#gyárépület

[balraisjobbrais]

hát nem:

de nem megy minden simán:

Modiano factory, 48 Váci Road, Budapest, 1932. From the Budapest Municipal Photography Company archive.

[ornamental-commie-faggot]

Voltunk moziban, megnéztük a Nomadlandet.

De nem is az, hanem a Sputnik filmszínház,

ami egy volt gyárépület ötödik emeletén van.

Kurvasok lépcsőn kell felmenni,

fent meg két terem van, a kisebbikben 18 hely, a nagyobbikban kb. 50. Roppant családias. A pult mögött van egy hetvenplusszos punk, ő ellenőrzi a jegyeket, és az oltási igazolványt, de ő árulja a sört is és a kávét.

Szeretem a Sputnik filmszínházat!

[videkma]

Túrkeve és Kisújszállás között lángolt egy autó motortere, Szolnokon egy raktárban csaptak fel a lángok

Túrkeve és Kisújszállás között lángolt egy autó motortere, Szolnokon egy raktárban csaptak fel a lángok

Túrkeve és Kisújszállás között kigyulladt egy személyautó kedden délután. A kocsi motortere kapott lángra, vezetője nem sérült meg. Kisújszállási önkormányzati és karcagi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, folyamatosan hűtötték a kocsit, a lángokat a sofőr korábban poroltóval már eloltotta.

(more…)

[thosemiles]

2. Nap Párizs - Rouen

A tegnapi párizsi vendégszeretetnek hála ma nem sikerült elég korán kelnem így már nyüzsgés várt a nappaliban. Írni sem nagyon tudok és mindjár megérkezünk. Ma egy rajongó testvérpár elvisz valami helyi étterembe ami elég fura érzés de hátha nem derül ki hogy valami keresztény szekta tagjai. Kényelmetlen szó a rajongó.

Tegnap 10 jegy kellet volna a teltházhoz ami számomra általában majdnem mindegy mert ritka hogy a tömeg ott van már mikor felmegyek a színpadra.

Hát itt már csendben várt majd 400 ember mikor kisétáltam a színpadra. Leültem háttal becsuktam a szemem légzés befelé figyelés erre elkezdtek tapsolni. Oké tehát akkor nyertem is. Mint amikor felmész a tatamira nézed az ellenfeled lépéseit ahogy szembefordul veled rádnéz vagy nem néz rád hogyan rezeg. És akkor tudod hogy nyertél. Vagy bajban vagy. Egyszer néztem csak be a felém küldött jeleket és pont az európa bajnokság elődöntőjében. Rég volt de még mindig kísért.

A dalok után jön a legjobb jel mély vákuum szerű csend aztán üvöltés. Ezen a turnén nem beszélgetek. A dalok közt sampleök mennek fel sem nézek csak két ponton mindkétszer ováció a válasz. A St James hospital annyira elvisz hogy kirúgom a jacket a gitárból. Mikor folytatom üvöltés. A Pusztinai alatt sóhajokat hallok az első sorokból. Mikor lemegyek a színpadról üvöltés.

Egész este valaki mindig rázza a kezem.

A legjob sztorit inkább el sem mesélem majd esetleg személyesen így is túl sok helyet adok itt bizonyos dolgoknak. De azért majd kérdezz rá ha látsz.

Hajnal háromig megy a tivornya olyan franciákkal akik tökéletes példája annak miért utálják annyira ezt a nemzetet és közben miért lehet annyira szeretni. Végtelen arrogancia maró intelligenciával társítva rohadtgeci humorral és sejtszinten bugyog az igazságérzet az elnyomás elleni végtelen düh. Egyszerre ütnéd ki és imádod. Nekem való. Szilágyi Rudi ide majd eljövünk még közösen zenélgetni - is. Eléggé kedvedre való itt. Hallom ahogy Gazsika kicsit megriadva kuncog miközben lángol az éjszaka.

Ma Rouen ülök a saját öltözőmben egy elképesztő helyen amihez hasonlokat csak hollandiában láttam eddig. Egy folyóparti volt gyárépület luxus koncerthelyszínné változtatva. Mellékelek egy képet a kisebb teremről ahol mi játszunk ma. Najó egyet a vendégváró asztalkáról is. Úgy látszik az első két nap folyóparton edzhetek.

Az megvan hogy a november óta tartó tüntetések során kigyulladt épületeket nem a tüntetők gyújtották fel hanem a rendőrök gránátjai? Az megvan hogy ezek minden szombaton november óta majd minden városban kimennek az utcára tűntetni? A kormány válasza a talpa alól kicsúszó talajra természetesen különböző törvénymódosítások rendőri brutalitás eltiport kómában fekvő 70eves öregnéni aki a szóvivő szerint minek ment oda. A tüntetők fölött droneok repkednek amik szintelen szagtalan szerrel permetezik be az embereket akiket később ez alapján a szer alapján azonosítanak és bevisznek. Olyan gumilövedékeket használnak ami leszaggatja az ember állkapcsát. A kormány szerint nincsenek komolyabb sérülések valójában eddig 5-600 tüntető sérült meg súlyosan. Az megvan hogy a tűntetések a falvakból indultak? Az megvan hogy európa zuhan lefelé es miközben zuhan azt mondokatja hogy megnyugtassa magát...

[mental-centraldialog]

Összeomlás

Nem érdekelt mi lesz később, és nem érdekelt az se hogy éppen mi folyik körülöttem. Ott ültem a magasba, a gyárépület tetejéről lelógott a lábam, és elgondolkodtam azon mi lenne ha nem csak a lábam lógna le. 

Sötét volt, este 8-körül járhatott az idő. Nem akartam elmenni onnan mert tudtam ha most nem vagyok egyedül később felemészt a belső gondolat a fejembe ami nem fog nyugva hagyni egy kibaszott percig sem. Ígyhát meredtem a sötétbe, és néztem ahogy a vonatok mennek el egymás után hatalmas nagy zajt hallatva. Bámultam magam elé, nem tudtam hol vagyok nem tudtam mit teszek perpill. Csak ültem ott és léteztem. Nem éreztem akkor semmit se, csak nagy nagy ürességet. Fáztam is, de nem érdekelt. Aztán eszembe jutott hogy itt lehetnél de nem akartam hogy így láss összetörten és lélektelenül. Már majdnem felhívtalak, de nem tettem. ledobtam a telefonomat magam mellé és néztem az eget ahol sötétebbnél sötétebb felhők gyülekeztek. Felhúztam a kapucnim a fejemre és lefeküdtem a tetőre. A vonatok csak jártak és keltek. Nagyon hiányoztál, és tudtam hogy egyedül csak téged bírnálak elviselni akkor, de mégsem hívtalak fel. Tudtam hogy haragszol rám, és tudtam hogy látni sem akarsz, de tudatalatt azzal is tisztában voltam ha most kérnélek hogy gyere, egyből jönnél. 

Feküdtem ott és a régebbinél régebbi emlékek törtek fel bennem amiket a lehető legmélyebbre ástam magamba hogy sose törjenek fel újra, aztán azon a napon mégis előjöttek és újra kísérteni kezdtek. De nem csináltam semmit. Nem érdekelt, és akkor úgy éreztem nincs is lelkem. Nem éreztem semmit az égegyadta világon. Nem voltam se szomorú se boldog. És talán ez volt az az állapot amiben megnyugvást találtam. 

,,Ha nem érzel fájdalmat, semmit se fogsz érezni.”

[hirzilla]

Helyreállt a forgalmi rend a XIII. kerületben http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/police-hu/2019/03/31/helyreallt-a-forgalmi-rend-a-xiii-keruletben/?feed_id=4413&_unique_id=5ca0e4af53a18 Ahogyan arról korábban beszámoltunk, 2019. március 31-én Budapest XIII. kerületében, a Hun utca 4. szám alatti gyárépület tetőszerkezete égett. A műszaki mentést és az oltástbefejezték, a rendőrök az útlezárást feloldották. Vezessenek óvatosan!

[vasutmodell]

Cikkszám: Auhagen 13341, Gyártók: Auhagen, Méretarány: TT 1:120 - Méretarány: TT 1:120 via http://ift.tt/1qSX4mx - RSS feed @ January 26, 2018

[zeneegyenmeg]

Kinek, hová, miért?

The Smashing Pumpkins + Bush, Bécs, Arena Wien Open Air, 2013. július 10.

Mit tegyen az ember, ha olyan országban él, amelyre hiába is kacsingat egy menő amerikai zenekar, egy igazi nagyágyú, mégsem tud kiállítani egy kisebb regimentnyi – hogy ne mondjunk mindjárt arénányi – embert az illető zenekar koncertjére? (Ez történt ugyanis öt évvel ezelőtt, hogy tudniillik a Smashing Pumpkins budapesti koncertje "érdeklődés hiányában" maradt el.) Váltson jegyet valamelyik ÖBB Railjetre, és utazzon Bécsbe, ahogyan mi tettük: Zsuzsu, Miki és én. Igen, ez a beszámoló – vagy ha úgy tetszik, koncert-novella – rólunk szól. Na meg a Smashing Pumpkinsról és a Bushról (igen, arról, amelyikben Gavin Rossdale tépi a húrokat).Szóval fogtunk magunkat, készítettünk néhány, "mindent átható illatú" szendvicset, vettünk pár sört, mindezt pusztán azért, hogy hódolhassunk egy nyugat-európai vonaton a hamisítatlan magyar utazószokásoknak: Kelenföldnél, ha lehet, szisszenjen az a sörkonzerv, és minimum Tatabányánál fogyjon el minden szendvics. Aki látott már közelről magyar utazót, az tudja, miről beszélek. 

És mindeközben, ha lehet, vonjunk le komoly filozófiai következtetéseket a GDP-változásról, hogy miután Győrnél a hangosbemondó a következőt visszhangozza, "Kérjük a leszállásnál vigyázzanak, mert alacsony a peron!", Mikivel megállapíthassuk, hogy az adott ország GDP-jének nagysága a vonatperonok magasságával korrelációban van, azzal egyenes arányban változik. 

S jutott eszünkbe még számtalan szebbnél szebb gondolat, de félve attól, hogy azután beleragadnánk az epikus elbeszélés sűrű masszájába, és a koncertről mit sem szólnánk, eltekintek mindezek közlésétől.

Ráhangolódásképpen (mire is?) még megnéztük a Löwengasse és a Kegelgasse sarkán található híres-nevezetes Hundertwasser-házat, a közeli gagyizdában megvettük az elmaradhatatlan szuvenírt, és rohantunk, hogy odaérjünk kapunyitásra.

Á, já, párti, párti! – hadonászott a feje fölött az a járókelő, akit az erdbergi acélállványok árnyékában arról faggattunk, hogy merre találjuk az Arénát. Ja, party, links! – mutatott az éppen elvonuló punk-horda irányába. Naná, a punkok mindenhol ott vannak, így a Smashing Pumpkins koncerten is. 

Még mielőtt beengedtek volna bennünket, jött az elmaradhatatlan tapizás. Szerencsétlenségünkre kiszúrták Zsuszu táskájában a fényképezőgépet, ennek köszönhető, hogy a dokumentáció ilyen, hogy is mondjam, hevenyészett.

Az aréna valójában nem is az, amit a neve sugall. Lerobbant monarchia-korabeli gyárépület itt-ott fehérre meszelt, másutt telegrafitizett felületekkel, belül a gyárudvarban kis zöld tisztással, a nézőtérrel. 

A célnak kiváló hely, s már maga a látvány is elegendő lenne, hogy ebben a miliőben feloldódjunk. Persze, sokat vet a latba néhány hűs Zipfer. De még mielőtt ijedtünkben vadul sörözni kezdtünk volna, megittunk egy méregerős kávét – s kis túlzással azt mondhatom, sohasem láttam fiatalokat annyira örülni, mint azt a kettőt ott a kávéstandnál, akiknek minden valószínűség szerint aznap mi voltunk az egyedüli fizetővendégei.

És még fel sem oldódott teljesen kávénkban a Koronás Cukor (!), amikor a húrok közé csapott az előzenekar, a Beware of Darkness. Amolyan tökös kaliforniai rock and rollt játszanak. (Mivel azelőtt soha sem hallottam felőlük, most rájuk kerestem a neten, és láss csodát: tényleg kaliforniaiak!) 

Ám bármennyire is jól nyomták, különösebben senkit sem sikerült megmozgatniuk. Hangsúlyozom, nem a zenéjük kudarcának kell ezt elkönyvelni, sokkal inkább az az íratlan szabály érvényesült itt is, miszerint: az előzenekarok senkit sem érdekelnek. Én mindenesetre megígértem magamnak, hogy majd letöltöm a lemezüket.

A kiváló Beware of Darkness után – még világosban – következett egy még kiválóbb Bush. Már a kezdő dalban, a Warm machine-ban hatalmas energiák szabadultak fel, bár Miki szerint hiányzott belőle a töltelék. De ha hiányzott is bármi, abban egyetértettünk, hogy a harmadik dalra, az Everything Zenre az is megjött. 

Sőt! Gavin a harmónia és a lelki béke jegyében a közismert szám szólója közben érzékien magáévá tette fehér Stratocasterét az egyik hangfalon. (Lásd alább!) S hogy a dobszerkó se sértődjön meg, amiért kihagyják őt a zeneorgiából, Gavin a Little thingsben neki is odacirógatott egy kicsit.

Zsuzsunak, aki "ősidők" óta a Smashing Pumpkins fanatikus rajongója – s ez a szófordulat inkább a rajongás intenzitását, komolyságát hivatott érzékeltetni, mintsem ifjú kedvesem korát – komoly csalódást okozott, hogy Billyék nem tudták tetézni a Bush nyújtotta színvonalat. 

Kezdetekben a hangzás elképesztően rossz volt – egy kicsit az volt az érzésem, mintha mobiltelefonról hallgatnám az Oceania kezdődalát, a Quasart; cincogott, torzított, recsegett. Nemrégiben olvastam a Recorder.hu-n, hogy Péterfy Boriék egyik friss szerzeményükhöz a fürdőszobában vették föl a sávokat – nos, a Smashing dobjai is egészen olyanok voltak, mintha egy fürdőszobából játszották volna fel őket. A közönség arcáról is azt olvastam le, hogy nem tudják hova tenni, amit hallanak. 

Az első daloknál így maximum a VJ munkáját élvezhettük – ami csak azért baj, mert tulajdonképpen nem ezért voltunk ott. Szerencsére, nagyjából a Space Odditykörnyékén már lehetett érezni egy minőségi lépcsőt, melyet sikerült a hangmérnöknek meglépnie. A hangzás azonban csak jóval később, a hatodik-hetedik dal környékére tisztult le; a Disarm már - mondhatni - élvezhető volt. (Hacsak nem épp azok az emlékállományok tették olyan széppé, amelyeket felidézett bennem/bennünk.)

Kezdetben kifejezetten zavart, hogy Billy Corgan egyáltalán nem kommunikál a közönséggel. Azt az ismert Esterházy-mondatot idézte föl bennem ez a gesztus, amit a Harmonia Caelestisből ismerhet az olvasó: "Kinek, hová, miért?" Kinek szólnak ezek a harmóniák, amelyek úgy jutnak el hozzám, mint egy haldokló utolsó szavai, hogy szinte kipréselnek belőlem mindent, és a koncert végére én is teli torokból üvöltöm: "God is empty just like me"!? Hová irányul ez a közlés? 

Kerestem a kapaszkodókat, amelyek nehezen jöttek. Aztán Billy, miután többször megtántorodott és leült, a mellkasát simogatva bevallotta, hogy beteg. De félre bánat, félre bú, félre "francianátha", a rock and roll dübörgött tovább. Legalábbis a következő nyugvópontig.

A koncertnek ugyanis hangsúlyos nyugvópontjai voltak, olyan nyugvópontok, amelyeket csak egy olyan zenekar engedhet meg magának, mint a Pumpkins. Mert biztosak lehetünk benne, hogy ezen nyugvópontok után komoly katarzisok jönnek. 

És ezek a nyugvópontok legalább annyira büntetnek, mint amikor egy világlátott, kihívásokra éhes, ex-egyetemista fiatalban a helyi kocsmában elfogyasztott harmadik kevert után tudatosodik, hogy egy ötszázas lélekszámú alföldi faluban kell leélnie az egész életét. 

Aztán a korábban már idézett Zero-val ismét kezdetét vette a nyugvópont utáni hegymászás és nem sokkal később jött a tetőzés is a Stand Inside Your Love című ismert Pumpkins-szerzeménnyel. (Legyen bármennyire is zavaros ez a kép, fogadd el, kedves Olvasó! Így volt, na.) S bár erősen kételkedtünk abban, hogy a United States után otthagyott sípolást követően még visszajön a zenekar, mégis visszajöttek, és keretbe foglalták ezt a koncertet, egyben ezt a napot is, melyet annyi mindennel sikerült megpakolnunk – GDP-vel, keleteurópaiság-érzettel, Hundertwasserrel, méregerős kávéval, Bushsal, Smashing Pumpkinsszal, és vizezett sörökkel –, hogy nemcsak átélni, de nézni is teher.

Álljon hát itt végezetül a Pumpkins-féle Led Zeppelin átdolgozás, az Immigrant Songvideója. Ím, én is feladom már a Múzsára kis kabátkáját, és útjára bocsátom, nézek utána és hagyom, hogy vele együtt emigráljanak tőlem a szavak.

Barlog Károly

[majomkiraly]

Back to Shanghai

Már több mint két év eltelt, mióta hazajöttem Kínából. Viszont most úgy alakult, hogy megint itt vagyok, igaz most csak két(és fél) hétre. Úgy döntöttem, hogy erre a rövid időre felélesztem az útinaplómat is, hátha valaki szívesen olvasná újabb kalandjaimat(?). Május elején kezdtem egy új munkahelyen egy amerikai cégnél, a budapesti irodájukban. A cég hordógyártással foglalkozik (sajnos nem boros, hanem vegyszeres/olajos stb.), és már mielőtt kezdtem, jelezték, hogy már az első hónapban mehetek Shanghaiba. Hétfőn reggel indultunk Párizsba, aztán onnan tovább Shanghaiba. A repülőút egész gyorsan eltelt, bár sajnos aludni nem tudtam semmit se. Egyrészt mert nekem nappal volt (hiába próbáltam fejben átállni a kínai időre), másrészt mert a folyosó mellett ültem és vagy a wc-re menők ébresztettek fel, hogy engedjem ki őket, vagy pedig elbóbiskoltam és kilógtam a folyosóra és nekem jött egy stewardess. (Az AirFrance stewardessek amúgy meg se próbálnak angolul beszélni, mondjuk én tudok franciául, de másoknak elég furcsa lehetett.)  Szóval filmeztem, a kollégáimmal beszélgettem, ill. A 40C ülésről néha valaki rám írt a Seat Chat-en (ez nekem újdonság volt), meg kihívott torpedózni... Sajnos sosem tudtam meg ki az, de biztos kínai volt. Reggel 8-ra érkeztünk meg, na eddigre pont tudtam volna aludni mert nekem hajnali 2 volt... de sajnos alvásról még szó sem lehetett. JNL – a francia projektmenedzserünk taxiba vágott minket és már mentünk is ki a hordógyárba. Két taxival kellett mennünk mert a sok bőrönddel nem fértünk egybe. Én Danival mentem és a taxisofőrünknek bevallottan fingja sem volt hogy hova... azt mondta majd követi a másik taxit. Aztán egyszercsak lekanyarodott a másiktól és a jó ég se tudta, hol körözünk. Valahol Shanghai peremterületein, gyárak közt a szmogban. Aztán nézegette Dani mobilján a térképet, közben azért fél kézzel kormányzott az autópályán, és végül valahogy megérkeztünk a cég gyártelepére egy óra alatt. Mi a gyárépület melletti irodába jöttünk, itt fogunk tréningeket tartani. Vagyis inkább a többiek. Én csak három hete kezdtem a cégnél, úgyhogy leginkább csak fordítgatok, apróbb feladatokat végzek, meg én is a kínaiak tréningjén tanulok csomó mindent először... itt van Hong is, aki már volt nálunk Budapesten két hetet. Ő segít a legtöbbet a fordításban. Szóval Bogi tartotta a tréninget, én minden erőmmel azon voltam, hogy ne aludjak rá a laptopomra. Aztán ebéd következett a gyár kantinjában. Nem volt választási lehetőség, mindenki ugyanazt kapta. Kinyitottam a dobozt és 3 büdös nagy garnéla nézett rám szomorúan, meg persze rizs, párolt zöldségek, egy kis rágós sertésragu, paradicsomos rántotta. LEttem egy kis rizst, meg a tojásból. Már kezdtem amúgy besokallni az egésztől. Lassan 30 órája voltam ébren, ugyanabban a ruhában amiben a repülőn rohadtam, izzadtunk a shanghai-i párában és még az ebéd se tetszett, a kínaiak ordítoztak, a tréningen is furcsák voltak. Semmit se akartam csak egy zuhanyt meg egy ágyat. De nem! Folytatódtak a tréningek. Sajnos itt viszont már nem segített a hidegvizes arcmosás, a kávé sem, el-elaludtam közben. Bogit nem értettem, hogy hogy csinálja, hogy mászkál, beszél, magyaráz. 5-kor indult a buszunk végre a szállodába. Az út 1,5-2 óra lesz minden nap a hotel és a gyár között, tehát 3-4 óra per nap az oda-vissza út. A Hiltonban a szobám elég pimp, király a kilátás, van egy háromszemélyes ágyam egyedül. Meg persze az egész szálloda gyönyörű. Este JNL-lel vacsoráztunk a legfelső emeleten a skybar étteremben. Kínai kaják voltak, azért tudtam enni egy kis kesudiós csirkét, pak csojt (nem tudom ezt hogy írják) meg dinnyét. Ez totál megérte a brutál drága árat :D Szerencsére nem én fizettem. Ezután következett életem legjobb alvása végre! J Ma reggeliztünk a szállodában. Persze mostantól az a a taktikám, hogy jól bekajálok az európai reggeliből (bacontől nutelláig minden jöhet), hogy utána kibírjam a nap többi részét két kanál rizzsel és valami zöldséggel. Kivéve persze ha javulna az ebéd, de ezt nem hiszem. Másfél óra alatt beértünk a gyárba, olvastam, zenét hallgattam, azóta megint a tréninget nyomjuk. Ill. Dani nyomja, én a hordók méretéhez meg vastagságához végképp nem tudok hozzászólni. Holnap megyünk egy másik városba (Zhenjiang) a kupakgyárba. Majd beszámolok. -M    

[trafohouse]

„Az új fúziók létrehozása mindig nagyon izgalmas” – smART! XTRA 20 – interaktív játék a Magic Boxban!

Május 22-én különleges program részesei lehetünk a Trafóban. A smART! XTRA sorozat 20. alkalmára kerül sor, s ezúttal nem csupán nézőként, de aktív résztvevőként is részesei lehetünk egy interaktív térjátéknak. A szabadulószobák inspirálta Magic Box-ba hív bennünket játékra a finnországi székhelyű InsideOut Escape Games, a LaLuz Visuals és a Látványház csapata. Kaszás Ágival, a program egyik megálmodójával és megalkotójával beszélgettünk személyes útról, kultúrák közötti hídképzésről és a Trafóban megvalósuló eseménysorozat következő állomásáról.

Trafóblog: Mesélj kicsit magadról! Hogyan jött a színészi hivatás? Mi terelt erre a pályára?

Kaszás Ági: Igazából én hat éve élek Finnországban. Színészként végeztem, ugyanúgy jött nekem is, mint a legtöbbeknek. Gyerekkoromban tetszett az egész, aztán erre sodort az élet. Elvégeztem a főiskolát Kaposváron, dolgoztam is egy évet a Csiky Gergely Színháznál, utána a K. V. Társulattal dolgoztam Budapesten. Ezután keveredtem Helsinkibe. Igazából nem volt tudatos döntés, hogy kiköltözzek. Szerelem miatt kezdtem el egyre többet itt lenni és dolgozni is, és nagyon jól alakultak a dolgaim, nagyon sok színházi munkám volt. Onnan indult el minden más is.

TB: Említetted, hogy nem egy tudatos, tervezett döntés volt, hogy kiköltözz Finnországba, tehát nem konkrétan az ország miatt költöztél éppen oda. Mennyire volt számodra könnyű megszokni ezt az új közeget? Élni, színészként működni ebben a kulturális közegben? Mennyire illik a finn mentalitás a te személyiségedhez?

KÁ: Ez egy nagyon jó kérdés. Azt hiszem, hat év után sem sikerült még beilleszkednem, és sosem fogok teljesen. A személyiségemnek szöges ellentéte az északi vidék. Hideg van és sötét szeptembertől májusig. Amikor reggel felkelek és bemegyek próbára, még sötét van, és amikor kijövök délután kettőkor vagy háromkor, már sötét van. Ez egy elég nehezen viselhető dolog, ami tükröződik a finnek kultúrájában, személyiségükben. Nagyon távolságtartóak, csendesek, zárkózottak. Nagy az ország és kevés ember él itt. A térigény, a letisztultság, az örökös fehérség a teljes ellentétem. Én egy hiperaktív, hangos ember vagyok. Például, ha a villamoson normál hangerőn beszélek, akkor rám néznek, hogy legyek csendben. Közben persze rengeteg csodálatos dolog is van. Az egész ország nagyon élhető és biztonságos. Például az csodálatos, hogy éjszaka sétálhatok az utcán és nem kell attól félnem, hogy valaki megtámad, vagy az étteremben kint hagyhatom a pénztárcámat az asztalom, amíg elmegyek valahova.

A színházi közeg is iszonyú élhető. Maga az, hogy az emberek nincsenek elkeseredve. Nincs félelem, azok a keserű depressziók, amik máshol, vagy mondjuk otthon van. A legtöbb ember igyekszik együttműködni, csapatban létrehozni valami jót. Van pénz, rendes fizetés, normális körülmények között tudunk működni, ami nagyon jó dolog. A függetlenek kapnak anyagi támogatást. Az a szuper benne, hogy ha akarsz és tudsz dolgozni, akkor könnyebben összejön, mint mondjuk máshol, ahol bármit csinálhatsz, akkor se jön össze, mert a körülmények nem engedik meg. Ebből a szempontból nagyon jó.

Egyébként sok éven keresztül próbáltam beilleszkedni, és rájöttem arra, hogy nekem ez nem fog menni és nem is akarom. Úgy egy éve döntöttem el, hogy megpróbálom a kétlakiságot, és eddig tök jól működik. Érdekes téma, hogy akárkinek mondom, hogy rengeteg munkám van Finnországban és nagyon élvezem, de szeretnék hazamenni és otthon is lenni, nagyon furcsán néznek rám, hogy hogyan lehet egyszerre két helyen csinálni egy életet. Viszont máshol és itt Skandináviában is jobban látják az emberek, hogy ez egy működőképes dolog.

Bogdán Réka fotója

TB: Erről a kétlakiságról azt gondolnám, hogy nem csak olyan szempontból lehet érdekes, hogy egyszerre két helyen működsz, hanem ez a fajta hozzáállás kicsit mintha azt sejtetné, hogy valamiképp hídat képezel a két kultúra között. Szerinted miben teszi mássá a gondolkodásmódodat és az alkotói működésedet az, hogy két kultúrában, közegben mozogsz?

KÁ: Fontos dolog, hogy általában én is arra törekszem, hogy amikor valami nem működik, akkor ne a problémát lássam csak benne, hanem azt, hogy ez mitől tud működni és ez mitől lesz jó. Erre egy példa, hogy amikor nagyon honvágyam volt, kérdezősködtem, hogy hol vannak itt az olyan helyek, mint anno a Sirály, ahol vannak összművészeti események és meg lehet inni egy jó fröccsöt. És akkor erre azt mondták, hogy nincsenek ilyen közösségi helyek. Én pedig azt gondoltam, hogy ebbe vagy beletörődök, vagy csinálok valamit. Így nyitottam egy Sirály-inspirálta kultúr romkocsmát, a Pop Up Art House Bar-t ahol mindenféle művészeti és politikai akciókat csináltunk. Magyarországról hozattam a nagyanyám bútorait meg a művészeti koncepciókat, amiket Budapesten láttam vagy megéltem. Tetszett az embereknek, mert annyira más volt, tehát előnyt kovácsoltam ebből a helyzetből. Ugyanígy, ha visszamegyek Magyarországra, ezzel a projekttel is ez lesz. Az itt tanultakat és az ottaniakat igyekszünk jól összerakni, és nem pedig a hiányosságokat látni. Az új fúziók létrehozása mindig nagyon izgalmas. Ez a hídépítés, a dolgokat összerakni az, ami nekem nagyon tetszik. Kovács Andival és a Let it Be! art agencyvel együttműködésében nagyon sokat beszélgettünk erről, hogy hogyan lehetne a finn és magyar projekteket összeegyeztetni, és ez baromi izgalmas dolog.

TB: Hogyan, milyen koncepció mentén állt össze ez a projekt?

KÁ: Színészként kezdtem itt, aztán jött a kultúrkocsma, amit bezártam, mert túl sok időt igényelt volna. Úgy gondolom, hogy 2017-ben fontos több lábon állni. A nyelvi akadály miatt volt egyfajta hiányérzetem mindig. Ugyan megtanultam finnül, kicsit beszélek svédül, és fonetikusan megtanulom a szövegeket a színházban, de az azért nem mindig az igazi. Elég limitáltak a lehetőségek a nyelvi akadályok miatt Finnországban. Úgyhogy megint próbáltam előnyt kovácsolni a helyzetből. Meghívtak minket a finn társulattal New York-ba, ahol láttam egy előadást. Ez volt kb. 4 éve a Sleep No More, ami az „immersive theatre" ágába tartozik. Az a lényeg, hogy volt egy nagy gyárépület, ahol a Machbeth-történet 500-600 közreműködővel dolgozták fel. Tele van csodálatos díszletekkel, kellékekkel, őrült, monumentális dolgokkal. Nagyon élethű minden. Az összes érzékszervedre hat, te pedig ebben a történetben egy szereplő vagy, résztvevője az egésznek, nem csak nézője. Ezután kezdtem el gondolkodni azon, hogy szuper lenne egy ilyet csinálni egyszer. Ezután nem sokkal volt éppen Magyarországon az első nagy szenzációja a room escape-nek, amit kipróbáltam, és rájöttem, hogy ez egy tökjó alap lehet, és nem is kell hozzá túl sok pénz. Megpályáztam egy támogatást és két gyerekkori legjobb barátommal Magyarországról megcsináltuk az első olyan projektet, ahol a room escape-et visszük tovább színházba. Tehát itt az első pillanattól az utolsóig egy színházi performanszban veszel részt, miközben egy szobából kijutós játék az egész. Mi csináltuk meg az első ilyen profilú céget Finnországban három éve. Azt mondják, hogy a room escape a következő romkocsma, ez a magyar hungarikum külföldön. Tehát, ha mindenki nyitott romkocsmát, akkor a következő a room escape lesz, és tényleg így van. Amikor az elsőt itt megnyitottuk, hatalmas őrület volt, reggeltől éjszakáig tele voltunk, és iszonyat sokféle ember jött. Ez pedig nekem nagyon tetszett, mert a színházat kicsit limitáltabb közönség látogatja. És mivel ez egy játék, ebbe bele lehet csempészni komoly témákat vagy színházi elemeket is. Nekem ez volt az első lépcsőfok afelé, hogy hogyan lehet igazából egy olyan térspecifikus színházi produkciót létrehozni, amiben a nézők maguk is részt vesznek, és az előadás az összes érzékszervükre „akkor és ott” hat. Ezt fogjuk most a Trafóban is csinálni. A sztori is az, hogy bejössz a Trafó klubterébe és ott részt veszel egy történetben.

Kaszás Ági és Lidia Back

TB: Ezt, amit majd itt láthatunk a Trafóban, Finnországban is bemutattátok?

Nem, ezt Kovács Andival találtuk ki, és a Trafóban lesz az első alkalom. Az a terv, hogy utána kihozzuk ide Helsinkibe is. Tehát azt próbáljuk megcsinálni, hogy amit éppen létrehozunk, azt aztán átvigyük a másik országba is. Ezt egy éve kezdtük el tesztelni különböző helyeken. Van ez a cégem és egy barátnőm, akivel most társultunk. Ő Lidia Back, egy színésznő, rendező, jazz énekes és burlesque művész. Most egyre több ilyen színházzal tárgyalunk itt Finnországban, akik szeretnék, hogy csináljunk hasonló típusú előadásokat. Valahogy ezt látom a jövőmnek, illetve ez egy fontos verziója szerintem a színháznak. Az pedig egy komplex kérdés, hogyan lehet a technológiát összekapcsolni a színházzal. A technológia, a high-tech meg az analóg megoldások kombinációja, bevonsáa, az illúziók létrehozása iszonyú izgalmas része a színháznak.

Kaszás Ági és Lidia Back

TB: Ez akkor azt jelenti, hogy a technológia részéhez bevontok más művészeket is, akiknek egy-egy konkrét szakterülete van?

KÁ: Igen, itt Finnországban úgy dolgozunk a cégemmel és Lidiával, hogy felkérünk olyan kortárs művészeket, akik értenek a szenzorokhoz, elektronikához, de közben művészi munkákat is csinálnak. Mi kitaláljuk magát a dolgot, és megmondjuk nekik, hogy nekünk mire lenne szükségünk. Ezt ők megépítik, és ha van valami ötletük, azt még hozzáteszik. Most a Trafóban a LaLuz Visuals csapatával és a Látványházzal dolgozunk együtt. Iszonyú fantasztikus művészek és emberek, nagyon izgalmas, hogy együtt tudunk egy ilyen színházi élményt létrehozni az ő fantasztikus és kreatív minőségi művészi munkáikkal.

TB: Amikor kitaláltok egy ilyen koncepciót vagy ötletet, akkor szem előtt tartjátok azt, hogy ezt Finnországban vagy Magyarországon fogjátok bemutatni? Számít egyáltálán ilyen esetben a kulturális közeg?

Ezen még nem gondolkodtam. Természetesen igen. Például a burlesque is egy ilyen téma volt. Úgy indítottuk ezt az egészet, hogy a Trafóban legyen burlesque. Helsinkiben ez egy teljesen normális dolog, és amikor Magyarországon mondom, hogy igen, én is burlesque-ezek, akkor lesápadnak az emberek, és arra gondolnak elsőre, hogy sztriptízelek. Pedig ez nem sztriptíz, hanem egy nagyon komoly politikai dolog, egy művészeti forma és iszonyú fontos. Itt a burlesque a test elfogadását és nem tárgyként kezelését jelenti. Az emberek ezt itt tudják, értik, elfogadják, és minden hétvégén van egy ilyen előadás. Amennyire én tudom, Magyarországon ez nem így van. És ezért gondolkodtunk azon is, hogy ha most mi csinálunk egy ilyen burlesque részt az előadásba, akkor a magyar közönség hogy fogadná, vagy honnan kell megfogni, hogy érthető legyen, hogy mit is jelent ez, mi az üzenete. Lidia pedig ebben csodálatos, az ország legjobb burlesque művésze.

TB: Ezeken a projekteken kívül most dolgozol más dolgokon is, mondjuk hagyományos színházi darabokon, vagy ez a fő irány, amit most követsz?

KÁ: Amikor ide költöztem, akkor szabadúszóként játszottam független színházakban, alternatív darabokban, kőszínházban, a politikai színháztól a gyerekdarabig igazából minden volt, ami tök jó, és nagyon élveztem. Viszont az utóbbi időben az történt, hogy a cégem és ezek az izgalmas projektek annyi időmet elveszik, hogy nemet kellett mondanom a „normál” munkákra, úgyhogy most már egy jó ideje nagy színházban nem játszom, de azért remélem, hogy lesz majd arra is időm.

 További információ

http://letitbeartagency.com/referenciak/programok/smart-xtra-sorozat/https://www.facebook.com/events/287500288367638/ https://www.facebook.com/Pop-Up-Art-House-Bar-170115083150186/?fref=ts https://www.facebook.com/letitbeartagency/?fref=ts https://mckittrickhotel.com/ https://www.ladylaverna.com/

[fran-cy]

Rózsavölgyi Csokoládé Manufaktúra

Pénteken csokigyárban jártunk. Még nem publikus minden részlet, de egyet elárulhatok: az idei Design Hét Budapest egyik résztvevője lesz a cég, akik ezúttal végigkísértek minket az exkluzív csokoládégyártás minden fázisán a kakaóbab válogatásától egészen a csomagolásig. A Rózsavölgyi Csokoládé különleges eljárással készül és egyedileg tervezett dobozokban kerül a hazai és a nemzetközi piacra. A gyárépületben járva kiderült, hogy a cég csokiműhelyt is üzemeltet, ahová magánszemélyek és céges csoportok egyaránt érkezhetnek édességet készíteni.

Az átható, tömény csokoládé mámor után kósolhattunk is, amikor egyértelművé vált számomra, hogy mámorító hatással van az emberre az ízkavalkád. Az afrodiziákumként is számon tartott csokoládé a hedonista élet nélkülözhetetlen hozzávalója.

Kóstolásra fel!

[hirzilla]

Lezárták a Hun utcát Budapesten http://hirzilla.hu/hirek/online-hirek/police-hu/2019/03/31/lezartak-a-hun-utcat-budapesten/?feed_id=4275&_unique_id=5ca0d9e0baf94 Kigyulladt egy gyár tetőszerkezete a XIII. kerületben. A rendőrségre 2019. március 31-én 16 óra 17 perckorérkezett bejelentés szerint Budapest XIII. kerületében, a Hun utca 4. szám alatti gyárépület tetőszerkezete ég. Az elsődleges információk szerint a tűzbennem sérült meg senki. A katasztrófavédelem munkatársai a helyszínen megkezdték az oltást, melynek időtartamára arendőröklezárták a Hun utcát a Csata utca és a Lehel utca között. Kérjük, az érintett útszakaszt kerüljék el!