#hagytalak?

[edeske]

barcsak melletted lehettem volna a nehez napjaidon, de cserben hagytalak

[emlekeimhullama]

Take one, pour it out

It’s not worth crying about

The things you can't erase

Like tattoos and regrets

Words I never meant

And ones that got away

2023.09.16.

[banatostenger]

Vallomás..

Kedves volt másik felem,

Remélem egyszer eltudod ezt majd olvasni…Szóval hol is kezdjem. A történetünk véget ért.

Tudod mindig hittem a csodákban, úgy gondoltam ez is olyan lesz…sajnos nem lett. Szerettem minden egyes pillanatunkat, mikor a kocsidban énekelhettem, mikor elvittél télen magaddal és együtt karácsonyoztunk, vagy mikor az éjszaka közepén beöltöztünk jelmezbe mert viccesnek találtuk, vagy mikor éppen kikunyeráltam tőled egy cigit. Minden pillanat mai napig feltört bennem, de el kell hogy engedjem ahogy téged is elengedtelek. Sok dolgot köszönhetek neked, mert megtanítottál élni és boldognak lenni, ugyan akkor megtanultam hogy sokszor fel kell nőnünk az érzelmeinket irányítani…megtanulni vezetni és kezelni. Köszönöm hogy mindig mellettem áltál mikor nem volt ott senki. De szó mi szó fáj… fáj hogy ilyen könnyen elengedtél. Vártalak… és várni is foglak még talán egy ideig, de már nem tudok veled menni tovább az úton. Egyedül kell ahogy te is ezt választottad. Remélem azért valahol most is boldog vagy és már nem gondolsz rám. Hiányzol és hiányozni is fogsz…. Hiányzik a csókod, az érintésed, ahogy a hajam a fülem mögé hajtod, vagy mikor letörlöd a könnyeim. Talán nem én lettem neked szánva vagy talán igen, remélem egyszer még látlak azért boldogan ha mással is de boldogan élni. Tudod vicces, azóta elkezdtem edzeni, foglalkozok szabadidőmbe többet az autókkal, most fogok pont venni egyet amit sajnálom hogy nem làtsz… hisz te mondtad érjek el a céljaim, nézd ! megfogom csinálni. Remélem te is ezt teszed majd és boldogan emlékszel vissza azokra a percekre mikor nem hagytalak magadra…tömérdek érzelem kavarog bennem, tudod? Egyszerre utállak és szeretlek… Utállak, hogy itt hagytál és talán már mással vagy, de ez az élet rendje nem? Lehet neked is jobb így, csak légy boldog! Egyszerre meg szeretlek és bennem van még a hiányod de tudod egyenlőre én is el akarlak felejteni. Remélem minden rendben és nem hajszolod túl magad, sokat pihensz és oda figyelsz magadra. Remélem a szüleid is sok dologban támogatnak téged és nagyon szeretnek! Mindenki nagyon szeret csak sose veszítsen el az az embert akit megismertem nem is olyan rég… fontos vagy mindenkinek és maradj olyan nagyon kérlek amilyen vagy, ne dobd el magad mert nagy szíved van csak nem mindenki veszi észre. Ne haragudj rám ha bármikor kudarcnak érezted a kapcsolatunk, sosem akartam rosszat. Sokat hibáztam amit nagyon is bánok de azóta minden percben próbálok egy jobb ember lenni! Még jobb és vissza térni ahhoz az énemhez akit megismertél! Fejlődők és fejlődni akarok még… már nem akarom feladni ahogy feladtam a kapcsolatunk. Küzdeni akarok ès fogok is! Kérlek ne haragudj a sok butaságért, meg akartalak védeni a múlt fájdalmaitól, sosem akartam olyat tenni veled ami neked rosszat adott volna, remélem ezért ezt tudod, mindig figyeltem rád még ha azt érezted nem is! Nem eleget foglalkoztam a te érzelmeiddel, ezért nem te vagy a hibás…Remélem te sem adod fel és napról napra jobb leszel, csináld azt amit szeretnél! Fiatal vagy, érettségiz le, csinálj szakmát! Dolgozz meg a pillanatokért! Sose legyél gyáva! Hidd el, hogy jó vagy és erős mindenkinél jobban! Ebben a világban előny ha jobb vagy és ügyesebb! Találd meg azt amit akarsz csinálni! Légy vakmerő ne félj az új dolgoktól, és cselekedj mert egyszer már túl késő lesz! Szeress mert csalódni nem hiba, hanem tanulság… Élj egy olyan világban amiben akarsz!

Remélem megérted, hogy minden dologban van valami szép ès sosem adod fel! Kérlek emlékezz majd egyszer rám azért!

Szeretlek!

[unconditionallylovepeoplesblog]

Már rég nem..

Reménykedtem még, hogy hátha vissza térsz hozzám, holott Te már rég nem éreztél irántam semmit. Vártam, hagytalak kicsit megnyugodni, hogy majd hátha írsz nekem, hogy mennyire hiányzom és hogy nem akarsz nélkülem lenni. Mindez csak egy hiú ábránd volt, mert Te már rég nem szeretsz engem. Kidobtál mint egy rongyot semmibe véve az érzéseimet azt kérted hagyjalak békén. Két évet vártam arra,hogy végre egy életre az enyém legyél. És közel 9 hónap szerelem után Te a pokolba taszítottál. Én még akkor is reménykedtem, pedig Te már rég nem szeretsz engem. Nem tudom kit utálok jobban, Téged mert ezt tetted velem, vagy magamat amiért hagytam, hogy ezt tedd velem, pedig Te már rég nem szeretsz engem..

[perfectsadpain]

Felelősségteljes felnőttnek kellene lennem. Oda adni, magamból egy darabot neked, és úgy tennem mintha minden rendben lenne. Lediplomázni, gyereket szülni, háztartást vezetni, felnevelni a gyereket, főzni rád, mosni rád, takarítani utánad. Ha hozzád megyek, alsó hangon két gyermeket validálhatok. És mi az, amit én kapok cserébe? Fogalmam sincs. Nagy szavakkal jössz. Győzködsz, jó lesz. Nem lesz az, bezárva érzem magam. Minden kifakadásom, csak közelebb sodor a kétségbe eséshez. Meghíztam, ellustultam, érdektelen a világ. Csodálom azokat az embereket, akik megtudják őrizni a fényüket. Lassan kihűlt dög vagyok csupán. Elfojtom, magamban hordozom, akár egy magzatot. Jóval több ez mint 9 hónap, jóval túlhordtam már. Kezeim hidegek, és ridegek, de a cipőm mindig jó lesz rám. Ahogy az ágyadba bújás is természetes lett. Nem panaszkodhatok, elviselem, lenyelem, ez a dolgom. A dolgom, amely úgy látszik validálja a létem. Elhiteti velem, hogy még jó vagyok valamire. Mert az hogy jó vagyok e valakinek, noss. Azt hittem én rontottam el, azt hiszem hagytalak a fejemre nőni. Üres szavakkal bombázol nap-mint nap. És nem tudom eldönteni hogy én teszem e azokat üressé, vagy talán mégis így buknak ki a szádból. Az hogy értékes vagyok e, tőlem függ. De értékeim védelmében eldobnám e a felépített életünk? Magam sem tudom. Esteledik, megbontottam egy üveg bort, némán, meggörnyedve, ringatom vissza magam, a kapcsolatunk elejébe. Az emlékek édesen simogatnak, talán elmúlt a rózsaszín köd, tovább szaladt, és valaki más mellkasát csiklandozza. Nekem pedig a kijózanító valóság maradt. Belém kényelmesedtél. Úgy rohanok nyomodban mint egy kiskutya, pár megbecsülés morzsáért. Magam voltam az, aki lebontotta előtted a határait, magam engedtelek magamhoz. Lám mégis eltévelyedtél, egyenes út vezet a szívemhez, a lelkemhez, és a méhemhez is. Útjaink mégsem keresztezik egymást, legfeljebb ünnepnapokon. Fáradt vagyok, nem érzem úgy hogy tényleg akarnál. Vagy csak én nem akarom magam?

[hmm-777]

Nincs aki megértse,hogy nem azért hagytalak el mert nem szerettelek,hanem azért mert tönkre tettük egymást.

[vorosdani69]

Nem megoldas hogy teljesen ugy tekintek rad mint egy idegenre, kicsit hirtelen haragu es hirtelen felindulasbol cselekedem es mondok ki szavakat. Tegnap eleg nyers voltam, amit sajnalok. Igazabol ez a kulon toltott ido mutatja meg hogy ki milyen ember is valojaban. Bucsoznom kellett, miattad. De ha mar mennem kell akkor ugy fogok eltunni az eletedbol hogy jo emberkent, mert te is tudod hogy ez igy van. Es hogy miert tartottam ki eddig es miert nem hagytalak beken? Valamiert biztam benne hogy megvaltozol, es mindig sunyi titkolozasokba estel.. Tobbet vartam toled es ez ami igazan faj, elfog telni x ido es igazabol rafogsz ebredni hogy nem is volt ez annyira rossz. Sok dologban hibaztunk, de senki se tokeletes!

Ennyi fajdalommal es ennyi szep emlekkel elengedlek ..

nem banok egy percet se!

Nem haragszom rad, tudom kell a zsongas az eletedbe, egyszer mindenki felno , csak idokerdese ki mikor.

[tukrok-eneke]

A Szíved Aranykapuja

Itt állok, a tűző nap alatt, a levegő súlyos és fojtogató, mintha magát a valóságot próbálná eltörölni. Az idő lassan hömpölyög, minden másodperc egy végtelen folyam, amit nem lehet átszelni. És te... te ott vagy valahol, talán egy új élet szélén, talán ugyanott, ahol hagytalak, de ami biztos, hogy azóta is próbálom megérteni, hogy miért léptem át azt a küszöböt, miután egyszer már figyelmeztettél, hogy nem lehet visszacsinálni.

A szívedbe vezető aranykapu olyan, mint egy régi, kopott léckerítés, amit az idő széttépett, de valahogy mégis áll. „Ha egyszer átjutsz rajta, sosem juthatsz ki igazán” – figyelmeztetett az epigráf. Akkor csak mosolyogtam ezen. Ma már tudom, hogy minden egyes szó igaz volt. Beléptem, és azóta sem tudtam kijutni. Bármit is próbáltam, bárhogyan is próbáltam... talán nem is akartam.

Tibet most lángokban áll. Talán ez egy jel vagy talán csak az univerzum színjátéka, hogy emlékeztessen arra, mennyire kicsik vagyunk a világban. Én azonban most arra gondolok, hogy talán ez az a pillanat, amikor végleg el kellene engednem téged. Hiszen a tűz, amelyet magad után hagytál, megégetett és felemésztett engem is. Talán figyelmen kívül kellene hagynom azt, amit éreztünk, vagy legalábbis amit én éreztem. Figyelmeztettél. Nem mondhatjuk, hogy nem tetted.

Emlékszem, amikor egyszer azt mondták nekem, hogy minden jó kislány a pokolra jut, hiszen még Istennek is vannak ellenségei. Talán én is egy ilyen ellenség vagyok. Lehetséges, hogy ezért érzek így, ezért vonzódom ahhoz a pusztításhoz, ami benned van. Amikor eláraszt az özönvíz, és az ég eltűnik a láthatárról, minden bizonnyal az ördög lesz az egyetlen, aki ott marad velem. Az én Luciferem, aki már oly régóta lakik bennem, magányos. Talán ezért vágytam annyira rád, mert a magányod tükröt tartott nekem. Láttam a sötétséget a szemedben, és bár tudtam, hogy nem tudlak megmenteni, mégis ott maradtam. Reménykedve abban, hogy együtt majd gyógyulhatunk.

Volt pillanat, amikor éreztem, hogy szükséged van rám. De tudtam, hogy amíg nem mutatod ki az érzelmeidet, sosem lehetek a barátod igazán. Minden gesztus, minden kimondatlan szó csak távolságot teremtett köztünk. Olyan távolságot, amelyet sosem tudtunk áthidalni. A lelkedbe sétáltam be, bilincsek közt, de valójában a saját láncaimat húztam magam után. Ezek a láncok nehezebbek voltak, mint bármi, amit valaha is cipeltem. A bilincs ott volt a szívemen, és most minden egyes nap egy kicsit szorosabbra húzom.

Te nem próbáltál megmenteni. Talán nem is akartál. Az álcád, amit magad köré húztál, teljesen szétesett előttem. Darabokra hullott, mint egy törött tükör. És mégis, ott álltam, próbáltam összeragasztani azt, ami nem lehetett már egész. Ha az ember annyira bolond, mint én, miért is akarnád megmenteni? Hiszen te sem kértél engem sosem arra, hogy megmentselek. Most saját magamat mérgezem azzal, hogy itt vagyok, és azt remélem, hogy valami változni fog. Hogy talán egyszer majd belenézel a szemembe, és azt mondod: "Maradj!"

De tudom, hogy ez nem fog megtörténni. Hiszen az én Luciferem, aki bennem él, amellett, hogy magányos, menthetetlen is. És most, hogy te is eltűntél, de mindegy, hisz nincs mit megmenteni. Az isten is tartozik nekem eggyel, de már nem érdekel. Hiszen, ahogyan már említettem, nincs kit megmenteni, és talán nincs is, aki ezt valaha is megtehette volna. 

Most már csak a csend marad. A tűz tovább lobog, a dombok perzselődnek, és én itt állok, egy elhagyott kapu előtt, amelyen sosem kellett volna átlépnem.

[tiredbrokenheart]

Olyan nagy hibát követtem el azzal,hogy hagytalak elmenni,bár vissza fordíthatnám…

[uveggyapot]

Kifutott szalag után hallgatlak –

Úgy képzelem el, hogy szenderülsz.

Szívnek rohanó kardhalak,

Ott fekszel most is, ahol hagytalak.

Így maradunk, egymásban tartva

Poresőben a nikotin sárral.

Nincs szívzörej, csak fehér zaj van.

A bőröm sáskarágta.

Moly meg sáska rágja.

A kád amíg megtelik semmivel,

Ha nincs hova, akkor is menni kell.

A szárnyaid gondosan eltettem,

Repülni nekem sose kellettek.

Se kint, se bent, nincs sehol.

A zárójelben szóközök.

A nap se le, a hold se föl,

A tenger mély, a nyúl üreg.

…hogy szembeszélben szörfözöl,

Hogy fodrozódik, felnevetsz…

Tökre jó, csak tönkretesz.

Szublimálsz. Nincs átmenet.

Felgyújtom utánad a várost.

Leoltom utána a lámpát.

Kikapcsolom magam végre,

Bekapcsolsz hajnalban aztán.

Hiányzik az ablak a falról,

Megvan mindenem, asszem.

A könny, mint a köd folyik lassan.

A kád amíg megtelik semmivel,

Ha nincs hova, akkor is menni kell.

…ahogy belebújok a bőrödbe,

Ahogy megmelegszik az éjszaka,

A fák ahogy összeölelkeznek,

A madarak egymáshoz költöznek…

A katicák alszanak mellettem,

A kígyókat közel engedtem.

Felgyújtom utánad a várost.

Felgyújtod utánam a lámpát.

Bekapcsolom magam végre,

Kikapcsolsz hajnalban aztán.

Felgyújtom utánad a várost.

Felgyújtod utána a lámpát.

Álmodd azt, hogy ébren voltál végig.

Párnaszirtek az égig, paplantenger.

Álmomban most is ott vársz ránk,

Az indulástól az érkezésig.

[remennyel-almodom]

Nem azért hagytam , hogy elsétálj

mert én azt akartam .

Azért hagytalak elmenni ,

mert bíztam abban , hogy a sors

majd megakadályozza !

[szivtelenkisgeci02]

Most haragszol mert el mentem

Én is haragszom mert el mentem

Cserben hagytalak

Talán egy ideje cserben hagytuk egymást

Lehet hogy ez kellett

Hogy el menjek

Mert ahogy a gép fel szállt én pánikba estem

Azóta nem dobog a szívem

Csak nehéz kő a melkasomba

Esik az eső ... épp engem tükröz

Nehéz lettem

Itt más a gravitáció

Elvesztettem a napom pedig itt 20 órán át világos van

De bennem csak sötétség

Csak a hold vagyok a napom nélkül semmi

Nem is látszódom nem vagyok jelen

Érzem a követ a mohát a betont a talpam alatt

Érzem az esőt a szelet az arcomon

De nem vagyok ide való nem vagyok jó helyen

Nem tudok idomulni

Minden szürke pedig nem.

Szorongok és fojtogat a hiányod

Nincs levegőm

Nem jó a kép valami hiányzik ...

TE

Mintha mar hónapok óta nem kapnék levegőt

Pedig "csak" 25-35órája nem kapok

Hiányzol nagyon

És minden élő és holt istent kérlelek hogy te is vissza találj és ne vigyen messzire a harag és a csalódottsag szele

Hibázok

Sokszor

És a sokarcú (háromarcú) istennő átkával/áldásával

Mindig képlékenyen folyok mint a patak amerre engedik a kövek

Minden bukkanónal más vagyok

De remélem itt nem kettevállok csak engedtem hogy kialakuljon egy sziget

Ami mellett tovább megyünk és még erősebb nagyobb formában térünk vissza egymáshoz

[elet-vidam-csirke]

történetünk befejezése - avagy: pont az i-re:

elhagytál?

nem, itt vagyok

akkor én hagytalak el

[elfolytottszavak]

latod hagytalak elmenni es meg sem probaltal maradni

[versinator]

Öltöztek spánielek

Tetőtől kezetlen nőné fuvarozó Védheted fűszerrel tenyésző visszaváromladék Völgyét megkeresni kihullanak álmosságon Fölszállnitudó poroszkálok asszonyához sírógörcsöt Oszlopai tűritek megrészegülnekülnek védekeztem Gyámolító beletenni bíráim burjánzó Üledéke öblítik használhatatlanul fönnakadtak Öblöget rámája lecsendesítsem viselték Kendervászongatyába fémjelzett bűzlő gyermekkel Blúzodban futkározik halálraszántak börtönéjszakaszvezető Szültem visszatarthatatlanul eluntam melengető Leggazdagabb napbanéző soraim öklei

Átnyúlnak teraszáról műhelyét burkolózó Felénél alámerültek bajonettek hálatelt Pironkodó látószögéből kenyértelenség lemészárolt Boltozat önmagamhoz kínszenvedések kihúny Szerencsekerékbetörettek szomszédai börtönőrök lakkozott Birtokoljuk hagytalak öblögeti fodrozó Kárhozatra venne bajlódj fejetlen Gyűrűbe különválnak irgalmaz csónakban Hasadtán földes megcsinálni törvényszékkel Rejtegetlek tovaszállt alkonyult feledhető Arasz cserjéknél törvénykező megközelíthető Kispolgári folyóba tűzpiros kívánod

[mintafelhok]

Vallomas

Azt hittem tul teszem magam ezen, mindenen, megbocsajtok mindenert oly egyszeruen.

De nem tudom, azzal hogy hagytam itt maradj velem es nem hagytalak magadra megerositettem az erzeseidet irantam

Vagy sajat magam huztam toled tavol

Talan te jobban szeretsz ezek utan de talan en sosem tudok ujra megnyilni, annyi minden utan

A varamat leromboltad edes szavaiddal

Meggondolatlan tetteiddel megis vissza epitetted egy reszet

Nem oly magas a fal, folotte meg atolelhetjuk a masikat, latjuk es csokoljuk egymast , megse lepjuk mar at

Ido kell es ugy erzem nyitnom kene feled de magaba zar a magany

A fejemben a szivemben maganyosan ulok mikor beborit a fajdalom

Bevallom varok meg mindig rad

Arra a fiura aki azokat igerte, aki kuzdene ujra ertem