#prózaköltészet

[adamsmoments]

Depeche Mode - Violator (1990)

(1990. március 19.)

Mute

47:02 perc / 11 szám

Megannyi frusztrációt követően 1989-ben egy felszabadult sóhaj és fellélegzés következett: véget ért a kommunizmus és a hidegháború, leomlott a berlini fal (nyugati oldalán színes graffitik, keleti oldalának árnyékában kilátástalanság, öngyilkosság), rehabilitálták Nagy Imrét**, nem kellett többé oroszt tanulni, Magyarországon kikiáltották a köztársaságot, a Népköztársaság megszűnt létezni, bár jó néhányan elcserélnék valami szebbre ekkori emlékeiket, elképesztően intenzív, sűrű pillanatok, élménygazdag események füzére volt ez az időszak, melyek képkockái fekete-fehér képsorokként égtek be agyam barázdáiba, bár nem emlékszem, hogy maga a korszak szürkeárnyalatú, vagy csak a katódsugárcső által közvetített képsorok, így ültem törökülésben és néztem, ahogy kiesik az első tégla a falból, nem értettem, hogy miért piknik a páneurópai Sopronban***, de emlékszem Horn Gyulára drótvágóval, euforikus keletnémet arcokra, hátrahagyott Trabantokra, Wartburgokra, a kiterített Ceausescu-házaspár**** holttestére egy omladozó tanterem fala előtt karácsony este, majd kicsivel később ugyanígy törökülésben, akkor már nagybátyám szőnyegén – miközben a család  a háttérben politizált –, áhítattal néztem a VHS-re***** rögzített 101 című Depeche Mode koncertfilmet, és annál a bizonyos pontnál kisgyermekként, szöveget nem értve, a zenekart először látva végigfutott rajtam a hideg, éreztem, valami különös dolog részesévé váltam és tudatosult bennem, hogy a dalok zömét már hallottam korábban és azóta is meggyőződésem, hogy a DM dalai szolgáltak filmzeneként a magyar rendszerváltáshoz, a korábbi rideg, szürke, kopott panelhangulatot idéző hangfestményeikkel, viszont az évtizedet nyitó Violator lemezükön szellősebb, nyíltabb, dinamikusabb, frissebb, modernebb hangzás pulzáló, organikus hangulatot hozott, hűen tükrözve azt, amit mi is érezhettünk a változás szelleme körül, ahogy ledőlt a Fal és lágyan megcsapott a nyugat szele, egy kötetlen élet kezdete, amely magában hordozza a szabadságot (annak látszatát), ahol már megtorlás nélkül kimondható a korábban kimondhatatlan, mindeközben Dave Gahan, amolyan modern Kis Hercegként (az album borítóját csodaszép rózsa ékesíti) vonul végig az Enjoy the Silence klipjében, hóna alá csapott napozóággyal rója a skót Felföld, portugál tengerpart és svájci Alpok vidékeit, nyugalmat keresve – azóta fordult néhányat a homokóra, és magam, mint azóta mindnyájan, megtapasztaltam a dalok gyökerét adó bűn, szenvedés, kilátástalanság, hit, hatalom, szex, szerelem, isten témakörét, ma mégis megrémít-megdöbbent, hogy harminc évvel később, törökülésben az ablak előtt, mint kis gyufásdobozba, úgy húzódunk vissza, embertársainktól izolálva, nézve, ahogy lassan közelítenek falaink, beszűkül a világ, de bízva, hogy elvonul a vihar, és az önmagunkban meglelt békével, nyugalommal bújunk majd elő eső áztatta csigaházainkból.

* Az írás apropója, hogy 30 éve, 1990. március 19-én jelent meg a Depeche Mode zenekar Violator című klasszikus lemeze. Rendhagyó módon nem tipikus kritikával szolgálok, ami elmondja az eladási adatokat (mai napig 15 millió eladott darabszám, tehát minden magyar állampolgár rendelkezik egy, ill. minden második kettő példánnyal), koncert-számokat, a zenekart övező tömeghisztériát, inkább személyes történetet hoztam. Természetesen, ikonikus lemez, de ekkorra a DM ikonikus és definitív sorozatát pakolta az asztalra – Some Great Reward (1984), Black Celebration (1986), Music for the Masses (1987), az itt tárgyalt Violator (1990) és az azt követő Songs of Faith and Devotion (1993).

A zenekar poénból a lehető legmetalosabb címet akarta adni a lemeznek, innen a Violator. Dalok a lemezről: 1. World In My Eyes 2. Sweetest Perfection 3. Personal Jesus 4. Halo 5. Waiting For The Night 6. Enjoy The Silence 7. Crucified 8. Policy Of Truth 9. Blue Dress 10. Interlude 11. Clean

** Nagy Imre, Magyarország miniszterelnöke 1953 – 1955 között, az ’56-os forradalomban betöltött szerepéért egy kirakatper során akasztás általi halálra ítélték és kivégezték, majd titokban a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában Borbíró Piroska néven eltemették. 1989. június 16-i újratemetése a rendszerváltás egyik emblematikus pillanata.

*** 1989. augusztus 19-én, a Sopron melletti Szentmargitbánya-Fertőrákos határátkelőhelynél szervezték meg a Páneurópai Pikniket, és az ebből az alkalomból néhány órára megnyitott osztrák-magyar határon több száz, a kommunista Német Demokratikus Köztársaságból (NDK) menekülő ember jutott át Ausztriába, onnan pedig a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK).

**** Nicolae Ceausescu, Románia diktátora 1965-től 1989-es kivégzéséig, felesége Elena.

***** Video Home System, videókazettát lejátszó készülék, melyre mozgóképet, videókat rögzítettek a ’80-as években.

[adamsmoments]

A szeretet itt van

Azt mondják, ösztön lehetett, amit éreztem, mikor először megláttalak, titkos tudatalatti vonzalom, a lélek ébredése a test pórusain keresztül, kőbe vésett tény, hogy elkerülhetetlen volt a belédszeretés, bármennyire próbáltam leplezni és elodázni az érzést – egy Han és Chewbacca-féle baráti ölelést követően ­–, annál nagyobb erővel tört fel, mint bálna orrnyílásán a víz, és azóta is tart az áradat, oly’ kiapadhatatlan mértékkel, melyen magam is meglepődöm, bármennyire nem akartam, te lettél életem szerelme, az egyetlen, akinek szeme búzavirág kékje, akár Terence Hillnek, csókod íze, akár az ártatlan gyermekkort felidéző csokis piskóta, csipetnyi gyömbérrel fűszerezve, átmelegít ajaktól lélekig, és köszönöm, amit ezeken az ízeken keresztül megtanítottál, hogy a szerelmet nem elég mondani, érzékeltetni is kell figyelmességgel, előzékenységgel, hogy az önzetlenség és a megbecsülés az út a jobb önmagamhoz, aki csak miattad akarok lenni, hogy együtt a nagy problémák sem tűnnek komolynak, hogy az érzelem-többletet a megfelelő és helyes módon levezetni ajándékozással lehet ­– ajándékozni bármit, ölelést, összebújást, betakarást, reggelit, békét, szeretetet –, és hogy egy meghitt kapcsolatban mindig valakivé válunk.

*”Egy meghitt kapcsolatban mindig valakivé válunk”, ez Pál Feri atya mondása, muszáj volt implementálni.