#falusi vendéglátás

[ghumakkad-shastra]

Órcsha. Kb 8000-es lakosságú nagyközség Dzshánszi mellett.

Itt falusi turizmus keretében szálltam meg. Házikóm, vécém, fürdőszobám:

Házigazdám, Visál (18) - a háttérben a ház szent bazsalikoma:

Visál szülei már nem élnek, a család a három gyerekből áll, Visálon kívül van még egy 21 éves nővér (most diplomázik levelezőn, Computer Applications szakon) meg egy tízévesforma kislány. Mindannyian a falusi vendéglátásból élnek.

Amikor megérkeztem, nagy volt az izgalom, mert a nagylány Dzshánsziban volt vizsgázni, és Visál főzte az ebédemet, pedig a nagylány szokta. Mire elkészült az ebéd, Nitu is befutott, és mindketten folyamatosan figyeltek evés közben, hogy vajon ízlik-e 😀❤️

Ízlett.

12 óránál csapati, 6 óránál rizs, 10 óránál olajon pirított fűszeres krumpli, középen lencsefőzelék, 3 óránál bengan bharta.

Utóbbi mostantól a kedvenc vega kajám. Gyakorlatilag padlizsánkrém indiai curry-ként elkészítve, zöldborsóval és még néhány zöldséggel kiegészítve, jó fűszeresen. Ráadásul Visál előírásszerűen megégette a padlizsánt, amitől szuper füstös íze lett az egésznek. Ha jól értem, ez egy tipikus madhjapradési fogás (legalábbis ebben a formában), és később több étteremben is kipróbáltam, de sehol nem volt ilyen finom.

Azt hiszem, Nitu is átment a vizsgán, de Visál biztosan.

Ízhatás: 5/5, hangulat: 5/5, árértékarány: 5/5

[napialmaim]

Falusi vendéglátás

Hogy vettünk egy dohányboltot a hortobágyi tanyavilágban, hogy majd azzal virágoztassuk fel a környékbeli turizmust

[patricks-gastro-reviews-blog]

Káposzta minden mennyiségben

Szeptember 16-án egy igen különleges élményben lehetett részem. Rögtön cikkem elején szeretném megköszönni Zubánné Kocsis Margitnak és Kesjár Mátyásnak, hogy Csabaszabadi képviseleteként én is részt vehettem eme számomra igen különleges rendezvényen.

2017. szeptember 16, szombat – Losoncnagyfalu

Az aprócska településen már a reggeli órákban készül valami. A falu szívében egy telken már áll egy pár kerti sörsátor, a lócák és asztalok még többé-kevésbé egy kupacba rakva várják, hogy elkezdődjön az idei Brdárska kapustnica. (Sajnos pontos fordítást nem találtam, de ami biztos, hogy a kapustnica a káposztára utal.) A rendezvény tulajdonképpen egy káposztafőző verseny, ahol a környékbeli falvak képviselete mérettetik meg magukat. A zsűri előtt nehéz feladat áll: idén kié lesz a legjobb káposztaleves?

Az előző estét Losonc belvárosában töltöttük, és 16-án reggel kipihenten érkeztünk egyetlen magyarországi csapatként a versenyre 12 fős csapatunkkal. Az előző esti esőtől még hűs volt az idő és nedves a talaj, de a csapat energikusan kezdte a reggelt, és elsők között pakoltunk ki és díszítettük fel asztalunkat környékünkről szüretelt almával, körtével, szőlővel, és szárított pirospaprikával. Csak úgy magyarosan.

Míg a csapat egy része pakolászott, rendezkedett, társaságunk másik fele is szorgosan tevékenykedett. Megkezdődött a főzés. Pontosabban még csak az előkészület. Aprítódott a káposzta, a hús, a hagyma, megjött a víz, és egy tálba kerültek az alapanyagok.

A rendezvény megnyitója során kenyértöréssel fogadtak minket, ezzel kifejezve egymás iránti barátságunkat és tiszteletünket. A barátságot jelképező, szalagos kenyeret egy tál ízletes sültkolbásszal, és egy nagy adag mustárral adták át, így garantáltan nem maradt éhes az sem, aki nem reggelizett.

A verseny egy jelképes tűzgyújtással vette kezdetét. Minden csapat elvitte standjához a lángot, és azzal gyújtotta be a gázégőt, a fát, vagy épp ki mivel tervezte főzni saját versenymenüjét.

A telket egyre több és több díszes stand vette birtokába, egyre több éhes ember népesítette be, mígnem már mozdulni is nehezen lehetett. Biztos vagyok benne, hogy a kis falunak egész évben nincs ekkora forgalma, mint ezen az egy napon.

Ahogy telt az idő, egyre finomabb és finomabb illatok terjengtek a levegőben. A káposztának van egy jellegzetes illataromája, de sehol nem tudtam azt mondani, hogy „Ez ám a kellemetlen szag!”.

Gőzölgő üstökben rotyogó levesek, és a sok-sok káposztaleves között megannyi kincs. Étvágygerjesztő sütemények, zamatos felvidéki házi sajtok, és az elengedhetetlen pálinka. Sokakban felmerülhet a kérdés: „Jó, de mindez mennyiért?”. Aki arra számított, hogy ezekért valamit is fizetni kell, azok számára van egy jó hírem. Nem csak a rendezvény ingyenes, a fogyasztás is. Egyedül a vattacukros és a kürtőskalácsos standnál kellett fizetni, de ez sem volt eget rengető.

Ez a kis rendezvény az elő példa arra, hogy mennyire más a falusi mentalitás, mint a városi. Itt semmi sem a lehúzásról vagy a haszonról szól. Az emberek jó szándékúak, kedvesek, és szívesen adják azt, amijük van.

Nagyjából a nap derekán véget ért a verseny és kihirdették az eredményeket. Sajnos nem szerepeltünk a legjobban, de apait-anyait beleadtunk. És szokták mondani: a részvétel a fontos.

A napnak még nincs vége, ezután kezdődik a néptáncbemutató és az éjszakába nyúló mulatság. Az élőzene mindenkit táncra késztetett, még azt is, aki egyébként óckodik tőle.

Keresve se találnék olyan pillanatot ebből a hétvégéből, amire azt tudnám mondani, hogy rossz volt, vagy hogy nem érte meg a részese lenni. Odaadó vendéglátás, boldog emberek, önfeledt szórakozás, házias ízek, finom ételek, napsütés és jó levegő. Azt hiszem egy ilyen program jóval többet ér, mint egy otthonülős, bezárkózós hétvége. Kár, hogy manapság a világban a gasztronómiai rendezvények jelentős többsége nem az étel vagy az ital, hanem inkább a zöldhasú bankók illataromájáról szól.

Eddig nem igazán jártam ilyen helyeken, de ezek után úgy érzem, keresni fogom a lehetőséget, hogy hasonló programokon vegyek részt.

Köszönöm a lehetőséget!

K.A.P.