenpénz, inkább a fizetjük a 3x kamatot.
42 notes
·
View notes
aki azt állítja, hogy Petőfiről nem lehet jó műalkotást készíteni, az persze nem olvasott Karinthyt
PETŐFI SÁNDOR
Született a Nagy Magyar Alföldön, a Kárpátoktól az Adriáig és visszafelé, egy anyától Sorsharag nevű unokafivérével. Húszéves korában bejelentette a sóhivatalnál, hogy mindenkinek szabadnak kell lenni, magyar szabad, osztrák szabad, olasz szabad, német birod. szabad. Később a Magyar Lánccsörgető Egyesület Részvénytársaságnál kapott alkalmazást, mint főcsörgető, majd a Külső Tavaszmező utcában világítási minőségben működött, a szabadalmazott lángelme-égő társulatnál. Számos óriás jelentőségű felfedezést tett, így például ő jött rá, hogy a szerelem sötét verem, és hogy kint egy mezőn az ember jobban érzi magát, mint egy sötét szobában lecsukva fejjel lefelé, összekötött kézzel. "Csatában esem el, mibe fogadjunk" című versében megjósolja, hogy csatában fog elesni, mely ígéretét be is váltotta. Másik ígéretét "Szeptember végén" című versében, melyben azt írja, hogy nem csatában fog elesni, viszont nem váltotta be. Szobra a Duna-parton áll, fölfelé tartott három ujjával jelzi a közvetlen alatta állomásozó propellerközlekedés másodosztályú menetdíját: - mások szerint viszont arra esküszik, hogy Ábrányi Emilt nem is ismeri, nemhogy ő szólította volna fel a róla szóló költemények megírására.
Barna kis lány szemének a lángja
Idetűzött szívem pitvarába,
Kis halacska szőke Tisza vizén,
Örömében akrát ugrok biz én.
Olyan az ő lelke, mint a rózsa,
De mint az a fehér, tiszta rózsa,
Fehér rózsa az én babám lelke,
Fehér galamb az ő nagy szerelme.
Barna kis lány, mikor megláttalak
Bennem mindjárt nagy szerelem fakadt,
Megláttalak New York kávéházban,
Mint harmat kökörcsin-virágban.
Kacsintottam, barna kis lány, neked,
De te ültél zordon férjed mellett.
Barna kis lány, te a fényes hajnal,
Férjed pedig a fekete éjjal.
Színművészet a te hivatásod,
Barna kis lány, magyar vagy te, látom,
Magyar az a fényes lelked neked,
Az isten is magyarnak teremtett.
Zordon férjed tojást evett, hármat,
És titokban megcsípte a vállad.
Hej, titokba, te is mosolyogtál,
De hej, bizony, énreám gondoltál.
Beültetek aztán kocsikába,
S elmentetek egy nagy szállodába.
Igaz, magyar szálloda volt az is,
Igaz, magyar a lelked neked is.
Kiskapunál, hej, megálltam ottan,
Reszketett a szívem, rád gondoltam,
Rád gondoltam, remegő szívedre,
Fehér galamb, magyar szép lelkedre.
Rád gondoltam, gondolsz-e most énrám,
Kis kezedet összeteszed mélán.
Megértetted-e az én lelkemet,
Mint a szellő a fényes felleget.
Fehér rózsa az én babám lelke,
Fehér galamb az ő nagy szerelme,
Barna kis lány, ha te szeretsz végre,
Felrepülök a csillagos égbe.
88 notes
·
View notes
https://hircsarda.hu/2024/09/09/allami-tamogatassal-indul-randi-app-titokban-meleg-papoknak/
21 notes
·
View notes
Beletenni a munkát
Próbáld ki, hogy elmész egy pszichológushoz! De nem úgy, hogy, magadban azt gondolod, úgy sem segít, és nem is arra vársz, hogy két ülés alatt minden varázsütésre megváltozik.
Ha le akarnál fogyni, ha meg akarnál izmosodni – kinevetnéd azt, aki úgy gondolja, hogy egy hét alatt 15 kilót fog fogyni vagy, hogy egy hónap alatt kipattintja magát, mint az atyaúristen.
Mindenben a legnehezebb a kitartó munka.
Nekem nagyon nehéz nem reagálni, nem azt mondani, hogy ugyan, ennyi belefér. Egy találkozás, egy üzenet, egy bármilyen kis kontakt belefér. Még ez sem fér bele valójában, egy ilyen poszt bele a levegőbe. Még ez sem. De nagyon sajnálom ami van veled, és azt, hogy a makacsságod nem használod arra, hogy jobb életed legyen és megkapd azt, amire vágysz.
Jó lenne azt gondolni, hogy „megérdemled”, de azzal magamra is mondanék ítéletet.
Az emberek többségének rengeteg jól kigondolt kifogása van arra, hogy miért NE változtassa meg az életét.
Minden élet jó, ha tudjuk róla, hogy az amilyen, valójában megvéd minket olyasmiktől, amiktől félünk, idegenkedünk, amiről hazudunk.
A kitartó munka valamiért, a pici lépések, kicsi sikerek és örömök megbecsülése – sokakból hiányzik. Hiányzik a kitartás vagy éppen lenézik ezt a dolgot. Titokban úgy gondolják, hogy járt volna nekik az, amit nem kaptak meg. Mások beletett melóját nem érzékelik. Csak a sikeres projektzárásra vágynak, a közben levő útra nem.
Húúúúú.... micsoda muszklik! – neki öt éve volt benne és sok pénz, sok odafigyelés, informálódás, próbálkozás, de leginkább kitartó meló.
Neked könnyű, te mindig vidám vagy, neked mindent csak úgy odadob az élet! – Valójában minden kibaszott nap megküzdök azzal, hogy be tudjam tartani a megállapodásokat amiket kötök magammal. Hogy odafigyeljek rá, ne hagyjam a negatív dolgokat, hogy belerágják magukat az agyamba, a lelkembe. Ne ítélkezzek feleslegesen. Ne legyek hazug az empátiámban vagy a lelkesedésemben. Elengedjek álmokat, feldolgozzak veszteségeket. De legfőképpen, hogy próbáljam körbejárni a dolgokat, megnézni több szempontból, ne ragadjak bele a saját érzelmi világomba.
Több dolog volt már amiről lemondtam pedig nehéz volt. És az is úgy megy, mint az építkezés. Nap, nap után ki kell tartani, míg végül eltűnik. Ha építkezünk, akkor pedig hordani kell a téglát, nap nap után, bárki bármit is mond. Elhatározással, konokul.
Szóval az, hogy az ember rendbe tegye az életét, az melós. És a legjobb bizonyíték rá, hogy szakember segítsége kéne, hogy ha nem úgy él, nem ott van, ahol-ahogy-amiben lenni szeretne.
Bármikor el lehet kezdeni. Nem csak hétfőtől.
23 notes
·
View notes
A korábbi évekhez hasonlóan most is visszanéztem a tavalyi év kedvenc filmjeit.
10/10-es értékelést kaptak:
The Holdovers
Tökéletes karácsonyi film szívmelengető végkifejlettel, de a szokásos klisék nélkül.
The Whale
Tényleg nagyon erős dráma egy tanárról, aki mellesleg borzasztóan el is hízott élete alkonyára.
Babylon
A 100 évvel ezelőtti és a mostani Hollywood őrült találkozása, tele csodás sztorikkal meg érdekességekkel a hősidőkből
9/10-et kaptak:
War Pony
Egy indián film, ami a rezervátumok mai világát mutatja be - már csak ezért is érdemes megnézni, de tök jók a karakterek is
Let me Fall
Kíméletlen drogos film Izlandról, ami elég izgi kérdéseket is feszeget - 2018-as, de valahogy tavaly került csak elém.
Talk to Me
Az év horrorja nálam, imádtam, hogy a Gonoszt kábé rekreációs drogként használták a főszereplők, egyszerre volt szórakoztató, és retteghető.
Safe Place
Az a fajta film, aminek a hétköznapisága az erőssége, valahogy nagyon hitelesnek éreztem benne mindent, amúgy egy horvát fiú története, akit öngyilkossági kísérlete után próbálnak visszahozni a normalitásba.
A Man
Nyomozós sztori, de nem nevezném thrillernek, lassú és filozófikus. Élet nagy kérdesei meg ilyenek.
Oppenheimer
Hosszú volt, de tényleg ütött, na.
Műanyag égbolt
A kedvenc magyar film idén - igen, animációs és igen, sci-fi. . A sztori önmagában kicsit "vótmár" kategória, de a megvalósítás nagyon korrekt és tele van budapestiként imádnivaló részletekkel, például Tátrába vezető metró meg titkos földalatti üzem a vár alatti Alagútban. És egy jövő, amiben a Földön jobbára magyarok élnek ;)
Brother's Keeper
Egy török árvaház az isten háta mögött, a hegyekben... fantasztikus szereplők és az a fajta sztori, amiben minden apróságnak jelentése van. Lassú dráma.
The Quiet Girl
Kb ugyanazt mondanám róla, mint az előző filmről, csak itt a nyolcvanas évek Írországa a helyszín.
The Blue Caftan
Már a környezet is érdekes európai szemmel - a főhős egy marokkói szabó - de ebben a filmben sokkal több van ennél, talán azt mondanám, hogy a szerelem-szeretet ellentmondásairól szól.
Glass Onion
Klasszikus krimi, nekem hozta a Knives Out szintjét.
All Quiet on the Western Front
A film, amit az Oppenheimerhez hasonlóan szerintem senkinek nem kell bemutatni. Tényleg tökéletes háborús zsánerfilm.
8.5/10, azaz majdnem kilences:
Blue Jean
Egy (persze csak titokban - különben nem taníthatna) leszbikus tanár a 80-as évek Angliájában és egy tanítványa, akit széjjel szivatnak az iskolában leszbikussága miatt (és akin nem nagyon akar segíteni).
Anatomy of a Fall
Tulajdonképpen lassú krimiként is működik, de inkább az a fajta film, aminek egy karakter nagyon aprólékos, hiteles bemutatása az erőssége.
Journeys to the Edge of Consciousness
Kedvenc dokumentumfilm mindenféle pszichedelikus kalandokról, néhol nagyon jó animációs betétekkel. És még Máté Gábor is megszólal benne!
63 notes
·
View notes
ma nyolc éve halt meg nagyi
nagyi,
- aki életem egyetlen nagyszülője volt
- aki iszonyat bátor asszony volt, de hogy pontosan mennyire, azt sajnos magával vitte a sírba
- aki titokban elvitt egy templomba és megkereszteltetett - mert neki elképzelése volt a fontos dolgokról
- aki már egyetemista koromban a doktori fokozatot várta tőlem - s tetézte a nyomást azzal, hogy márpedig ő ezt meg akarja élni
- aki egykori pedagógusként nem tűrt nemet - akkor sem, ha ezzel megkeserített helyzeteket
mikor doktori szigorlat előtt álltam, teljesen természetesen mentem a sírjához tételeket mormolni, a védés előtt pedig előadni. természetesen az oklevelemet is megmutattam neki. mert nagyi fontos, s hiányzik
na, és nagyi nagy kópé, az volt mindig - a maga vaskalapossága mellett. nagyi akkora nagy kópé, hogy az érte mondott misén a szüleim közt találtam magam. (jót kacagtam magunkon, mennyire mások vagyunk, s mégis mennyire nagyon vagyok az anyám és az apám is.) nagyi halálának nyolcadik évfordulóján elérte azt, amit se karácsony, se születésnap, se világégés, semmi nem tudta az elmúlt években: mi hárman egy helyen voltunk, egy időben, egymás mellett
hiányzol, nagyi! túl sok választ vittél örökre magaddal!
70 notes
·
View notes
Csak elmentetek nyaralni a bélával?
Titokban!!!
28 notes
·
View notes
Gusztustalan dolog a nők elleni erőszakon viccelődni. Az áldozathibáztatás nem elfogadható. De mi a szent szart kezdjen azzal az ember, ha Varga Judit, volt igazságügyi miniszter előáll az alábbi történettel:
És ennek elolvasása után csak az alábbi megnyilatkozásai visszhangoznak a fejemben:
Nyilván bazdmeg Varga Judit, hogy az arcodat és a nevedet adtad ehhez.
Nem tudom, hogy az ex-miniszterasszony által megnyitott Áldozatsegítő Központok milyen munkát végeznek, csak merem remélni, hogy akit sérelem ért, párkapcsolati és/vagy családi erőszak áldozata, tényleg használható segítséget kap legalább a megtörtént bajok után ezeken a helyeken. (Én nem találkoztam még olyan cikkel, ami ezt járja körbe. Ha valaki igen, kérem, linkelje.) Mindenesetre sok innovációra nem számítok. A honlap jobb felső sarkában van egy "SOS - kilépés" gomb, ami azt a célt szolgálja, hogy ha valaki titokban ezt a honlapot nézegeti és éppen rányit a bántalmazó, akkor gyorsan egy másik oldalra vigye az oldal.
Tudjátok, hogy hova irányít az a gomb? Ide:
Az én bántalmazóm biztos még jobban gyanakodott volna, ha azon kap rajta, hogy origot nézegetek.
(Mindeközben a Patent Egyesület "Tűnés" gombja a met.hu-n az aktuális időjárásra irányít, ami azért jóval életszerűbb. A Nane pedig a Google nyitóoldalára, ami szerintem kicsit egyértelmű, de ok, legalább mégsem egy hírportál.)
53 notes
·
View notes
Tettük, amit tettünk nagy titokban
108 notes
·
View notes
"Titkos kampány-országjárás"
Bátor, bátrabb, Orbán.
27 notes
·
View notes