#szocialisszorongas

[buborekfelho]

Vágyok a barátkozásra

Eddig ezzel nem is lenne baj, ugye? Vágyom rá hogy megismerjek új embereket, barátságokat kössek. Igen, ez mind szép és jó. Viszont ott lakik bennem az az énem, aki folyton azt suttogja “ne tedd”. Hogy miért? “Ut��lni fognak” Ez az egyetlen gondolat képes arra hogy korlátozzon a szociális kapcsolatokban. Félek. Félek megszólalni. Nem akarok rosszat mondani. Nem akarom hogy egyetlen mondat miatt utáljanak. Más vagyok? Egy picit. Korlátoz bármiben? Nagyon. Amíg mások hétköznapi dolgokról órákig tudnak vidáman beszélgetni, én képes vagyok órákig csendben maradni. Persze nem azért mert nem tudnék mit mondani. Tudnék én. Csak félek hogy az ami az én agyamban rejtőzik, senkit sem fog érdekelni. Buliznak, szórakoznak, közös képeket készítenek, táncolnak, nevetnek. Szeretném én is, ez természetes. De az a kis hang már-már monoton hangnemben kántálja hogy “utálni fognak”. Maradjak olyan amilyen? Adjam fel a személyiségem a barátokért? Hol vannak azok, akik olyanok mint én? Akik szeretik azt amit én? Akik tele vannak gátlással, de együtt képesek mindenre? “El vagy varázsolva” Hányszor hallottam már ezt? De a varázslat miért lenne baj? Hiszen nem ez tenne különlegessé? Mégis magányos vagyok.