#okosóra
Explore tagged Tumblr posts
ifater-tech · 15 days ago
Text
Visszatér a Pebble!
Nyílt forráskódú lett a Pebble OS, a cég egykori alapítója pedig már jelezte is, hogy visszatérnek a hardvergyártáshoz, szóval minden adott a legendás e-Ink kijelzős okosórák feltámadásához.
Tumblr media
Az idei év talán eddig talán legtöbb optimizmusra okot adó tech híre (természetesen abszolút szubjektív értékelésünk alapján) az okosóra világ egyik legkülönlegesebb márkájának, a Pebble óráknak lehetséges visszatérése. A cég a kora 2010-es években Kickstarteren indult útnak első e-Ink kijelzős viselhető eszközével és ez a közösségi finanszírozási modell olyannyira bevált nekik, hogy szinte valamennyi új modellt így lehetett előrendelni a gyártótól.
youtube
A Pebble még az Apple Watch előtt, annak egyfajta előfutáraként hozta el a viselhető technológiában a fitnesz karpántoknál okosabb, a korabeli okosóráknál pedig gördülékenyebb, átgondoltabb kezelőfelülettel ellátott és persze az alacsony fogyasztású kijelzőnek köszönhetően kitartóbb karórák korát.
youtube
Éppen ezért volt a felhasználók számára sokkoló, hogy a gyártó 2016-ban csődbe ment és a Fitbit felvásárolta mindazt, ami az operációs rendszerből és az azt kiszolgáló ökoszisztémából számukra hasznos volt, csak azért, hogy szinte teljesen nyom nélkül eltűnjön a gyártó fejlesztési központjaiban. (Nyomokban azért egy-két modell emlékeztetett arra, amit a Pebble-nél láttunk. Nyomokban.) A Fitbitet 2017-ben a Google vette meg, azóta a keresőóriástól sem hallottunk szinte semmit a Pebble-ről, ezidáig. A cég most bejelentette, hogy nyílt forráskódúvá és szabadon felhasználhatóvá teszik a teljes operációs rendszert, amire a Pebble alapítója, Eric Migicovsky reagált és jelezte, hogy visszatérnek a gyártáshoz.
A nyílt rendszer egyúttal azt is lehetővé teszi, hogy bárki, bármilyen eszközre megpróbálja feltenni a Pebble OS-t, akár a(z) - egyébként közösségi összefogásban egészen sokáig életben tartott - régi hardverek valamelyikére is.
Mindenesetre izgatottan várjuk a rePebble kezdeményezés feléledését és azt, hogy milyen régi-új élményeket tud nyújtani és mennyire lesz versenyképes a Pebble így 8 év kihagyás után.
Forrás: Mobilaréna, Google Open Source Blog, rePebble
12 notes · View notes
mobilasz · 10 months ago
Link
Merülj el a Haylou RS5 (LS19) okosóra világában, ahol a csúcstechnológia találkozik az elegáns dizájnnal. Tökéletes társ a mindennapokban, legyen szó sportolásról vagy elegáns megjelenésről. Fedezd fel, hogyan hozza közelebb hozzád a jövő technológiáját, miközben személyiséged kifejeződését is segíti.
Részletekért látogass el ide: https://www.mobilasz.hu/haylou-rs5-ls19--a-kifinomult-technologia-es-stilus-talalkozasa/blog/2147
0 notes
stegal · 5 months ago
Text
Tumblr media
Okosóra meg retikül..
Amíg nem jönnek vissza, nem tudjuk hogy abban mit tartottak.
16 notes · View notes
nitta86 · 1 year ago
Text
Voltam futni 4,5 km-t, szerintem tök jól ment elsőre a hosszabb táv a 1,5-2 km-ek után. Szóval élveztem és megyek máskor is, de irtó fura volt telefon nélkül nekiindulni a világnak.
7 évvel ezelőtt nagyon rendszeresen futottam, aztán különböző okok miatt abbahagytam és egy hónapja kezdtem újra. Anno, 2016-ban épp csak megkaptam életem első okostelefonját, szóval csak rácsodálkoztam, hogy ilyen is van, de nem nőtt még hozzám, így nem volt fura nélküle futni, sőt kiröhögtem azt a barátnőmet akihez beszélt angolul a telefonja, hogy pontosan hogyan fusson. (Most már nem nevetném ki, ha őt ez motiválja, hajrá.) De most annyira furának, sőt veszélyesnek és kicsit illegálisnak tűnt az hogy a mobilom nélkül megyek el tök messzire itthonról. Előtte kinéztem egy nem forgalmas útvonalat google mapson és bemagoltam, és ez ilyen érdekesen retró érzés volt. A retró életérzést még fokozta az, hogy az útvonalban benne volt az az utca ahol az áltsulis legjobb barátnőm lakott, és ahol kiskamaszként mindenféle marhaságot műveltünk a szomszédok szeme láttára a felelsz vagy mersz játék miatt. :D
Egyébként tudom, hogy van mobiltartó tok futáshoz, meg kis táska stb., meg akár okosóra ami méri mennyit megyek és közben hozzáférek a mobilom funkcióinak egy részéhez is. (Mondjuk ez utóbbi a rémálmom, hogy futás közben kapok valami munkahelyi vagy hivatalos emailt.) Mindenesetre most egyelőre nem az a cél, hogy vigyem magammal a telefonomat, hanem hogy újból rájöjjek, hogy lehet anélkül is létezni.
40 notes · View notes
sztivan · 4 months ago
Note
Bocsánat, ha hülye a kérdés, de amikor időre edzel (pl. 4 perc enyhe tempó, 1 perc erősebb), akkor hogyan méred az időt? Van olyan okosóra funkció, amibe be lehet táplálni a résztávokat, és rezeg-pittyeg, ha váltás van?
egyáltalán nem hülye a kérdés! van olyan óra, ami tud ilyet, de én inkább annál az ósdi technikánál maradok, hogy megjegyzem, mit akarok, és amikor vált az idő, akkor váltok én is, szeretem azt az érzést, hogy koncentrálnom kell arra, mit akarok csinálni. na meg bringán egyszerre látom magam előtt a km-órán az időt és a pulzusmérő órán a pulzusomat, szóval ott még csak váltogatnom sem kell a két adat közt
2 notes · View notes
vanista · 10 months ago
Text
Kétévente húsz perc, kibírom
Ha valaki felbukkan a közéletben, és nem Orbán, akkor nem akarhat semmit, nem gondolhat semmit, hanem megvette a Soros-Davos.
Magyar Pétert nem vette meg, rendben: ő bejelentkezett, megmutatta magát, hogy megvegye a Soros-Davos.
Mi az ellenpont ezzel szemben? Nemet mondani arra, hogy az EU köpontilag oltat, és a készpénz. (Az, hogy a Facebook a pulzusod alapján optimalizál reklámot, ha van rajtad okosóra, mindegy, de a bankok ne lássanak bele a dolgaidba.)
Ez a vízió, ennyi összesen. Modernitásellenesség és adócsalás.
youtube
5 notes · View notes
bdpst24 · 8 months ago
Text
Az első Galaxy Watch FE okosórán is elérhetővé válik
Az első Galaxy Watch FE okosórán is elérhetővé válik
Az első Galaxy Watch FE okosórán is elérhetővé válik a Samsung továbbfejlesztett egészségfigyelő technológiája A vállalat új okosórája mélyreható betekintést kínál egészségügyi állapotunkról, és stílusos formatervezéssel nyújt csatlakoztatott Samsung Galaxy élményeket A Samsung bejelentette okosóra termékcsaládja új tagjának bevezetését.  A júniustól Magyarországon is kapható Galaxy Watch FE…
Tumblr media
View On WordPress
2 notes · View notes
stickalittle · 2 years ago
Text
van tapasztalatotok olyan eszközzel, amit idős ember viselhet (okosóra, karkötő), amihez nem kell külön telefon, de azon keresztül egy gombnyomással fel tudja venni a kapcsolatot valakivel, ha baj van?
9 notes · View notes
rejszelde · 1 year ago
Text
Yettel és Telekom 💩
Még 2 éve vett a feleségem egy Galaxy Watch 3 okosórát a Telekomnál, amire vette gy eSIM-kártyát is, ami csak multiSIM-ként üzemelt, tehát duplikálta a már meglévő előfizetésen lévő számot, és azon az óra önnállóan is tudott üzenetet fogadni vagy akár hívást is (mondjuk az teljesen értelmetlen funkció egy óránál).
Most ezt az órát odaadnánk a gyereknek, akinek a telefonjában történelmileg úgy alakult, hogy egy Yettel feltöltőkártya van, ezért gondoltam, hogy veszek egy Yettel eSIM-et, amivel majd az okosóra jól működni fog, és egyrészt telefon helyett tudja magánál hordani, és mi tudunk üzenni neki, ha késünk p��r percet, stb. Az mégse egy fújfúj telefon, hanem csak egy óra, amin lehet kommunikálni, elég korlátozottan.
Az egy másik történet, amit majd el fogok panaszolni a Yettelnél, hogy a vecsési üzletükben az üzletkötő egy szót sem szólt arról, hogy a Yettel amúgy csak olyan készülékbe vállalja az eSIM működését, amit ők forgalmaznak. Megvettem a feltöltőkártyás eSIM-et, viszont amikor az órát összekapcsolom a telefonommal, amin már ott figyel az eSIM beregisztrálva, nem tudom áthelyezni az okosórára, mert a Samsung Wearables alkamazásban a Mobilcsomagok opcióban keresgélés után azt az üzenetet kapom, hogy az országomban nincs támogatott mobilcsomag.
Visszamentem a Yettelbe, ahol azt bírták mondani, hogy nem tudják, hogy kell felapplikálni, az eSIM biztosan működik, azt nem áll módjukban visszatéríteni, viszont mivel az órát nem náluk vettük, így max azt tudja javasolni, hogy vigyük el egy mobilszervizbe... KURVA ANYÁD
Elmentem a Telekomba megkérdezni, hogy van-e bármi hálózati korlátozás az okosórán, de ott az üzletkötő azt mondta, hogy nincs ilyesmi az okosóráikon, viszont náluk meg feltöltőkártyás eSIM nem létezik, csak előfizetéses. Tehát havi 4500 Ft-ért tudnánk egy másik eSIM kártyát előfizetni, hogy működjön az okosórán.
Az okosórán a beállítások menüjében amikor a Mobilcsomagok menüpontot választom, felteszi a kérdést, hogy az előfizetés és a készülék ugyanattól a szolgáltatótól származik? Ha erre igent válaszolok, akkor a telefonon visszajutok ugyanabba a menüpontba, amiben azt írja, hogy az országomban nincs támogatott mobilcsomag. Ha nemet válaszolok, akkor csak visszalép a menübe, és nem történik semmi, azaz zsákutca.
Szóval lassan 2024-et írunk, és ott tartunk még mindig, hogy vagy technikailag képtelen megugrani, vagy bújtatottan továbbra is akadályozzák a szolgáltatások szabad felhasználását egymás készülékein.
3 notes · View notes
ifater-tech · 12 days ago
Text
Recseg-ropog az AI lufi, úgyhogy ideje vérnyomást mérni (2025-01-29)
Megreccsent az USA AI piaca: mi történt, amikor egy kínai vállalat bejelentette az iparági mértékek szerint "fillérekből" felépített mesterséges intelligenciáját, és hogyan okozhatott ez milliárd dolláros zuhanást a tőzsdén egyetlen nap alatt? Többek közt a hét AI hírére is kitérünk, de szó lesz az okosórák nagy öregének számító Pebble visszatéréséről, lezárjuk a CES bemutatónkat a kiállítás legfurcsább kütyüjeivel, majd a Huawei Watch D2-vel, a vállalat friss és ropogós okosórájával zárunk, melynek legérdekesebb funkciója az orvosilag is elismert vérnyomásmérés.
Az epizód meghallgatásához kattints ide!
Tumblr media
0 notes
mobilasz · 10 months ago
Link
Stílus és Funkcionalitás a Csuklódon: A Haylou RS4 Max Okosóra
Ha egy okosórát keresel, ami nemcsak jól néz ki, de tele van hasznos funkciókkal, a Haylou RS4 Max neked való. Kiváló képernyője, hosszú akkumulátor-élettartama és széleskörű egészségügyi nyomonkövetési lehetőségek teszik tökéletes társaddá a mindennapokban.
🔗 Olvass tovább itt!
0 notes
zealousllamamentality · 11 months ago
Text
Tumblr media
0 notes
stegal · 2 months ago
Text
Tumblr media
5000 éves kőlap, amiben tudást rejtettek el..
Számomra egyértelmű, hogy az első okosóra ez..
Tumblr media
4 notes · View notes
gregpostok · 1 year ago
Text
Az okosóra több mint 20 előre telepített számlapot kap, szíjak terén pedig bőr, vagy erős fluorgumi közül választhatunk majd.
0 notes
onsieluenkeli · 2 years ago
Text
Zseniális ötlet, és nagyon 🐑 Fair.
Már rég törvénybe kellett volna iktatni 🇺🇳, hogy 14 év kor alatt, a mobiltelefon egyszerűen nem gyerekek kezébe való eszköz. És ha mindenáron biztonságban szeretné tudni csemetéjét a szülő, arra bőven elég egy minimalista okosóra is.
.
0 notes
bdpst24 · 1 year ago
Text
A legjobb magyar vívókat okosórák segíthetik az edzésmunkában
A legjobb magyar vívókat okosórák segíthetik az edzésmunkában
és az olimpiai felkészülésben  Mostantól okosórák is segíthetik a legjobb magyar női és férfi vívókat, illetve edzőket a versenyekre való sikeres felkészülésben és az edzésmunka fejlesztésében. A Magyar Vívó Szövetség és a Huawei Technologies Hungary közötti megállapodásnak köszönhetően 140 darab HUAWEI WATCH GT4 okosórát használhatnak a sportolók és edzőik. A vállalat legújabb okosóra-modellje…
Tumblr media
View On WordPress
2 notes · View notes