#megint én

[bye-bye-bye-someone-in-the-sky]

Minden egyes szavad után ugyanúgy meghaltam

[mwagneto]

ez pont olyan mint a vezetői engedély a carson coma által dt (de tényleg)

[angelofghetto]

Szeretem, ahogy Alinda a riportalanyaival beszélget. Ebben a részben a boldogságindexről társalognak (egy film apropóján betekintünk Bhutánba, és az ő koordináta-rendszerükbe), hogy vajon létezik-e mindenkire érvényes mérőszám, vagy országonként, kultúránként más és más. Nyilván az utóbbi, a baj csak az, hogy a magukat fejlett demokráciáknak nevező hatalmak a maguk mércéje szerint tekintenek mindenre, és számukra az egyedül üdvös viszonyítási alap a GDP, a profit.

De kinek is jó a profit? Biztosan nem a munkavállalónak, aki túldolgozza magát valaki más profitjáért, hogy aztán csekkeken fizesse be a jövedelme jelentős részét megint mások profitjáért, a másik felét meg elszedjék mindenféle kacifántos adókkal, amit valaki ellop. Vagy a "kaparj kurta, neked is jut" elv mentén annyit kapar, hogy közben nem veszi észre, miért is kell neki ennyit kaparni egy tisztes megélhetésért, mert a szerzés apró örömei hozzák a következő kielégülésnek látszó bódító adagot. Aztán halála óráján rádöbben, hogy nem tudott eleget lenni a szeretteivel, túl sok kompromisszumot kellett kötnie a vágy-kielégülés számegyenesen, és a legértékesebb dologgal fizetett érte amije volt, az idejével. Apró darabokban szórta szét az életét, és nem maradt semmije, mert mindene benne van a nagyház-jóautó-egzotikusnyaralás értékmérőnek tűnő bezzeg hármasában. Pedig ezek csak ideig-óráig adnak elégedettséget vagy önbizalmat, mert mindig lesz, akinek nagyobb, jobb, drágább van. És ott vannak a paraziták, a csalók, a konkurensek, a rossz döntések réme, ami nem hagyja, hogy felhőtlenül élvezhesse az eredményeit, mindig résen kell lenni.

Aztán van egy szint, ami felett már azt hinnénk, ez sem probléma, de nincs megállás. Aki egész életében a pénz tupírozásában élt, az nem tud leállni, mert olyan üresség marad a helyén, amit már nincs mivel kitölteni. Oké, ő lett a világ ura… és akkor mi van? Mi van tovább?

Úgy tanultuk a definíciót a suliban, hogy "a szabadság a szükségszerűségek felismerése". Ezt akkor nem értettem. Úgy éreztem, a szükségszerűség korlát, és ez a definíció inkább a korlátok felismerése. Ma azt gondolom, hogy az "azt csinálok, amit akarok" álszabadsága inkább anarchia, vagy ha hatalommal párosul, akkor diktatúra, de mindenképp mások szabadságjogaiba ütközik. A valódi szabadság az, hogy feltérképezem a környezetet, tudom, hol vannak a sziklák, a mocsarak, a zátonyok, hogyan jár a szél, az eső, és beleélek. Megkeresem az összefüggéseket, megfigyelem a folyamatokat, mert ez a pálya, a valóság. Már vakon is tudok tájékozódni, mert ismerem az életteremet, a lehetőségeimet, és szervesen bele tudok simulni, és nincs szükségem görcsölésre, erőszakra, de rá tudok feküdni a hullámokra, ha ismerem, merre visznek. A kerítés nem csak korlátoz, de véd is, kiinduló és hazaérkező pont, origó.

A rendszerváltáskori egyik első rádöbbenésem az volt, mikor azt mondták, itt a nagy szabadság, mostantól oda utazunk ahová csak akarunk, akkor amikor akarunk. Aha, de nem volt rá pénzem. Így a szoci rendszerben jóval többet tudtam utazni, mint később. A politikai determinációt felváltotta az anyagi. És ebben az a szemértség, hogy ez ellen nem lehet lázadozni, mert én tehetek róla, választottam volna olyan foglalkozást, ami sokat fizet, ahelyett, amit örömmel csinálok. És eljutottunk az értékrendig, és a társadalmi nyomásig. Azt hiszem, a szoci rendszerben azért éreztem kevesebb nyomást, mert tudtam, hol vannak az aknák, és ügyesen ki tudtam őket kerülni. Ez is egyfajta szabadság. A kiszámíthatóság és tervezhetőség szabadsága.

Szoktam mondani, a pénz nem boldogít, de a pénztelenség boldogtalanít. Persze nem mindegy a környezet. A természeti népek egész jól elvannak pénz nélkül, de ha körülötted mindenki kőgazdag, kakukktojásnak érzed magad. Voltam nagyon csóró. Nem tudtam drága ajándékokat venni a kölkeimnek… de igazából nem is akartam (mert úgy neveltek, a gyártulajdonos gyereke is kezdje udvarsepregetéssel meg kézbesítéssel, hogy alázatot tanuljon, és megtanulja tisztelni azoknak a munkáját, akiket a társadalmi osztálya kizsákmányol). A gyerekeim nem tárgyakat kaptak, hanem lehetőségeket. A szülinaposnak kívánságnapot szerveztem, ő hozhatta az aznapi döntéseket, hogy moziba menjünk matiné előadásra, állatkertbe, vagy a Ligetbe, Margitszigetre, vagy nézzünk szét a kisállat kereskedésben, utazzunk végig, hogy hol van a végállomása a buszoknak, villamosoknak, vagy menjünk az Egressy úti Mekibe, ahol egy nagyburgonya-üdítőért fél délelőtt szórakozhattak a csőcsúszdában (egy kisgyereknek ezek mind végtelenül izgalmasak tudnak lenni, és alig kerültek valamibe). Ő dönthette el, hogy káposztás tészta, krumplipaprikás, palacsinta legyen az ebéd, vagy prézlihús krumplival, esetleg zsíros kenyér lila hagymával. Néha csináltunk házi csokit: porcukor, kakaópor, és épp csak annyi vaj, amivel krémessé kikeverhető. Néha a legegyszerűbb dolgokban van a legnagyobb öröm.

Mikor a 2006-os gazdasági mélyrepülés volt, egyik szomszédom odajött a lépcsőházban, és nagy sóhajtások közepette azt mondta nekem, hogy megelőztem a koromat, amiért nem voltam hajlandó beszállni az össznépi törtetőversenybe, mert lám, ők halálra dolgozták magukat, és ugyanott tartanak mint én. Nem akartam kiábrándítani, hogy ez talán kívülről így látszik, mert mögötte nekem is kemény munka volt, de nem öncélúan, hanem az életben maradásért. Az a harc volt ez, ami a Farkasokkal táncoló moziban volt: megvédtük az élelemtartalékainkat :) És igen, értékrend. Az a bölcs indiai mondás az egyik vezérfonalam, ami azt mondja: "gazdag az az ember, aki nem vágyik többre, mint amije van". És ennek a világon semmi köze az igénytelenséghez.

[ajtostolahazba]

Rákthread, apáról.

Pénteken volt 2 hete, hogy megkapta az új kemót, ami már a 3. verzió, de végre CT után ült össze az onkoteam. Pénteken kapta. Szombaton semmi, vasárnap semmi, hétfőre totális lerobbanás, semmi étvágy,nem érzett ízeket, napi 20 órát feküdt, aludt. Gyenge volt, elesett, de a legfőbb, hogy olyan mértékű depresszió lett úrrá rajta, hogy teljesen kiborultam. Ez után kerestem pszichológust, kedves, szimpi, kérdez, figyel...azt hiszem fogunk tudni együtt dolgozni. A lényeg, hogy eltelt 2 hét, elfogyott a pontosan kiszámított post kemó gyógyszer, és apa jól van! Visszatért az étvágya, mocorog( vagyis tesz-vesz), alig fekszik, nem fullad annyit, jól alszik, az életkedve is jó, pozitív a hozzáállása...szóval talán alakulgat Pénteken este küldött fotókat (megtanulta ezt is, hogy a mobil milyen hasznos). Mielőtt átküldte nem szólt, hogy mit küld, sokként ért, hogy 1 délután alatt kihullott az összes haja. Ő azt mondta: végre, sokkal hamarabb várta. Közölte, hogy innentől mindenki bekaphatja, ő nem titkol semmit, badass lesz, kendőt köt. És élvezi! Rengeteg munkám van a szakemberrel, én ezt a hullámvasutat nem kezelem jól, hogy egyik nap halálra váltan, fuldokolva beszél, most meg happy optimista. A -33kg nagyon meglátszik, de most megint a hullám tetején vagyunk. 3-áig most pihentetés, regenerációs időszak, jókat eszik, molyolgat a műhelyben. Múlt héten vittem nekik egy okos tv-t, ráfüggtek a Netflixre, darálják a sorozatokat, kinyilt nekik a világ! Oyan büszke vagyok, hogy az okostelefon után megint van vmi, ami kihívás szellemileg, és gond nélkül megugorják. Az apukámnak ma van a névnapja. Most el tudom hinni, hogy még van rengeteg időnk! 😊 itt egy kép róla, hogy mindenki, aki azt hiszi az élete szar, merítsen erőt ebből a 78 éves vagány pasiból, hogy ezredjére is feláll, mert élni akar!

Szeretlek apa, boldog névnapot!❤️

[fovarosiblog]

Néha szóba kell ezt szerintem hozni. Az Iparművészeti Múzeum 2017-ben bezárt. A felújítása áll, semmilyen dátum nem ismert a majdani újranyitásáról. A Néprajzit szintén 2017-ben dobták ki a Kúria csodálatos egykori épületéből. Az így a parasztok előtt örökre bezárult, egyszer majd talán fideszes főbírók fognak az erre teljesen alkalmatlan, hatméteres belmagasságú, freskós plafonú termeiben laptopozni. Talán. Mert ugyan mondták, hogy ez lesz, de eddig semmit nem csináltak, hogy ez legyen. Épült helyette egy látványos betonizé a felvonulási téren, végképp elpusztítva a reményt, hogy egyszer a Városliget megint akkora legyen, mint a Rákosi-banda előtt volt. Van akinek tetszik, van akinek nem, mindenesetre nem volt olcsó, tehát lehetett lopni, de egy kis probléma biztosan van vele: nincs benne múzeum. A szuper kiállítások helyett, amelyekben egykor a gyerekeimmel félnapokat el tudtunk nézgelődni, valami köcsögök vannak kirakva üveg alá, azzal, hogy ez itten koncepcijó. A Természettudományit, ami szintén nagy kedvencünk volt, a Válasz Online mai cikke szerint talán mégse zavarják Debrecenbe, hanem 277 (!!!) milliárdból - ami lenne, amennyi lenne a végére, de nem is számít, hiszen nincs egy vas se - elköltöztetik majd… valahová. Mert az tuti, hogy az egykori lovardában, amit Mányi zseniális tervei alapján teleépítettek egy nagyszerű múzeummal, nem maradhat. Kell a hely FEDETT LŐTÉRnek. A múzeumot majd szétverik, aztán hajrá, célra tarts. Addig beporosodva, lelassítva vegetál. Ha így marad, az unokáimat biztos nem fogom oda vinni. Mit nézzünk rajta, a port? Ugyanez áll a Mezőgazdaságira. Időnként szóba kerül, hogy kidobják, aztán hogy talán mégse, addig is porosan, megrepedezve, leállva, szerencsétlenül, látogatók és új kiállítások nélkül szomorkodik a helyén. A Hadtörténetit a kaszinótulajdonos barom egyszerűen kidobatta a kaszárnyából, ahol 1918 óta állt, hogy beköltözzön a legszebb panorámájú termébe. Szólt, hogy dobják ki, és kidobták neki, azonnal. Mintha kidobnák a Deutsches Museumot a helyéről, mert az aktuális bajor ipari miniszter bele akar kőtözni. Észveszejtő. Mindenesetre a Hadtörténeti további sorsa végképp homály. A Közlekedésit egyszerűen eldózerolták. Először azzal a dumával jöttek, hogy a tetejit le kell bontani, mert vissza akarják csinálni a millenniumi cirkusz papundekli kupolláját a tetejére. A vonatokat, buszokat meg majd leviszik lifttel a pincébe. A hozzáértők és hozzá nem értők magától értetődő pampogására, hogy az, izé, nem olyan egyszerű, ner-kompatibilis volt a válasz: kuss. Eldózerolták, majd gondolkodni kezdtek, hogy most aztán mi a f.szt csináljanak. Mit, mit, hát a közlekedésügyi főmókusuk, Vitézy ötletére rendeltek egy nyilvánvalóan soha meg nem valósuló grandiózus tervet egy impi építésztől. Aki fejből tudja a menetrendet, csak tudja, kitől kell múzeumtervet rendelni. Terv van, múzeum nincs, van viszont a hűlt helyén osb-lapokkal kerített kavics, azt őrzi a Valton Szekuriti a mi pénzünkön. A én kedvenceim, aztán a gyerekeimmel a kedvenceink a Közlekedési, a Hadtörténeti, a Mezőgazdasági, a Néprajzi és a Természettudományi voltak. Azt hiszem nem nagyon múlt el olyan iskola- vagy óvodaév közbeni hétvége, hogy valamelyikbe be ne néztünk volna. A Közlekedésibe bérletünk is volt mindig. Az olyan príma volt, hogy a nagyfiammal kiskorában minden áldott hétvégén el kellett oda sétálni, attól fogva, hogy járni tudott. Marcika, merre menjünk sétálni? Kögylekedétyibe!!! És csillogott a szeme. Sose felejtem el. Ez mára mind nincs. Ezek a barmok, állatok, sötét, kultúragyűlölő balfaszok mindet elpusztították. És a ner többi borzalmas örökségéhez hasonlóan ki tudja mikor lesz képes egy esetleg egyszer elkövetkező jobb kor helyreállítani őket. Tippem, hogy abba az állapotukba, amiben mondjuk 2005-ben voltak, kb. soha. Sötét, sötét társaság. A legsötétebb bunkók uralma. (Kecskés Márton, Facebook)

[udv-wilson]

Ferike

-- így hívja néni a nemrég meghalt férjét, az egykori egyetemi tanárt, valahol egy I. kerületi örökpanorámás társasház harmadik emeletén.

A negyediken van a munkahely, ahol dolgozom, alattunk a budai polgárság krémje, ahol 8-tól 5-ig ezen polgárság része lehetek munkaidőben.

A néni törékeny, alacsony, izléséses szőkére festett hajjal, papírvékony, de éppencsak ráncos bőrrel. Nyolcvan éves, egykori tört��nelemtanárnő. Minden ízében kellemes, idős nő.

Először csak köszöntünk egymásnak, aztán amikor reggelente szinte egyidőben érkezünk a gondozónőjével, aki a bevásárlását intézi, sokszor összefutottunk, és ezek a találkozások egyre szélesebb mosolyt szültek az arcunkra.

A köszönésekből hogy-tetszik-lenni? vált, majd jaj-de-örülök-hogy látom! lett.

Kapcsolatunk fordulópontja talán akkor jött el, amikor egy óriási pálmát kellett a terasza egyik részéről a másikra elvinni. Akkor egy kollégámmal segítettem. A kollégám lelépett, én ott maradtam, mert nem nézhettem, hogy a kiszóródott virágföld a patyolattiszta lakásban maradjon, és összesöpörtem.

A néni azóta szinte minden héten jár föl hozzánk, hol egy csavart kell meghúzni nála, hol a hűtő magasan levő konnektorját kell kihúzni a leolvasztáshoz.

A héten kétszer is volt fönt a néni az irodában, ilyenkor mindig nagyon szabadkozik, hogy már megint zavar, de hát, ugye, egyedül él, Ferike, az egykori egyetemi tanár férj, aki ezeket a dolgokat intézte, nincs már -- mondja kényszeredetten, de nem panaszként, csak magyarázatként.

Az első esetben nem működött a vonalas telefon.

Amikor beérkezem a lakásba, mindig megfutjuk a köreinket a cipővel és azzal, hogy megkérdem, bemehetek-e, illetve elmaradhatatlan a helykínálás is. A cipő mindig marad, és mindig bemehetek a lakás különféle helyeire és helyet sem foglalok.

A telefon süket volt. Tárcsahang (mondhatni, nyomógombhang) volt, de vonal nem volt, így kerítettünk gyorsan egy másik telefont, de az is hasonló hibát mutatott, tehát vélhetően nem a telefonnal van a baj. Újraindítottam a routert, lett vonal és boldogság is. De hát, ha már ott vagyok - kérdi - nem hívnám-e fel a Vízműveket, mert azért szeretett volna telefonálni, mert a vízóraállást be akarja jelenteni, és hát ezt is Ferike, az egykori egyetemi tanár intézte, de ő már, ugye, nincsen és ő még - mondja a néni - főzni sem tud szégyen ide, szégyen oda, ugyanis mindig Ferike főzött, közben meccset nézett, ő gondoskodott mindenről, csak hát, ugye, már Ferike nincs és el van veszve sok dologban, mondja.

Felhívtam a Vízműveket, kiderült, nem most van diktálási időszak, elmagyaráztam mit, hogyan kell, váltottunk néhány kellemes és udvarias, de egyre inkább mélyebb mondatot, és mentünk a dolgainkra.

A második alkalommal a héten a tévével volt baj: nem volt adás.

Lementem a nénihez, megfutottuk a köreinket, cipő, helykínálás, egyebek.

A néni odahordott minden, a lakásban fellelhető távirányítót. Ezeket szépen kiválogattuk, melyik tartozik ide, melyik nem, nézem a készüléket, bekapcsolom, van adás. Kikapcsolom-bekapcsolom, van adás. Megint, megint és újra. Nyugtázzuk, hogy valószínűleg csak összekeveredett valami valahol, és nem akarom észrevenni, hogy minden jól működött, csak összezavarodott a néni. Telik az idő.

Tudja - mondja az asszony - Ferike intézte ezt, csak ő most már nincs, ő az egyetemen volt tanár -- teszi hozzá. Képzelje - folytatja - a szekrényében most találtunk egy nagy táskát, tele filmekkel, de azok Ferike szobjában vannak, nem is nagyon megyek oda be, de hát az unokák, ha jönnek, ott alszanak, ott néznek tévét, és ha már itt vagyok, megkérhet-e, hogy azt is nézzem meg?

Bemegyünk a kisszobába (Bemehetek? Temészetesen.), ott egy tévé és egy videomagnó. Mutatja a néni, hogy látom-e, hogy mennyi filmet találtak abban a táskában, ami Ferike szekrényében volt, aki az egyetemen volt tanár -- és mutat a polcnyi vhs kazettákra. Nem is tudta, hogy vannak ezek, és az unokák most megnézetik vele mindegyiket, ki fogják kérdezni -- hallgatom a nénit.

Teszek-veszek, dugom össze a kábeleket, kapcsolom a tévét, bejön az M1, helyben vagyunk, van adás.

Kipróbáljuk a videómagnót is? - kérdezte a néni. Hát hogyne, és kicserélem a kábeleket. - Mutassam meg, hogy kell kezelni, vagy tetszik tudni? - Hát, ha nem nagy teher... Mutatom, mondom, többször, és újra és megintcsak. Ezt meg kell nyomni, ezzel állítjuk le, ezzel indítjuk el, satöbb.

Beteszünk egy kiválasztott kazettát, ami ott volt a videó mellett, amit alighanem az egyik ottalvó unoka nézett.

Nyolcvanas évek legvégén- kilencvenes évek legelején vagyunk abban a pár pillanatban. A helyszín egy házasságkötő terem. A névtelen operatőrünk követi a az ifjú párt és a kedves egybegyűlteket.

A néni némán áll mellettem, csak mutogat, az egyik ember ő lehet negyvenévesen, két fejjel magasabban, a másik Ferike, az egyetemi tanár, jovális, szemüveges, középkorú, jó kiállású ember aki az egyetemen tanított, de ő, ugye, már nincs.

A néni megnémult, dől a könnye.

Ömlik, záporozik ebből a kicsi, törékeny, egykori történelemtanárnőből a könny, itt a polgári milliőben valahol az első kerület örökpanorámás, budai hegyekre néző társasház harmadik emeletén.

Gyorsan kikapcsolom a videót, rendezgetem még az elemeket, a néni zokog, rázkódik a sírástól, próbálom egy barátságosan, de nem tolakodóan az együttérzésemet kifejezni azzal, hogy távolról a vállára teszem a kezemet.

Elmegyek, elköszönök.

Zárnám az ajtót kívülről, de a könnytenger között kiszól a néni:

arra kérem, nagyon szeresse a feleségét!

Az ajtó becsukódik, magára maradt a néni Ferikével, az emlékekel és ezzel a feloldhatatlan, megérthetetlen idő múlásával.

[riariahistoria]

Boldog születésnapot fényképezés!

1827ben két francia, jelesül Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre találkoztak és két évre rá társultak (anyagi okok miatt). ez azért fontos, mert mind a ketten a fényképezés technikáján dolgoztak. 1833ban Niepce váratlanul elhunyt, de mivel akkorra szinte tökegyedül feltalálta és lefektette a technikát, Daguerrenek csak túl kellett őt élnie és a jól megkötött szerződésüknek hála "feltalálhatta" a dagerrotípiás képrögzítést és elnevezhette magáról. 1837re teszik az első dagerrotípia elkészítését és egy évvel később az első embert is megörökítették.

(mutatom:

hátborzongató látni hogy mennyire modern és mégis mennyire múlt amit látunk)

1839. január 7én François Arago (aki tudós, politikus és meglehetősen jelentős ember a korban), Daguerre pártfogója jelenti be a talámányt a Francia Akadémián. majd ezen év augusztus 19én a Tudományos és Képzőművészeti Akadémia együttes ülésén hihetetlen nemzetközi érdeklődés közepette, a vegyi eljárást részletezve ismertetik a dagerrotípia készítését, hogy bárki szabadon foglalkozhasson vele. a világnak ajándékozza a francia állam, a két feltaláló pedig életjáradékot (Daguerre 6ezer, Nicéphore örököse pedig 4ezer frankot) kap évente. tessék elképzelni ezt Gates-Jobs-Musk vonalon.

pillanatok alatt világsikert arat a technika és ez az augusztus 19. lesz a nap ami megint teljesen megváltoztatja a világot. a festmények mint információk kora lejár és miatta nem tudunk bajszot rajzolni a kilenc évvel később a múzeumunk előtt rajcsúrozó Sanyinak, mert a dagerrotípián van neki basszus (kalózkendő meg a vállára papagáj, az hozza az egyest a felháborodott magyartanár elsápadása után).

nem hiszem hogy Daguerre vha is álmodott arról hogy majd a farzsebünkben hordjuk a fényképezőgépünket és a 6ezer képet amit az elmúlt egy évben lőttünk a világ másik felén meg a sarki cipőboltban hogy akkor a kéket vagy a fehéret vegyem. de egyértelmű, a dokumentálási kényszerünk ezzel nem csökkent és amíg létezünk cígőljük ezt a mániát mint a keresztet. a papírba zárt, jpg-be tömörített pillanat az örökkévalónak.

szóval boldogat fényképezés, és mert ez az én szülinapom is (ahogy Bill Clintoné és Matthew Perry-é is) hozom az utolsó fotót amit a telefonommal csináltam:

néha vannak ilyen twitter threadek hogy rakd ki az utolsó képet amit csináltál, nem hiszem hogy a 4 lájkolómtól kérhetem ezt arcvesztés nélkül, szóval fotózzatok ma egyet arra a napra gondolva amikor 185 éve megszületett a fotózás mint műfaj és ezt nekünkadták a franszhiák 😎

csíííííííz!!!!!

[algebraicvarietyshow]

egy kis perszonálkontent

az előválasztásokat és a midtermeket nem számítva ez volt a hatodik átvirrasztott választás-éjjelem (a vicc az, hogy még 2016-ban is, amikor legalább időzónában helyben voltam, rám reggeledett), ebből négyet már itt a tumblren is követtem (bár idén pont erre sajnos túl sok időm nem volt) - és ennek egy jelentős része közben megfogadtam, hogy valami mással akarok inkább foglalkozni (még azoknál is, ahol amúgy jó lett a vége).

de: amikor ma max 1 óra alvás (de inkább csak éber-pihenés) után felkeltem, az eredmények jelentette minden szar ellenére volt bennem mégis egy kis jó érzés - nyilván ez elég fura volt, mert mért lenne az embernek jó érzése ennél az végkimenetelnél, de közben meg úgy éreztem, hogy az elmúlt két nap alatt megjelent három cikkben elmondtam, amit akartam ezekről a választásokról, és az külön jó, ha esetleg ez bárkit érdekel. aztán hullámzott persze a nap, de lett egy kis jó érzésem megint attól, hogy 18-23 éves diákokkal beszélhettem az eredményről, meg aztán az esti beszélgetéstől. nem magamról akarok itt beszélni, hanem inkább arról, hogy olyan emberekkel dolgozhattam együtt ebben a 24 órában közvetve vagy közvetlenül, akiket részben itt a tumblren "ismertem meg" és akiknek a munkásságában megbízom: mivoltmaaneten, @everywherewithhelicopter-blog, @slejmshow - illetve ha nem is "dolgoztunk együtt" ezúttal, de rengeteget beszéltünk ezekről a dolgokról @vampirpillango -val, @markoferko -val és még sokan másokkal.

(és igen, előfordult, hogy korábban kritizáltam itt a partizánt, de elképesztő volt látni néhány pillanatra belülről azt a professzionális működést és azt a ritmust, amit a választás éjjeli műsor megkövetelt, és ez most tényleg maximálisan közszolgálatiság volt.)

tudom, hogy sokan csalódottak az eredmények miatt, nyilván én is az vagyok - és nem érzem azt, hogy bárki számára nekem kellene tanácsokat adni, hogy mit csináljon. de közben valahol nem akarom az ebben a 24 órában jelenlévő "jó érzéseket" se veszni hagyni. nem jönnek egyszerűbb idők, és nem akarom kisebbíteni azokat a dolgokat, amik tényleg rosszak lesznek. de csak úgy lehet ezt átvészelni, ha az ember valami tényleg produktívat csinál, lehetőleg másokkal együtt. nem muszáj, hogy ennek politikai tartalma legyen (though the personal is the political), egyszerűen csak közösségben lenni, "kis szinten" valamivel érdemben foglalkozni, megtalálni a saját kicsi forradalmainkat segít. támogassátok a független sajtót (a 444-t, a partizánt, a telexet, a 24.hu-t, a narancsot stb. amit éppen akarsz), amíg lehet. szeressétek a szabad egyetemeket, amíg lehet. nem most lesznek nagy változások a világban, de addig is érdemes építeni, amit tudunk. (és aki a dühét inkább kikiabálná, jöjjön pénteken a dürerbe.)

[bye-bye-bye-someone-in-the-sky]

Olyan hülye vagyok, hogy nem kerestelek pedig vágyom rád

[havaria]

Nem hiszitek el, de tegnap a Szentendrein, majdnem ugyanott, ahol tegnap, megint belémjöttek hatulról. Ezúttal az én céges kocsimba. Fiatal srác, telefonozott, elismerte kedves volt, gyorsan végeztünk, dehat na. Ennek azért mégis mennyi az esélye?

Mostanra beütött a kemó. Elsőosztályú hányingerem van már vagy 12 órája. Ráadasul az összes szer amit hasznalok, mind egy-egy orális attak. Sós vizes öblögető, fehérjeporos víz, laktózszirup külön-külön is elég ok lenne egy hányásra. Na ehhez jön alapnak a kemó pusztító hatasa a gyomorra.

Tegnap az is kiderült, hogy nem érdemes túltolni a hányáscsillapítót sem, mert az meg bélelzáródást okoz. Hát köszi bazmeg.

Minennek a tetejében Petőfi radiót kell hallgatni. Hányok. :)

[ajtostolahazba]

Múlt pénteken égre-földre esküdözött a főnököm, hogy - mivel nem tudtam elmenni a legutóbbi ebédre a country managerrel meg vele, mert ugye biznisz és én nem tudok csak úgy elmenni, ha vevő jön- szóval hogy akkor hétfőn (vagyis ma) úgy készüljek, hogy ne hozzak kaját, jön értem 3/4 12-re és azt rendelek, amit csak akarok, legyen az steak vagy libamáj, mert (megint) megmentettem a céget és ki szeretné fejezni a háláját. 12 körül már tudtam, hogy nem jön, fél1-kor rendeltem magamnak ebédet céges számlára.(kurvaanyádat, nem fogok éhen dögleni). Most 3 óra van, még csak fel se hívott, hogy te marha, bocs. Amikor azt mondtam neki pénteken, hogy félő, hogy kezdek kiégni, akkor legyintett, meg mosolyogva mondta, hogy áááá, dehogy! Hát de. Nem a szaros ebéd miatt, hanem mert képtelen átutalni időben a fizetésemet, mert mindent én tartok észben és én is csinálok, meg mert 1 szem alkalmazottja vagyok, akit nem becsül meg... Ma este találkozom egy cégtulajdonossal, aki mindenáron engem akar. Előbb részmunkaidőben, aztán ki tudja. Asszem nincs min gondolkodni.

[mirabellomonferrato]

Ne hazudjak nektek

Leginkább ez a dolog vetődött fel bennem tegnap, hogy: a) csak a szépet, romantikusat, vicceset, érdekeset, inspirálót, szívmelengetőt meséljem el. b) mondjak el mindent őszintén és viseljem el, hogy a problémákra, amiket tudok, majd sokan még elmondják, hogy hát ez kurvanagy probléma, és ezzel a halálba idegesítetek majd. c) .... hát nem fogalmazódott meg bennem cé.

Még mindig imádom ezt a házat. Amikor meglátom a kerítést meg a picike kertet a ház előtt, akkor olyan szeretetet érzek, ami nehezen megfogható. Van nekem lakásom amit én vettem, van otthonom, van birtokom, szóval nem ilyen "enyém" meg "újdonság" vagy "életem első ingatlanja" érzés. Amikor új ember nézi meg (most épp a nagynéném), mindig elmondom, hogy TUDOM, hogy rengeteg munka lesz vele, meg tudom, hogy itt gáz meg ott jajj, meg amott jujj. de én ezt vállaltam, ez telt a pénzemből, és az adott keretek közt ez lett a szerelmem. Szóval beletenném a munkát, az életem, dolgoznék rajta, hogy szebb meg jobb legyen és élvezem az együtt töltött időt.

Térdeltem hosszú szoknyában, cickókidobós felsőben a kövön (mert eredetileg ügyintézni indultunk :D) és ástam és ástam egy gödröt a padlólap alatt. És röhögtem, hogy leszarok mindent, a szoknyát, a bajt, a teljesen elmebeteg dolgot, hogy ez nekem jó, itt térdelni és ásni a házam padlóját. Talán éppen azért mert ezer dolog szól ellene, hogy jó lenne.

Nade kezdem az elején. A házat imádom, beugrottunk, hogy csak lecuccoljuk a szerszámokat, mert áram nincs, aztán megyünk valamerre.

A kert tiszta vadszőlő, egy hónapja kiszedtük (a többesszám engem meg B-t jelenti, a baráti házaspár férfi tagját), mostnara megint nagyon "szépen" kinőtt, fut-szalad mindenfelé. A szomszéd lenyesegette a hozzá átkúszó ágakat és oktatólag odabaszta a lépcsőnkre. Ehhez még tudni kell, hogy egyik oldalon 150 centis kőkerítés választ el minket a szomszédtól (mindig ez volt az álmom), a másik oldalon a szomszéd 2 méterrel lejebb van, mint mi, a kerítésen átkúszó vadszőlő neki túl sok gondot azért nem okoz és korábban nem nyesegette. Arról nem is beszélve, hogy a szomszéd ház egy igazi rom, félig összedőlve és nagy mennyiségű lommal. (az a baj, hogy barátságos vagyok, de nem egy barátkozó típus. És ezzel ezt el is rendezte. ) Amúgy nagyon szép ház lehetett a romos valamikor régesrég. csakhát... :D

A felső teraszon volt egy félméteres nagyon rozoga napette fényvédő tetőcske. Na azt a vihar vagy az öregség, elvitte, leszakította. Az leszedtük. Probléma 1: hova teszük a sittet, a használhatatlan anyagokat ÉS a két hónapja az udvaron (van kis hátsó udvarka) eresz alá hordott kazalnyi vadszőlőt? Valójában rengeteget röhögtünk a külünböző ötleteken és egyelőre a zöldhulladék bűnözés tűnik a legjárhatóbbnak, hogy bezsákoljuk irdatlan építási zsákokba és a tetőboxban elfuvarozzuk a határba, ahol kitesszük a zsákból. Pár nap alatt így elhordogatjuk. (jajj, bevadszőlősítjük az autóút szélét. :( :() A sittet meg gyűjtögetjük amíg konténernyi nem lesz a munka.

Meg kéne persze tudni, hogy itt hova teszik a zöldhulladékot. Komposztálni nincs értelme, mert annyira falanyi a kert, hogy nem vesz fel annyi komposztot, amennyit kitermelünk. Eladásra meg kevés :DDDDD

Na persze kinyitottunk minden ablakot, körbejártam, még mindig imádom, még mindig akarom, de én amúgy is ilyen elköteleződős vagyok. Ha eldöntöttem valamit, akkor ezerrel hiszek benne és szeretem, akkor nem gondolkodom többet másban.

A lyuk a padlón... hú az most nagy fejfájást okoz. Szóval az van, hogy nagyon nagyon valószínűleg a bejövő vízcső repedése vagy valami hibája miatt van felázva a külső homlokzat. Mert csak egy jól behatárolható részen, és ott viszont másfél méter magasan. Amikor bent megbontottuk B-vel a vízóra körüli részt, akkor úgy tűnt, hogy a külső fal vizes a csőnél, ez adta a gyanút, hogy ez lehet a hiba oka. Alatta a pince nem vizes, a téglákat nem ette meg az idő, nem salétromos (ez a nem nem 100%, csak én megméregettem kis műszerrel a házat mindenhol, és ott speciel nem mutatta, hogy vizes lenne.) Nade a padló! Régi, de nem antik kőpadló van a házban. Az hagyján, hogy a falak hullámosak minden irányba, ilyesmire nem adunk, így szeretjük. A padló viszont foglalkoztatott minket, hogy hogy a fenébe lehet egy kőpadló ilyen, mintha egy vastag tésztába belenyomkodnád az öklödet és a felszíne tök hullámos lesz. Én láttam sokfélét, de még nagyanyám földes padlója se volt ilyen. Kiemeltük az egyik törött padlólapot, és megbontottam alatta a... hát alatt volt egy kb 4 cm vastag nem beton, de valami szilárdnak tűnő dolog. Majd némi föld, majd egy picit szilárdabbnak tűnő dolog, de valójában az is föld, majd homok, homok, de sajnos nedves. Alatta pince van, szóval ez a nedves homok, ez a feltöltés amit áztat valahonnan valami. Még csak olyan 30 centi mélységű a lyuk, és nem tudom valójában mit keresek, inkább csak valami információt, hogyha beszélek egy hozzáértővel, és kérdez dolgokat, tudjak válaszolni. Amiket nem akartam: Betonozni. Új padlót lerakni. Egyelőre azt sem tudom, hogy honnan ázik, miért és mi a megfelelő eljárás. Volt egy olyan gondolat, hogy szépen visszatemetjük a lyukat amit kiástam (bár én mondtam, hogy ültessünk bele virágot :D) és soha többet nem beszélünk a dologról, áttolva a problémát a következő generációnak. Mi meg élünk az amúgy hangulatosan hullámos kőpadlóval.

Kicsit utánanéztem, ez az egyik legszarabb rábaszás, amikor nincs lebetonozva az aljzat. Én nem tudom, hogy átérezni nem tudom a dolog komolyságát vagy tényleg olyan ez, mint a szerelem, hogy akármekkora fasz a másik, az ember addig szerelmes, míg rá nem dől a korhatag, ingatag ház. :D

Na, jól nem csináltam fotót a lyukról. Pedig szép! Kevesen büszkélkedhetnek ilyennel a kecójukban! :D

Majd holnap. :)

addig nézegessetek üdítő macskafotót:

meg a kertet a vadszőlőburjánzással, ami egyszer nagyon szép lesz, majd és akkor majd emlékezzetek rá. :D

[kezenani]

amik vannak

a múlt hetem ja meg az azelőtti meg az azelőtti is annnyira pocsék volt, hogy szavak nincsenek

tudjátok amikor semmi rendkívüli, csak a szokásos, de százszor annyira megvisel

megint fáj a torkom és a fejem folyik az orrom is

rámsóztak ilyen apródobozos algopyrint, valahogy úgy értettem hogy folyékony, mert útközbeni beszedős, sokszor annyiért

kelkáposztaleves lesz kétféle kolbásszal meg forró lesz és tejfölös és már alig várom (meg kell még főznöm)

mindenki fasz velem. igen, csak a szokásos, de leginkább olyanok akiket nemigen küldhetek el a búsforrongópicsába ilyen-olyan kibaszott körülmények miatt, pedig higyjetek ártatlan lelkemnek kurvára megérdemelnék

agyon izgatom magam ezen, pedig leszarásból egészen jó vagyok. aztán vannak ilyen időszakok, amikor rémesen nehezen megy, vagy inkább sehogy :(

nyilván ilyenkor teper le az éppen aktuális vírusinvázió, remélem a halálost elkerülöm. egyelőre

gondoltam széjjelcincált idegeimre és megfáradt testemre gyógyírként hat majd fehér klárától a hova álljanak a belgák? c. könyve, de szórakoztató kikapcsolódás helyett bzmg végigbőgtem tőle a hétvégét még pluszban. háború, emlékezés, helyünk a világban, nem hinnénk hogy mennyire sose múló fájdalmak...

rejtvényezés, ha tényleg minden kötél szakad és valahogy muszáj lefoglalni sajgó agyamat hogy ne vesse szét az a nyavalyás sokmidenek, ami maga az élet ügye. és akkor kijönnek ilyenek, hogy christa wolf regénye az nem a kettészeltek, hanem a kettészelt ég, mega claude simon francia író regénye nem apu lói hanem ide se írtam hogy igazából mi, meg a petőfi vers az nem a hintalovag hanem a tintásüveg, amit jobb napjaim éjszakáin felverve is kivülről fújok.

és megint félek az öregségtől, már most az vagyok, de hogy ezek után még mi lesz, és akkor hétközben olvastam egy olyan írást ami a végére arra futott ki, hogy mert abban az idegen világban én is csak egy magányos öregember leszek a többi magányos öregember között és nyilván azóta is bekönnyezek rajta :D :(

fotók ömlesztve, mert közbe nem tudja szúrni a tumbli, mindegy, megbírkózunk ezzel is.

furasüsü, mostan mondjuk igaza lehet. na az emlegetett algopiryn amivel azt is lehet bizonyítani, hogy mennyire furán torzít az egész mindenség. pár hete influenzás voltam, azóta nem kívánom a húst. de annyira nem hogy a puszta gondolatra kiver a víz, ezt a gyönyörű sültet se tudtam megenni, pedig erőt adna. az meg ott a vaniliás koszorú, betértem mert annyire sajnáltam maagam már péntekre hogy muszáj volt. valami széppel is meg akartam magam lepni, semmi nem tompíthatta volna a bánatom, elnyammogtam. aztán tanultam is, az érvelési hibákról többek között, akadnak muris dolgok :))) volt kollegtív éttermezés, túrógombóc amit többen irigykedv néztek, de bodzás volt és mascarpónés, amikre én egyáltalán nem voltam felkészülve és mivel nem hozták a szokott ízvilágot, ez se hatott rám felemelőleg. a tenger gyümölcseis tészta se ízlett, vastag és kemény volt a tészta, a rákocska nyersecskének tűnt, mindegy, évente kétszer kibírom még én is. aztán benti gyermekem, plusz egy széjjelszopogatott nyalóka. namost biztos volt még számtalan szar mindenfélék, de most hálisten több nem jut eszembe

[troger]

a macskával azóta olyan sztorik voltak, hogy amikor éjjel jövök haza, és ott obégat a háza előtt

én meg odamegyek gügyögni neki, s amint leguggolok hozzá, felugrik a combomra, befészkeli magát, és ha hagyom, nekiáll aludni

ez többször is megesett, rajta meg a szívem, és egyik, már hűvös alkalommal gondoltam egyet: hazaviszem éjszakára, hadd aludja ki magát

hamar rájöttem, hogy csak vegán szalámit és sajtot tudok neki adni - a felét megette - és nincs hova szarnia

nem akart lenyugodni, én meg paráztam, hogy a folyamatos nyávogás miatt bepöccennek a szomszédok

egy órán belül sajnálkozva kiraktam, és elnézést kértem a felkészületlenségemért

aztán vettem macskakaját, legyen kéznél, ha kell

ez már egy hete volt, azóta nem is láttam, de ma amikor mennék el, nyitom a saját bejárati ajtómat, jön be rajta a macska

a lakásba

hogy a lépcsőházba hogy jutott be, nem tudom

hogy mióta volt ott, azt sem

de jön be, mondja a magáét, megy mindenhova, belenéz a mosógépbe

bocs haver, kedves tőled, de nekem most mennem kell, de ha még mindig itt vagy, amikor visszajövök, adok kaját

ott van

viszek le neki, befalja

ismét elindulnék, de elkezd szakadni az eső, a biciklis program iránt hirtelen elvesztem a lelkesedésem

visszafordulok

a macska ott kucorog, egy ázott rongycafat

megint megsajnálom, megint hazahozom

szegény nagyon büdi, kicsit fintorogva simogatom

nem tudom, hova fog szarni, almot nem vettem még

[drakvuf]

A Kísértés 20: Szánalmas magyarázkodások

A lány villában a fiúk feldíszítik kicsit a kecót, hogy szép környezet várja a hölgyeket a szomorú ceremónia után.

Norbi elárulja nekünk, hogy nem bánná, ha Inge nála vigasztalódna.

Megérkeznek a lányok és az említett nő kezdi a beszámolókat. Azt mondja, hogy a szoki történt és nem volt semmi problémás. Inge elképesztő módon képes hülyíteni magát. Ő úgy látja, hogy a faszija csak áldozat odaát, mert csöcsöket lát. Dorina azért emlékezteti, hogy a férfi büszkén mesélte, mit fogdosott már meg a kísértőkön. Inge erre tovább mentegeti a fasziját, hogy ez csak játék volt.

Szánalmas.

Toncsi beszámol arról, hogy tettekkel nem, de szavakkal bántotta a csávója. Arrogáns picsának nevezte az egyik lány előtt. Illetve azért is neheztel rá, mert Nikit csak azzal az indokkal pattintotta le, hogy Toncsi megharagudna, ha vele aludna. Nem azért, mert nem kéne idegen nőkkel aludnia.

Dorina elmeséli, ahogy a faszija két csajjal smárolt egyszerre miközben Lóri nézte őket. Inge hozzáteszi, hogy a faszija a lelkes megfigyelő. Istenem, bazd meg. Zotya, a faszi, akivel Dorina csalja Noelt, szánalmasnak tartja, hogy a férfi más nőkkel smárol.

Dorina a végén bedobja, hogy a faszija dugott Tinával, de ezt pont úgy nézte be, mint én, amikor azt hittem Dusán kiverette a farkát Edával, pedig önmagának verte ki, miközben a nő mellette feküdt. Előfordul. Brigi zárja a beszámolókat. Elmeséli, hogy Dusán azt mondta az egyik felvételen, hogy csak annyit bán, hogy eddig visszafogta magát. Aztán mesél arról, amikor Eda sztorizta a többieknek, hogy fogdosta a faszi. Végül arról is beszél, hogy a többi férfi szerint minőségi cserét csinálna a faszija, ha lecserélné Brigit Edára. A kísértők szerint a pöcs még távolról is képes rombolni a lány önbizalmát.

Zotya azt mondja Dorinának, hogy szerinte ő a legnagyobb vesztes és győztes is a villában, mert most már tudja milyen faszikat kell messziről kerülnie és mert kapott egy normális képet önmagáról.

A nő elmeséli, hogy Noel tartott attól, hogy még nem elég érett, pedig �� már megállapodna, kacsint oda Zotyának.

Máté megint Briginél aludhat, de a következő lépcsőfok nem jön össze neki.

Másnap Toncsi elpanaszolja újra Ingének, hogy kicsit morci a faszijára, amiért kibeszéli más nők előtt.

De azért hozzáteszi, hogy ameddig nem lép félre nem lesz gond.

Reggelizés közben azon tanakodnak a kísértők, hogy Máténak kicsit vissza kéne kapcsolnia Briginél.

Annyira bizonytalan a lány, hogy nem érdemes ennyi energiát ölni belé. Az egyik kollégája felveti, hogy konkrétan kihasználja a nő a személyi edzőt. Dorina szerint a faszi egy igazi pancser.

HELLÓ HELLÓ HELLÓ

Azért, életem, mert neked csak toxikus faszik és prolik jutnak, még van jogosultsága a cuki faszik létezésének!

Brigi szeretne már újra randira menni. Azt mondja feltöltené. Megkérdezi Ingét ő kit vinne: természetesen Norbit.

Kifaggatják Brigit a tegnap éjszakáról, de továbbra sem volt akció.

Megszólal a gong. Tibi bejelenti, hogy üzenhetnek bárkinek a másik villába. A kísértők is.

Brigi nem örül a lehetőségnek. Nem tudja üzenjen-e bármit a faszijának. Máté üzenne Dusánnak, de nem lenne politikailag korrekt. Dorina is gondban van. Annyira, hogy elsírja magát. Zotya szerint nem is kell üzennie semmit Noelnek. Nyilván a kísértőnek jobb, ha nem kommunikálnak.

Vidáman érkeznek vissza a fiúk a ceremóniáról.

Noel elmeséli, hogy azért vidám, mert Dorina félrekúrt. Arról is beszámol, hogy a lány még gondol rá, mert a karkötőjéről mindig eszébe jut. Szerinte egy vicc, hogy a barátnője ugyanazokat a határokat lépte át, amiket ő is. Nyilván neki szabad, de a nőnek nem. Dusán azzal nyit, hogy Brigi csókolózott. Az egyik lány egyből megkérdezi, hogy a gyűrű rajta van-e még, amire a háttérben nevetni kezdenek a csajok. Belsős poén.

Eda szerint nem szomorú a srác, sőt örül, hogy most elengedheti végre magát.

Atinál minden rendben.

Lóri azt mondja Inge elkezdett összejönni Norbival. Anna szerint nem lesz semmi komoly, a nőnek csak kellett valaki, aki megnyugtatja a faszija undorító viselkedése miatt.

Noel zárásként bedobja, hogy hisz az igaz szerelemben.

A lányok megbeszélik a hallottakat. Anna szerint Lóri túlreagálja, amit a barátnője csinált.

Natali szerint most kéne bedobnia magát a szépségkirálynőnek, de a lány szerint nem jó az időzítés. Angi emlékezteti arra is, hogy valszeg még azt se felejtette el neki a férfi, amikor kiabált mindenkivel.

Lóri Barbinál talált megértő fülekre. A férfi hosszan elsírja a bánatát a személyi edzőnek. Természetesen ő nem hibázott, de botrány, ahogy a menyasszonya viselkedett.

A férfi a végén felteszi a nagy kérdést, hogy a szívével vagy a faszával szeressen? Barbi egyetértően bólogat Lóri bölcsességeire.

Eközben Dusán Eda mellei között vigasztalódik. Természetesen ő is csak áldozat. Semmi rosszat nem csinált és csak csalódik minden egyes ceremónián a barátnőjében. Büszke rá, hogy Eda nem vitte kísértésbe és bevágják megint, ahogy kiverte a lány mellett a múltkor.

Noel bár leplezi, de megérintette, amikor Kasza azt mondta neki, hogy zokogva nézte végig Dorina a félrekúrásának történetét. Anna rámozdul a férfire, de az határozottan elutasítja. Azt mondja mától minden másképp lesz.

Dusán eközben felajánlja Anginak, hogy zuhanyozhat nála Edával. Ő nem menne be, csak távolról recskázna a látványra. Meg a nagy faszt - utasítja vissza kecsesen a lány.

Lóri félrehívja a fiúkat és megkéri Noelt, hogy fejtse ki miért nem akar már félrekúrni. A férfi elmondja, hogy nem gondolta, hogy a barátnője látni fogja mit csinál és hogy ezzel megbántja. Kíváncsi vagyok, hogy szerinte a kamerák miért vannak a villában. Mindeközben Ati összehugyozza a wc-t.

Dusi nem szarozik, most már végre megteheti, amire az eleje óta vágyott: lesmárolja Edát az ágyban.

Másnap Lóri ébreszti a fiatalokat. Szeretné kilefetyelni a használt gumi tartalmát, de nem volt sajnos semmi akció az éjszaka.

Azt hazudja, hogy korán kelt és gondolkodott. Most már feljogosítva érzi magát, hogy többet megtehessen a villában, mint eddig. Dusán az önámításban maximálisan támogatja a harcostársát.

Reggeli közben Dusi a csajsziknak is elbüszkélkedik azzal, hogy eljutott Edával a csókig. Hozzáteszi azért, hogy úgy érzi arcon köpte magát, mert eddig a hűség mintaképe volt. Natali örül ennek, mert szerinte Brigi mellett nem tudott önmaga lenni a fiú, de most már végre olyan lehet, amilyen igazából. Tehát egy darab szar.

Itt is megszólal a gong. Lehet üzenni.

Dusán nagyon örül a lehetőségnek. Szeretné közölni a barátnőjével, hogy bármit látott az nem úgy volt és egy csóknál nem megy tovább becsszó. Eda is él a lehetőséggel, mert nem felejtette el, hogy le ordas kurvázta Brigi napokkal ezelőtt.

Estére elkészültek az üzenetek. Mindenki a TV elé ül és mehet a móka.

A lány villában Natali videójával nyitják az estét. Minden lánynak üzent valamit a nő.

Toncsinak azt, hogy ne bízza el magát, mert Niki rajta van a fasziján, aki ezt élvezi is. A többiek próbálják nyugtatni Antóniát, hogy ne vegye fel, amit a kísértő mondott és a lány remekül kordában tudja tartani az érzéseit.

Briginek elmondja, hogy Dusán érzi a legjobban magát a villában és aztán még megkérdezi a lányt, hogy levette-e már a gyűrűjét? Ingének azt üzeni, hogy ismeri a Lóri típusú faszikat és bizony előbb-utóbb félrekúrnak, de akinek nem inge... Dorinának szimplán annyit mond, hogy jól elkúrta.

Eda Briginek üzent. Elmondja, hogy nem örült, amiért haza akarta küldeni, de ahogy látja nem is jött be. Megkéri, hogy mossa ki a száját és további jó szórakozást kíván a lánynak.

Lóri Ingének üzent. Azt mondja nem számított arra, hogy a nő elindul a kísértés útján. Az ő lelkiismerete viszont tiszta. Megkéri, hogy ha szakítani akar, akkor a következő ceremóniáig tegye meg.

Mindenki értetlenkedve néz. Inge a kamerának elmondja, hogy szerinte azért mondhat ilyeneket a faszi, mert ő érte hagyta el annak idején az előző vőlegényét.

Dusán üzenete következik. Nem gondolta volna, hogy Brigi lép először félre. Bevallja, hogy parasztul viselkedett vele és ezért bocsánatot kér. Aztán azt hazudja, hogy a lány a mindene és fél, hogy elveszíti. Brigi azt mondja a kamerának, hogy meglepte a videó és nem tudja egyelőre hovatenni. Ati üzenete következik. Azt mondja nagyon büszke Toncsira és hogy ő mindig nyugodtan távozik a Tábortűz ceremóniáról. Nagyon hiányzik neki és szereti.

Antónia sír és azt mondja, hogy a tegnapi ceremónia után ez teljesen megnyugtatta és már nem aggódik, hogy félrelép a faszija.

Utolsóként Noel üzen Dorinának. Szerinte ami kettőjük között megy az egy vicc. A tegnapi ceremónián viszont mondta neki Kasza, hogy sírt, ami megérintette. Ezért ő most visszafogja magát és a lánynál pattog a labda.

Dorinát felzaklatja az üzenet. A kamerának azt mondja, hogy érzelmi zsarolás, amit a faszija csinál és undorító.

Elvonul sírni a szobájába és nem tudja mi legyen most.

A fiú villában Zotya üzen először Noelnek. Szerinte rá fog jönni mit veszített, amikor lenyúlja Dorinát tőle. Illetve hergeli azzal, hogy nem tudja eldönteni, hogy ő most egy kisfiú vagy egy férfi?

Noel erre megjegyzi, hogy a kísértő 32 éves, Dorina pedig csak 20. Szóval egy mocskos pedofil. Valószínűleg én ezen azért siklottam át, mert Dorina kinéz vagy 30-nak.

Ezután Kristóf, Berti és Jérémy is hergeli a fiúkat. Megköszönik nekik, hogy ilyen fosul bánnak a barátnőikkel, mert nekik ezzel szívességet tesznek. A kísértő lányok nagyon jól szórakoznak az üzeneteken. A fiúkák kevésbé.

Máté Dusánnak üzent. A személyi edző szerint a faszi egy patkány, azért ahogy bánt Brigivel és ahogy lerombolta az önbizalmát. Azzal zárja, hogy a műsor végén vele fog hazamenni a menyasszonya. Dusán erre egy hál' Istennek felkiálltással reagál. Aztán jön a szokásos hazudozás, hogy minden vád, ami érte nem igaz, de a vágókra megint számíthatunk és bevágnak egy györnyörű felvételcsokrot, amiken megalázóan beszél a barátnőjéről.

Norbi Lórinak üzent. A műsor elején a férfi tett neki egy megjegyzést, hogy ha hazai ízekre vágyik a kísértő, akkor egyen egy gulyáslevest. Erre reflektálva Norbi azzal hergeli, hogy bár ő nem jó szakács, mégis fortyog az a gulyásleves a viselkedése miatt. Abból főz, amit kap.

Natali nevet és bedobja, hogy jól néz ki Norbi. Aztán a kamerának elmondja, hogy nagy igazságok hangzottak ma el a férfi kollégáitól. Lóri megint arról kezd loopolni, hogy ő nem akart házasodni és lehet igaza volt.

A monológját azzal zárja, hogy most nagy kérdésekre kapnak válaszokat.

Brigi felvétele következik. Azt mondja Dusánnak, hogy nagyon szereti és hiányzik neki, annak ellenére ami eddig történt. A lány megkéri, hogy ha egy kicsit is számít neki, akkor ne csináljon többet annál, mint amit már látott. Kemény - mondja Dusán. A kamerának még elmondja, hogy ez nagy pofon volt. Újra bízik benne, hogy helyre tudják hozni a kapcsolatukat. Angi megjegyzi a srácnak, hogy illene ma egyedül aludnia.

Toncsi következik. Sírva mondja el mennyire bántották a tegnapi ceremónián látottak, de ennek ellenére nagyon hiányzik neki Attila és egy párnával pótolja a csávót éjszakánként. Azt tanácsolja neki, hogy az angyali külső mögött lássa meg az ördögöt Nikiben. Atinak nagyon betalál az üzenet. Sírva fakad.

Inge is üzent Lórinak. Azt mondja két levelet rejtett a csomagjába a férfi, amikor beköltöztek. Az egyikben az volt, hogy érezze jól magát. Ez teljesült. A másikban meg, hogy bízzon meg benne. Ez már nem annyira. Inge felhozza a férfinek, hogy nem az a ember, akit annak idején megismert és gondolkodjon el azon egy kicsit, amit csinál.

Ismerjük már Lórit. Nyilván nem fog. A férfi szerint a kurva kínos megjegyzéseivel semmi probléma nincs és utána megint azt loopolja, hogy nem volt jó ötlet az az eljegyzés. Aztán a lányok beszélnének még erről egy kicsit, de Noel letekeri őket, mert szeretné meghallgatni Dorina üzenetét.

De Dorina nem üzent semmit. Kínos. Roppant kínos.

[prokee]

Mindig, amikor messzi földek konyháját fogyasztjuk, eszembe jut, hogy vajon mindent meg kell-e enni a tányérról. Fordított helyzetben talán így lenne a vietnami a krumplifőzelékben a babérlevéllel. Nézné, szopogatná, próbálná megrágni, de végül nem tudná eldönteni, hogy mit tegyen vele.

Lehet, hogy a fenti tányéron is ilyen a répakorona. Megeszem, aztán mikor megy vissza a konyhára az üres tányér, a nénike kérdi a srácot, hogy hol a répakorona, táncsak nem leesett valahol, mert akkor azt fel kell szedni, Ordnung und Sauberkeit muss sein!

- Megette.

- A RÉPAKORONÁT??? Ne szórakozz, ki az a hülye, aki megeszi a répakoronát?

- Hát, ez megette.

- Szórakozol velem, Ahn?

- Nem, tényleg megette.

- A répakoronát. Megette.

- Meg.

- Baszki, de hülye! Legközelebb, ha ezek jönnek, szólj, nem teszek a tányérjára, mert amilyen hülye, megint megeszi.

Vagy lehet, hogy csak dísz, része a terítéknek.

- Ahn, el kéne futni az Ikeába, megint elfogyott a répakorona, ezek a hülye európaiak folyton megeszik.

- Ne már, anya, múlt héten is voltam.

- Aztán én most mit csináljak, nem teríthetek répakorona nélkül!

- Nemár, nem akarok elmenni, Chemnitzben van legközelebb, az egy óra csak oda.

- Jó, akkor szaladj át a szomszédba, kérj kölcsön pár répakoronát holnapig!

- Melyik szomszédba?

- A Nguyenékhez.

- Anya, az összes szomszéd Nguyen!

- Nekem mindegy, csak szerezz valahonnan répakoronát, így nem nyithatom ki az éttermet!