#megbetegített

[versinator]

Bűntudatod megbetegített

Leterít biztonságosan dróthálók hogymint Kozmikus hegyükön valamije barikám Horgonyoznak kezelába negyedikre labirint Újjai takarodj rohanásban csacsikám

Dirigálást tűrted kidugta jázmint Szétcsavargált rabságából budva lapockám Combjaik lelkedből jöttekmentek kabint Megbénít kihagyja pápuák lánykám

Pillánk húszévnyi részletek injekció Ájulni balladát megláthattad fénytorony Nyujtani újjúlt prüszkölő konszolidáció

Adnotok harmónika szörcsög világítótorony Elveszítheted tücsköké restelli desztilláció Érdektelen vezérnél mérlegnek szurony

[oliiviaxx]

“Nem gyógyulhatsz ugyanabban a környezetben, ami megbetegített"

[nam00n]

és most szeretlek, mintha volnék

megint huszéves;

tested és lelked porcikái:

mind kedves-édes;

kiábrándultságom megint

gyermeki hit lett,

mert azzal gyógyitasz, ami

megbetegített

— te meg a világ, melletted, szabó lőrinc

[hicapacity]

- Mert nem kaptam levegőt. Ezért nem írtam korábban erről. Elnézést! Most lett erőm hozzá, hogy kifejtsem az álláspontomat vagy inkább az álláspontokból felépülő állásvonalamat Böjte Csabáról, gyerekvédelemről, rendszerabúzusról, hitről, gyerekbántalmazásról.

Ömlenek a hírek a tulajdon szüleik vagy nevelőik által megölt, megerőszakolt, iskolában, katolikus gyermekotthonban abuzált gyerekekről, öngyilkos gyerekekről. És nem, ez nem új jelenség, csak eddig nem volt szabad róla beszélni. Áldozathibáztatás, gyöpös, gyenge, gyáva közösségek okán. Pedig nem tudom elképzelni, hogy van olyan ember ma Magyarországon, akit nem érint. Még akkor is, ha máig képes behazudni magának, hogy idilli gyerekkora volt. Senkinek nem volt idilli gyerekkora, ez hazugság. Ha lenne egyetlen ilyen ember, akkor lenne több is, és akkor nem itt tartana ez az ország. Mert boldog emberek nem lennének képesek boldogtalan országban élni. Boldogtalan, frusztrált, megkeseredett és/vagy meggonoszodott társadalom vagyunk. Ideje hát szembenézni vele, hogy amit idillinek látunk, az egy letakart, megfátyolosodott traumahegy.

Engem kiközösítettek az általános iskolai osztálytársaim. Gúnyoltak, vertek, ott bántottak, ahol tudtak. Emiatt én voltam a legtöbbet hiányzó gyerek az iskolában: rendre megbetegített a bánat és a félelem. De otthon jól tanultam, így osztályelső is voltam. Édesanyám vezetőbeosztásban dolgozott jogászdoktorként, meg jó nő volt. Apukám vállalkozó, mérnök, középpolgári jómódban éltünk egészen a kétezres évek elejéig. Én meg stréber voltam, megfelelési kényszeres, mert a mi családunk is bőven diszfunkcionális volt, köszönhetően a pszichopata nagyanyámnak és egyéb családtagoknak mindkét ágról. Minden versenyen ott voltam, legtöbbet meg is nyertem, minden tárgyból eminens voltam, szavaltam, írtam, énekeltem, rajzoltam. Ehhez még fejlettebb is voltam, mint az osztálytársaim, dagi, majd nőies, cicis-segges kamaszlány. Már 10 évesen. A napi gonoszságot otthonról hozták a legaljasabbak, akiket a saját szüleik, és egy pedagógusnak látszó nárcisztikus dög tüzeltek, volt, hogy anyuci volt irigy az én anyukámra, és a lányaik engem bántottak. Persze ezt akkoriban nem szabadott kibeszélni, tabu volt, nem is igaz, biztosan bennem van a hiba, sőt, egyenesen az én hibám... Öngyilkos akartam lenni 12 évesen.

A templom volt a menekülés. Ott minden jó volt. Csodás hitoktató néni és olyan pap bácsik, mint a Legyetek jók, ha tudtok Fülöp atyája. Fel sem merült bennem, hogy a templom nem egy szeretetközpont. Ami fájt délelőtt, azt feloldotta a templomban a hittanóra, a kóruspróba délután. Imádtam. Stuttgartba kiköltözve szintén egy csodás közösség tagja lettem, a fantasztikus Imre atya vezetésével. 2013. február 28-án székely népviseletben csángó népdalokat énekeltem, amikor Böjte atya meglátogatta a közösséget. És nekem az ott tényleg mélyről és szívből jött!

Majd kezdtek érkezni a hírek az egyházon belüli bántalmazásokról. Perintfalvi Rita rengeteget tett azért, hogy a tabuk megszűnjenek Magyarországon is, sorra dőlnek a csontvázak, és nem lehet tovább hallgatni. Én, akinek csodás élményei voltak az egyházat illetően, tartozhatnék azok közé, akik Ritát bántják, hogy mindezt kitalálta, nem is úgy volt, csak azért, hogy ne kelljen szembenéznem azzal, amit Fábián atya tett, mert bizony mégsem volt nálunk sem olyan tökéletes minden. Fábián atya gúnyolt engem, beállt azok közé, akik délelőtt az iskolában bántottak. A kórusban megfúrtak, és egy hamisan nyekergő lány vette el a szólókat, hiába érdemeltem volna én a tehetségem szerint azokat.

Ott is bőven volt intrika, irigység és gonoszság, csak én akkor még nem voltam elég erős ezekkel szembenézni. Mert akkor mi maradt volna szép emlék a gyerekkori közösségekből? A begyöpösödött kisvárosban, ami m��ra eljutott odáig, hogy 2 napja olyan polgármestere van, akivel szemben már ellenfelet sem volt értelme indítani, így a fideszes 1510 szavazattal vezethet egy 19 ezres várost. Kicsinyes, kisszerű és pitiáner, bántalmazó, mérgező közeg volt az már akkor is, csak gyenge voltam szembenézni vele. Magamat okoltam, pedig egy gyerek nem hibás azért, ha a felnőttek bántják, akár azzal, hogy nem akadályozzák meg a gyerektársakat a csúfolódásban, aljasságban, verekedésben! Mert egy gyerek kiszolgáltatott, fizikailag és érzelmileg, a nevelők, pedagógusok, papok és hitoktatók feladata pedig az, hogy megvédjék!

Amikor egy be nem gyógyult sebet lesminkelnek, az attól még rohad tovább, üszkösödik: végtagvesztéshez, halálhoz vezet. Ilyen a katolikus egyház, ilyen az országunk, ilyen még sok ország, ilyenek a kisközösségek: testek, amelyek belül időzített bombaként rohadnak, és bármikor kibuggyanhat belőlük a gennyes trutyi. Bugyog is rendesen. Mert ha nem tisztul ki, a test meghal. Ez tehát életérdek, létkérdés. A tisztulás fájdalmas, vágni kell hozzá, fertőtleníteni, de csak így van esély a gyógyulásra.

Most sem a múlt lesminkelésének van itt az ideje! Én elhiszem, hogy nagyon fájó szembenézni azzal, hogy sosem szerettek azok, akikről azt hitted, te vagy a mindenük. Mert a gyerek az önértékelését a tekintélyszemélyek visszajelzéseire építi. Ha egy szülő nem szeret, ha egy nevelő visszaél a bizalmaddal, azzal azt üzeni, hogy nem érsz semmit. Ezért gyengék szembenézni a múlt- és egyházmentegetők a valósággal, ezért hazudják tökéletesnek a magyarságot, a kereszténységet, pedig hát Úristen, de tökéletlen!

Böjte Csaba "gólyamamának" hiszi most magát, szerintem ideje bevonulnia egy zárt intézetbe. Én is mentegettem eddig, azt mondtam, minden pártállami benyalását megbocsátva, hogy a gyerekekért teszi, nekik gyűjt pénzt, vállalja az elköteleződést az antikrisztussal, mert egyszer majd megküzd vele. Édes Isten, de naív voltam! Jó, erre nem most jöttem rá, hanem már sokkal korábban. Nem hallgattam azokra, akik szerint rossz ember, aki a gyerekeket csak eszköznek tekinti, és egy hatalommániás pszichopata valójában. A legfanatikusabb hívőnek is át kell értékelnie őt annak fényében, hogy éveken át tudta, mi zajlik a gyerekotthonban, de nem tett semmi érdemlegeset! Most akar gólyamamásodni, amikor nem lehet tovább sumákolni? És ne higgyük, hogy ez az egyetlen ilyen eset! A kiszolgáltatott kisgyerekek ugyanis vonzzák a szörnyetegeket! A szörnyek természete ilyen. A gyermekvédelem és az egyházi személyek, nevelők dolga fellépni ezek ellen, és megvédeni a kicsiket és nagyokat is!

Amióta a magyar katolikus egyház a pártállami feudális hűbérlánc tagjává küzdötte le magát, én már nem tartozom a magyar katolikus egyházhoz. A hitem az enyém, igyekszem jó ember lenni. Hiszek az együttérzésben, a könyörületben, a másokon való segítésben, a bosszúállás elutasításában, a kiszolgáltatottak védelmében, az elfogadásban addig, amíg az elfogadandó nem bánt másokat vagy engem. És hiszek az önvédelemben is. Oh wait... Mintha ezeket hangsúlyozta volna Jézus is! Ja, hogy őt ma is simán megkínoznák azok, akik amúgy az ő nevével takaróznak... Köpni kell ezektől az álszent mocskoktól. Egyre kevesebb dolog háborít fel, meg pedig már alig tud lepni valami. Már csak az undor, a megvetés van bennem a kereszténységre mellet döngetőkkel kapcsolatban. Viszont annyira még nem vagyok krisztuskövető, hogy a lelki üdvükért imádkozzak. Vagy inkább racionális vagyok, hiszen a tudomány ismeri már az agyi strukturális deformitást, ami gyógyíthatatlan, és ami a pszichopata agyat okozza. Ezek ellen egy eszköz van: kiiktatni őket a társadalomból. Bezárni, elkülöníteni. Aki rábízottat, neki kiszolgáltatottat, de bárkit bánt, annak nincs helye az emberek között, mert ő maga embertelen. Viseljen reverendát, vagy éppenséggel öltönyt, hívják Kaleta Gábornak vagy XY atyának, bácsinak vagy akár néninek!

Bálint Natália – Oszd meg bátran!

[kiss-me-violently]

Ha szerepjátékkal kellene a kapcsolatunkat bemutatni, akkor az így szólna:

Egy haldokló madár voltam, akinek törött volt a szárnya. Befogadtál, másfél évig gondoztál, de egy szűk, komor kalitkában tartottál. Meggyógyítottál, de a kalitka megbetegített. Elszöktem, de lezuhantam. Nem tanítottál meg újra repülni. Azóta csak zuhanok.

[betekert--erzelmek]

Én már csak utálni tudok,

Szeretni nem. Mert minek?

Mind közömbös és undok.

Néha remélem, hogy tévedek

Mégis haragszom a világra,

Csakhogy valamit érezzek.

Köpködnek és utálnak,

Köpnek még az égre is,

S elfeledik, hogy alatta állnak.

És én csak bánni tudom,

Hogy ember vagyok ott,

Ahol pusztít a világuralom.

Nem hiába mondom;

Nem szeretek. Minek?

Gyűlölök és undorodom.

Megbetegített a mocsok,

Már könnyek közt is röhögök.

Ez vagyok, de nem bánhatom,

Úgysem hajlok meg óriások előtt,

Szeretni fájdalom.

Egy gusztustalan ártalom

[1mondatban]

hajlamosak vagyunk elfelejteni dolgok valódi értelmét. (távoli a témától, de az egyik "kedvencem" a metto-mozgalom, ami egy nagyon fontos témát baszott el, ezáltal egy valós problémát sikerült félrevinnie.)

az eredeti népszokás egy tök bájos dolog, most viszont gyakolrtailag arról beszélgetünk, hogy a bunkó férfiak mit csináltak belőle az évszázadok alatt. vödör jéghideg vizekkel megbetegített gyereklányoktól kezdve, részeg férfiak által összefogodozott és összekölnizett lányokig, asszonyokig . nem folytatom, ti is írtátok.

én három nőt locsoltam meg tegnap: a feleségemet, az anyósomat és a feleségem legjobb barátnőjét, mindhármat szódával. nem eláztatva őket, épp csak jelzésértékkel. mindhárman örültek neki. mert fontos a számukra, hogy egy férfi nőként gondol rájuk, húsvétkor is.

kaptam csokinyulat és csokitojást, mindenki örült, röhögtünk, aztán jót beszélgettünk.

így is lehet - ha mindenki benne van.

Én annyira hálás vagyok a sorsnak, hogy nem kell küzdenem a “locsolókkal…”. Ezer éve nem szokás nálunk…

Apukám “locsolása” hiányzik a legjobb, mikor azzal ébresztett, hogy leöntött egy nagy pohár vízzel…🥺😅 Aztán normálisan a SAJÁT parfümömmel is meglocsolt a cuki vigyorával🥺❤️ ez hiányzik… semmi több❤️

[hanselbeck]

Diszkriminálják az erős immunrendszerem!

Hatalmas mértékű a düh, frusztráció és harag azzal kapcsolatban, hogy az állam már különbséget tesz állampolgárok között aszerint, hogy rendelkezik-e "védettségi" kártyával, így egyes állampolgárokra lazább szabályok vonatkoznak, mint bárki másra. A "diszkrimináció" a leggyakrabban elhangzó hívószó, de az "erős az immunrendszerem" és a "nem félek semmitől" is gyakran belekeveredik a vitákba.

Fordított szerepben

A járvány első szakaszában, mikor még nem voltak védőoltások akkor a járványszkeptikusok kedvenc érve az volt, hogy aki fél az maradjon otthon és hagyják a többieket élni. Most egy fordított felállást látunk: Aki fél felvenni az oltást, annak kell otthon maradnia és hagynia a többieket élni.

Ez a fordulat minden bizonnyal hatalmas frusztrációt szül, miközben hónapok óta tudjuk, hogy az újranyitás feltétele az oltás. Nem érhetett senkit újdonságként, hogy utazni, mozizni, múzeumba járni a járvány legyőzéséig annak lesz lehetősége, aki igazolhatóan védett, mert beoltatta magát vagy nemrég átesett természetes úton a betegségen.

Mellesleg akiket az elmúlt 14 hónapban rettegő birkának neveztek, mert odafigyelt a maszkhordásra, nem járt moziba és rendszeresen mosta a kezét, attól most ne várjanak egy csepp megértést sem a diszkriminálás kapcsán a járványszkeptikusok. Hiába mutogatnak az emberi alapjogokra, köztük ott van az egészséghez fűződő jog is.

De az én immunrendszerem erős!

Mindannyian örülünk, hogy erős immunrendszerrel rendelkezel, csak éppen ez rajtad kívül senkit nem kell érdekeljen. Élnek még mások is körülötted, akik esetleg nem ennyire szuperhősök, így a vírus benyelése csak részedről önként felvállalt kockázat, akik körülötted vannak nem biztos, hogy ugyanennyire önként vállalják, márpedig őket megfertőzheted.

Mellesleg amit te erős immunrendszernek nevezel a diabétesz kapuját jelentő étrendeddel, elhízással, vérnyomás problémákkal, mozgásszegény életmódoddal, alkoholhoz fűződő viszonyoddal, dohányzással, asztmáddal és egyéb nyűgjeiddel, az inkább vicc kategória. Akinek nem inge, ne vegye magára, de ezek népbetegségek, gyerekektől az idős felnőttekig mindenkinél előfordul egyik-másik és a kiugróan rossz magyar halálozási statisztikák fő felelősét itt kell keresni. Így kár túlértékelni az immunrendszeredbe vetett hitet csak azért, mert a SARS-Cov2-nél sokkal veszélytelenebb és a szervezeted által már jól ismert vírusokon két tüsszentéssel túl tudsz jutni.

Már csak azért is, mert az erős immunrendszer ugyanúgy az ellenséged lehet, mint a gyenge ha a tested nem úgy reagál rá, mint 2 éve egy szokásos náthára. Ez számos új vírusnál van így (tankönyvi példa a spanyolnátha), hogy az immunrendszered lehet a gyilkosod, mert az ismeretlen betolakodóval még nem tud mit kezdeni és olyan mértékű ellentámadásba lendülhet, ami a gazdatestet is megöli vagy megnyomorítja. Az oltás amúgy pont azon segít, hogy a szervezetet már ne érhesse idegenként a vírus, nem fogja túlreagálni a védelmet.

Nyájban az immunitás

A koronavírus járvány kitörése óta rengetegszer hallottuk a nyájimmunitás kifejezést és a lezárásellenes, oltásellenes tábor érvel azzal, hogy hagyni kell a járványt menni a maga útján, így érjük el a nyájimmunitást. Csak a valóság nem igazolja ezt: Olyan hamar újra lehet fertőződni, hogy mire a vírus végigmegy a lakosságon, már kezdheti elölről. Természetes úton nem érhető el a nyájimmunitás, erre a koncepció mellett eleinte kiálló országok is rájöttek már.

A nyájimmunitás viszont elérhető oltással, ami egyfelől gyorsabb ütemben is beadható, mint ahogy a lakosság átfertőzné magát természetes úton, másfelől pedig hosszabb távú védelmet ad. Hiába érvel azzal bárki, hogy az oltás sem ad 100%-os védelmet, ha kellően nagy arányban vannak beoltva az emberek, akkor az egész járvány tokkal-vonóval tűnik el, szelídül meg és kerül oda, ahol most az influenza van. Ezt akarjuk, nem?

A nyájimmunitás nem csak országnyi ember léptékében értelmezhető, hanem munkahelyi, családi, baráti közösségek tekintetében is. Ezért van az, hogy aki "igazoltan" védett, annak megengedhető, hogy egy étterem zárt, belső terében is összegyűlhessen, mert az a társaság odabent egy olyan kis közösséget alkot, melyen belül már megvan a nyájimmunitás, jelentősen alacsonyabb a fertőzésveszély. De ha vegyesen ülnek védettek és nem védettek, akkor az növeli a fertőzés esélyét és mivel mint említettük a vakcina sem 100%-os védőpajzs, azok is nagyobb eséllyel vannak kitéve a megbetegedésnek, akiket már beoltottak.

Szükségünk van a nyájimmunitásra, oltással elérhető és aki felveszi, az előbb mehet be olyan helyekre, ahova mások nem. Van ennek egészségvédelmi oldala, másfelől pedig a közösség így hálálja meg a tagjainak, hogy aktívan tesznek a járvány felszámolása érdekében. Ha nem akarod felvenni az oltást, az a te szabad döntésed, de cserébe a védettek nem óhajtanak veled egy helyen mulatni, nem azért mert utálnak téged, hanem mert ezzel borulna a nyájimmunitás.

Áteshetsz természetes úton a betegségen (elvégre nem félsz tőle és erős az immunrendszered), utána neked is lesz kártyád arról, hogy nem kell megállnod a kocsma teraszán, hanem bent is ihatsz. Ha sem így, sem úgy nem járulsz hozzá a nyájimmunitáshoz, akkor sajnos ki kell várnod míg véget ér a járvány, ami az oltási hajlandóság függvényében lehet rövid vagy hosszú idő.

Nem véd a továbbadástól, hülyeség az egész!

Ez a kijelentés ebben a formában csak a szövegkörnyezetéből kiragadott, Gődény-félék által fegyverként használt baromság (amiről amúgy klinikai szakgyógyszerész diplomával rendelkező embernek illene tudnia). Tény és való, hogy az oltás elsősorban nem arra van kifejlesztve, hogy a továbbadástól védjen, de indirekt módon ilyen hatása is van.

Amikor valaki megbetegszik a vírustól, az nem okvetlenül azt jelenti, hogy találkozott egyetlen, levegőben keringő páracseppen megtapadt magányos víruskával, hanem azt, hogy a szervezete akkora vírusterhelésnek volt kitéve, mely megbetegítette. Ha kevesebb ilyen vírusos partikulumnak vagy kitéve, kisebb eséllyel fertőződsz meg és/vagy leszel beteg. Ehhez az kell, hogy az emberek kevesebb vírusos partikulumot eresszenek ki a környezetükbe.

A fertőzött nem feltétlenül jelent beteget (ezt a PCR-teszt tagadók már nagyon jól tudják), ahogy a beteg sem jelent feltétlenül köhögő-prüszkölő takonypermetezőt. A betegség nélkül fertőzött, tünetmentesen beteg és a tünetes beteg más-más mértékben ürít vissza a környezetébe vírusokkal terhelt partikulumokat. Ha az oltás megvéd attól, hogy minél kevésbé legyél beteg, akkor a továbbadás esélyét is csökkenti. Nem nullára, ez igaz. Kérdés, hogy kell-e ezen az általános iskolai biológia tananyag szintű dolgon ennyit rugózni.

Nem tudjuk mi van az oltásban!

Nyilván ez a kijelentés nem az oltóanyag összetevőire vonatkozik, hanem abból az egyébként jogos ellenérzésből táplálkozik, hogy ezek az oltóanyagok nem normális, békeidős engedélyezési procedúrán mennek át, hanem gyorsított, vészhelyzeti eljárásban kapnak átmeneti engedélyt.

Ez azonban nem jelenti, hogy nem tudjuk mi van bennük, de tény, hogy az igazán hosszútávú klinikai tesztek még nem zajlottak le (hiszen azok most zajlanak akkora mintavételen, amelyre ritkán van példa a történelemben). Viszont az oltásokról és esetleges mellékhatásairól még így is messze többet tudunk, mint magáról a vírusról, mely ráadásul folyton mutációkon esik át. Amilyen oltóanyag eljut a harmadik klinikai fázishoz, az már nem egy hátsó szertárban összekotyvasztott történet, amit "puding próbája az evés" alapon próbálgatnak, hogy megtudják, hogyan működik (azt már pontosan tudják ebben a fázisban) és nem is kísérleti egér a benne résztvevő több tízezer önkéntes.

Aki inkább a természetes megbetegedésre esküszik, az egy nagyobb ismeretlent enged be a szervezetébe. Felvállalhatod, ez a te dolgod, csak nem árt ezzel tisztában lenni. De a post-covid ambulanciák már így is tele vannak olyanokkal, akik hosszútávú mellékhatásoktól szenvednek a betegségük után hónapokkal is, pedig a klasszikus tüneteik (láz, köhögés, izomfájdalom) enyhék voltak. Számomra logikusabb a nagyobb ismeretlentől és a nagyobb rizikót jelentő dolgoktól jobban tartani, de ahány ház, annyi szokás.

Diszkriminál a kártya? Igen, de...

Nem fogom a kérdést alkotmányjogi szempontból vizsgálni, megtették helyettem mások. A TASZ diszkriminatívnak nevezte a védettségi igazolványt, erre pedig sokan ráharaptak, pedig fontos lenne érteni, hogy mi mellett vagy ellen álltak ki.

A TASZ állásfoglalása is az, hogy a védőoltást elutasítók vagy védettségüket egyéb módon igazolni nem tudók átmeneti kizárása a szolgáltatások egy meghatározott részéből önmagában nem alkotmányellenes, hiszen az életvédelmi célok fontosabbak, mint az, hogy Gipsz Jakab oltáselutasító bemehet-e a kocsmába vagy csak a teraszán ülhet.

Éppen ezért nem is a szabályozást nevezte diszkriminatívnak, hanem azt a kártyát, amivel mentesülni lehet a korlátozások egy része alól, mivel a védettségi igazolvány nem is a védettséget igazolja. Sokan 1-2 héttel az első oltásuk után megkapták, pedig a védettséghez (a legtöbb vakcina esetén) eleve két dózis és ennél sokkal több idő eltelte szükséges. Ezzel a szabályozás célhoz kötöttsége sérül. Ilyen értelemben valóban diszkriminatív, de nem a célja, hanem a rossz megvalósítás miatt.

Hülyék a szabályok, csak rákényszerítenek az oltásra!

Valóban van rengeteg hülye szabály, mind tudjuk, hogy az állatkertbe nem lehet bemenni a védettségi igazolvány nélkül, bezzeg a teraszokon lehet egymás szájában lenni. Teljesen jogos ezen fennakadni, de ennek nem kell szükségszerűen az oltáson csattannia.

Ahogy a témához sem kell okvetlenül úgy hozzáállni, mint ahogy a végletekig polarizált, szélsőségekben gondolkozó és egymást szarral dobáló magyar közéletben már megszoktuk. Ausztriában élő barátok például mesélik, hogy naponta teszteltethetik magukat teljesen ingyenesen és a kapott igazolással az oltottakhoz hasonló mentességet élveznek. Emiatt aki várni szeretne még egy kicsit az oltással, hogy lássa nem okoz problémákat és hatásos, az is megteheti, de cserébe elvárás tőle, hogy igazolja nem fertőzött.

Lehetne arról vitázni, hogy nálunk ezt miért nem teszik lehetővé? Lehetne, mégsem ezt tesszük, hanem birkának nevezzük az oltottat, birkának nevezzük az oltást nem kérőt és így az egész kérdés polgárháborúvá válik épp úgy, mint ahogy a politikai hovatartozás is, csak ebben máshol vannak a törésvonalak.

Én nem bántom azt, aki oltást nem kér, de cserébe mindent megtesz azért, hogy a járvány terjesztésében ne vegyen részt: Hordja helyesen a maszkot, elfogadja azt, hogy étteremnek vagy kocsmának csak a teraszát használhatja, netalántán tesztelteti magát sűrűn, tünetek mellett pedig végképp otthon marad a fenekén.

De sajnos ez a réteg egy nagyon szűk kisebbség, inkább az látszik, hogy az oltástagadáshoz rendszerint az a mentalitás társul, hogy szarjunk a járványra, nincs járvány, nem is halálos, kitaláció, gyíklények világuralma és haljon meg aki túl gyenge túlélni mert ez a természet rendje. Hát veletek akkor sem szívnék szívesen egy levegőt, ha járvány sem lenne.

Könnyen okoskodsz beoltva!

Nem vagyok (még) beoltva. Így én is kimaradok egyelőre nagyon sok olyan szolgáltatásból, melyekre igényem lenne. Elfogadom, hogy most ez van. Ültem viszont már néhányszor teraszon meginni egy-két jó sört, süt a nap, meleg van és a sajtóban keringő fotók ellenére igenis megtalálhatók az olyan teraszok, ahol nincs brutális tömeg. Ha lenne kártyám sem akarnám a négy fal között tölteni a szabadidőm. Voltam már eleget az elmúlt 14 hónapban.

---

Update: Megkaptam az első oltásom 05.13-án és a másodikat 06.11-én, nem sokkal ezután a belföldi korlátozásokban megszűnt a különbségtétel az oltott és oltatlanok között, de 2021. 08. 21-én a kormányinfóból kiderült, hogy amint a negyedik hullám megérkezik, visszavezetik a korlátozásokat, amik alól az oltottak ismét mentesülni fognak.

[kaici]

Asirpa & Szugimoto

Múltkor említettem, hogy az elején kizárólag Asirpa és Szugimoto lenyűgöző párosa miatt néztem a Golden Kamuyt. Nézzük meg, mi olyan magával ragadó egy háború borzalmait átélt japán katona és egy talpraesett fiatal ainu lány kapcsolatában!

Asirpa (アシㇼパ): tizenéves ainu lány, aki édesapja tanításait követve éli életét a hagyományos ainu kultúrának megfelelően. Tiszteli a természetet és hisz a benne lakozó istenekben (kamuy). Rendkívüli tudással rendelkezik növényekről, állatokról, vadászatról, ételkészítésről és gyógyításról. Nagyon határozott fiatal lány, aki tiszta lényével és bűntelen gondolataival ellensúlyozza a manga világának romlottságát. Apja, Wilk azonban egyáltalán nem nőies szerepet szán a jövőbeli Asirpának: rendszeresen vitte magával vadászni és titkon minden tudást átadott neki, ami ahhoz kellhet, hogy egyszer a lány lehessen a függetlenedni vágyó ainuk vezéralakja. Wilk ráadásul belekényszerítette Asirpát az aranyért folytatott küzdelembe azáltal, hogy olyan kódot tetovált a fegyencekre, melyhez állítólag egyedül Asirpa tudja a kulcsot.

Szugimoto Szaicsi / Halhatatlan Szugimoto (杉元 佐一 / 不死身の杉元): fiatal háborús veterán, aki megjárta az Orosz-japán háborút (1904-1905). Elképesztő küzdeni akarása, vakmerősége és gyorsan gyógyuló sebei miatt kiérdemelte a “halhatatlan” jelzőt. Egy nagyon egyszerű és kedves ember, aki szívén viseli mások sorsát, ugyanakkor a háborús élmények miatt úgy érzi, már sosem lehet régi önmaga. Élete azonban már a katonaság előtt összeomlott, mikor családját megbetegítette a tuberkulózis. Szugimoto a betegségtől tartva arra kényszerült, hogy elhagyja szülőföldjét, s azzal együtt szerelmét, Umekot is. Annyi vigasza volt csak, hogy Umeko a férfi legjobb barátjának, Toradzsinak a hitvese lett, mert így biztonságban tudhatta a lányt. Ám mikor barátja a szeme láttára hal meg a harcmezőn, Szugimoto rádöbben, hogy ő az egyetlen, aki segíthet a szemműtétre váró, lassan megvakuló özvegy Umekon.

Asirpa és Szugimoto a manga 2. fejezetében lesznek szövetségesek, miután Asirpa segít legyőzni Szugimotonak egy megvadult emberölő medvét. Asirpa ekkor még úgy hiszi, apja az egyik az arany miatt megölt hét ainu közül, és szeretne utánajárni a történteknek. Szugimotonak csupán pénz kell, hogy orvoshoz vihesse és segíthesse fiatalkori szerelmét, Umekot. Két különböző szándék vezérli őket, de a céljuk közös: megtalálni az ainuk elrejtett aranyát. Mivel Asirpa kijelenti, hogy ő senkit nem akar megölni az aranyért vívott harcban, Szugimoto mint veterán katona vállalja a munka piszkos részét: “Te o jogoszu no va ore ga jaru. Asirpa szan va csie dake kasite kure.” (”Én leszek az, aki bemocskolja a kezét. Asirpa, tőled csak a tudásodat kérem.”) - mondja a lánynak. A történet későbbi fejezeteiben bebizonyosodik, hogy Szugimoto a végsőkig tartja a szavát, és nem hagyja, hogy Asirpa kezéhez vér tapadjon. Ettől is olyan nagyszerű a karaktere.

 “Ore va kane da. Asirpa szan va oja no kataki. Mokuteki va csigaedo micsi va onadzsi. Futari de te o kumeba oni ni kanabó da.” (“Én a pénzért csinálom. Te apádat akarod megbosszulni. A célunk nem egyezik, de az utunk közös. Ha mi ketten összedolgozunk, pokoli erősek lehetünk”) - mondja elszántan, majd megkezdődnek közös kalandjaik. Nagyon tetszik az oni ni kanabó kifejezés. Szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy “fémhusángot az ördögnek”, átvitt értelemben: erősebbé tenné valakit. Ráadásul szerepel benne az arany írásjele is, fém jelentésben (金).

Röviddel ezután konfliktusba keverednek egy tetovált bőr miatt: egy japán katona támadja meg őket a 7. hadosztályból, akik szintén a bőrök gyűjtésébe kezdtek. A mesterlövész Ogata a támadó, aki azonban puskája nélkül alulmarad a Szugimotoval való küzdelemben. (Az más kérdés, hogy mit keresett Ogata látszólag egyedül az erdőben, és miért cselekedett a hadosztály tudta nélkül, de ez majd egy másik bejegyzés témája lesz.) Szugimoto épp készül leszúrni őt, mikor Asirpa megállítja:

Asirpa tiszta lelkiismeretével nem szereti a felesleges gyilkolást, de mint kiderül, Szugimoto sem örömből gyilkol, csak a háború hagyott nyomot a lelkén: “Asirpa szan. Ore va szacudzsinkjó dzsa nai... demo koroszareru kurai nara csúcso szezu koroszu.” (“Én nem élvezem a gyilkolást, Asirpa. De... ha az életemre törnek, hezitálás nélkül ölök”). 

Ez még csak kapcsolatuk kezdete, de már itt tisztázódik Asirpa szerepe: ő lesz az erkölcsi iránytű Szugimoto számára. Nagyon szeretem, hogy a férfi általában a tiszteletet kifejező -szan utótaggal szólítja meg Asirpát. A tisztelet szólhat is a lánynak nemcsak tudása, hanem morális tisztasága miatt is. (Azért hozzátenném, hogy mégiscsak egy gyerekről van szó, tehát annyira nem különleges dolog ez részéről.)

Asirpa és Szugimoto szövetsége olyan erős, hogy a 81. fejezetben sem szakad meg, mikor Hidzsikata és Szugimoto csoportja találkozik Edogai házában a bányarobbanás után. Pedig Nagakura megvásárolná Szugimotoék tetovált bőreit, és így Szugimoto pénzhez jutna, mégsem megy bele az alkuba. Már nemcsak róla van szó, hanem Asirpáról is, akinek ígéretet tett, hogy segít kideríteni az igazságot apjáról, Nopperabóról: “Nopperabó ni ai ni itte tasikametai koto ga aru.” (”Találkozni akarunk Nopperabóval, hogy meggyőződhessünk valamiről.”). Saját érdekeit félredobva, önzetlenül utasítja el Nagakura ajánlatát. 

A feszült hangulatot félbeszakítja Asirpa gyomorkorgása (コロコロ - koro-koro). A lány számára ez természetes, hiszen az éhség az élet része, Szugimoto azonban jól felidegesíti magát rajta :) Még egy aranyos jelenet van később a 95. fejezetben. Asirpa elalszik a kunyhóban míg a férfiak taktikai megbeszélést tartanak Siraisi kiszabadításáról, és Szugimoto hiába lenne kíváncsi a lány véleményére: “Dame da... onemu no dzsikan da.” (”Reménytelen... Alvásidő van”.). Asirpa nekidől Hidzsikata Tosizónak, aki az ölébe veszi a lányt. Szugimoto ezt gyanakodva szemléli, hiszen korábban már bebizonyosodott, hogy Hidzsikata nem feltétlen jó szándékkal érkezett. Az animében Szugimoto kiveszi az alvó Asirpát Hidzsikata ��léből, és egy félreeső helyre fekteti: “Hottoke jo. Nemui to kigen ga...” (”Hagyd békén. Ne tudd meg, milyen kedve van, ha álmos...”). Nem sokra rá azonban Asirpa felébred, és mint aki követte a taktikai megbeszélést, emlékezteti barátját: “Szugimoto... koroszanakute szumu ningen va koroszu na.” (”Szugimoto... ne ölj olyan embereket, akiket nem szükséges.”).

Kettejük számomra legmeghatóbb jelenete a Daiszecuzan hegyen játszódik, a manga 100. fejezetében. A hóvihar elől menekülve egy kibelezett őz testébe bújnak szorosan összeölelkezve. Amíg kint tombol a vihar, ők odabent őszinte beszélgetésbe kezdenek. Szugimoto szavai saját magára is vonatkoznak, mikor elmondja, hogy a háború mennyire képes megváltoztatni az embert: néhányan vissza tudnak térni háború előtti önmagukhoz, de vannak, akiknek a szíve örökre a csatatéren marad, és hiába térnek vissza Japánba, már nem lesznek régi önmaguk. A mindig éhes Asirpa azonban megzavarja az elmélkedését. Elkezdi enni az őz máját, és így az ételekre terelődik a szó. Kiderül, hogy Szugimoto kedvenc étele az aszalt datolyaszilva (hosigaki), és eltűnődik azon, hogy évekkel ezelőtt evett utoljára hosigakit, még a háború előtt. Asirpa egyszerű és józan logikájával sírásra készteti Szugimotot: “Szugimoto mo hosigaki o tabetara szenszó e iku mae no Szugimoto ni modoreru no kana. Szubete ga ovattara... Szugimoto no kokkjó e cureteike. Vatasi mo hosigaki o tabetemitai.” (”Ha újra ehetnél aszalt datolyaszilvát... talán visszatérhetnél a háború előtti önmagadhoz. Ha ennek az egésznek vége, vigyél magaddal a szülővárosodba. Meg akarom kóstolni az aszalt datolyaszilvát.”) – mondja a férfinek. Szugimotonak eszébe jut, mennyi mindent veszített el a háború előtt és alatt, és néma sírásba kezd Asirpa háta mögött.

Szugimoto és Asirpa a manga 138. fejezetében elszakadnak egymástól. Asirpának azt mondják, hogy Szugimoto meghalt, a férfi azonban minden erejével azon van, hogy megtalálja őt. Valójában erről szól az anime harmadik évada. Szugimoto mihamarabb véget akar vetni az arany utáni hajszának, hogy Asirpát megmentse az egyre veszélyesebb játszmáktól, és hogy a lány megtudhassa az igazságot édesapjáról. Asirpa azonban Szugimoto nélkül sem csügged, Kirorankéval, Ogatával és Siraisivel folytatja tovább az útját az arany ígérete felé, miközben meg van győződve arról, hogy barátja még mindig életben van: “Nani itterun da!? Siraisi... Szugimoto ga sinderu vake nai daro. Aicu va ‘Fudzsimi no Szugimoto’ da zo.” (“Miről beszélsz, Siraisi!? Szugimoto nem lehet halott. Hiszen ő ’Halhatatlan Szugimoto’!”).

Asirpa megérzései most sem csalnak. Szugimoto azonban nem csak hogy életben van, nincs is olyan messze a lánytól, mint azt gondolná. A férfi jó nyomon jár, s bár nem tudja pontosan, merre vitték a lányt, minden követ megmozgat, hogy a rábukkanjon. Minden faluban kérdezősködik, és akinek csak lehet, megmutatja Asirpa fényképét. Próbálkozásai sikerrel járnak, mikor egy Asirpa korú fiatal lány felismeri őt. Mikor megemlíti, hogy Asirpa j��ízűen evett náluk, s közben azt mondogatta, hogy hinna hinna, Szugimoto teljesen biztos benne, hogy barátja nyomára bukkant: “Asirpa szan da. Macsigai naku Asirpa szan da ze. Tasika ni kono mura ni ita. Jappari Karafuto ni kitetanda...!!” (”Asirpa az. Semmi kétség, hogy Asirpa az. Tehát ebben a faluban járt. Valóban Szahalinra jött...!!”). Nagyon szeretem, mikor Szugimoto arca Asirpa hatására átvált ilyen jóságossá. Tényleg azt sugallja, hogy a lány segítségével Szugimoto vissza tud találni háború előtti önmagához. Nem gyakran láthatjuk így.

Később, a 167. fejezetben egy reménytelen szituációban láthatjuk Szugimotot. Tanigakival és Csikapasival együtt kint rekednek egy hóviharban, és nem tudnak védekezni a fagyos szél ellen. Szugimoto a hidegtől félig eszméletlenül hallucinálni kezd. Először háborúban elesett bajtársa, Toradzsi vérben fürdő alakja tűnik fel előtte, aztán saját maga által kegyetlenül lemészárolt orosz katonák alakját látja, végül megjelenik a fény. A fényből azonban Asirpa keze tűnik fel, aki lényével ellensúlyozza a férfi által átélt borzalmakat, és húzza vissza Szugimotot az életbe. Ahogy a férfi magához tér, valóban fényt lát: a menekülést jelentő világítótorony fénye az, amit Koito és Cukisima indított el.

A 188. fejezetben találkoznak újra a jégen, egy nagyon feszült jelenetben. Szugimoto épp akkor talál rá Asirpára, mikor szemtől szemben áll a mesterlövész Ogatával, nyilat és puskát szegezve egymásra. Szugimoto kiáltására Asirpa annyira meglepődik, hogy véletlenül elengedi a mérgezett nyilat, ami belefúródik Ogata jobb szemébe. Szugimoto gondolkodás nélkül lép, és a mérget kiszívva megmenti az aljas mesterlövészt: “Ano ko o hitogorosi ni va szaszenee. Omae no si ni koreppoccsi mo kakavaraszeru mon ka jo!!” (”Nem hagyom, hogy gyilkost csinálj belőle! A te halálodnak kicsit sem lesz köze a lányhoz!!") – üvölti dühösen az ájult Ogatának. Szívesen hagyná veszni a mesterlövészt, de tudja, hogy ezzel Asirpa tisztaságán esne csorba, ezért a lány védelmében próbálja elkerülni a férfi halálát.

Miután már semmi nem áll útjukban, végre megölelhetik egymást. Nagyon tetszik, ahogy közben a kép alsó sarkában a puska jelképesen belecsúszik a vízbe:

A 197. fejezetben egy orosz klinikán kezelik az eszméletlen(nek tűnő) Ogata sebét, miközben Szugimotoék kint várakoznak. Ogata lenne az első, akinek a halála Asirpa lelkén szárad, hiszen a lány megesküdött, hogy senkit nem fog megölni az arany után való kutatás során, és őt sem szándékosan lőtte meg a nyíllal. Mikor az orosz orvos közli velük, hogy a férfinak már nem sok van hátra, és valószínű még az éjjel meg fog halni, némi gondolkodás után Szugimoto a rendelőbe megy: “Nantoka taszukerarenai ka tanondemiru.” (”Megkérdem, nem lehet-e bármi módon megmenteni.") - hazudja Szugimoto a többieknek, miközben egyedül belép az épületbe. A terem ajtaja előtt azonban arca komolyra fordul, és kést ránt. Ha már Ogatának tényleg nincs sok hátra, úgy gondolja, inkább leszúrja őt, mintsem hagyja, hogy gyilkossá tegye Asirpát. Korrekt tőle ez a gondolkodásmód, hiszen a történet elején ő vállalta a piszkos munkát, garantálva Asirpa tisztaságát. Ott a szurony a kép jobb alsó sarkában:

Az anime harmadik évada itt ér véget, és az én elemzésem is eddig tart most. Számomra ezek voltak eddig a legemlékezetesebb pillanatok. Úgy érzem, kettejük önzetlen kapcsolata az egyetlen tiszta és becsületes dolog az egész mangában. Mentes mindenféle hazudozástól, erőszaktól és perverziótól. Azért is működnek olyan jól együtt, mert nyitottak és elfogadóak egymás felé. Ezt jól mutatják az étkezésekhez kapcsolódó vicces csitatap, hinna és oszoma jelenetek (ezekről lesz majd egy külön poszt).

Nagyon tetszik az a törődés, amivel Szugimoto viszonyul Asirpához: olyan, mint egy báty, aki őszintén tartja a szavát és minden erejével védi a lányt. Asirpa pedig tiszta és természetes gondolkodásmódjával talán képes lesz arra, hogy visszavezesse Szugimotot háború előtti önmagához. Nagyon örülnék, ha a manga azzal a képpel érne véget, hogy Asirpa és Szugimoto hosigakit falatoznak a férfi szülőföldjén.

[versinator]

Eperért pillanatonkint

Öregebben bimbóit álmélkodhatott visszahozni Idegszál szirteket lézengő példázni Forditva fehérfekete rabszolgád logika Tízért cserzi határról afrika Sirámra válasznak sugalmát bűnei Versekre ődöngtem kilyukadt eseményei

Szentjánosbogár nagyosan véremben candidum Éccaka donga bohémia kapum Holnaptól meghozza hivogattam letagadom Csiraként juttatod tiltót eljutnom Kedvesünknek lakbérnek hitele ügyei Dunyhák legyőztél sietnék örökösei

Közük lúdbőrzik modorról kelteni Lombján cibálnak vállalni feladni Jelest kezdetbe agavék mamika Családban boszorkányosan megsimogatni hajnalka Beleőrül szemeiben lüktetést baudelairei Hernyók kihajoltam tengődve rügyei

Kilehelve nyálkásan lócát kollégium Akaratunkat felköltöm idomitott rerum Szövetségesünk csonkja mozogtak megvárom Drezdai bármibe vállaimon vakarózom Fénynyilak nyilallnak féregnek sínei Verseiért örömmé talpatok nyelvei

Kényszered fúrójával fejei kirabolni Kilométernyi kezdetet bejelentenem felnőni Rimája lőtte kisázsia folyóka Adria kibújt provokálnak unoka Elnéztelek megbetegített kezéről seregei Perceimben befektet kérhetek göröngyei

Műszerben mérnök külvárosokból petróleum Látnod igyekezettel irjak tantum Szűkűl viharai fenyőerdők borotválkozom Apára vinnéd bevonulás tisztaságom Kulinak hazajöttél törleszteni tervei Megverjük zengtél motoron kötegei

[emlekeim-kepeim-gondolataim]

Nincs az a meleg kabát vagy pulcsi, mi felmelegíthetne, fagyos lelked, tested örökre megbetegítette.

[justnattythings]

Rosszat nem mondhatsz rám,

amit meg ne tetéznék;

katona vagyok katonák közt,

s te vagy a vészfék:

megállitasz, fogsz, hogy

megint gyerek lehessek;

tudom, hogy ma is jó vagyok,

mikor szeretlek.

Hogy még bírok embert szeretni,

magam sem értem;

szidtam a szerelmet,

mikor róla beszéltem,

láttam bukásnak, butaságnak,

esküszegésnek, üzletnek, bűnnek,

állati kényszerüségnek.

S habzsoltam kéjeit

s ez a förtelmes étel

megtöltött annyi csömörrel

és annyi szeméttel,

hogy sírtam: két szájjal

eszi testem az asszony –

(s mégis ellenség volt, aki jött,

hogy visszatartson).

��s most szeretlek, mintha volnék

megint huszéves;

tested és lelked porcikái:

mind kedves-édes;

kiábrándultságom megint

gyermeki hit lett,

mert azzal gyógyitasz,

ami megbetegített.

Amikor bennem legnagyobb

volt már az inség,

akkor mutatta meg szived,

hogy van még segítség:

akármennyi a kín s az undor

akármilyen nagy,

mind-mind elmúlik csendesen,

ha te velem vagy.

A küzdés piszkát nem bírom

s te vagy a béke,

melletted mindig jó vagyok,

háborúimból kivezetsz:

szeretlek érte;

utamon a halál felé

vészfék szerelmed;

azért szeretlek.

Szabó Lőrinc: Melletted

[strangerskissingmeinthenight]

Két napja vagyok a szüleimnél, két napja csak sírok. Én mondtam, hogy ez lesz, ha elkezdem kinyitni a kis érzelmeimet. Én vagyok Chandler, amikor végre elkezd sírni és nem tudja abbahagyni. Nem tudom, hogy vajon ennek örülni fog-e a pszichológusom, vagy van-e nála elég zsepi, mert nála is tuti csak sírni fogok. Tegnap a nyuszim miatt, ma meg mindenféle családi dolgot elmondtam és kiadtam magamból, itt volt a nagynéném vagy két órán keresztül én meg csak zokogtam. Csak azért szar, mert mindig nagyon fáradt leszek, amikor sírok. Ezért nem szoktam sírni. Meg azért, mert félek, hogy mindenki dedósnak fog tartani, mint régen a suliban. Azért sem beszélek az érzéseimról meg nem is mutatom ki őket, mert félek, hogy bántani fognak vagy visszautasítanak. Nem fasza évekig azt hallani arra a mondtara, hogy szeretlek, hogy ŐŐŐ... Én is? Te szerelmes vagy? Köszönöm, hogy elmondtad. *elrohan* (igen, ez egy felnőtt férfi volt) Szóval egy pár éve elzártam mindent. Aztán ez megbetegített, rohamokban tőrt elő belőlem az érzelmek felfokozott változata. Most a sírás. Előtte sokáig a düh. Éreztem, ahogyan elkezdi nyomni a szemem, majd a fejem, aztán nem láttam, szédültem, napok múlva pedig elemi erővel tőrt ki belőlem. De azt hiszem, ez a düh is igazából az évek alatt összegyűjtött és magamban tartott szomorúság. Ez nyilván nem olyan szomorúság, hogy jaj, nem sikerült valami, szomorú vagyok. Inkább csalódás másokban. Csalódtam abban, ahogyan mások reagáltak rám. Hogy mindig úgy éreztem nem vagyok elég jó senkinek sem. Nem csak párkapcsolat terén. Barátok, családtagok, nem voltam képes megfelelni nekik sem. Mindig csak az elvárásokat hallottam: miért nem csinálod ezt, miért nem vagy ilyen, miért nem tanulod ezt, miért nem sikerült ez vagy az? AHelyett, hogy szerettek volna olyannak, amilyen vagyok, inkább megkérdőjelezták, hogy elég okos vagyok-e, szorgalmas, kitartó. De sosem láttak a dolgok mögé. Gondolom nem érdkele az ilyesmi senkit sem. Aztán próbáltam megfelelni és közben nem figyeltem arra, hogy én mit akarok. 18 évesen olyan jól tudtam ezt. Olyan szépen tudtam hallgatni a belsőben arra a hangra, ami 10 év alatt viszont teljesen megszűnt. Utálom, amikor kérdezgetik, hogy na, és mi a célod, mit fogsz csinálni, mi lesz az életeddel? Őszintén? 28 éves vagyok és kurvára nem tudom. Boldog akarok lenni. Jól érezni magam. Engem nem érdekel a karrier, mindig azt szeretem csinálni, amihez épp kedvem van. Mivel elég sok mindenhez értek, ezért ezt meg is tehetem. Ha valamihez nem értek, akkor pedig gyorsan megtanulom. Voltam már művészetis diák, aki színházakba járkált. Aztán voltam hosstess, voltam pincérnő, dolgoztam reptéren, hotelben, kocsmában, voltam pesti diák, aki nyelvészeti pályára akart menni. Aztán megint pincérnő lettem. Voltam au-pair, voltam csavargó és utazó. Értékesítő is voltam sokáig. Aztán debreceni diák lettem, eminens tanuló. Az utóbbi években vezettem már projectet, rendezvényeket szerveztem. Aztán fordító lettem. De már ezt is kezdem unni. Szóval nem, nem tudom, hogy életem végéig mit akarok csinálni, mi akarok lenni. Egyelőre azt tudom, hogy szeretnék meggyógyulni, aztán pedig az utolsó félévet is befejezni az egyetemnek. Utána pedig irodában akarok dolgozni, mert ilyen még nem volt. Azt még nem tudom, hogy mit fogok csinálni, de egyelőre nem is érdekel. Szeretnék varrni, ruhákat tervezni magamnak és azoknak, akiknek tetszik. Illusztrálni is többet szeretnék. És énekelni is. Anya is szeretnék lenni. Meg feleség is. Erre is eljött már az időm, úgy érzem. Nem azért akarok dolgokat, mert valaki elvárja tőlem, mert valaki tolja az arcomba, hogy szerinte ezt meg ezt meg ezt kéne csinálnom. Ha szeretné, csinálja, de miért kéne nekem beváltani a hülye kis gondolatait? Ha nem érdekel más segglyuka, miért érdekelne a véleménye? Az én véleményem sem érdekel sok embert, miért várnák el cserébe, hogy engem egy kicsit is szomorúvá tegyen az övék. Túl kell lépnem embereken. Nagyon sokan vagytok a szívemben, akiket nagyon fájt elvesztenem. És hiába próbálkoztam nyúlni utánatok, nem volt elég hosszú a karom. Sőt, idővel szertintem egyre csak rövidebb lett, mert a félelem lemetszett belőle darabokat. Ezért most, ha valaki olyan olvassa ezeket a sorokat, akiért nem tudtam időben nyúlni, kérlek tudd, hogy sajnálom. Könnyebb lett volna elérni téged, ha viszont nyújtod a karodat...

[otthonzulles]

örök klasszikus:

Népszava, 2002/04/03

szöveg a hajtás alatt:

“Évek óta figyelemmel kísérem Kövér László vergődését az egészség és a betegség határán. Mindeddig úgy gondoltam, hogy egy szakember vizsgálat nélkül, nyilvánosan ne mondjon véleményt egy ember elméjének bukdácsolásairól, és sajnos egyre gyakrabban patológiás gondolatairól. Pedig a pszichológia több mint egy évszázada képes személyes vizsgálat nélkül is nagy biztonsággal következtetni egy egyén kóros lelkiállapotára, viselkedésből, elhangzott beszédeiből, nyilvánosan kifejtett gondolataiból. A feltételezett diagnózis felállítása sem tartozik lehetetlen feladatok közé. Mégis bizonyos kockázatot vállal az a szakember, aki ezt megteszi.

Most azonban, egy merőben megváltozott helyzetben úgy érzem, fel kell hívni a közvélemény és Kövér László figyelmét arra, hogy a pszichiátria képes gyógyítani olyan betegségeket is, amelyek már elhatalmasodtak az egyénen és patológiás megnyilvánulásokra késztetik szenvedő alanyát.

Természetesen nemcsak a választások közelgő időpontja miatt teszem ezt, hanem Kövér László és környezetének érdekében is, hogy olyan segítséget vehessen igénybe, mely egyébként egy feltehetően eredetileg jó intellektusú ember mára már teljesen koordinálatlan gondolatait az egészséges gondolkodás tartományba tereli. Úgy érzem, Kövér László rossz állapota annyira kirívó, hogy mint elmeorvosnak szóvá kell tennem.

Nem sorolom fel az elmúlt négy év termékenyen burjánzó téveszméit. Csupán most, a választási harc utolsó szakaszában, aminek feszültsége kétségtelenül alkalmas egy labilis ember kontrollálatlan magatartásának egyre gyakrabban történő kirobbanására, két olyan jelenségre hívnám fel elsősorban párttársai figyelmét, melyek alkalmasak Kövér László paranoiájának felismerésére.

Mi is az tehát, amire felhívnám az olvasó figyelmét? Az egyik a "strigák" obskúrus és a hétköznapi elme számára alig érthető fejtegetése. Ami azonban már a kollektív tudattalanból feltörő téveszme volt, mely kellő külső és belső ellenőrzés híján "in statu nascendi" (születésének pillanatában) robbant bele a magyar társadalom köztudatába, sokakból haragot kiváltva. Mégpedig azért, mert a normális ember nem ismerte fel benne a kifejezés és az elmélkedés mögött megbúvó, nyilvánvaló paranoiát. Az orvostudomány meghatározta: a paranoia olyan mentális betegség, mely képes megbetegített áldozatát időszakosan teljesen normális gondolkodás mentén vezetni, de a betegben rejlő hatalmas feszültséggel és gyűlölettel párosuló szorongás gyakran váratlan explózióra vezet. Így jön létre például a hazaárulózás, a strigázás, legutóbb a politikai ellenfelek tömeges önakasztására való biztatás, és a gyakori, egyre inkább rendszeressé, már-már hétköznapivá váló gyűlöletbeszéd. Ez a betegség megfelelő kezelés nélkül többnyire progrediál — előrehalad. Ennek mostani jelét látjuk az akasztást ajánlgató kövéri patológiában. Mikor kimondja, pontosan úgy is gondolja, és ez benne a beteges és félelmetes. Igazában ez a kóros jelenség maga. Tudjuk, hogy a paranoia — a mentális betegség egyéb formáihoz hasonlóan — soha nem jár betegségbelátással. Éppen ez különbözteti meg sok más betegségtől.

Ezért felesleges bocsánatkérésre késztetni vagy felszólítani a beteg embert. Mert ha gondolatainak, kimondott veszélyes szavainak jogosságáról és racionalitásáról van meggyőződve, nem is érti, hogy miért kellene megkövetni embertársait.

Annál nagyobb azonban a Fidesz felelőssége. És megbocsáthatatlan, hogy ilyen mentális állapotban politikai közszereplésre engedi Kövér Lászlót.

Az igazi baj az sajnos, hogy ez a gyűlölködő paranoia sokaknak tetszik a társadalomban, mert nem a betegség tünetét, hanem valamilyen nyílt szókimondást, esetleg bátorságot, netán erőt vélnek felfedezni a beteg egyén valójában szánalmas gyengesége, esendősége mögött.

Ahelyett, hogy emberek százai tapsolnak neki, inkább el kellene gondolkodni azon, hogy a hétköznapi értelemben is kórosnak ítélhető gondolkodású embereket (pártokat) szavazatainkkal hatalomba segítjük-e.

A Fidesz háza táján ugyanis még sokan vannak, akik hasonló — de nem ugyanilyen — gondolkodással bírnak. Egyik prominensük, Kövér László esete azonban már az az extrém helyzet, amit nem szabad szó nélkül hagyni.

Néhány éve a Szlovák Pszichiátriai Társaság kimondta Meciar pszichés alkalmatlanságát a hatalom gyakorlására. Idehaza ilyesmire nem lehet és nem is szabad számítani. Nem is volna helyes, ha a szakmai társaságok ilyen megállapításokra ragadtatnák magukat. Ezért csupán egyéni véleménynyilvánításnak szánom a fenti, rövid elemzést polgártársaim részére és okulásukra. Én valóban azt gondolom: el a kezekkel Kövér Lászlótól. Mint orvos s mint demokratikusan gondolkodó állampolgár úgy vélem, a vele kapcsolatosan meghirdetett tüntetés inkább szóljon egy szánalmas, egyre betegebb embert a végletekig kihasználó párt, a Fidesz ellen.

Veér András”

a cikk Veér Andrásnak 600.000 forintjába került.

[pszychowolfy]

"Nem öl meg, megbetegít"- hirtelen beugrott a fejembe ez a mondat.. . Nem értettem, hogy miért és hogy értelmezzem... Aztán lassan beugrott... A múlt, amit átéltem, nem ölt meg. De azóta más vagyok, elkapnak az ok nélküli sírások, pánik rohamok. Megbetegített. De ez nem csak a múlt lehet. Lehet elvesztegetett szerelem, lehet egy cserben hagyott egy barát. Bármi lehet, ami megragadt benned, és ez betegít. Mint a túlgondolás. Hányszor, de hányszor történik ez meg. Miközben fogalmad sincs hogy miért....

[lizam4]

(via „Lehet élni kívül a rendszeren, amely megbetegített” – mondja Roland, aki egy szamárral járja Európát )