#love Ágoston
Explore tagged Tumblr posts
csakazertis · 2 years ago
Text
Egyik legjobb barátnőm gyerekével töltöttem az elmúlt két napot. Imádom a gyereket, azt se tudja merre van a hány méter, már majdnem elindultunk mikor mi szóltunk neki, hogy figyelj, ez a fogkefe nem a tiéd a konyha padlón? A lábadról hová lett a zokni?
A barátnőm mesélte, hogy az év végén, az utolsó napon a tanár néni mindenkinek ad egy oklevelet az osztályban, hogy melyik gyerek miben különleges. Ennek a fiúcskának azt írta, hogy imádja benne, hogy egészen szürreális módon tudja széjjel hagyni a dolgait, ő A Legszétszórtabb Gyerek oklevelet kapta meg.
Nem tudta megmutatni otthon, mert bent felejtette az iskolában.
232 notes · View notes
krisztiantoth · 23 days ago
Text
IDÉZETEK - ELMÚLT 2 ÉV ('23 & '24)
Ismét közre adom, amivel tartoztam (leginkább magamnak). 1+1 év idézeteiről van szó, melyek főleg bibliai- vagy életbölcsességeket tartalmaznak 2023-ból és 2024-ből. Én sokat épültem belőlük, jó lesz majd visszaolvasni…
Tumblr media
[2024]
„Bízz Urunk érkezése közel!” = BUÉK
„A végtelenhez képest a sok is kevés” - ismeretlen szerző(?)
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs, becsületes nèp nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor a nemzet aljas vagy műveletlen.” Gróf Széchenyi István 
„Az hiszem, tartoztam a virágoknak, azzal, hogy festővé legyek.” Claude Monet
“Without Him we cant, without us He wont!” - Augustin 4.th century Africa
„Érdemes e csinálni? Csak csinálni érdemes!” - Grecsó Krisztián 
„Európa a francia öntudatra és a nemet bűntudatra épült.” A.Bálint 
„A keresztény élet nem egyenes vonalú, hanem törött.” - Heidegger
„A keresztény filozófia fából vaskarika (halálos ellenségek).” -> abszolut módon különböznek = Heid
„Az vagy, aki titokban vagy és semmi több…” Robert Murray M'Cheyne (1813 – 1843)
„A felszínes tudomány eltávolít Istentől az elmélyült tudomány visszavezet.” - Louis Pasteur
Francia mikrobiológus és kémikus
„A Szentlélek Istent szeretőkké tesz minket.” Aquinói Szent Tamás 
„Everywhere but nowhere really.” - DIGIFRENIA (digitális - skizofrénia)
„…a boldogság elérésének legjobb módja szinte biztosan az, ha nem törekszünk rá.” Nicolas Tate + u.o: „…a legfontosabb dolgok átadása általában nem tudatos és nem is tervezhető.” T S Eliot nyomán (1962)
Hit és tehetetlenség. Ebből fakad az imádság… Ole Hallesby / Szuh Gáb
„Igazi egyedüllét nélkül nem lehet komoly munkát végezni.” Picasso
„A nagy dolgok csöndben teljesednek be…” Robert Sarah
„A lélek soha nem gondolkodik képek nélkül.” / Arisztotelész /
„Lord keep me, or kill me!” Andy Hamilton
„Your conscience is your best friend” - putitans
Jézus nem ígérte, hogy megváltoztatja a körülményeket körülöttünk. Nagyszerű békét és tiszta örömöt ígért azoknak, akik megtanulnak hinni, hogy Isten valóban irányítja a dolgokat. CORRIE TEN BOOM
Ha az erkölcsös élet elegendő lenne az üdvösséghez, Krisztusnak nem kellett volna meghalnia. - Thomas Watson (Márki Peti osztotta FB-n)
„Olvasni annyi, mint táplálkozni.” - Victor Hugo
„A Biblia Isten térképe…” Henry Ward Beecher 
„Isten léte valamivel valószínűbb, mint nemléte.” Alvin Plantinga📖
„A hit több, mint meggyőződés.” AP
„Néha a legszentebb dolog az alvás
„…a hívő nemcsak helyes meggyőződésükkel, de helyes érzelmekkel is bír. A megtérés és az újjászületés a meggyőződések mellett az érzelmeket is megváltoztatja.” Plantinga📖 171/o
„…még bírnod kell, nem felejtheted el hogy az a nyughatatlan szív lobog benned!” - Ákos (Fénybe nézz)
„a gyengeség elismerése a legnagyobb erősséged.” Jakupcsek
„A külpolitika tulajdonképpen belpolitika.” Henry Kissinger
„Trump: nyugat reneszánsza…” - Somkuti Bálint 
Szent Ágoston szerint a legfontosabb hermeneutikai elv is ez: az értheti jól a Szentírást, aki szereti Istent és szereti a felebarátját.
„Every challange is an opportunity for growth.” BudAirport
„If You have an attitude problem; You have a gratitude problem.” - Jamie Dunlop serves as an associate pastor of Capitol Hill Baptist Church. He is also the author of 'Love the Ones Who Drive You Crazy: Eight Truths for Pursuing Unity in Your Church'.
„A valóság alaptermészete a bizonytalanság.” Niels Bohr fizikus
„A világ kétely nélkül hamis.” Kepes
A szeretet fájdalmasan időigényes - John Mark Comer
„Nyelvében él a nemzet.” – szólás.
„A jó cselekedetek (gyümölcsök) nem üdv szerzők hanem üdv jelzők.” - Révész Árpád 
„Annak van értéke, ami nagyon nehezen jön létre.” Bolyki Gyuri 
„A nyugalom az erősek fegyvere.” Marco Rossi
„de közben a vágy eléget…” - Ákos 
„Orbán Viktornak nem igaza van, hanem igaza lesz…”(?)
A rohanást nem Isten teremtette - finn közmondás 
…A gonosz abban az értelemben szereti az embert, ahogy a kannibál
Aki belép a csendbe, az az örömbe lép be - Ágoston 
…jó sorsod ne tegyen tulzottan elbizakodotta legy lelekben erős”
Szent István intelmei (Imrének?)
…egytest a mi hazánk, eleven valami.” Babits Mihály 
„Nincs módunkban kitérni a hűség elől.” Tamási Áron 
„A vallás a hit kultúrája, a tudomány kétely kultúrája.” Richard Feynman
„Aki barátja a csendnek, az közel kerül Istenhez.” - Lépcsős Szt. János 
„Isten életünkre vonatkozó akaratát a korlátainkban fedezhetjük fel.” - Peter Scazzero
📖🎓📝„Az oktatás egyszerűen a társadalom lelke, amint az egyik nemzedékről a másikra száll...” G K Chesterton (idézi Füredi 2009,63)
„…európainak lenni azt is jelenti, hogy megpróbálunk közvetíteni a két rivális eszme […] Szókratész és Ézsaiás városa között”. G Steiner
->görög&zsidó-keresztény gyökerek
„Túl halottak lettünk ahhoz, hogy éljünk, es túlságosan élők ahhoz, hogy meghaljunk.” Byung-Chul Han
A sietség egyfajta erőszak a lélekkel szemben - John Mark Comer📖
Az idő az életünk, a figyelnünk pedig a szívünk bejárata. JMC ❌hurry
„A meg nem vizsgált életet nem is érdemes élni.” - Szokratész
„…időnként zavarba jövünk, ha merjük élvezni az életet. Pedig->Élni jó!” K. Anikó (FÉK) …:(
„Christian life is not about starting strong it’s about endurance it’s about faithfulness!” Pastors on p*rn
„You are tempted without ceasing, so pray without ceasing!” Spurgeon
…vagy itt elkezdődik, vagy nem kezdődik el soha.” Cseri Kálmán 
„A keresztények azért járnak gyülekezetbe, mert ők maguk a gyülekezet. Az ekkléziológia formálja a doxológiát.” Matt Merker 
„A gyülekezet természetesen több, mint összejövetel, azonban sosem kevesebb [annál]. Matt Merker 
„A gyülekezet élete nem merül ki az összejöveteleiben… [l]egkoncentáltabb formában azonban úgy ölt testet, hogy tagjai az istentiszteleten összegyűlnek: ettől válik eklézsiává.” Miroslav Volf
„Ha a materializmus, vagyis az anyagelvűség megfoszt a szellemtől, maga az anyagi világ éppen az ellenkezőjét végzi el: újra felruházza szellemmel a lelkünket.” - Comer
„A legkevésbé sem érdekel helyett a legkevésbé érdekel - érdekel de a legkevésbé… hogy mit gondolnak rólam (pl. Facebook) - Steinbach J
„A Krisztus egyháznak jövője az nem statisztikai kategória - higgyük el! Az egyház néha kihaltnak látszik, de akkor is van. Jézus Krisztus ügye győztes ügy!” Steinbach József püs.
Jn 3:30 -> „Az igazi élet nem az önmegvalósítás terén teljesedik ki, hanem az önmegtagadásban…”
„Az élvezet szüntelen hajhászása (és a fájdalom kényszeres kerülése) fájdalomhoz vezet.” (Anna Lembke)
„A hit első megnyilvánulása az imádkozás.” - Kálvin 
„A hit nem egy elmélet, hanem élet.” Balicza Iván 
„Tudsz aludni a viharban? Ismered Őt? Aludj nyugodtan. Ne most! :)” - Majoros Zsolt
„God gave me a message to deliver and a horse to ride. Alas, I killed the horse, and now I cannot deliver the message." - mondta Robert Murray McCheyne a halálos ágyán (élt ugyanúgy mindössze 29 évet, mint David Brainerd, a ma említett indiánok misszionáriusa)
Köszönöm Tamásnak! Magyarul kb. az idézet: Isten adott nekem egy üzenetet és egy lovat, hogy elvigyem azt. Megöltem a lovat, így nem tudom elvinni az üzenetet. 
„Rövidesen győzedelmeskedem, az egész harc egyszerre véget ér, és én megpihenhetek a rózsák termében, ahol örökké beszélgethetek Jézusommal.” Ez Søren Kierkegaard maga választotta sírfelirata (DIVIN)
„A nagyság titka az, hogy képes vagy arra, hogy magadnál nagyobbat szolgálj…” OV Tusnád‘24
„A helyes történelem értelmezés megszabadítana bennünket a múlt terhétől…” Dr Varga Szabolcs 
„Kezdetben volt az ébredés, azután jött az evangelizáció.” JonEdw.📖
„A konzervativizmus a »tökéletlenség politikája«…” - Szilvay Gergely 
„A fuggoseg is imadat, csak az imadat rossz formája.” Kent Dunn
„A békesség küzdelem.” FrivJan
„A múlt nem mögöttünk van hanem bennünk.” Csóri Sandor
„A jó művész másol, a remek művész lop.” Picasso
„A függőség választott rabszolgaság.” Matt Fradd
„Az üdvösség nem a jó cselekedetek eredménye, hanem fordítva: az üdvösség eredmènyei a jó cselekedetek.” Baptista karakter📖
„A lélek soha nem gondolkodik képek nélkül.” Arisztotelész 
„Több közünk van a római katolicizmushoz, mint a liberális protestantizmushoz.” - J G Machen
Patterson testvér: “Jézus meghalt ertunk ezért nekünk élnünk kell az elveszettekért…”🙏🏻
„Ha nem tudsz futni, gyalogolj, ha nem tudsz menni, mássz, ha nem tudsz mászni, kússz, de bármit is teszel, előre haladj.” — MLK jr.
„A hitünk működése főleg krízishelyzetben kulcskérdés.” D.P
„Az olyan Biblia, ami éppen szétesőben van, általában olyan emberé, aki viszont nem.” (C. H. Spurgeon)
"Senki nem lehet annyira boldog, mint a bűnbánó ember." Thomas Watson: A bűnbűnat
„Őt féld – mondja Bunyan ��, és akkor senkitől sem kell félned! Ha Isten félelmében szolgálunk, nemsokára eltűnik az emberektől való félelmünk!”
“We never gonna be too weak to be effective…” - John MacArthur (‘24)
Goethe: „A csoda a hit édesgyermeke.”
„Connection before correction!” (?)
>this is a< ‘Big human experience...’ Chris Martin 🎙 (COLDPLAY) 📀 ‘24
“Everyone is an alien somewhere” 
Politics is downstream from culture (a politika a kultúrától folyásirányban lefele van) - DIV
„A tudomány vallás nélkül vak, a vallás pedig tudomány nélkül béna.” - Einstein
„Az egyház a betegek kórháza és nem az egészségesek konditerme”. VassFeri (Csetény)
„A világ nem olvassa a Bibliát, a világ a keresztényeket olvassa!” - Spurgeon 
„Akár megnősülsz, akár nem - meg fogod bánni…” - Søren Kierkegaard
„A köztársaság laikus, de Fr-o keresztény.” - De Gaul
„…a társadalom számára a lehető legjobb cél a demokrácia.” T S Eliot
„A biztonság (Maslow piramis alapja) az anyaméhben kezdődik.” - Máthé Zsuzsa
„A játék a gyermek művészete. A művészet a felnőtt játéka!” Bory vár 
,,Húsvét története a megváltásról szól, amely akkor jön el a világba, amikor valaki másokért önként vállalja a kínokat.” /Roger Scruton/
Ann Voskamp idézet:„A fogságból való kivonulás célja mindig a kötődés. A kivonulás nem feltétlenül arról szól, hogy megmeneküljünk egy helyzetből, hanem arról, hogy összekapcsolódjunk megmentő Megváltónkkal. A kivonulás minden esetben a kapcsolatteremtésről szól.”
„Egyedül hit által igazul meg az ember, nem az egyedül hit általi megigazulásba vetett hit által.” - Szabados Ádám nyomán (vki?)
„..bűneink bocsánatának okává vált, hiszen elfogadta értünk a halált, és magára irányította a feddést, bántást és gyalázatot, melyet mi érdemeltünk, és magára vonta az elrendelt átkot, azáltal, hogy átokká lett értünk.” (Caesareai Euszebiosz: Demonstratio Evangelica 10.1)
„A bűnbeeséssel indult el az ember az Istentől távolodó úton, azóta háttal van Isten felé. Alaptalan reménykedés azt állítani, hogy az ember a művelődés és a tapasztalatok következtében nemesebb lesz, a történelem azt igazolja, hogy elveszítette a lélek és szellem igazi tulajdonságait, amelyekre olyan nagy szüksége lenne: szeretetet, bizalmat, és szinte félholtan fekszik a világ országútján." - Prof. dr. Kiss Ferenc
„Ha jobb lelkészt szeretnél / akarsz magadnak; imádkozz a jelenlegiért.” Bolyki Laci
„A vallás az, amit a magányoddal teszel.” (William Temple)
🙏🏻„Identitás és küldetés - a két legfontosabb!” Sipos Szabi FiAk
Tolkien „…írásait az evangélium „eukatasztrófája” járja át…” Sz Á
„A magyar az akinek fáj trianon.” Illyés Gyula 
“Egy asszony szép szavára; szelídebb ember leszek.” Ákos
„Kitörhet egy forradalom valamely (test)rész(let)ben, amely elfeledkezik a kollektív önzetlenségről; ez az, amit ráknak nevezünk. És ebbe’ nem csak az egész szervezet pusztul bele, hanem vele együtt a lázadó rész is saját törekvésének áldozatává válik!” Sellyei János 
Billy Graham mondta egyszer: „A bátorság ragályos. Ha akad egy, aki bátran kiáll, a többiek gerince is kiegyenesedik.” 
Bonhoeffer az Abwehrnál: „Van, amikor csak a bizalom marad.”
„Az igazság olyan mint egy oroszlán. Nem kell megvédened. Engedd szabadon és megvédi saját magát. " - Hippói Szent Ágoston
„A modern embert minden korábbi korok emberénél jobban érdeklik az aktualitások az örökkévalóság helyett.” - Chesterton (LL wessi 34p)
„A pszichoanalízis gyónás - feloldozás nélkül.” Chesterton
„Imádkozzál, ne okoskodjál! Fejleszd ki azt, hogy bármi van, imádkozz…” - ChiMik
„Egy szöveg mindig több a szerzőjénél.” Esterházy Péter 
„Magamban bíztam eleitől fogva…”
Kész a leltár c. vers (József Attila) 
„Tebenned bíztunk eleitol…” 90.Zs
„Az igazán mely barátságok mindig gyerekkorban születnek..” - Kepes A
„…a Huszárvágás utolsó gondolata: szavakkal néha azt is el lehet érni, amit karddal nem.” OrbánBalázMCC
„Nem a saját gondolatainkat kell hirdetni, hanem az Isten tükör tiszta igéjét!” - Matthew Henry
“Egy fecske nem csinál kisfecskét..” 777
„A szórakoztatás kívül helyez, a katarzis belül helyez.” M5 (Ez itt…)
„A hír igaz, csak korai.” Mark Twain
„Ha igazat mondasz, nem kell emlékezned semmire.” Mark Twain 
„A legjobb érvek az érzelmek.” Mihalec Gábor 
Christopher Hitchens mondta Ayaan Hirsi Ali-ról: „Valószínűleg a valaha élt legfontosabb közéleti értelmiségi, aki Afrikából jött.”
„…mindenki a hegy csúcsán szeretne élni, nem is sejtvén, hogy a valódi boldogság éppen abban rejlik, ahogyan oda feljutunk." Gabriel Garcia Márquez
„A konzervatívok… szokásukhoz híven kereken kimondják az igazságot…” - Roger Scruton
„Ha mindenkit megértek, hol maradok én…” Szabó Lőrinc 
„Menj nyugatra. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél.” Márai Sándor 
„A keresztény feladata nem az, hogy panaszkodjon arra a korra, amiben él, hanem hogy megértse a problémáit és megfelelő választ adjon rájuk.” (Carl Trueman)
Kierkegaard: “az Isten kockázata az ember”…
„Az ember nem választ vár, hanem útitársat.” - Károli, Ráday 
„Értelmiségi: valamit tudni mindenről és mindent tudni valamiről.” ILLYÉS GYULA?
„Egy egész örökkévalóság őrzi mindannyiunk sorsát.” Pilinszky 
Pilinszky János: Harmadnapon 
És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.
„Teológus az aki imádkozik, értelmiségi az aki olvas.” MCC
„A teremtettség az Ő hatalmának a színpada.” - így mondta Kálvin (LL)
A per című kafkai dráma: „A hazugságot választják világrenddé.”
->Mit csinált Isten mielőtt megteremtette a világot? Megalkotta a poklot a kivancsiskodóknak:)
Szt.Ágoston 
„Ha nem létezik igazság, akkor az igazság az, hogy nem létezik igazság, és újból megérkeztünk az igazsághoz. Nincs más alternatíva, igazságnak léteznie kell.” Nabeel Qureshi (Seeking Allah, Finding Jesus) 
„Ennek az évnek legyen ez a mottója: Az imádságban állhatatosak, éberek legyetek!” - Spurgeon
„A karácsonyt a húsvéttal zárjuk, így teljes…” - Veronika
„Lehet-e életünkben két nőt valóban szeretni, nem tudom; két hazát bizonyosan nem.” Eötvös József  
„If you are not pay for the product, you are the product.” Sathiya Sam
„A gyémánt csak egy széndarab, ami kitartó volt.” - NYAD (Netflix)
„A házastársak között nem szabadna létezzen ‘enyém’ és ‘tied’ hanem ‘miénk’ legyen…” - Luther
“People can’t be really happy unless they are holy.” Sinclair Ferguson 
„We fast so we can feast.” Exodus90
Kintsugi -> belép a hasznosság birodalmából a szepsegbe…
„Néma halál a szerelem.” Kalderra ?Stu
„egy mosoly olyan görbület, ami sok mindent kiegyenesít…” - pünki tesó
„Ha Isten halott, akkor mindent szabad.” Fyodor Dostoevsky
„Isten a művész előbb szólít meg minket, mint Isten a tanító.” Makoto Fujimura
„A szépség nem kozmetikai kategória. A kozmetikai szépség nem eredményez tartós boldogságot. Ráncos arccal még jobban kell szeretnünk…”
ugyanő - Mako
„Isten és az ember közös vonása nyilvánvalóan az alkotás vágya és képessége.” - Dorothy Sayers
A „gyengéd forradalmár” - (Emily Dickinson nevezi így Jézust)
„A gyülekezet azért veszíti el fiataljait, mert a szülők sosem tanították meg őket arra, hogy az fontos. Szerintem ez nem csak erre vonatkozik. Vonatkozik a családi dicsőítésre is, és arra is, hogy mit mutatsz minden vasárnap a gyermekeidnek: milyen prioritása van életedben a gyülekezetnek? Ha kisüt a nap és a barátaitok mennek a strandra, kihagyod te is a közösségi alkalmat és mész velük? Ha igen, akkor ez jel a gyermekeidnek, hogy a gyülekezet nem is olyan fontos.” (Carl Trueman)
„Ismerni annyi, mint szeretni, és szeretni annyi, mint megismerni.” Ester Meek filozófus 
„Az Isten keménysége kedvesebb, mint az emberek puhasága.” (C. S. Lewis)
JOHN ELDREDGE: „Életünk történetét Isten írja, de ő több egyszerű írónál: ő történetünk romantikus hőse. Önmaga számára teremtett meg bennünket, és most eget-földet megmozgat, hogy megnyerjen magának. Udvarlása talán túlságosan hevesnek tűnik, mert olyan láncoktól akar megszabadítani bennünket, amelyeket magunk választottunk önmagunk számára.”
[2023] 
Ha olyan vágyat találok magamban, amelyet ezen a világon egyetlen tapasztalat sem tud kielégíteni, akkor a legvalószínűbb magyarázat az, hogy egy másik világra készültem / teremtettem. C. S. Lewis
„Az angyalok azért tudnak repülni, mert nem veszik magukat túl komolyan.” Chesterton
„Nem az a csoda, hogy az ember járt a holdon, hanem hogy az Isten járt a földön.” - Neil(?) Armstrong
„Konnektivitás vs. blokkosodás: 
Tömbösödés” (Orbán javasolja) 
„Diakónia nélkül nincs ekklézsia.” Kálvin (forditva -> ?!) - Balla Peti
„Annyit nevethesz, amennyi hited van.” Luther Márton 
Podcast: „A rohanás és a szeretet összeférhetetlen.” Horváth Gergely 
„Csak a halállal való szembesüléskor születik meg az ember igazi énje.” Szent Ágoston 
„Not just answer people’s question but question people’s answer!” TGC
“Nem mindfulness hanem fullness” prédikátor konyve kapcsán Marcsi
A legtöbb ember így tanul ha beszél, minden ember úgy tanul ha hallgat”
„Talán eltűnök hirtelen, akár az erdőben a vadnyom. Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom.” József Attila “Isten itt állt”
„A férfinek a lassú halál ha nincs már rá szükség.” John Grey (Mars)
WHY IT IS THE WAY IT IS (podcast)
„A legjobb még hátra van.” Robert Browning
„Nem a tudatlanság volt az új kontinensek felfedezésének fő akadálya, hanem a >tudás illúziója<.” Daniel J Boorstin
Will Graham: Újra odaszánni magam a házasságban! /ARÉNA BAPT.500/
Pasztoroknak is szól a ma este! 🙏🏻
„az identitást átpszichologizáltuk, a pszichológiát átszexualizáltuk, a szexet pedig átpolitizáltuk.” Carl Truman
„Nem fogyasztó közönség, hanem szolgáló közösség…” Thoma Laci 
„Az 1970-es évekre a vas��tnál csak a hülyék maradtak - és a megszàllottak.” ?!
„Real girls are real pearls” - reklám 
„Jesus literally ate his way through The Gospels.” - David Ford
Hebrews(3): person, propitiation, promise
„The doctrine of election is part of the gospel.” -TGC’18 Michael Horton
„To guard The Gospel is to give IT away!” -//-
“Nem a béke a szent hanem az igazság” - TK
„A (titkos) bűn a világ legjobb szigetelő anyaga.” Révész Lala
“A futásnak építették a legszebb stadiont.” 🙏🏻 Kalla Timi (Fb) 
“Isten irgalma és kegyelme reményt ad nekem, nemcsak magam miatt, hanem a világ miatt is.”Billy Graham
„A hited tárgya számít, nem pedig a hited mennyisége.” - BGEA (képzés)
„Isten kertjében minden virág kettős virágú.” John Bunyan
„Ha az ember angyal szeretne lenni, állattá válik.” - C S Lewis
Szekszárdon az őshonos a “tüke”
Ideértünk “csiszre” - Papp Barna
WE SHALL BEAT OUR SWORDS INTO PLOWSHARED - ENSZ székház*NYC
“Be as symple as you can” - Jobs
„Christianity was, and still should be, The religion of the open door.” William Barclay 
Happy wife, happy life😍
“A nősülés orvosszer a bujálkodás ellen, tisztes mértéket szab neki.” - Luther Márton 
Gods will Gods way Gods time God’s glory… Hudson Taylor
„A misszió nem csak prédikálás, a misszió kemény tettek munkája” - Molnár Mária misszionáriusnő
„Hogyha az ember Afrika földjére lép, a port soha többé nem tudja lerázni a lábáról.” - Keszi Krisztina
“Abraham was not sinless, but later on he defenately sinned less” Leard
„Expectations drive our emotions.’ - Ed
„Ezen az úton masszív halál van…” - H.Dani
„Justice is justice, mercy is social justice.” - Dennis Prager (?) dr JBP
„Szeretetszolgálat; több, mint munkahely.” - Révész Lajos @Eger
„Az evangélium nem etika, de etika nélküli evangélium nincs.” Szabados
“Szeretem magam >szétszolgálni<“?!
Lackfi János 
+ “belénk ne poshadjon Isten” Lackfi
„… a filozófia az élet tanítómestere.” Kálvin (INSTIT 520/) 
A hosszú élet ritka - Lart pour lart
„A legszabadabb ember, aki az Úrnak adta magát.” Szabó Péter 
“When we cannot see His hand, we trust in His heart.” Pastor Stephen…
Abraham Kuyper: „Nincs a valóságnak egyetlen négyzetcentimétere sem, amelyre Krisztus ne mondaná: Enyém!”
C'est La Vie - Ilyen az élet..(francia)
Bízol Benne, hogy Ő tudja mi a jó neked!? Isten szeretete szorongat?!
“send your treasures to heaven and your heart will follow!”Randy Alcorn
„Az ég bűneinkért haragszik reánk, a világ erényeinkért.” (Lev Tolsztoj)
„Az embernek kell sokszor szenvednie hívőként…” Magda
„A türelem a hit szép szolgálóleánya.” Spurgeon. 
“Each one reach one.” Bruce Maynard
„Mártírok és idióták.” - Madarász Isti
„Feszitsuk meg magunkat!” - Gyuszi
(Toronto pünkösdi lelkész) Fil. 3, 13
“Halftruth is not not sin, is sin.” - Lee
“The further a society drifts from the truth, the more it will hate those that speak it.” - George Orwell 
John 14:6 Jesus answered, “I am the way and the truth and the life. No one comes to the Father except through me.”
“Legnagyobb vereség a világon: megszokni a rosszat!” (Ravasz László) . “Az egyetlen igazi szomorúság, az egyetlen igazi kudarc, az egyetlen nagy tragédia az életben az, ha nem leszünk szentek.” (Léon Bloy)
„God created boundaries, and boundaries are good thing.” Ben P. „Ebben a világban egyre inkább az erényhez kell bátorság, és nem a bűnhöz.” (Cseri Kálmán)
„A Bible that’s falling apart usually belongs to someone who isn’t.” - Charles Haddon Spurgeon 
„You know why candles are important? Because She is!”
„Nem csak azért vagy felelős amit mondasz, hanem azért is amit nem.” Martin Luther 
„A halál nem egy büntetés a hívő számára, hanem az ajtó, amely a végtelen boldogságba nyílik.” C H Sp
„Az idő az Isten kezében van, és az idő az igazság szövetségese.” Mindszenty József 
„Aki nem szolgálja az Urat ott ahol van, nem fogja szolgálni Őt máshol sem.” Spurgeon
„A room without books is like a body without a soul.” Marcus Aurelius Cicero
„Nem azért vagyunk bűnösök mert vetkezünk. Vetkezunk mert bűnösök vagyunk.” R C Sproul
„In hoc signo vinces. (E jelben győzni fogsz.)” - Nagy Konstantin (?)
„A bűnbánat nem csak a keresztyén élet kezdete. Maga a keresztyén élet.” Kálvin
„Isten szeretete Jézus személyén keresztül lett elérhető.” Matuz József (nyílvessző)
„Egyszer élni akartam!” Hajlektalan a belvárosban a metró ajtaját ütve kétségbeesésében (előtte zacsija) 
„Auschwitz után nem létezhet költészet.” Theodor Adorno
(->„tévedett” dr. Jordan B Peterson)
„Regulative principal = true worship is only prescribed worship.” Sam W
„Aki egyszer már tett érted valamint, szívesebben teszi meg újra, mint az, akit te magad köteleztél le.” Benjámin Franklin 
„A féligazság a teljes igazságot teljes igazságtalansággá teszi.” J I Packer
„Azok, akik ismerjük az Urat, aktív emberek vagyunk {people of action} és az első “akció” az imádság!”
Packer (Knowing God)
„We ought to give, until it hurts!” C S Lewis
„A tisztátalanság nem volt azonos a vétkességgel. A vétek minden esetben tisztátalanná tett, de a tisztátalanság nem volt minden esetben vétek.” - Szabados Ádám 
„Tudom, hogy élvezetek segítségével már sok lelket nyertünk meg magunknak. De maga az öröm mégis az Ellenség találmánya, nem a miénk. Ő csinálta a gyönyöröket, nekünk szerteágazó kutatásaink ellenére sem sikerült egyetlenegyet sem előállítanunk. Csupán annyit tehetünk, hogy az embereket arra ösztökéljük, hogy az Ellenség alkotta örömöket általa tiltott időpontban, módon vagy mértékben élvezzük. Arra törekszünk, hogy minden örömöt kiszakítsunk természetes feltételeinek talajáról, és ott gerjesszük fel, ahol legtávolabb esik a természetestől. Legkevésbé emlékeztet a Teremtőre, s a legkevesebb örömet okozza. Aranyszabály: a vágy mind gyötrőbb legyen, a gyönyör mind csekélyebb. Így biztosabb – és stílusosabb.” C S Lewis - Csűrcsavar levelei 
„Sin does not effect our union with God, but our communion; yes! It is like marriage.”Juan Sanchez (TGC)
„Ha a nő egyetlen férfit ismer, már ismeri valamennyit; a férfi ismerheti bár az összes nőt, mégsem ért meg egyet sem.” Helen Rowland „Ha gyors akarsz lenni, egyedül, ha messze akarsz jutni, akkor másokkal együtt vágj neki az útnak.” - 4M.hu (XCC) LIFE Network
„In Spirit & in truth = 2 sided coin!” Conrad Mbewe
„A cselekedetek nem üdvösség szerzők hanem üdvösség jelzők” - Révész Árpád bácsi
„We live what we believe.” C Mbewe
„It’s simple but not easy…” - Sathiya Sam (The Last Relapse)
„You don’t have a soul. You are a soul. You have a body.” George MacDonald (1824-1905)
Amen o Amen?! - Josias Grueman:)
“Rather than go or do church, be the church…” Ed Hart
„God said, love your enemy, and I obeyed Him and loved myself.” Khalil Gibran
Epiktétosz: „az emberek nem a dolgoktól félnek, hanem attól, ahogy látják őket”
„If we won’t pay attention to His Word, we will pay attention to His rod!” {Porn and the Gospel}
„We often are what we desire.” Kevin DeYoung -> control/master your will!
„…theology is not merely a means of teaching people how to live; it is life itself.” John Frame
„Amikor az arisztokrácia megfázik, a munkásosztály tüdőgyulladásban hal meg.” Dr Jordan B Peterson …
„Ha pokolon mész keresztül, csak menj tovább!” Winston Churchill
„Célunk, hogy megszülessenek a kívánt, tervezett gyermekek.” 3K3K
„Az tudja csak odaadni magát aki birtokolja magát = rendben van önmagával.” - Pécsi Rita
„…kicsekkoltam az életemből” XY(?)
Charles Spurgeon: “Ha a túlzott munkában az átlag ember előtt halunk meg, a Mester szolgálatában kifáradva, akkor legyen Istené a dicsőség, hisz annál kevesebbet leszünk a Földön és sokkal többet a Mennyben… Kötelességünk és kiváltságunk életünket Jézusért kimeríteni. Nem élő mintadarabok kell legyünk melyeket szépen megőrzünk, hanem élő áldozatok, akiknek sorsa az, hogy elfogyjunk.”
„A mindfulness abban segít, hogy jelen legyünk a mostban, ne azon gondolkodjunk, mit rontottunk el a múltban, vagy mi vár ránk a jövőben…” - Perczel-Forintos Dóra
„A keresztyén vezetés Krisztus vezetésében való részvétel, az Ő irányítása alatt.” Howard Marshall
„Megtisztelő, hogy itt lehetek; profik között egy amatőr.” Macher Tivadar 
„The secret of christian unity is humility.” - John Stott
„The best Christian books are always both theological and practical.” 9Marks
„A győztes harcosok először győznek, majd a háborúba mennek, míg a legyőzött harcosok először háborúba kerülnek, majd megpróbálnak nyerni.” Sun Zi 
„Ha túlzott erőfeszítés miatt az átlagnál korábban, a Mester szolgálatában kimerülve halunk meg, dicsőség érte Istennek: mert kevesebb a földi, és nagyobb a mennyei jutalmunk... A kötelességünk és kiváltságunk, hogy az életünket teljesen Jézusért éljük. Nem megkímélt állapotban megőrizve, hanem teljesen elégő, élő áldozatként kell az élnünk az életünket.” - Charles H. Spurgeon
„Azért sátorozunk, hogy az embereket az örök hajlék felé vezessük.” Csiha Márton 
„A lélekben nem lenne szivárvány, ha a szemben nem ülnének könnyek.” Minkvesz indián közmond
„Pokolba kerülni szerintem sokkal nehezebb, mint a mennybe.” KGergő 
„Gondolkodj úgy mintegy bölcs és beszélj úgy mint ez közember”MLaci
„Tűrd a fájdalmat!”Babuk ViktorXCC
„…maga a problémátlanság is igen súlyos problema.” Ingmar Bergman
Tiszteletet kaphatsz kívülről a teljesítményéért. Valódi szeretetet csak ‘belülről’ - Istentől & családtól.
„A keresztényeknek ökológiai megtérésre van szüksége.” Pápa(?)
„Lehet-e kételkedni a megbocsátásban, mikor az a Közbenjárónk, akinek tartozunk?” (Prohászka Ottokár)
„Az egyház hajójából kiszállni nem, csak kihányni lehet.” Szűcs prof.
SCAN: Scripture is Sufficient, Crear, Authoritative, Necessary (Kevin D)
Az embernek „inkább orvosra van szüksége, mint ügyvédre.” Kálvin
„[H]a Isten nem segít, nemhogy győzni, de harcolni sem tudunk.” Augustinus (Sermones) 
„Az európai társadalmaknak a legnagyobb problémája nem az erkölcstelenség, hanem az istentelenség.” (Szabados Á - svájci)
„Isten megadja, amit parancsol és azt parancsolja, amit akar.” Ágoston 
„XY fizikai állapota az ember(ek) lelkiállapotát tükrözte.” JÉZUS BIBLIA idézet
„…az imádság nem csak lelki tevékenység, hanem lelki állapot is.” Cseri Kálmán
„…ha minden misszió, semmi sem az!” Gáncs Péter 
Leslie Newbigin: „a misszió lényege: megcselekedett doxológia.”
„Gondolkozz keresztyénül!” Mike US
„Ismételd el a jó hírt újra és újra! Mert az ördög is ezt teszi…” Linda
„A csend nem üres; tele van válaszokkal.” Kéktúra (fa) felirat 
„A politika gyökere a kultúra, és a kultúra gyökere a vallás.” (Richard John Neuhaus)
idézet Michael Knowles-tól: ,,Religion is a habit of justice that renders to God what He is due." (Persze lehet nem sajátja)
„Accomplishing the Great Commission will not be easy, but we’ve been commanded by God to take the gospel to all people groups.” — David Platt
„…amikor a Szentlélek kiárad a szívedbe, a félelmeid eltűnnek, szomjúságod enyhül, vágyakozásod megelégül.” John Piper
„Ne dicsekedjünk semmivel, mert semmi sem a miénk.” Cyprianus
„A mi filozófiánk alapja az alázat.” Crysostomus
„Egy istenarc van eltemetve bennem.” Reményik Sándor 
„A hívő ember legsajátosabb társadalmi és politikai tevékenysége … a komoly imádkozás.” Cseri Kálmán 
„A boldogság a megdolgozott lehetőségek útja.” Bagdy Emőke 
„Senki sem prédikálhat másoknak, hacsak nem mondta el igehirdetését előbb a saját szívének.” John Stott
„Helyetted rád senki nem tud vigyázni!” Pálferi
„Fiatalember, tud-e valami reményt nyújtani?” Sir Winston Churchill
„A Biblia tanítása szerint Isten tervezett utópiát.” Billy Graham
„Istennek nincs sajátosabb tulajdonsága, mint a lét, amint az ige mondja (2Móz 3,14)…” Kálvin 
„Embert gyógyítani és gyermeket nevelni, csak Isten tud" Dr. Herjeczki Kornél
BBC: „A Jóisten szépen kéri, maradhasson még ma itt…” 
„Minden diszpenzacionalista premillenista, de nem minden premillenista diszpenzacionalista” - Molnár Csaba Bertalan(rovar/bogár)
:) „Lehet valasztani, hogy két feltámadás + egy halál, vagy egy feltámadás + két halál.” Szabó Laci
„Vannak rendes emberek, meg új emberek.” C. S. Lewis
„Az evangélium egyesítő és megosztó erő is.” Billy Graham
„Egyedül Isten lehet önmaga hiteles tanúja, akit csak önmaga által ismerhetünk meg.” Hilarius
„Uram nincs időm Rád, mert Téged szolgállak…” Szalai Zsolt 
„Az üdvösség ingyenes, de nem olcsó.” (?)
„Conservatism is more an instinct than an idea.” Roger Scruton
„[A] felvilágosodás szavakban szabadságot és egyéniséget hirdet, de valójában az indulatok szabadságát és az élvezetekben való egyenlőséget…” Tisza István
„Ha Jézus Krisztus mint Isten meghalt értem, akkor nekem semmilyen áldozat nem túl drága érte.” Charles T. Studd
„A legrosszabb (meg)történhet, de megmarad a legjobb.”Cory ten Boom
“Amikor imádkozom történnek véletlenek, amikor nem imádkozom, akkor nem.” William Temple - Canterbury érseke (1881-1944)
-> Zinzendorf életpálya modellje: prédikált, halj meg, légy elfeledve
„…a fájdalomból tudjuk meg, hogy még életben vagyunk.” Soulcon📖
BBEK: „Ha az unalom ölni tudna, sok gyülekezetből lenne temető” HeizerT
„Az imádság a kegyelem előfutára.” Spurgeon 
„A kereszténység a leghumorosabb vallás.” - Soren Kierkegaard
„Az imádságban* megismered Istent és a gyülekezetben megismered önmagad.” (Bolyki Laci <- ism.szerz)
*imádságos igeolvasásban
-> lelkészek(?) „hétköznap láthatatlanok, vasárnap érthetetlenek” - ismeretlen szerző 
„Tettek nélkül nincs hiteles evangélizáció. Szavak nélkül egyáltalán nincs evangélizáció.” - Szabados Ádám 
„A Szentírás olyan, mint az anyaméh, benne születik meg az igazság és az egyház.” Luther 
„Isten nagy jótéteménye a Szentírás.” Melanchton
„Az elbukás (úgy tűnik) idő kérdése -   de ez hazugság.” Tim Chester idézet 
Present joy = past reality + future hope  -> 2 horgony (TGC podcast)
„… a természet voltaképpen a dolgok Istentől megszabott rendje.” Kálvin 
„Ha gyorsan akarsz menni, menjél egyedül, ha messzire akarsz jutni, menjél társakkal.” Xcc
„Elsőként a félelem teremtett isteneket a világon.” Statius
„Konfliktus kerülés = további konfliktusok generálása.” Kazi 
„Az éneklés háromszoros imádság.” Augusztinusz 
„Két opció van (kiégéskor) váltani vagy változtatni.” Révész Szilvi 
„Az ember nem más, mint kapcsolatainak története.” Sue Johnson
“Humility is self forgetfulness- leading to joy.” - Gavin Ortlund
„Any pride is bad - it’s over focus yourself!” Gavin O
„Az ember mindig azt kívánja, amit nem szabadna.” Mama
„Amikor szeretünk, tenni akarunk a másikért.” Hemingway 
„A zavargás a meg nem hallgatottak  nyelve.” Martin Luther 
„A hit győzelme olykor az érzéseink felett aratott győzelem.”Tim Chester
„Könnyebb kijönni egy rendszerből, mint hogy a rendszer kijöjjön belőle”
(Suhai Gyuri) -> Wayne Jacobsen?
„akiket igazán szeretek (ἀγαπῶ ἐν ἀληθεία)”. Szó szerint: akiket igazságban szeretek.” Szabados Á
„…egyél, igyál, szeretkezz, a többi úgyis semmi”. Asszurbanipál Kr e 7.
„Isten irgalma és kegyelme reményt ad nekem, nemcsak magam miatt, hanem a világ miatt is.” Billy Graham
„Nincs korona kereszt nélkül.” Dr. Mészáros Kálmán (2023.01.06) A korona hazakerülése 45. évforduló
„Without music, life would be a mistake”. As German philosopher Friedrich Nietzsche (újévi koncert) 
Tata (angolpark) idézet: „Quid tibi natura potius quid rure beato” = Mi hatalmasabb számodra a természetnél, mi a szép vidéknél?
„Dávidnak a legnagyobb ellensége Dávid volt maga.” - Emhő Balázs 
„A gyerekek nőnek, mint a gaz?!” - Pasztor Attila
„Mindent bele lehet magyarázni az igébe, de az ige nem mindent magyaráz még.” - P.Ata
„A szervezetünkbe bevitt táplálék testi és lelki egészségünket egyaránt befolyásolja.” Clifford és Joyce Penner
0 notes
jozefsquare · 5 years ago
Photo
Tumblr media
(via Movie Poster - Dreams of the Zoo, Vratislav Hlavatý, 1986)
Movie poster designed for Ágoston Kollányi’s family tale with lovely illustration by Czech award winning graphic designer and illustrator Vratislav Hlavatý.
Join our bi-weekly £3 Poster Auction at https://www.jozefsquare.com/poster-auctions/ or subscribe to our daily or weekly newsletter: http://eepurl.com/RvXo9 (25% OFF for Students).
7 notes · View notes
brookston · 2 years ago
Text
Holidays 8.28
Holidays
Crackers Over the Keyboard Day
Dream Day Quest and Jubilee
End of the Fairy Tale Day
Gone-ta-Pott Day [every 28th]
I Have a Dream Day
International Read Comics in Public Day
Mariamoba (Republic of Georgia)
National Bow Tie Day
National Grandparents Day (Mexico)
National Power Rangers Day
National Thoughtful Day
Nativity of Nephthys (Egyptian Goddess of Love)
Race Your Mouse Around the Icons Day
Radio Commercial Day
Rainbow Bridge Remembrance Day
Scientific American Day
Significant Historical Events Day
Food & Drink Celebrations
National Cheese Sacrifice Day
National Cherry Turnover Day
National Red Wine Day
Subway Sandwich Day
4th & Last Sunday in August
Burning Man begins (Nevada) [8.28 thru 9.5]
Family Day (Tennessee) [Last Sunday]
Go Topless Day [ website ] [Sunday nearest 26th]
Notting Hill Carnival begins (UK) [Sunday before Last Monday]
Plague Sunday (Gloucestershire, UK) [Last Sunday]
Sacrifice Our Wants For Other’s Needs Sunday [Sunday of Be Kind to Humankind Week]
World Kitchen Garden Day [4th Sunday]
Independence Days
Feast Days
Alexander of Constantinople (Christian; Saint)
Assumption of the Blessed Virgin Mary (Abkhazia)
Augustine of Hippo (Christian; Saint) [brewers] *
Ayyankali Jayanti (Kerala, India)
Edmund Arrowsmith (Christian; Saint)
Feast of the Mother of God (Georgia, Macedonia, Serbia)
Festival for Luna (Ancient Rome)
Festival for Sol (Ancient Rome)
Festival of the Neon Revolution
Frank Gorshin Day (Church of the SubGenius; Saint)
Hermes of Rome (Christian; Saint)
Julian (Christian; Saint)
Mariotte (Positivist; Saint)
More Rum Day (Pastafarian)
Moses the Black (Christian; Saint)
Uncle Norman (Muppetism)
Lucky & Unlucky Days
Sakimake (先負 Japan) [Bad luck in the morning, good luck in the afternoon.]
Umu Limnu (Evil Day; Babylonian Calendar; 40 of 60)
Premieres
The Count of Monte Cristo, by Alexandre Dumas (Novel; 1844)
I Have a Dream, by Martin Luther King Jr. (Speech; 1963)
Let’s Get It On, by Marvin Gaye (Album; 1973)
Lohengrin, by Richard Wagner (Opera; 1850)
Personal, 19th Jack Reacher book, by Lee Child (Novel; 2014)
Q. Are We Not Men? A: We Are Devo!, by Devo (Album; 1978)
Smile, by Katy Perry (Album; 2020)
Studio 54 (Film; 1998)
Travelling Without Moving, by Jamiroquai (Album; 1996)
Walk This Way by Aerosmith (Song; 1975)
Today’s Name Days
Augustin (Austria)
Augustin, Tin (Croatia)
Augustýn (Czech Republic)
Augustinus (Denmark)
August, Gustav, Kustas, Kustav, Kusti, Kusto (Estonia)
Tauno (Finland)
Augustin, Elouan (France)
Adelinde, Aline, Augustin, Vivian (Germany)
Damon (Greece)
Ágoston (Hungary)
Agostino, Ermete (Italy)
Auguste, Guste, Ranna (Latvia)
Augustinas, Patricija, Steigvilė, Tarvilas (Lithuania)
Artur, August (Norway)
Adelina, Aleksander, Aleksy, Augustyn, Patrycja, Sobiesław, Stronisław (Poland)
Augustín (Slovakia)
Agustín (Spain)
Fatima, Leila (Sweden)
Agustin, August, Augusta, Augustina, Austen, Austin, Austina, Austyn, Gus, Gustava, Gustavo (USA)
Today is Also…
Day of Year: Day 240 of 2022; 125 days remaining in the year
ISO: Day 7 of week 34 of 2022
Celtic Tree Calendar: Coll (Hazel) [Day 23 of 28]
Chinese: Month 8 (Guìyuè), Day 2 (Gui-Chou)
Chinese Year of the: Tiger (until January 22, 2023)
Hebrew: 1 ʼĔlūl 5782
Islamic: 30 Muharram 1444
J Cal: 30 Hasa; Eightday [30 of 30]
Julian: 15 August 2022
Moon: 2% Waxing Crescent
Positivist: 16 Gutenberg (9th Month) [Mariotte]
Runic Half Month: Rad (Motion) [Day 3 of 15]
Season: Summer (Day 68 of 90)
Zodiac: Virgo (Day 5 of 31)
Calendar Changes
ʼĔlūl [אֱלוּל] (Hebrew Calendar) [Month 6 of 12 or 13]
1 note · View note
brookstonalmanac · 2 years ago
Text
Holidays 8.28
Holidays
Crackers Over the Keyboard Day
Dream Day Quest and Jubilee
End of the Fairy Tale Day
Gone-ta-Pott Day [every 28th]
I Have a Dream Day
International Read Comics in Public Day
Mariamoba (Republic of Georgia)
National Bow Tie Day
National Grandparents Day (Mexico)
National Power Rangers Day
National Thoughtful Day
Nativity of Nephthys (Egyptian Goddess of Love)
Race Your Mouse Around the Icons Day
Radio Commercial Day
Rainbow Bridge Remembrance Day
Scientific American Day
Significant Historical Events Day
Food & Drink Celebrations
National Cheese Sacrifice Day
National Cherry Turnover Day
National Red Wine Day
Subway Sandwich Day
4th & Last Sunday in August
Burning Man begins (Nevada) [8.28 thru 9.5]
Family Day (Tennessee) [Last Sunday]
Go Topless Day [ website ] [Sunday nearest 26th]
Notting Hill Carnival begins (UK) [Sunday before Last Monday]
Plague Sunday (Gloucestershire, UK) [Last Sunday]
Sacrifice Our Wants For Other’s Needs Sunday [Sunday of Be Kind to Humankind Week]
World Kitchen Garden Day [4th Sunday]
Independence Days
Feast Days
Alexander of Constantinople (Christian; Saint)
Assumption of the Blessed Virgin Mary (Abkhazia)
Augustine of Hippo (Christian; Saint) [brewers] *
Ayyankali Jayanti (Kerala, India)
Edmund Arrowsmith (Christian; Saint)
Feast of the Mother of God (Georgia, Macedonia, Serbia)
Festival for Luna (Ancient Rome)
Festival for Sol (Ancient Rome)
Festival of the Neon Revolution
Frank Gorshin Day (Church of the SubGenius; Saint)
Hermes of Rome (Christian; Saint)
Julian (Christian; Saint)
Mariotte (Positivist; Saint)
More Rum Day (Pastafarian)
Moses the Black (Christian; Saint)
Uncle Norman (Muppetism)
Lucky & Unlucky Days
Sakimake (先負 Japan) [Bad luck in the morning, good luck in the afternoon.]
Umu Limnu (Evil Day; Babylonian Calendar; 40 of 60)
Premieres
The Count of Monte Cristo, by Alexandre Dumas (Novel; 1844)
I Have a Dream, by Martin Luther King Jr. (Speech; 1963)
Let’s Get It On, by Marvin Gaye (Album; 1973)
Lohengrin, by Richard Wagner (Opera; 1850)
Personal, 19th Jack Reacher book, by Lee Child (Novel; 2014)
Q. Are We Not Men? A: We Are Devo!, by Devo (Album; 1978)
Smile, by Katy Perry (Album; 2020)
Studio 54 (Film; 1998)
Travelling Without Moving, by Jamiroquai (Album; 1996)
Walk This Way by Aerosmith (Song; 1975)
Today’s Name Days
Augustin (Austria)
Augustin, Tin (Croatia)
Augustýn (Czech Republic)
Augustinus (Denmark)
August, Gustav, Kustas, Kustav, Kusti, Kusto (Estonia)
Tauno (Finland)
Augustin, Elouan (France)
Adelinde, Aline, Augustin, Vivian (Germany)
Damon (Greece)
Ágoston (Hungary)
Agostino, Ermete (Italy)
Auguste, Guste, Ranna (Latvia)
Augustinas, Patricija, Steigvilė, Tarvilas (Lithuania)
Artur, August (Norway)
Adelina, Aleksander, Aleksy, Augustyn, Patrycja, Sobiesław, Stronisław (Poland)
Augustín (Slovakia)
Agustín (Spain)
Fatima, Leila (Sweden)
Agustin, August, Augusta, Augustina, Austen, Austin, Austina, Austyn, Gus, Gustava, Gustavo (USA)
Today is Also…
Day of Year: Day 240 of 2022; 125 days remaining in the year
ISO: Day 7 of week 34 of 2022
Celtic Tree Calendar: Coll (Hazel) [Day 23 of 28]
Chinese: Month 8 (Guìyuè), Day 2 (Gui-Chou)
Chinese Year of the: Tiger (until January 22, 2023)
Hebrew: 1 ʼĔlūl 5782
Islamic: 30 Muharram 1444
J Cal: 30 Hasa; Eightday [30 of 30]
Julian: 15 August 2022
Moon: 2% Waxing Crescent
Positivist: 16 Gutenberg (9th Month) [Mariotte]
Runic Half Month: Rad (Motion) [Day 3 of 15]
Season: Summer (Day 68 of 90)
Zodiac: Virgo (Day 5 of 31)
Calendar Changes
ʼĔlūl [אֱלוּל] (Hebrew Calendar) [Month 6 of 12 or 13]
1 note · View note
versinator · 5 years ago
Text
Kisgyermekek megcsókolám
Bárkán húzván hallgatod szőrkámzsa Régelveszett integetve véretek vértócsa Áruházak zongorázgatott ágoston néhol Megdermedt fojtogatta petrencét zsarnokol Bárddal sírhoz szíjjait mellemig Elhanyatló gyorsirásba varázs! torkig
Olaján tűnedeznek alkonyatján kedveséhez Kihúnyt lebeszélték elhuzódott permetez Látvalátok rendezvén kalandoz messzikék Vajudásos ejts pattan? mosónék Elmondhatom nyávogás hiénaszemekkel százig Szörnypofám csicsörke könyörögnöm nyugatig
Beleborzong összetörted csergedez vérnyomása Szenvedéseit évtizedekig eh! ragyogása? Pincérek lepelbe fűtené átkarol Kuckószögletbe mását állkapcát boxol Komédjás sirni vulkáni övig Pompáz orgonabokrokon csiripel haláláig
Maszkjába kimérten pillés üveglemez Mellényben krémeslepény tekintsz antipyrinhez Koszorúzva akáctömjén visszatekintve ölelnék Többszörös csuporral love borulnék Épitem falkép viszontlátás hajnalhasadásig Cikáztak férfibúm idillt halmokig
Alvótárs kezeimmel oroszos pirossa Gyermekmennyország szekrényben emelkedtek olvasása Megárt ásítás rímeim siránkozol? Dalaimban háztető plátóin közelbetávol Mors hintázva rúdnál mindigmindig Rablót habpárna tétováznak időig
Cukorbaba daloljatok megértenek temetéshez Harcporondra horatiust zászlójával helyemhez Parasztleányok fölfohászkodik ananászt mélyenkék Mondotok kelletőn szomorúnak szurdék Túró feledésben zsinegjét porig Jégre pagonytól várakozására végállomásig
0 notes