#talán egyszer

[angelofghetto]

Markos-Nádas-Boncz

Ebből a hármasból szegény Boncz Géza volt a kedvencem. Olyan laza természetességgel dőlt belőle a humor, ahogy keveseknek. Hallottam olyan véleményt, hogy bizonyos humoristák még évtizedekkel később is az ő fel nem használt poénjaiból éltek. Markos volt a nagyhangú, Nádas a szub, de Boncz volt az, aki szerény csöndességgel csak néha szólalt meg, de akkor zseniálisan. Biztos vagyok benne, hogy a fellépéseiken rengeteg volt az improvizáció, a pillanat adta lecsapás, megismételhetetlen helyzetkomikumok.

Egyszer voltam egy élő fellépésükön egy kisebb filmszínházban, talán a második sorban ültem. Volt egy műsoruk a nézők felé, és volt egy egymásnak. Azzal szórakoztak, hogy a hivatalos szöveg mellett úgy poénkodtak az éppen beszélő háta mögött, hogy megnevettessék, és belezavarják a szövegbe. Ez néha lehallatszott a színpadról. Volt, hogy egyszerre mindhárman annyira röhögtek, hogy egyikük sem bírt megszólalni. Néha tapssal próbáltunk nekik időt adni, hogy levegőhöz jussanak. Ám a nevetés fertőző, a műsor vége már egyetlen össznépi, hasat fogó, könnyező, dülöngélő, térdet csapkodó, fuldokló röhögéssé változott. Azóta sem röhögtem olyan jót. Még másnap is fájt tőle az oldalam :D

[chimie]

A korábbi évekhez hasonlóan most is visszanéztem a tavalyi év kedvenc filmjeit. 10/10-es értékelést kaptak:

10/10

Children of the Street

Egy 20 éves dokumentumfilm mexikóvárosi szipus utcagyerekekről - aki bírja az ilyesmit, az jó eséllyel egész életében emlékezni fog egy-egy jelenetre. Semmi truváj nincs benne, "csak" elképesztő sorsok.

Anora

A film, amit egy pláza mozi közönsége is élvezhet és közben Arany Pálmát is nyer. Tele vicces és tökéletesen eltalált szereplőkkel, apró kulturális finomságokkal, például amikor az orosz gengszter mirelit pelmenyivel hűti a sebét.

9.5/10

Poor Things

Egy őrült, csodálatos világ és akkor még nem beszéltem Emma Stone alakításáról.

The Seed of the Sacred Fig

Remélem egyszer a Fideszes Apparatcsik karakterét is sikerül majd ilyen aprólélokosan bemutatni, mint iráni kollégáját ebben a filmben. Lassan indul, de aztán thrillerként is tökéletesen működik.

9/10-es értékelést kaptak:

The Boy and the Heron Kis keleti bölcsesség, szépség, egzotikum és melankólia - Miyazaki "utolsó" filmje tökre hozza a nagy klasszikusok (Chihiro szellemországban, Szomszédom Totoro) szintjét.

Perfect Days

Mosolyogva WC-t pucolni < mosolyogva WC pucoló embert mosolyogva nézni, avagy a zen film remeke.

Past Lives Az Anorához hasonlóan ez is egy olyan film, amiről egy plázában sem szivárog ki a közönség, közben viszont van benne egy fasza keleti filozófikus szál. Az Anorával szemben tényleg merném romantikusnak nevezni.

The Zone of Interest

Azt olvastam róla, hogy direkt unalmas, de engem teljesen lekötött - azt mondanám, hogy minél többet tud az ember a Holocaustról, annál érdekesebb, mert sok apró utalás van benne.

American Fiction

Fontos téma, és még szórakoztó is. Kicsit izgultam, hogy nem amerikaiként kevésbé lesz érdekes, de szerencsére nem.

Society of Snow

Egy valamilyen szinten mindenki által ismert sztori - szépen végigmesélve, őrült meglepetések nélkül, "csak" nagyon-nagyon jó minőségben.

Femme

Akár egy egyszerű bosszűtörténet is lehetne, de sokkal több minden van benne - a tettes valamennyire áldozat is, az áldozat pedig nem tűnik közömbösnek a macsó támadó iránt.

Pelikan Blue / Kék Pelikán

Rajzfilm-doku tök sok apró geggel és király rajzokkal. Kicsit a sztori végét hiányoltam.

Kix

Két csávó 12 éven keresztül követte a klasszikus belvárosi bajkeverő Sanyika életét, és nagyon sok hihetetlen videót pakolt össze ebben a dokumentumfilmben. Kicsit kurtán-furán van vége - igen, Sanyika tényleg felnőtt és már nem működött a filmesekkel ugyanaz a felállás, mint korábban, de ettől még nézőként van egy kis hiányérzet.

As Far As I Know / Legjobb Tudomásom Szerint

Ez egy 2020-as film, de akkor nem hallottam róla, most viszont belebotlottam. Egy megerőszakolással kapcsolatos történet, amiről sokat lehet beszélni-gondolkodni, és minden és mindenki annyira életszerű benne, hogy az ember nem tud nem arra gondolni, h tuti megtörtént valamelyik íróval vagy közeli ismerősével. Tök érdekelne női nézők véleménye, hogy ők is a falat kaparták-e néha Nóra (Hámori Gabi) viselkedése miatt vagy ez ilyen férfinézői dolog.

8.5/10-es értékelés:

About Dry Grasses

Lassú, hosszú, de ez is nagyon valószerű és jó hangulata van. Olyan mint egy jó kamaradarab. komoly mondanivalóval. És plusz egy kis utazás Törökország szélére.

There Is Still Tomorrow

Talán túlzás azt mondani, hogy a Barbie művészfilmes párja, de itt is tulajdonképpen a patriarchátus az egyik főszereplő. Az egyik kulcsjelenete annyira erős, hogy amikor érdekességként meg akartam mutatni pár embernek valami házibuliban (mert amúgy képileg is tök érdekes), egyszerűen le kellett állítani a jelenetet, mert a felvezető részek nélkül a haverok nem voltak hajlandóak egy percnél tovább nézni.

Black Dog

Kevés nyomasztóbb hely van a világon egy rohadó ex-kommunista iparvárosnál, a Fekete Kutyában ehhez még hozzájön egy kis góbi-sivatagi hatás. És mindehhez még kapunk egy lassú, de szépen besszippantós sztorit is.

The Substance

Tökre szeretem a horrorrt, csak kevés az eredeti sztori, de ez abszolút az, és még van benne valamiféle üzenet / társadalomkritika is. Abba bele sem merek gondolni, hogy Demi Moore-nak milyen trip lehetett játszani az öregedő modell szerepét.

How to Make Millions Before Grandma Dies

Egy hangyányit gyengébb csak a már megénekelt Előző Életeknél - a végkifejlet pl eléggé kiszámítható - de így is tök jó kis távol-keleti feel good utazás fura szokásokkal és bölcsességekkel.

Strange Darling

Sem több, sem kevesebb: egy tökéletes thriller komoly csavarokkal. Csak nézel, mint a moziban.

Speak No Evil

Talán thrillerként kevésbé üt, mint az előző, viszont kurva jó dumák vannak benne, és tényleg zseniális, ahogy az egyik pár mindig a még épp normális határán egyensúlyozva viszi be a másikat a málnásba.

Blind Willow, Sleeping Woman

Kellőképp elvetemült Murakami novella(novellák?) alapján készült LSD-anime-szerűség beszéló óriásbékával meg hasonlókkal. Például Tokióban játszódik, de a feliratok mindenütt francia nyelvűek.

[fovarosiblog]

Néha szóba kell ezt szerintem hozni. Az Iparművészeti Múzeum 2017-ben bezárt. A felújítása áll, semmilyen dátum nem ismert a majdani újranyitásáról. A Néprajzit szintén 2017-ben dobták ki a Kúria csodálatos egykori épületéből. Az így a parasztok előtt örökre bezárult, egyszer majd talán fideszes főbírók fognak az erre teljesen alkalmatlan, hatméteres belmagasságú, freskós plafonú termeiben laptopozni. Talán. Mert ugyan mondták, hogy ez lesz, de eddig semmit nem csináltak, hogy ez legyen. Épült helyette egy látványos betonizé a felvonulási téren, végképp elpusztítva a reményt, hogy egyszer a Városliget megint akkora legyen, mint a Rákosi-banda előtt volt. Van akinek tetszik, van akinek nem, mindenesetre nem volt olcsó, tehát lehetett lopni, de egy kis probléma biztosan van vele: nincs benne múzeum. A szuper kiállítások helyett, amelyekben egykor a gyerekeimmel félnapokat el tudtunk nézgelődni, valami köcsögök vannak kirakva üveg alá, azzal, hogy ez itten koncepcijó. A Természettudományit, ami szintén nagy kedvencünk volt, a Válasz Online mai cikke szerint talán mégse zavarják Debrecenbe, hanem 277 (!!!) milliárdból - ami lenne, amennyi lenne a végére, de nem is számít, hiszen nincs egy vas se - elköltöztetik majd… valahová. Mert az tuti, hogy az egykori lovardában, amit Mányi zseniális tervei alapján teleépítettek egy nagyszerű múzeummal, nem maradhat. Kell a hely FEDETT LŐTÉRnek. A múzeumot majd szétverik, aztán hajrá, célra tarts. Addig beporosodva, lelassítva vegetál. Ha így marad, az unokáimat biztos nem fogom oda vinni. Mit nézzünk rajta, a port? Ugyanez áll a Mezőgazdaságira. Időnként szóba kerül, hogy kidobják, aztán hogy talán mégse, addig is porosan, megrepedezve, leállva, szerencsétlenül, látogatók és új kiállítások nélkül szomorkodik a helyén. A Hadtörténetit a kaszinótulajdonos barom egyszerűen kidobatta a kaszárnyából, ahol 1918 óta állt, hogy beköltözzön a legszebb panorámájú termébe. Szólt, hogy dobják ki, és kidobták neki, azonnal. Mintha kidobnák a Deutsches Museumot a helyéről, mert az aktuális bajor ipari miniszter bele akar kőtözni. Észveszejtő. Mindenesetre a Hadtörténeti további sorsa végképp homály. A Közlekedésit egyszerűen eldózerolták. Először azzal a dumával jöttek, hogy a tetejit le kell bontani, mert vissza akarják csinálni a millenniumi cirkusz papundekli kupolláját a tetejére. A vonatokat, buszokat meg majd leviszik lifttel a pincébe. A hozzáértők és hozzá nem értők magától értetődő pampogására, hogy az, izé, nem olyan egyszerű, ner-kompatibilis volt a válasz: kuss. Eldózerolták, majd gondolkodni kezdtek, hogy most aztán mi a f.szt csináljanak. Mit, mit, hát a közlekedésügyi főmókusuk, Vitézy ötletére rendeltek egy nyilvánvalóan soha meg nem valósuló grandiózus tervet egy impi építésztől. Aki fejből tudja a menetrendet, csak tudja, kitől kell múzeumtervet rendelni. Terv van, múzeum nincs, van viszont a hűlt helyén osb-lapokkal kerített kavics, azt őrzi a Valton Szekuriti a mi pénzünkön. A én kedvenceim, aztán a gyerekeimmel a kedvenceink a Közlekedési, a Hadtörténeti, a Mezőgazdasági, a Néprajzi és a Természettudományi voltak. Azt hiszem nem nagyon múlt el olyan iskola- vagy óvodaév közbeni hétvége, hogy valamelyikbe be ne néztünk volna. A Közlekedésibe bérletünk is volt mindig. Az olyan príma volt, hogy a nagyfiammal kiskorában minden áldott hétvégén el kellett oda sétálni, attól fogva, hogy járni tudott. Marcika, merre menjünk sétálni? Kögylekedétyibe!!! És csillogott a szeme. Sose felejtem el. Ez mára mind nincs. Ezek a barmok, állatok, sötét, kultúragyűlölő balfaszok mindet elpusztították. És a ner többi borzalmas örökségéhez hasonlóan ki tudja mikor lesz képes egy esetleg egyszer elkövetkező jobb kor helyreállítani őket. Tippem, hogy abba az állapotukba, amiben mondjuk 2005-ben voltak, kb. soha. Sötét, sötét társaság. A legsötétebb bunkók uralma. (Kecskés Márton, Facebook)

[vaduljmegfele]

Soha nem tudnék csak barátként tekinteni rád. Talán a szemeid miatt,amik a közösen eltöltött estékre emlékeztetnek. Nem tudnék olyan szemekbe nézni,ahol egyszer már láttam a jövőmet,de közben mégis úgy tenni,mintha nem láttam volna benne semmit.

[takemetochurch13]

Egyszer túllépek majd talán az álmokon, de amíg nem muszáj addig álmodom

[sronti]

Nem tudom, hogy érdemes-e erről írni, de hátha egy kicsit segít összeszedni a gondolataimat erről.

Mindig mindent összezavar, ha valaki meghal. Nem lehet vele mit kezdeni, valójában semmilyen narratívába nem illik bele, és mindennek az értékét megkérdőjelezi.

Egy kollégánk halt meg. Egyik napról a másikra, nem jött dolgozni, egyedül élt. A HR küldött mentőt, akik megtalálták a holttestet. Nem tudjuk mi történt, de talán már egy hete halott volt, mert akkortól nem válaszolt a üzenetekre.

Egyike volt a kevés embernek, aki mellett sokszor kifejezetten tájékozatlannak éreztem magam. Nem volt bizalmas kapcsolatunk, csak irodai, felületes beszélgetéseink voltak, de mivel sok közös érdeklődési területünk volt, ezért tudtam róla dolgokat.

Egy ismerős halála mindenképp megvisel, de ez különösen érzékenyen érintett. P magának való ember volt, senkitől nem akart semmit, mindig korán lelépett, mert "ment a vonata", de igazából szerintem csak nem találta a helyét szociális helyzetekben.

Állami gondozottként nőtt fel, a vér szerinti családja traveller (~vándorcigány) volt, szerzetesek nevelték, ő is be akart lépni a rendbe, de aztán tanúskodott az egyik ellen egy pedofília ügyben és így kiutálták. Így csak világi testvér vagy mi lett.

Mióta dolgozni kezdett, végig kiszolgáltatott emberek érdekében dolgozott, sok területen, végzettségéhez és tudásához képest alacsony fizetésért és alacsony presztízsű állásokban, panasz nélkül, nagyon magas színvonalon. Olyan 45-50 év körül lehetett.

Nálunk másfél éve volt, az első hét óta, minden héten kétszer behozott egy tortát, vagy süteményt, mert szeretett sütni, de nem szeretett édességet enni. Mellékesen megjegyezte nemrég, hogy amikor Párizsban lakott, akkor elvégzett egy cukrásztanfolyamot, onnan az érdeklődés. Tele volt ilyen meglepetésekkel. Születésnapjainkra lehetett tőle rendelni, egyszer csinált csak úgy dobostortát, mert magyar édességekről beszélgettünk előző héten. Minden sokkal jobb volt az irodában, hogy csak úgy mindig volt süti.

Végre februárban kiderítettük, hogy szereti a sajtot, és így így volt mire összedobnunk neki: a helyi francia hipsterboltból vettem sajtokat, különösebb formaságok nélkül adtuk oda, mert nem akartuk, hogy kínos legyen neki. Szerintem örült.

Aztán három hét múlva meghalt. Egy hétbe telt, míg valakinek feltűnt a hiánya, az is a munkahelye volt.

[verzek-csenben-elek]

Egyszer találkozol valakivel..

Amikor úgy érzed a legkevésbé van rá szükséged..

Belép az életedbe a semmiből..

És rájössz ő az akire egész életedben vágytál..

Olyanok lesztek mintha mindig is ismertétek volna egymást..

Abban a pillanatban rájöttök majd, hogy a lelketek már rég találkozott..

Talán egy előző életben..

Most, hogy mind ketten készen álltok, össze sodort az élet..

Nem szeretnétek többé felesleges küzdelmeket..

Csak egymásért és egy közös jövőért..

[haelhetekevvelakifejezessel]

Hány év a gyász? Meg átlapolhatnak-e, vagy egymás után kell őket számolni? Mi az illő? Duplán számít-e egyszerre kettő, vagy szimultán kell őket számolni? Ér-e több kreditet a fiatal, mint a vénebb? (És ki és kinél és hány évente és mennyinél?) Mikor kell elkezdeni meg mikor illik befejezni? Meg ugye mi a faszról is van szó ilyenkor, hogy gyász? Úgymond mi a bánat is?

Hogy tagadás, alkudozás meg elfogadás. Meg harag és a többi lehetetlen baromság, amiket szigorúan lineáris grafikonon az orrod alá tolnak, és tessék, egy bevásárlóközponti útjelző rajta: "ön itt áll most". Holnap majd eggyel arrébb. Majd a sportrészlegnél talán.

Hát: biztos, hogy arrébb, csak már most is téved, ahogy szokott ezeknél a sarlatánoknál lenni. Az a kép jut eszembe, amit az akárhanyadik marsjáró robot készített a távoli Földről, és valami véletlenül épeszű ember rátűzött egy kis táblát: "ön itt áll most". Hát szerintem ez az úgynevezett gyász.

Volt a H. Kati (vagy van, csak már nincs), akivel jó viszonyban voltunk, amíg el nem küldött a kurva anyámba (valószínűleg mindenkinek így volt egyszerűbb), az apám jóbarátja volt, ő mondta egyszer vigasztalólag: nekem tizenöt éve halt meg anyám, de ma is beszélek hozzá. A Kati vagy száz éves, de legalábbis most hetvenöt, amennyiben együtt voltak egyetemisták az apámmal. Nekem hét éve halt meg az első (születési sorban utolsó) öcsém, és már nem beszélek hozzá nagyon. Apámhoz se, pedig ő csak most lesz három. De tegnap este is vele álmodtam: hozott valami ételt, figyelmességből, mert tudta, hogy itthon dolgozom és nincs időm enni, lerakta az íróasztalomra, de rögtön visszajött és a felét mégis elvitte. Biztos anyámnak elfelejtett hozni -- röhögtem magamban, és ennyiben is maradtam vele. Ezért hívogatott mindig az öreglány, ti. az anyám, ha kettesben találkoztunk az apámmal. Apám pedig "..Elvégre akkor jön-megy, amikor akar, tizenhárom éve halott. Holnap éjjel majd, talán. Úgy tűnik, mostanában szeret velem lenni egy kis időre." -- olvastam az egyik nap egy versben. Az enyém még nincs három éve, mégis ugyanezt csinálja. Mikor illik ezt elkezdeni? Vagy mikor illendő befejezni?

Elvégre is soha, vagy pediglen azonnal, amennyiben a hullák az égből mindent látnak. Időnként elképzelem, hogy zombikkal van teli a mennyország.

Tesóm, a másik (az, tényleg másik) jót röhögne. Vele nem kell ilyen olcsóságokon szórakozni, remekül diskurálunk. "Baszd meg, Kata, mondtam, hogy nem fekhetsz le a barátaimmal!" De nem is a barátod, csak a szomszéd, aki megvette a lakásodat. "Azzal meg pláne!" De csak beázott a vécéd, amikor már megdöglöttél, és azt is nekem kellett megoldani. "Leszarom bazmeg!" A konyhaszekrényed is leesett, azt is nekem kellett, meg az egész hagyatékit is, meg a muttert is, meg Isti sem áll velem szóba már, meg Anitához sem mehet a fehér, mert lepisálta a kanapéját. Egyszer. "Leszarom." Jó, de... "Leszarom." Akkor én is!

Aztán egy ideig nem áll szóba velem, de amikor írom, hová mentünk síelni meg ilyenek, akkor azért örül.

Én meg csak azt nem tudom azóta eldönteni, hogy ha akkor nem hal meg, akkor nem nekem ázik be a vécé és...

nem nekem kellett volna az egészet, most meg az egyik szemem nem tud igazán sírni, a másik meg nem tud igazán nevetni. Talán egy közepes agyvérzés segítene, múltkor is a Marika csak a fél szájával már meg minden -- gondoltam az autóba visszaülve. Aztán elmentünk egy vidéki ház felé a következő síelést megtervezni az apám gyűrűjével az ujjamon, tesómmal a fejemben. Anyámra, érdekes, a következő két napban egyáltalán nem gondoltam.

[just-a-sad-bish]

Talán neked is ismerős az az érzés, amikor tele vagy érzelemmel, de nem tudod szavakban kifejezni. Egyszerűen képtelen vagy rá, mert annyira fáj.

Én jelenleg ezt érzem.

Nem tudom mi lenne a jó megoldás. Végleg hátrahagyni mindent, vagy szenvedni tovább és várni, hogy hátha majd egyszer jobb lesz..?

[riariahistoria]

1966. február 8.

meghal Rideg Sándor.

az 1903ban született, mindössze 5 elemit végzett csikós 1919ben vöröskatonának áll, majd a tanácsköztársaság bukása után gyári munkás lesz. a Szocialista Munkáspárt egyik vezető tagja, rendszeresen publikál a Népszavában és több baloldali folyóiratban is. állandó rendőri ellenőrzés alatt áll 1944ig, majd a német megszállás után koncentrációs táborba kerül. 1945től a csepeli szabadkikötő üzemi bizottságának elnöke, majd a dicső néphadsereg írói csoportjának a tagja. Kossuth- és József Attila-díjas.

10 emberből 9,99999nek amúgy fogalma sincs ki az a Rideg Sándor. de 10 emberből 9,99999 tud idézni egy Regős Bendegúz mondatot az Indul a Bakterházból. mert Rideg Sándor (egyetlen) közismert műve az Indul a bakterház.

a történet több eleme valós. Rideg Sándor miután elvégezte azt a bizonyos 5 elemit 1914től egy Szabó István nevű bakter alkalmazásába került, aki a Budapest-Cegléd vonalon, Vecsés közelében, az 196os bakterházban látta el a hivatalát. Rideg 4 évet töltött nála.

erősen szubjektív magánvélemény következik, kérlek, ha nem bírod a feszültséget csak görgess tovább, illetve anyám nem tehet róla és igenis polgári foglalkozása volt amíg nyugdíjba nem ment.

de tényleg, szóltam.

Magyarország egyik nagy tragédiája, hogy a múltjával nem igazán tud és akar mit kezdeni (tanulni belőle pedig a világ faszáért sem fog, pont). ennek egyik csodálatos kivetülése az Indul a bakterház film, amit az azonos című elbeszélésből csináltak. Rideg műve, nos, nomen est omen, őszintén érzéketlenül áll a témához és nem öregedett szerencsésen, mai szemmel már ezer sebből vérzik, de Mihályfy Sándor filmje aztán a temetőben felhúzott vurstli (Olvasztó Imre tragikus sorsa miatt ez kétszeresen is megáll).

az erősen túlkarakírozott filmben sajnos a teljesen reménytelen kiszolgáltatott, elnyomott, lealázott tömegek a teljesen reménytelen, kiszolgáltatott, elnyomott, lealázott de legalább jól beszólongatós figurában, Bendegúzban megtalálták saját magukat és az istennek sem eresztik (miért lett Magyarországon kirobbanó siker a Csengetett mylord? hát mert a londoni Indul a bakterházat nézed. az esélytelen, elnyomott kicsik, fogcsikorgató szürke helyzetük enyhítendő humoros beszólásait azoknak, akiktől amúgy az életük függ. hű, az finom lesz).

a regény először a Népszavában jelent meg, 1939ben folytatásosként, majd 1943ban könyv formában. a vélemények megoszlanak mennyire volt ez káros a témára, amit nem nagyon akart és akar az ország népe tisztába tenni, azzal szembenézni, jelesül a tanyavilág, a mélyszegénység, a vidéki reménytelenség, milliók teljes jogfosztottsága, az alig (vagy inkább sehogy) iskolázott szerencsétlenek politikai akarattal nyomorban tartása. igen, az Árvácska és a Puszták népe talán túl realisztikus volt, de az Indul a bakterház nem a legszerencsésebb válasz a probléma feldolgozására. pláne a film ami készült belőle, amire ráhúzott az istenadta nép egy "régen jaj de szép életük is vótt, micsoda eledel volt a kukoricagombóc, a számban érzem az ízét és bezzeg amikor a nagymama címerezett a határban, az vóttt a tisztesség, ők nem nyomkodták a telefonukat meg számítóztak a szobába' ők tutttták mi a fontos" pátoszt, amikor inkább beszélni kellene arról mi történt a vidékkel a monarchiában, a horthy korszakban, aztán Rákosi- majd a Kádár-érában. hogy a rendszerváltás, aztán az orbáni szétrablás tényleg a torkukra tegye a kést.

például arról kéne egyszer beszélgetnünk, hogy a felmérések szerint a "top 3 Magyar Vezető"-ben örök helyezett jó Kádár apánk műve a teljes, igazi TSZesítés, mert 1956 után indult be a gőzhenger ami eltaposta a vidéket. hogy a '70es évekig a mezőgazdadágban dolgozók kevesebbet kaptak pénzben és állami juttatásokban mint a városban élők és a nem mezőgazdaságban dolgozók. hogy lett felszámolva a tanyavilág és mikor. és hogy most mi a helyzet. hogy a mentő nem megy be bizonyos utcákba, de ahonnan aztán négy évente tranzitokkal viszik jól szavazni a lakókat. egy bográcsos egytálétel után. aztán négy évig tudomást sem véve róluk.

ők jól jönnek, ha jön a célegyenes.

amilyen pechünk van majd ebből is lesz egy vicces könyv, abból egy film aminél majd nevetgélni meg sóhajtozni kell, hogy azok voltak csak szép idők.

[diogenesz2020portugal]

4 éve írta @gondolatokabufebol kolléga, ma is aktuális:

Kicsit csapongok, mert mégiscsak nekrológ, vagy miafasz, és sokminden k��t ehhez az egészhez, talán még több személyes is, mint ahogy azt valaha gondoltam volna.

Egyszer a Kéri azt mondta ezeknek, hogy ti vagytok a bőrdzsekis Lenin-fiúk, még anno, mikor a Bibó szakkoli alakult. Orbán ezt soha nem engedte el, és egyszer egy fogadáson meg is jegyezte a szakkollégium vezetőjének, hogy az a Lenin fiús dolog nincs elfelejtve.

'98-ban minden együtt állt, úgy ahogy kellett. Külső és belső támogatottság is megvolt, és valami elképesztő nyitottság nyugatról, 50+ év lemaradásból hihetetlen tempóban le lehetett volna faragni pár évtizedet, olyan lendületet adva a fejlődésnek, ami soha más korban nem adatott meg. De nem…

Csak a harács indult. Ráadásul azonnal.

Egy régi családi barát dolgozott akkor az APV-nél, ő mesélte, hogy amikor “a fiúk” átvették a hatalmat, neki 6 hónap után elege lett, felállt, mert ehhez nem volt már gyomra. Pedig látott már épp eleget a szociktól.

Nem volt igazi, klasszikus értelemben vett polgárságunk sosem. OK, most sincs, de ebben már azért bőven benne van az ő kezük is. Márai nem véletlen nem találta meg ezeket a hagyományos értékrenddel bírókat csak a Felvidéken és Erdélyben. Pesten? … hát amit az osztrákok meghagytak leginkább. Meg a felkapaszkodott paraszt, ami Móricz világából olyan részletesen kirajzolódik. Orbán csak harácsolni akart, mint ezek, uradalmat kívánt, roskadó asztalt, ahova néha a sáros csizma is felfér, de roskadó polcokat nem.

Wass Albert azért lett ilyen népszerű, mert modoros, szirupos nemzeti pánlikával átkötött szarjait műveit könnyű emészteni mint az ezeréves hármashatárnál összeszorított lélekkel távolba meredő búbánatot.

Márai azért, mert senki nem olvasta tisztességgel:

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a ‘jobboldaliság’ címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő mint ‘keresztény magyar ember’, előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert ‘keresztény magyar úriember’, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem ‘keresztény magyar’ vagy ‘úriember’, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen; talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt; de szíve mélyén örökké visszasírja a 'jobboldali, keresztény, nemzeti’ világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül."

Gondolom az épp 120 éve született Grossschmid Sándor Károly Henrik pont olyan emlékévet kap majd, mint tavaly Ady. Jó az utóbbi verseivel már a gimnáziumi tananyagban is baj volt, de ha még a prózáit is olvasták volna…

"Elképzelünk némely ismerős vidéket. Milyen komor gyász honol tegnap még vidám kúriákon. A Rudi vagy a Jancsi családok ékei menesztetnek a főispánságból. Andor nem lesz többé képviselő. Tisza István nemzeti intelligenciája nyolctized részében teljesen a politikából s politikai nexusaiból él. Nagyváradon beszélték, s tanúk esküsznek reá, hogy igaz. Egy dzsentri-familia legifjabb tagja jogi könyveket magolt. Nehezen ment. Nem történt még ilyesmi úri családban. Sebbel-lobbal érkezik a bátyja. A kaszinóba távirat jött. Tisza István miniszterelnök lett. Rárivall a magoló öccsre:- Mit biflázol, csacsi. Pista bácsi miniszterelnök lett.Egy-egy miniszteri kinevezés ezer és ezer dologhoz nem szokott, úri, magyar kényelmű família szívét szokta megdobogtatni. A vármegyei írnok is sokat remélhet. Van egy főszolgabíró rokona. Az jó barátja az új főispánnak. A főispán beszélhet a miniszterrel. Minden új magyar kormány sleppje és ereje néhány tízezer ember. A népből csak a kortesek számítanak. Egy-egy kormányválság pedig azt jelenti, hogy az úri osztály melyik és milyen nagy részének kitartása van a soron.Mint Nagyváradon nemrég Pista bácsi, úgy hozza most új embereknek az új örömet Sándor bácsi, Feri bácsi. Köröskény mellett, vagy Nyitrában valahol, talán megint rendreutasítottak egy magoló diákot:- Mit biflázol, csacsi. Géza bácsi miniszter.Egy azonban bizonyos. Ilyen nagy helycsere nem volt még, mint a mai. Ennyien még sohasem akarták puha, úri helyre löketni magukat a megrengett földdel. Tisza István nemzeti intelligenciája vitustáncot jár. Éhesek, előkelőek, érdemesek, érdemtelenek, nagy erejűek és kalandorok lihegésétől olyan nehéz a levegő, mint Nápoly fölött.Egyébként új hivatali és társadalmi elhelyezkedése néhány tízezer embernek. Ennyi az egész. Itt persze csodák bőséggel történnek. Komoly főispánjelöltek, emberek, akik még két évvel ezelőtt nevetséges analfabéták, notórius semmik. A nemzeti intelligenciára dicsőség vár az úri földrengéssel. A nemzeti intellektusra? Ez nem egészen bizonyos. A milliók pedig egyelőre maradnak, akik voltak. Jogtalanok, nem számítók, lenézettek. Kik mellett a nemzeti lélek tűzhányó hegyei is félreköpnek.Más földrengés lesz itt nemsokára. Persze akkor nem a Kossuth Lajos-utca rázkódik meg. Nem Duna-ünnepély lesz az. Nem házi bál. Nem zártkörű piknik. Nem úri földrengés. Ez a mai földrengés csak elődübörgése annak a nagynak. Jön - s próbálják meg az urak, hogy ne jöjjön - jön a nép. És kérni fogja magának az országot, melyhez egy kis joga is volna. De amelyet meg is ígértek neki. Még egy választás, még egy új kormány. Az már nem lesz családi esemény. Az igazi, nagyszerű földrengés lesz."

Persze a sors igazi fintora Bibó István maga, a névadó, a XX. sz. egyik legkomolyabb hazai gondolkodója, a szellemi mentor és az ő végletekig találó írása, aminél jobban semmi nem illik az új Lenin-fiúkra:

"A hisztérikus világkép zárt és tökéletes: megmagyaráz mindent, és igazol mindent, s mindaz, amit állít, s mindaz, amit előír, tökéletesen megfelel egymásnak. Minden stimmel benne. Csupán egyetlen hibája van. Nem azért stimmel benne minden, mert megfelel az igazi értékeknek és a való tényeknek, hanem azért, mert egy hamis helyzet követelményeit foglalja rendszerbe, és pontosan azt mondja, amit a helyzetben élő hallani akar. A közösségek életében az ilyen hamis helyzet és hamis világkép lassan tartós kontraszelekciót hoz létre: előtérbe hozza a hamis kompromisszumok embereit, az összeegyeztethetetlen dolgokat összeegyeztető formulák mestereit, a hamis realistákat, akiknek a realizmusa mögött valójában csak erőszakosság, ravaszság vagy csökönyösség van, s többek között előtérbe hozza azokat is, akikben a közösség hisztériája valamilyen egyéni hisztéria formájában is visszhangot talál, a másik oldalon viszont a helyzetet tisztán látó, tisztán megítélő egyéniségeket terméketlenségre szorítja, mert vészjeleik visszhangtalanul pattognak le a hisztériás világkép zártságáról és önmagának való elegendőségéről. A hisztérikus közösségekben mindig erősebb lesz a hamis önértékelésre való hajlandóság, maguk előtt be nem vallott tisztelettel néznek az életerős és feladataikkal szembenézni tudó közösségek teljesítményei felé, ugyanakkor ennek megfelelően kész örömmel fogadnak mindent, mi őket - lehetőleg a valóság rovására - felmagasztalja. Megjelennek a vágyak és a realitás diszkrepanciájának ismert tünetei: hatalmi túltengés és kisebbrendűségi érzés, jogcímekből való élni akarás és a valóságos teljesítmények értékének a csökkenése, a puszta siker mértéktelen tisztelete, a nagy elégtételek keresése és a nem létező dolgok hangoztatásának - magyarul propagandának - a mágikus erejében való hit. Minél több kudarc éri ezen az úton a közösséget, annál kevésbé lesz képes a kudarcok tanulságait a maga hasznára fordítani, s ezen a ponton jelenik meg a környezet behatásaira való hamis és aránytalan reagálás. A hisztérikus lélek keres valakit - vagy valakiket -, akikre minden felelősséget ráháríthasson, s magát minden felelősség alól felmenthesse: mumusokkal népesíti be maga körül a világot."

Tudom, tudom, túl sok betű, kevés kép, még gondolkodni is kell hozzá… De talán így értitek miért rekvirálni jöttek ezek. Gyökértelen akarnok banda, akik legnagyobb bűne nem is a bankszámlákon csilingelő százmilliárdokban mérhető, hanem az oly sokszor szájukra vett NEMZETtől 98-ban ellopott történelmi lehetőségben van.

Itt már csak lószaros csizma van, pálinka, kurjongatás, szotyi, stadion és üzemi lopás. Ja és maximum csak egy Döbrögi, de már messzebb nem jutunk. Sem szellemi szabadság, sem egyetem, sem nyílt világkép, sem felelős társadalom… Csak a rövid póráz, feudális függőség, meg a láncon tartott újnyilasok, akikkel rögtön el lehet hallgattatni akit csak kell.

Persze Mussolini is kirángatta a déli tartományokat a feudalizmusból, volt azért perspektíva, de hát annak a sztorinak sem lett jó vége - hacsak a fejjel lefelé lógást nem tekintjük annak.

Szóval idén nem nagyon lesz Márai, csak Trianon 100 némi Wass Alberttel.

Ennél pontosabb képpel nem is búcsúztathatnánk az újkori demokráciát, azt, amit ez a banda 98-ban kezdett ellopni, összeharácsolni magának.

Itt már valódi összefogás és nemzeti büszkeség csak képregényváltozatban lesz maximum, modoroskodó, sokadjára leporolt öntudattal és a kezdőrúgás előtt végigüvöltött Nélküleddel.

Ehhez sem kell olvasni, csakúgy, mint a fogcsikorgatóan kierőszakolt ispánsághoz - valódi bölcs király nélkül. De legalább itt vannak a bőrdzsekis Lenin-fiúk nekünk.

Na istenisten.

[homregeszet]

Római folyóügyek

Van egy érdekes összevetés Európa ókori és középkori higiéniai viszonyairól, miszerint a római vívmányokat, mint a közfürdők és a nyilvános wc-k használatát elfelejtik a későbbi időkben. Természetesen ez ebben a formában nem igaz. A közfürdők nagyobb városokban tovább üzemeltek, csak a nemek közös fürdését tiltották benne, valamint a nők számára a meztelenséget. Az pedig, hogy több járványt ismerünk a középkorból azt elsősorban az írott forrásoknak köszönhetjük. Na de akkor miben volt másabb a római higiénia és wc használat? A római fürdőkben nem csak a tisztálkodáson volt a hangsúly: üzleti, politikai találkozókat tartottak itt. Alapvetően három főhelyisége volt a fürdőépületeknek: tepidarium, caldarium és frigidarium. Az első a meleg vizes fürdő, a második egyfajta gőzszoba volt, a harmadik pedig a hideg vizes medence, ez utóbbi volt mind közül a legnagyobb és ebben a sorrendben kellett végighaladni rajtuk. Nagyobb fürdőkomplexumok egyfajta wellness szolgáltatásokat is kínáltak olajos testápolás révén. (1. kép)

1.kép: római fürdő

A fürdők a rómaiság jelképei lettek, távol Itáliától is megjelentek, amint megtelepedtek a külső tartományokban. A katonai táborok közelében minden esetben működtek fürdők, gazdag villa épületeknél is előfordul fürdőépület. Ezekhez a környező vízfolyásokat, forrásokat használták fel, szállításra komoly vízvezeték rendszert építettek ki. Talán mindenki számára ismerős a aquaeductus, a nagy kőből épített pilléres vízszállító építmény, de ezeken kívül is használtak kisebb vezetékeket, csatornákat kőből, terrakottából és ólomból. Utóbbi egészségügyi kockázatoktól nem mentes, bár a folyó víz miatt kevesebb méreganyag volt a vízben, mint amennyit egyesek gondolnak. Szóval nem az ólommérgezés miatt omlott össze a Római Birodalom. Ezt a fajta "szerelvényt" egyébként is csak a leggazdagabb réteg engedhette meg magának. Nem régiben találtak egy igen jó állapotú ólom víztartályt és vezetékrendszert a Pompeii melletti Stabieból. Idősebb Plinius szerint a vízelvezetés volt a rómaiak egyik legnagyobb vívmánya. (2. kép)

2.kép

De miért beszéltem ennyit a fürdőkről mikor a wc a téma? Mert a nyilvános wc-k többségének a víz öblítését vagy a végtermék elszállítását a fürdőkből kifolyó vízzel oldották meg. A latrines, ahogy a rómaiak hívták, szintén koedukált volt, férfi és nő egymás mellett végezhette a dolgát vagy ingyenesen vagy pedig némi használati díj ellenében. A dolog után pedig körbe járt egy ecetes vödörben ázó botra erősített tengeri szivacs, ez volt a "budipapír". Ehhez kapcsolódóan ismert egy ostiai grafiti: verbose tibi nemo dicit dum Priscianus utaris xylosphongio - senki sem fog veled sokat beszélni Priscianus, amíg nem használod a szivacsot a bot végén. Kevésbé felkapott helyeken, vagy ahol hiány volt a tengerből, lecsiszolt kerámiatöredékekkel kapargatták le a betyárkörtéket. Nem minden településen volt meg a pottyantás is ilyen úri helyisége, csak a nagyobb városokban. (3-4. kép)

3-4.kép

Írott források alapján tudjuk, hogy előszeretettel vonultak el a rómaiak a városon kívüli temetők sírkövei közé. Erről beszámol Petronius Satyriconja is a farkasember történetében, valamint Salonából is ismert egy sírkő, amely próbálja eltántorítani az embereket az ilyen cselekedetektől: Quiqu in eo vico stercus non posserit aut non cacaverit aut non miaverit is habeat illas propitias si neglexerit viderit - Aki ezen a helyen nem üritkezik vagy nem vizel, bizonyos jótéteményekben részesül. Ha ezt semmibe veszi majd meglátja! (5. kép)

5.kép

Keretes szöveg: Az én emberem kezdte lecsinálni a síremlékeket, én pedig fütyörészve leültem, és a sírköveket számlálgattam. Egyszer csak látom ám, hogy a kísérőm vetkőzni kezd, és minden öltözékét lerakja az út mentén. Nekem még a lélegzetem is elakadt, úgy álltam ott, mint egy holttetem. Az pedig körülvizelte a ruháit, és pillanatok alatt farkassá változott. (Satyricon LXII 80. ford.: Horváth István Károly)

Egyfajta "zero waste" felfogásként is értelmezhető az ürülék és vizelet hasznosítás. Előbbit trágyázáskor használták, ami nem a legideálisabb dolog volt. Utóbbihoz egy híres anekdota kapcsolódik: sokan hallották talán a pénznek nincs szaga kifejezést, ez Vespasianus császártól származik. Az egyik verzió szerint a nyilvános wc-k megadóztatása miatt, egy másik változat azonban a tóga fehérítőkhöz kapcsolja. A tógának, a római arisztokrácia tipikus öltözékének, egyik ismérve, hogy hófehér, ezt a fehérítést általában a teve vizelet által érték el. Azonban teve nem mindenhol volt akkor sem, így másik nyersanyaghoz fordultak, ami általában az emberi volt. Szóval valamelyik szolgáltatás megadóztatása miatt vonta kérdőre a Későbbi Titus császár atyját, aki válaszul elé tartott néhány érmét és mondta el a híres mondatot: Pecunia non olet.

Az eddigiek alapján lehetne gondolni, hogy a római társadalom illatos, tiszta és egészségesebb volt, mint a későbbi korok emberei, azonban új kutatások árnyalják ezt. Fürdőkből és latrinákból vett minták alapján több parazita és féreg maradványát is kimutatták. Magyarázata ennek, hogy a fürdővizeket nem cserélték olyan gyakran, mint kellett volna és a takarítást, tisztítást sem vették olyan komolyan. Galenus a Kr. u. 2. században élt orvos szerint az élősködő férgek és kórokozók a test belső harmóniájának megbomlása miatt jönnek létre, az fel sem merült, hogy esetleg kívülről hatoltak volna be. Habár valóban hatalmas technikai mutatvány volt a római tisztálkodási kultúra ilyen megvalósítása, az egészségügyi hiányosságok miatt ezeket nem lehetett kellőképpen kihasználni.

Végezetül álljon itt néhány mondás, amelyeket egy ostiai latrina falára írtak fel és az ókori hét bölcshöz kapcsolták őket. (A fordítások az ELTE BDPK honlapja alapján)

6.kép

Durum cacantes monuit ut nitant Thales. - Thalész arra ösztönözte a keményet (vagy nehezen) szarókat, hogy feszítsék meg magukat.

Ut bene cacaret, ventrem palpavit Solon. - Hogy jól szarjon, Szolón a hasát simogatta.

Vissire tacite Chilon docuit subdolus. - A ravasz Khilón tanította, hogy kell némán fingani. (6.kép)

Németh Attila

[mukodik]

Egyben soha nem látott összeget, 9,4 mrd eurót (40 mrd zlotyit) kap még idén Lengyelország az EU-tól, a korábban a jogállamiság hiányai miatt befagyasztott neki amúgy elvileg járó pénzekből. Jelentette be az európai pénzekért és a regionális politikáért felelős lengyel miniszter, Katarzyna Pelczyńska.

A tekintélyes summából épül szélerőműpark a Balti tengernél, ingatlanok energetikai korszerűsítésére, onkológiai kórházakra, idősápolásra, vasútfelújításra, vonat- és buszbeszerzésre, és a netes infrastruktúra javítására költenek.

1. A választók elkergették az autokráciát.

2. Megindult a jog��llam helyreállítása.

3. Egyből beléptek az európai ügyészség jogfennhatósága alá, így ellenőrizhetővé váltak a kifizetések, büntethetővé vált a lopás.

4. És máris dől az EU lóvé, amiből infrastruktúrára költenek.

Ez a szimpla recept. Egyszerű, mint a faék. És hoppá, évi 4% körül van lengyel gazdasági növekedés, általános gyarapodás van. Nem talán, egyszer, jövőre, két év múlva, kiskedden, hanem itt és most. Nem is kellenek kifogások.

Mi ebben a bonyolult?

És a jogállam helyreállításának sokkal nagyobb is a távlati haszna, mint a puszta EU pénzek, mert azt jelenti, hogy a jog uralkodik és nem bárki kényekedve.

[ujra-hittem-neked]

Bármennyire is fáj, de remegő kézzel is becsukom az ajtót. Avval a tudattal, hogy tudom van kulcsod és reménykedni fogok, hogy egyszer be is jössz azon az ajtón.

De most inkább becsukom. Megkaptad a karmad ahogy én is. Visszatalálasz-e hozzám egyszer nem tudom és kívánom bár ne érdekelne. De tudod még mindig érdekelsz, még mindig bánt, hogy az utolsó ölelésünk oly hamar véget ért. Más lettem én is ahogy te is, s még mindig rád vágyom. Százszor elmondtam mennyire sajnálom amíg te egyszer sem kértél bocsánatot. Én igyis megbocsátottam.

Valahol mélyre ma eltemetem a vágyat utánad, majd ha bejössz az ajtón talán elotor újra. Addig is itt leszek, s várlak.

[angelofghetto]

szeretlek Tátá

Mindig olyan nagy családot szerettem volna sok gyerekkel, mint az olasz filmekben. Hatalmas asztal, körülötte tesók és uncsitesók serege, hozzájuk tartozó anyukák, mindenki egyszerre beszél. Valaki szeletel valamit egy vágódeszkán, más kavartyul egy nagy tálban, a nyalakodóknak a kezére csapnak. A papák kint szerelnek/építenek valamit kalákában, néha valaki bedugja a fejét: "mikor lesz már kész az ebéd?" Állandó nyüzsgés, hangzavar, a gyerekek viháncolnak, vízfestékeznek, gyurmáznak, fűben hemperegnek, fára másznak, dobolnak és csattognak minden elképzelhető konyhai eszközzel, a kutyák ugatnak és kergetőznek, és sok a nevetés.

Nem így sikerült. Viszonylag ingerszegény volt a gyerekkorom, amiből könyvek olvasásába, fantáziálásba és a kreatívkodásba menekültem. Igazából sosem értettem azt a szót, hogy unalom. Talán csak az unalmas emberek unatkoznak, a többiek feltalálják magukat, legalább fejben. Szülni akartam magamnak egy ilyen családot. Sajnos túl későn derült ki, hogy a választott apuka ebből inkább mégsem kér.

Imádtam szülő lenni. Még nagyon élénken éltek bennem a saját gyerekkorom egyszerű vágyai és bosszúságai. Sokkal inkább voltam játszótársa a gyerekeimnek, mint szigorú szülője. Azt mondják, ez nem jó, de én azt hiszem, áldás, ha az ember képes megőrizni valamit a gyermeki ártatlanságából, a nyitottságából, az örökös mindent megérteni akarásból, a csodavárásából.

Most hogy lett onokám, hivatalosan is visszatérhetek a gyerekes hülyeségeimhez. Nagyinak lenni jobb, mint szülőnek: kevesebb a felelősség, és több a móka-kacagás. Legyenek csak a szülők a rossz zsaruk. :D

Ma kiszökött a házból a kismanó, és beosont hozzám, nagyokat kacagva a sikeres akcióján. Egyszerűen megjelent mellettem pizsamában, papucsban (és persze a collie segített neki, mert egyedül nem érte volna fel a kilincset).

Nevetve zuhant az ölembe hatalmas öleléssel, rám nézett azzal a huncut kihívással a szemében, és kigurult belőle az őszinte szó: "szejetjek Tátá".

Hogy miért pont ezt a nevet aggatta rám, nem tudom. Mama, Papa, Tátá. Mintha a zenei múltamra utalna :D Máskor meg ha betoppanok hozzájuk, mindent elhajít, visítva szalad hozzám kitárt karokkal, hogy Nagyíííííí !!

Nem nagyon lehet még érteni a beszédét, de erősen próbálkozik. Ha valami nagyon tetszik neki, azt mondja "miecce", ami azt jelenti, még egyszer. Mikor befejezte az evést, azt mondja: "ejégót" (elég volt). Legelőbb a kutyák nevét mondta ki hibátlanul, remekül ugat, iszik a kutyatálból, ha kicsit nem figyelünk oda, és a foga között hozza a játékokat. Mint a Kis kedvencek titkos élete 2-ben.

Ma elsétáltunk a boltba kettesben. Van itt egy olyan háztartási-illatszer-édesség-konzerv-tészta-üdítő-állateledel mindenes. Manyikával mentünk, a banyatankkal. Odafelé nem húzhattam, csak ő egyedül. Eltolt, hogy csak egy lépésnyiről követhetem, mert ő bír "egyegyül" menni.

A boltban ő bepakolt (abból a magasságból, amit ért), én kipakoltam. Elmagyarázta nekem olaszosan gesztikulálva, hogy Anya melyik mosóport szokta venni. WC-papírt együtt választottunk ő választott, mert neki a kacsás tetszett. Mikor megpillantotta a Kinder meglepetést, szinte ugrált a boldogságtól. Meglepően hibátlanul mondta ki "tojás! tojás!", és fel kellett venni ölbe, hogy felérje, és naná hogy a leghátsót szemelte ki.

Hazafelé is ő akarta húzni Manyikát, látszott, hogy félútnál már elég fáradt, de nem akart tudomást venni ilyen apró nehézségről. Közben megbeszéltük, hogy az egyik magas toronyban bimm-bamm van, a másik magas torony, aminek a tetején egy sima labda van, fölötte meg egy tüskés, abból meg szép zene jön.

És el kell énekelni a bimbam dalt együtt: "Jár a toronyóra, bimmm-bammm, bimmm-bammm. Jár a falióra bimbam-bimbam, bimbam-bimbam, és a kicsi zsebóra egész nap azt mondja tikitiki-tikitiki-tikkk."

Aztán meglátta, hogy a családi autó már a felhajtón áll. Felnevetett, majd a kabátomnál fogva magához húzott, és jelentőségteljesen közölte velem, mint valami reménytelen gyengeelméjűvel: "Haza Anya. Hoz kaját. Vauvaunak is." Felnevetett, mintha valami remek viccet mondott volna, és már tolt is hazafelé kabátostól, Manyikástól, két kézzel, tiszta erőből.

Annyira okos. Még a korához képest is. És a kis kezeit már egészen mütyi kora óta olyan kifinomultan használja, mint egy japán mester. És a tekintetei! Van a "most hülyének nézel, mi?", meg a "tuti hogy ezt nem eszem meg", meg az idegenekkel az a végtelenül ítélkező, kételkedő nézés, amitől muszáj nevetni. És van az a fajta, ami olyan, mintha kisütne a nap.

Szinte percről percre tanul dolgokat, alig tudom követni. Amit egyszer lát, azt leutánozza, megjegyzi, eszméletlen sebességgel. Sosem értettem, miért gügyögnek elmebeteg módra a kicsiknek. Nem hülyék, csak fiatalok. Az agyuk mint a szivacs. Elképesztő, ahogy összerakják a világot, és jönnek egymás után a kérdések, mert a világ érdekes.

Hazaértünk. A kinder tojást kikotorta Manyika aljából, és diadalmasan vitte a konyhába: "Anyáé!" És még jószívű is.

Aztán felém fordult, puszit dobott fél kézzel, pápát intett, és odavetette: "Mennyé aza!"

Csak így. Már hátat is fordított, és ment segíteni főzni. Egyedül üti fel a tojást, kevergél a habverővel mondjuk palacsintatésztát vagy krémeket. Mindent akar ő is csinálni, de nem játszásiból, hanem igazán. Nagyban. És még nincs kétéves.

[fovarosiblog]

Vannak azért jó hírek is a sok rossz között. Pottyondy Edina Facebook posztja (poszttya):

"A kormánymédia máig nem tudja megemészteni, vagy legalábbis megbocsátani a gyermekvédelmi tüntetést. Állandó személyeskedések, hazugságok, rágalmak céltáblái vagyunk. És nemcsak Lakatos Márk ügyével próbálnak összemosni minket, hanem egyre képtelenebb állításokat terjesztenek az adománygyűjtésről is. A legutóbbi az, hogy mi p3d0filvadászatra gyűjtöttünk 300 millió forintot az emberektől, és nem csinálunk semmit. 🤦🏻‍♀️ A valóság ezzel szemben az, hogy egy bicskei áldozat lakhatására(!) gyűjtöttünk pénzt, és minden várakozást felülmúlva 23 ezer adományozó összesen 219 millió forintot adott össze, egy kizárólag erre a célra nyitott bankszámlán. Ebből a pénzből eddig 130 millió forintot költött el az Utcáról Lakásba Egyesület:

"Vásároltak 4 lakást, nem egészen 120 millió forintért. Ehhez érkezett még hét önkormányzati bérlakás, amit a tüntetés után ajánlott fel a Főváros és két budapesti kerület.

Eddig összesen hatan költöztek be lakásokba, és még legalább három másik srácot fognak elhelyezni a következő hónapokban. Tehát egy ember lakhatása helyett, eddig kilenc ember lakhatását oldották meg az adományozók. Hálás köszönet! 🖤

A befolyt támogatások nemcsak lakhatásra mennek, hanem fontos eleme a programnak az áldozatok társadalmi integrációja is. Ennek keretében vannak olyanok, akinek az egészségügyi ellátásában, vannak olyanok, akiknek jogosítvány szerzésben, vannak olyanok, akiknek munkakeresésben segített az Egyesület.

A fennmaradó, körülbelül 90 millió forint költségvetése 2025 elején készül el.

Végtelenül büszke vagyok mindarra, amit ezekért a szegény srácokért tettetek, még akkor is, ha ez csak csepp tenger helyett. Nagyon sokakat nyomorítottak meg Bicskén és számos más helyen az országban, és a minimum lenne, hogy a társadalom, az állam legalább ennyit tegyen értük. Tegyen azért, hogy normális életet tudjanak élni, hogy talpra tudjanak állni az irtózatos traumákból. És nagyon téved a kormányzati média, ha azt hiszi, hogy ezzel fogást talál rajtunk, hogy a célozgatásaik, a vádjaik érzékeny helyre mennek. Én például nem azért nem szoktam posztolni az eredményekről (eddig talán egyszer tettem meg), mert bármiféle rejtegetnivaló lenne, hanem azért, mert miközben végtelenül hálás vagyok a tüntetés résztvevőinek, az adományozóknak, és annak a csapatnak, ami napi szinten végzi a program embert próbáló koordinálását, óriási keserűség is van bennem amiatt, mert a kormányzat az elmúlt tíz hónapban nem hogy javított volna, hanem csak rontott a gyermekvédelem helyzetén. A nevelők nevetséges hatósági vegzálása után, -miközben súlyos bűncselekmények gyanúsítottjaival szemben ólomlábakon folyik a nyomozás, ha egyáltalán-, most éppen ott tartunk, hogy nem engednek be egy EP képviselőt sem a gyermekotthonokba körülnézni. Miért? Mit titkolnak? Félnek, hogy ugyanaz történik, mint ami Magyar Péter kórházlátogatásai során kiderült? Vagy a kórházi körülményekhez képest is brutális állapotokat akarnak a zárt ajtók mögött tartani? Egyáltalán, tudja valaki, mi zajlik ezekben az intézményekben? Tudja valaki, hogy mit kell nap mint nap átélniük az ott élő gyerekeknek? Hogyan táplálkoznak, mennyit mozognak, mennyi törődést és szeretet kapnak? Tényleg igaz, hogy egyes intézményekben nincs gyerekpszichológus? És még megannyi kínzó kérdés kavarog bennem. Ezért nincs kedvem örömködni, meg büszkélkedni. De folyamatosan kérem az Utcáról Lakásba Egyesületet, hogy minél több információval, fényképpel, beszámolóval lássák el a közvéleményt. A honlapjukon te is betekintést nyerhetsz a munkájukba. Link a szokott helyen."