#esp considering foolish is still their enemy | Explore Tumblr posts and blogs

reallifesultanas · 4 years ago

Text

Portrait of Rüstem Pasha/Rüsztem Pasa portréja

Rüstem Pasha is one of the most controversial figures in Ottoman history, a model of fidelity and deceit at the same time, as his loyalty to his wife and mother-in-law is legendary, yet he is considered the greatest responsible in the death of Prince Mustafa. But what is the truth? Was Rüstem a loyal statesman, rare as the white raven or the greatest traitor and killer of the empire?

Origin and upbringing

Rüstem, according to his own account, was of Croatian descent, born as the son of a swineherd between 1500 and 1505. At least one of his brothers is known, Sinan, with whom they came to Istanbul through the devşirme system. His brother also became an influential pasha over time. He studied in the Enderum along with other intelligent boys who were considered suitable for education. Those who did not have the intelligence to get to Enderum were assigned to the Janissaries or other militaries. Rüstem was a particularly intelligent and talented man, he excelled among the other students of Endrum with his knowledge. He was fluent in at least three languages and also had special talents in close fight and military warfare. He was also a particularly sober, calm man who never acted recklessly.

The beginning of his rise

Opinions are divided on how Rüstem drew the Sultan's attention to himself. According to some sources, during the battle of Mohács in 1526 he acted as the sultan's weapon bearer and Suleiman noticed his loyalty and intelligence here. Others say once, Rustem, through a window, saw Suleiman passing under the window and he saw how the Sultan drop something accidentally. Rüstem throwing himself out the window to return the object to the Sultan. If the latter is true, then Rüstem arrived in Ottoman history with a hard entry.

Either way, around the mid-1520s, Suleiman had certainly recognized Rüstem’s talents and appointed him one of his personal men. He became the chief supervisor of the sultan's stables and the stirrup holder when the ruler got on the horse. With this position, Rüstem could actually go anywhere with the Sultan, during which, of course, the Sultan had time to get to know him more and more. Around this time he could also spend time with the sons of Suleiman, as his sons often rode out with the sultan or accompanied him on a campaigns. So he was already in relatively close contact with the sultan's sons here, especially with Prince Mehmed, who spent a lot of time with Suleiman, and his younger brother, Selim. But it is also possible that he also had the opportunity to see or even meet his later wife, Suleiman’s daughter, Mihrimah, as according to some sources, she also rode out with his father occasionally.

The rise of Rüstem, scared several others. Suleiman's confidant, Ibrahim, for example, according to a 1534 report, said he did not particularly like Rüstem. And the reason for this was that the sultan had repeatedly accepted Rüstem's advices and raised the man higher and higher, and Ibrahim was afraid for his own position and perhaps he was jealous that someone else was near the sultan besides him. Ibrahim made a special effort to get rid of Rüstem. It was Ibrahim, who made him the beylerbey of Diyarbakir. With this, he exiled Rüstem to the Iranian border, hoping he will be forgotten there. However, Rüstem did not think so and did an excellent job in Diyarbakir, forging an advantage from his exile.

Suleiman, after Rüstem proved his abilites in Diyarbakir, made the man the beylerbey of Anatolia in 1538, and then in 1539 finally elevated him to the rank of vizier, and also gave him one of the greatest positions a pasha could ever attain, making him Damad (son-in-law). Suleiman gave his daughter Mihrimah to him.

His marriage to Mihrimah Sultan

The marriage of an imperial princess has always been a serious political decision. In Mihrimah's case, Suleiman had probably long ago decided that Rüstem should be her husband. In vain did Hürrem Sultan want another husband, Suleiman immediately rejected Hürrem's proposal, the young and handsome Egyptian beylerbey as a husband candidate. Why did Suleiman choose Rüstem? He definitely wanted a husband to her daughter who was loyal to her and to the Empire, thus avoiding having to be replaced, executed, and thus orphaning her own grandchildren. In addition, he wanted a husband who was fit to hold high positions so that he could stay in Istanbul with her daughter, since Suleiman, who was famously devoted to her daughter, surely did not want her daughter to live away from him. So Rüstem proved to be a perfect choice.

Suleiman's strong determination to Rüstem, is also shown by the fact that despite the gossip spread by Rüstem's enemies that he had leprosy, Suleiman did not changed his mind, but sent his personal doctor to examine Rüstem. The doctor, while examining Rüstem, found a louse on him, which ruled out that he had leprosy. Knowing the particularly demanding nature of Rüstem and knowing the fact that he changed his clothes daily, it cannot be ruled out that the lice were put on him as an intrigue of his own. All the obstacles were removed from the healty Rüstem.

Mihrimah was 17 at that time, and Rüstem was described to be twice as old as the sultana, so he was about 34 years old. Suddenly it seems like a big age difference, but compared to the age difference of the other sultanas and their husbands, Mihrimah was quite lucky. True, Rüstem was probably not the kind of man, teenage girls dreamed of, as he was described as a short and red-faced man, yet he guaranteed that Mihrimah could stay with her family in Istanbul forever and could gain serious political influence with him. In addition, Rüstem knew Mihrimah's brothers well, so it was clear that he will be on Mihrimah's and her brother's side in the fight for the throne.

The wedding was finally held in the fall of 1539, along with the circumcision ceremony of Mihrimah's two younger brothers, Bayezid and Cihangir. The ceremony eventually lasted for 15 days, and whole of Istanbul was celebrating with the family.

His marriage to Mihrimah was clearly not a love match, but all indications are that over time they have learned to respect and accept each other. Their marriage was crowned in 1541 by the birth of their daughter, Ayşe Hümaşah. Unfortunately, there is not much evidence of Rüstem’s relationship with his daughter, but based on second-hand evidences they were close to each other. Over time, Mihrimah and Rüstem had a son, Osman, who unfortunately died young. The time of the boy's death is unknown.

Political rise

In 1541 Rüstem was the second vizier, so he advanced nicely. In this position, the sultan made him the head of the Hungarian campaign of the year. This was a very important appointment in Rüstem’s career. The Kingdom of Hungary lost its king János Szapolyai the previous year, whose successor was only a two-week-old boy. As a result of the unexpected event, Habsburg Ferdinand immediately launched an attack to gain even more shares from the Kingdom of Hungary. Therefore, the Ottomans could not wait so they launched an attacked. Eventually in the end they won and were able to tore Hungary into three parts for more than a century. Transylvania and Eastern-Tiszta area remained in Izabella and her infant son, János Zsigmond's hands for 10,000 HUF rax for a year. The Highlands, Croatia, Western Transdanubia, Slavonia remained in the hands of the Habsburgs, while areas between the Danube and Tisza river were under the control of the Sultan. Rüstem played a major role in the fact that Transylvania and the area of Eastern-Tiszta was able to stay in the hands of Izabella and his infant son. The sultan had planned it differently. Suleiman wanted to annex all of Transylvania and the Eastern-Tisza area to the Empire, and wanted to take Izabella and her son to Ottoman captivity in Istanbul. However, Izabella sent pleading letters to Hürrem Sultana and the Mihrimah Sultana and also sent gifts and ambassadors to Rüstem. Rüstem, enjoying the support of Mihrimah and Hürrem, finally succeeded in convincing the sultan to leave Isabella and his son as ruler of Transylvania and Eastern-Tiszta area. This was a huge step and a success, as Suleiman had reacted very aggressively for Isabella's previous plea. Isabella a few months ago asked for the release of two Hungarian lords who were captives of the Sultan. Suleiman refused the request and immediately executed the two lords. With such a background, it is particularly interesting that Rüstem, Mihrimah and Hürrem were able to convince the Sultan. Their intentions are unknown. Mihrimah and Hürrem perhaps stood by the woman because they felt sorry for her, but Rüstem perhaps had a more rational point of view: the Ottomans most probably wouln't be able to keep Transylvania under their rule, and its loss would have been unpleasant for them, so it was better to make the rulers of it to their vassals.

The former event also shows well that Suleiman respected Rüstem very much, but still he denied from him the grace he had previously given to Ibrahim. He never allowed Rüstem as close to himself as he let Ibrahim anno. Mihrimah and Hürrem objected to this, according to several sources, as they tried to persuade the Sultan to let Rüstem closer to him. However, the sultan always replied that "it was enough for me to commit such foolishness once." This is a good indication of how deeply Suleiman was hurt by Ibrahim’s betrayal and was certainly afraid of having to endure something similar once again.

However, the Sultan's slight distancing did not deter Rüstem from having the same intimate relationship with the ambassadors as Ibrahim had previously done. The ambassadors, without exception, described Rüstem as one who really likes to talk to them about himself. He often boasted, ironically, to what heights the son of a swineherd could ascend in the Ottoman Empire. In addition, the ambassadors also noted how intelligent the pasha is, especially enthusiastic about all matters and making decisions in a very forward-looking manner. And the most important thing, which did not escape the attention of the ambassadors, was that Rüstem, unlike Ibrahim, always spoke of himself as a subordinate of the Sultan, was loyal to the Sultan to the extreme and was famously incorruptible.

In 1544 Rüstem finally received the title of Grand Vizier, which Suleiman had given him knowing he was an ally of Hürrem and Mihrimah. As a Grand Vizier, he was always praised by the ambassadors and the Sultan was pleased with him. His most important success as Grand Vizier was that he managed to fill the imperial treasury. He used every possible solution to this, for example, he sold the flowers and vegetables grown in the palace gardens. Because of this, he was considered by many to be greedy, but nonetheless, in the end, he eventually managed to solve the empire’s financial problems, which Ibrahim had only exacerbated before. The other brilliant solution he ran to make money was to blackmail the ambassadors. He wanted them to come with most expensive gifts possible. If a gift wasn’t expensive enough, he simply didn’t receive the ambassadors. Because of this, the ambassadors complained a lot to their rulers and were ashamed to ask for more money and gifts. Each year, he asked more and more from the ambassadors. One of the ambassadors, the clever, Alvise Renier, eliminated this problem, by sending 100 gold ducats in every year to Rüstem before he could ask for more. It may seem greedy, but Rüstem delivered most of these gifts and money - unlike the previous Grand Vizier - to the Imperial Treasury and retained only some of those which were personal gifts. It was the "greed" of Rüstem that kept the financial background of the empire stable for the second half of Suleiman's reign, however, Rüstem was not popular among the people of Istanbul.

The fight of the Rüstem-Hürrem-Mihrimah coalition against Prince Mustafa

Rüstem as Mihrimah’s husband was clearly committed to Mihrimah’s full-brothers. Especially that he knew the princes closely, while he had no connection with Mustafa. In my opinion, that is why it is a mistake to condemn Rüstem for his choice. Which man would support a prince who poses a threat to his wife and brother-in-laws? Plus, Mustafa never liked Rüstem Pasha, so if he wouldn't be against Mustafa, that would cause his death.

How the coalition fought Mustafa is not exactly known, as they left no evidence. Most likely, their basic principle was that all the naturally occurring faults of Mustafa were said to the sultan, while in the case of the sons of Hürrem these mistakes were hide. Thus, in fact, without slander or lies, they were able to weaken Mustafa in the eyes of his father. In addition, Rüstem, as Grand Vizier, became the deputy of the Sultan and could decide on a great many things. Thus, Mustafa also had to ask him for support when in 1549 the Georgians assassinated the governor of Erzurum. Mustafa asked for a supportive army from Rüstem so that he could oust the Georgians beyond the borders of the empire. However, Rüstem ignored and then rejected the request, as it would have been dangerous to send soldiers to the highly supported Prince Mustafa. In addition, the possible success of Mustafa would have further increased his popularity and perhaps Suleiman would have recognized his son’s virtues. However, we must not be sure that all this took place without Suleiman's knowledge. It is very likely that Rüstem informed Suleiman about Mustafa's request. Mustafa's popularity, however, had so far threatened the Sultan's rule, so it was not in Suleiman's interest to send an army to Mustafa. A few years later, a similar Georgian attack took place, with a similar outcome.

Suleiman's health gradually deteriorated, and his gout caused him more and more difficulties from the second half of the 1540s, and he put even more burden on Rüstem's shoulder. He had to organize and lead campaigns instead of the sultan. The people and soldiers did not like the sultan's absence very much and more and more rumors were spread that the empire needed a new, warrior-like, healthy sultan. This problem culminated in 1552. Rüstem led the army, which consisted of 50,000 soldiers, most of whom were Janissaries. Shortly after their departure, he received word that the sultan was very ill, perhaps on his death. Rüstem did not continue the campaign in such circumstances, but camped, for he was afraid to get too far away from the capital. He feared that Mustafa, if he took the news of the events, with the help of the Janissaries, could easily march into the capital and execute the sons of Hürrem after taking the throne. The sultan's health soon began to improve, so that Rüstem could continue the campaign. However, the difficulties were not over here. When the army reached the intersection between Amasya and Konya, the Janissaries decided to pay their respects to their future sultan, Mustafa, in Amasya. Rüstem ordered the Janissaries not to leave the camp and continue their journey, but the Janissaries rebelled and most of them headed for Amasya. Rüstem continued his journey along with the leading agha of the Janissaries and some loyal Janissaries towards Konya. Mustafa, to top of the trouble, welcomed the Janissaries and received their greetings. Rüstem immediately wrote a letter to the Sultan about the events, but Suleiman did not believe that his son had done so and made the Janissaries solely responsible. Returning to Istanbul, Rustem told Suleiman again what had happened, proving with evidence that Mustafa had indeed distributed money and food to the Janissaries. The Sultan told Rüsztem not to talk nonsense. However, Rüstem also continued and recounted the rumors circulating in the camp that Mustafa was planning a revolt against the Sultan with the help of Tahmasp Sah, a Persian ruler. Although Suleiman was still dismissive with Rüstem, he certainly began to suspect his son because he ordered an investigation into the case.

Suleiman the following year, in 1553, to prove his suitability, himself led his troops into battle. In August 1553 they left Istanbul and headed east. However, Suleiman's goal was not primarily the campaign, but the execution of his son, Mustafa, on the pretext of the campaign. Mustafa joined his father's troops at Ereğli and, despite the opposition of his supporters, he went to the sultan's tent, where he was executed. The execution of the prince provoked a huge rebellion in the army, the soldiers demanding a scapegoat. Suleiman, to save himself and his sons who were with him, made Rüstem Pasha responsible and relieved him of his position. That night, Rüstem secretly left the camp, just in time because the angry Janissaries broke into his tent soon after and wanted to kill him. The ambassadors who covered the events raised the possibility that Rüstem himself had asked for his replacement to save his own life and that of the Sultan. This raises the possibility that the Sultan and Rüstem have reached some secret agreement that Rüstem will be replaced, but will return to his position for the first capable time. This possibility is also made probable by the fact that Rüstem, although no longer a Grand Vizier, returned to Istanbul and continued to behave like a Grand Vizier. Despite Kara Ahmed Pasa becoming the new Grand Vizier, Rüstem continued to receive the ambassadors in his palace as if nothing had happened. He also went to the mosque with the same splendor and accompaniment as before, and even clearly told the ambassadors not to worry, he would return to his office soon. And as a faithful follower of the sultan, he would not have dared to do this without the Sultan's knowledge. His wife and mother-in-law either did not know about the secret unity — or wisely pretended not to know about it — constantly bombarded Suleiman with letters and asked him to forgive Rüstem and let him return to his office.

Back to the top

The newly appointed Grand Vizier, Kara Ahmed Pasha, Suleiman's brother-in-law, did not live up to expectations, so in 1555 he was executed by the order of the Sultan. Many also suspect the Rüstem-Hürrem-Mihrimah triumvirate was behind his execution. However, it cannot be ruled out that the Sultan chose the unsuitable Kara Ahmed as Grand Vizier with the purpose, to put Rüstem back in position as soon as possible. Either way, with the death of Kara Ahmed on September 29, 1555, Suleiman, who had just returned to Istanbul, reappointed Rüstem as Grand Vizier.

Unfortunately, after his return to office, there was not much peace during his reign. In 1558, the health of the Hürrem Sultan began to deteriorate. This fact alone has immeasurably overwhelmed Rüstem. According to a report in early April, the Grand Vizier was very "depressed and troubled" by the illness of the Haseki Sultan. On April 15, Hürrem passed away, and Rüstem lost one of his most influential supporters, his ally, with whom he worked for nearly 20 years. According to all accounts, Rüstem was deeply saddened by the death of his mother-in-law. Unfortunately, however, he did not have time to mourn. Suleiman was completely shattered, so Rüstem had to perform all the duties of the sultan, he also had to support his shattered wife and daughter as well. In addition, soon Prince Bayezid rebelled against his father.

Most sources mention that Rüstem favored Prince Bayezid over Selim, but we do not know the exact background of this. In any case, no matter how much he liked and supported Bayezid, at no point could he help. The prince did not disarm even at the repeated request of the sultan, and eventually, after losing the battle, he fled to Suleiman's chief enemy, Tahmasp Sah. It doesn't matter how hard Rüstem tried, he was not able to save Bayezid, moreover his health began to deteriorate rapidly in 1560.

His death and legacy

Rüstem finally died on July 10 1561, after a long illness. He was prepared for death, as he left behind a very detailed, precise testament. In it, he disposed of each of his property and possessions. He described which part of his property he would leave to the state, which to his foundations, which to the foundations of the Hürrem Sultana and which to the foundations of Mihrimah, and what he would leave of his personal belongings to his wife and daughter, Ayşe Hümaşah. He entrusted some of his charities to his wife and others to his daughter. The fact that he left nothing to his son raises the possibility that Osman died before his father.

Although the people did not like him, we now know clearly that it was due to the ingenious solutions of Rüstem that they managed to conceal the decline of the empire throughout Suleiman's reign. Rüstem was one of the few statesmen who did not accept bribes, who placed the Sultan before all things, and who died a natural death, in his position, as a Grand Vizier. In addition, Rüstem, although he had a huge wealth, did a lot of charity and lived quite modestly compared to his rank.

Rüstem took great care to build his own mosque, but death intervened. His mosque - one of the most magnificent mosques in Istanbul today - was finally completed by Mihrimah Sultan. And Rüstem - since his own complex wasn't ready - rests in the Şehzade Mosque complex, close to Princes Mehmed and Cihangir.

Used sources: L. Peirce - The imperial harem; L. Peirce - Empress of the East; Z. Atçil - Why Did Süleyman the Magnificent Execute His Son Şehzade Mustafa in 1553; C. Imber - The Ottoman Empire 1300-1650; Y. Öztuna - Kanuni Sultan Süleyman

* * *

Rüsztem Pasa az Oszmán történelem egyik legellentmondásosabb figurája, egyszerre a hűség és az álnokság példaképe, hiszen hűsége a feleségéhez és anyósához legendás, azonban ő tartják a legnagyobb felelősnek Musztafa herceg halálában. Na de mi az igazság? Hűséges államférfi volt Rüsztem, ami ritka mint a fehérholló vagy a birodalom legnagyobb árulója és gyilkosa?

Eredete és neveltetése

Rüsztem pasa, saját elmondása szerint horvát származású volt, egy kondás fiaként született nagyjából 1500 és 1505 között. Legalább egy testvére ismert, Sinan, akivel együtt kerültek a devşirme rendszeren keresztül Isztambulba. Testvéréből is befolyásos pasa vált id��vel. Az Enderumban tanult a többi intelligens fiúval egyetemben, akiket megfelelőnek tartottak a továbbtanulásra. Akik nem ide kerültek, azok a janicsárságba vagy más katonai szervbe lettek beosztva. Rüsztem különösen intelligens és tehetséges férfi volt, tudásával kiemelkedett már az Endrum többi diákja közül is. Legalább három nyelven folyékonyan beszélt, különös tehetsége volt a közelharc és katonai hadviselés terén is. Emellett különösen józan, nyugodt férfi volt, aki sosem cselekedett meggondolatlanul.

A felemelkedés kezdete

Arról megoszlanak a vélemények, hogy Rüsztem hogyan hívta fel magára a szultán figyelmét. Egyes források szerint az 1526-os mohácsi csata során a szultán fegyverhordozójaként tevékenykedett és Szulejmán itt figyelt fel hűségére és intelligenciájára. Mások szerint egyszer Rüsztem egy ablakon keresztül látta, amint az ablak alatt elhaladó Szulejmán elejt valamit, mire kivetette magát az ablakon, hogy visszaadja a szultánnak a tárgyat. Ha utóbbi igaz, akkor Rüsztem kemény belépővel érkezett meg az oszmán történelembe.

Akárhogyan is, Szulejmán az 1520-as évek közepe táján már egész biztosan felismerte Rüsztem tehetségét és kinevezte egyik személyes emberének. Rüsztem feladata volt a szultán lovának ellátása, a kengyel tartása, amikor a szultán felszállt a lóra. Ezzel a beosztással Rüsztem tulajdonképpen mindenhová a szultánnal tarthatott, amelynek során természetesen a szultánnak volt ideje megismerni őt. Ez idő tájt Rüsztem, Szulejmán fiaival is időt tölthetett, hiszen a fiai gyakran lovagoltak ki a szultánnal vagy kísérték el hadjáratra. Rüsztem tehát már itt viszonylag közeli kapcsolatba került a szultán fiaival, különös tekintettel a Szulejmánnal sok időt töltő Mehmed herceggel és vérszerinti öccsével Szelimmel. De az sem kizárt, hogy arra is volt lehetősége, hogy láthassa vagy akár találkozhasson későbbi feleségével, Szulejmán lányával, Mihrimahval, hiszen néhány forrás szerint alkalmanként ő is kilovagolt édesapjával.

Rüsztem felemelkedése többeknek is szemetszúrt. Szulejmán bizalmasa, Ibrahim például egy 1534-es követi jelentés szerint különösen nem kedvelte Rüsztemet. Ennek oka pedig az volt, hogy a szultán egyre többször fogadta meg Rüsztem tanácsait és egyre magasabbra emelte a férfit, Ibrahim pedig féltette saját pozícióját és talán féltékeny volt arra, hogy valaki más is a szultán közelében van rajtakívül. Ibrahim különösen igyekezett Rüsztemmel kibabrálni, például ő volt az, aki Diyarbakir helytartójává tette meg. Ezzel Rüsztemet az iráni határ mellé száműzte, azt remélve, hogy ott elfelejtődik. Rüsztem azonban nem így gondolta és kiváló munkát végezve Diyarbakirban, előnyt kovácsolt száműzetéséből.

Szulejmán miután Rüsztem bizonyított Diyarbakirban, Anatólia beglerbégévé tette meg a férfit 1538-ban, majd 1539-ben végre vezíri rangra is emelte, és emellett neki adta az egyik legnagyobb tisztséget, amit egy pasa valaha is elérhet, Damaddá (vő) tette, mikor neki adta lánya, Mihrimah kezét.

Házassága Mihrimah szultánával

Egy birodalmi szultána házassága mindig komoly politikai döntés volt. Mihrimah esetében nagy valószínűséggel Szulejmán már régen eldöntötte, hogy Rüsztem lesz a férje, ugyanis hiába akart Hürrem szultána más férjet, Szulejmán egyből elutasította Hürrem javaslatát, a fiatal és jóképű egyiptomi beglerbéget, mint férjjelöltet. Hogy Szulejmán miért Rüsztemet választotta? Mindenképp olyan férjet akart lánya mellé, aki hűséges hozzá, ezzel elkerülve, hogy le kelljen váltani, ki kelljen végeztetni, ezzel pedig árvává tennie saját unokáit. Emellett olyan férjet akart, aki alkalmas arra, hogy magas beosztásokat viseljen, ezzel pedig Isztambulban maradhasson, hiszen Szulejmán - aki híresen elkötelezett volt lánya iránt - nem akarta, hogy kislánya tőle távol éljen. Rüsztem tökéletes választásnak bizonyult.

Szulejmán erős elhatározását Rüsztem mellett az is mutatja, hogy hiába terjesztették Rüsztem ellenségei, hogy a férfi leprás, Szulejmán nem hitte el, hanem maga küldte oda személyes orvosát, hogy vizsgálja meg Rüsztemet. Az orvos miközben Rüsztemet vizsgálta, egy tetvet talált a férfin, ami kizárta, hogy leprás lett volna. Ismerve Rüsztem különösen igényes természetét, azt, hogy a kor szokásaihoz nem feltétlen illeszkedve, naponta cserélte ruháit, nem kizárt, hogy a tetű Rüsztem cselszövéseként került rá. Az egészségesnek ítélt Rüsztem elől pedig minden akadály elhárult.

Mihrimah 17 éves volt ekkor, Rüsztem pedig a leírások alapján kétszer annyi idős volt, mint a szultána, tehát nagyjából 34 éves. Hirtelen nagy korkülönbségnek tűnik, ám a többi szultána és férjeik korkülönbségéhez képest, ez kész főnyeremény volt Mihrimah számára. Igaz, Rüsztem valószínűleg nem az férfi volt, akiről a kamaszlányok álmodoznak, hiszen követi leírások alapján alacsony és vörösképű férfi volt, mégis garantálta, hogy Mihrimah Isztambulban a családja körében maradhasson örökre és komoly politikai befolyást is jelentett neki Rüsztem. Emellett Rüsztem jól ismerte Mihrimah testvéreit, így egyértelmű volt, hogy a trónért folyó harcban az ő és testvérei oldalán fog állni mindhalálig.

Az esküvőt végül 1539 őszén rendezték meg, együtt Mihrimah két öccse - Bayezid és Cihangir - körülmetélési szertartásával. Az ünnepség végül 15 napig tartott, egész Isztambul a családdal együtt ünnepelt.

Házassága Mihrimah szultánával nyilvánvalóan nem szerelmi házasság volt, azonban minden jel arra utal, hogy idővel megtanulták kölcsönösen tisztelni és elfogadni egymást. Házasságukat 1541-ben lányuk, Ayşe Hümaşah születése koronázta meg. Sajnos nem áll rendelkezésre sok bizonyíték Rüsztem viszonyáról lányával, de közvetett források szerint közel álltak egymáshoz. Idővel egy fiuk is született, Osman, aki azonban sajnálatos módon fiatalon elhunyt. A fiú halálának ideje sajnos nem ismert.

Politikai emelkedése

1541-ben Rüsztem már a második vezír volt, tehát szépen haladt felfelé a ranglétrán. Ezen beosztásában őt tette meg a szultán az azévi magyar hadjárat fejévé. Rüsztem pályafutásában ez igen fontos kinevezés volt. A Magyar Királyság ugyanis előző évben vesztette el királyát Szapolyai Jánost, akinek utódja egy kéthetes kisfiú volt csupán. A váratlan esemény hatására a Habsburg uralkodó Ferdinánd azonnal támadásba lendült, hogy még több részt szerezzen meg a Magyar Királyságból. Ezért az oszmánok nem várhattak, és támadásba lendültek és végül szakították hosszú időre három részre Magyarországot. A Tiszántúl és Erdély Izabella és csecsemő fia János Zsigmond kezén maradt évi 10.000Ft adó fejében, a Felvidék, Horvátország, Nyugat- Dunántúl, Szlavónia a Habsburgok kezén maradt, míg a Duna menti területek – a Szultán ellenőrzése alatt álltak. Rüsztemnek itt abban volt komoly szerepe, hogy végül a Tiszántúl és Erdély Izabella és csecsemő fia kezén maradhatott. A szultán ugyanis máshogy tervezte. Szulejmán be akarta kebelezni egész Erdélyt és a Tiszántúlt, Izabellát pedig fiával együtt török fogságba kívánta vitetni Isztambulba. Izabella azonban könyörgő leveleket küldött Hürrem szultánának és Mihrimah szultánának és emellett ajándékokat és követeket küldött Rüsztemhez is. Rüsztem pasa végül sikerrel győzte meg, Mihrimah és Hürrem támogatását élvezve a szultánt arról, hogy hagyja meg Izabellát és fiát Erdély és a Tiszántúl uralkodójaként. Ez hatalmas lépés és siker volt, Szulejmán ugyanis alig néhány hónappal korábban igen agresszív módon utasította el Izabella könyörgését két török fogságban senyvedő magyar főúr elengedésére vonatkozóan. Szulejmán a kérést elutasította és azonnal kivégeztette a két fogjot. Ilyen háttérrel különösen érdekes, hogy Rüsztem, Mihrimah és Hürrem képesek voltak meggyőzni a szultánt. Szándékaik nem ismertek. Mihrimah és Hürrem talán Izabella anyai és asszonyi könyörgése miatt álltak a nő mellé, Rüsztem pedig talán racionálisabb szempontból. Ugyanis meglehetősen kis eséllyel sikerült volna az oszmánoknak végérvényesen megtartani Erdélyt, elvesztése pedig kellemetlen lett volna számukra.

Az előbbi esemény is jól mutatja, hogy Szulejmán igen nagyra tartotta Rüsztemet, azonban megtagadta tőle azt a kegyet, amit korábban Ibrahimnak megadott. Sosem engedte magához olyan közel a férfit, mint anno Ibrahimot. Ezt Mihrimah és Hürrem több forrás szerint is nehezményezte, ugyanis igyekeztek rávenni a szultánt, hogy engedje magához közelebb Rüsztemet. A szultán azonban minduntalan úgy felelt, hogy "ekkora ostobaságot elég volt egyszer elkövetnem". Ez jól mutatja, hogy Szulejmánt milyen mélyen bántotta Ibrahim árulása és minden bizonnyal félt, hogy még egyszer el kelljen viseljen hasonlót.

Azonban a szultán enyhe távolságtartása nem hátráltatta abban Rüsztemet, hogy a követekkel ugyanolyan bensőséges viszonyt tudjon ápolni, mint korábban Ibrahim tette. A követek kivétel nélkül úgy jellemezték Rüsztemet, mint aki igen szeret magáról beszélni nekik. Gyakran dicsekedett ironikus módon azzal, hogy egy kondás fia milyen magasságokig tudott emelkedni az Oszmán Birodalomban. Emellett a követek azt is megjegyezték, hogy milyen eszes a pasa, különösen lelkes minden üggyel kapcsolatban és igen előrelátó módon hoz döntéseket. A legfontosabb pedig, ami a követek figyelmét sem kerülte el az volt, hogy Rüsztem - Ibrahimmal ellentétben - mindig a szultán alattvalójaként beszélt magáról, a szultánhoz a végletekig hűséges volt és híresen megvesztegethetetlen volt.

1544-ben végül Rüsztem megkapta a nagyvezíri címet, melyet Szulejmán abban a tudatban adott neki, hogy tisztában volt vele, Rüsztem, Hürrem és Mihrimah szövetségese. Rüsztemet nagyvezírként a követek mindig dicsérték és a szultán is elégedett volt vele. Legfontosabb sikere nagyvezírként az volt, hogy sikerült a birodalmi kincstárat megtöltenie. Ehhez minden létező megoldást bevetett, például attól sem riadt vissza, hogy a palota kertjében termő virágokat és zöldségeket eladja. Emiatt sokan kapzsinak és garasoskodónak tartották, ám ettől függetlenül végül neki sikerült megoldani a birodalom anyagi problémáit, melyeket Ibrahim korábban csak tovább rontott. Rüsztem másik zseniális megoldása a pénzszerzésre nem volt más, mint a követektől kizsarolni, hogy minél drágább ajándékokkal halmozzák el őt és a szultánt. Ha nem volt elég drága egy ajándék, egyszerűen a követeket nem fogadta. Emiatt több követ is panaszkodott uralkodójának és szégyenkezve kért több pénzt és ajándékot. Minden évben egyre többet kért a követektől, melyet az egyik okos követ, Alvise Renier azzal küszöbölt ki, hogy kérés nélkül évente küldött 100 arany dukátot a pasának, mielőtt az többért kérhetett volna. Kapzsiságnak tűnhet, azonban Rüsztem ezen ajándékok nagyrészét - a korábbi nagyvezírrel ellentétben - beszolgáltatta a birodalmi kincstárba és csupán a személyesen neki érkezők egy részét tartotta meg. Rüsztem "kapzsisága" volt az, ami Szulejmán uralkodásának második felére stabilan tartotta a birodalom anyagi hátterét, azonban ettől függetlenül, Rüsztem nem volt népszerű a nép szemében.

A Rüsztem-Hürrem-Mihrimah koalíció harca Musztafa herceg ellen

Rüsztem, mint Mihrimah férje egyértelműen elkötelezett volt Mihrimah öccsei iránt. Különösen, hogy közelről ismerte a hercegeket, míg Musztafával nem volt semmilyen kapcsolata. Véleményem szerint éppen ezért hiba Rüsztemet elítélni választása miatt. Melyik férfi támogatná azt a herceget, aki veszélyt jelent feleségére és sógoraira? Mindemellett Musztafa sosem kedvelte Rüsztem Pasát, tehát a herceg oldalán biztos lefokozás várta volna Rüsztemet.

Az, hogy a triumvirátus hogyan harcolt Musztafa ellen, pontosan nem ismert, hiszen nem hagytak maguk után bizonyítékokat. Nagy valószínűséggel az alapelvük az volt, hogy Musztafa minden - természetesen előforduló - hibáját és ballépését a szultán elé tárták, míg Hürrem fiai esetében ezeket eltitkolták. Így tulajdonképpen rágalmazás és hazugságok nélkül tudták meggyengíteni Musztafát apja szemében. Mindemellett Rüsztem nagyvezírként a szultán helyettese lett, és nagyon sok dologban dönthetett. Így Musztafának is tőle kellett támogatást kérni, amikor 1549-ben a grúzok meggyilkolták Erzurum helytartóját. Musztafa támogató hadsereget kért Rüsztemtől, hogy kizavarhassa a grúzokat a birodalom határán túlra. Rüsztem azonban figyelmen kívül hagyta majd elutasította a kérést, ugyanis veszélyes lett volna a nagy támogatottságú Musztafa herceg számára katonákat küldeni. Emellett pedig Musztafa esetleges sikere tovább növelte volna népszerűségét és talán Szulejmán is elismerte volna fia erényeit. Azonban nem szabad biztosnak lennünk abban, hogy mindez Szulejmán tudomása nélkül zajlott. Igen valószínű, hogy Rüsztem tudatta Szulejmánnal Musztafa kérését. Musztafa népszerűsége azonban eddigre már veszélyeztette a szultán uralmát, így Szulejmánnak se állt érdekében sereget küldeni Musztafa számára. Néhány évvel később hasonló grúz támadás zajlott le, hasonló kimenetellel.

Szulejmán egészsége fokozatosan romlott, a köszvénye egyre többször okozott számára nehézségeket az 1540-es évek második felétől kezdve, ezzel pedig mégtöbb teher nyomta Rüsztem vállát. Neki kellett a szultán helyett hadjáratokat szervezni és vezetni. A népnek és katonáknak pedig nagyon nem tetszett a szultán távolléte és egyre több olyan pletyka kapott szárnyra, hogy a birodalomnak új, harcos kedvű, egészséges szultánra van szüksége. Ez a probléma 1552-ben csúcsosodott. Rüsztem vezette a hadsereget, amely 50 000 katonából állt, melyek nagyrésze janicsár volt. Nemsokkal indulásuk után hírt kapott arról, hogy a szultán nagyon beteg, talán a halálán van. Rüsztem ilyen körülmények között nem folytatta a hadjáratot, hanem letáborozott, hiszen félt távol kerülni a fővárostól. Attól tartott, hogy Musztafa ha hírét veszi az eseményeknek a janicsárok élén könnyűszerrel masírozhatna a fővárosba és végeztethetné ki Hürrem fiait. A szultán egészsége hamarosan javulni kezdett, így Rüsztem folytathatta a hadjáratot. Azonban itt még nem volt vége a nehézségeknek. Amikor a hadsereg az Amasya és Konya közti kereszteződéshez ért, a janicsárok úgy döntöttek, hogy tiszteletüket teszik Amasyában jövendő szultánjuknak, Musztafának. Rüsztem megparancsolta a janicsároknak, hogy ne hagyják el a tábort és folytassák útjukat, a janicsárok azonban mit sem törődve vele fellázadtak és legtöbbjük Amasyába vette az irányt. Rüsztem a janicsárok vezető agájával és néhány hűséges janicsárral együtt folytatta útját Konya irányába. Musztafa pedig tovább tetézve a bajt vendégül látta a janicsárokat és fogadta üdvözlésüket. Rüsztem azonnal levelet írt a szultánnak az eseményekről, Szulejmán azonban nem hitte el, hogy fia ilyet tett volna és a janicsárokat tette meg egyedüli felelősöknek. Rüsztem Isztambulba visszatérve újra elmondta Szulejmánnak a történteket, bizonyítékokkal alátámasztva, hogy Musztafa bizony pénzt és ételt osztott a janicsároknak. A szultán magából kikelve közölte Rüsztemmel, hogy ne beszéljen badarságokat. Rüsztem azonban folytatta és elmesélte a táborban keringő pletykákat is, miszerint Musztafa lázadást tervez a szultán ellen Tahmasp Sah, perzsa uralkodó segítségével. Szulejmán bár továbbra is elutasító volt Rüsztemmel, minden bizonnyal gyanakodni kezdett fiára mert az eset kivizsgálását rendelte el.

Szulejmán a következő évben, 1553-ban, hogy bizonyítsa alkalmasságát maga vezette csapatait harcba. 1553 augusztusában hagyták el Isztambult és indultak kelet felé. Szulejmán célja azonban elsősorban nem a hadjárat volt, hanem hadjárat ürügyén fia, Musztafa kivégeztetése. Musztafa Ereğlinél csatlakozott apja csapataihoz és támogatóinak ellenkezése ellenére is a szultán elé járult, aki a sátrában kivégeztette. A herceg kivégzése hatalmas lázadást váltott ki a hadseregben, a katonák bűnbakot követeltek. Szulejmán, hogy mentse önmagát és vele tartózkodó fiait, Rüsztem pasát tette meg felelőssé és leváltotta pozíciójából. Aznap éjjel pedig Rüsztem titokban elhagyta a tábort, épp időben mert a dühös janicsárok nemsokkal később betörtek sátrába és meg akarták lincselni. A követek akik tudósítottak az eseményekről felvetették annak lehetőségét, hogy Rüsztem maga kérte leváltását, hogy mentse saját és a szultán életét is. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy a szultán és Rüsztem valamilyen titkos egyezséget kötöttek, miszerint Rüsztem le lesz ugyan váltva, de az első adandó alkalommal újra visszakerül majd pozíciójába. Ezt az eshetőséget valószínűsíti az is, hogy Rüsztem, bár már nem volt nagyvezír, Isztambulba visszatérve továbbra is úgy viselkedett, mint a nagyvezír. Annak dacára, hogy Kara Ahmed Pasa lett az új nagyvezír, Rüsztem továbbra is úgy fogadta a követeket palotájában, mintha mi sem történt volna. Emellett a mecsetbe is ugyanazzal a pompával és kísérettel járt, mint korábban, sőt egyértelműen ki is mondta a követeknek, hogy ne aggódjanak, hamarosan visszakerül pozíciójába. Ezt pedig a hűséges Rüsztem nem merte volna megtenni a szultán tudomása nélkül. Neje és anyósa vagy nem tudott a titkos egyességről - vagy bölcsen úgy tettek, mintha nem tudnának róla -, állandó jelleggel levelekkel bombázták Szulejmánt és kérték, hogy bocsásson meg Rüsztemnek és adja vissza tisztségét.

Vissza a csúcsra

Az újonnan kinevezett nagyvezír, Kara Ahmed Pasa, Szulejmán sógora, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így 1555-ben kivégeztette a szultán. Sokan kivégzése mögött is a Rüsztem-Hürrem-Mihrimah triumvirátust sejtik. Azonban azt sem lehet kizárni, hogy a szultán okkal választotta a nem túl alkalmas Kara Ahmedet nagyvezírnek, hogy mielőbb visszahelyezhesse Rüsztemet a pozícióba. Akárhogyan is, Kara Ahmed halálával 1555. szeptember 29-én az Isztambulba épphogy visszatérő Szulejmán újra kinevezte Rüsztemet nagyvezírré.

Visszatérése után sajnálatosan nem sok béke volt uralkodása alatt. 1558-ban Hürrem szultána egészsége romlani kezdett. Már ez a tény is mérhetetlenül lesújtotta Rüsztemet. Egy április eleji jelentés szerint a nagyvezír igen "lehangolt és gondterhelt" volt a haszeki szultána betegsége miatt. Április 15-én pedig Hürrem elhunyt, ezzel Rüsztem elveszítette egyik legbefolyásosabb támogatóját, szövetségesét, akivel majd 20 évig dolgoztak együtt. Minden beszámoló szerint Rüsztemet mélyen megviselte anyósa halála. Sajnálatos módon azonban nem volt ideje gyászolni. Szulejmán teljesen összetört, így Rüsztemnek kellett a szultán minden feladatát ellátni, támogatnia kellett szintén összetört feleségét és lányát is. Emellett pedig hamarosan elszabadult a pokol, amikor Bayezid herceg fellázadt apja ellen.

A legtöbb forrás úgy említi, hogy Rüsztem Pasa Bayezid herceget favorizálta Szelimmel szemben, azonban nem tudjuk ennek pontos hátterét. Mindenesetre akármennyire is kedvelte és támogatta Bayezidet, egy ponton túl ő sem segíthetett. A herceg a szultán többszöri kérésére sem fegyverkezett le és végül a csata elvesztése után Szulejmán legfőbb ellenségéhez Tahmasp Sahhoz menekült. Rüsztem ezen események alatt ha akarta sem tudta volna megmenteni Bayezidet és egészsége is rohamosan romlani kezdett 1560-ban.

Halála és hagyatéka

Rüsztem 1561-ben végül hosszas betegség után hunyt el július 10-én. Készült a halálra, ugyanis igen részletes, precíz végakaratot hagyott hátra. Ebben vagyonának és tulajdonainak mindegyikéről rendelkezett. Leírta, hogy vagyonának mely részét hagyja az államra, melyet alapítványaira, melyet Hürrem szultána alapítványára és melyet Mihrimah szultána alapítványaira, valamint, hogy mit hagy személyes dolgai közül feleségére és lányára, Ayşe Hümaşahra. Jótékony szervezeteinek egy részét felesége irányítására bízta, másik részét pedig lányáéra. Az, hogy fiára nem hagyott semmit felveti annak a lehetőségét, hogy Oszmán apja előtt hunyt el.

Bár a nép nem kedvelte, ma már egyértelműen tudjuk, hogy Rüsztem zseniális megoldásainak volt köszönhető, hogy a birodalom hanyatlását sikerült végig eltitkolni Szulejmán uralkodása alatt. Rüsztem egyike volt azon kevés államférfinak, aki nem fogadott el kenőpénzt, aki a szultán iránti hűségét minden elé helyezte és aki természetes halállal, eredeti pozíciójában, nagyvezírként hunyt el. Emellett Rüsztem, bár hatalmas vagyonnal rendelkezett rengetet jótékonykodott és meglehetősen szerényen élt rangjához képest.

Rüsztem nagy gondot fordított saját mecsetjének építtetésére, azonban a halál közbe szólt. Mecsetjét - mely a mai Isztambul egyik legpompásabb mecsetje - végül Mihrimah szultána fejeztette be. Rüsztem pedig - saját komplexuma nem révén alkalmas a temetésre - a Şehzade mecset komplexumban nyugszik, közel Mehmed és Cihangir hercegekhez.

Felhasznált források: L. Peirce - The imperial harem; L. Peirce - Empress of the East; Z. Atçil - Why Did Süleyman the Magnificent Execute His Son Şehzade Mustafa in 1553; C. Imber - The Ottoman Empire 1300-1650; Y. Öztuna - Kanuni Sultan Süleyman

#rüstem paşa #rustem pasha #Suleyman I #KanuniSultanSüleyman #Suleiman I #Suleiman the Magnificent #Mihrimah Sultan #Haseki Hürrem Sultan #hürrem sultan #sehzade mustafa #sehzade bayezid #Sehzade mehmed #Sehzade Cihangir #sehzade selim

45 notes · View notes