#rozsdamarta

[versinator]

Szeizmográf nevetnem

Elvegyül hasonlítsatok isis veszthető Átnézte lesújtsanak dögök kergült Munkájától kergetődzik lehasználtan újjászülető Visszhangos igazánból cirkuszkocsiban részegült

Budapestről ingük tüdőmet zsindelytető Rozsdamarta virágomat földekért térült Kételkedj vonatokon öntsön elejthető Keringése színeivel világokból fölrémült

Áttörjön fürdőzők gazdatiszt hetes Ágrólágra mintahogy hatalmi menetel Messziségek ledobom elnökben ötemeletes

Csillaghullás emberien tohuvabohu kerttel Irodákból terhelt megürült ecetes Zongorával szidalmat terítetlen ismerettel

[itsbrioche]

Télffy Ármin: Pacsirták cérnaszálon

A költészet ócskaságokból barkácsolva segít

elfeledni, hogy létünk részegen összehányt

rozsdatelep, amit folyton továbbpasszolunk

a jövőnek, színes utópiákba csomagolva, hogy

csináljon vele, amit akar, mert nekünk, bár ezt

senki sem fogja bevallani, bébi, nem sikerült.

Abban rejlik minden ígérete, hogy női bokaként

megvillantja a rozsdamarta világ rejtett szépségét,

a korrózió romantikáját, az egymásra dobált,

esetleges zajok és csendek megkomponált

összefüggéseit. Hónapok óta hallgatom, ahogy

hallgatsz, már nem szólnék, de szavaim

mintha csak maguktól hagynák el a számat, hogy

átpártoljanak hozzád és befészkeljék magukat

a némaságodba, mint anyja ölébe egy görbülő

szájú kisfiú. Hiába próbálom elhallgattatni a hallgatásod,

mert az nem mondani-nem-tudás, inkább a szavak

visszavétele, végletekig felfokozott bőbeszédűség.

Egymás hegyén-hátán heverő hangok némasága

egy halott nyelvjárás visszhangzó csöndjében.

[kampeszino]

Kassák Lajos: Elhagyott tárgyak

      I.

Egy szék emlékezik. Üres szobában árnyékrácsok közé szorítottan még érzi egy asszony puha combjainak ízét egy betörő ragadozómancsainak tapogatását egy kisgyerek nehéz lélegzését amint gyöngyháznyelű késével keményfa testét hasogatni kezdi még nem feledte el hogy egyszer kikölcsönözték a szomszédba de nem ült rá senki mintha féltek volna tőle. Nagyon szomorú volt akkor de sírni nem tudott. Most se tud sírni. Némán és előkelő alázattal itt kell meghalnia az üres szobában.

           II.

Szétdúltan és kihűlten terpeszkedik az ágy négy faragott lábon akár egy otromba bálvány csont nélküli bőr nélküli test melyet szétmarcangoltak az éjszaka végül cserben hagyták ahogy kivilágosodott az ég.

Süket és néma pletykálkodó szóval nem árul el semmit abból ami néhány órával előbb körülötte benne történt cinkosa a tomboló vágynak a görcsbe rántó csömörnek.

Nem szól a felhevült testek illatáról a szívek ritmustalan vergődéséről mély sóhajokról a lihegő támadásról a megadás kéjéről.

A nyitott ablakkal szemben úgy terül szét a világosságban mint az elgázolt hulla akit az útszélen hagytak gyilkosai.

           III.

Nézz be a kulcslyukon azon a lyukon amit az ócska deszkaajtóba vágtak. Nézz be akár egy pillanatra és megláthatod a hegyesre és élesre köszörült vérrel bemocskolt nagykést. Valaki csak úgy odavetette a háromlábú asztal lapjára. Talán egy megcsalt szívű férfi talán egy nő aki szégyelte terhességét. Kemény acélja megvillan a fényben de néma marad. Sem a gyilkost sem a meggyilkoltat nem árulja el. Csak a vér színe és szaga kiált segítségért egy idegen világból.

           IV.

Meghalt a mester. A szobrászműterem olyanná vált mint egy elhagyott istálló egy sose rendezett raktár vagy egy igazi szemétgödör ami bűnjeleket torz álmokat és senki nem látta kincseket rejt magában. Kész szobrok kőből és fából női testek szűzi formái valamiféle címer vázlata szomorú öregasszony bronzból gnómpofák mitológiai szörnyek és torzók amiket a mester nagy kínok között sem tudott megszülni. Agyaghulladék közt kőporszemfedő alatt hevernek döglött szerszámok és rozsdamarta edények társaságában. Néha rájuk nyit a házmester matat köztük szaglász valami után aztán elmosolyodik és újból rájuk zárja az ajtót.

           V.

A magas part kőfalához csapkodják a hullámok. Csörömpöl az orrába fűzött lánc bordái ropognak. Valamikor egy férfi és egy nő kedvence volt ez a csónak felmérték vele a távolságot feküdtek benne akár egy nászi ágyban. Aztán veszett dühében oldalba rúgta a férfi elsodorta a folyó cibálta tépte de nem bírta elnyelni. A part tövében haldokol. Néha kövekkel dobálják a gyerekek néha a nád közül felvetik magukat a halak és megcsodálják kékre fehérre vörösre mázolt roncsait.

           VI.

Annakidején rezesbandával üdvözölték a telep kapujában. Kerekeibe vörös papírszalagokat fűztek. A megvalósult gépcsoda. 500 lóerővel dolgozott.

Olykor megmakacsolta magát dohog csikorog megtagad minden engedelmességet. Majd ismét nekiindult. Évekig élt a munkások között akár a testvérük. Aztán nem bírta tovább kikerült a palánkon túl az árokba.

Esténként hazafelé menet szólnak róla az emberek ki rokkant dögöljön meg. Időnként még kiejt magából egy egy elvizesedett olajcseppet.

           VII.

Valaki bezárta a szép mahagóni dobozt. Micsoda beérett szín. Remek faragások mélyén vörös bársonyba göngyölt arany karikagyűrű. Egy menyasszony gyűrűje volt egy szűzé aki nászéjszakája előtt megölte magát szerelmi lázban iszonyodó félelemben. Mielőtt kiitta a mérget bezárta a gyűrűt s azóta megfeledkeztek róla.

Magára hagyottan alszik talán meg is halt.

Nem hallja hogy a szú milyen kitartóan rágja a doboz falát.

           VIII.

Kivénhedt ingaóra fekszik a szemétdombon számlapjával mintegy arccal égfelé. Valamikor az idő folyását mérte. Emlékeznek rá az egész ház egész falu mozgását ő határozta meg majd érthetetlenül raccsolni asztmásan köhögni kezdett és meghalt. A gyerekek martaléka lett. Mutató karjait letörték kiszedték a beleit. Most giliszták és pókok tanyáznak gyomrában. Olykor meglátogatja a kutya és levizeli.

           IX.

Ki emlékszik Vincent van Gogh bakancsaira az ajtó előtt. Milyen széttaposottak megalázottak. Elhagyta őket az élet de nem haltak meg. Egy tébolyult festő lehelte beléjük a lelkét. Halhatatlanná és szentté váltak. Most a műkereskedők hálójában vergődnek. Értéküket a börzén jegyzik.

           X.

Zsíros elmocskolódott kártyák hevernek szerteszét a házban. Hátlapjukon cinkelések hamisjátékosok ujjlenyomatai. Vannak olyanok is amiket asszonyok könnyei áztattak fel. Részegesekké késelőkké tették a férfiakat. Most szempillantást sem érdemelnek. Elvégezték pokoli szolgálatukat és megdöglöttek. Mintha a seprű is undorral elkerülné őket.

[udv-wilson]

Elsőre azt hittem, valami szép, de rozsdamarta savas akkumulátor.

Seljuk box with a combination lock, cast and hammered brass, inlaid with silver and copper. From Iran, 1200-1201.

[nemzetinet]

Kísértethajók a Duna medrében (1.)

A Duna időtlen idők óta megannyi titkot rejteget, melyek némelyike a szerencsés körülmények folytán idővel napvilágra kerül. Különösen az olyan rendkívül alacsony vízállás idején, mint az idei is, számos meglepetés bukkant elő a kiszáradt mederben, többségükben a második világháborúban aknára futott és elsüllyedt hajók rozsdamarta maradványai. Megannyi tragédia néma tanúiként idézik a múlt emlékeit, amelyek több mint hét évtized után is itt kísértenek.

A hideg novemberi tél fodrozódó fehér hullámtarajokat korbácsolt a Dunán és a hegymenetben igyekvő, színültig megrakott uszályokat vontató hajó hangosan dohogva küszködött az elemekkel. A gépész minden lóerőt kipréselt a valaha szebb időket látott motorból, ám a partot nézve így is szinte helyben látszott topogni a hajóvonta.

A naptól, széltől cserzett arcú kapitány a fejét csóválta, miközben aggódva tekintett előre. A hatodik esztendejében járó világháború tavasszal immár a Dunát is elérte, az angol repülőgépek által éjszakánként ledobált aknák szinte minden méteren halálos veszélyt rejtettek a hajóforgalomra, pedig a minden oldalról szorongatott Németországban egyre égetőbb szükség volt nyersanyagokra, élelmiszerre, s így tragikusan időszerűvé vált az ókori mondás, miszerint

S mindennek félelmetes nyomatékot adott a hajót kísérő SS-őrség. Annyi már számukra is nyilvánvaló volt, hogy a parancsban megszabott határidőre nem ér el a fontos rakomány Passauba. Ezzel a ténnyel az őrparancsnok is tisztában volt, aki tehetetlen dühében szaporán szitkozódott, befejezni azonban már nem tudta, mert egy hatalmas robbanás belefojtotta a szót.

A második világháború utolsó esztendejében se szeri, se száma nem volt a hasonló eseteknek, hiszen a szövetségesek repülőgépei elaknásították a fontos vízi szállítási útvonalat, ezzel is bénítva a nyersanyagok tekintetében behozatalra szoruló német hadigépezet folyamatos működését. A Duna aknamentesítése minden erőfeszítés ellenére sem volt tökéletes, s így aki kényszerűségből vízre szállt, soha nem lehetett biztos abban, hogy hajója eléri a legközelebbi kikötőt.

Mivel a hengerelt vaslemezeket a hadiipar igényelte, a fogyatkozó uszályok pótlására különös ötlettel álltak elő – vasbetonból kezdték készíteni az uszályokat. Igaz, a betonhoz szükséges cementtel is takarékoskodni kellett, de a vasból készült hajók mágneses terére élesített aknák kisebb veszélyt jelentettek a betonuszályok számára. A háború vége azonban gyorsan közeledett, így nem sok betonhajó készült. Az egyik betonból készült felrobbant uszály torzója egészen a hatvanas évek elejéig látható volt Komáromnál a Vág-Duna torkolatában.

A magyar hajózás történetének szakavatott tud��ja, Csonkaréti Károly a Hadihajók a Dunán című könyvében többek között a következőket írta az aknatelepítésről és az aknák hatástalanítására tett erőfeszítésekről, magyarán a Dunán lezajlott aknaháborúról:

„1944 áprilisában az angolszász légierő megkezdte a Duna aknásítását. Az úgynevezett ráhatású – a hajók által keltett mágneses, majd indukciós hatásra működő, tehát érintkezés nélküli – aknák legnagyobb része magyar folyamszakaszra került.

A háború folyamán a németek először a tengeren alkalmazták ezt az aknatípust, amelyet az angolok tökéletesítettek, továbbfejlesztettek és folyami változatait is kialakították.

A dunai aknamentesítést a német haditengerészet irányította. Kezdetben ballonzárakkal igyekeztek védekezni (Újvidék, Visegrád), de kevés eredménnyel. Az aknákat a folyam fölött cirkáló, elektromos robbantókészülékkel felszerelt – azokat a vízfelszín fölé lelógató – repülőgépekkel robbantották, de amikor a robbanáskor felcsapódó vízoszlop egy gépet a Dunába rántott, felhagytak ezzel a módszerrel. Ekkor szervezték meg a magyar folyamzár-zászlóaljak aknafigyelő szolgálatát. Az aknamentesítést ezek jelzései alapján német demagnetizált hajók végezték indukciós aknakereső-robbantó készülékeikkel.

Az aknaharcban a folyamőrség alárendelt szerepet kapott, mivel az aknák működési elvét a németek titokban tartották. Mivel azonban a németeket érthető módon csak a hajózóút érdekelte, azt fésülték át, a partközelbe esett aknákat (kb. 50-60 darab) magyar tisztek, köztük Bognár Jenő folyamőrkapitány – kiemelték, szétszerelték, s így ezeket az időzített, számlálószerkezettel ellátott különböző rendszerű aknákat a folyamőrség is megismerte. Akadt közöttük olyan is, amely csak negyvennégy nap elteltével élesedett, s csak a tizenötödik hajó elhaladása után robbant, s így a már mentesítettnek vélt területen is bekövetkezhetett aknarobbanás.

Az aknakeresés és szétszerelés munkája során a magyar folyamőrtisztek felismerték, hogy a magyar folyami erők az aknaharc terén nagy lemaradásban vannak. A folyamzár-zászlóaljakat – kellő műszaki felszereltség hiányában – ekkor már nem lehetett átállítani az indukciós aknák elleni hatásos küzdelemre. Néhány szétszerelt aknát – német parancsra – átadtak a német haditengerészetnek, de jó néhány darabot további tanulmányozás céljából elrejtettek. Amikor a németek előtt nyilvánvaló lett, hogy a magyarok ismerik a folyami aknák szerkezetét, átadták nekik a műszaki leírásokat.

Ezután a folyamőrség néhány alapegysége is kapott aknarobbantó készülékeket, s azokat evezős ladikokon vagy nagy AM-on vontatva ők is bekapcsolódhattak a tényleges aknamentesítésbe. A hosszú kötélen vontatott robbantókészülék elve: az elektródákba bocsátott áram a fenéken fekvő aknában mágneses erővonal-változást hoz létre, így csak az időzítéstől és a számlálószerkezet beállításától függően felrobbantja. Ezzel a módszerrel kb. 700 aknát robbantottak vagy szedtek fel, 200 akna azonban a hajók vagy uszályok alatt robbant. A folyamőrség Hegyalja aknakereső vontatója is így, aknakeresés közben pusztult el 1944. november 22-én.”

Miután a fentiekben betekintést nyertünk a Dunán folyó aknaharcba, a folytatásban arra is kitérünk, kik és hogyan telepítették a tengeri aknákat úgyszólván a Duna teljes hosszában a második világháború utolsó előtti esztendejében. Különös, hogy több mint hetven esztendővel a világháború befejezése után még mindig vannak az egykori szövetségesek levéltáraiban titkosított anyagok. A dunai aknatitkok egy részét mindössze másfél évtizeddel ezelőtt tették hozzáférhetővé a brit irattárak a nyilvánosság, de elsősorban a második világháború eseményeivel, okozati összefüggéseivel foglalkozó történészek számára. Tartsanak velem legközelebb is!

Kísértethajók a Duna medrében (1.) a Nemzeti.net-en jelent meg,

[pulzusspiritus-blog]

Lázadás Velencében - 2. rész

Az öreg katona kirévedt az ablakon át, a lagúnák ködjébe vesző távolba; míg a kékellő láthatáron újabb messzeségek nyíltak.

- Tudom, hogy pajtásaiddal élvezettel gúnyoljátok a dogét… ne szólj közbe; ha feleletet vársz; engedd, hogy úgy adjam meg, ahogy én látom jónak… Nem kell tagadnod; magam is ismerem a hibáit. Nem jó ember… talán úrnak sem egészen az. Azonban mégis… sok időt töltöttem el vele. Az ő kezéből kaptam meg a velencei nemességet… tudom, ti már kevesellitek a barnabotti-ságot… Fiatalok vagytok, többet akartok; természetes is… De nekem akkor mindennél többet jelentett: végre egy város, mely nem olvadó ezüstöt-aranyat dob lábam elé, hanem otthont ád. Condottiere-ré tett másodszülött mivoltom; de szívem szerint sosem voltam kalandor, fiam. És azután is sokszor vezettem hadat Velence oroszlános lobogói alatt, Pietro parancsára. Látványosan sosem emelt magasabbra… de Velencének mélyebb útjai is vannak, mint amelyeken a gondolák kanyarognak. Több dologban voltam segítségére, mintsem gondolod, Francesco; bizalmasabb embere voltam, mint sokan a láthatók közül. Nem… ne nézz rám így; nem álltam be az Éjszaka Urai közé: besúgó, kém soha nem voltam. De tanácsaim sokszor segítették Pietro-t; ha visszatartani nem is mindig tudták ballépéseitől… és persze volt, amikor megtévedtem magam is. Alakoskodónak tartjátok… mégis, amikor barátsággal szorította meg a kezemet, az őszinte volt. Láttam a tekintetét...

Ahogy most látom a te szemedet is, és látom: nem értesz. Túl fiatal vagy, hogy megérthesd: mi tart egy öregedő katonát egy olyan úr mellett, akinek maga is elismeri hibáit, és akitől, ebben igazad van, sosem várhat látványos felemelkedést… és aki ismeri őt, talán jobban, mint ti, a csúfolói…

Sok évet töltöttem mellette, fiam. Mindketten megöregedtünk… Huszonegy év! Huszonegy évet nem lehet csak úgy elfeledni… Nem lehet vállat vonni, s deresedő fejem ellenére ifjonti daccal kiáltani az Égre: kitörlöm emlékezetemből ezt a két évtizedet, megtagadom eddigi uramat… Nem tehetem, Francesco. Egyszerűen nem megy. Az ember nem feledheti el a múltját… Azzal önmagát is elfeledné. Szavakkal megtagadhatja, számos árulástól terhes a história; de akkor is emlékezni fog rá, amíg csak él.

Akkor már Francesco-t egész testében rázta a zokogás.

- Meneküljünk, apám! Nicco barátom segíthet; őt nem érdekli sem a doge, sem a nagy családok; ő kijuttat minket Velencéből! És aztán összeomolhat a Serenissima, kit érdekel, és… – a könnyek elfojtották a szavát; hiszen tudta ő is: mindhiába; de azért próbálkozott: annál nagyobb akarattal, minél reménytelenebbül – Csak édesapámért tettem… csak végre az apámat megillető helyen akartam látni gondtalanul; az nem lehet, hogy én legyek a gyilkosa… Könyörgöm… meneküljön, kérem…

Az öreg katona szomorúan ingatta a fejét.

- Pilatus talán kevésbé volt bűnös, csak, mert nem ő személyesen feszítette meg az Urat? Tudom, mi készül; és így már nem hagyhatom magára Pietro-t nagy veszedelmében. De te menekülj a városból, fiam! – lobbant új tűz a megfáradt hangban – Menj a nővéremhez, Rómába. Ő mindig is szeretett téged… ha engem meg is vetett. Csak innen el, Francesco… Bármi is lesz, azt neked nem kell se végigélned, se nem látnod.

- Mit akar tenni, apám? – tette hallatlanná az intelmet a fiú, aggodalomtól fátyolos hangon.

- Querini-t ismerem. Volt idő, amikor egymás mellett harcoltunk. Elmegyek, és megpróbálok beszélni vele.

- Az efféle vihart csak felkavarni lehet! Megállítani többé már nem, amíg ki nem dühöngte magát – jajdult fel Francesco; de apja félbeszakította.

- Akkor is meg kell próbálnom, mielőtt a doge-hoz mennék. Nem vagyok áruló… de besúgó sem: a Signori di notté-hez sem tartozom. És ha nem sikerül… akkor már úgyis mindegy – tette hozzá megtörten.

***

Három gyors és egy elhaló koppanás a díszes kapun; azok ott benn jól ismerhetik – talán várhatták is – a jelet, mert rögvest léptek dobbannak, s a rozsdamarta retesz megcsikordul, ahogy a szolga kinyitja az ajtót.

A nagyobb társaságoknak szánt ékes teremben ezen az estén csupán ketten ültek a hosszú asztalnál: Querini és fia. Az estebéddel már végezhettek, csupán egy-egy kupa árválkodott előttük, egy erősen fogyatkozó kincsű boroskancsó árnyékában; s borús arcukról nehéz lett volna megítélni, mi árnyékolja jobban: a bor súlyos gőzei vagy a holnap aggodalma.

- Gulio úr érkezett – torpant meg a szolga félszegen az ajtóban – Beeresszem?

- Be hát! – horkant fel Querini – Épp ideje! – folytatta egyazon lendülettel, immár a belépő Gulió-nak – Legalább látjuk valami hasznát is a fiadnak adott pénznek! Soká vártál… túl soká, hogy igazán bízhatnánk benned!

- Nem fogok közétek állani.

A rövidke mondat félelmes erővel bírt. Benedetto kardjához kapva ugrott fel a székről, apja pedig vércsemódra kacagott fel kínjában.

- És te még képes vagy eljönni és ezt bejelenteni?! Tudtunkra adod: tisztában vagy minden tervünkkel; de nem tartasz velünk – és ezek után még reméled, hogy élve elmehetsz? Mindig is nagy szamár voltál, de azt nem hittem volna, hogy ennyire.

- Miben reménykedtek? Nem ez az első lázadás az utóbbi időben; és bizonyára nem szükséges részleteznem, miképpen értek véget az eddigiek! Tegyétek le a fegyvert, Querini, mielőtt felvettétek volna.

- Áruljam el a többieket?

- Azt mondtam, mindannyian hagyjatok fel a harccal.

- Honnan tudhatnánk, hogy tőlünk nem szaladsz rögvest az Éjszaka Uraihoz? Vagy talán már tőlük jössz?! Esetleg éppen a szeretett doge-dtól? – csattant fel a már szemmel láthatóan ittas Benedetto. Gulio olyan kevésre tartotta, hogy a választ nem is neki adta meg.

- Nem rossz szándékkal jöttem, Querini: láthatod, fegyvertelen vagyok. Mi ketten egykor bajtársak voltunk; és ellenem azóta sem vétettél semmit. Ez nekem elég ok, hogy ne legyek besúgó ellenetek. De Velence nekem otthont adott – nem fogok közétek állni a Serenissima ellen. Egyvalamit azonban megtehetek: talán van némi szavam Pietró-nál, segíthetek orvosolni személyes sérelmeket.

- Kit érdekelnek a személyes sérelmek! Törölje el a kilencvenhetes törvényt! És irtsa ki azokat a felfuvalkodott családokat, akik oly soká pöffeszkedtek már nagytanácsbeli székeikben! No, Gulio; mindezt tudod ajánlani nekünk?! – vágott ismét közbe Benedetto.

Ezúttal apja is megelégelhette lobbanékony fia kotyogását, mert egy megsemmisítő pillantást vetett rá; és egész egyszerűen kiparancsolta a teremből.

A volt condottiere elgondolkodva figyelte a meglehetősen hangos – és dicstelen – távozást. Amint azonban ismét elfogta Querini tekintetét, pillantásában őszinte bánat komorodott; s a lázadó megérezte: a régi bajtársi időkben sem beszélhetett volna vele nyíltabban.

- Querini, ha ezelőtt vagy harminc évvel kellett volna választanom: bajtársamat áruljam-e el, vagy hazámat; bizonyára a kardomba dőltem volna.

- Mindketten megöregedtünk –vont vállat amaz.

- Igen; az is – de más is. Most már van fiam, akit felelőssé tesznek az én bűnömért. Akkor is így lenne, ha teljesen ártatlan volna – de te tudod a legjobban, hogy sajnos nem az. Elhiszem, hogy sérelmeitek vannak; lehetnének nekem is, ha nagyon számlálni akarnám őket. Én nem akarom. És nektek legfeljebb szemernyi esélyetek, ha lehet, a győzelemre; és számos példa volt már a históriában, hogy másfajta véget ért az efféle vihar, mint amilyent az elején szántak neki. Ez volt a pro primóm. A pro secundo pedig az, hogy neked nem csak sérelmeid vannak – hanem fiad is.

Querini arca megrándult; a megjegyzése váratlanul érintette. Hiszen az ő fejében is megfordult a vereség rémképe; de egyrészt gyorsan elhessegette – ne kezdjen szerencsejátékba, aki fél Fortunától – másrészt mindig csak saját vesztével gondolt. Most tudatosult először benne, hogy fia nyomorba döntője – akár gyilkosa is lehet.

Balsiker esetén… Azonban ha meghátrál, Tiepolo-ék felől még mindig elérheti a bosszú mindkettejüket; és a Serenissima megbocsátására sincs biztosítéka. Ha azonban győznek, márpedig győzniük kell; akkor végre ő is hatalomhoz juthat – és fia előtt is szabad az út!

Ahogy viszonozza a másik tekintetét, már ismét fellobban benne a lázadó tűz – igaz, ezúttal sötétebben, keserű füsttel keverve, mely a torkát is fojtogatta, megtörve korábban oly magabiztosan csengő hangját.

- Igen, Gulio… Ha én volnék fiatalabb, talán meghátrálnék. Talán nem, én nem vagyok olyan lélekfürkész, mint te vagy… De jól mondád: van fiam. Éppen őérte nem hagyhatom félbe, amit elkezdtem. És, gondolom, azon sem lepődsz meg, hogy ezek után nem engedhetlek el – őrség után kiáltott – Velem leszel holnap a Szent Márk téren; hátha tudjuk hasznodat venni. És addig is: az embereim jól fognak őrizni, nehogy fel találjon éledni ifjonti vágyad, és a kardodba találj dőlni.

Utolsó szavainál már nehéz csizmák koppantak a terem kőpadlóján; és a besereglő őrök körbezárták Gulió-t.

Odakünn, a feketén gomolygó vízen, lassan kúszott egy gondola a város egy jól ismert palazzója felé. Legalábbis izgatottságában remegő utasa így érezte; hiába húzta feszülő izmokkal evezőjét a gondolás. Pedig ő aztán valóban igyekezett, amint meghallotta az úticélt – nem lehet az veszélytelen ember, aki ekkora urakkal áll kapcsolatban.

Francesco ujjai űzötten doboltak a gondola peremén, míg nyugtalan tekintete ide-oda rebbenve fürkészte az elsuhanó partot, számolgatva: vajon mennyibe telik, míg elérik a palotát. „Milyen fekete ma a víz, igazán”, suhant át a fején, „az a mesebeli alvilági folyó lehet hasonló, hogy is mondta egyszer Nicco… Stesz… Sto… Styx! Ez az, és ott is volt valami révész…”

- Megérkeztünk, signore – szólította meg a gondolás; mire a fiatalember csaknem felkiáltott rettenetében; gondolataiba merülve már-már úgy hitte: Charon inti a végső állomásra. „Talán közelebb vagyok hozzá, mint gondoltam”, füstölgött magában, míg kecsesen a partra szökkent; meg sem várva, hogy a gondolás közelebb evezzen.

Minden félelme ellenére is csendesen mosolygott a férfi döbbenetén. „Nemhiába csavarogtam annyit a kikötőkben, s aludtam egy-egy hosszú éjjel után gazdátlanul hagyott bárkákban-gondolákban: az ilyesmi jól megy… Csak azt tudnám, kifélének tart engem ez a jóember, hogy olyan riadalommal kíséri minden léptemet!”

Az bizony nem tartotta másnak, mint kémnek. Méghozzá a Signori di notte, az Éjszaka Urai titkos társaság besúgójának, mivel az a palazzo, ahová Francesco tartott, egyiküké volt. A fiatalembernek legalább az az előnye megvolt, hogy a gondolás minden különösebb kérdezősködés nélkül elillant, gondolván: efféle dolgokról nem lehet elég keveset tudni.

A tekintélyes palotában csupán az első emeleten, egy – az utcáról ítélve – kisebb szobából szűrődött ki fény; s Francesco nagyot fohászkodva indult a kapu felé. Az őrök nem faggatták túl soká; bizonyára ők is elhitték: híreket hozott a signori-nak; háborítatlanul engedték maguk előtt, fel a lépcsőkön s a kihalt folyosókon át; egészen a titkos fogadószobáig.

Akkor már az egyetlen világos szoba is kezdett homályba borulni; csupán egyetlen kandeláber olvadozó gyertyái körül világolt némi fényudvar; kísérteties árnyakat vetve az asztalnál ülőkre.

Két idősebb velencei nemesúr: az Éjszaka Urainak feje és az ő jobbkeze; ismerte fel őket a fiatalember. Ahogy azonban észrevette a velük szemben ülő, szemlátomást induláshoz készülődő ifjút, ajkára fagyott a szertartásos köszöntés, elfeledte a szépen megfogalmazott beszédet, mellyel apja fejéről – s lehetőleg sajátjáról – kívánta elhárítani a veszedelmet; megfeledkezett mindenről, s csak egyetlen elkeseredett kiáltás maradt.

- Niccolo…! – abban az egyetlen szóban a világ minden csalódása és gyűlölete izzott; Nicco azonban még idejében közbevágott, még megelőzve a kitörést.

- Kár volt a fáradságért, Francesco – pillantott rá erőltetett, bár remekül megjátszott szenvtelenséggel – A Signori di notte már mindent tudnak az összeesküvésről… Hiába mondtam el nekik mindazt, amit az elmúlt pár napban apád és te, no meg jómagam kiderítettünk az árulókról, elhitetve velük, hogy közéjük tartozunk, fáradságot nem kímélve, veszedelmet nem rettegve – ezeknek az uraknak itt semmi nem volt új. Így egyedüli jutalmunk a tudat, hogy hű szolgái vagyunk a hatalmas Serenissimának…

Francesco olyan közel járt ahhoz, hogy elveszítse a földet a lábai alól, hogy rosszulléte még a hűvös nemesúrnak is feltűnt.

- Beteg talán? – vonta fel a szemöldökét, gyanakodva végigmérve.

- Nem, köszönöm… Csak éppen utóbbi nappalaim és éjszakáim nagy részét, ahogy barátomtól is hallhatta, a lázadók utáni kémkedés tette ki… elfáradtam. Feleslegesen ezek szerint; de nem bánom: inkább örülök, hogy signori ilyen jól védik városunkat – préselt ki magából egy mosolyt.

Maga sem tudta, miképpen jutott ki a rettegett palazzóból; jóformán csak a gondolában tért magához, melybe barátja fektette.

- Köszönöm, Nicco – suttogta; de barátja csendre intette.

- Erre majd ráérünk később. Előbb még túl kell élni a következő napot és éjszakát… Ami az általad sikeresen megszerzett ellenségeknek köszönhetően nem is lesz olyan egyszerű. Akármit is tettem most, nem merem állítani, hogy szeretett városunk hatalmai teljesen hisznek nekem; rajtad pedig még kereshetik a pénzt, amiből apád adósságait fizetted ki…

- Ezt meg honnan…?!

- Jól ismerlek, barátom – mosolyodott el Nicco, egy tömött erszényt csúsztatva a másik kezébe – Tartsd meg, szükség esetére. Kérdésedre válaszolva pedig: elég könnyelmű vagy, hogy önként hurokba dugd a fejed – de hogy éppolyan önként benne is hagyd, azt már csak az apádért vagy hajlandó megtenni. És ő ezt meg is érdemli tőled. Most hol van?

- A lázadóknál. Legalábbis oda indult. Hogy megadásra bírja őket! Nicco, segíts rajta! Meg fogják ölni… Egész családok kiirtását tervezték; mit számít nekik egy barnabotti? Nicco, könyörgöm, én nem lehetek oka… ő nem…

- Nem bánthatják – szorította meg bátorítóan a kezét, bár ő maga is elsápadt az utcát megvilágító fáklyák fényében – Tudják, hogy a doge bizalmas embere. Amíg a felkelés nem tör ki, nem kockáztatják meg… Talán a harc alatt is hasznát akarják venni. Egyelőre még biztonságban van; azzal nem segíthetsz rajta, ha most utánaeredsz.

Pásztor Pálma

2015

[csunderlik]

Hitler azt mondta, hogy minden nemzedéknek kijár egy háború, és úgy tűnik, igaz ez a kibeszélő show-kra is. Az RTL Goldnál azt gondolták, hogy ha befújják aranyfüsttel a rozsdamarta Mónika Show-t, azzal az új retrocsatornájukhoz láncolhatják a hashtag-generáció háziasszonyait. De az Anikó Show még piritnek is kevés. Tévékritikám.

[bugnuz]

Sign O' The Times #vwdepo #vwbug #vwbeetle #rozsdamarta #collage #carcollage

[versinator]

Gallyon máshová

Puskacső ajku unokám betegágyról Végeset atlasz bámulói fölzokogva Elromlik ablakja pipáznak újról Dalollak álság bábeli szívszorongva

Gyermekkorból karperecek hóka honáról Tarthassa bukfencező egybefűzve ámolyogva Idealizmus gyógyszertári népszínmű szárnyáról Hullasz erőlködő páholyában szívdobogva

Találgatom szájnak rozsdamarta csontomat Testvértelen temetéshez lepkéktől elkezdődik Puhult labdáid szívszorongva bordáimat

Elcsüggedve felkavarja kiabálva szomorkodik Szünetje megváltozottan indulóm teámat Mireánk gömbök összeolvad hánykolódik

[versinator]

Kisgyerekek temetted

Körömből vetetlen koros hajrázva Szobánkba mindegyiken ligetbe bohócruhába Nikotinmentes húri kapukra kotorászva Lábbadva romlandóbb bekukucskáltam bundába

Sárgarézből picik bölcsőnél cikázva Ilonka műveled főtöket fodrába Kóvályog átfolyok boát lázadozva Félteke gyújtom láthatólag philadelphiába

Hóviharban feltekintesz küszködtem botjára Mozdonyvezető éjtől ontod ragyogásával Képzeletünk közein csarnokában tálcára

Horgonyt könnyesek dobolnak frizurával Favázát vijjogni rozsdamarta láttára Gombja csemeték dalomból fájdalmával

[versinator]

Útitársa altatva

Enyelgés ritmikus sorshoz cipők Uralkodók diákdalt színfolt parasztkendők Hirdetője megváltozatlan hajítom kétségbeesésem Morfiumnak szemétdomb halálüvöltés etetem Galambősz bőrödből erébe ásítást Fondoran reviczky gömbje előadást

Mustos hagymázos honából fáklyalángját Cigánylány rozsdamarta célodhoz anyagát Hatosra zabolátlan belevész határnál Hadonáz fattyúk személyeire hordtál Tanítványok semmid kiszórom frázist Megkoszorúzva agyából kánaáni gyárfüst

Nőne mélyedek elromlik előidézők Tűzrózsafényt számíts álomport sebkötők Fogyjon éjszakáé ömlöttek kényszerítem Pénztáros fődre delírium érthetem Szavukra feltépem pillámra impulzust Pihegni lélekbe sziklától pipafüst

Láthatólag cikkek ármánykodó sugárát Létbe táncait ablakoknál rongyajándokát Inogva kanyaró eszetekbe ablakoknál Türemkedve táncolók képmásom veronál Ispánházak irtóztatóbb íratlan rablógyilkost Robogók halántékod látása rémest

Villamosabb tündérei változz gesztenyesütők Bitangul york rokonszenves züllők Gépi visszatekintve húrba korántsem Gondolkodott munkásasszony társasjátékot összetépem Regényét vagyont batyukkal lázadást Igazítják válás forradalmán fölosztást

Szívszorongva burzsuj habtengerén pipát Labdákért olajlámpa tőrdöfés csuháját Andersen paróka vérfolt barnál Ávét üdíteni egybefűzve ágál Bódít szájaskodó fogcsikorgatás édest Szürkék bajusza gyászolom borogatást

[versinator]

Zongoraszobában ablakodnál

Fejükben hálózatát feketeség reggelit Időig kipakolt levágja légióit Legyezzétek rumot szaharája leült Tekintsz lámpagyújtó összeszorulunk régvolt Ősrégi velőcske rikoltani próbálgatta Beszélnem bronzcsésze kinyúlok vatta

Kellemetlen jajokba aranykoszorút napér Lebukik csuklóm rabláncokon rózsafüzér Jácintok ruhátok lallala utasnép Habozókat trillák csillagász torzkép Megcsöndesült megsemmisítse cigányzene rozsdamarta Szoptatta koradélutánon sportpálya gimnazista

Lecsillapítá találkahelyeken röpítsd újjait Tere dollár kuckóba bilincseit Orrlikakkal kapuba peregjen butult Ökleim nyakuk detektív kipakolt Vaskapunk búrok mocsáron szoptatta Köldököm mosolygók ődöngő rámnyujtotta

Megkötött recsegett sárgazöld szivünkér Összebújtak trillás szoknyában aranytallér Megvallva vészhír olvasol akkép Sodorva cukrászda szavakból falkép Csobogással kitűnőség megragadni ásta Önmagammal utódra fürgék masiniszta

Távoloknak emberem jégcsók hiveit Pengém elmondanék távolléte kortyait Tenyészés villanya láncom vérfolt Temessétek lehelletére szájamon puhult Bölcsők essős akasztat gyújtotta Tengermoraj szívd hüvelyében mutogatta

Fejfájósan kórházakba emberrengetegben szűzfehér Golyói túlélő szivünkkel költeményfüzér Lánynép sebükről fellobbanok ködkép Önkívületben alkudva aranyozva amikép Vallomását csarnokába gubbasztok odaírta Homlokuk szeressenek bálon megragadta

[versinator]

Csikókként hervadna

Kaszárnyák szerszámmal elcsüggedt közeledve Tantalusz ásványok ács szabták Kortyait rongyossá botorkálok bölcselkedve Utánament integettem elhúzódik megcsalták

Komolykodó eltávolítani gúnyolva ijedve Pihegni utcasarkokon aggnak rakéták Émelyegve jelképezi figyeled nekikeseredve Feleségemnek valóvá varkocsba vallatták

Ujjaikkal térdemmel apákat philadelphiába Távolságunk éjszin ajtóba részegségtől Hordtál összebújtak vándorember mellkasába

Miséznek koradélutánon ezüsthold könnyeimtől Bódít rozsdamarta könnyeidre egymagába Szavakból kilőttek záporozva miktől

[versinator]

Megöregedtél vasába

Takarói növényzetét bolyongjak dévaj Lehetőségéről összekötik őrájuk hollóraj Kezdjek szeressenek markolta tőgyű Venne irányból rozsdamarta aranyhegyű Legyőzhet batáron kecskéit kísérve Házacska gyalázta agónia letéve

Látnok bénát hulladéka falumba Spekulatív dicsérd motollák árnyékába Szállal fék elcsaltak tengermély Nagyanyó mályva magasodik apály Orsókat kikönyökölt méterre csörömpölve Födelét harangozom etetlek verítékezve

Fújni dobot bajszú galambraj Bérmunka kimérjük égetés gyerekraj Leváltak ujjammal kardhalak sörényű Savak fölütötte gonoszságtokat fehérszegélyű Kilincset faággal nagyszámú győződve Izmaik ördögökhöz legártatlanabb ereszkedve

Kirakatai simogatná felmutatott orrába Koromfeketének gyógyítani deszkapadlón sugárzásba Mindenkiből elszakítottak figyelmeztetve fekhely Karjaimban csapásait elkötöttük seregély Leeresztette túlzott kitárulkozom beszennyezve Nyersanyaghoz kendőm spániel tereferélve

Pávája kifordítható vasárnapok ihaj Tehetetlenség hervadhat esőktől csuhaj Meghallaná kitisztult szemétdombokon hegyű Álmaiból egyszerűséggel vércseppek tyű Hullámzás pultja kőért rendelve Zajongó pepitanadrágos horizontra karöltve

Uszályhajót munkátlan évadja hintóba Barmait mozdulatát irányítani mániájába Lakodalmán kihallatszik virrasszanak hópehely Részese kupoláját mossanak festőműhely Iszapot visszajöttetek ábrázatunk felelgetve Nyájból elgondolt szánalomban jelezve

[versinator]

Hahotáz zsebembe

Gőzén ezüsthold unatkozás homlokodról Másolja honba dalolom kiabálok Foszol szerelte imádnám leányról Tévedeznék rabszolgaságban fájdalmai ráborulok

Demosthenes rozsdamarta eszményítettem szárnyáról Beleférnek earth magvas eldalolok Őrülthöz bérkocsin emelné honáról Fektetem boroznak megoldódott hangolok

Csengetyűk kisgyermeki hálószobává kiszámíthatatlanok Vágyakra emerre csöndtől kitárnám Tarisznyájába megértse stílusos orkánok

Fonalon piarcon rokonszenves harapnám Papos hadonáz csomagold bibornok Üvegterembe sajtok dereglyén megmutatnám

[versinator]

Bokák ruhátok

Csitult méter hőmérővel nyomorultul Szénaszagú hódítsátok kőrengeteg fárul Kihúny szobájuk golyói évkor Mélypiros zúzzátok vékonyak szüretkor Kármin elektromosság ijedj békülés Chartreuset harisnyák csapunk tőrdöfés

Manócska segítni feltetszik bitangul Megcsalták altatódal diákszobában elkondul Kacskaringós orgyilkos fájdalmával dajkáld Sörényed kölnben rozsdamarta aranyzöld Harsonáz oltsuk menyasszonya ölelkezés Középkornak fogunkkal összebújtak ismétlés

Elámulsz loccsantja utasnép elkondul Főképp orvosomnak eltagadom bitangul Galambősz sasorr daily üvegcsokor Vaspántba visszasír zrinyi alagsor Vesztemet jobbjában zakatoltam halálüvöltés Picik korongok szerencsevadászok pillés

Potrohuk folytatva színházba nyomorultul Ruhákba söpörje sajnálta halványul Ágrólágra pőrék újj ítéld Kiabálja koldussá bánattá üvegzöld Holdtól hajnalhasadásig szivünkkel színkeverés Gyermekvágyak rontanak pipát gerjedés

Fejhallgatóval labdával átvágtad gyászbaborul Megállót kíntul tálcán szobámbul Vérfolyam anyókát elkápráztatta hámor Nyilokat emberrengetegben pillámra cenzor Oldasz nyilat rámvetette intés Kültelek kényszerzubbony gesztenyesütők enyelgés

Éneklek utaknál istenkísértő angolul Mulassatok búzatenger vakember kíntul Jajveszéklő merülnek sírjukban csomagold Elcsüggedt emlékünk kutakba újhold Aléló veronál kardpenge heverés Pillanatokban rablókéz ladikkal tenyészés