#nagy füzet

[dorka]

Ha mar bizonyitvanyosztas

[aspaldiko]

Birimiz elinde torba, ayak izlerine basarak, sonra da babamızın hareketsiz bedenini çiğneyip öbür ülkeye geçiyor. Kalan, Anneanne'nin evine geri dönüyor.

A Nagy Füzet, János Szász

[diogenesz2020portugal]

Azt mondta, hogy a családjával együtt Magyarországot mindig is a hazájuknak fogják tekinteni, de iszonyatos veszteségnek is, és nem terveznek visszajönni. "Megmérgezték a kutat, és én nem akarok inni belőle. Nagyon sajnálom, akinek továbbra is inni kell belőle" - mondta. Pontosan így éreztük mi is, amikor bő 4 éve Portugáliába emigráltunk. Azóta sem változott a véleményünk.

[angelofghetto]

jósálmok

Szepes Máriánál olvastam a programozott álmokról. Elalvás előtt ellazulunk, és választ kérünk valamire. Gyakorlással egyszer csak működni kezd. Olyan is van, hogy az ember hosszasan (akár hónapokon át) agyal, küszködik egy problémán,aztán egyszer csak arra riad fel az éjszaka közepén, hogy beugrik a megoldás.

Nagyon nyitott vagyok a megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan dolgokra. Bár erre az álom izére az a természettudományos magyarázatom, hogy a tudatalattink működése. Előfordul, hogy az elfelejtettnek hitt álom napközben egy hangról, egy illatról, egy dezsavü szituációról beugrik.

Mikor váltam, jártam egy nagyon magasan képzett, idős pszichológushoz, aki azt tanácsolta, legyen egy kis füzet az álmaimnak az éjjeliszekrényen, hogy azonnal leírhassam őket, mielőtt elillannak. Később együtt kielemeztük őket, sokat tanultam ebből.

Az álmok jelképekben beszélnek. Régen álmoskönyveket szerkesztettek a jelképek megfejtésére, mert vannak kultúránként rögzült jelentések: a fehér galamb a béke, a hangya a szorgalom, a sár a mocsok...

Jósálmokat ígértem. Azt tartom jósálomnak, aminek legalább 2-3 napig a hatása alatt vagyok, ami nem szalad ki belőlem az ébredéssel. Ezek figyelmeztetések, amelyek utólag kapnak értelmet. Aki akarja, higgye azt, hogy önmagunktól, akinek jobban tetszik, gondoljon valami spirituális dologra, hite szerint.

Hozok példákat.

1. Az első gyerekünk nagyon pici volt, még szoptatós. Egy éjjel azt álmodtam, hogy egy feketére aszott, múmiaszerű alak áll az ágyunk fejrészénél, ott ahol gyerekeim apja alszik. Nem csinált semmit, csak sötét, hideg és gonosz energiákkal ott állt mozdulatlanul, szinte fenyegetően. Olyan valóságos volt, hogy egy darabig ki sem mertem nyitni a szemem, mert nem tudtam, hogy még álmodom, vagy ez igazi. Nagyon féltem. Aztán persze kiderült, hogy álom. Néhány héttel később emberem influenzás lett nagy magas lázakkal, szövődményekkel. Nem mondom végig, kórház és szanatórium lett belőle, egy életveszélyes állapot, operáció, intenzív osztály, és nem sok híja volt, hogy megúszta. És akkor jutott eszembe a múmia, aki csak ott állt.

2. Akkor még nem tudtam, hogy a házasságomnak a végén járok. Sok minden nem működött, de még dolgoztam rajta, hogy összetartsam. Egy éjjel azt álmodtam, hogy a lakásunk előszobája (ez valójában egy nagy, csupa ajtó hall) egy iroda volt asztalokkal, adminisztrátor nőkkel. A gyerekszoba onnan nyílt, ahova egy régi (valóban létező) főnököm rendezkedett be íróasztallal, tárgyalóval. Az ajtaja mindig zárva volt. Időnként a bejáraton belépett egy olyan harmincas forma pasas drapp ballon kabátban és kalapban, elővett egy hosszú, hegyes kést, és valakit leszúrt az előszobában, majd szó nélkül távozott. A dolog nem zavart különösebben senkit. Próbáltam szólni a főnöknek, de ő elfoglaltságra hivatkozva elhajtott. Ez a jelenet párszor még megismétlődött. Nem tudom, a halottakkal mi lett, vérre sem emlékszem. A következő alkalommal ugyanez a pacák fekete kabátban és kalapban jött. Megállt a bejáratnál a hosszú késével a kezében, lassan körbenézett, aztán egyenesen a szemembe nézett. Akkor azt gondoltam, most én következem, le fog szúrni. Erre ébredtem fel. Hónapokkal később értettem meg az álmot, mikor már jócskán benne jártam a válásban. Sokan elválnak, ami olyan, mint egy kis halál. Ám az emberek nemigen törődnek más traumáival (drapp kabát), mígnem velük is megtörténik (fekete kabát).

Lehet mondani, hogy belemagyarázás, de én máshogyan élem az életem. Gyakran utólag visszanézve kapnak értelmet a történéseink is: egy kirúgás, amit traumaként élünk meg, de a legjobb munkalehetőség felé vezet végül... egy csúnya szakítás, amiből valami olyat tanulunk, ami a következő kapcsolatnál nyer értelmet... mindenki tudna ilyeneket sorolni. És néha arról, amire (akire) régóta vágytunk, nem hozza meg azt, amit elképzeltünk. Szóval megtanultam, hogy nincs jó vagy rossz, utunk van bukkanókkal, kerülőkkel, trollok és őrangyalok szegődnek mellénk kis időre, de mindig egyedül kell végigmennünk rajta.

[aranysziv]

vártam a májusi teliholdat, mert ahhoz mérten, holdtöltétől holdtöltéig, tavaly augusztus óta ez volt az első hónap, amikor mindig időben keltem fel. és amikor elég időt szántam az alvásra is. ez volt az első hónap, amikor minden gyógyszeremet és vitaminomat beszedtem minden egyes nap. még olyan is volt sokszor, hogy este előre bekészítettem a pultra! az első hónap, amikor nem dobáltam le a ruháimat a kanapéra vagy a székre, hanem elpakoltam őket a helyükre. a szekrényben katonás rend honol most is. a lakásban sem volt kupi, állandóan takarítottam is - enni is lehetett volna a földről, ha valaki nagyon akar. pedig ez sem volt jellemző az utóbbi időben. és a növényeket is locsoltam, az orchidea az ablakban csak úgy virít igazán! tavaly augusztus óta ez volt az első hónap, amikor mindig elmosogattam. mert amúgy utálok mosogatni, gyakorlatilag gyűlölök, mindig halogatom, mindig felgyűlik, de idén, a májusi telihold előtti egy hónapban már mindig mindent azonnal elmostam. minden étkezés, minden főzés után azonnal. egyből. és a csöpögtetőről a száraz, tiszta edényeket legkésőbb másnap mindig levettem és a helyükre tettem őket.

ez volt az első hónap, hogy rendszeresen bevásároltam magamnak. nem akkor, mikor már semmi nem volt itthon, hanem terveztem menüket, nekem, nekünk, és mindig előre megvettem minden alapanyagot és hozzávalót. jobbnál jobb kajákat főztem, régi bevált receptek alapján és újakat kipróbálásnak, és túlzás nélkül állíthatom: telitalálat volt az összes. elkezdtem egy füzetet is, amibe írom őket, a recepteket, épp úgy, mint régen a nagymamám a fekete bőr kötésű füzetbe. amikor gyerekként lapozgattam, nem is a receptek, hanem az írása miatt néztem, ahogy kunkorította a betűket, szerettem, mert én nem ismertem őt, csak a betűit, mert akkor látott engem először és utoljára, amikor hazavittek a kórházból pár naposan. sokszor mondják, hogy hasonlítok rá, úgyhogy talán még igaz is lehet. és anya mindig megígérte, hogy egyszer az enyém lesz az a füzet. addig is van most már sajátom is. tavaly augusztus óta ez volt az első hónap, hogy nem pazaroltam a pénzemet, kifejezetten normálisan osztottam be, és nem költöttem mindet ruhákra. nagy szó! ami azt illeti, el is adtam belőle párat. amúgy is szoktam az elmúlt évek alatt, de ezekben a hónapokban, korábban egyszerűen nem tudtam magamat rávenni, venni a fáradtságot, hogy mindet lefotózzam és hirdessem, amiket már nem hordok, most viszont igen. mindig megbeszéltük, hogy hol találkozunk, és mikor, és én elvittem őket. vagy feladtam csomagszolgálattal. a kis cetlire még virág alakú matricát is ragasztottam, amit pont tavaly augusztusban Szentendrén vettem, és a vevő azt mondta, mikor meglátta: örülök, hogy nálad vásárolhattam, nagyon kedves vagy, ritka az ilyen közvetlen ember. hirtelen ért, el is pirultam. egy tőlem sokkal szebb lány mondta.

ez volt az első hónap, amikor minden egyes terápiára elmentem, nem mondtam le őket és kértem új időpontot, mert épp nem volt merszem szembenézni magammal, vagy veled, és nem úgy mentem, mint akinek a fogát húzzák, hanem rendesen, ahogy egy bátor és motivált ember megy. mert tudom, hogy jót tesz, hogy kell ez, és mindig erősebben léptem ki azon a hatalmas ajtón. nem mondtam le a barátaimat sem, sőt, rendszeresen beterveztem őket a napjaimba, hogy tudjak róluk és ők is rólam. programokat is szerveztünk. nem mondtam le magamat sem, volt énidő is, és nemcsak hajnalban, hanem összekészítettem mindent itthon, a plédet, a szőlőt, az epret, a könyveket, a füzetet, bepakoltam a táskámba mindent, és kimentem az egyik parkba, kifeküdtem a napra, és csak éltem egy kicsit. tavaly augusztus óta ez volt az első holdtölte, hogy előtte egy hónapig edzést sem hagytam ki, és rendszeresen mértem a teljesítményeimet, nemcsak hébe-hóba, ahogy azelőtt. így is volt eredménye, mert fogytam és izmosodtam rengeteget augusztus óta, de ezerszer jobb volt így, most, mert számokban mérhető a különbség. látom hol kezdtem az áprilisi teliholdkor a hónapot, és hol zártam májusban, és az eredmények döbbenetesek.

ez volt az első hónap, amikor normálisan kivizsgáltattam magam, beutalókat kértem, aztán időpontokat, és el is mentem rájuk. mondjuk ez csak muszáj volt, és még kell is, de akkor is. a munkámat a legnagyobb odafigyeléssel és precizitással végeztem, az olvasásra is elég időt szántam és a telefonom galériájából kitöröltem a már felesleges képeket és videókat. az első hónap, amikor felkelés után nem nyúltam mindig azonnal a zenéért, hanem olykor csak az ablakot nyitottam ki, és a madarak csicsergését hallgattam hajnal a kávémhoz. ez volt az első hónap, amikor rendeztem magam körül a papírokat, meghosszabbítottam a szerződésemet, és amikor tényleg minden e-mailre válaszoltam, nem hagytam figyelmen kívül egyet sem. az első hónap, amikor az utcán a legtöbb mellettem elhaladó szemébe belenéztem, amikor elég időt szántam a jelbeszéd tanulására is és amikor hetente vettem egy nagy habos forró fürdőt és az egész fürdőszoba levendula illatú volt. néha csak hátradöntöttem a fejem, becsuktam a szemem és meditáltam. néha gyertyát is gyújtottam és olvastam.

augusztus óta ez volt az első hónap, hogy nem sírtam miattad, vagy nem úgy, nem annyira, nem figyeltelek, és nem gondoltam rád olyan sokszor. nem beszéltem hozzád a fejemben annyit, és nem volt meg a vágy, hogy valamit neked mondjak el először. álmodni álmodtam veled, de igazából nem emlékszem már, hogy mit. azt tudom, hogy előtte egymást követő két estén, majd utána is kettőn rémálmom volt, fel is keltem az éjszaka közepén mindegyik alkalommal, a vicc az, hogy mindig hajnali fél 2-kor, szinte percre pontosan, és azokra emlékeztem, az álmokra, alig tudtam visszaaludni. folyton a torkomban dobogott a szívem, ki kellett mennem a fürdőszobába vagy a konyhába, nem voltam jól. a pszichológus szerint ez lidércnyomás. tulajdonképpen tényleg olyan volt, mintha egy rossz szellem ülne a mellkasomon ezeken az estéken, és nem kaptam levegőt. veled nem keltem fel, csak hajnalban, az ébresztőmre, és amikor kinyitottam a szemem, tudtam, te voltál benne, rólad álmodtam, még ha más nem is derengett. míg készítettem a kávémat, az járt a fejemben, hogy vajon mi volt az, mi történt, mit csináltunk, próbáltam visszaemlékezni, felidézni, de semmi. egy pillanatig azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy lehet nem is te voltál benne, csak úgy szeretném, de nem, a zsigereimben érzem, hogy te látogattál meg, míg aludtam. más nem lehetett. és nem ébresztettél fel, ami jó jel. vagy legalábbis kivételesen kedves tőled. azokban a napokban akkor aludtam egyedül igazán jól.

tudod, az áprilisi holdtölte előtt ezek a dolgok nem így voltak. a fentiek. ezért nagy szó ez az egy hónap. és azóta is. mert nem voltam jól, és éppen ezért nem tudtam rendszerben tartani a napjaimat sem. semmilyen szinten. mindig egy darabig ment, de valójában káosz uralkodott és depresszió. masszívan. kívül is, belül is. persze, ügyesen takargattam, olykor fel is díszítettem, de a felszín alatt akkor is ott lapult. főleg itthon. és nyilván, bennem. a kedvességen és a mosolyon át mások nem azt látták, hogy nekem esetleg most nehéz, vagy nehezebb, és egy szinten könnyebb is volt, ha nem tudják. bizonyos témákat illetően, amik bántanak, most is könnyebb, ha nem tudnak róla sokan, hiába vesz körül annyi ember. néha arra gondolok, hogy jó lenne veled megosztani egy-két hírt, jót is és rosszat is, vagy nem is tudom, de aztán hamar elmegy ettől a kedvem, és mégsem akarom. olyan hülye helyzet. már-már keserédes. nem az vagy. már nem. úgy érzem, hogy nem értenéd, hogy már nem értenél engem. szerintem ez a fajta gyász életem végéig elkísér. de szerencsémre, a szeretet is.

a csöndem biztos erőteljesebb lenne, mint a szavaim, amiket nem hallgatsz meg. de tulajdonképpen nem is hozzád szólok. vagyis hozzád. de nem, nem hozzád. egy részedhez, ami még itt él bennem, amit úgymond viszek magammal. vannak pillanatok, amikor csak rá tudok gondolni. azt mondják, ha nem emlegetjük, akkor könnyebben felejtjük, de mikor az égbolt olyan igazán szép rózsaszínes árnyalatokban úszik, vagy a napnak érzem a melegségét a bőrömön, vagy, amikor egy hajtincsemmel játszik a szél, vagy meglátom a holdat, vagy lefekvésnél már félálomban vagyok és lecsukom a szemem, vagy csak egy dal olyan jól elmondja azt, amit én sosem tudtam, vagy az ehhez hasonló pillanatokban mindig az jut eszembe, ahogy éreztem irántad. még ha nem is mondom ki, vagy ritkán, és inkább írok róla. és emiatt mindig szeretni foglak. vagyis csak azt a részedet, a m��sikról nem írok. de ez már nem az a szeretet, ami megőrjített téged, vagy ami hangos volt, vagy túl sok, vagy ami vitába és veszekedésbe sodródott. ez inkább az, hogy csinálom, amit kell, megyek tovább, haladok azokkal a dolgokkal, amikkel haladnom kell, és engedlek, folyamatosan engedlek, szünet nélkül. ez a fajta szeretet az. próbálom a múltat nem túlromantizálni, ami az én esetemben különösen nehéz, de olykor azért arra gondolok, hogy szép lenne egyszer egy múzeumban egy festményt nézni, majd észrevenni, hogy te álltál meg mellettem. nem most, majd később, sok év múlva, ha már elég idő telt el. egymásra mosolyogni, talán még köszönni is. tudni, hogy mégis szép a vége. az jó lenne.

(de igazából nem akarok szomorkodni. nincs is miért. hálás vagyok azért, ami van most. amit kaptam. még ha nem is feltétlen az, amire vágytam korábban. mostanában kifejezetten jól vagyok, jóval kevesebbszer rosszul, mint azelőtt. jobb lett a kapcsolatom magammal, folyamatosan fejlődök. és olyan emberek vesznek körül, akik igazán megbecsülnek. és szeretnek. pont úgy, ahogy arra szükségem van. egyebet nem is kívánhatnék. szerintem mindenki azzal számol el, amit letett az asztalra. és őszintén, nekem nincs félnivalóm. sokat nevetünk azon, hogy ő maga a karma, a dal miatt. lehet van benne valami tényleg, mert minden egyes sora igaz. le szerettem volna írni a legszebb pillanatot is, de talán jobb, ha az enyém marad. teljesen. ide úgysem illik. mondjuk elég hullámvasút lett, akár el is férne. de nem akarom. még egy hónap. mivel ebben minden benne van, szerintem most megint böjt lesz. meg ez a dal, nyilván, akkor már.)

Ask me what I learned from all those years Ask me what I earned from all those tears Ask me why so many fade but I’m still here

'Cause karma is the thunder Rattling your ground Karma’s on your scent like a bounty hunter Karma’s gonna track you down Step by step from town to town Sweet like justice Karma is a king Karma takes all my friends to the summit Karma is the guy on the screen coming straight home to me

'Cause karma is my boyfriend Karma is a god Karma is the breeze in my hair on the weekend Karma’s a relaxing thought Aren’t you envious that for you it’s not? Sweet like honey Karma is a cat Purring in my lap ‘cause it loves me Flexing like a goddamn acrobat Me and karma vibe like that

[videomessiah]

The Notebook (2013)

[eltiron2]

Lecsó

soundtrack

Gyerekkoromban nem szerettem a lecsót. Anyukám mindig nagyon zsírosan csinálta, vagyis csinálja is a mai napig. Kiettem belőle a kolbászt kenyérrel, és elviseltem, hogy apám elvert szokása szerint a konyhaszékre leszorítva, ordítva, fakanállal (kösz fater, hogy nem derékszíjjal).

Az idősebb bátyám, Gyuszi megszerettette velem a lecsót, megtanította, hogy kell jól csinálni. Addigra apánk már halott volt, az alkohol, a harag, a túlmunka elvitte.

A lecsó nekem valami furán ünnepi dolog lett, ugyanakkor persze csórókaja is. 

Vannak ilyen emlékezetes lecsófőzési emlékeim: amikor több évnyi próbálkozás után végre sikerült lefektetnem Évát, hazakísértem a 13. kerületi lakásába hajnalban és hazafelé a régi Lehel piacon vettem paprikát-paradicsomot és olcsó virslit 200 forintért és azzal töltöttem a reggelemet, hogy főztem, Mike Oldfieldet hallgattam és bolondul vigyorogtam; amikor tényleg, de tényleg nagyon le voltam égve (”akárcsak ma lenne” - mondaná Gyuszi, ha tudna beszélni) és a munkatársamtól kértem kölcsön hogy éjjel lecsót főzzek; és persze a legemlékezetesebb, amikor életem nagy szerelmével (igen, még mindig nyígok miatta) először mentünk nyaralni és bográcsban lecsóztunk, közben elkezdett szakadni az eső és füstös-lecsós-esős őrült csókot váltottunk a lépcsőn, ami a bográcsozóhelyről vitt fel a házig. 

A lecsó jó dolog. 

Valamikor kamaszkoromban lett szokásom, hogy gondolkodás nélkül leírok mindent, ami eszembe jut, betelt vele vagy 20 füzet :)

Szóval elindultam a lecsótól és eljutok Lecsóig:

https://youtu.be/mIwI3-kzaQ8

Én az elveszett szív országában élek.

[adrogrosszdeelvezem]

Egy nap a fejemben

Nem érzem jól magam szar járja át lelkem

Lekötöm magam de így se jobb a kedvem

Bántanak a gondolatok hol van a menstvár

Nem megoldás az se hogy mindig a mokk vár.

Úgy érzem hogy folyton lent vagyok a padlón

Probálok felállni de vissza húznak frankón

A gondolatok amikkel folyton hadi lábon állok

Menekülnék a jó irányba de megtalál az árok.

Mindenhonnan pofonok követik csak egymást,

Rezzenéstelen arcal állom folyton folyvást,

hogy elhagynak akik egyszer fontosak voltak

Mint mindenhez ehez is köze van a sorsnak.

Kifogynak a tollak a füzet tele van szöveggel

Arról, hogy a szívembe lehetne egy köteggel

A boldogságból, örömből, bánat és bú helyett

Harcolok a depi ellen de úgy érzem nem lehet.

Kételyekkel felkelni nap mint nap az álmokból

Végig nézném milyen lehet fentről a távolból

Nem tudom, hogy érdemes-e maradni ezen,

a koszfészeknek nevezett, elbaszott helyen.

Ez a koszfészek egy kalitka a saját fejemben

Ha rám hallgatsz nem nyúlnék cigihez a helyedben

Nem old meg semmit csak tompítja fájdalmat

Amit az élet hagyott a nyomasztó ártalmat.

Zárkózott lettem, es szorongok a gondokon

Színész vagyok ezért mosoly van az arcomon

A szüleim sem ismernek hazugság az életem

Mert a tekerés számomra az egyetlen lételem.

Kifújom a füstöm elszáll minden problémám

De ahogy a végére értem keresem a portékám

Csinálom a következőt hisz magányos vagyok

Lefekszek aludni hirtelen elszállnak a bajok.

Felkelek reggel megint ugyan olyan minden

Nem tudom elképzelni, hogy ki lehet itt benn

A lelkemben aki mindennap ezt csinálja velem

Mert a nagy világban most se találom a helyem

[pszeudoertelmisegi]

Kiegészítések:

Miért nem élte túl a II. világháborút a fügekávé, mint a cikória?

Azért is érthetetlen, hogy miért pörögtek erre bármennyire is rá, mert a füge mint növény nemigen terjedt el akkoriban még Magyarországon, hanem import cucc volt, ami nyilván a világháborúk alatt volt különösen szívás a gyárosoknak: "[...] a füge Magyarországon egyáltalán nem terem, fügét csakis külföldről lehet beszerezni, márpedig csak olyan kész gyártmány árát lehet maximálni, amely gyártmánynak a nyersanyaga a belföldön beszerezhető és így szintén maximálható. A füge azonban olyan nyersanyag, amely, eltekintve attól, hogy folytonos árhullámzásnak van alávetve , Magyarországon alig kapható és Dalmáciában is csak aránytalanul magas árakon, úgy, hogy a fügekávéipar teljesen a Törökországból való behozatalra van utalva. Márpedig, hogy milyen előre nem látható és előre nem kalkulálható költségekkel kell a folytonos árhullámzás, helyesebben áremelkedés mellett a Törökországból való behozatalnál számolni, azt csak az tudja, aki a háború alatt egyáltalán már importált Törökországból fügét." (Magyar Ipar, 1917/27.) Valószínűleg többek között annak is lehet köszönni, hogy ez az ocsmány keverék kikerült a köztudatból a második világháború után, hogy egyszerűen nem importáltak több fügét az országba és nem lett az ország fügenagyhatalom.

Milyen íze lehetett a fügekávénak?

A pótkávék közül a fügekávé cukortartalma volt a legmagasabb, ebből adódóan biztos édes volt, de a pontos ízét nyilván kóstolás útján lehetne megállapítani, ami most nemigen megoldható így ide citálok egy 20. század eleji vegyész véleményt:

"A szemes kávé kiegészítésére használt pótlékok ízének megbírálásánál a chemikus csak azt ítélheti meg, hogy egy árú íze tiszta e vagy romlott, míg annak eldöntése, hogy melyik pótléknak van jobb íze, teljesen egyéni. Ezen pótlékok chémiai megítélésekor a víz- és hamutartalmon kívül főképpen a vonadék- és cukortartalom, valamint a színezőképesség jön tekintetbe, míg némely esetben a nyersrost mennyiségének meghatározása is hozzájárulhat a pótlék értékének megállapításához. A vonadéktartalom a forró vízben oldódó összes anyagok mennyiségét tünteti fel. A rendszerint használatos pótszerek közül a fügekávénak van legnagyobb czukor- és vonadéktartalma ; utána következik a fügék és répák keveréke czikoriával és azután a tiszta czikoria. [...] Bár ilyen pótlékok megítélésénél és összehasonlításánál a legmértékadóbb az íz, a chemiai összetétel is szolgálhathat sok esetben útmutatással a pótlék értékének megbírálására, sőt a legtüzetesebben megvizsgált fügekávéra már határszámokat is állapítottak meg ; ezek szerint víztartalma 15%-nál, hamutartalma 4%-nál nagyobb, vonadéktartalma 70%-nál, cukortartalma 30%-nál kisebb nem lehet. A fügekávé nyersrosttartalma a feldolgozott fügék neme, termőhelye és érésfoka szerint nagyon ingadozik, de nagyjában bebizonyult, hogy a legjobb árúnak van a legkisebb nyersrosttartalma. Nagy nyersrosttartalom arra mutat, hogy korcsfügéket (szalmafügét, süket fügét) is dolgoztak fel, vagyis oly fügéket, melyek tökéletlenebb fejlődésűek. A jó füge nyersrosttartalma kereken 8 %, a szalmafügéé 26%. A pótkávégyáros érdeke, hogy ilyen korcsfügéket ne használjon, mert ezek jelenlétét a fügekávéban a világos szilánkok rögtön elárulják, másrészt azok a kávé szagát és ízét elrontják. A víztartalom meghatározása is fontos, mert a kávépótlékok csaknem kivétel nélkül nedvszívó anyagok , így a fügekávé 35% vizet is vehet föl. Ezt az árut tehát jól elcsomagolva, száraz helyen kell raktározni, mert különben az ilyen áruk a mikroorganizmusoknak kitűnő melegágyai, és erjedésbe jutva csakhamar megsavanyodnak."(Természettudományi Közlöny, 1907. 452. füzet)

Tehát full nem érte meg bizonytalan forrásból beszerezni ezt a vackot, mert az se volt mindegy, hogy milyen fügéből készült és még arra is figyelni kellett, hogy ha az ember megvette, akkor jól tárolja, mert különben megsavanyodik. Hát jó. De induljunk ki abból, hogy a pótkávét jobb esetben arra használták, hogy a sima kávét (ami nyilván a külső körülményektől függően hol drágább, hol még drágább volt) kicsit hígítsák, hogy ne fogyjon olyan gyorsan.

Otthoni előállításnál ügyelni kellett arra, hogy a pörkölésnél ne égjen meg, mert mindennek, ami odakozmál, ennek is keserű íze lett.

"A fügepótkávé és házi készítésmódja. A friss és különösen aszalt fügék igen magas cukortartalmúak, ez a cukor pedig a fügék pörkölésekor karamellé és keserűanyaggá alakul át. E pörkölési termékeken kívül persze a pörköléskor még más anyagok is keletkeznek, melyek a fügepótkávé sajátságos édeskés szagát is adják. Ez a szag különösen a frissen pörkölt árun érezhető és sok fogyasztó különösképen ezt szereti. Az édeskés szag a fügepótkávé vizes kivonatára is átterjed, sőt még akkor sem tűnik el teljesen, ha a fügekávéfőzetet jelentős mennyiségű valódi kávéfőzettel elegyítjük. [...] A fügepótkávé házi készítése kétségkívül gazdaságos, nem tekintve azt, hogy az aszalt füge rendesen könnyen beszerezhető és hogy a fügepótkávéfőzet jóízű, mert a nagy cukortartalmú aszalt füge pörkölésekor nemcsak hamar és sok pörkölési termék, elsősorban zamatanyag keletkezik, hanem még tekintélyes cukormennyiség marad változatlanul, mely azután a főzetnek olyan édes ízt ad, hogy sok esetben a cukorral való további édesítés teljesen felesleges." (Természettudományi Közlöny, 1941. 1125. füzet)

Érdemes volt-e fügekávét használni pusztán édesítésre?

Nos, ez igazából a cukor és a füge aktuális árától függött, pl. 1925-ben - a már Romániához csatolt - Aradon 1 kg cukor olcsóbb volt, mint 1 kg fügekávé:

"Ismételten el akarják hitetni azt, hogy fügekávé használata 40%-os cukormegtakarítással jár. Okos háziasszonyokat azonban erről meggyőzni nem lehet, mert 1 kg. legfinomabb fügekávé kb. Lei 60.—1kg. cukor kb. Lei 30.—ba kerül. Ha megfogadja a tanácsot, hogy 40% cukormegtakarítás céljából fügekávét használjon, a kávénak édesítését épen 100%-kal fizeti drágábban mint amennyibe az édesítéshez szükséges cukormennyiség kerülne. Fügekávénak használata más fűszeriznek elérését célozza és amenynyiben ezen irány kedvelt ,,Rosil“ fügekávé használata részesítendő előnyben." (Aradi Közlöny, 1925. febr. 22.) Szóval, édesebb lett tőle a kávé, de inkább adott neki valami fura (talán) fügés ízt? Valszeg igen, sőt az élt a fejekben, hogy a híres bécsi tejeskávé is a fügekávétól volt jóízű:

"Egyike a legkedveltebb pótkávéknak, amely a valódi kávéhoz keverve annak szebb szint és sokak által kedvelt ízt ad. A bécsiek híresnek mondott kávéja jó hírét a fügekávéval való keverésnek köszönheti." (A kert, 1917/8.)

"Tejeskávé készítése. A porcellán kávéfőző szűrőjébe belenyomkodjuk a frissen pörkölt, szükséges mennyiségű (csészénkint 15—15 grammnyi), finomra darált kávét. Vizet forralunk és kétpercenként egy-egy merőkanálnyi lobogó vízzel leforrázzuk a kávét. Pót- vagy fügekávét természetesen szokásunk szerint adunk bele egy-egy kisebb vagy nagyobb darabkát. Itt jegyezzük meg, hogy a híres bécsi tejeskávét fügekávé hozzáadásával főzik. — Feketekávé. A feketekávéhoz nem szabad semmiféle pót- vagy fügekávét venni. A kávé súlyaránya lehet több is, mint azé, melyet a tejeskávéhoz használunk. Legcélszerűbb, ám „Mokka“-kávéból készítjük a feketét." (Újság, 1939. január 1.)

Mennyire volt népszerű a lakosság körében?

Változó. Egyrészt igencsak megosztó íze lehetett, így a kávéfogyasztók csak egy része tudta befogadni a testébe ezt az ízét. Másrészt, ahogy észrevettem, főleg a válságos időszakokban nyomatták ezerrel a fügekávé hirdetéseket pl. a két világháború alatt meg az 1920-as években, amikor a lakosság igyekezett magához térni az első világháború után. Az újságok időről időre közöltek egy-egy receptet a házi előállításra, tehát gondolom valamiféle igény mégiscsak lehetett rá, pl. R.H.-né Bonyhádról a Tolnai Világlapja szerkesztőségétől kérhetett tanácsot ahhoz, hogy otthon hogy tudja előállítani:

"Fügekávé, R. H.-né, Bonyhád. Fügekávét manapság már nem igen lehet kapni, de házilag lehet készíteni és igen jó pótkávét nyerni. Úgynevezett koszorú, vagy hordó fügét apró darabkákra kell összevagdalni és langyos sütőben jól megszárítani. Száradás után kávépörkölő gépben pörkölni, de vigyázva, hogy el ne égjen, mert akkor kellemetlen ízt ad a kávénak." (Tolnai Világlapja, 1934/16.)

Több féle recept is létezhetett, pl. a füge szárításához nem mindenki ragaszkodott, illetve a pörkölés módszere sem volt egységes:

"Fügekávét mind koszorús fügéből, mind olcsóbb hordós vagy zsákfügéből házilag is készíthetünk, fontos azonban, hogy a felhasznált aszalt füge romlatlan, jó minőségű legyen. A fügét mindenekelőtt apróra vágjuk, mert ezáltal a pörkölés ideje lényegesen megrövidül. Pörkölésre kávépörkölőt használhatunk, melyben az apróra vágott fügét egyenletesen és nem túl sötétre pörköljük. (Nem óvatos, egyenlőtlen pörköléskor a pörkölésre kerülő anyag egy része megszenesedhetik.) A fügedarabkáknak egymáshoz, valamint a pörkölődobhoz való tapadását megakadályozhatjuk, ha a fügedarabkák közé előzőleg kevés búza- vagy rozs-, esetleg kukoricalisztet vagy kukoricadarát keverünk. Ha a fügedarabkák pörkölése elérte a helyes mértéket, gyors kihűlés céljából nagy felületen kiterítjük őket, nehogy továbbpörkölődjenek. A megpörkölt fügét azután megdaráljuk és vagy tisztán, mint fügepótkávét használjuk fel, vagy más pótkávéval keverten." (Természettudományi Közlöny, 1941. 1125. füzet)

"Fügekávé, a rosszabb minőségű, szárított fügéből pörköléssel és némi zsiradékkal készült barna színű, édeskés ízű anyag, amelyet papírdobozokba tömve, pótkávé gyanánt árulnak. A kávét színesíti, de nem pótolja, ellenben cukor- és zsírtartalmánál fogva van bizonyos tápláló értéke." (Tolnai Új Világlexikona, 1926)

A fügekávé is amolyan kávépótlék volt, mint a cikória. Már a 19. század közepén lelkesen hirdetik a korabeli újságokban mint a kávébab alternatívája, orvosi hetilapban székrekedés ellen javasolják gyerekeknek.

Az elkészítése nem volt nagy kunszt elvileg: "Szárítsunk meg alaposan egy félkoszorú fügét, aztán törjük össze finomra és szitáljuk meg. Ekkor kgr. nemeskávét megpörkölünk, megdaráljuk, s a fügével elkeverjük, majd szokás szerint járunk el és egy kis pótkávét keverünk hozzá."

Na, most mint oly sok mindent akkoriban, idővel a fügekávét -prosztósága ellenére - elkezdték hamisítani: "A cikória és a fügekávé. Egyik épolyan értéktelen, haszontalan portéka, mint a másik. Sem a cikória, sem a fügekávé nem alkalmas arra, hogy a kávét pótolja. Sem ez, sem az nem tartalmazza egyikét sem a kávé jellemző és specifikus alkatrészeinek. Emelett mind a két szurrogátum meglehetősen drága is, azért bizony sokkal okosabban tennék a pótkávék barátai, ha azért a pénzért, amit ezekért a haszontalan dolgokért kidobnak, valóságos kávét vennének. Annál inkább cselekednének okosan, mert a legtöbb esetben az a hamisított kávé is, amit pótkávé név alatt beszereznek, meg van hamisítva. Különösnek hangzik, de tény, hogy manapság nemcsak a kávét magát hamisítják, hanem hamisítják a kávépótlékot is.[...] A fügekávé megint, mely újabb időben majdnem egészen kiszorította a cikóriát a használatból, ez az undorító keverék, a legkülönfélébb hulladékokkal hamisíttatik meg. Már a hamisítatlan fügekávé is olyan, hogy elmegy tőle az étvágya az embernek, ha megtudja, hogy miből és mi módon készül. Készül ugyanis az eredeti, hamisítatlan fügekávé fügéből. De milyen fügéből! Olyanból, amit már semmire használni nem lehet, még arra sem, hogy a marhákat megetessék vele. Tehát a legrosszabb fajtájú fügét, amit az állatok sem akarnak megenni, megesszük mi emberek nagy élvezettel kávé alakjában. És mert olyan nagyon megszerettük azt a rondaságot, hát jó drágán mérik is. És mert drága és jól fizet hamisítják is mindenfelé.Hamisítására használják pedig a háttérbe szorított cikóriát.[...] Ahol cikória nem terem, ott burgonya és hüvelyesek lisztjével, répahulladékokkal és sok más minden egyébbel keverik a fügekávét, melyben aztán épen a füge a legkevesebb. Főképpen azonban a répahulladék az, amellyel hamisítják. A cukorgyárak olcsón és örömest adnak túl ezen a hulladékon, a kilúgozott répaszeleteken, melyeket a hamisítók még vérrel is kevernek, hogy elég nedvesek maradjanak. Vérrel, téglaporral, szénporral, faliszttel keverik a répaszeleteket és egy kevés rothadt fügét is adnak hozzá, hogy legyen miről elnevezni ezt az undorító mixtrum compositiumot. És ezt az ocsmány keveréket, mely valóságos tenyésztő fészke a legkülönfélébb betegségeket okozó baktériumoknak, drága pénzen sózzák rá a hiszékeny népre lelketlen hamisítók." (Jó Egészség. Népszerű Egészségügyi Újság, 1916/13.)

1924-ben rendelet szabályozta a forgalmazását, valamint a földmívelésügyi miniszter azt is kikötötte, hogy fügekávénak csak olyan termék minősül, amelyet kellően megérett fügéből tisztítás, szárítás, aprítás után szakszerű pörköléssel állítottak elő, továbbá csak akkor nevezhető valami fügekávénak, ha csak fügéből áll és egy kis "kávézamatból". (Valszeg nagyon elharapódzott a fügekávé hígítása.)

Mindenbizonnyal megosztó jelenség volt ez az ital. A második világháború fokozatosan el is tűnt a köztudatból. Néhány különc esküszik már csak, hogy ez a valami iható.

[felvidek]

Hazajöttem egy napra és a pincében megtaláltam a régi szerepjátékos dobozomat. Az egész nagy pakk tele van rajzolt-írt kincsekkel, gondolom azért, mert hat és tizennyolc éves korom között kategóriákkal több munkát fektettem ebbe a tevékenységbe, mint az életbe csajozásba létezésbe.

Sok más kézzel írt füzet, szerepjáték, kitalált fociliga mellett előkerültek a kézzel rajzolt pokémonos kártyáim is, amiről olvastam egy 1999-es Fanfárban tizenöt évesen (benne a kártyaleírásokkal). A magazinra még csak volt pénzem, a kártyákra viszont végképp nem, illetve kis zavarra adott okot, hogy a pikacsun kívül azt sem tudtam, hogy néznek ki a pokémonok. A gyűjtögetős játékkártya fogalma is ismeretlen volt előttem, de feltételeztem, hogy kellően sok kártyát legyártva játszhatóvá válik a dolog, a munka meg nem riasztott el, ha a szórakozás megfoghatatlan ígérete ott lebegett a szemem előtt. Szóval saját kezűleg megrajzoltam az alapszettet, ami olyan száz különböző fajta kártyát jelent. Mivel a pokémonokról csak a leírt képességeik alapján volt némi zavaros képem, rögtönöznöm kellett az ábrákkal. Továbbá funkcionálisnak kellett lennie a szettnek, ezért minden egyes kártyából egyenesen négy példányt kellett létrehoznom, nyilván manuálisan.

Szerintem dolgoztam vele egy hónapig, aztán soha nem játszottam senkivel :DDD :(((

[angelofghetto]

a nagy emberek alázata

Mikor a Barátok közt napi beszédtéma volt a céges büfékben és a fodrásznál, egyszer a bevásárlóközpontban belefutottunk az egyik tini szereplőbe. Lányom olyan 6-7 éves lehetett, és nagy lelkesen kapacitált, menjünk oda a leányzóhoz, és kérjünk tőle autogramot. Oda is ment egy iskolatáskájából hirtelen előkapott jegyzetfüzettel és tollal, és a filmbéli nevén szólította a celebecskét, Katának. Erre az illető felkapta a vizet, kidüllesztette a mellkasát, felemelte az állát, és fölényes, kioktató hangon odavetette a lányomnak: - Én nem Kata vagyok, hanem Juga Veronika! Jegyezd meg!

Lányom ledöbbent, a mosoly eltűnt az arcáról, a füzet megállt a kezében. Arra már nem emlékszem, hogy végül az aláírás papírra került-e vagy sem, csak az indulataimra emlékszem, hogy legszívesebben félrelöktem volna a csajt, és helyretettem volna az egóját. Elmagyaráztam volna neki, hogy fogadja az ilyet mély tisztelettel, mert ő csak attól valaki, hogy az emberek hajlandók őt megnézni a tévében, ahol amúgy tök behelyettesíthető. Emlékszik ma még valaki rá? Csinált bármit azóta, amiről beszélni érdemes?

Ellenkező mintának itt van Presser Gábor. Sokszor leírtam, hogy ő az én privát csillagos egem hatalmas, fényes állócsillaga, és nem csak zeneileg, emberileg is. Csodálom a tehetségét, ami mérhetetlen szakmai és emberi alázattal szövődik. Ez csak az igazán nagy emberekre jellemző.

Tehetségkutatók zsűrijében láttunk-hallottunk középszerű művészkéket nyilatkozni, vagy két évfolyammal korábban még versenyzőként szereplő sztárocskákat úgy beleverni a betonba a szerencsétlen fellépőt, hogy mehettünk érte a pincébe keresni. Presser Gábort soha nem hallottam negatív előjellel megnyilvánulni. Ha valaki nagyon elszúrt valamit, legfeljebb annyit mondott halkan, itt és itt kicsit változtass, vagy ott még fejlődj, próbáld máshogyan. Viszont hallottam olyanokat mondani, hogy "mélyen meghajlok a tehetséged előtt". (És valóban fejet is hajtott.) Nekem itt kezdődik a profizmus, és az emberi érték.

Hogy is van az a mondás? Az igazán nagy ember nem azt nézi, hol vannak a reflektorok, mert a fény belülről árad.

Minden szavával !!!

[liliom-feher-nyar]

Túl nagy hatalmat adsz egy gyerek kezébe, aki csak felnőttet játszik.

Lily Midwinter - Egy régi füzet lapjain

[holitt-holott]

Szellem fiú

Régen Istenhez imádkozva gyerek fejjel azt kértem, hogy hadd legyek láthatatlan, amikor csak akarok. Persze Tőle nem kaptam meg. Jött is a Sátán, kapott az alkalmon, és megkötötte a szerződést velem. Láthatatlan lettem, de mind minden hasonló üzletben van valami furfangos csavar: Nem én irányítottam.

Magabiztosságom és önbecsülésem egyenlő volt a nullával akkor. Nem is mertem kezdeményezni semmit. Voltak pillanatok, mikor úgy tűnt, hogy ki tudok törni, de botrányosan kínos jelenetek születtek belőle. Legalábbis ma az elmém így táplálja belém. Tudattalanul tudatni akarja velem, hogy nincs más lehetőség, mint szenvedni a saját gondolataimtól.

Az osztálytársaim és a többi diák tehát átnézett rajtam. Nem hallották a szavam, ha kérdeztem és hozzáfűztem volna valamit a gondolatmenethez vagy a vita tartalmához. Első gimis évem el is telt pikk-pakk, de legalább jól megismerkedtem a termünk sarkával, akivel nap, mint nap megosztottam az uzsonnám morzsáit.

Ugyan az a tipikus pattanásos kamasz voltam, rövid gáz hajjal és mindenféle lelki bajjal megáldva, mint a többiek. Csak mellé még csöndes is. „Először megfigyelek, aztán majd ismerkedek” – gondoltam magamban sokszor. Ez volt a mottó. Hát valóban jó sokáig figyeltem meg az embereket. Egy idő után már tudtam, mindenki szerelmi bánatát, és egyéb tini drámáit, de nem volt valami érdekes. Aztán már jött az a felmotoszkáló érzés, hogy most már kezdeni kell valamit. Ismerkedni kell. „Jaj, de hisz’ már mindenki tök jól ismeri a másikat. Mi van, ha olyan dologgal kezdek, ami tök evidens más nekik és hülyének néznek??” - nem mintha nem néztek volna már unalmasnak meg ilyesmi. Skóciában kezdődött azért valami megnyílás szerű.

Onnantól szép lassan sok ember közreműködésével tényleg egyre nyíltabb lettem, de ugye volt még egy bökkenő is. Amit még ma is nehezen mondok ki. Nem is írom le. Na azt totálisan elutasítottam, már szinte betegre stresszeltem magam miatta. (Tök érdekes, hogy édesanyám sokkal egyszerűbben nyilatkozik róla, mint én.)

Kamasz Imperin kezdőszett:

· MP3 Walkman

· Egy könyv, amit sokszor azért hordtam magammal, hogy vész esetén legyen valami megnyugtató tárgy a közelben.

· Város térkép

· Bőr szütyő egy kis apróval, buszra meg ilyesmi vész esetére.

· Ceruza és egy napló, vagy akármilyen füzet

· (Egy időben nagy elsősegély láda)

· Üveggolyó

· Szabó mérőszalag

· Műanyag zebra játék (Ő inkább áltsuliból maradt hátra)

A kollégium volt a menedék egy idő után, ma pedig már otthon, amit el kellett hagyni.

Ez a bejegyzés elolvasható az alábbi linken is. Ez a fő blogom, viszont néha itt is megosztom újabban a bejegyzéseket.

[veszkijarat]

Nagy listázásban van a könyvesmagazin, ez most az Évtized legfontosabb színházi előadásai listájuk. Hatot láttam, illetve az Ernelláékat filmen, az mondjuk egy félnek számít akkor. Nálam a Peer Gynt jóval előrébb van a listán, kb. második, a Titkaink első helye rendben van, azt kétszer is láttam, annyira megfogott, és nagyon fontos témát dolgoz fel. Az Egyszer élünk, Nagy füzet is jogosan van a listán, az Ernelláék nekem annyira nem jött be. A Látszatélettel nem igazán értek egyet, a darab gyenge, de a díszlet miatt érthető a helyezés, az tényleg felejthetetlen volt (a díszlet szerencsére átmentődött az utókornak a Jupiter holdja c. filmbe, amely sajnos szintén nem túl erős). A Szputnyik Társaság jelenlétének nagyon örültem, az (is) a magyar színházi élet szégyene, hogy anyagi okokból meg kellett szűnniük.

[ka-steve]

Gpoy, utolsó nap Kuala Lumpurban. 

Venni kellett pár dolgot, szóval hónapok után először jártam a helyi plázában. Kb a helyi Duna Pláza, külkerületben, szóval nem valami elit hely, és tök érdekes látni, hogy hogy oldották meg a vírusra való reagálást. 

A fenti képen a bejárat, kordonokkal ki-be sávok, ahol reptéri mozgásérzékelős hőmérő-kamera azonnal kiírja a fejed fölé a hőmérsékleted, amit szekuritis figyel.

A plázában magában minden egyes boltban van QR-kódos regisztráció (név, telefonszám), ami nélkül nem engednek be. Csak ráirányítod a kamerát, felismeri, hogy egy google form link, és már nyitja is meg, kitöltöd, kész. Furcsa mód nem minden üzlet ugyanazt a rendszert használja, így van, ahova külön be kell regisztrálni, de az üzletek nagy részénél közös a rendszer (és a pláza bejáratánál is volt, azaz egyszer mindenki kitöltötte már), így szkennelés után automatikusan mutatja, hogy már be vagy regisztrálva anélkül, hogy mindig újra kéne pötyögni. Egyébként van toll-füzet is, ha valakinek az jobban kézre álll. 

Kézfertőtlenítők szintén mindenhol. Sok helyen az ilyen profi megoldások, de egy alap pumpás palack minden egyes üzlet bejáratánál és kasszájánál is van.

És természetesen minden zárt téren lévő étteremben szigorú social distancing, csak minimális ülőhely használható, elvégre ezek a legveszélyesebb helyek, hiszen hiába hord az emberek 99%-a maszkot zárt terekben, itt ugye le kell venni. 

Mindez egyébként a magyarnál harmadakkora egy főre jutó fertőzöttszám miatt. Őszintén szólva ha visszamegyek Európába és a gazdaságilag fejlett világ a maga GDP túltengésével nem képes legalább ezt a szintet hozni, nagyon csalódott leszek a fehér felsőbbrendűségbe vetett hitemben...

Bónuszfotó, social distance-elő páva:

[babypiinkgirl]

Nem bánom azt, hogy elvetted az eszemet, mert teszem azt Hogy teszek egy lépést, te csak veszekedj, de ne szekálj Tessék, a tessék helyett nesze lesz, nem leszek egy... Nem leszek az a bábu, akit ide oda teszegetsz A csalódások tengerébe fulladj bele te baba, mert te magad Mondtad azt, hogy szükséged van rám, úgyhogy ne tagadd Szükséged van rám, mikor kel a Nap... Itt voltál mikor megfagyott a szívem, baby hagyj békén Átbasztál, mert nem jöttél, mondd hol voltál a fagy végén Kinevettek a spanjaim, mert végig nézték nagy tv-n De te tudtad csak azt, hogy érted, mi mindent megadnék én Úgyhogy ne érj hozzám többet, te kis szemét Én már nem gondolok rád, amikor beteszek egy zenét Ez a gyerek már nem érzi azt, hogy elveszed az eszét Az történt, ami történt, többet nem fogod a kezét!

Hazudtam, vagy nem is, de tudjuk jól, hogy te is Mindig tudtam, hogy ha létezik a le út akkor létezik a fel is Folyton visszaüt a fal is, csak egy tükör ez a dal is De te ne érj hozzám többet, még akkor sem ha ez szar is Kell a fasznak az, hogy szeress A legszebb szó a sorok mögött bújt el, de ne less Én itt leszek de ne keress, már régóta felesleges Inkább sírj egyedül te is, minthogy megint velem nevess Tudd a verseimtől meggyulladt a füzet És csak te láthattad baba bent a szememben a tüzet Nem volt tünet, csak te voltál aki vakít És a két szenvedés között egy-egy cigaretta szünet És a virrasztások irtózottá tettek De a tettek mellett az ajtónkon érzelmek is mentek be Nem tudtam mi tévő legyek, nem voltam jó kedvembe Folyton folyt a könnyem, annyit tapostál a lelkembe

Amíg kerestem az utunkat az esőcseppek között Addig szép lassan a magány belém mélyebbre költözött Te letagadtad mindig azt, hogy volt hozzám közöd De a szemem nem hazudott mikor könnyekbe öltözött Köptem mindig mindenre, csak hajtottam, hogy te kellesz Hogy tudnod kell hogy a legjobb majd neked úgyis velem lesz! De nem lesz, nem gondoltam volna.. Hogy általad a legszomorúbb szerelem az életemben jelen lesz Úgyhogy minden porcikám azt mondja takarodj Hogy hosszú álmatlan éjszakákon át te is tanakodj A saját lelkiismeretfurdalásoddal marakodj És a legszemetebb féreg emberbe bele habarodj Mert itt vége, nincsen többé az hogy köztünk A sors baszta el akkor amikor egymásba ütköztünk Úgyhogy kösz nem, ne érj hozzám baszd meg Nem kérdezem hogy jössz e, elköszönök mert az életem klassz lett.

Rico-Ne érj hozzám