#királylányszkeptikus

[lilcantina]

Mese a Bolond Bojtárlegényről

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperencián és a Pinka patakon is túl, volt egy kis falu. Élt abban a faluban egy Szegényember, s annak a Szegényembernek csak egy szem fia volt.

Éltek, ahogy tudtak, a fiúcska kisbojtár lett, terelgette a falu kicsi nyáját.  Ahogy a fiúcska legénnyé cseperedett, azt mondja az apjának.

-Édesapám, én elmegyek a világnak. Meg akarom találni a Sosemlátott Királykisasszonyt, s elvenni feleségül.

-Bolond vagy te édes fiam! Hát hogy is találnád meg a Sosemlátott Királykisasszonyt - ha egyszer még nem látta senki?

Addig addig erősködött a Bojtárlegény, míg az Apja fájó szívvel elengedte. Nosza, fogta a legény a tarisznyáját, belé tett három szem hamubasült pogácsát, s elindult.

Ment, mendegélt, míg egyszer egy rettenet nagy erdőbe ért. Megéhezett, megszomjazott a legény, közben sűrű este lett, lepihent hát egy patak partján. Megette a hamubasült pogácsát, nagyot ivott a patak vizéből, s azzal elaludt.

Eljött az éjfél, felriadt a Bojtárlegény. Hallja ám, hogy valaki keservesen sírdogál. Nézett jobbra, nézett balra, de senkit nem látott. Hát látja ám, a patak partján áll egy emberforma szikla, s az könnyezik. Oda is merészkedett a Bojtárlegény, és kérdi:

-Miért sírsz, te Kőbálvány?

-Nem vagyok én Kőbálvány, hanem tudd meg hogy én az Erdő Lánya vagyok. Elátkoztak engem az ellenségeim - addig kell itt ácsorognom kővé válva, amíg nem tudok megfürdeni a patak vizében. Itt állok már mióta, nézem, ahogy folyik a patak, de csak nem tudok a vizében megfürdeni. Tudom, hogy a Sosemlátott Királylányt keresed, én segíthetek. Ahhoz azonban előbb vissza kell változnom.

-Ha csak az kell, segíthetünk azon!

Volt a Bojtárlegénynek egy lyukas csajkája, s abban elkezdte hordani a vizet a Kőbálványhoz. Hanem mire a pataktól a sziklához ért, a lyukon mind kicsorgott a patak vize. Keserves sírásra fakadt akkor a Bojtárlegény, könnyei eláztatták a sziklát. S láss csodát! Megrázkódott a Kőbálvány, s egyszeriben egy Szépasszony állott a helyén. Lombokból volt a gúnyája, s a hajában ragyogott a hajnal.

-Jótett helyébe jót várj, gyere velem! Három Setétmanó átkát vetted le rólam, most három ajándékot kapsz tőlem. Itt van elsőként öregapám kalapja. Viseld tisztességgel, hordd becsülettel. Itt van ez a nyakbavető - vigyázzon rád az úton. S végül lásd, egy tilinkó, hogy a bárányaid soha ne kódorogjanak el.

-Köszönöm a jóságodat, és az ajándékaid, de nekem egy bárányom sincsen.

-Ugyancsak Bolond Bojtárlegény vagy te, ha még egy bárányod sincsen... No de térj csak nyugovóra, sokat kell még járnod utadon.

Így is tett. Mire a hajnal odaért és a Bojtárlegény felébredt, a Szépasszonynak nyoma sem volt. Hát a ház előtt legelészik egy bárány, de az olyan szép volt, a hajnal sugarai megakadtak a szőrén.

Elindult a Bojtárlegény, fújta a tilinkóját, ment a bárány utána. Ment mendegélt, hét nap, hét éjjel. Egyszercsak az útjába pattant egy kicsi ember. 

-Na te Bolond Bojtárlegény, ugyancsak kár volt az én dolgomba ártanod magad! Tudd meg, hogy én vagyok az egyik Setétmanó aki elátkozta az Erdő Lányát! Éjféltájban megkereslek, s ha addig elő nem keríted azt a Szépasszonyt, hát téged változtatlak kőbálvánnyá!

Ej, igencsak búsult a Bojtárlegény. 

-Ugyan honnan is tudhatnám, merre jár az Erdő Lánya?Nekem aztán ma végem lesz, soha nem találom meg a Sosemlátott Királylányt!

Odalépegetett hozzá akkor a kisbárány, megrázta magát és így szólt:

-Egyet se búsulj kicsi gazdám! Amikor visszajön a Setétmanó, mondd azt neki, idehozod az Erdő Lányát, de addig tegye fel a varázskalapodat, hogy senki meg ne lássa! 

Úgy is lett. Éjféltájban a Setétmanó visszatért, a Bojtárlegény ráadta a kalapját, s lássatok csudát! Egyszerre a kalap hatalmasra nőtt, s maga alá temette a gonosz emberkét. 

Mentek tovább a Bojtárlegény és a kisbárány. Mentek három nap, három éjjel, s egyszerre elébepattan egy Setétmanó.

-Na te Bolond Bojtárlegény, ugyancsak kár volt az én dolgomba ártanod magad! Felébresztetted az Erdő Lányát, s elvetted tőlem a fivéremet! Ha elő nem keríted a Szépasszonyt, hát ígérem, kőbálvánnyá változtatlak!

Elbúsult a Bojtárlegény. 

-Ugyan honnan is tudhatnám, merre jár az Erdő Lánya? Ma aztán tényleg végem lesz, soha nem találom meg a Sosemlátott Királylányt!

Odalépegetett hozzá a kisbárány és így szólt:

-Egyet se búsulj kicsi gazdám! Amikor visszajön a Setétmanó, mondd azt neki, idehozod az Erdő Lányát, csak vegye fel addig a te nyakbavetődet, hogy hamarabb megfordulhass!

Úgy is lett. Éjfélkor visszatért a Setétmanó, felvette a Bojtárlegény nyakbavetőjét, s az olyan nehéz lett, a föld alá húzta az emberkét!

Hát csak mentek tovább. Mentek egy napon és egy éjszakán keresztül, de az olyan hosszú volt, mint egy-egy esztendő. Elébük kerül akkor egy vénséges vén Setétmanó.

-Na te Bolond Bojtárlegény, ugyancsak kár volt az én dolgomba ártanod magad! Felébresztetted az Erdő Lányát, s elvetted tőlem a fivéreimet! Ha éjfélre elő nem keríted nekem a Szépasszonyt, hát menten kőbálvánnyá változtatlak!

Elkeseredett a Bojtárlegény. 

-Édes kicsi Báránykám, most én mit már csináljak? Honnan tudhatnám, merre jár a Szépasszony, mit mondok én a Setétmanónak?

-Egyet se búsulj kis gazdám! Ha visszatér a Setétmanó, mondd azt neki, elhoztad, de csak akkor jön elő az Erdő Lánya, ha a tilinkódon az ő nótáját fújod. 

Így is lett. Visszatért a Setétmanó, a Bojtárlegény elkezdett játszani a tilinkóján, mire a Setétmanó rögvest táncolni kezdett. De úgy táncolt, abba sem tudta hagyni, míg végül a fáradtságtól holtan rogyott össze. 

Mentek, mendegéltek, míg elértek az égig érő hegynek az aljába. Azt mondja akkor a kisbárány. 

-No te Bojtárlegény, vegyél fel a nyakadba, s menjünk fel a hegytetőre. A hegytetőn lesz egy kunyhó, a kunyhóban egy vénséges vén ember, ki egész életében a világot nézte. Ő majd megmondja, hol találod a Sosemlátott Királylányt!

Nyakába vette a Bojtárlegény a kisbárányt, s ment neki a hegynek. Ment felfelé, hét napon s hét éjen át, akkor elérte a felhőket. Ment tovább három napon, s három éjjel, s már olyan magasan voltak, ha nagyot nyújtózik, tán elérte volna már a csillagokat. S még egy napon és egy éjen keresztül ment, de olyan hosszúak voltak azok, mint egy-egy esztendő . Na akkor felért a hegy tetejére. 

A hegy tetején állott egy kunyhó, a kunyhóban ült a vénséges vén öregember.

-Adjon Isten Öregapám! 

-Fogadj Isten édes fiam! Mi járatban erre, ahol még a madár se jár?

-Én biza Öregapám azért jöttem, hogy mondd el nekem, hol találom a Sosemlátott Királylányt? 

-Ugyancsak Bolond Bojtárlegény vagy te édes fiam! Eljöttél  világ tetejére, hogy megkeress egy királylányt, akit még soha senki sem látott? Hát elmondom neked édes fiam, hogy az  királylány, egy Sosemvolt Királylány. Soha nem is élt, csak egy mese, amit az éji szellők suttogtak, és a madarak csiripeltek.

Elbúsult akkor a bojtárlegény. 

-No édes kis báránykám, hát csak ketten maradtunk. Hazamegyünk, s élünk tovább, ahogy élünk.

Megrázkódott akkor a kisbárány, kiszökkentek a szőréből a hajnalsugarak, s egyszerre hatalmas ragyogás támadt. Mire a sok hajnalsugarak elreppentek sehol sem volt a kisbárány, s lám ott állt a helyén az Erdő Lánya.

-Élünk tovább, ahogy élünk kedves Bojtárlegény! Megmentettél engem, hát eljössz-e énvelem az erdei palotába? 

Elkacagta magát akkor a Bojtárlegény, hisz megtetszett neki az Erdő Lánya, s meg is szerette erőst. Hazamentek az erdei palotába, nagy lakodalmat csaptak, s boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Így volt, mese volt, minden szava igaz volt.