#jellemzi

[diogenesz2020portugal]

Nem írok többet az Olimpia megnyitójáról, mert aki utálta, annak felesleges, aki meg értette, annak természetes.

De ideteszek egy francia csoportban talált szöveget: "Egykoron a magyar Párizsba ment tanulni. Bizony. Nem volt igazán művelt ember az, aki nem beszélt franciául, legalább picit, s nem ismerte nem csak a magyar, a francia, de a világ történelmét is, na meg a művészeteket. Pest és Buda volt a kis Párizs, s a magyar költők, írók, értelmiségiek nagy része büszke francia ismerő volt. Amúgy ez ma is így van. Legnagyobb íróink bizony beszélnek franciául, valamennyit mindenképp, s ismerik a francia irodalmat, kultúrát.

A francia művészet, kultúra, gasztronómia, nyelv benne van a legtöbb európai országéban. Magyarországéban is. Franciák nélkül nem lenne címerünk képzeljétek, merthogy ezt a gyönyörű szót az ófrancia nyelvből kaptuk: ‘ le cimier’. Kilincsünk - az egyik szeretett magyar szavam sem lenne; mert a ‘la clinche’ szülte. De blúz, bizsu, brutális, desszert, dekoltázs, gavallér, embléma, káosz, lavór és lámpa sem lenne (némi fény), múzsa sem nagyon és lazsálás sem igen. Na meg papír, poén, poéta sem létezne ilyen szavakkal ( Karinthy belehalt volna) a plafon meg csak mennyezetként szakadhatna az álszentekre, de a menny túl nehéz, ott mindent a szeretet ural, nem bírnák el. Lakat sem lenne, reváns, majonéz, garzon, sansz, randevú, rúzs, szekrény, toalett, trükk, és franciák nélkül nem jelentenénk ki, hogy ‘a stílus maga az ember’. Csak néhány jövevényszót említettem, ami eszembe jutott, meg egy kifejezést, hogy vázoljam mennyire ostoba kijelentés az, amint az imént olvastam egy, az Olimpiát megnyitó Ceremóniával foglalkozó poszt alatt, miszerint a franciák nem adtak semmit a világnak, a magyaroknak pláne nem. Jaj.

Azt gondolom, hogy akik hőbörögnek a megnyitó kapcsán, azok nem tudnak sokat Franciaországról, sőt valószínű, hogy nem különösebben olvasott, kulturált emberek, s nem hiszem, hogy a szimbólumok értelmezésében otthon vannak. Ez nem feltétlen csak az ő hibájuk, nem bántom őket, jelzőzni a legtöbb esetben fölösleges. De azért megvan a maga bája a magabiztosságnak, ami jellemzi a föltételezéseket, hogy Leonardo da Vinci Utolsó vacsoráján keresztül is a kereszténység gyalázása volt az egész ceremónia, és “a szexuális játékban használt maszkban rohangáló fáklyás is nevetséges volt”.

Szeretnék némi fölvilágosítást adni arról, hogy az a maszkos és csuklyás alak, aki fáklyával a kezében átszelte Párizst legfontosabb pontjait, nem perverz játékokra utalásként viselte öltözetét. A francia történelem és kultúra különböző maszkos alakjai előtt volt tisztelgés viselete, a Bastille 17. század végi titokzatos foglya, a Vasálarcos előtt, akinek kilétét soha nem sikerült megerősíteni, az Operaház fantomja előtt, Gaston Leroux azonos című regényének kitalált szereplője előtt, akik a két legismertebb álarcosok a francia kultúrában, és nem csak. Bizony egy bólintás volt az Assassin's Creedre is, a francia Ubisoft által fejlesztett híres videojáték-sorozatra, amelynek egyik része ugye pont Párizsban játszódik. (A vállalat 500 000 dollárt adományozott a Notre-Dame székesegyház újjáépítésére.)

Amit sokan az Utolsó vacsora rekonstrukciójának hisznek, az a görög mitológiában jártasabbak, s a készítők szerint nem Leonardo művének ábrázolása volt, hanem az olimpia eredetéhez tért vissza, a görögökhöz, az ókori görög történelem gyökereihez, Dionüszosz és az istenek ábrázolásával. Dionüszosz volt a bor és mámor (a franciáknak mindkettő fontos) istene, az ünneplés megtestesítője, és a görög színjátszás patrónusa is. Dionüszosz kísérete (akikkel bulizott, ha úgy tetszik) egyébként kecskefarkú, disznófülű buja nimfák, emberarcú, szőrős szatírok voltak. Ők állandóan szatírjátékokat játszottak, gúnyos humorral (innen ered a szatíra kifejezés amúgy). Én nem tudom a tutit, de azért volt szerencsém megnézni az Utolsó vacsorát Milánóban, többször is, és ott nem volt semmilyen koszorús kék ember, meg különböző istenek, vagy torzan buja szatírok a falon, illetve tizenketten voltak, nem tizennyolcan, szóval azért átgondolnám a dolgot. Adnék egy sanszot (olálá ez nem francia szó, oui) a jóindulatnak, lazaságnak és pikírt humornak, ami nem csak Dionüszosz, de a franciák sajátja is.

A katakombákat és Párizs híres csatornáit bemutató földalatti részen (amely egyébként látogatható) egy krokodilt volt, ami több magyar kommentelő (es újságíró, ami gáz) szerint túlzó butaságként volt jelen, csak látványnak, pedig egy nagyon is valós történetre utalt: Eleonórára, a nílusi krokodilra, aki Párizs csatornáiban élt. A föld alatti folyóban lévő csónak képe sem koreográfia, inkább a La Grande Vadrouille című film mitikus jelenetének visszhangja, mert igen, Párizs alatt a Bièvre is folyik.

Lady Gaga a párizsi kabaré világa előtt hajolt meg, nevezetesen a francia Cancan révén. (A kánkán amúgy algér eredetű.) Edith Piaf világhírű La Vie en Rose című művét idézte, s nem “ízléstelenkedett”.

A Richelieu könyvtár szívében a francia irodalom előtt tisztelgett a ceremónia rendezője, a szimbolizmus nagy költőjének Paul Verlaine Romances Sans paroles (Őt Tóth Árpád fordította és hatással volt Kosztolányi és Ady irodalmára), Pierre Choderlos De Laclos Veszedelmes viszonyok, Liaisons Dangereuses (amit Örkény juttatott el a magyar szívekbe) és Marivaux Triomphe De l'Amour azaz A szerelem diadala című műveivel.

A Szajna mentén a vízsugarak, a szökőkutak és a Jardins à la Française közvetlen visszhangja Versailles-nak, annak nagyszerű vizeinek és André LeNotre által tervezett parkjának, valamint általában a kastélykultúrának adta tiszteletét. Egyébként két történelmi személyiséget is bemutattak itt BMX-en, Napóleont és XIV. Lajost.

Eugène Delacroix Szabadság című festményének rekonstrukciójával a francia forradalom volt a középpontban. A Conciergerie az a hely, ahol a királynőt kivégzése előtt bebörtönözték. Ezután a Marina Viotti által megtestesített forradalmi alakot látjuk egy Párizs címerét jelképező csónakon, amely a "L'Amour est un oiseau rebelle" ("A szerelem egy lázadó madár") című filmet adja elő. Ez a szimbolikus kép Párizs mottóját is visszhangozza: ‘Fluctuat nec Mergitur’ azaz ‘lebeg, de nem süllyed.’

A levegőbe emelkedő, látványos vasque-montgolfière (hőlégballon) a Montgolfier testvérek, a léghajó feltalálói előtti tisztelgés volt. Az első hőlégballon-út a Tuileriák kertje felett repülve érte el a legmagasabb pontját, az 1000 métert.

Kihagytam több dolgot a négy órás műsorból, tudom, nézzétek el nekem, azért Celine-t muszáj még említenem, hogy a küzdelem, erő és tehetség megtestesítője, s bár nem francia - ahogy a fellépők sokasága sem, valami miatt mégis együtt láthattuk őket. Talán ezen a valamin is lehetne elmélkedni.

Úgy érzem, hogy akik fanyalognak abszolút nem vették figyelembe a francia történelmet, a kultúrát. Elfeledkeztek róla vagy nem ismerik. Franciaország, a franciaság úgymond mindig rendíthetetlenül meglepő volt, provokatív, lázadó, szélsőséges, olykor egoista, máskor magamutogató, az elegancia és giccs egyvelege, a túlzások és nagy igazságok hazája, az örök szerelem vadul romantikus lelke, a művészet és a divat fellegvára. A franciák a mélységes érzékenység, a halálos büszkeség és egy adag kapjabeavilág, a mi franciák vagyunk attitűd viselői. Ezért szeretjük és olykor utáljuk őket. Ez van.

S persze igaz lehet az is, hogy amikor a világ olyan érzékeny, sebzett időket él meg, mint a mostani, lehetne finomabban is a világ elé tárni vízióinkat, művészi önkifejezésünket az olimpia megnyitó ünnepségen (sőt Franciaország franciaságát), a bőrünk alatt megbúvó provokálni akarásunkat, és illene figyelembe venni a világot körülöttünk, azokat akik nem látják úgy vagy nem azt amit mi, s nem tudják vagy ismerik úgy a világot, ahogy mi, de az - s ezt hangsúlyoznom kell - az nem lenne igazán francia. A franciák pedig, ha csak a történelmet nézzük, mindig is imádták és elérték, hogy a világ róluk beszéljen.

[troger]

találóan jellemzi az utamat

[csacskamacskamocska]

Az utálat mélyén

Tanultam valami tök érdekeset vagy legalábbis nekem érdekes dolog állt össze. A nárcisztukusokról már rengeteget beszélgettünk, leginkább a grandiózus nárciszok jutnak eszünkbe amikor ezt a szót halljuk, a hangos, erőszakos, látványosan akaratos, önző, manipulatív, hazug, kíméletlen és kegyetlen emberek. A narcisztikusok visszahúzódó, csendes formáját, a rejtett narcisztikusokat nem igazán ismerjük mert őket sokkal nehezebb a mindennapi életben körülhatárolni. Pedig velük éppen olyan nehéz együtt élni bármilyen kapcsolatban. Akit a saját traumája miatt triggerel a grandiózus narcisztikus, azt a rejtett narcisztikus is ugyanúgy idegesíteni/bántani fogja, csak az ember még szarul is érzi magát amiért nem tudja megfogalmazni, hogy mi a baja a másikkal, amikor ezer „hasonló” emberrel meg semmi baja. Mert ki feltételezné egy nagylelkű, adakozó emberről, hogy ez a kevélység, magamutogatás, és feljogosítottság érzés kompenzálása? Hogy az empátiája csak akkor jelenik meg, ha az hasznos? Ki feltételezné arról, aki azt mondja, hogy a világ jobb hely lenne, ha követné a szabályokat (a szerinte megfelelő szabályokat)? Ki feltételezné arról, aki igyekszik erős határokat húzni a jó és a rossz között, hogy ez pont ugyanaz a lekicsinylés és megvetés ami grandiózus narcisztikust jellemzi? Ki feltételezné, hogy az erős kényszer, hogy megkülönböztesse magát az önző és lusta emberektől, ez a narciszikus középszerűségtől rettegését fedi le? Ki venné észre, hogy a mástól elvárt viselkedést ő maga nem tartja be? A narcisztikus szülők és felmenők, a narcizmus, mint családi örökség, a különlegesség tudat, ami beépül valaki életébe, hogy ők mind jobbak (feljogosítottak), nehezen megkülönböztethető a felmenők tiszteletétől. Van, akinek erre külön szenzorai vannak, mert ugyanazokat a pontokat triggereli, mint a grandiózus narcisztikus, de ha megkérdezed tőle az ellenszenv okát, hát csupa jó tulajdonságot tud mondani. Segítőkész, határozott, művelt, hát mi lehet vele a baj?

Óóó, ezek azért rettenetesen fontos információk, mert szeretjük tudni, hogy mit „követtek el ellenünk” amiért nem kedveljük a másik embert. Én legalábbis szeretem tudni. A nem tudom, csak érzem, az nagyon kevés. Az érzések kavargása rabul tartja az ember gondolatait. Én például gyakran attól tartok, hogy valami kicsinyes oka van az ellenszenvemnek. De legtöbbször kiderül, hogy nem. Hogy amit csak éreztem, annak van alapja. És úgy derül, ki, hogy mások jelzik vissza, hogy baszki, tényleg. Nem hittem el, de tényleg. És néha valóban csak valami múlékony faszság, amiket a körülmények változása magával is sodort.

Akinek van pár rossz sémája, mint nekem is, az nem tud mit csinálni, csak odébb menni, hogy a másik ne okozzon kellemetlen érzést.

Ja, azt is most tanultam, hogy a sémák aktiválása rossz érzést okoz. Innen ismerhetjük fel, hogy most éppen egy sémában vagyunk. Vagyis nem mi vagyunk akik érzünk-gondolkodunk-cselekszünk, hanem egy olyan énrészünk amit azért hoztunk létre, hogy megvédjen minket. Ha jól értettem, a sémáink aktiválódása valójában kényelmetlen életérzést okoz. Talán ezért is mennek el emberek pszichológushoz vagy próbálnak segítséget kérni a barátaiktól amikor megfoghatatlan módon huzamosabb ideig lelkileg nincsenek rendben. Egészségesen nem tartózkodunk hosszasan valami más énrészünkben, mint az egészséges felnőtt. Akkor vagyunk jól.

Ebbe nem megyek bele, de őrült érdekes: Hogy amiket létrehozunk gyerekkorunkban, hogy megvédjenek vagy kiszolgálják az igényeinket, azok egy későbbi életszakaszban már alkalmatlanok és problémává válnak. Pl gyerekkorban leválasztott érzelmi élet (ami alkalmas lehetett sokmindenre, pl, hogy ne bántsanak, ne kezeljenek le, ne érezzük az elhanyagolást, a magányt, a dühöt, a szégyent, a bármilyen abúzust) az felnőttkorban akadályozza a normális egyenrangú kapcsolatok kialakulását. CSAKHÁT azt gondoljuk, hogy azok mi vagyunk, mi ilyenek vagyunk és kész. Sőt, kifejezetten az érzelmi helyzetekben kerül elő ez az érzelmileg elérhetetlenségbe zárkózó énrész, akkor aktiválódik. Hiszen korábban mindig akkor volt rá szükség.

Izgi, izgi, izgi.

[retyerutya]

Fyi ez egy fideszes polgármester, és így jellemzi az akkugyárakat.

[angelofghetto]

világkorszakok

Nem vagyok valami nagy filozofikus guru, csak érdekelnek más kultúrák, vallások, gondolkodásmódok. Van a hindu tanítás a Kali-jugáról, a megromlott, értéktorzult, lezüllött, istentelen korról, aminek vége az emberiség pusztulása, és utána jön az aranykor, a kör újraindul, hogy százezer éveken át fokozatosan romolva, alacsonyabb erkölcsiségű korokon át ismétlődjön minden.

Fájdalmasan ismerek rá napjainkra a leírásból, csak igazából az évszámokkal kapcsolatban vagyok kissé zavarban. Ezzel együtt nagyon úgy érzem, hogy rossz korba születtem, vagy ha mégsem, akkor nagyon magányosnak érzem magam, amiért ennyire kényelmetlen számomra az önzés, kapzsiság, hataloméhség, hazugság, erőszak világa.

Volt valami könyv, amit nagyon régen olvastam (talán még kamaszként), amiben az volt, hogy vannak, akik nem születnek le rendesen, hanem egy kis vékony szállal még kötődnek a nagy egyetemes lélekfelhőhöz (én így képzelem a születések közti állapotot, amiben a lelkek némileg összeolvadnak egy nagy közös gomolyba), és ezeknek az embereknek a kézzel fogható valóság sosem tud elég jó lenni, mert zsigerileg érzik a nagy tökéletességet egy kis részükkel, tehát ahhoz képest minden csak hitvány fantomkép. Ez nem kritizálás vagy lenézés formájában jelentkezik, inkább valami szomorú, betölthetetlen hiányérzetként.

Más oldalról furán érzem a világ pulzusát, akár évtizedekre előre megérzek dolgokat, bizonyos embereknek előre látom az életét, de nem merek ennek hangot adni, nehogy önbeteljesítő jóslat legyen belőle. Első benyomásként gyakran belelátok egy pillanatra emberek lelkébe, ilyenkor arra a pillanatra felfénylik egy-egy mondat, ami esszenciaként jellemzi az illetőt, és amit idővel felülírok a "tapasztalásaimmal", de legvégül mindig visszajutok az eredeti mondat igazságához. Volt már, aki azt mondta, vonakodik velem beszélgetni, mert olyan érzése van, mintha egyenesen belelátnék az agyába, és ez nagyon félelmetes.

Az ilyesmi hatalmas áldás, egyben átok. A jövőt látni nagyon hasonló ahhoz az érzéshez, mint mikor egy illatról, apró zajról bevillan egy nagyon régi gyerekkori emlék lenyomata. Biztosan rá lehetne erre tudatosodni, és kezdeni vele valamit, de nem török prófétai babérokra :)

De megint elkalandozok. Lényeg, hogy nagyon rosszul érzem magam ebben az anyagias, erőszakos, értékposványos világban. A pénz-hatalom-hírnév ördögi hármasa sok embert aljasít le a rovar szintre, bár bocsánatot kell kérnem a rovaroktól, mert nekik is megvan a maguk haszna (beporzás, hulladék eltakarítás, vagy csak hogy táplálékul szolgáljanak bonyolultabb élőlényeknek). Az én isteni hármasom, ami szerintem a világot és az egyént is előbbre viszi, az alkotó értelem, az őszinte szeretet és az intuíciók.

Az alkotó értelmet azt hiszem, nem kell magyarázni. Talán a szeretetet sem, bár ez nem az az arcra fagyott mosollyal előadott szenteskedő birkaság, inkább az, hogy a rossz dolgokban is meglátjuk azt a kis szépet, ami van, a gonosz emberekben meglátjuk azt a mély beteg rész, amitől szenved, és meg tudjuk sajnálni őt, hogy kisiklott miatta az élete, és hogy az erőszakos embereknél meg tudjuk találni azt a kis rést a lelkén, amiből kiindulva pozitív töltéssel tudjuk megszelídíteni. (Azt hiszem, ez a legnehezebb a mai világban, mert szinte szeletelni lehet a negatív feszültséget, a gyűlöletet, a dominanciaharcot.) Az intuíciók alatt azt értem, hogy nyitottak vagyunk, és érezzük a világot, ezáltal zsigerileg megértjük, és a döntéseinket, cselekedeteinket ahhoz tudjuk harmonizálni. Szerintem ez a képesség mindenkiben megvan többé-kevésbé, csak nem figyelünk rá, mert túl nagy a zaj kívül-belül.

Ha még mindig olvasol, gratulálok, de akkor is szeretlek, ha már abbahagytad.Talán Te is egy ilyen érzékeny lélek vagy, talán kinevetsz. Ha az előbbi, akkor jó, hogy mégsem vagyunk egyedül, ha az utóbbi, az nem az én problémám <3

[otthonzulles]

Pintér Sándor azzal kezdte, hogy nem ért az oktatáshoz. Ezt az előadása további részében tökéletesen igazolta, tehát ennyiben rendben lenne a dolog. Kissé zavart ember benyomását keltette, aki sokszor késve veszi észre, hogy ugyanazt a szöveget másodszor olvassa a ppt-ről, belegabalyodik az idegen szavak kiejtésébe. A kivetített grafikonok adatait nehezen értelmezi, logikátlan, ráadásul a téma szempontjából irreleváns »következtetésekre« jut. Az előadása kifejezetten kínos, őt magát intellektuális szempontból megdöbbentően alacsony színvonal jellemzi. A pulpituson ülő Maruzsáék is feszengenek néha. Akkor van elemében, amikor rendészeti irányba tereli a mondandóját. A megértés igényének teljes hiánya mellett kinyilatkoztat, bírálja a komplett tanári társadalmat.

– hehe végre valaki úgy ír a vén maffiózóról, hogy nem kell újságíróként vagy megtűrt politikusként finomkodnia :) ideje menni pihenni Sanyi bácsi, élvezni a nyugdíjas éveket, életben, szabadlábon!

[kaoszkutato]

Pirna - Marktplatz

Bernardo Bellotto (Canaletto), 1753/54

Káoszkutató, 2023

Ő mondjuk annak az épületnek az emeletéről gyönyörködhetett (megbízásra) a főtér látványában, amelyiknek én nemhogy az emeletére, de a tövébe sem juthattam el, mert az már egy étterem zsúfolt terasszal, emiatt kicsit más a perspektíva.

II. Ágost szász választófejedelem meghívására Drezdában élt és alkotott, és örökítette meg a környék látnivalóit.

Fiatalkori utazásai során sokszor a szintén festő nagybátyjának és pártfogójának akkor már jól csengő nevét használta, Canaletto néven jegyezte a műveit.

A tér túloldalán a fehér épület (ma tourinform) az ő nevét viseli, aki festményével világhírűvé tette a város főterét: "Canaletto-Haus".

A látképeket és különösen az épületeket olyan részletességgel örökítette meg, hogy nagyon hamar a Bellotto név is jól csengett, mégis több országban az akkor még ott használt Canaletto maradt meg a köztudatban.

Érdekesség és jól jellemzi, mennyire egyedülálló volt képeinek aprólékos kidolgozottsága, hogy Varsó második világháborús bombázása után az ő festményeit használták a rekonstrukció során.

[igazikutya]

Zajok a nappaliból – Traxelektor 2024. 08.

Miközben rendezgetem, írogatom a mostani anyagot, az jutott eszembe, hogy kéne inni egy kávét! Tíz másodpercbe tellett, és éreztem, mennem kell vécére. Biztos ismeritek ezt a Fritz Kahn képet, tehát elmondom mi történt.

Piroska az agyban dolgozik, a Központi Adatfeldolgozás részlegen, amúgy nagyon megbízható, pontos. Kedveli Zsoltot, néha szoktak beszélgetni. Zsolt a Vastagbél Logisztika Részlegen teszi a dolgát. Piroska hallja, hogy az Agyban döntöttek, kávézni fognak – Szia Zsolti, csak azért hívlak – na jó nem csak azért – de jó, ha tudod, kávézni fog a főnök! Zsolti persze egyből hevesen reagál, az összes kollégát összerántja – Srácok, húzzunk bele, csináljunk helyet! Én meg ezt szívom, hogy ezek munkaidőben beszélgetnek.

Hölgyeim és Uraim, és valahány Nem a naptárban! Engedjék meg, hogy bemutassam forró, kiégett és szegényes zenei termésű, sanyarú nyarunk csúcspontját, legnagyobb csúcstalálkozóját! Ez így eléggé trendien clickbait, de aki klikbét, mondjon klikát is! Holy Tongue meets Shackleton. Kiket is rejt e név? Valentina Magaletti, a Tom Relleen váratlan halála után legfőbb csapásirányát, a Tomagát lezárni kényszerülő rhythmlady, ki úgy üt, mint a Chuck Norrisról elnevezett atomóra. Tehetsége, sokrétű felkészültsége révén a CZN, Moin, UUUU, Vanishing Twin formációknak ad ritmust, valamint a Holy Tongue-nak, melyben egykori társa, Relleen kreativitásával egyenértékű szintet hozni képes (és lényegesen aktívabb, termékenyebb) Allen Wootton-nal és a japán basszer Susumu Mukai-jal (Sesame Mohawk, Zongamin, Vanishing Twin) alkotnak közösen. Ők fogtak össze a hasonlóan széles horizontot bemozgó Sam Shackletonnal, akinek lemezeiről pedig Shackleton, Tunes of Negation, Flesh & The Dream néven olvashattatok gyakran ezen az oldalon. Az előzmény, hogy tavaly egy svédországi fesztiválon közösen léptek fel, és a Holy Tongue mindenáron szerette volna, hogy Sam Shackleton remixelje valamelyik meglévő felvételüket, de végül úgy döntöttek, hogy új, közös anyagot készítenek. A trió felvett a stúdióban egy nyersanyag-gyűjteményt, azt elküldték Sam-nek, így jött létre a The Tumbling Psychic Joy of Now album. Hét felvételt tartalmaz, néha úgy kavarog és szédít, ránt mélybe mint Shackleton archaikus lélekörvényei teszik (Ancient Model, Blessed and Bewildered) de Valentina és Susumu ritmusszekciója is jelen van (The Fruit of the Fall) a woottoni tribal-ról és dubról nem is szólva. A Bandcamp-en az On-U-Sound experimental dub-jához hasonlították, és igen, tényleg néha olyan (is), de leginkább olyan, mint ennek a négy fantasztikus művésznek a szuperpozíciója. A londoni AD 93-nél megjelent album komoly eséllyel pályázik az év albuma címre.

Erős szarkazmusról árulkodik, hogy anno, a négy ausztrál úriember – Errol Green, Kinlay Denning, Stef Condello, Tim Slattery – a Big Yawn nevet adták a kizárólag instrumentális darabokat játszó bandájuknak. Zeneileg valahol a Kreidler, Elektro Guzzi, O Yuki Conjugate mezőben tessék őket elképzelni, izgalmas ritmus és basszus, soft samplingek és persze szintik, mind a kellemes flow-t hivatottak szolgálni, és néha, mintha felgyorsított dub-ot hallanánk, sőt némi nyolcvanas évek vibe-juk is van.

Az NGBE a második albumuk, és az előző (No!) remix variánsaival (Sleep D, Jay Glass Dubs) már szerepeltek a Traxelektorban is. Zenéjükben nincs tolakodás, nem jellemzi őket bármiféle „súlyoskodás”, érzelmileg erős töltet, egyszerű, kellemes, sodró, sokszor fülbemászó lüktetés (Kinlay Denning dobjátéka) annál inkább, de tényleg, még a Crying című felvételtől se szorult el a torkom.

Gyalog járok, mint Lyézus és ha muszáj, tömegközlekedem, mint Mójzes, vagyis van fogalmam arról, milyen úgy figyelni a városi miliőt, mintha a fülem mikrofon, a szemem kamera lenne, és áldott pillanataimban ez összeáll zenévé, filmmé, amit nagyon szeretek. Kate Carr szintén a kenguruk földjéről származik, csak míg a fenti Big Yawn melbourni, Kate Sidney-ből való, bár a Flaming Pines, experimental ambientre szakosodott kiadója londoni székhelyű. Mint ahogy új albumának, a Midsummer, London-nak is az angol főváros a forrása. Forrása, ugyanis az album lényegében field recording, és még a címek terén is – pl.: One Piece of Cake (a Banana Cake), and Remembered Excavations vagy, ha már Lyézus, Crossing the River: I Am Getting Hungry and Lots of People Are Talking about Food. Also Jesus Loves Me – a klasszikus terepen rögzített felvételek példáját követi (Kate humorával fűszerezve). Kate nem hagyja érintetlenül ezeket a töredékeket, kapnak némi ambient szőnyeget is, többnyire a háttérben elhelyezve. Nagyon jó érzékkel (és technikával) rögzített, majd elkészített anyagot hallhatunk, utazással felérő, 2-5 perces sétákból álló városhallgatást.

A holland Michel Banabila 1983 óta aktív, de annyira az, hogy évi 3-5 albumot termel, idén a harmadiknál jár. A harmadik, aThe Unreal Realm címet viselő albumon ambientbe bugyolált kortárs jazz témákat hallhatunk a banabilai csavargatással elszoborva. A kompozíciókért Rutger Zuydervelt (Machinefabriek) és Banabila felel, egyet-egyet Pierre Bastien és Dave Liebman is jegyez, Salar Asid kamanchán (perzsa pengetős hangszeren, iráni „gitáron”), Mete Erker tenorszaxofonon játszik, de néha tablák is pörögnek, az elektronika inkább csak hajszálereken és kapillárisokon szivárog a lemezbe, a lemez csúcspontja a záró Mind Shifts. A Traxelektorban az egy hónappal korábban megjelent Unspeakable Visions albumról is hallhattok elmondatlan felvételeket.

Úristen, Jay Glass, mit csinálsz!? – ezt az előbb sikerült az A Cut Above tízpercének felénél kinyögnöm. Ennek az embernek már korábban is sok különleges zenei pillanatot köszönhettünk – azEpitaph, Forma (2019), Rijia, Soma (2020), mind nagyon erős albumok voltak, érdemes őket visszahallgatni. Dimitris Papadatos, azaz Jay Glass Dubs porondra lépésétől fogva (2015), egyedi hangvétellel zenél, s a dub formavilágát megújító szerzeményeket hagyott maga után. Szemléletmódja remixerként is termékenyítőleg hatott. A DJ HUMBLE EP tavaly nyáron már megjelent, de eléggé fű alatt, én, aki követem a munkásságát, se észleltem. Az Extended Techniques-nél, saját kiadójánál megjelent DJ HUMBLE (Expanded Edition) újramasterelésen is átment, és az eredeti 6 felvétel 11-re bővült. Ezekből négyen, görög vendégművészként a „adja hangját” Sissi Rada (Anastasia Sissy Makropoulou), akinek profiljában ez szerepel: Coquettish-electro-doom-pop from classical music nerds, és nem fél a hárfáját is használni, eltérítve JGD koszos, szemcsés dub hangzását a balkáni zenei irányba.

A lengyel jelenlét a elektronikában nem túl jelentős – talán Bogdan Raczynski ugrik be, meg tavalyelőtt vettem egy MOLJEBKA PVLSE (drone/dark ambient) bandapólót a bandcamp-en, digi release-zel kiegészítve, de nem véletlen nem olvastatok róla lemezkritikát, mert nem olyan jó, de a póló szép! Ám akad egy igen komoly név, a maga rövid kis történetével, akire mindig fogunk emlékezni. Astrid Monroe-ról láttunk pár fotót, de egyáltalán nem biztos, hogy azokon ő szerepel, és teljes homályban érkezett meg az (el)ismertségbe a 2004-es Genesis P-Orridge-zsel (Throbbing Gristle, Psychic TV) közös When I Was Young album társszerzőjeként. Attól a dark/gothic/industrial lounge lemeztől anno mindannyian padlót fogtunk. Aztán 2008-ban kijött a szerzői album, a dark-ambient/triphop/synthwave mezőben mozgó Timid Hate, az olyan slágerekkel, mint Dark Noise, Something és főleg a Cage. Itt már megjelent egy „létező” figura Astrid oldalán Paweł Gielareck személyében, ha jól emlékszem koncerteztek is, nagyjából 2011-ig, amikor még elsült egy sláger(?), a Sunglasses, aztán ő is eltűnt a hölgy társaságában, vagy külön, ki tudja?

És akkor nagyot dobbant a szívünk, mert hirtelen egy albummal jelentkezett Astrid Monroe, szerzői kiadásban érkezett a nyár közepén a Spellbound by Nothingness. Megvizsgálva a tracklistát, hamar kiderült, ez inkább egy összegző készletkisöprés (Cage 2 – WTF?), meghallgatva pedig elmondhatom, legalább a cím nem hazudott, tényleg (szinte) a semmitől lettünk megigézve, ezek csak egy erőtlen utánlövés visszhangjai. Így ez most nem egy albumajánló, illetve dehogynem: Te, aki nem ismered Astrid Monroe életművét, mindenképp hallgasd meg azt a két megkerülhetetlen fontosságú albumot, a néhai Genesis-szel (⸸2020) közös When I Was Young, és a Timid Hate albumokat, mert időtlenek, és semmit nem fakultak! S nem szeretnék igazságtalan lenni, mert a Traxelektorban hallható két felvétel – Endless Wave és First Element – bőven hozza a korábbi szintet.

Red Axes. A Dori Sadovnik és Niv Arzi párosról már minden elmondatott, féltucatszor méltattam őket ezen oldalakon. Nem tudom, hogy éli meg ez a két életvidám és ütemvirtuóz pofa az izraeli eseményeket, és még azt is kinézem belőlük, hogy egyszer majd reflektálnak rá valami szatirikus formában, de a most megjelent Up című négyszámos EP újfent igazolja, a techno-house-t is lehet kreatívan űzni, ha átjárja azt ez a posztpunkos, pszicho-delikus garázs hevület. Nem lehet őket nem szeretni. Legyetek vidámok!

Megjelenések (2024.08.):

Astrid Monroe - Spellbound by Nothingness [2024, Self-Released][LP-Comp] Big Yawn - NGBE [2024, Research][LP] Holy Tongue Meets Shackleton - The Tumbling Psychic Joy of Now [2024, AD 93][LP] Jay Glass Dubs - DJ HUMBLE (Expanded Edition)[2024, Extended Techniques][LP] Kate Carr - Midsummer, London [2024, Persistence of Sound][LP] Michel Banabila - The Unreal Realm [2024, Tapu][LP] Oma Totem - The Trick [2024, Kalahari Oyster Cult][EP] Red Axes - Up [2024, Shall Not Fade][EP] Vril & HVL - Far Field [2024, Delsin][EP]

Traxelektor 2024 08 Spotify Playlist - link

(44/52, 4:08/4:50, 85%)

OffSpot Data

Astrid Monroe - Spellbound by Nothingness [2024, Self-Released][LP-Comp]

Oma Totem - The Trick [2024, Kalahari Oyster Cult][EP]

2024. Augusztus Traxépe

Jay Glass Dubs feat. Sissi Rada - A Cut Above [DJ HUMBLE (Expanded Edition), Extended Techniques] Koreless - Deceltica [Deceltica, Young] Red Axes - Saturday Night [Up, Shall Not Fade]

Traxelektor 2024 08 Full Playlist

ASC - Sensory Disintegration [Loss, Past Inside the Present] Astrid Monroe - Endless Wave [Spellbound by Nothingness, Self-Released] Astrid Monroe - First Element [Spellbound by Nothingness, Self-Released] Baishui - The Hungry Fisherman 飢餓的船夫 [VA - Anthology Of Contemporary Music From Far East, Unexplained Sounds Group]

Big Yawn - 80s Slam [NGBE, Research] Big Yawn - Crying [NGBE, Research] Big Yawn - Fanbreak [NGBE, Research] Big Yawn - Historical Romance [NGBE, Research] Big Yawn - The Voice [NGBE, Research] Demdike Stare feat. Alice Merida Richards - Junk [Junk / Tuff Crew, Modern Love] First Epoque - Alavir [FT5ZM EP, Well Street] First Epoque - Potlach [FT5ZM EP, Well Street] Flamingo Pier - Deeper Soul (Make a Dance 'Frogs In Space' Remix – Extended)[Supro, Soundway] Forest On Stasys - Atlantico Sur [Neotr​ó​pico, Technologia Organica] Forest On Stasys - Autoctono [Neotr​ó​pico, Technologia Organica]

Holy Tongue & Shackleton - Ancient Model [The Tumbling Psychic Joy of Now, AD 93] Holy Tongue & Shackleton - Gravity Will Fail Us [The Tumbling Psychic Joy of Now, AD 93] Holy Tongue & Shackleton - The Fruit of the Fall [The Tumbling Psychic Joy of Now, AD 93] Holy Tongue & Shackleton - The Merciful Lake [The Tumbling Psychic Joy of Now, AD 93] Holy Tongue & Shackleton - The Other Side of the Bridge [The Tumbling Psychic Joy of Now, AD 93]

Human Rebellion - Alien Radio [Alien Radio, Science Cult] HVL - Far Field [Far Field, Delsin] HVL - Lancet Mxi [Far Field, Delsin]

Jay Glass Dubs - Chewing Bricks [DJ HUMBLE (Expanded Edition), Extended Techniques] Jay Glass Dubs - The Best Lawn in the Neighborhood [DJ HUMBLE (Expanded Edition), Extended Techniques] Jay Glass Dubs - The Power to Eat Colours [DJ HUMBLE (Expanded Edition), Extended Techniques] Jay Glass Dubs feat. Sissi Rada - A Cut Above [DJ HUMBLE (Expanded Edition), Extended Techniques] Jay Glass Dubs feat. Sissi Rada - Wing It [DJ HUMBLE (Expanded Edition), Extended Techniques] Kate Carr - A Rather Wistful Stop For Noodles (And Why Is Someone Singing In This Food Court Anyway?) Kate Carr - Amid Waterbirds and Joggers, Staines-upon-Thames [Midsummer, London, Persistence of Sound] Kate Carr - Crossing The River: I Am Getting Hungry And Lots Of People Are Talking About Food. Also Jesus Loves Me [Midsummer, London, Persistence of Sound] Kate Carr - One Piece Of Cake (A Banana Cake), And Remembered Excavations [Midsummer, London, Persistence of Sound] Kate Carr - The Bins Being Emptied Somewhere Near Twickenham [Midsummer, London, Persistence of Sound] Kate Carr - Transit Interlude (Vibrations Obscuring Conversations) [Midsummer, London, Persistence of Sound] Kazuya Ishigami - Quantum Mind [VA - Anthology Of Contemporary Music From Far East, Unexplained Sounds Group]

Koreless - Deceltica [Deceltica, Young] Koreless - Drumhell (Extended)[Deceltica, Young] Lawrence English - ShellType [ShellType, Room 40] Michel Banabila - Darker and Darker [Unspeakable Visions, Knekelhuis] Michel Banabila - Hometapers Tricky Universe [Unspeakable Visions, Knekelhuis]

Michel Banabila - Mind Shifts [The Unreal Realm, Tapu] Michel Banabila - Timeless Tide [The Unreal Realm, Tapu] Oma Totem - Choreos [The Trick, Kalahari Oyster Cult] Oma Totem - The Trick [The Trick, Kalahari Oyster Cult]

Red Axes - Boss [Up, Shall Not Fade] Red Axes - Saturday Night [Up, Shall Not Fade] Red Axes - Up [Up, Shall Not Fade] Total Blue - Pearl Plains [Total Blue, Music From Memory]

Vril - Lost Together [Far Field, Delsin] Vril - We Believe [Far Field, Delsin]

Yaleesa Hall - Feral [Dogs on Prozac, Will & Ink] Zadeh - Koobideh (Dub) [Psssh 004, Psssh]

[sztivan]

ha a nyugat-európai polgárt úgy őszintén megkérdeznék, ma az a helyzet, kedves baloldali képviselők, hogy az unokatestvérem, aki vezető ápolónő és a férje, aki katona Németországban, azt állítja nekem, hogy ha egyikőjük állást veszítene a gazdag és önök szerint minden szempontból jobb Németországban, akkor el kellene adják a házukat. Teljesen nyilvánvaló, hogy a gyermekeik - kettő gyermekük is van, két szép lányuk - nem tudnak olyan egzisztenciális színvonalon élni, mint amilyenen ők éltek, hanem egyre rosszabb a helyzet, generációról generációra. Ez volna önök szerint a fényességes Nyugat, amit nekünk minden szempontból majmolnunk kellene. Az a baj, hogy az a korlátozott nyilvánosság, ami Nyugat-Európát jellemzi, ahol ezek a panaszáradatok nem jönnek ki, de hát nemcsak a választókerület hiányzik, úgy látszik, a nyugat-európai polgárral való párbeszéd is hiányzik.

Gelencsér

[stickalittle]

Annyira mókás ez a felirat a riasztó kábelén, és annyira jól jellemzi a felújításkor itt dolgozó villanyszerelők munkáját, hogy nem is szedtem le. Ugyanis ilyen feliratokat a behúzott kábel másik végére szoktak tenni, hogy majd bekötéskor ott lehessen tudni, melyik kábel hová megy a lakásban. Na, ott nincs felirat, viszont a villanyszerelők a nappaliban megjelölték a kábelt, így egyértelműsítve, hogy a nappaliban falból kilógó kábel az a nappaliban van. :DD

[kiforditom-szetszedem]

Doctor Who S14, 4, 5, spoilermentesen

73 yard:

hátborzongató, szembesülés legmélyebb félelmeiddel. Rubynak ez az elhagyatottság. Az időutazási logikával lehet vitatkozni, de a scifi attól scifi, hogy a kidomborítandó téma érdekében felfüggesztenek egy-két dolgot abból, ahogy általában vannak. Egyik legjobb DW rész

Gömb és buborék:

Kőkemény társadalomrajz, olyan jelenséget mutat meg, ami az utóbbi egy évtizedet egyre inkább jellemzi: buborékban élő emberek, s vért izzad az, aki segíteni akar, mert a buborék hangja megafonból beszél, s anélkül az emberek egy lépést sem tudnak önállóan megtenni. Na, palikám, próbálj meg fideszessel beszélgetni! Azt sem veszi észre, ha jön a narancsszörny s megeszi apránként.

[szepkerekkocka]

A globális akkumulátorgyártó összkapacitás már 2023-ban is a kereslet háromszorosát adta. A Bloomberg elemzői szerint pedig, ha 2025-ig megépülne az összes bejelentett új gyár, akkor a 2025-ös kereslet ötszörösére duzzadna az aksigyártók összkapacitása. Ez már akkora nagyságrend, aminek a fele is képes lenne ellátni egy 50 KWh-s akkuval a világ összes, 2025-ben eladott autóját. Természetesen nem fog mind megépülni, és az aksikra nemcsak az autókban, hanem egyre inkább az otthoni és ipari méretű energiatárolókban is szükség van, de nagyságrendek mégis megdöbbentőek.

[slejmshow]

megírták már a magyar tankie-k h szíájé kiképzőtáborban + eligazításon voltál?

Nem, az ilyen típusú egyenesség és konfliktusvállalási képesség nem jellemzi ezt a szcénát, helyette inkább a munkatársaimat nyomasztják és szégyenítik amikor csak lehetőséget kapnak rá. Szerfüggő nihilisták, akiknek tényleg az ad egyedül kielégülés-érzetet, ha visszaigazolva látják, hogy ha a kapitalizmust magát nem is, legalább a szorgos, tevékeny, szolidáris és proaktív kevesek mentális jólétét képesek szétbaszni.

[angelofghetto]

a tarot bölcsessége

Hócipőm tele van, mikor filmekben ijesztegetnek a lapokkal: a Halállal, az Akasztott emberrel. Az előbbi valójában a folyamatos átmenetet jelenti a régiből az újba, az utóbbi pedig az ellenszegülést, a saját utat, önmagunk választását a tömegek elvárásai ellenében. A Torony sokkal erősebb lap: a gyors, hatalmas, átfogó változást jelenti (néha összeomlást), ami fenekestől felforgatja az életünket, de legalábbis a status quo-t megingatja. A Szeretők lap sok változatban Válaszút-ként szerepel, mivel ez a lap a választást jelenti: az egyik lehetőséget kell választanom annak tudatában, hogy a másik lehetőség elvész, és a döntésem kihat a jövőmre. A Remete lapja a csöndes elvonulást, befelé fordulást, elmélkedést, válaszkeresést, önregenerációt szimbolizálja. Az Ördög lapja, amit más változatoknál Kísértésnek neveznek, a legbelső, akár titkolni vágyott tartalmaink felszínre törését mutatja, akár valódi kísértéseket, de azt is jelentheti, hogy valami (valaki) komoly akadály kerül az utunkba, amit le kell győzni a céljainkért. És akkor még az is számít, hogy hol helyezkedik el a lap a vetésben: nem mindegy, hogy a múlt, jelen, jövő helyén, vagy a tudatalattit feltáró helyen, vagy a segítők illetve gátlók helyén.

Más ilyen megmosolyogni való tudatlanság is jellemzi az amcsi filmeket, mint pl. az adó-vevőn való "beszélgetés", mikor egymás szavába vágnak, mint a telefonon. Pedig ez lehetetlen, mert a készülék vagy adásra (beszéd) vagy vételre (hallgatás) van kapcsolva. Ezért hívják adó-vevőnek. Akkor olyanokat most ne is vegyünk, hogy az űrhajón rés támad, és hosszasan küzdenek a kiáramló levegővel. A valóságban ez egy szemvillanás. És persze hangosan robbannak az űrjárművek, arra ne is legyen gondunk, hogy nincs a hangot szállító közeg.

A tarot megosztó. Van aki ostobaságnak tartja, van aki iránymutatónak, ez magánügy. Amúgy meg Shakespeare-el szólva: "Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek Álmodni képes."

Szóval ha egy krimiben előkerül a Halál vagy az Akasztott ember kártyája, csak vihogjunk egy jót, mert mi már tudjuk, hogy a forgatókönyvíró tudásánál nagyobb a fantáziája.

[csacskamacskamocska]

Cserélhető

Egyszer egy barátom azt mondta, hogy ő olyan átlagos, hogy bárkihez illene, bárkinek megfelelő párja lenne. Meglepő gondolat volt, mert én nem barátkozom átlagos emberekkel (oks ez egy másik téma, hogy a barátaimat mind kivételesnek érzem. A tehetségüket, erősségüket, pozitívumaikat felnagyítom, a gyengeségeiket nevetséges nüanszoknak látom. Nekem ők nem csupán valami kedves emberek akikkel el lehet lötyögni, hanem kivételes kincsek. Érdekesek, különlegesek, izgalmasak és büszkeséggel, de minimum örömmel tölt el, hogy barátok vagyunk) Naszóval ezt a barátomat is különlegesnek találtam és nem értettem, hogy saját magát miért így határozza meg. Azt sem értettem, hogy miért agyal azon, hogy kihez illene és kihez nem, mikor éppen nem keres párt, legalábbis azt mondta. De a gondolatai hátterét nem mesélte el. Talán titokban megint egy nála középszerűbb lányba volt szerelmes. Tegnap egy sorozatban hangzott el a mondat, amit ki is posztoltam, hogy az a valóság, ami nem pótolható. Aki átlagos és mindenkihez/bárkihez illik az semmilyen. Mindenben átlagosan teljesít, nincs vele baj, nem gerjeszt konfliktust, megbízhatóan teszi a dolgát, se a megjelenése se a viselkedése nem rí ki a nagy tömegből, udvarias és pontosan tudja mikor mit kell mondania, tennie és azt is, hogy az átlagember adott pillanatokban mit szokott érezni és ez milyen cselekvésre ösztönzi. De nem érzi. Azt hiszem, azok érzik magukat cserélhetőnek mások életében, akik a saját életükben könnyen cserélnek szereplőket. Magas fokú reziliencia jellemzi őket. A reziliencia a pszichológiában lényegében azt a tulajdonságot vagy helyesebben képességet jelöli, hogy az ember gyorsan vissza tudja nyerni eredeti, jó állapotát testi-lelki szenvedés, illetve nehéz élethelyzetek átélése után. Ez a fajta rugalmasság nagy érték, csak az a bökkenő, hogy leginkább azokra jellemző, akik nem élnek meg komoly érzelmi mélységeket. Na, talán ez a gondolat amit kerestem. Hogy olyan félelmetes módon vagyunk képesek éveket vagy akár évtizedeket lehúzni egy érzelmileg felszínes, de amúgy nincs semmi baj kapcsolatban. A kapcsolat biztonságos felszínén evickélve. Biztosan kell bátorság hozzá, hogy az emberek olyan dolgokról beszéljenek egymással aminek kiszámíthatatlanok a következményei. Lehet, hogy nem vagyunk szebbek, okosabbak mint az átlag. És vannak hibáink kívül és belül. De a kapcsolatoknak mélységet kell adni. Érzésekkel. Kommunikációval arról, hogy kik vagyunk mi magunk, kik vagyunk egymásnak és mit akarunk magunkkal kezdeni az időben ami adatott. Én emlékszem milyen az, amikor a másik ember ebben nem partner és kiderül, hogy leszarja a személyes terveimet, elképzeléseimet. Nem támogat mert nem érdekli. Nem támogatja, mert az én életem, jövőm neki nem érték. Lehetséges, hogy csak én vagyok ��gy azokkal akiket szeretek, hogy ugyanazt érzem amit a gyerekeimnél, hogy mindent megtennék érte, hogy elérjék a céljukat. Szeretném látni az örömüket, a boldogságukat, hogy megvalósították amit elgondoltak. Nekem mindegy, hogy az mekkora dolog vagy, hogy kézzel fogható vagy éppen nem. Ami pótolható az felszínes, az semmilyen, az „nem valós” abban az értelemben, hogy nincs mélysége, nincs inspiráló, változást hozó ereje. De békéje azért lehet. Előlegezzük meg neki ezt a jóindulatot, akkor is, ha nekem ez kevés.

[telaviv-delhi]

Sziasztok! Először is szeretném megköszönni a csoportnak a befogadást. Viszonylag hosszas mérlegelés után arra jutottam,elhagyom kis hazánkat, és Hollandia felé veszem az irányt. A választott uticélnak semmi más oka nincsen,mint az,hogy jó néhány éve jártam Venloban ( remélem jól irtam) és emlékszem hogy nagyon kedvesek voltak az emberek. ( meg hogy majd mindenki bicajjal járt). Környezetváltoztatási indíttatásból, munkavállalás céljából indulok majd el következő év január/ februárjában. Ezért szeretnék némi útmutást, esetleg segítséget kapni a már ott élőktől. Tudom,hogy ez még nem holnap lesz(mármint a január/ február) viszont kapkodni nem szeretnék, ezért gondolkodom előre.

Néhány szót magamról; Csendes Laci vagyok, 34 éves Pécsi lakos. Két szakmával rendelkezem( így; szakács és szobafestő) viszont mivel itthon finoman szólva sem a legfényesebb a helyzet az elvégzett munka és a kifizetett bérek arányait tekintve, jó ideje ételfutárként tengődöm. Ezt csak azért teszem hozzá,hogy esetlegesen senki ne egy mester chefre vagy egy tökéletesen pro festője számoljon gyakorlati idő híján. Emelett megjegyzendő viszont, nem vagyok lusta, van teherbírásom a munkát tekintve, és ha nem direktbe cs**ztetnek kifejezetten szeretek dolgozni. B kategóriás jogsival és saját autóval rendelkezem,bár ezutobbit eséllyel itthon hagyom a könnyebb utazás miatt. Nyelvtudásom angol terén egyelőre elég gyenge, de mivel nagyon motivált vagyok most az utazásig minden szabadidőmben tanulok, így ez január/februárra azert majd erősödik. Más idegennyelvhez sajnos még egyelőre annyi közöm sincs mint az angolhoz. ( nem szeretnék zsákbamacskát árulni aztán pofára esni ).

Szállás miatt megjegyzendőek a következők: Egy 4 éves nagyon kedves franciabulldog kutyust viszek majd magammal( A neve Malac) akivel elválaszthatatlanok vagyunk. És ennyi, ketten megyünk. Beállítottságomat tekintve végtelenül természet, és állatbarát vagyok. Szeretek főzni és sokat olvasni ( rgo nem vagyok egy nagy zajjal járó valami) .

Konkrétan koncepció nincs a fejemben, csak annyi hogy szeretném végre magam mögött hagyni ezt a megsavanyodott, depresszív szomorú légkört ami országunkat jellemzi,kicsit világot látni, dolgozni,élni,kultúrákat megismerni vagy néha csak úgy lenni. Mert nem akarom elhinni hogy az egész világ ilyen, mint itthon... Nagyjából bármilyen munka szóba jöhet ahol nem elsődleges célja a főnökömnek hogy rosszindulatúskodjon és feltétlen erőt demonstráljon rajtam. Tényleg bármi, mosogatás, takarítás, de valójában bármi.

Te,hogyha ezt a nem túl rövidre sikerült kis bemutatkozást végigolvastad, hatalmas hála, köszönet!

Bármiféle iránymutatás, tippek esetleg nyelvtanulás irányában, vagy hogy hol, mire érdemes majd odafigyelnem akár a kutyámmal akár magammal kapcsolatban, tanácsok, negatív kritika, bármi érdekel, és bármit építő jelleggel fogadok és elképesztően hálás vagyok érte.

Nagyon szépen köszönöm! Szép estét mindenkinek! :)