#quesillococha | Explore Tumblr posts and blogs

kittaroundtheworld · 7 years ago

Text

Huayhuash túra 2. nap - nincsen hágó láp nélkül

Az éjszaka a lavina és annak dörgedelmes hangjának megfigyelésével telt. Ez volt az első alkalom, hogy egy gleccser közvetlen szomszédságában alukáltam, és konstatálnom kellett, hogy ez folyamatosan hangokat ad ki. Olyan durvább égdörgés hangot kell elképzelni. Ráadásul ebben a táborban komoly kutyapopuláció is volt, akik éktelen ugatásba kezdtek egy-egy dörgéskor. Én félálomban azon merengtem, hogy mikor van az, hogy szaladni kell, mert a lavina nem csak úgy lokálisan elpüffög a gleccseren, hanem mondjuk valami combosabb móka van. Megoldást nem találtam és álmos is voltam, így azt gondoltam a hegyi emberek majd szólnak, ha szaladni kell és tovább aludtam:)

Ködös reggelre ébredtünk, de aztán előbukkant a várva várt tükröződő hatás, avagy a "hósipkák látszanak a tóban a felkelő nap fényében". Ezt a hangulatot fokozta tovább a reggeli, amikor is mindenkinek egyedi mintázatú palacsintát szolgáltak fel. Jó kis nap lesz ez;)

A mai napi túránk lazábban indult, az első két órában nem kellett megszakadni, így volt idő egy kis perui-magyar tapasztalatcserére. Pl megtudtam, hogy a peruiak nem mennek ám túrázni az Andokba, mert az hideg:)

A civilizációt elhagytuk ugyan, de utunk néha átvezet egy-két házon, kerítésen, ahol az ott lakó család, közösség tagja beszedi a földjükön való áthaladás díját. Ma reggel Señor Angeloval alkudozunk, mert csapatunk két irányba megy, szamaraink egy állatbarátabb úton haladnak, mi és a konyhacsapat pedig a tökösebb hágó felé. Érdekes érvelés hangzik el hitelességünk alátámasztására: mi európaiak vagyunk nem izraeliek, avagy ne izguljon senor fizetni fognak ha ideérnek a szamarakkal;)

Amikor éppen nem hágón vagyunk akkor egyfajta lápos terepen haladunk, ami valamikor cuki mohás kő, de valamikor undi sárban elmerülés moha álcában.

Mellettünk magaslik a Hentes (Carnicero) nevet viselő komplexum, csúcsairól folyamatos lavina hangja szakítja meg a csendet. Látunk is egész tisztán egyet, 3 perces spontán víz/hóesés látvány. Megérkezünk a mai tóegyüttesünkhöz (Siulacocha, Quesillococha cocha), majd egy kis pihenő után hajrá magasság, először jussunk el a Miradorhoz (bármi is legyen az), majd onnan jön a napi hágó (megoszlanak a vélemények hogy ezen a napon akkor most a Paso Carniceron mentünk vagy a Ciula Puntan, de igazából ez részletkérdés).

A hágóhoz kitartás és jó vádli kell. A Mirador előtt pacsizunk a konyha teammel, aki olyan gyors hogy még pecázni is meg tudnak állni, hátha lehet halat enni vacsira.

Mi lassan baktatunk a Miradorhoz, majd ott kicsodáljuk a látványt és egész optimistán kérdezzük Dantet hogy akkor ez már a hágó is? Nem...

Egy órás lápos tapicska és belső egyensúly elvesztése után megérkezünk egy szürke barátságtalan kőrengeteg aljára. Nem szeretlek. Nyűgös vagyok. Csoki be, füles be, ludmilla sad amira mix a fülbe adja a ritmust. Az elején a zenecsoki bepörget de aztán megint jön a széteséses megállás. Utóbbi remek alkalom arra, hogy körbenézzek és konstatáljam, hogy upsz atyaég mi van itt. Két-három pihenésnek álcázott fotószünet után felérünk és elképesztő körpanoráma tárul elénk. Szinte belekönnyezel. Minden szaros izzadtságcseppet és vizes zoknit megér. Kicsit egyedül akarsz lenni, bámulni körbe és érezni milyen hatalmas és gyönyörű a természet, és te itt bandukolsz napokon keresztül benne egyedül, atársaiddal és ez csak a kiváltságosaknak adatik meg és legyél piszkosul hálás!

Milton csapata fent vár minket egy rögtönzött hágotop piknikkel. Az ebéd a legjobb tésztasaláta, amit ettem életemben. Ezek a cocinero srácok csodákra képesek. Restaurant de MontBlanc.

Elindulunk le. Először hideg van, aztán erős napsütés. Fekete malacok, végtelen sziklaüreg és végeláthatatlan láp hatalmas csúcsokkal körbevéve. Második holtpont, pisilni kell, meditációs sétára vágyok de kurvára figyelni kell a láp rejtette csapdákra. A tavat látjuk a messzeségben de még long way to go. A nap süt, napszúrás veszély, közepesen csini fejfedőt fel.

Átkommandózunk egy nagyobb patakon (meg száz kicsin) majd befordulunk a lazulós meditaciós utolsó egy órára. Már megint teljesen új hegyeket látunk.

Az ember ennél több szépet egy nap hogy képes befogadni???

Yonderboy megy a fülemen, megérkezünk, a campben még süt a nap, egy völgy közepén vagyunk. Egy óra lazulás, kis jóga, mezítláb séta a mohamezőn. Fürdés és szárazruha. Pattogatott kuki és nagyon édes torta a teaidő nassolnivalója. Mindjárt vacsi.

A nap tanulsága: nincsen hágó láp nélkül, de minden hágó új élményeket nyit és azokat csak onnan láthatod;)

#peru

1 note · View note