#ja meg boldog anyák napját

[mothmonologue]

Megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért

[momcsicsi]

By Bence

Igazából sosem értettem az anyák napját. A dologból annyi volt világos, hogy gyerekként ildomos volt illatosnak lenni a hajnalára. (Erről persze padtársamat, a híresen vadkanszagú Zsoltit senki se tájékoztatta.) Felnőttként már a lóhalálában intézett, bűntudatba csomagolt ajándékok maradtak meg. „Ugye milyen szép? Ja, nem. Az nem a csomagolás. Az már maga: az. Heti RTV részletes. Színes. Megláttam, rögtön te jutottál… Na boldog anyáknapmennemkellpuszi….” Szóval nem igazán értettem az anyák napját. Meggyőződésem volt – talán még egy kicsit ma is az – hogy ezeket bizony egy ünnepnap-gyártó bizottság találja ki. Fejközépen erősen kopaszodó, korpulens urak ülnek egy körasztal egyik felén (már ha a körasztalnak van fele) egy elsötétített, műbőrszagú szobában. Előttük kistányérban pogácsa, mellett kristályvíz. A szoba másik felében a virágosok, lufisok, parfümösök szakszervezeti megbízottjai. Együtt fejcsóválva, szomorúan néznek egy kókadt kis grafikont egy felkasírozott táblán. Aztán hosszas tanácskozás után, mire az utolsó pogácsa is elfogy, a világ gazdagabb lesz egy újabb ünnepnappal, ők pedig egy kackiásabb grafikonnal. Anyák: pipa. Nők: pipa. Szerelmesek: pipa. Felkészül: keresztszülők, anyósok, sógorok, vejek, valamint összes rokonok és üzletfelek. Tehát sehogyse akartam igazán befogadni ezt a dolgot, na! És egyáltalán: akkor miért nincs apák napja? Na? Tessék! Ugye? Bár a lelkem mélyén tudtam, hogy egy százalékkal se ünnepelném lelkesebben, de azért ezt mindig oda lehetett mormogni a kezünkben lógó, hervadt hóvirágnak.

Aztán lett. Lehet, hogy mindig is volt, csak ez is olyan, mint a kalapbolt, vagy egy zavaróan hosszú szőrszál a szemöldökben: az ember csak idővel veszi észre. De tök jó: így már két dolog volt, aminek a jogos létét megkérdőjeleztem. Sőt: ezt talán még nagyobb vehemenciával. Hiszen körülbelül annyi szükség van, mint oklevelet adni a vers- és prózamondó negyedik helyezettjének. (Igen, én kaptam.) (Igen, ki is volt téve a falra.) (Problem?)

Szóval nem hittem benne. Egészen eddig. Ha valaki azt gondolná, hogy az apává válásom okozott pálfordulást: téved. Sokakkal ellentétben ez nekem nem volt egy katartikus élmény. A szülés persze az volt, de amúgy nem rengett meg a föld és nem nyílottak meg az mennyeknek boltozattyai. Ez inkább olyan, mint egy kanyargós vízi csúszda. - Nagyjából sejted, hogy mi vár rád… - Tudod, hogy lesznek benne kanyarok… - Amikor elkezded még szokatlan, néhol ijesztő… - De minden perccel egyre jobban élvezed. - És amúgy is: „Haver, ácsi: te fizettél be rá.” Szóval nem ez, illetve nem maga a gyerek születése változtatta meg a hozzáállásomat. Hanem maga az apák napja. Pontosabban: hogy milyen lett az ÉN apák napjám. Az ugyanis nem csak rólam, hanem az egész családról mondott el sokat. Hiszen már-már családi szokás, hogy Szilvivel hintába rakjuk egymást nagyobb ajándékozásokkor, lánykérésekkor, születésnapokkor. Most is így történt és IMÁDOM, hogy megint átvert. Többször is. Egy nagyobb összeget mertem volna tenni rá, hogy semmi különössel nem készül. Miért is tenné? Erre mi történik? Felkeléskor (9-kor) ez a megamegható-hipercuki installació fogadott. Aztán nagy ölelkezés és némi játék után az én indíttatásomra elindultunk sétálni. A dolgot kicsit lassította, hogy meg kellett találni Sziszi napszemüvegét, amit valószínűleg a kocsiban felejthetett. Mindannyian odagurultunk James (a kocsink) mellé és mikor már könyékig jártam a kacatokban egyszer csak egy taszajtást éreztem a hátam mögül és mire kettőt pislogtam útban voltunk a… (wait for it)… az USZODA felé. Az USZODA felé, ami mindkettőnk közös hobbija és szentélye. Nem akarom hosszasan ragozni, de túl azon, hogy ez volt az első családi uszodázásunk, és hogy végre a nő is tudott -6 hónap után – úszni egy kicsit, egy nagyon fontos családi hagyományt láttam a fiamban folytatódni azzal, ahogy velem együtt a medansziéban pancsolt. Szóval nem, nem az apaság értette meg velem az apák napját, hanem az apák napja tett egy újabb, megismételhetetlen és katartikus kanyart abba a bizonyos csúszdába. És hogy mindennek ellenére van-e az apák napjának értelme? Nincs.

De vannak dolgok, amiknek nincs sok értelmük és mégis jók. Mint az erőspaprika-evő bakivideók, vagy a lángos-ízesítésű chips. (Na jó, utóbbi lehet, hogy tényleg egy nagy hülyeség.) Sosem gondoltam volna, de várom a következő apák napját. Illatosan.