#kanyargós

[versinator]

Kiteremteni kanyargós

Elüldögélek rendkivül combjára mondtál Medréből rozogán élnivágyás simultál Csapnak bog kígyója oscar Éthert elgondolni csapjon iskolaudvar Meseországot vésnem repkényt villogna Fehérarcú tartalom kifújhassa harsogna

Kacagják fogtál fenyvesekben átremegő Hazaballag legényről törzsedet töprengő Halványabb felfázik zsibbadó mizsót Léceihez öntenem ráömlött márványpadlót Fonnyadva ostorozva utamról csalna Iskolapadban kéreget tálba megáldana

Fölhajított leszegi megnyugodtak bántottál Elolvadnak bábu sebeid deszkaszál Figyeljétek elhenyél lapozgat agyar Hatot ingovány elzokogni ősmagyar Rómeót növényhatározót cseppjeivel harsona Kitörő vízesése palánták zokogna

Csavargója várásom nőttél bizsergő Tagadhatom rózsafára ágacska sercegő Szorongok rekviemét eregettek gyászindulót Harmadnapos dudolás korbácsolva szabadítót Tükörként ólmosan tartsam laterna Bárkás hópihe álnéven támadna

Puhulnak odalépni összesimulni átvibrál Lekésem lemosni röhejjel fogtál Emberszív kézfogásban dervis jogar Illatából barackfák símogatom szélvihar Hajigálunk ízeivel megrázó máriaradna Halhat kóválygó utólagos hajladozna

Napkorong teljesedik lelhetnél lepergő Szétkiáltja készülünk lépésem csöpögő Elszórakoztak olajfákat muskotályízű bitót Jázminillatot oscar nénik sírót Üldöztem emlékünkbe zugása tapadna Zongorának romokba violácska végigfutna

[angelofghetto]

Kérdezzük meg az erdőt, hogyan tartja vissza a vizet! A természet mindig megoldotta valahogyan. Aztán jött a nagyonokos ember, aki "jobban tudta". Ez volt a vég kezdete.

A kanyargós Tisza régen úgy működött, hogy megvolt a maga árterülete, ahol a tavaszi hóolvadás és nagy esők idején a kanyarulatok között szétterült a víz, lerakta a hordalékát, és a langyoskásabb sekélyesben a halak szívesen ívtak nagy számban. A helybéliek úgy halásztak, hogy a mederhez közel sűrűn botokat vertek le hosszú sorokban, és mikor a víz visszavonult, az ivadékok átfértek a réseken, de a nagy halak fennakadtak, és kosárba lehetett őket szedni onnan. A víz visszahúzódásával a talaj is megújult a növények számára, egészen a következő áradásig. A Nílusról is tanultuk töriből, hogy az áradásai tartották termékenyen Egyiptomot.

Ha az ember segít a természetnek, a természet sokszorosan fizeti vissza.

Aztán szabályozni kellett a Tiszát. Miért is? Mert kellett a földterület, még az árterek is, hogy az osztrák hadseregnek élelmezésül szánt marhacsordáknak legyen hol legelni. Akkor gátak közé szorították a folyót, hadd menjen onnan a víz. Ehhez modernebb időkben víztározókat építettek, szabad felületű duzzasztott vizeket visszatartva. Nem látom be, a nagy szabad vízfelület, ami annál inkább párolog, minél melegebb van, miért tartaná meg jobban a vizet, mint az erdőségek, tele növénnyel. Kérdezzük meg az erdőt, miért van bennük még a legmelegebb nyárban is sokkal hűvösebb. Nem a sorra-oszlopra ültetett erdőt, hanem a lencse alakú kerek erdőt, ami organikusan nőtt, és ahol minden fa, bokor, aljnövény mind a maga dolgát végzi, és mind magában rejti a vizet.

Új koncepció kell. Vajon miért nem hiszek benne, hogy ez a mostani központosított garnitúra képes lesz épk��zláb ötlettel előállni? Kitalálom: baromi sok uniós pénzből feltúrnak majd termőföldeket (aszerint, hogy épp melyik kiskirályt akarják megtömni pénzzel), öntenek egy baromi nagy betonteknőt, és majd abban poshasztanak valami vizet, amire nagy táblákon kiírják, mennyire dübörög a gazdaság. A főelvtárs szobájában meg majd szétosztják a túlárazásokat és az innen-onnan kispórolt pénzeket.

Kihagytam valamit?

[csacskamacskamocska]

A házról

még nem kaptunk választ. A tapasztalataim szerint elég nyöszös felvenni a kapcsolatot az ingatlanközvetítőkkel, illetve elég furán kommunikálnak. Nincs az, hogy visszaírnak, hogy oks, megkaptuk a levelet, értjük, gyűjtjük az anyagot és válaszolunk, hanem egyszerűen nem válaszolnak. Most éppen öt napja. Van egy olasz-magyar ingatlanosom, korábban ő segített nekem mert telefonon felhívja a nemválaszoló ügynökséget és megkérdez mindent. A díja idén 5 euróról felment 10-re. Az se pénz, úgyhogy ha holnap se válaszolnak, akkor rájuk szabadítjuk. Amúgy, ma épp azt néztem, hogy ebből a faluból (kb 400-an laknak benne, egy év alatt névről ismerhetsz mindenkit :D) 17 óra alatt lehet Budapesten lenni tömegközlekedéssel. Annyira kurvajó helyen van, hogy két óra Milánó, és onnan sutty. A tenger busszal egy óra. És ami a vicc, hogy kocsival meg 45 perc. Hát ennyi idő alatt érek el Budapest másik végébe. Szóval, tényleg elég jó helyen van ez a picsányi kis település, 4 km-re meg van egy nagyobbacska település pizzériákkal meg üzletekkel. Rollerel az mennyi, 15 perc? Még gyalog is csak egy óra, ha az ember beborozva haza akar sétálni. és nyugodtan énekelhet közben mert csak a dombok vannak :D 20 percre (mert elég kanyargós az út) meg van egy még nagyobb város vasútállomással még több pizzériával meg még több üzelettel. Jah, és tengerszint felett 400 m, itt nem lenne hideg se télen. A ház emelkedőn van, ide a víz sem jön fel, nincs is felázás se beázás a falakon. Hajnalban azon gondolkodtam, hogy milyen öntözőrendszer kéne a teraszon a növényeknek amikor nem vagyunk ott. Legjobban az vonz, hogy lehet a patakká fogyott folyóparton bóklászni. Elég szép helyek vannak. Lehet, hogy nyáron szúnyogos. :) Ez a várakozás elég feszkós. Közben nézzük a repjegyeket, de van egy kardinális kérdés, hogy lehet-e kábeles netet bekötni. Egyikőnk cége sem fogad el más megoldást a távmunkára. Ha arra nincs megoldás, akkor nincs ház.

ez a folyó :D

ilyen is tud lenni...

És hogy szerelem-e ez a ház? Hát mindenképpen erős vonzalom. Lehet belőle szerelem, igen. Főleg az, hogy nekem fontos, hogy a terasz a lakáshoz kapcsolódjon, és ha kilépek reggel a kávésbögrémbe kapaszkodva a teraszra, úgy érezzem, hogy kapok levegőt, hogy van előttem tér, hogy szép a látvány.

[zoeeozzoeeoz]

Szlovénia Folytatás:

3. nap. Ez egy easy napnak igérkezett, csak egy Vár nézést szerveztünk ide. Én erősen gyanítom, h nem azt a Várat néztük meg, amit terveztük, de elfogadom azt a magyarázatot, hogy mire oda értünk, gyorsan leszerelték a libegőt/ felvonót, amivel fel lehetett volna menni, mert eltünt.😃 Szóval amit megnéztünk, az a Predjama Vár.

Sziklába, barlangba épített Vár. Tartozik hozzá egy komoly Barlang is, azt sajna nem néztük meg.

Idefele az autópályás uton jöttünk, de vissza felé, valami volt a pályán, mert teljesen be volt állva, így maradt megint a szerpentin. Mit szerpentin?! Eleve keskeny, egy autónyi széleségű " utak". Semmi szallagkorlát, csak időnként egy- egy fényvisszaverős bizbasz, ami az út szélét jelezte. Volt ahol murvás volt. Volt, ahol szerintem csak az erdészek jártak, vagy csak a túrázók. Patak/ folyók mellett, megsülyedt utburkolat, sziklába vájt átjárók, amik egyirányúak voltak, olyan szűk kanyargós utak, h dudáltak ha jöttek, h ne indúlj el az ellenkező irányból, mert nincs elég hely, már ha jött egyáltalán valaki arra, rajtunk kívűl. Röviden, olyan érzésünk volt, montha autóval túráznánk. De hát arra vitt minket a google, meg az út. De legalább nappal volt, mert azért ott éjszakázni azért nagyon para lett volna. Nagyon szép volt, de nappal. 😃 Ez az út, természetesen több időbe telt, így erre a napra nem jutott más. Illetve még megálltunk a Bohinji tónál strandolni.

A szállásunk Studorban volt, uh útba esett. Igazi falusi turizmus volt Studor. Reggel 6- kor harangjáték, majd annyi harangütés, ahány óra van, a falu templomától. A szobánk teraszán ülve , balról csacsik iáztak, szemben az egyik pajtában méhek, a szomszédban tehén mama kolompja hallatszott, kicsinye , boci is néha látható volt, jobbra pedig paci nyerítés volt hallható. A hőmérséklet 17-24 fok között volt végig, reggelente köddel, párával, néha esővel, néha a felhőben voltunk. Szó szerint! uh most itthon aklimalizálódnóm kell a 32-35 fokhoz. Egy kép a szobánkból. A felhöben vannak a hegyek, es a falu temploma is.

Folyt. köv.

[vanista]

Az, hogy a Duna egy folyó, csak egy fantáziátlan vélemény

Miért ne lehetne egy hosszan kanyargó gőzfelhő az égen?

[vonatozzunkorokkeeeeee]

Eltűnt az a régi emlék rólad

Amikor még minden rendbe' volt

Tеttünk, amit tettünk, nagy titok

De az élet mindеnt szerte hord

Sehol se vagyok

Ahol te vagy

Arra sosem járok én

Két csillag között alszom el

A szél ringat a két kezén

Kanyargó napok útvesztője

Minden titkot elmesél

Cserébe a lelkemér'

Lelkemér', lelkemér'...

[tibberg]

Nagyon rosszul indult, autoval mentünk Rapperswilbe a találkozóra, a család többi része ment állatkertbe, én meg biciklizni. Csak a gyerek rosszul lett a hegyi kanyargós úton, ezért fél órát késtem. De Tamás meg belefutott egy balesetbe, ahol segített.

A kör kemény volt, sok kaptató, kevés lejtő. Egyszer megálltunk egy mandulás kifli+ panache-ra, amikor már nagyon kész voltam, aztán újult erővel tova.

[egyrokacsodaorszagban]

uroborosz

mindig ez a kényszer,

ami hajt tovább, előre,

fejjel neki vagy

jobb híján

teljes testtel bele

a kimerültségbe,

cél nélkül, mert

az út a fontos

- ha bele is szakadok -,

a végtelen, semmibe kanyargó

kétségbeesés,

amit hegyként próbálok meghódítani,

hiába a figyelmeztetés,

hogy amit látok,

csupán egy felhő

a horizont peremén.

[xmrsstilinskix]

"Kanyargó napok útvesztője minden titkot elmesél, cserébe a lelkemért,lelkemért.."

•filo x apu:seholse

[kurvaranemismersz]

"Sehol se vagyok,

Ahol te vagy arra sosem járok én,

Két csillag között alszom el,

A szél ringat a két kézen.

Kanyargó napok

Útvesztője minden titkot elmesél,

Cserébe a lelkemért, lelkemért, lelkemért."

[kampeszino]

Rimbaud: Részeg hajó

Hogy jöttem lefelé egykedvü, vén vizeknek

folyásán, vontatóim már nem jöttek velem:

lármás rézbőrű raj közt céltáblául sziszegtek bepingált póznasorhoz nyilazva meztelen.

De, hogy mi sorsra jutnak, mindegy volt nékem ez, s hogy búzám belga búza, vagy hogy gyapotom angol - alighogy véget ért a parti furcsa hecc, vizek szabadja lettem, ki vígan elcsatangol.

És tél jött, szörnyü zaj közt s engem, kiben siket csend hallgatott tunyán, mint a gyerekagyakban, felvett az ár: s ha süllyed egy málló félsziget, nem szállhat a habokba dicsőbben és vadabban!

Kegyes volt a vihar: a tengerig vetődve tíz éjen át lebegtem vidám parafaként a mélyen, mely a romlás örök hömpölygetője, s nem néztem: vaksi lámpás vet-é utamra fényt?

Fenyő-ducos begyembe zöld víz lágy íze folyt, mint almák hűvös húsa csúszik a gyermektorkon, s hányások s bornyomok, sok kékes lomha folt letisztult rólam és levált a kormány s horgony.

Azóta egyre fürdök a roppant tengerek költészetében, melyre csillag csorog és béke s nyelem e zöld azúrt, hol fulladt emberek lebegnek olykor mélán s mintegy gyönyörben égve,

mert kékes színüket átfesti drága mámor s ringatja enyhe rengés a rézszín nap alatt, s nincs alkohol, csitítóbb, s dal, mely ily puhán forr, a rőt s rosszízű vágyak ettől megalszanak.

S villámtépett eget s tölcsért, mit a vihar hajt, s a mélységek hintáit s kanyargó áramát láttam s az alkonyt s hajnalt: ez izgatott galambrajt, s olyast is, mit az ember, ha sejt is, sohse lát.

Láttam süllyedt napot, vad titkokkal befolyva, míg olvadt messziségek violája ragyog, s hallottam, mintha antik tragédiát dalolna: messzire elhörgő zajt s mely reszket és gagyog.

S vakító hócsucsokról álmodtam zöldszin éjen, míg messze tengerszemhez rejtelmes útra kelt az óceánok csókja: izes áram a mélyben s mentem vele s a sárga s kék foszfor énekelt,

és át sok hónapon, mint ha dagály robog a sziklahátak ellen: holdkóros vízi csorda, rohantam, nem törődve, hogy szentszüzes fokok ragyogó lába zúz és orrom elsodorja.

S találtam tengeren túl s alúl a horizonton párduc-szem fényü és virágos szigetek kék és furcsa raját, hol ostorként kibomlón a pőre nép fölött szivárvány libegett.

Láttam maró mocsárt, hol mint egy szörnyü hálón a sás közé akadt Rém poklos teste reng, és vizeket rohadni örök szélcsendben állón s örvényt, mely tág kerékben az égaljig kereng.

Gleccsert, ezüst napot, gyöngyházhabot, parázs eget, sok reves roncsot, mik barna öblön úsznak, hol szörnykigyókat kínoz az élősdi marás s enyhülni bús szagú vén görbe fákra kúsznak.

S a gyermekeknek én beh szívesen mutatnék halat, minőt találtam, aranyból, s énekelt, s züllött utamra olykor rózsát sodort a tajték s olykor hizelkedőmül édes szél lengve kelt.

S olykor a minden tájak únottja, pólusok bús kószája: a tenger, míg ringatott panaszlón, beszórt árnyék-virággal, mely kénszájjal susog s térden e vak virág közt merengtem, mint egy asszony.

S ringtam, kóbor sziget, és szennyükkel bekentek szőkeszemű sirályok, csetepatés család, ringtam s némely tetem tört testemen pihent meg, majd elhagyott süllyedve, aludni még alább...

Imé, ez vagyok én! züllött hajó, hináros, kit elvitt a vihar élőtlen éterig, s zord flotta s békés bárka ki nem halássza már most részeg roncsom, mely a vizekkel megtelik.

Im bátran, párát fújva, mely rajtam ködként kékül, utam kaput az ég izzó falába fúrt, s zsákmányul téptem onnan, finom poéta-étkül ízes nap-cafatot s nyálas, nyulós azúrt!

Bitang deszkám belepte a villamos medúza, s nyaranta apró szörnyek tintás raja lapúlt reám, midőn a hőség tűzvesszejétől zúzva a reszkető bibor lég izzó tölcsérbe nyúlt.

Óh én, ki immár ötven mérföldnek távolából hallottam reszketőn a Poklot, mint üvölt, s kit újra s újra vár a kék és merev távol: megvetlek, Európa! únt gátú, ócska föld!

Im én! kit túl az égen várt csillagos sziget, hol már a mámoros menny örök kapúja nyitva, s hol végtelen mély éjben arany fénnyel piheg alvó madárseregként a boldog Jövők titka!

De mégis, sokat sírtam: testem hajnal gyötörte! S kegyetlen volt a hold és keserű a nap, már lázas derekam gyötrelmes görcstől görbe, bár megszakadna már s benyelné már a hab!

Óh, ha van Európában öböl még, melyre halkan vágy vonna: kicsi víz az, egy vak tócsa, hideg, hol bús fiúcska guggol az ámbrás alkonyatban s papírhajót ereszt el, mely lepkeként libeg...

Mert kit megfürdetett már minden vizeknek búja, nem szállhat révbe többé kalmárhajók után, s jelzászlók és tüzek hivalgó gőgjét únja, s hogy hidak vad szeme bámúljon rá bután...

TÓTH ÁRPÁD FORDÍTÁSA

[csataharcsa]

Hát én úgy nyakon vágnám, ha feltenné a lábát a műszerfalra...olyan nyaka lenne, mint a flamingónak...kanyargós és vörös...  😁

[csacskamacskamocska]

Bizalom

Arra jöttem rá valami fura kanyargó gondolatmenettel, hogy egy bármilyen kapcsolatban ahhoz a fajta őszinteséghez, amikor mondhatsz bármit, elmesélheted a bármilyen gondolataidat, a vágyaidat, kifolyathatod a másik elé az agyad minden szépségét és marhaságát (ha akarod), szóval ehhez a bántás és megbánás nélküli őszinteséghez hatalmas, kétirányú bizalom kell. Nem aláznak meg, nem élnek vissza vele később, nem árulnak el, nem nevetnek ki, nem undorodnak, nem kell félned tőle, hogy mi fog történni. Nem rettegsz, hogy ha elmondod, elhagy. Azt gondoljuk, hogy ez alap, de kicsit se. Mert, ha az lenne, ha minden kapcsolat alapja lenne a bizalomra épülő őszinteség és önátadás, akkor nem tartanánk akkora értéknek azt a kapcsolatot amiben megélünk ilyet. Gondolnánk, hogy ez a bizalom épül, szépen építgetjük, egyre nyitottabbak, türelmesebbek és megértőbbek leszünk és tádám... rengeteg melóval építettünk egy bizalmi kapcsolatot amiben önmagunk lehetünk. De miért nem fordítva van? Nem szépítem, én ilyen vagyok... ez vagyok, ezt tudom nyújtani, ezt meg azt szeretném (dinoszauruszokat a seggembe, baszdmeg, miért ne lehetne ilyen? :D). És megelőlegezem az összes bizalmat amit csak adni tudok, feltételezve, hogy nem lennél itt (ezen a randin, találkozón, benne ebben a beszélgetésben), ha nem érdekelnélek. Jó, egyetlen találkozón nem lehet elmondani mindent és kitapogatni a határokat. Végig rettegtem az elmúlt éveket. Feldmár azt mondja, ha olyankor sebeznek meg amikor ilyen „ernyedt”, őszinte, bizalmi állapotban vagy, abból nem lehet felgyógyulni. Többet nem fogsz bízni. Vagy nagyon nagyon sokáig nem fogsz bízni. Volt egy látomásom hajnalban. Egy nagyon kedves barátom volt itt, a konyhapultnál állt, kihúzta a fiókot, tett-vett, néztem őt és olyasféle szeretetet-szerelmet éreztem mintha valóság lenne. Maga az álmaiban él, mondaná a pszichológusom nevetve, és aztán arról beszélgetnénk, hogy miért is szakítottam a pasimmal. Jó rég volt, de amikor van egy többé kevésbé működő kapcsolat, akkor miért szeretsz bele valaki másba? Nem keresed, nem akarod, nem volt tervbev��ve, miért történt meg? Nem tudtam őszinte lenni. Féltem, hogy megbántom a másikat az őszinteséggel. Így viszont nem is tudott változni se, fejlődni se. Minden kritikát világvégének éltem meg, teljes bizalomösszeomlásnak, kapcsolatvégveszélynek. Ha kritizál, ha valami neki nem jó, nem kényelmes, akkor nem szeret, nem fogad el olyannak, amilyen vagyok. Pedighát nyilván az vagyok és olyan, amit gondolok magamról – hittem akkor. Annyira szükségem volt arra, hogy elfogadjanak, és ne baszogassanak, ahogy az anyám tette, hogy azt gondoltam, kizárólag a kritika nélküli, feltétel nélküli elfogadás lehet a szeretet. Fogalmam nem volt és talán most sincs még, hogy hogyan lehet elmondani dolgokat. Ja, itt a blogon könnyű.

Kanyarodjunk vissza. Éhes volt az agyam. Unatkozott. Amikkel megtöltöttem, azokat értéktelennek éreztem. Nem inspirált semmi és senki. Más dolgok érdekeltek minket, más dolgokon nevettünk, más dolgokért mozdultunk meg és nem beszélgettünk. Egyedül éreztem magam, és azt gondoltam, hogy ez baj.* Azt mondják a nőknek fontos a beszélgetés. Szerintem a férfiaknak is fontos lenne, ha elhinnék, hogy a szirszar problémáik fontosak a társuknak és még időt is szánnának, hogy elmondják miken rágódnak. Pénz, impotencia, halál, terhek, jövő, kényelem, egészség, meló, meló, kurvaélet. A haveroknak elmondják. A haverok mondhatják azt is, hogy baszki, csináld ezt vagy azt, de mondhatják ezt is, hogy dehülyevagy. Az miért nem számít nekik? Ha a feleségük mondja az mitől kelt más érzést belül? Azt miért kerülik? Ott miért nincs meg az a bizalom, hogy jóból mondja, szeretésből, féltésből, támogatásból? (legalábbis úgy érzékelem, hogy nem így élik meg az emberek)

Elhagy. Szabó T Anna verse mindig a fejemben van. Elhagy. Elhagy, elhagy. Csak azokhoz merni ragaszkodni, akikbe nem halunk bele, ha elhagy? Micsoda gyávaság.

a valódi baj az, hogy rengeteg tévhitünk van és sablonunk arról, hogy hogyan kellene élnünk és hogyan kellene éreznünk magunkat, és ezek sokszor megakadályoznak benne, hogy egyszerűen csak éljük az életünket. Talán ezért működnek embereknek jobban a barátságaik, mint a párkapcsolataik. Arról kevesebb merev és önsorsrontó panelünk van.

[versinator]

Feketedő fogadtuk

Karneválját szaladott járású tornyaiból Idője diktálod sújtsa szüljön Határpör háborogjon lángolok életvásárból

Türelmi cseppenként galád följön Társakhoz vallások keserülnek árnyakkal Bástyás alázatosság fogatlanul öljön

Zuhanjunk megrabolnak belebámult mámorokkal Szeretkezve szájai megcsufolni lázadásba Csaholtak elsiratják emberfaj áldozatokkal

Falva bukolika kerültük sirásba Gall testamentumom feledtetni sírjukból Tudtatok aggok kanyargós nyílásba

[csajokamotoron]

A Honda szabadjára engedi minden idők legharcosabb lódarazsát - 2025-ben jön a CB1000 Hornet és az SP változat

A sikersztori a pörgős, energiával teli, A2-es jogosítvánnyal is vezethető CB500 Hornet 2024-es érkezésével folytatódott, most pedig a modern Hornet família két legütősebb tagja, a CB1000 Hornet és a CB1000 Hornet SP kerül bevezetésre. A 2023-ban bevezetett CB750 Hornet visszahozta a legendás Hornet (magyarul lódarázs) nevet az európai köztudatba. A streetfighteres stílus, a lehengerlő erő és a pontos kezelhetőség elképesztően népszerűvé tette a modellt, 2023 értékesítési adatai alapján kijelenthetjük, hogy Európa legkedveltebb naked motorját tisztelhetjük benne. A Honda új naked zászlóshajója az intenzív gyorsulás és a rendkívül pontos kezelhetőség erős kombinációját kínálja, hogy maximális vezetési élményt nyújtson kezdve a forgalmas városi utcáktól a kanyargós hegyi utakig. A teljesítményt a félelmetes CBR1000RR Fireblade-sornégyese biztosítja (151,8 LE/111,6 kW csúcsteljesítményt ad le 11 000 fordulat/percnél és 104 Nm-t 9000 fordulat/percnél), méghozzá rövid áttételezésű váltóval. Az új, nagy torziós merevségű hídvázhoz „nagy dugattyús”, fordított Showa SFF-BP teleszkópvilla kapcsolódik, Nissin féknyergek lassítják a modellt. A Honda új zászlóshajója, a CB1000 Hornet SP verzióval együtt érkezik https://youtu.be/e0KPo4K6IP0?si=3qi92VYYJXvwbo4h - A CB1000 Hornet a CBR1000RR Fireblade négyhengeres erőforrására épül - Az új, nagy torziós merevségű acélból készült hídváz, a rövid áttételezés és a Showa felfüggesztés klasszikus Hornet kezelhetőséget biztosít - A színtiszta és agresszív streetfighter stílus a Hornet védjegyének számító keskeny derék és széles orr-rész váz köré épül, nagy teljesítményű dupla LED-fényszórókkal - Az SP változat nagy teljesítményű Öhlins felfüggesztéssel és Brembo fékekkel – ez a sportosság, a dinamizmus következő szintje A szuperkompakt, vetítőlencsés, LED-fényszórópár és a jellegzetes, szárnyakat mintázó Hornet-tank már önmagában ámulatba ejtő, de az elölről hátrafelé radikálisan elvékonyodó formaterv a látványos, minimalista stílusban fogant farokidommal és üléssel válik teljessé, s persze lódarázsszerűvé. Mindennek a stíluselemként is szolgáló, új, feketére festett hídváz ad kontrasztot, amelyhez térhálós, acél segédváz kapcsolódik. Fekete az erőforrás, a két kerék, valamint a lengőkar is, ahogy az egy ultramodern géptől elvárható. A minimalista megjelenés egyben prémium technológiákat rejt. Megemlíthetjük a teljesítményleadást, a motorféket, az egykerekezés-gátlót és a HSTC-t szabályozó üzemmódokat vagy az optikai ragasztással elállított 5”-os, színes TFT-műszeregységet, az ingyenesen letölthető Honda RoadSync alkalmazást, akárcsak a Honda Automatikus Vészvillogóját (ESS). https://csajokamotoron.hu/hello-darazs-honda-cb750-hornet-2023-teszt/ Akik még magasabb szintre szeretnék emelni a motorozás élményét, SP változatban is megvásárolhatják a CB1000 Hornetet. A teljesítmény 115,6 kW-ra (157,2 LE), a forgatónyomaték pedig 107 Nm-re nőtt, és az olyan csúcskategóriás futómű- és hajtáslánc-elemek teszik ütősebbé, mint az állítható Öhlins TTX36 hátsó lengéscsillapító, a szériafelszereltséghez tartozó gyorsváltó és a Brembo Stylem fék. A 2025-ös modellévű CB1000 Hornet az alábbi színekben lesz elérhető: - Grand Prix Red (piros) - Mat Iridium Gray Metallic (metálszürke) - Pearl Glare White (gyöngyházfehér) A CB1000 Hornet SP az alábbi, egyetlen és egyedi fényezésben kerül a Honda márkakereskedéseibe: - Matte Ballistic Black Metallic (metálfekete, Desert Gold Metallic aranyszínű kerekek és teleszkópok) Read the full article

[paralea]

---

**2. Fejezet: Váratlan találkozás**

Másnap reggel Xavier a szállodai szoba hatalmas ablakából kémlelte a nyüzsgő Párizst. Az Eiffel-torony távolról mint egy szürke árnyék emelkedett a város fölé, a nap sugarai pedig lassan ébredező fényt vetettek a kanyargó Szajna vizére. Xavier azonban nem igazán figyelt a kilátásra. Az előző esti találkozás járt a fejében.

Lili. Valami megfoghatatlan volt benne, ami miatt Xavier nem tudta kiverni a fejéből. Amikor Xavier felébredt, rájött, hogy alig tud róla valamit. Csak egy név, egy arc, és az a különös érzés, hogy találkoztak valami fontos pillanatában. A telefonján végigpörgette a névjegyzékét, az üzeneteit, de Lilit sehol nem találta. Nem kérte el a számát, nem követte be az Instagramon. Nem maradt más nyoma, csak az emlék.

Xavier gyorsan lezuhanyozott, és úgy döntött, hogy kicsit kikapcsolódik. Felkapott egy szürke kapucnis pulcsit, egy napszemüveget, és elindult Párizs bevásárlónegyedébe, a Saint-Honoré utcába. Ez a hely a város szíve volt, tele luxusbutikokkal, hangulatos kávézókkal és a világ minden tájáról érkezett turistákkal. Talán egy kis vásárlás és egy kávé segít majd kitisztítani a fejét.

Ahogy végigsétált a divatüzletek között, a gondolatai vissza-visszatértek Lilihez. Nem számított arra, hogy újra találkoznak, de valahogy mégis remélte, hogy a sors újra összehozza őket. Az emberek elhaladtak mellette, ő pedig próbálta elkerülni a felismerést, ami mindig követi a nyilvános helyeken. A szokásos mosolygós szelfiket és gyors köszönéseket félbeszakította valami, ami váratlanul ragadta meg a figyelmét.

Ott volt. Lili épp az egyik kisebb butik előtt állt, egy kirakatot nézegetett elmélyülten. A napsütésben fénylő, egyszerű virágmintás ruhában szinte beleolvadt a párizsi forgatagba, de Xavier azonnal felismerte. Nem csillogott, nem villogott, csak önmaga volt, könnyed és természetes.

Xavier egy pillanatra megtorpant. Az volt az első gondolata, hogy talán csak képzelődik, de aztán elmosolyodott. Mintha Párizs maga döntött volna úgy, hogy összehozza őket megint. Lili éppen egy könyvet tartott a kezében, amikor Xavier óvatosan mögé lépett.

– Látom, még mindig a saját világodban vagy – szólította meg Xavier, és Lili felnézett, meglepetten, de boldogan.

– Xavier! – mondta a lány, miközben a könyvet visszatette a polcra. – Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk újra. Párizs mégis kisebb, mint hittem.

– Valahogy úgy tűnik, hogy mindig jókor vagyok jó helyen – mondta Xavier nevetve. – Mi újság? Mit keresel itt?

Lili vállat vont. – Csak sétálok, nézelődöm. Ez az egyik kedvenc részem a városban. Itt az emberek rohanása mellett is lehet találni egy-egy pillanatnyi nyugalmat.

Xavier bólintott. – Ugyanezért szeretem én is. Bár bevallom, ma kicsit mást keresek.

– És mi az? – kérdezte Lili kíváncsian.

– Talán egy kis nyugalmat. Vagy egy jó beszélgetést – mondta Xavier. – Azt hiszem, az utóbbira inkább lenne szükségem.

Lili mosolyogva intett az egyik közeli kávézó felé. – Ha van kedved, meghívlak egy kávéra. Vagy egy narancslére. Még nem reggeliztem.

Xavier elnevette magát. – Narancslé jól hangzik. Valahogy hozzád illik.

Leültek a kávézó teraszán, és a rendelés után újra belemerültek a beszélgetésbe. Beszélgettek Párizsról, az influenszerek világáról, és arról, hogy néha milyen nehéz megtalálni az egyensúlyt a valós élet és a közösségi média között. Xavier érezte, hogy Lili perspektívája más volt, mint bárki másé, akivel eddig találkozott. Nem az elismerést kereste, hanem valami igazán őszintét.

Ahogy lassan közeledett a dél, Xavier úgy érezte, mintha ezer éve ismerné a lányt, és mintha Lili tényleg értené őt. Lili pedig, bár szinte alig ismerték egymást, megérezte, hogy ez a találkozás valami különleges dolog kezdete lehet.

– Szerinted mi lenne, ha ma csak úgy elvesznénk Párizsban? – kérdezte Lili hirtelen. – Nincs terv, nincs poszt, csak mi és a város.

Xavier szeme felcsillant. – Benne vagyok. Térkép nélkül, irány a véletlen!

És így indultak útnak, együtt fedezve fel Párizst, egy új kaland reményével és azzal a bizonyossággal, hogy néha a legváratlanabb találkozások vezetnek a legszebb történetekhez.

---

Ez a fejezet Lili és Xavier kapcsolatának fejlődésére összpontosít, és arra a varázsra, amit a véletlen találkozások rejtenek magukban. Ha szeretnéd, folytathatjuk a történetet, vagy hozzáadhatunk további részleteket!