#manokamorin | Explore Tumblr posts and blogs

manokamorin · 13 days ago

Text

08NOV

#manokamorin #workout #dont give up #workoutmotivation #weight loss journey

2 notes · View notes

smokingfriends · 5 years ago

Text

Prológus

Ütemesen topogva sürgettem kotyogóst, hogy lefőzze a lélekmentő kávémat. A nappaliból kiszűrődő zajok alapján egy Skype hívás futott be percekkel ezelőtt. Valószínűleg öcsém szokásos szombat kora délutáni bejelentkezése Dániából, akivel legalább 3 hete nem tudok beszélni. Majdnem egy hónapon keresztül kergettük egymást különféle ködös üzenetekkel, de sose tudtuk összehangolni az időnket, vagy én nem értem rá, amikor ő igen, vagy fordítva. Messengeren nem akarta leírni, mindenképp szóba szerette volna elmondani. Cefetül kíváncsi voltam, miről titkolózik ennyire.

Lefőtt a kávé. Kitöltöttem a két bögrébe, egyiket kiegészítettem tejjel és az édesítővel, majd indultam a nagyszoba felé. Félúton megálltam a hálószoba előtt, ahol anyám az ágyon feküdt az unokája mellett. Mindketten elnehezedő szempillákkal nézték már a mesét. Megemeltem a bögrét, hogy hozzak-e neki is, de némán jelezte, hogy majd készít magának, ha a kicsi elaludt. Továbblendültem.

- Hali! – léptem be a nappaliba és nyújtottam át a gőzölgő nedűt apámnak, aki a sarokgarnitúrán elfeküdve nézte a tévére kivetített videóhívást.

- Na csá! Téged is el lehet érni végre? – vigyorgott bele öcsém. Legyintve telepedtem le a garnitúra másik felére.

- Ez van, ilyen a dolgozó családanyák élete. –kortyoltam bele a kávémba.

A kameránk a tévére volt erősítve. A felvételben az egész nagyszoba képe látható volt központjában a kanapéval. Sokszor beszélgettünk így. Néha négyen-öten is ültünk a tévé előtt egyszerre, ha öcsém olyan időben jelentkezett be, amikor közös ismerősök voltak nálunk. Mindenki látott mindenkit.

- Nos, ha már az érintett is megérkezett… – váltotta a témát hirtelen.

- Mi volt az a kurva fontos, amit nem akartál Messengeren megosztani?

- Hát… – tette le ő is a teásbögréjét és töprengően fonta össze ujjait. – Mondtam, hogy házasodni készülök. – kezdte és könyökén támaszkodva állát a kezeire tette.

- Igen, ez nem újdonság. – kortyoltam. Január óta ezt hallgatom.

- De Hanako szülei bezsongtak és most már Japánban kellene megtartani a hepajt. – folytatta. Erről eddig nem ejtett egy szót sem, mindenki Dániáról tudott.

„Ez volt a nagy titok?”

- Az szép… – állapítottam meg miközben saccolgattam a Japán és Magyarország közötti távolságot. – majdnem 11 óra repülővel, hosszabb, mint amikor Koreába mentél. – dünnyögtem félhangosan. – Ez volt a nagy titok? – szúrtam oda flegmán.

- Nem volt titok, csak nem Messenger téma… – szemmel láthatóan izgatott lett. – meg egy kicsit bonyolultabb, ugyanis nem egyedül ülném végig az utat.

- Kit viszel magaddal? – néztem vissza rá, amire felhúzta a szemöldökét és az arcára komisz vigyor húzódott.

- Szerinted? – megvontam a vállam. Vártam a névre és mérget vettem volna rá, hogy egyik haverját fogja megnevezni. Hallgatott és a mosolya még szélesebbre húzódott. Értetlenkedve félrebiccentettem a fejem. Levente az én ábrázatomat leutánozva fordította a magàét is, majd az ujjával felém mutatott.

Ha nem szorítottam volna rá, akkor a bögrém is az állam mellett koppant volna a padlón.

- Tessék? – bukkant ki belőlem, de csak megerősítően bólintott.

- Szeretném, ha eljönnél velem Japánba. – pár pillanatra kínos csend telepedett a szobára miközben továbbra is leírhatatlan arckifejezéssel meredtem testvéremre. A szívem ki akart ugrani a mellkasomból, de a realitás mezején kellett maradnom.

- És miből? – kérdeztem vissza csípőből magamra erőltetett higgadt hangnemben.

- Ne törődj vele. Van miből. – válaszolta lelkesen.

Ezt a választ nem akartam hallani. NEKI valóban volt miből. Még egyedülálló ifjú mérnök-gyakornokként is a kézhez kapott a dán fizetéséből bőségesen tudott félretenni.

- Mennyi időre mennél? – direkt nem fogalmaztam többes számban.

- Két és fél hét.

- Kizárt. – vágtam rá némi durva fejszámolás után a fejemet rázva. – Ennyi szabit nem is kapok, meg nekem tényleg nincs erre most keretem. Ez túl sok. – tisztában voltam a japán árakkal és ha a mostani anyagi helyzetemből kellene kiindulnom, akkor több évig kellene gyűjtögetnem rá. Három hónap alatt még a költőpénzt se se tudnám félretenni, arról nem is beszélve, hogy a főnököm röhögve mondana nekem nemet, ha két és fél hétre lelépnék.

- Ahogy mondtam, hogy a pénz része nem számít. – győzködött.

- De nekem igen és erre most tényleg nincs miből öcsi. Te meg ne költsd rám a pénzed.

- Pedig szeretném és fontos lenne, ha elkísérnél ezen a fontos utazáson. – erősködött.

Amióta a magam lábára álltam rühelltem, ha anyagilag kellett kisegítenie a családomnak. Ha nem telt valamire akkor vártam és gyűjtögettem. Jelenleg pedig a hátam közepére kívántam egy ekkora kiadást, mert még ráadásul költözés előtt is álltunk. Makacsul ráztam a fejem.

- Nem. Nincs, ez van. – próbáltam lezárni a vitát mielőtt belelendülnénk.

- Menj. – szólalt meg váratlanul mellettem apám aki eddig némán hallgatott minket.

- És mégis mi a bánatból?! – fordultam felé megemelt hangon széttárt karokkal.

- Belőlünk! – mordult vissza magára mutatva. A plafonra néztem moderálva magamat, hogy ne csusszanjon ki a számon semmit illetlen szó. – Összerakjuk. Most van miből elmenned, nem tudni mikor állunk majd úgy, megoldható legyen. – még mindig a plafont nézve próbáltam tartani magamat. A torkom összeszorult, nem találtam a szavakat és megint abban a helyzetben találtam magam amit ki nem állhatok: a családom akar kisegíteni anyagilag.

- Ráadásul az esküvőmre megyünk. El kellhet a segítséged az előkészületekben. – tette hozzá Levente. – Csak Hanako meg a testvérei beszélnek angolul.

- Ne egyedül legyen már ott szerencsétlen a családból – folytatta apám. Össztűzbe kerültem és vesztésre álltam.

- Mindenki csak japánul beszél a családjából.

- Tíz éve meg se mukkantam japánul!

- Itt az alkalom. – csapták le a labdámat.

- De két és fél hét az rohadtul sok! Nem hagyhatom itt Rolit addig! Szabi meg kitér a hitéből! – még mindig kibúvót próbáltam keresni terelve az indokot a fiamra és a férjemre.

- Pont erre valók a nagymamák! – csatlakozott beszélgetésünkhöz anyám aki három tányér süteményt helyezve az asztalra foglalt közöttünk helyett. – Majd addig kiköltözik imádott mamájához! – vette maga elé az egyik habos csodát.

- Kristóf akkor sem engedne el. – hadakoztam tovább.

- Szard már le a hülye főnöködet! – dörmögte apám. Megadóan tettem fel a kezeimet és dőltem hanyatt.

- Mikor hagyod már ott azt a helyet? – tette hozzá öcsém. Gúnyos mosolyra húztam az arcom. Bár ilyen könnyű lenne otthagyni azt a munkakört amit már évek óta csinálsz és kisujjadban van. A fizetés elfogadható, és az, hogy a főnök egy bipoláris nehezen megemészthető ember, már más történet.

- Hagyjuk inkább… Majd beadagolom neki… – nyúltam a tányéromért – Maximum fizetetlenre veszem ki. – vágtam le az első falatot a villámmal.

- Akkor nyáron megyünk Japán lagziba Zozika! - csapta össze a tenyerét Levente nevetve.

Halvány mosolyra húztam el a számat. Még nem fogtam fel, hogy mire mondtam igent. A gondolatok futótűzként rontottak rám, jók és rosszak egyaránt.

“Hogy adagolom be a repülőfóbiás férjemnek, hogy gépre szállok? Hogyan szerzek annyi szabadnapot? Mennyi pénzt kell összekaparnom? Útlevelem érvényes még? Hogyan leszek képes odakint újra megszólalni japánul…”

Tompán hallottam, hogy anyám témát váltatott és már munkahelyi storyjait meséli. Némán merengve falatoztam az epres süteményt miközben azon kaptam magam, hogy szemeimbe könnyek szöknek. Boldog voltam, leírhatatlanul boldog.

“Két és fél hét Japánban… egyáltalán mi vár rám odakinn.”

#magyar írás #magyar történet #magyar tumblr #magyar tumblisok #szerelmi történet #szerelmes történet #japán #féligigaztörténet #saját gondolat #manokamorin #smokingfriends

6 notes · View notes

nobressfae · 5 years ago

Link

Chapters: 2/? Fandom: Smoking Friends Rating: General Audiences Warnings: Creator Chose Not To Use Archive Warnings Relationships: Original Female Character/Original Male Character Additional Tags: Romance, Interracial Relationship, Falling In Love, Cheating Summary:

Zoé sohasem bízott benne, hogy 30 éves koráig valóra tudja váltani minden álmát. Saját otthon, diploma, munkahely, házasság, gyerek... idáig minden pipa. Egyetlen dolog maradt a listáján: egy utazás Japánba. Egy tavaszi napon váratlan meghívás érkezik: világjáró öccsének először a Felkelő Nap Országában kell oltár elé vezetni japán nemzetiségű kedvesét és annyira ragaszkodik hozzá, hogy Zoé vele menjen, hogy minden költséget bevállal. A lényeg, hogy a nővére ott legyen vele és segítse az esküvői előkészületeket a japán nyelvtudásával.

Zoé és férje egy érzelmi hullám alján vannak amikor sor kerül az utazásra. A lány ki akarja szellőztetni a fejét. Viszont a 2,5 hét nyaralásnak induló a történet hamar felbolydul, mikor belép a képbe a leendő sógornője öccse akivel a nyelvi nehézségek ellenére hamar megtalálják a közös hangot - a közös dohányzást... és ez még csak a kezdet kezdete...

#smoking friends #manokamorin #magyar irás #magyar történet #szerelem #szerelmi történet #magyar tumblr #magyar tumblisok #saját írás #japán

1 note · View note

manokamorin · 4 years ago

Photo

I feel myself like that now. :(