#kommunizmus

[politikapolka]

És vannak

jó kommunisták is,

akiket érdemes leszopni

[nemenkialtokrebel]

"Rémüldöztök, hogy mi meg akarjuk szüntetni a magántulajdont. De fennálló társadalmatokban a társadalom tagjainak kilenctized részére nézve megszűnt a magántulajdon [...]. Azt vetitek szemünkre, hogy olyan tulajdont akarunk megszüntetni, amelynek szükségszerű előfeltétele, hogy a társadalom óriási többségének nincs tulajdona."

[szottesfolditanyak]

"Kíméletlen részletességű, monstre mélyinterjú a saját bevallása szerint is pszichopata Sam Vakninnal, aki abuzált csodagyerekből lett kamaszként egyetemi docens, később milliomos vállalkozó, majd elítélt gazdasági bűnöző és elismert író. Ma a narcizmus és egyéb személyiségzavarok úttörő kutatója és világszerte az egyik első számú szakértője. Egyesek szerint maga az ördög, ám narcisztikus betegei a megváltót látják benne."

Nem maszatol. Alapvetően narcizmus-áldozat és vidéke, de vannak benne ilyen inzertek is:

"Nagyon nyíltan beszél olyan témákról, mint vérfertőzés, szülői bántalmazás vagy politika, és ezt mindig kutatási eredményekre alapozva teszi. Hogy látja az olyan mozgalmakat, trendeket, mint a cancel culture, vagy épp a woke-mozgalom, amelyek minden diskurzust igyekeznek a politika korrektség keretein belül tartani? Hova vezet mindez?

Ezt is a klinikai pszichológia szempontjából vizsgálom. Az elmúlt években elkezdtük tanulmányozni az áldozatmozgalmakat, és azok pszichológiáját. Gabay és Elias négy hatalmas kutatást végeztek a témában, főleg Izraelben, de vannak tanulmányok például Kanadából is. Azt kezdjük látni, hogy bizonyos egyének hajlamosak az áldozatszerepet identitásuknak választani. Az áldozatisággal azonosítják magukat. Az áldozati szerep ad értelmet az életüknek, ezáltal tudnak eligazodni a világban, ez életük szervezőelve. Olyan helyzetekben is áldozatként igyekeznek megjelenni, ahol egyébként ez nem lenne indokolt. Ha nem lesznek áldozatok, igyekeznek azzá válni. Ezt projektív identifikációnak nevezzük. Létezik egy új pszichológiai fogalom, a TIV, Tendency for Interpersonal Victimhood, mely jól leírja ezeket a személyeket. Online is találkozunk velük, például az empath-mozgalomban – ők a magukat túlzott együttérzésük miatt kiszolgáltatottnak tekintők csoportja – és hasonló képtelen címkék alatt. Ezek az emberek valójában erősen narcisztikusak, kimondottan grandiózusak, és végletesen agresszívak, az együttérzés szikrája is hiányzik belőlük, ugyanakkor azt állítják, hogy áldozattá tették őket egész életükben, mert szuperempatikusak, érzékenyek. Büszkék áldozati szerepükre, versengenek egymással, ez innentől már identitáspolitikává válik. Egy másik kutatás azt az eredményt hozta, hogy igen gyorsan és nagyon korán, legkésőbb

2-3 éven belül az olyan áldozati mozgalmakat, mint a #metoo, a Black Lives Matter narcisztikusok és pszichopaták térítik el. Az ilyenek beszivárgása ezekbe a szervezetekbe univerzális, ők válnak aztán a mozgalmak arcaivá a nyilvánosságban. Az áldozati mozgalmak a legfenyegetőbb és legkárosabb képződmények közé tartoznak. Bradley Campbell szociológus szerint „a méltóság korából átléptünk az áldozatiság korába”.

Ez azért is nagyon veszélyes, mert ha folyamatosan áldozatszerepben van valaki, ha ez az identitása, hajlamos lesz olyan kísérő viselkedésformákat is felvenni, mint például a különleges bánásmódra való feljogosítottság. Ha nem kapja meg ezt a különleges bánásmódot, agresszív lesz. Ezt a jelenséget először Kaufman írta le, és drámaháromszögnek nevezte el. Ebben van egy bántalmazó, egy áldozat és egy megmentő, de ezek a szerepek nem rögzítettek. Ha az áldozatot nem elégíti ki a megmentő, bántalmazóvá válik. Amikor a bántalmazó látja, hogy mi történik a megmentővel, ő lép a helyébe. És így tovább. Az áldozatmozgalmakban sokkal nagyobb az agresszió, sőt az erőszak esélye, mint a lakosságban általában. Megkockáztatom, hogy ezek kimondottan pszichopata szerveződések. Vegyük például a náci mozgalmat, ahol ugyanez volt a helyzet, a versailles-i békediktátum, az új világrend, Németország diszkriminációja miatt. És hát láttuk, hova vezetett mindez. Hasonlóan a kommunizmus is áldozatmozgalom volt, az iparmágnások és földtulajdonosok által kizsákmányolt proletariátus számára át kellett csomagolni a sérelmeket. Minden halálszekta áldozati mozgalomként indult, ez alól az ISIS sem kivétel. Mindez elég veszélyes, mert ami sérelmeken alapul, erőszakhoz és halálhoz vezet."

[sztivan]

igazából sajnálom, hogy az Egyesült Államok a biztonságpolitika meg a popkultúra szempontjából megkerülhetetlen, mert egyébként sok szempontból annyira nyomi, hogy semmi kedvem nem volna muszáj foglalkozni egy olyan országgal, aminek azt is magyarázni kell, hogy tb-t fizetni nem kommunizmus

ehhh

[harompontkilenc]

Jaj, a köztünk élő kommunizmus újra és újra visszaköszön.

[zeroz2ro]

"Donald Trump megnevezte, kit jelöl az energiaminiszteri posztra: Chris Wright olaj- és gázipari menedzsert. Wright a denveri Liberty Energy olajmező-szolgáltatócég alapító ügyvezetője. Wright – ahogy Trump – nem hisz a klímaváltozásban. A Demokrata párti politikusok klímaváltozás elleni erőfeszítéseit a „szovjet típusú kommunizmus” kategóriájába sorolta. Egy, a LinkedIn közösségi portálra feltöltött videóban állította, hogy nincs klímaváltozás, sőt energiaátmenet sincs." A hőhullámok, a hurrikánok és a tornádók először a déli államokat érik el és hát ott erre szavaztak ...

[myfuckingbudapestmovie]

"Kísértet járja be Európát – a kommunizmus kísértete" avagy Budapest várja népünk nagy barátját

[uzemi-kollektiva]

Magánterület, meg vállalkozás szabadsága, meg egy vizelde rontja a profitot, amit nem szabad, sőt egyenesen kommunizmus hagyni! - ennyi erővel a munkásoknak adott fizetés is csak rontja a tőkések nyereségét

Kényszermunkával előre a nemzetgazdaságért!

[apci-blog]

"A magyarok tudják, hogy a hallgatás útja veszélyes, mert Önök már jártak rajta. A kommunizmus alatt a kormány egy alkut ajánlott, az úgynevezett „Kádár-kompromisszumot”: hajtsátok le a fejeteket és csukjátok be a szátokat, cserébe mérsékelten kényelmeséletet élhettek. Lehet, hogy ez nem volt túl jó alku. De egyedül ez volt elérhető.

A kádári kompromisszum sajnos nem pusztán történelmi ereklye. Ma, itt és másutt is, a szabadság és a demokrácia iránt elkötelezett, aktív állampolgárok hasonló döntés előtt állnak: el kell döntenünk, hogy mi – mindannyian – milyen szerepet fogunk vállalni. Milyen életet fogunk élni. "

-------------------------------------------------------------------

DAVID PRESSMAN UTOLSÓ, AZ USA MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETEKÉNT ELHANGZOTT BESZÉDE:

2024. december 16.

(David Pressman nagykövet beszéde a civil társadalom és a független média tiszteletére és a nagykövet magyarországi megbízatásának lezárása alkalmából, az amerikai zenei ikon, James Taylor fellépésével rendezett fogadáson )

-------------------------------------------------

“You’ve Got A Friend”

Excellenciák, tisztelt vendégek, barátok, és mindenekelőtt ma esti díszvendégeink, a magyar civil társadalom és a független média képviselői: köszöntöm Önöket.

Mint tudják, családommal január közepén elhagyjuk Budapestet. És sok búcsúzással jár, ha elhagyunk egy olyan helyet, amely az otthonunkká vált. Azonban talán azoktól a legnehezebb a búcsú, akik ma este itt összegyűltek, és akik olyan keményen dolgoznak a szabadság és az emberi méltóság érvényesüléséért ebben az országban. Ezért ezen a búcsúfogadáson azt szerettem volna, hogy a ma este ne rólam szóljon, hanem inkább az Önök előtti tiszteletadásról.

A mai este a hangok ünnepe – és azoké, akik hangjukat arra használják, hogy rendkívüli szépséget és erőt teremtsenek általa. De mielőtt a hangokat dalok formájában ünnepelnénk, szeretnék szót ejteni a hangok hiányáról: a csendről.

Ma este egy olyan időszakban találkozunk, amikor a világban hatalmas változások zajlanak és komoly kihívások vannak. A határon túl továbbra is véres háború dúl, amely a második világháború óta az egyik legsúlyosabb fenyegetést jelenti Európa biztonságára; egy olyan háború, amely komoly párbeszédre kényszerít arról, hogy mit képviselünk; egy olyan háború, amely megkérdőjelezi a szuverenitásról, a szabadságról és a demokráciáról alkotott elképzelésünket, és azt, hogy hogyan is néz ki ezek védelme.

Oroszországnak a demokratikus szomszédja, Ukrajna elleni inváziója nem az egyetlen olyan csatatér, ahol a demokráciát ma próbára teszik. A demokrácia elleni támadások nem csak Kalasnyikovok és Kinzsal rakéták formájában érkeznek. A demokratikus értékek – itt és világszerte is – támadás alatt állnak. A miniszterelnök szeret úgy gondolni a „háborúra”, mint ami a szomszédban zajlik, de a demokrácia frontvonala is itt húzódik, és visszaszorulóban van.

Ma este egy olyan országban találkozunk, amelynek népe egykor a világot inspiráló bátorsággal szállt szembe a szovjetekkel. Ez egy rendkívüli ország, és egy olyan ország is, ahol a demokráciát a kleptokrácia teszi próbára, ahol úgy érezzük, hogy a jogállamiság egyre inkább a propaganda uralmának van alárendelve. Annak, hogy Magyarországot továbbra is Európa legkorruptabb országának tartják, és gazdaságilag is lemarad társaitól, kevés köze van Brüsszelhez, Soros Györgyhöz vagy a külső, fosztogató erőkhöz. Mindennek oka az állami korrupció és a magyarországi demokratikus intézmények elleni támadások.

Ez abban is tükröződik, hogy a magyar kormány milyen külföldi partnereknek udvarol. Ezt látjuk Magyarország és Oroszország egyre mélyülő kapcsolatában, miközben utóbbi továbbra is brutális, provokálatlan háborút folytat Ukrajnában. Láthatjuk ezt abban a buzgalmában is, melyben olyan titkos üzleteket köt Pekinggel, amelyek egy belső kört megkérdőjelezhető haszonnal gazdagítanak, gyakran a magyar emberek számára óriási, hosszú távú költségek árán. Látjuk ezt az indokolatlan gazdasági közeledésben Irán és a hozzá hasonló országok felé, ami eközben instabilitást gerjeszt és háborút szít a Közel-Keleten.

Akár Ukrajnában, akár Magyarországon vagy bárhol máshol, ahol a demokráciát támadás éri, számít, hogy mi – mindannyian – hogyan reagálunk. Bár nagy megtiszteltetés számomra, hogy az Amerikai Egyesült Államok nevében beszélhetek, és mindig is hittem Amerika erejében és jóságában, a következő fejezetet nem csak a kormányok és kormánytisztviselők hangja fogja meghatározni. Hanem az Önöké. Az ebben a teremben levő embereké. A jogvédők és aktivisták, művészek és alkotók, álmodozók és megvalósítók e rendkívüli csoportjának hangja. Azoké, akik előre törnek és felemelik a hangjukat. Akik kritikát fogalmaznak meg és alkotnak. Azoké, akik szerepet vállalnak és bátorítanak, még akkor is, amikor nehéz, sőt, különösen akkor, amikor nehéz. Azoké, akik akkor is felemelik a hangjukat, amikor a leghangosabb hangok – eurómilliókkal, közpénzek milliárdjaival támogatva – olyan üzeneteket terjesztenek, amelyek célja, hogy bárkit bűnözőnek, kémnek, bolondnak vagy akár pedofilnak állítsanak be.

Tudom, hogy az ilyen pillanatokban lehet, hogy ösztönösen inkább visszavonulnánk. Hogy túl magasnak gondoljuk az árát annak, hogy beszálljunk a harcba ezen a küzdőtéren. A rágalmak szégyenletes volta túl soknak tűnhet ahhoz, hogy elviseljük. Megértem. De az Önök hangjának alternatívája a hallgatás.

A magyarok tudják, hogy a hallgatás útja veszélyes, mert Önök már jártak rajta. A kommunizmus alatt a kormány egy alkut ajánlott, az úgynevezett „Kádár-kompromisszumot”: hajtsátok le a fejeteket és csukjátok be a szátokat, cserébe mérsékelten kényelmeséletet élhettek. Lehet, hogy ez nem volt túl jó alku. De egyedül ez volt elérhető.

A kádári kompromisszum sajnos nem pusztán történelmi ereklye. Ma, itt és másutt is, a szabadság és a demokrácia iránt elkötelezett, aktív állampolgárok hasonló döntés előtt állnak: el kell döntenünk, hogy mi – mindannyian – milyen szerepet fogunk vállalni. Milyen életet fogunk élni.

Abban a kiváltságban volt részem, hogy az Egyesült Államok kormányának magas rangú tisztviselőjeként szolgálhattam több elnök alatt, és közelről láthattam a hatalommal járó előjogokat. A kényelem választása mindig rendelkezésre áll – élvezni a hivatal kiváltságait anélkül, hogy elérnénk a célját, sütkérezni a küzdőtér reflektorfényében, miközben a harcot elkerüljük.

A döntés, hogy elfogadjuk, vagy elutasítsuk napjaink kádári kopromisszumát, mindannyiunk előtt áll nap mint nap; elkötelezzük magunkat, vagy visszavonuljunk; ellenálljunk vagy belenyugodjunk; higgyünk abban, amit el lehet érni, vagy lemondjunk arról, hogy valaha is megvalósul.

Egy néhai barátom – egy rendkívüli republikánus vezető, John McCain szenátor – gyakran idézte Teddy Roosevelt elnök beszédét a „küzdőtéren levő emberről”: „Egyedül azé az érdem, aki kiáll a küzdőtérre, akinek arca porban, verejtékben és vérben fürdik…, aki síkra száll a nemes ügyért; aki szerencsés esetben végül megízlelheti a diadal gyümölcseit, s ha derekas teljesítménye dacára végül mégsem arat sikert, legalább tudja, hogy soha nem kell osztoznia a bátortalanokkal és hidegszívűekkel, akik nem ismernek sem győzelmet, sem vereséget.”

McCain szenátor a küzdőtéren levő embert gyakran a bátor politikus alakjával azonosította. Én a magam részéről mindannyiukra gondolok, Önökre, magyar hazafiakra, akik nem az államhatalommal, hanem a jóra és a rosszra történő ráérzéssel, és a jövőjük alakításának elszántságával vannak felfegyverkezve. Akik nem hajlandók meghajolni a kormány médiagépezetének támadása előtt, amelyet a rágalmazásra, lejáratásra, gyalázásra és – végső soron – elhallgattatásra terveztek. Ezeknek az embereknek az elhallgattatása – kevesebb mint negyven évvel azután, hogy honfitársaik kiléptek a kommunizmus sötétségéből és elutasították a kádári kiegyezést – nemcsak Magyarország, hanem minden szabad nép számára mindenütt tragédia lenne.

Az Egyesült Államok elnöke kért arra, hogy idejöjjek, mert Ő és én, akárcsak Önök, hiszünk abban, hogy Magyarország számít. És mert túl sokáig néztük tétlenül, ahogy az Önök országa letért a demokratikus szövetségesei útjáról. Akármit is tettek az Egyesült Államok és szövetségeseink a múltban, hogy megpróbálják megakadályozni ezt az irányváltást, nem vált be.

Ezért másképp közelítettük meg ezt a kapcsolatot, más eszközökhöz folyamodva, mint a múltban, többek között őszintén és világosan beszélünk arról, hogy mi történik ebben az országban és az országgal való kapcsolatunkkal. Remélem, hogy ha Amerika továbbra is úgy akar vezető szerepet betölteni, ahogyan az elmúlt két és fél évszázadban tette, akkor azok, akik elég kiváltságosak ahhoz, hogy képviseljék, továbbra is felemelik szavukat a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok érdekében azokon a helyeken, ahol ez a leginkább számít – az ilyen helyeken, mint ez az ország.

Ezek a vezetők inspirációt meríthetnek az ebben a teremben összegyűlt emberektől. Azok a hazafiak, akiknek nincsenek titulusaik, hivataluk vagy biztonságuk, de akik szeretik a hazájukat, és minden nap úgy döntenek, hogy harcba szállnak a szabadságjogok megőrzéséért. Olyan emberek, akik egyszerűen fogalmazva nem hallgatnak. Mert ahogy Önök megtanulták, és ahogy én is megtanultam Önöktől: semmi jó nem származik az országuknak abból, ha kompromisszumot kötnek a lelkiismeretükkel.

Elődöm Paul Ankát hozta el Budapestre, hogy elénekeljen egy Sinatra-ódát az Önök miniszterelnökének az „ő útjáról”. Én most elmondtam Önöknek az én utamat (ahogy Sinatra énekli, “my way”). Ezért úgy gondoltam, hogy a legjobb, ha elhozok valakit, hogy énekeljen azok előtt, akik nem az állam hatalmával, hanem a meggyőződés erejével vannak felvértezve; akik nem a hatalom felhalmozásának, hanem az elvek előmozdításának megszállottjai; akik nem politikai párthoz való ragaszkodással, hanem a demokrácia iránti elkötelezettséggel tevékenykednek; akik nem azért dolgoznak, hogy Magyarországot uralják, hanem azért, hogy biztosítsák demokratikus jövőjét.

Nem tudok senki mást elképzelni, aki jobban tudna reagálni erre csend által fenyegetett pillanatra, mint barátom, James Taylor. James Taylor zenéje oly sok amerikai életének zenéje. A Grammy-díjak, a Rock and Roll Hall of Fame, az Elnöki Szabadság-érdemrend és a Kennedy Center Honors által hazám joggal ismerte el őt a legtehetségesebb művészek között. James Taylor egyszerű és gyönyörű hangján – számomra – mindig is az egyéniségről szólt, nem pedig a hatalmasokról. Az elmúlt évtizedekben a szerelemről, veszteségről és reményről szóló dalai amerikaiak generációinak nyújtottak vigaszt és inspirációt.

Jameshez csatlakozik a színpadon drága barátom, aki maga is kiváló zenész, és még sok minden más, és aki történetesen James felesége, a rendkívüli Kim Taylor, valamint a saját jogán is tehetséges zenész fiuk, Henry. Őket a Bostoni Szimfonikus Zenekar virtuóz csellistája, Owen Young kíséri, aki ma délelőtt maga is mesterkurzust tartott a magyar zenészek új generációjával a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián.

A Taylor család azért repült Európába, hogy Önöknek, a magyar civil társadalom és a független média képviselőinek játsszanak. James Taylor azért van ma itt, hogy énekeljen, nem politikusoknak, hanem hazafiaknak, nem egy koncertteremben vagy stadionban, azon a küzdőtéren, amelyről beszéltem, azoknak, akik nap mint nap – nagy személyes költségek és kockázatok árán – azért dolgoznak, hogy előmozdítsák azt, ami helyes, ami igazságos, és ami Magyarországot szabadon tartja.

Gyakran mondom, hogy az Egyesült Államok mindig azok mellett fog fellépni, akik a helyes és az igazságos dolgokért harcolnak. A történelmi távlat hosszú, és – ahogy azt a magyarok tudják – megvannak a hullámvölgyei. És bízom benne, hogy a végén, az Önök bátorságától inspirálva, együtt fogunk sikert aratni.

Köszönöm. Köszönöm a barátságukat. Köszönöm a hazájukért és az amerikai-magyar kapcsolatokért tett szolgálatukat. Az Amerikai Egyesült Államok és nagykövete megtiszteltetésnek veszi az Önök jelenlétét. Nagyon köszönöm.

[tobbpenztazembereknek]

Radikális váltást a művi vetélés szabályozásában a szovjet hadsereg által 1944–45 telén elkövetett tömeges nemi erőszak okozta. A Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. február 14-től (X/2.–1945. BNB) tisztiorvosi engedéllyel egészségügyi intézményben ingyenesen elvégezhetővé tette az abortuszt. A változást az abortusz szabályozásában a kommunista hatalomátvétel és a fordulat éve után a szovjet minta kötelező másolása hozta. A Szovjetunió volt az első ország, ahol a forradalmat követően, 1920-ban legalizálták és ingyenessé tették a művi terhességmegszakítást, és ezzel a kiépülő állami egészségügyi rendszerben csökkent a női halálozások száma is. 22 1936-tól azonban az extenzív iparosítás munkaerőigénye és a népesség fokozott sztálinista ellenőrzése miatt az abortuszt betiltották. A magyar egész- ségügyi igazgatás a többi kelet-európai népi demokráciával egy időben szovjet nyomásra döntött a művi terhességmegszakítás újraszabályozása mellett. A szovjet modell bevezetése együtt járt a szülések medikalizációjával is, a két világháború közötti időszakhoz hasonló demográfai diskurzust idézve, azonban már nem a revizionizmus szükségessége, hanem a kommunizmus építése céljából sürgette sok magyar megszületését. Szintén szovjet min- tára kerültek megrendezésre a nagyszabású, nyilvános abortőrperek. A zsidó származású, magánpraxist fenntartó nőgyógyászok elleni, nagy sajtónyilvánosságot kapott perek pedig illeszkedtek a „cionista orvosperek” sztálinista koncepciójába.

@eperszagucigany

[kepeslajoska]

"A kommunizmus győzelme elkerülhetetlen" Egy másik remake

[sztivan]

Minden olyan kiigazítás, ami kellett, hogy legyen a szobor talapzatán, nem magán a turulon, hanem a szobor talapzatán, megtörtént a történelmi hitelesség kedvéért, azok kedvéért, akik számára a XX. század valamilyen traumát jelent. Mert sajnos vannak ilyenek nagyon sokan a zsidó honfitársaink közül, vannak nagyon sokan a kommunizmus által üldözött honfitársaink közül. De nem arra való a jelenünk és a múltunk, hogy ennek nyomán újabb és újabb ellentéteket szítsunk a magyar emberek között

Rétvári

[nyuszimotor]

Khövér elvtárs nem fogadta meg a tanácsot és ma is fullba tolja a kretént

[fouldchildtiger]

A PAKTUM

A ,,Magyarság" 1992. július 25-i száma közölte a sokak által máig emlegetett ún. ,,Rózsadombi Tizenhármak Paktumá"-t.

Eszerint 1989. március 15-én titkos tárgyaláson elhatározták csapatok kivonulásának ára.

Az aláírók köz��tt tudni vélik többek között Antall Józsefet, Boross Pétert, Göncz Árpádot, Horn Gyulát, Paskai Lászlót, Petô Ivánt és Zoltai Gusztávot. Szép névsor.

Ha valakiben felmerül a kétely, nem kitalálás-e a tizenhármak húsz pontos paktuma, nézzen szét hazánkban, és elmúlnak kételyei.

(Szentesy)

[1] A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról.

[2] A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott értékekért és javakért.

[3] Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése a Szovjetunió és Magyarország között.

[4] Szovjetellenes tevékenységek megakadályozása.

[5] A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetunió és Magyarország között.

[6] A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése.

[7] A volt kommunista titkosszolgálat, határôrség és rendôrség megvédése az esetleges megtorlásoktól.

[8] A megbízható volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon.

[9] Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.

[10] Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.

[11] Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.

[12] A jobboldali, szélsôjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.

[13] Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek és azokon nem lehet változtatni.

[14] Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigráns személyekkel, szervezetekkel, csoportokkal.

[15] A románok, jugoszlávok és a szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot.

[16] Az 1956-os eseményeket, mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani, és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.

[17] A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.

[18] A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősíti gazdasági befolyását a magyar életben.

[19] Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására.

[20] Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért.