#perirat

[cha0s-rat]

I don’t post enough Perirat content. I should change that tbh. Anyway I missed drawing my girl, and while I am still working on updates for @periwinklespills I wanted to do something silly too, I’ve been having a hell of a fun time making silly gifs, especially these blinking ones. You can also check me out on TikTok(while it still lives) (https://www.tiktok.com/@cha0s_rat?_t=ZT-8skjvy7I8Wh&_r=1)

[jannock-jess]

Okay, listen, hear me out, don’t judge but - Peridot and Junkrat are very similar

[foulchildtiger]

Mansfeld Péter (Budapest, 1941. március 10. – Budapest, 1959. március 21.) vasesztergályosszakmunkás-tanuló, az 1956-os forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozata. A „pesti srácok” egyike, a forradalom mártírja. Személyét a kommunista rezsim annak a propagandának az erősítésére használta fel, amely a forradalmat köztörvényes bűnözők lázadásaként állította be. Életsorsának feldolgozása máig tartó folyamat.

A forradalomig

Négyéves korában családja felnőtt férfitagjait a bevonuló szovjet hadsereg kényszermunkára („málenkij robotra”) vitte. Nagyapja nem tért vissza. Apja, Mansfeld József magánfodrász volt, anyja ugyanitt segédként dolgozott 1946-ig. 1951-ben a szülők különváltak, 1953-ban hivatalosan is elváltak. Nővérével és öccsével együtt édesanyjuknál maradt. A Medve utcai általános iskola elvégzése után a csepeli Rákosi Mátyás Tanintézetben lett esztergályos ipari tanuló, jó eredményekkel. 1956-ban a MÁVAG-hoz helyezték.

A forradalom idején a Szabó bácsi vezette Széna téri ellenálló csoporthoz csatlakozott. Először el akarták küldeni, mert túl fiatalnak találták, aztán mégis ő lett a csoport egyik gépkocsis összekötője, bár jogosítványa életkorából adódóan nem volt.

November 4-én estéig maradt az ellenállókkal. Ezután fegyvereket gyűjtött össze (egy részüket Piros László volt belügyminiszter villájából), hogy elrejtse és újra elővegye őket, ha ismét kitör a forradalom.

A börtönig

1957-ben a MOM gyárba helyezték. A későbbi perirat szerint:

A következő két évben az illegalitás világában élt, kisebb bűncselekmények sorozatát hajtva végre. A MOM-ból és előző munkahelyéről szerszámokat, egyéb tárgyakat tulajdonított el. Később Zachorecz József nevű barátjával folytatták a lopásokat. Egy autó ellopását követően október 4-én elfogták, de megszökött a rendőrségről. Újabb lopások, majd három és fél hónapos vizsgálati fogság következett. Valószínűleg a börtönélmények hatására lett a kommunista rendszer elszánt ellensége. 1958. január 29-én egy év börtönre ítélték, de a büntetést három évre felfüggesztették.

Február 15-én három évvel idősebb barátjával, Blaski Józseffel elhatározták, hogy együtt kezdenek akciókba. Lopott autókkal végrehajtott, fegyveres rablótámadásokkal akartak pénzt szerezni. Később csatlakozott hozzájuk Mansfeld másik barátja, Bóna Rezső segédmunkás, az ő barátja, Furka László ipari tanuló és a Mansfeldnél két évvel fiatalabb tanuló, Egei Attila. A vezéregyéniségek Blaski és Mansfeld voltak.

Az öt fiú alkotta a csoportot, mely röplapok terjesztését tervezte és azt, hogy rendőröktől, munkásőröktől elvett fegyverekkel segítenek újraéleszteni a forradalmat. Legnagyobb „akciójuk” egy Vekerdi Elek nevű rendőr törzsőrmester lefegyverzése volt. A későbbi fő vád ellenük az volt, hogy Vekerdi, illetve Mansfeld volt cellatársa, Kalló József feleségének megölését tervezték, mert az asszony 1956-os fényképek gyűjtéséért feljelentette a férjét. Egyiket sem hajtották végre, viszont hamarosan elfogták őket, miután (valóban) sikertelenül próbáltak meg ellopni egy (egyébként jogos tulajdonosától budai körökben közismerten a munkásőrök által korábban elkobzott) Pobjeda gépkocsit a Mártírok útjánál.

Blaskit, bár neki is volt ’56-os múltja, a politika kevéssé érdekelte, ahogy Furka Lászlót sem; Bóna a forradalom után is terjesztett röplapokat, Mansfeldet azonban a rezsimmel szembeni ellenállás és a forradalom újraélesztésének vágya hajtotta. Ennek ellenére mégis Blaski neve fémjelezte azt a pert, mely Mansfeld halálraítélésével, majd kivégzésével végződött.

A Mansfeld Péter elleni vádak a következőek voltak: népi demokratikus államrend vagy népköztársaság elleni szervezkedés és az erre irányuló szövetkezés BHÖ 1 (1, 2), robbanóanyag rejtegetése BHÖ 33 (1), fegyver- és lőszerrejtegetés BHÖ 34 (1), lopás BHÖ 230, 232 (2), gyilkosságra való szövetkezés BHÖ 350, rablás BHÖ 433, hatósági közeg elleni erőszak BHÖ 98 (1), személyes szabadság megsértése BHÖ 379 (1), 34 (3), fogoly szökés BHÖ 218 (1), veszélyeztetés BHÖ 374, lopás BHÖ 422, 427/c, f, 429 (1), 431 (1). Első fokon (tanácsvezető bíró: Guidi Béla) életfogytiglanra, másodfokon (tanácsvezető bíró: Vágó Tibor) kötél általi halálra ítélték.

wikipédia/magyartudat.com

[nemzetinet]

A Kádár-rendszer meghurcolt írói

Hatvan éve, 1957. október 25-én kezdődött a forradalom utáni Kádár-kormány nemzetközi visszhangot is kiváltó koncepciós írópere, melynek célja az irodalmi élet hatalom általi „megtisztítása” volt. A tanácsvezető bíró az a Vida Ferenc volt, aki később a Nagy Imre-pert is vezette.

A hatalom szekértolóiból ellenállók lettek

Cserébe a nagy példányszámban kiadott művekért, elismertségért és az anyagi biztonságért a sztálinizmus korszakában a művészetpolitika elvárta, sőt megkövetelte az íróktól az ideológiai elkötelezettséget, a hatalom eszmei alátámasztását. Az írók jelentős része eleinte valódi hittel és bizalommal dolgozott, feladta alkotói szabadságát, „ontotta” sematikus verseit, regényeit és drámáit.

Miután 1953-ban Nagy Imre került kormányra (ekkorra Sztálin is meghalt) és meghirdette a szocializmus építésének „��j szakaszát”, megkezdődött az írók lassú eszmélése; szembesültek a párt ideológiája és a sivár valóság ellentéteivel. A Magyar Írószövetség lassan valódi szakmai, politikai viták színterévé vált, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után pedig az ellenállás egyik szellemi központja maradt.

Utolsó akciója a december 28-i közgyűlésen kétszázötven szavazattal és csak nyolc ellenszavazattal elfogadott, Tamási Áron által megszövegezett Gond és hitvallás című memorandum volt, amelyben kiálltak a forradalom eszméi mellett.

Több neves „ellenforradalmár” írót letartóztattak

A forradalmat a Kádár-kormány általi kegyetlen megtorlás követte, csírájában fojtottak el minden lehetséges ellenállást – egyúttal engedményeket is tett a politikailag nem aktív társadalmi csoportoknak.

Az új vezetés gondot fordított az irodalmi élet „megtisztítására” is. Az állampárt (a Magyar Szocialista Munkáspárt – MSZMP) Ideiglenes Intéző Bizottsága 1957. január 12-én felfüggesztette az írószövetség, majd az Újságíró Szövetség működését is. Egy héttel később több írót és újságírót letartóztattak, mert az „ellenforradalom” előkészítőinek vagy szervezőinek tekintettek őket: köztük volt Háy Gyula, Lengyel Balázs, Novobáczky Sándor, Varga Domokos és Zelk Zoltán, Fekete Gyula, Gimes Miklós és Molnár Zoltán már korábban vizsgálati fogságba került.

A Kossuth-díjas Déry Tibort (akit a pártból 1956 nyarán kizártak) április 20-ra virradó éjszaka letartóztatták.

Camus is felemelte a szavát

A letartóztatások jelentős nemzetközi visszhangot váltottak ki: Párizsban Déry Tibor Bizottság alakult, Fejtő Ferenc és Gara László közbenjárására a Nobel-díjas Albert Camus, Francois Mauriac és Roger Martin du Gard levélben tiltakoztak, az emigráns Magyar Írók Szövetsége mentőakciókat szervezett.

A Kádár-kormány ezekkel a lépésekkel az értelmiséget akarta megfélemlíteni, a félelem és bizonytalanság légkörében neves írókat is sikerült rávenniük, hogy 1957 őszén aláírják azt a párt által fogalmazott nyilatkozatot, amelyben az ellen tiltakoztak, hogy az ENSZ az úgynevezett „magyar kérdést” tárgyalja. Illyés Gyulát és Németh Lászlót például azzal zsarolták, hogy közreműködésüktől függ letartóztatott társaik sorsa.

Két íróper is volt

Az úgynevezett „kis íróperre” a Déryék elleni eljárás főpróbájaként került sor. Ebben a népi írókhoz közelebb álló Varga Domokos és három társa állt bíróság elé – az ő ügyükben enyhébb ítéletek születtek.

Az igazi, „nagy íróper” 1957. október 25-én kezdődött a Legfelsőbb Bíróság újonnan létrehozott Népbírósági Tanácsa előtt. A tanácsvezető bíró az a Vida Ferenc volt, aki később a Nagy Imre-pert is vezette. Kádárék szemében mind a négy vádlott – Déry Tibor, Háy Gyula, Tardos Tibor és Zelk Zoltán – megbízhatatlan, polgári származású és mentalitású kommunista volt, ezért a perirat és az ítélet is részletesen kitért osztályszármazásukra, megemlítette, hogy mikor kapcsolódtak be a munkásmozgalomba, továbbá azt is, hogy milyen kitüntetéseket kaptak; e szándékosan kiemelt tényekkel azt sejtették, hogy valamennyien ingatagok és hálátlanok.

Mind a négy író „bűnös”

A perben november 13-án hoztak ítéletet, s mind a négyüket bűnösnek találták „a népi demokratikus államrend megdöntésének kísérletében”, ezért Déry Tibor kilenc, Háy Gyula hat, Zelk Zoltán három, Tardos Tibor másfél év börtönbüntetést kapott. A nemzetközi nyomás és tiltakozás hatására Tardos és Zelk 1958-ban, Déry és Háy 1960-ban amnesztiával szabadult.

Különböző perekben még majdnem kéttucatnyi irodalmár került bíróság elé, a perekben rendkívül súlyos ítéletek születtek. Gáli Józsefet és Obersovszky Gyulát halálra ítélték, később Obersovszky büntetését életfogytiglanra, Gáliét 15 évre enyhítették, Eörsi István nyolc, Fekete Sándor kilenc év börtönbüntetést kapott. Közülük a legkésőbb, 1963 márciusában Obersovszky szabadult.

Filmvászonra kínálkozott Déry története

Irodalom- és filmtörténeti érdekesség: Déry Tibor nem akarta, hogy kilencvenhárom éves édesanyját sokkolja fiának meghurcolása, ezért a rács mögül küldött leveleit „külföldi filmforgatásokról” címezte, felesége pedig eljátszotta az idős asszony előtt kegyes hazugságokból szőtt szerepét.

Az író erről szóló Két asszony című novellája, valamint az 1956-ban született, az ötvenes évek koncepciós pereit idéző novelláinak összefűzéséből készült 1970-ben Makk Károly nagy sikerű Szerelem című filmje.

MTI/hirado.hu

The post A Kádár-rendszer meghurcolt írói appeared first on PolgárPortál.

A Kádár-rendszer meghurcolt írói a Nemzeti.net-en jelent meg,