#pannontengerkalozai
Explore tagged Tumblr posts
Text
A Pannon Tenger Kalózai
Tüzesen süt le a nap az azúrkéken fodrozódó vízre. A levegőt a tenger sós illata lengi be, a távolban vitorlázó madarak feketéllenek. Eközben egy ütött-kopott hajó szeli a végtelen tengert, duzzadó vitorláival imbolyogva,ám biztosan halad előre. Az oldalán befoltozott lykukak tucatjai, az egyik ablakon pedig időnként ki-ki öntenek egy vödör vizet. A fedélzetről énekszó és gitár hallatszik, Farkas Kapitány és nem-annyira legendás legénysége mindenféle módon próbálja elütni az időt. A vitorla fölé magasodó kilátóban egy vékony, patkány képű szerzet forog körbe-körbe, földet és hajókat kémlelve. - Kapitóny! Kapitóny! Főd! - kiáltott magasról Farkas kapitány hosszú sötétkék köpenyébe burkolózva kormányozta a Tengeri Bornyút. A híreket hallva megvakarta borostás állát. - Gyerekek készülni, partra szállunk! - érkezett a parancs a kapitánytól, miközben tekergette a kormányt.
A parancs hatására nyüzsögni kezdett az eddig kihalt fedélzet, szablyák élesedtek, puskák töltődtek, és rumos üvegek kerültek a zsebekbe. Egy alacsony, sötét bőrű tengerész fülig érő mosollyal állt a fedélzet közepén. - Spártaiak! Alakzatba! - kiabált
- Dik, mik azok a spártaiak? - jött a kérdés a szakállas, kövér társától
A törpe méretű szerzet még mindig mosolygott.- Faszom tudja
- Hát hajjál' mán' meg! - kiáltozott a Denevér nevű kalóz, kopasz fején még csillogott pár szál szőke haj - Dugulj mán' el. - mondta neki magas, abnormálisan fehérbőrű és nagyfejű társa.
Mindketten ugyanazt a szürke kalapot markolták, oda-vissza húzva azt. Ám a régi világból származó ruhadarabok nem olyan strapabítóak mint anno, így nemsokára kétfelé repültek ahogy a kalap varrásai elengedtek.
A Tengeri Bornyú két oldaláról csónakok repültek a vízbe, amiket a legénység követett. Rég volt részük bármilyen kalandban, így mindenki izgatottan várta, hogy partot érjenek. A sziget partján elmeszesedett csontok feküdtek a sárga homokban, egyféle elriasztó jelként világítva, de ez mit sem érdekelte a rezidens faszfejeinket. Izzadság gyöngyözött a Kövér kalóz homlokán, fekete szakállába folyva.
- Na jóvan engem hagyjatok békén - fújtatott, majd elfeküdt
A többi csónak már partot ért, utasaik bátran ugráltak ki a néhányuk meglepetésére forró homokra.
- Geci Geci Geci - ugráltak páran, talpukat fogva
- Na elég a játékból, vár a kincs fiúk! - mondta a kapitány, megigazítva kalapját
- Mit parancsolgat ez a bongyor geci, hát kicsapom... - morgott a sápadt nagyfejű.
- Mit mondtál? - fordult felé a kapitány.
Mielőtt válasz érkezehett volna, az előttük fekvő erdőből zörgés hallatszott. - Nagydarabok előre, sorvadtak hátra! Úgy látszik harcolunk - jött a parancs az első tiszttől - Na jóvan te is eldugulhatnál - szólt be neki is a nagyfejű.
Ahogy a veszekedés tovább folytatódott az erdőből mohával benőtt, bezöldült csontvázak baktattak elő, kezeikben szétrozsdált kard-maradványokkal. A legénység számára megszokott volt a látvány, szó nélkül kardott rántottak, és a csontvázakra rontottak. A kövér tengerész puszta kézzel aprította őket, közben mindenféle átkokat szórva.
A nap már narancssárgára festette az ég alját, mire szerencsétlenjeink elérték a sziget közepét. Az erdőben már hűvős volt, többen magukat ölelve, dideregve követték a többieket. - Gyajj de kemény a bimbajam - mondta az egyik, mellbimbóját tapogatva Csak ennyi kellett a legénység legutáltabb tagjának, a görbe hátúnak, odaugrott, és megcsavarta az áldozat mellbimbóját. Az arcán hatalmas vigyor ült, mindaddig, amíg rá nem eszmélt, hogy bizony a mellbimbó a kezében maradt. Az árcáról lefagyott a kaján vigyor és szaladni kezdett. - Ne haragudj - morogta miközben a körülötte lévő ágakon muskéta lövedékek csattogtak.
Mire a sziget közepén elterülő tisztásra értek a hold már magasan járt. A mező közepén egy kőböl faragott szarkofág feküdt.
Embereink azon nyomban odaléptek, és megpróbálták leemelni a tetejét. Ahogy a súlyos kőlap lecsúszott a halvány holdfény felfedte a tartalmát.
Egy csontváz, a kezében pedig egy cetlit szorongatott. Már mindenki a kőkoporsó köré gyűlt, amikor a benne heverő maradványok tetején fekvő koponya szemeiben zöld tűz gyúlt. Szerte a mezőn feltört a föld, csontos karok tucatjai meredtek az ég felé.
- Nem kaptatok még eleget, geci?! - kiáltott az alacsony, fekete tengerész, majd kardot rántva a csontvázak felé szaladt, társai pedig kiabálva követték példáját.
Egy sovány tengerész a koporsó mellett maradt. A kabátja a régi világból való volt, szegecseiről visszaverődött a halvány holdfény. Lehajolt, és kitépte a csont-kézből a kis cetlit. Ahogy leporolta vette lészre, hogy egy apró cérna volt rákötve. Nagynehezen letörölte a papírt, így felfedte az évszázadokkal ezelőtt eltemetett ember rejtélyét. Mielőtt elolvashatta volna, egy csengőszó zavarta meg a háttérben folyó harc zajait.
CSING
Egy hatalmas robbanás rázta meg a földet, messzire hajintva a sorvadt kalózt. A cetli a földre hullott, a rajta lévő ősi rúna, a nevetés jele, a hold felé nézett. A papíron csupán ennyi állt: "xd"
1 note
·
View note