#milyen ÉRZÉS nőnek lenni

[angelofghetto]

a legnagyobb kisebbség

Mikor lett a feminizmus szitokszó? Mikor kezdtek el a férfiak versenyezni a nőkkel? Mikor kezdték gyűlölni őket annyira, hogy máglyán megégessék, erőszakkal kényszerítsék engedelmességre és/vagy szexre, nyilvánosan, vagy négy fal között megalázzák? Mikor kezdték elzárni őket bármiféle műveltségtől? Miért kezdték tagadni az értelmi képességeiket? Miért bélyegezték őket egyszer féktelen szukáknak, akik romlásba viszik a férfit, máskor érzéketlen fapináknak, akik befogott orral, a plafont bámulva teljesítik házastársi kötelességüket?

Ha jól emlékszem, Dr Frizz Kahn: A szerelem iskolája című "alapművében" van egy olyan kitétel, miszerint a férfiaknak homlokagya van, amivel gondolkodnak, de a nőknek ez nincs, ők a gyermek és a férfi közti fejlődési szinten megrekedtek, és az azért van, hogy gondozni tudják a gyerekeket.

Mikor és miért lett a nőkből alacsonyabb rendű állatfaj? És ezt miért tűrték? Mit tehettek volna ellene, mikor rendszerszintű volt a diszkrimináció?

Hogy milyen érzés átélni? Arra itt ez a jó kis film Angelina Jolie főszereplésével és Clint Eastwood rendezésében, amelyben még ahhoz is hülyének tartanak egy anyát, hogy a saját gyerekét felismerje, és inkább elmegyógyintézetbe zárják, mint hogy igaza lehessen egy rakás férfi ellenében. És ott ahova zárják, nem ő az egyetlen hasonló. (Ali szerette a Száll a kakukk fészkére mozit, annak tetszeni fog.)

Azt hiszem, egy igazi férfi valójában feminista :) Mert neki a nő nem elnyomandó konkurencia, nem cseléd vagy élő guminő, hanem egyenrangú társ, akire büszke, akit szeret, aki inspirálja. (Ha egy ilyen nő velem van, én sem lehetek akárki.)

Számos film szól a férfiak tiszteletét kiváltó nőről, akiknek többet kell teljesíteni ugyanazért az elismerésért, mert nem néznek ki belőlük semmit: Távol Afrikától (1985), Csendestárs (1996), Erin Brockovich - zűrös természet (2000)

Páran rám sütötték már a férfigyűlölő jelzőt. Ez túl könnyű. Csak azokat a férfiakat gyűlölöm, akik gyűlölik, lenézik, elnyomják a nőket. Azokat, akik érdemtelenül állnak mások vállára, hogy őket földbe taposva próbáljanak maguknak sikert, tiszteletet, elismerést kierőszakolni. Pedig tisztelni csak azt lehet, aki tiszteletre méltó. És ez a férfiak világában is így van.

[tukrok-eneke]

Az Igazi Szeretet és Az Illúziók Között: Egy Figyelmeztetés a Kapcsolatokban

Néhány férfi nem neked való.

Ők egyáltalán nem akarnak megfelelően szeretni téged, de ugyanakkor elengedni sem akarnak.

Minél többet adsz nekik, sajnos annál kevésbé értékelnek és amikor már besokallsz és eleged van, majd meghozod azt a döntést, hogy tovább állsz, akkor készen állnak rá, hogy szeressenek és jól bánjanak veled.

Szóval úgy döntesz, hogy adsz egy esélyt ennek, reménykedve abban, hogy megváltoztak, csak azért, hogy rádöbbenj, hogy ez a változás csak nagyon rövid ideig tart.

Végül megtalálod az erőt, hogy tovább lépj, és aztán megint jön, kifejezve a szerelmét neked.

Amit sokan nem értenek meg, az az, hogy ha egy férfi dühös lesz és azt mutatja, hogy most már akar téged, hogy visszaszerezzen, miközben Te már próbálsz ennek véget vetni, az egyáltalán nem bizonyíték a szeretetre.

Egy férfi, aki megpróbál hízelegni neked, vagy gyenge próbálkozásokat tesz, annak érdekében, hogy néhány hétig “kedvesebbnek” tűnjön, az nem bizonyíték arra, hogy tényleg próbálkozik. Ebből csak annyi derül ki, hogy eléggé ismer téged ahhoz, hogy tudja, hogyan csillapítson le téged elég hosszú ideig ahhoz, hogy újra megragadjon.

Hadd tegyem ezt egyértelművé....

Ha elveszed egy gyerek játékát, a gyerek elkezd sírni.

Ugyanez igaz a kapcsolatra is... Ha elveszel tőle egy kényelmes kapcsolatot, a férfi elkezd sírni. De csak azért, mert sír, nem jelenti azt, hogy meg kell adnod neki azt, amit akar.

Ne arra figyelj, amit a férfi ígérget neked, helyette arra összpontosíts, hogy mi nyilvánul meg a tetteiben.

A legtöbb nőnek fogalma sincs arról, hogy milyen érzés szeretve lenni egy igazi férfi által.

Ismered a vágyat, ismered az örömöt, ismered a szenvedélyt és ismered az elhagyás félelmét.

Hagyd abba a vágyakozást arról, hogy milyennek is kellene lennie a szeretetnek, helyette ismerd fel inkább, hogy mi is valójában a szeretet.

A szeretet nem az, hogy megígéri, hogy rendesen fog viselkedni, miután újra és újra rajtakaptad, hogy hibázott.

A szeretet az, amikor ő már az elejétől kezdve rendesen viselkedik, mert nem akar elveszíteni téged, mert tudja, milyen különleges vagy.

A szeretet nem az, hogy azt mondod a felnőtt férfinek, hogy változnia kell, hogy megőrizhessen téged, a szeretet egy felnőtt férfi változása önmagától, mert nem tudja elképzelni az életet nélküled.

Szóval fogadd meg a tanácsomat, és válaszd azt, hogy megfelelően és mindig szeressenek, bármi is történjék... emlékezz arra, hogy mennyit érsz.

[csacskamacskamocska]

Leírom az álmom meg a tanulságait

mert ez egy kibaszottul őszinte blog, ami nagyon igyekszik képmutatás mentes lenni, amibe beletartozik, hogy én sem tudom, én sem csinálok mindent jól, és én is csak mászkálok ebben a labirintusban, még akkor is, ha minderről egész jól tudok írni. Logannel álmodtam, már a második éjszakán, és ez felkavar, kicsit meg is visel, csapódok ide-oda a nem akarom és a megadás között, hogy basszameg, ha ez jutott, ilyen és ennyi, az sem véletlen. Több járna? Ki tudja milyen üzletet kötöttem valamikor, hiszen amúgy mindent megkaptam az életben valójában.

Az exemmel álmodtam. Soha azóta, amióta véget ért a kapcsolat. Uncsi leírni az álmot, nála voltam a lakásában, kicsit lenéző volt, kicsit kioktató, nem nagyon csak olyan bosszantóan, de amúgy adott enni valami fura ételt, mint a kétszersült, egy fagyis dobozból ettem. És a fura érzés, hogy lenéz engem (nemtom mire fel) addig tartott, amíg elindultam mosdót keresni és megláttam a lakása többi részét ami romos volt és végtelenül mocskos, mint az elhagyott házak. És csak néztem, hogy mi? MI? MI EZ ITT? És akkor ő mire fel játssza itt nekem a... nem is tudom mit, ... a beérkezett negyvenest... Logannel meg valami óvóhelyen voltunk. Valamit cinikuskodott, hogy piszok van a kezemen, ő érzi, valami ragacs. Mondtam neki, hogy jól van, érezd csak, leszarom, én látom, hogy tiszta. Azután a kezem csupa csillámló lila festék lett, mert valamin dolgoztam éppen és amikor valamit hülyéskedtünk, meglöktem a vállát, és láttam, hogy ott maradt az ujjam nyoma, kis csillámos lila foltok. Megijedtem és azon kezdtem el gondolkodni, hogy talán nem veszi észre. Talán úgy veszi le a pulóverét, hogy nem veszi észre és egyből berakja mosásba. De minek mosná ki a pulóverét egy hordás után? Ha meg észreveszi, nem is haragos lesz, csak dohog magában, de lehet, hogy szól is, irtó kínos meg rossz érzés, hogy magában dühöng rám. Szóval álmomban olyan intenzíven szorongtam, mint a picsa.

És ennek a kapcsolatnak a legnagyobb tragédiája, hogy olyan szintű szorongást épített bennem, ami folyamatosan felülírt mindent. Egyszer panaszkodtam erre, hogy ez így nem jó. A válasz az volt, hogy akkor ne csináljuk. Szóval két lehetőségem volt, vagy szorongva megtartom a kapcsolatot (az amúgy okos, vicces és vonzó faszival) vagy semmilyen kapcsolatban nem leszünk. Az, hogy ő bármit tegyen azért, hogy változtasson, az akkor meg sem fordult a fejében. Ha próbáltam változtatni, az elvárásként lett definiálva. Ha próbáltam elmondani, hogy bár én értem, hogy az ő rendszere szerint ezeknek a dolgoknak más értelme/jelentése van, de a nemzetközileg elfogadott értelmezése annak, ha mindig hazakísérsz valakit, vagy ha minden reblogodba beleírsz egy szmájlit egy nőnek, vagy nyíltan megvéded másoktól, vagy nem válaszolsz napokig vagy folyton hárítod a közös munkát/programot vagy szinte vigyázol, hogy ne érj hozzá valakihez – ezeknek egyértelmű jelentése van és nem én vagyok a hülye, ha először ezekre gondolok, és elég zavaros, ha valaki azt mondja, hogy ez nem az, ami, hanem neki más. Mekkora kibaszott nagy bizalom (vagy ostobaság) kell ahhoz, hogy elfogadja az ember, hogy neki mást jelent és nem arra gondolni, hogy hazudik? Néha arra gondolok, hogy ezt az egyetlen hazugságot azzal a csajjal kapcsolatban, ezt kéne egyszer kisimítani, és akkor eltűnnék, mint a Gyűrűk urában a szellemhadsereg... Teljesítettétek eskütöket, távozzatok... és a szellemsereg elködlik. Elködlenék én is a megnyugvásba.

És néha arra is gondolok, hogy ha ezt is elveszítem, mi marad akkor? Olyan kevés kötődésem van, olyan igényes is vagyok, meg gyáva is, konfliktuskerülő meg álmodozó, hol kemény, hol lágy, és közben folyton csinálok valamit, folyton építek, és olyan kevés ember illik ebbe bele. De közben, ahogy egyszer mondta is, bennünk nincs semmi közös. Ugyan az életünk összeszövődött valahogy, és már sosem tagadhatjuk le, végleg sosem felejthetjük el egymást, de nincs bennünk semmi közös... Akkor keresse csak azt, akivel van.

[metalindex-hu]

Amy Lee: "Emmával újra teljes a zenekar!"

Amy Lee: "Emmával újra teljes a zenekar!" - https://metalindex.hu/2023/09/01/amy-lee-emmaval-ujra-teljes-a-zenekar/ -

2022 tavaszán értesülhettünk arról, hogy az arkansasi Evanescence megvált az őket 2015 óta erősítő gitárosától, Jen Majurától. A zenészlány helyét az ausztrál alternatív metal/post-grunge/nu metal műfajában nyomuló Sick Puppies tagja, Emma Anzai vette át, aki egyébként régi jó barátja Amy Lee énekesnőnek.

Emma nemrégiben egy internetes magazinnak mesélt Amyhez fűződő kapcsolatáról – mint az kiderült: barátságuk régre nyúlik vissza. 

A Sick Puppies már régebben turnézott az Evanescence-szel, és emlékszem, hogy Amy nagyon jó arc volt. Most is ugyanilyen a kísérő zenekarokkal, a személyzettel és mindenkivel, akivel kapcsolatba kerül. Erre még mindig élénken emlékszem, mert ez 13-14 évvel ezelőtt történt, és akkoriban még más volt nőnek lenni ebben a műfajban; folyton erről beszélgettünk. Nőként – főleg, hogy én csak férfiakkal turnéztam, és akkoriban nem volt más nő a környezetemben –  jólesett megosztani a tapasztalatainkat, és hogy együtt lóghattunk. Sokkal fiatalabb voltam, és szeretném azt hinni, hogy azóta sokat tanultam és felnőttem egy kicsit.

– kezdte sorait.

Akkoriban egy kicsit naiv voltam, de ő segített annak megszilárdításában, amit már akkor is éreztem. Jó érzés, hogy bezárul a kör, és együtt osztozunk ezeken az új tapasztalatokon. Sok éven át Amy olyan volt számomra, mint egy horgony.

Amy pedig elmondta, milyen előzményei voltak annak, hogy Jen helyére Emma került.

A basszusgitárosunk, Tim 16 év után szólógitárra váltott, így helyet csinált Emmának. Így Tim szólógitáros lett, amit imád csinálni, Emmával kiegészülve pedig teljesnek érezzük magunkat. Ő egy nagyon keményen dolgozó lány, és régóta álmodoztam arról, hogy egyszer együtt is zenélhetünk, például valamilyen mellékprojektben. De most, hogy ő is a zenakarba került, minden összeállt.

Sok rajongó értetlenül fogadta Jen távozását, amely után nem sokkal elmondta: nem az ő döntése volt a kilépés, valamint azt sem rejtette véka alá, hogy megbántva érzi magát. A német gitáros lány már félig bepakolta bőröndjét a két héttel később kezdődő turnéra, amikor megcsörrent a telefonja, és ezúton közölték vele: nem tartanak igényt tovább a munkájára. 

Éppen a lakásomat takarítottam, amikor felhívtak. Először azt gondoltam, hogy ‘Ez most egy rossz vicc?’ Emlékszem, miután letettem a telefont, csak feküdtem ott a padlón és bámultam a plafont, és azon tűnődtem, hogy mégis mi lehet ez. A bőröndömre néztem, amit már elkezdtem pakolni, mert két hét múlva útnak indultam volna, és nagyjából az év végéig tartott volna a turné.

Jen sokáig nem tudta megemészteni a kényszertávozást, mindazonáltal nem hagyta veszni tehetségét: néhány hónappal ezelőtt a How We End nevű, crossover jellegű banda tagja lett, amelyben a Nervosából kivált Diva Satanica és az Amaranthe volt tagja, Jake E énekel. Két kislemez – My Fighting Heart, Levitate – jelent meg eddig, és a csapat már dolgozik első albumán is.

[nemfekete-es-nemfeher]

Késő este volt, sétáltunk a városban. Céltalanul. Ő is szeretett így sétálni, én is. Az egyik szemafornál álltunk, amikor megkérdezte, hogy miért szeretek nő lenni. A kérdésre kérdéssel válaszoltam, hogy legyen időm kigondolni a választ. Megkérdeztem, hogy miből gondolja, hogy szeretek nő lenni. Azt mondta, látja rajtam. Mosolyogtam, mert nem tudtam megmagyarázni. Mert nem lehet szavakba önteni. Elkezdett lengedezni a langyos esti szél, felkapta a lenge nyári ruhámat és lágyan simogatta a bőrömet.  A lobogó ruhámra pillantottam, és azt mondtam, ezért szeretek nő lenni, mert ezt átélhetem. És a különleges benne, hogy ti férfiak sosem fogjátok megtudni, hogy ez milyen érzés. Sosem fogjátok megtudni, milyen nőnek lenni.  

[bestdamnfans]

Avril Q&A

December 13-án megrendezésre került Twitteren Avril kérdezz-felelekje, amit most lefordítva olvashattok el! A rajongók énekesnőnket az új albumról, életéről és még sok más mindenről kérdezgették. 

Jó szórakozást hozzá!

K: A Head Above Water és a Tell Me It’s Over című dalokon kívül melyik számot szereted a legjobban az albumról? V: Az egész albumot szeretem, de kedvenceim a Birdie, az I Fell In Love With The Devil és a Warrior. K: A Birdie (Madárka) című számod egy állatról szól, vagy a cím inkább metafora? Nagyon kiváncsi vagyok erre a dalra. V: A Birdie című számot akkor írtam, amikor úgy éreztem, be vagyok zárva, akárcsak egy madárka a kalickában.

K: Milyen volt producerkedni? V: Nagyon jó volt pár számot producerkedni, ezek a dalok különösen hozzánőttek a szívemhez!

K: Mi ihlette az új albumod borítóját? Nagyon imádom, olyan erőteljes! V: Úgy érzem, levetkőztem minden gátlásom az új albumon értetek, rajongókért, és ez adta meg az ötletet az albumborítóhoz is.

K: Jellemezd 3 szóval az új albumod! V: Érzelmes, erős vokál. K: Szerinted az új albumod inspirálhatja az embereket, akik ugyanazzal a betegséggel küzdenek, mint te? V: Teljes mértékben! Remélem az albumon mindenkinek inspirációt jelenthet!

K: Lesznek rockszámok is az albumon? Szeretem a balladáidat, ugyanakkor szeretem a pörgős számaidat is hallgatni. V: A Dumb Blonde a legpörgősebb szám az albumon.

K: Melyik a kedvenc számod az albumról és miért? V: Saját magam írtam az I Fell In Love With The Devilt, és jómagam produceltem Chris Baseforddal. Igazán büszke vagyok rá!

K: Írd körül az It Was In Me című számodat! Miről fog szólni? V: It Was In Me című dalt Lauren Christyvel írtuk közösen. Istenhez való hozzáállásomról fog szólni! Nagyon jó dal!

K: Hogyan írnád körül a Dumb Blonde című számodat? V: A dal a sztereotípiák földbedöngöléséről szól, illetve a tehetséged megmutatásáról, és hogy igenis jó dolog erős nőnek lenni!

K: Mindegyik dalod a Lyme-kór után született, vagy volt anyagod a betegség előtti időkből is? V: Mindegyik dal a betegség után született. K: Mik inspirálták az albumod? V: Dolgok, amiken nemrégiben keresztül mentem.

K: Miért a Tell Me It’s Overt választottad a következő kislemeznek? Kikérted a barátaid véleményét? V: Sok ember kedvence a korongról. Akik hallották a lemezt, még a Birdiet javasolták, kitűnik az albumról.

K: Forgatsz még klipet az új albumról? V: Természetesen.

K: Hány kislemez várható az albumról? V: Úgy érzem, mindegyik számból lehetne kislemez.

K: Mióta dolgozol az albumon? V: 2016 óta.

K: Szerinted ez az album a legszemélyesebb, amit valaha készítettél? V: Egy a legszemélyesebbek közül.

K: Nagy sikerre számítasz az albumtól? V: Remélem nagy sikere lesz, igen.

K: Tervezed, hogy újra ellátogatsz a turnéddal Európába? V: Igen, vissza fogok menni Európába!

K: Gondolkodtál már azon, milyen lesz az új turnéd? V: Már nagyon régóta gondolkodom ezeken, vannak jó ötleteim.

K: Fogsz hangszeren játszani majd a fellépéseid, illetve az új turné során? V: Persze, imádok hangszeren játszani!

K: Lesz promóciós turnéja az új albumnak? Szeretnénk mihamarabb látni! V: 2019-ben fogom promotálni az új albumot!

K: Hiányzik, hogy fellépj? V: Persze, alig várom, hogy újra játszhassak nektek!

K: Mikor kezdesz el újra turnézni? V: Következtő év elején fogok a tengerentúlra utazni, hogy promotáljam az új lemezt. Nyárra visszajövök, hogy itt is promotáljam az albumot, és a turné valószínűleg nyár végén vagy ősszel kezdődik majd el.

K: Melyik számot szereted a legjobban élőben előadni? V: Jó érzés a Head Above Watert énekelni élőben. K: Mik a terveid a következő évre nézve? V: Nagyon várom, hogy újra felléphessek!

K: Melyik a kedvenc albumod? V: Mindegyiket szeretem, de ha választanom kell, akkor az első (Let Go). Izgatott voltam, fogalmam nem volt, mi fog kisülni belőle. Ugyanígy érzek az új lemezzel kapcsolatban is.

K: Sokat változott a zenéd, érettebb lett. Te is így érzel önmagaddal kapcsolatban? V: Nem csak hogy így érzek, de jelenleg itt tartok az életemmel.

K: Ha egy dalt szánnál nekünk rajongóknak, melyik lenne az? V: I’m With Yout választom, az első lemezemről. Nagyon szeretem, és úgy érzem, hogy a közönséggel különleges kapcsolat alakul ki, akárhányszor előadom ezt a dalt.

K: Ha visszamehetnél az időben és újra forgathanál egy számhoz klippet, melyik lenne az? V: Jó móka lenne újra szétverni a plázát, úgyhogy a Complicatedet választom.

K: Várható a jövőben valami kollaboráció? V: Sosem tudhatod... 😉

K: Melyik a legjobb pillanat az album készítése közben? V: Amikor végre mindenki meghallgathatja a dalokat.

K: Mi a legfontosabb dolog, amit megtanultál a betegség alatt? V: Az saját magad és az imádság ereje.

K: Milyen érzés a betegség után kiadni az új albumot, elmesélni a történeted a világgal? V: Boldoggá tesz.

K: Milyen tanácsot adnál a fiatal önmagadnak? V: Minden napot úgy élj meg, mintha az utolsó lenne.

K: Hogy maradsz józan a zeneiparban (nem drogozol, nincsenek ellenségeid stb...), illetve hogy maradsz hű önmagadhoz? V: Mindig vigyáztam, kik vannak körülöttem, illetve nagyon támogató a családom.

K: Mi a fő célod erre az évre? V: Befejezni az albumot és megosztani veletek.

K: Mindazok után, amin keresztül mentél, hogy érzed magad? Milyen érzés visszatérni? V: Jobb, mintha valaha.

K: Milyen tanácsot adnál azoknak, akik most kezdenék el a pályafutásukat dalszövegíróként, de félnek a kritikáktól? V: Bízz önmagadban és légy magabiztos.

K: Hogy érzed magad mostanában? 100%-ig meggyógyultál? V: Vannak jó és rossz napjaim.

K: Én is túléltem a Lyme-kórt, ezért a Head Above Water a himuszom lett. Téged mi motivált, hogy minél előbb kigyógyulj belőle? V: Az, hogy szeretem az életem és a benne lévő embereket.

K: Mi volt az utolsó sorozat, amit megnézél? V: Szeretem a karácsonyt, úgyhogy múlt hétvégén is karácsonyi filmeket néztem.

K: Láttad már a Csillag Születik című filmet? Ha igen, mi a véleményed róla? V: Igen láttam, nagyon jó film!

K: Szeretnél filmekben szerepelni? V: Igen, szeretnék többet színészkedni.

K: Milyen sorozatban vagy filmben tudnád magad elképzelni? V: Szórakoztató lenne egy musicalben szerepelni. Szeretem a The Greatest Showman zenéjét!

K: Hogy írnál körülm minket, rajongókat? V: Imádlak titeket! Nélkületek sehol nem tartanék!

K: Milyen bandákat, előadókat hallgatsz mostanában? V: Nagyon szeretem Halsey-t, de mostanában csak karácsonyi zenét hallgatok.

K: Tervezel kollaborálni valakivel? Egy Shawn Mendes duett nagyon jó lenne! V: Nagyon szeretem őt! Tök király lenne!

K: Hálás vagy a rajongóidért? Meglepődtél, hogy ennyi idő után, még mindig sok rajongód van? V: Természetesen! Mindenkinek mondom, hogy az én rajongóim a legjobbak a világon! Szeretettnek érzem magam és nagyon hálás vagyok értetek!

[coralpandalampuniversity]

Amikor egy férfi szeret egy nőt

Nem tud semmi másra gondolni

Elcserélné a világot

Egy általa talált jó dologért

Ha a nő rossz, azt nem látja

A nő nem tud rosszat tenni

Hátat fordít a legjobb barátjának

Ha az csalódást okoz a nőnek

Amikor egy férfi szeret egy nőt

A legutolsó tízcentesét is elköltené

Hogy megpróbálja fenntartani a szükségleteit

Feladná minden kényelmét

És kint aludna az esőben

Ha a nő azt mondaná

Hogy ennek így kéne lennie

Amikor egy férfi szeret egy nőt

Mindent neked adok, amim van (igen)

Próbálok kapaszkodni

A becses szerelmedbe

Kedves, kérlek, ne bánj velem rosszul

Amikor egy férfi szeret egy nőt

Nagyon mélyen a lelkében

Annyi szenvedést tud neki hozni

Ha bolondként bánik vele

A férfi az utolsó, aki tud róla

A szerelmes szemek soha nem látnak

Igen, amikor egy férfi szeret egy nőt

Pontosan tudom, milyen érzés az Mert kedves, kedves, kedves Én egy férfi vagyok Amikor egy férfi szeret egy nőt

[nemzetinet]

Németországban nagyon erősen le vannak fojtva az indulatok

Írhat-e a jobb skandináv krimiírók színvonalán egy magyar szerző? A németországi Freiburg városában élő, eredeti szakmáját tekintve biológus Molnár T. Eszter szépirodalmi és ifjúsági regények megírását követően olyan fordulatos, átgondolt és társadalomkritikus bűnregénnyel jelentkezett, ami után a fenti kérdés többé már nem érvényes. A szerzővel befogadásról, migrációról és a német felső középosztály válságáról is beszélgettünk.

– A Szabadesés főhőse, a kényelmes életet élő negyvenes ügyvéd, Peter Brenner nemcsak abban lesz egyre bizonyosabb, hogy védence, az erdélyi származású egykori prostituált valóban önvédelemből végzett megbecsült, idősebb kutatóorvos férjével, hanem arra is rá kell ébrednie: saját élete is olcsó látszatokra épült. Nagyon meggyőzően azonosult élet közepi válsággal küszködő férfi főhősével. Mennyire esett ez nehezére? – Első pillanattól tudtam, a főhősöm férfi lesz, az viszont egy ideig nem volt biztos, hogy egyes szám első személyben szólal majd meg az elbeszélő. Ötven oldal megírása után viszont azt éreztem, át kell váltanom egyes szám elsőbe; ekkor újrakezdtem és átírtam a regényt. Létezik a színészetben a method acting módszer, amelyről sokat olvastam, és kicsit hasonló az én megközelítésem is az írásban. Annyira beleélem magam az adott szereplő helyzetébe, hogy ténylegesen magamra öltöm a karakterét, ami nagyon furcsa állapotot képes okozni. Ebben az esetben szinte átlényegültem negyvenéves férfivá.

– És milyen érzés volt? – Nagyon érdekes ilyen szemmel nézni a világot. Többen mondták azok közül, akik olvasták a Szabadesést: nem érzik, hogy nő írta a szöveget. Azóta egyébként már nőnek lenni sem ugyanolyan érzés számomra.

– Ha jól értem, ez azt jelenti, közel kerülve a férfiak világához, kicsit máshogy látja a saját női viselkedését is? – Azt hiszem, azóta jobban megértem azokat a folyamatokat, amelyek mások fejében játszódnak le.

– Nem akarok valamiféle konyhapszichológiával támadni, de a regényben több női szereplő, főként a főhős neje borzasztóan számító és kegyetlen. Ez is saját tapasztalat? – A német nő erős és borzasztóan pragmatikus. „Megoldjuk együtt a problémákat”, ez a megközelítése a párkapcsolatot illetően, nincs alá- és fölérendeltségi viszony. Laura Brenner valóban súlyos dolgokat követ el, de az ő szemszögéből a lépései mindvégig logikusak, célja nem a férje megsemmisítése, hanem a problémák megoldása.

– A Szabadesés mennyire tekinthető a német felső középosztály kritikájának? – Amikor 2012-ben a szöveget írni kezdtem, eléggé negatív nézőpontból tudtam csak tekinteni a német középosztályra, és nem voltam pártatlan ezen a téren. Az okok kiolvashatók a könyvből. Sokszor képmutatást és hidegséget éreztem, és erős honvágyam volt. Természetesebb, szókimondóbb, sok esetben ugyan brutálisabb, mégis számomra, magyar író számára otthonosabb környezetre vágytam. Azóta rengeteg új tapasztalatot szereztem, és sokat finomítottam a szövegen, hogy a végeredmény ne dühből íródott regény legyen. Ugyanakkor nagyon érdekes lenne megtudni, mit szólnának hozzá a német olvasók. Talán nem tartanák annyira elfogultnak, miközben mégiscsak van róluk mondanivalóm, hiszen tizenegy éve ott élek.

http://mno.hu/

– A regényben fontos szerep jut egy egyetemi kutatólabornak is. Ön is dolgozott ilyen körülmények között. Az ottani kollégái vajon mit szólnának? – Freiburgban lakom, és nem véletlen, hogy nem ott játszódik a cselekmény. Volt bennem védekezőreflex, de amúgy azt hiszem, minden olvasó számára egyértelmű, hogy amit leírtam, az alapvetően mégiscsak fikció. Egyébként Németországban nagyon is élő műfaj az úgynevezett campusregény, és persze megtörténik, hogy egy ilyen könyv megjelenése után valaki megsértődik, még az is elképzelhető, hogy az ember az állásával játszik, ha ilyet ír. Nekem jelenleg nincs odakint egyetemi állásom, ugyanakkor az a professzor, aki mellett hét évig dolgoztam, teljes mértékben támogatott a regényírásban. Sőt a regényben előbukkanó, a bűnügyhöz kötődő szakmai szál kapcsán – vagyis az elképzelt tanszéken folyó fiktív kutatásból – még előadást is tartottam. A kollégákkal megvitattuk, a való életben lenne-e jogosultsága a regénybeli kutatásnak, és kaphatnék-e rá támogatást.

– Novellák és ifjúsági regények írása után döntött a krimi műfaja mellett. Miért érezte szükségét a váltásnak, és hogyan sikerült elsajátítania az egyáltalán nem könnyű krimiírás alapjait? – Valóban meg kellett tanulnom, hogyan kell krimit írni, és még mindig nem érzem azt, hogy minden fortélyát elsajátítottam. Műfajilag még mindig a határmezsgyén mozgok. Amikor belevágtam a regény megírásába, még nem volt egészen egyértelmű, hogy a végeredmény krimi lesz, maga a történet követelte ki ezt magának. Viszont ha már úgy alakult, hogy zsánert írok, akkor meg kell felelnem az ezzel kapcsolatos várakozásoknak, és tényleg jól megírt, izgalmas krimit kell az olvasók kezébe adnom. Fejben végigvettem, mit kell tudnia egy jó kriminek, milyen szabályokat kell betartani, és próbáltam erre végig odafigyelni. Alapvetően angol és német nyelven írt krimiket olvasok, ezek inspiráltak elsősorban.

– Mondana példát? – Számomra idei meglepetés volt, bár korábban jelent meg Paula Hawkins A lány a vonaton című könyve. Persze én is Agatha Christie-n nőttem fel, és a klasszikusok adnak egyfajta alapot: az ember nagyjából tudja, hogyan kell kinéznie egy kriminek. Fontos a skandináv krimi a maga társadalomkritikus elkötelezettségével, erre nagyon jó példa a Millennium sorozat. De a már említett A lány a vonaton esetében is megfigyelhető ez a vonás, úgy érzem, az angolszász krimi egyébként is egyre inkább közelít a skandinávhoz. Összességében pedig a krimiirodalom krémje mintha egyfajta új, átfogó és realista irodalmi műfajjá fejlődne.

– Azt el tudta volna képzelni, hogy az első krimije magyar környezetben játszódjon? – Nem. Az ifjúsági regényeim Magyarországon játszódnak, de ebben az esetben ez nem ment volna. Például szerettem volna az egyetemi közeg multikulturális jellegét is bemutatni, nálunk viszont ez jóval kevésbé jellemző. Érdekelt, hogyan hat a főhősre és az ő előítéleteire az, hogy nem csak németekkel kerül kapcsolatba.

– Említette, hogy 2012-ben kezdte el írni a regényt, amikor még közel sem volt akkora súlya a migránskérdésnek. Nem merült fel időben közeledve a mához, hogy ez a szál is megjelenjen a szövegben? – Ez a nagy hullám még akkor sem indult el, amikor befejeztem a kéziratot. Jelenleg egyébként Freiburgban játszódó t��rténetet írok, ebben már sokkal erősebben jelen lesz ez a vonal, hiszen magában a városban, illetve a hozzá közeli faluban, ahol élek, szintén jelen vannak a menekültek.

– Személyes tapasztalata mennyire vág egybe azzal, amit nálunk a németországi migránshelyzetről a kritikusabb hangok állítanak? – Ez borzasztóan sokrétű probléma, és a tapasztalatok nyilvánvalóan függnek attól is, hogy az ország melyik részéről beszélünk. Freiburg liberális, befogadó, legalábbis magát nagyon annak mutatni vágyó környék. Itt tényleg komoly összefogást tapasztalni annak érdekében, hogy sikerüljön integrálni az érkezőket. Az iskolában minden gyerekemnek volt vagy jelenleg is van menekült osztálytársa. De ezzel együtt is látszik, hogy a probléma nagy, jelen vannak a félelmek, és még nagyobb gond, hogy ezekről nem illik beszélni. Németországban nagyon erősen le vannak fojtva az indulatok.

– A regényében ez is hangsúlyos, ahogyan az is, hogy a nyitottság látszata ellenére még mindig nagyon erős a befolyásuk a férfiak vezette zárt közösségeknek. Konkrétan a Szabadesésben ezt a Germánia Testvériség nevű kör testesíti meg. Mennyire egyezik ez a kép a valósággal? – A német testvériségek valóban elég fura és megosztó jelenségek. Megtalálhatók az egyetemi városokban, általában jobboldali kötődésűek, akad, amelyikben csak nők vagy férfiak vannak, és léteznek vegyesek is. Külföldieket általában nem fogadnak be. De nem szúrnak annyira szemet. Németországban az arisztokráciát is úgy kell elképzelni, hogy nem jellemző rájuk a feltűnősködés és a rongyrázás, elvannak maguk között. A testvériségek ugyanígy a várostól magas kerítéssel elzárt épületekben szeretnek összegyűlni, néha csak annyit látni az utcáról, hogy valakik bent mondjuk éppen kardvívással töltik az időt.

– Nem lehet, hogy ez csak ártatlan hóbort? – Egészen addig nem, amíg elmondható, hogy a testvériségek soraiból kerülnek ki a pénzügyi vezetők vagy a legfelsőbb bírók. Ezzel kapcsolatban van is egyfajta társadalmi ellenérzés velük szemben, de mivel nincsenek szem előtt, a legtöbben megvonják a vállukat. A németek nagyon gyakorlatiasak, elsősorban az érdekli őket, mi kerül az asztalra. És persze nem mindenki akar legfelsőbb bíró lenni.

– A szavai mögött érezni némi keserűséget. Ezt személyes rossz élmények is táplálják? – Mivel egyetemi közegben dolgoztam, nem kellett a teljes és minél gyorsabb beilleszkedést választanom. Végül csak beilleszkedik az ember, ráadásul én már német–magyar kettős állampolgár vagyok. Nem állítom, hogy magyarként nagyon könnyű Németországban, de nem éreztem, hogy komoly hátrányok érnének. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy számomra például egyetemi professzorrá válni annak ellenére is nehéz lenne, hogy nő vagyok.

– Jól értem, hogy előny ezen a téren az, hogy nő? – Igen, a kvótarendszer miatt. Ám hiába volna nőként könnyebb kinevezéshez jutni, ha professzorként már kevesebbet érne a szavam, mint egy férfinak. Ez is színtiszta képmutatás.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.09.

Németországban nagyon erősen le vannak fojtva az indulatok a Nemzeti.net-en jelent meg,

[kajasznob]

Take it easy?! - gondold újra miért ítélkezel

Tudjátok, sokat gondolkoztam az utóbbi hónapok magánéleti furcsaságain. Abban egyetértünk, hogy nem szokványos módon kezelem a váratlan helyzeteket, meglepően tudok viselkedni ha úgy alakul, viccet tudok csinálni (jó magas labdákkal) a hibáimból és nagyon neutrális tudok lenni, ha azt érzem helyesnek.

Most, ahogy egy muszlin francia és egy osztrák fiúval beszélgettünk a család párkapcsolatokhoz való hozzáállásáról rájöttem, hogy hatalmas szabad(os)ság van nálunk otthon. A szabadság pedig jó dolog.

Aztán megnyitottam a facebookon, és hirtelen nagyon sok elengedés, megbocsátás, önidő, párkapcsolat kezelési témával foglalkozó eseményt láttam az ismerőseim által visszaigazolva. Ezek után tényleg olyan rossz, hogy még mindig az egyik legjobb barátomnak tartom az exemet? Nem mindenki arra vágyik, hogy ezt megtehesse belső görcsök és társadalmi ítélkezés nélkül? Nekem szerencsém van, így “szocializálódtam” vagy csak a sok impulzusból ilyenné formálódtam, nem tudom. De kezdem értékelni, hogy nem vagyok “normális”, felszabadító érzés úgy eljönni egy borzalmasan sikerült randiról, hogy mind a ketten jót nevetünk rajta. 

Mert az, hogy mi a normális, ilyen nemzetközi környezetben különösen látszik, hogy teljesen megfoghatatlan. Aztán továbbgondolja az ember: mi hárman vagyunk testvérek, ebből ketten imádjuk Budapestet, a húgom az Alföldről a helyekbe vágyik. Az öcsém konzervatív sok tekintetben, nekem sok közeli barátom homoszexuális. (Szinte) együtt nőttünk fel, ugyanabban a családban közös értékek mentén, de az alapvonalak mentén is sok a törés. Az ok egyszerű: szabadon gondolkodhattunk, milyen értékeket akarunk követni. Melyikünknek van igaza egy-egy kérdésben? Melyikünk a normális? Kinek van joga eldönteni? És erről példaként sajnos újra eszembe jut a ma esti beszélgetés egy részlete: melyik fehér férfi érzi magát felhatalmazva arra, hogy megmondja egy nőnek, hogy mit csinálhat a testével?!

[csacskamacskamocska]

Jó volt

Jó volt szerelmesnek lenni. Jó volt szeretni valakit teljes odaadással. Egyszerűen jó érzés volt belül. Ah, tényleg... mint egy titkos kert amiben minden burjánzik és semmit sem kell tenned, a vadvirágok akkor is nőnek, a kőfalakon a trombitafolyondár és a tűzvirág ontja a színeket. Bemegy az ember, leül a kopott kerti padra és szép az egész a maga burjánzó életigenlésével. Egy kapcsolat olyan, mintha jönne egy kertész és megmondaná, hogy mit hova kell ültetni, hogyan kell gondozni és persze kultúrnövények kellenek egy rendes kertbe, nem búzavirág meg pipacs és len meg lepkevirág. Vagyis a kerted nem kert, hanem csak egy fallal elkerített darab mező... Valójában csak azt szerettem amikor ültem a padon és gyönyörködtem benne. Akkor ki tudtam zárni azt is, hogy a mások kertje milyen, és azt is, hogy a mező a falon túl is folytatódik. Önámítás. A franc se tudja, hogy az embernek miért van szüksége rá, hogy azt gondolja, hogy egy darab valami az övé. De például azért mert, ha ebben a fallal körbevett kis világban csinálsz valamit, akkor az ott értelmezhető, van határa és nem érzi az ember az idő és energia pazarlást mégis megélhet szép dolgokat. Nem hiszem, hogy visszamegyek oda. De mindig emlékezni fogok rá, hogy milyen volt ücsörögni a kopott padon és nézni a virágokat. Nem akartam tudomásul venni a kőkerítés tövében szaladgáló patkányokat, a tetveket a virágokon, a vastag pókhálókat a bokrok alján, a kövérre hízott poloskákat a kerítés repedéseiben. Semmit se amit nem esett jól látni. Csak a színeket akartam látni és az életet. De mindez nélkülem is megvan. A fal rég leomlott, csak az a darab maradt meg amin a rozsdás vasajtó van. Meg a pad, a mező közepén.