#nonprofit jutalom

[angelofghetto]

Dolgoztam ilyen helyen. A kollégák többségét az tartja meg, hogy a védenceik meggyötört, önmagát feladó tekintetét bizakodóvá tudja változtatni, és néha még mosolyt is varázsol az arcukra, vagy örömkönnyeket a szemükbe. Ez addiktív. Önmagukon segíteni képtelen embereket sínre tenni, jövőt adni nekik olyan érzés, ami messze túlmutat a profiton, nincsenek is egy dimenzióban. Az ilyen helyen dolgozó emberek "munkahelyi ártalma" a sugárzóan kedves személyiség. Egy problémahalmokkal küzdő, hivatalok packázásai között elveszett család befelé fordul, és próbál páncélt növeszteni önvédelemből. Csak akkor nyílik ez a páncél, ha hiteles, kedves, önzetlen emberek nyitogatják. A bizalom felépítése az első és legnehezebb feladat, és ha az megvan, onnantól jön a felelőssége annak, hogy ez a bizalom ne törjön meg, hogy az ígéret ne üres kecsegtetés legyen, hogy történjen valami igazi, hogy a védencek elkezdjenek hinni bennünk, aztán önmagukban.

Találkoztam állami gondozott párocskával, akik egymásba kapaszkodtak az intézményen kívüli életben, és szinte azonnal lebabáztak. Szépecskén éltek, de nem tudták, hogyan kell kenyeret szeletelni, mert az intézetben mindig szeletelve állt az asztal közepén a kosárban a kenyér. Vagy nem tudták, hogyan kell csekket befizetni, hivatalos ügyeket intézni, álláshirdetésre jelentkezni, nem tudták, milyen alapvető felszerelés kell egy háztartásba, mert senki nem tanította meg nekik, senkitől nem tudták ellesni.

Találkoztam családdal, ahol a gyerek csak tanítási napokon evett "rendesen", mert a szülőknek nem volt annyi pénze, hogy hétvégére bevásároljanak. Találkoztam olyan családdal, ahol a gyerekeknek összesen egy pár cipőjük volt, ezért télen felváltva jártak iskolába. Ezek a dolgok egy átlag magyar számára elképzelhetetlenek.

És voltam a másik oldalon is. Volt egy nagyon érdekes beszélgetésem a nagyobbik gyerekem osztályfőnökével, akivel általában csak az üzenőfüzeten keresztül tartottuk a kapcsolatot, mígnem megfenyegetett, ha nem megyek be hozzá, kénytelen a gyerekemet eltanácsolni a hiányzásai miatt. Aztán elmeséltem neki, hogy az utazásom 4 db BKV jegybe került, amit egyébként egy egész hétig tudnánk enni a gyerekeimmel, és a nagy azért hiányzott már többször is, mert a lázas beteg kishúgával kellett otthon maradnia, ugyanis ha én nem megyek be dolgozni, kirúgnak a munkahelyemről. Az osztályfőnök elképedt, és azt hebegte, fogalma sem volt, hogy nálunk ilyen jellegű problémák vannak, mert a gyerekem mindig olyan rendezetten és ápoltan ment suliba. Akkor elmondtam neki, hogy azért mert valaki csóró, még nem kell koszosnak is lennie, elvégre hideg vízben is lehet mosakodni. Akkor, és csak akkor kérdezte meg, hogy esetleg szükségünk lenne-e valamilyen segítségre.

És megint csak voltam a másik oldalon is, mert volt olyan tanulóm, akinek sikerült felépítenem a lerombolt önbizalmát, akivel sikerült megértetnem, hogy utolsóból is lehet elsőnek lenni, ha hisz magában, és ne másokhoz mérje magát, hogy állítson fel apró kis célokat, koncentráljon arra, és ha már megtapasztalta, milyen megvalósítani azokat, akkor a céljai is lehetnek egyre merészebbek. Mindketten sírtunk, mikor a nyakamba csimpaszkodva elbúcsúztunk egymástól az évzárón. Egy ilyen eredményt vajon miféle teljesítmény-grafikonon lehetne ábrázolni?

[tovabb18-blog]

Jutalom az egészségügyi dolgozóknak

http://bit.ly/2ePW5XK

A nyári szabadságok kiadását megelőzően jutalomban részesítette a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Egészségügyi Szolgáltató dolgozóit a XVIII: kerületi önkormányzat.