#klisék_és_sztereotípiák

[egyfurcsalany]

Kiakadós poszt jön: 3..2..1..

Szóval a történet tömören annyi lenne:  Mikor napokig nem bírok megmaradni nyugton a bőrömben, be vagyok sózva, mert a szervezetem kb. két másodperc alatt ráfüggött az együtt töltött idő alatt felszabaduló kémiai csodákra (igen a lányok is szeretnek szexelni, jó napot kívánok!). Tehát ott vagyok, ácsingózok a következő adagért, ácsingózok a francokat! Elterveztem, hogy odamegyek és megkapom, amit akarok, a kabátom után dobtam volna már le a pólómat is, meg a többi felesleges cuccot. Aztán ilyen hülyeségek rángatnak ki a kis fülledt ködömből, mint hogy beszélgessünk... Lolka. (Bolka.)  Na jó, hát ha muszáj. Aztán ha még ez nem lett volna elég, beszélgessünk a blogomról, meg az érzéseimről. A belső kis világainkról. Mindez nem a világ vége, én ezt tudom. Sőt ha hasonlóan értelmes (-nek hitt) emberrel találkozom nagyon szívesen. De tényleg. Egy jó kis lelkizésre nem lehet nemet mondani.  Bár nem ez volt az alap felállás, de ha erre indul a dolog, hát legyen. Na már most alapból sem vagyok igazán jó a mások felé megnyílásban, köszönhetően néhány korábbi esetnek, na de hogy ezek után?  :D:D:D:D:D:D:D:D:D (ennyi reakciót vagyok képes kiszülni erre az egész sztorira)  Hogy értsétek a pokolig leszakadt pofámat: a végén azért lettem elküldve, mert a másik fél szerint nagyon kezdtem belefolyni érzelmileg (?!) a dologba és mert nekem így csak rosszabb lesz a végén. (???!?!??!!!??!)  #whattheactualfuck?!

Kaptam még útravalóul egy szép adagot a további csodás kamu dumákból is, mint például: miért teszem ezt magammal? Hol az önbecsülésem? Van egyáltalán? Ha van, miért csak ennyi? Miért jó ez nekem? Meg hogy biztos százan örülnének az én üzeneteimnek, míg a szóban forgó illető nem sok effortot rakna a csevegéseinkbe.  Igen, száz nyomorék, akiket offoltam, mert egyetlen sejtem nem mozdul a közelükben. Megint lolka. Fogalmam sincs miért nem hiszi el senki, hogy képes vagyok meghozni a magam döntéseit és ha elbaszom, hát elbaszom. (Biztosan az ártatlan, naivnak tűnő külsőm teszi :D vagy idk)  A mókás része az, hogy ez az ÉN saját életem, majd megiszom én a levét... Illetve az önbecsülésem köszöni szépen nagyon jól van, monstanság már egyre erősebb (persze nem nektek köszönhetően), de szépen alakul.  Kezdek én ebbe az egészbe belefáradni..(tudom, szart se érdekel, de ez az én blogom, máshol ezt úgysem tudom kiadni.)

Kedves férfi nem! Nektek semmi nem jó? Nem jó így, nem jó úgy. Vagy egyszerűen csak ezt élvezitek? Bedobjátok a kis horgotokat a tóba, aztán ha tetszik, aki ráakadt eljátszotok vele, nézitek a szar groteszk vigyorotokkal, ahogy vergődik, aztán ha olyan kedvetek van visszadobjátok, hadd játszadozzon vele legközelebb más, ha meg olyan akkor részesítítek a szent feloldozásotokban?! Ha nem küzd eléggé, könnyen megadja magát, nem is volt igazi fogás, ha eléggé földhöz csapkodja magát, akkor lehet ő a kövi ünnepi vacsi? Elmentek ti a büdös francba, de őszintén.

Nah, most hogy ez kijött, jöhet a vallomások, meg elemezgetések része. Laikusok azt hihetnék, hogy mivel így kiakadtam és vettem a fáradtságot, hogy ezt leírjam, már azt bizonyítja, hogy túlontúl érdekel a dolog. A válasz: ez nem igaz. Robot azért én sem vagyok, minden fajta kapcsolatom érdekel valamilyen szinten. Olyan sosem volt és nem is lesz, hogy én ne beszéljek azzal, vagy arról, akinek engedem, hogy megérintsen. Akár fizikailag, akár máshogy. Sosem leszek az a személy, aki csak úgy van egy dologban, csak odalibeg, aztán el. Aki nem elemezi ki, nem szedi darabokra Ez általában fájdalmas tulajdonság, mint látható. Mégis örülök neki, végtelenül, mert ebből tudom, hogy még nincs minden veszve, még nem fásultam be teljesen, nincs kiégve bennem minden. Meg hát aki kicsit is ismer, tudja, hogy imádok picsogni itt a tumblr-en, meg kb ez egy napló, szóval kell ilyen is. Az hogy én viszont belerakom az effortot még az ilyen dolgokba is nem azt jelenti, hogy érzelmeim vannak, hanem hogy én így csinálom. Így tudom a legtöbb pozitívumot kihozni belőle, hogy megpróbálom az adott kereteken belül kimaxolni, lehet néha túl sok a cukiság az ilyen felállásokhoz, de én csak így tudom csinálni. A legtöbb “barátság extrákkal” vagy szimpla “extrák” dolognak azért vetettem véget, mert egy idő után valóban kiszipolyoz és elvesz az ember vidám lényéből egy darabot, az érzéketlenség oltárán kell áldozni egy idő után, na az viszont az, amire nem vagyok hajlandó. A cukiskodás, a minimális törődés és odafigyelés az, ami ezt elodázza, ami kicsit kitolja ennek a kiüresedettség érzésnek a megjelenését.(Elég bonyolultnak hat így leírva. God...)

Ezt egyszer már megfogalmaztam élőben, de le is írom, mert tudom, hogy lesznek olyan napok, mikor szükségem lesz rá, hogy elolvassam: Sokan nem értik az én működésemet (kliséééés szaaar). Komolyan. “Elképesztő, hogy lány létemre kb. csak az >>extrákon<< alapuló kapcsolataim vannk” Nos aki így látja az több dolgot nem ért, vagy nem akar érteni. Az egyik, hogy ezt nem úgy kell elképzelni, hogy rámutatok valakire, hogy “te most velemjössz és szexelünk, mint a nyulak”. Neeeeem. Mindig van valami...egy mondat, egy nézés, egy illat, egy sajátos ígérete a dolognak. A másik ember külön kis világa, aminek még ha ilyen módón is, de a részévé lehet válni, fel lehet fedezni valamit belőle. (Látjátok utálom, hogy még én is az azt írom “még ha ilyen módon is”, mintha csak ebben bármi rossz lenne. Pedig nem.) Tanulni valamit az adott személytől mindig csodálatos, bármi legyen is a szerepe, a mondandója az én életemben. Tehát mindig meg vannak válogatva ezek a személyek.  Kettő (és ez a fontos rész): ez a részem, ez a mindenbe-belevetem-magam-gyerünk-csináljuk részem sosem fogja bántani a másikat. A szelídebbet, az igazibbat. A kedvencemet. Akik megérintik a testem, akikkel leülök beszélgetni, egyből azt hiszik ismernek. Elolvassak ezt a szar telefirkált tumblr-t, meghallgatják a véleményem egyetleg dologról és azt hiszik ismernek. Hogy feltártak, megnyitottak, elérték azt, amit. akit a legmélyebben őrzök.  Közötök sincs hozzá :)  Sosem fogjátok tudni bántani, mert el sem éritek. Nincs rá hatásotok. Bántjátok ezt a pácélt, ami igen, sokszor megsérül és fáj a maga módján. Összeroppan néha a maga módján. Azonban van az a kicsi lány, belül tombol, ki akar jönni, ó istenem, el sem hiszitek mennyire szeretne egy kicsit szabad lenni, de egyikőtök sem lenne képes kezelni. Hiszen itt a kinti töredékével sem bírtok... Valahol az én világomban még léteznek a csodák. Örökké fognak. Nincs hatalmatok, amivel az én csodámat bánthatnátok. Meg sem érdemlitek, hogy ismerjétek azt az oldalamat. Erről ennyit.

Egy kérés (ha lehet ilyet): Kedves hímnemű egyedek! Jó lenne ha előbb eldöntenétek mit szeretnétek, letisztáznátok magatokban a saját dolgaitokat, érzéseiteket és csak utána rángatnátok bele másokat. Nem megpróbálni más kárán gyógyulni és aztán ráfogni mindent és kivetíteni rá minden szart, ami igazából a ti fejetekben van. Köszi.

Végül pedig egy üzenet a jövőbe: Kedves Te! Te, aki még nem tudom ki is vagy pontosan, te, aki egy nap azzal az elhatározással fogsz ébredni, hogy ezt az óriási káoszt szeretnéd az életed részeként. Csak annyit szeretnék mondani, hogy minden rendben van. Nem kell aggódnod, mert bár nem tudom az én lelkem merre kószált eddig és mit művelt, hogy ilyen defektes, ha a többi emberrel való érintkezésről van szó, miért ilyen bicebóca, de mire mindketten odaérünk, ahova kell, ígérem rendbe rakom. Tetszeni fog. Ó, le leszel nyűgözve! Hidd el, tele van szeretettel, boldogsággal, vidámsággal, egy csepp keserűség nélkül. Meg vagy még ezer és egy fajta érzelemmel. Itt tartogatom nagyon régóta már és még nagyon sokáig fogom is, ha az kell. Néha kicsit túl komolyan veszem a dolgokat és 100%, hogy mindent túlbonyolítok, de ezt kimondottan kedvelni fogod bennem, mert itt aztán nincs olyan, hogy unalmas nap. Imádni fogod minden foltját, csak úgy, mint én a tieidet. Itt vannak még a levelek, amiket mind neked írtam, amik olvasása közben minden mondatnál mosoly fog ülni az arcodon. És a boríték. Itt vár a boríték és a kép benne, amit valóra kell váltanunk. Már alig várom. A repedések alatt pedig ott lesz az az érintetlen rész, na az az amiről most nem írok. Meg fogod látni. Tiéd lesz maradéktalanul, úgy ahogy még senkié sem.