#elnök büfé

[tartsdmegazaprot]

♥️ az Orczy-Elnök udvarbeli büfé koszonteset senki nem ubereli 🤍

[gbelovaisaltandvinegar]

„ÉN ÉS A GYEREKEK, CSAK MÁSODIKKÉNT JÖVÜNK A FUTBALL MÖGÖTT” – UNITED, 2. rész: The Wives (1990)

 A nagy streaming-szolgáltatók „behind the scenes” sport dokumentumfilmjei előtt is volt élet, erre mutat rá a BBC 1990-ben levetített sorozata, a United, ami a Sheffield United 1989-1990-es szezonját követte végig a Second Divisionben. A sorozat 6, egyenként fél órás epizódból állt össze. Minden egyes részben a klub egy-egy szegmensét mutatták be, külön epizódot szenteltek többek között, a játékosoknak, a szurkolóknak, a vezetőségnek, de mind közül valószínűleg a sorozat második része tekinthető a legizgalmasabbnak és legegyedülállóbbnak, ami a futballista feleségek életébe enged bepillantást a nyolcvanas évek végi Angliában.

 „A férfiak nem hiszem, hogy azt szeretnék, hogy a nők bármilyen szempontból is részesei legyenek a játéknak. Ez egy férfias játék és azt akarják, hogy ez így is maradjon” – adja meg az alaphangot a következő fél órára a United középpályásának, Wilf Rostronnak a felesége, Jill. A Feleségek (The Wives) epizód ezért egész végig finoman pedzegeti az 1980-as évek végére egyre égetőbbé vált kérdést, a nők helyét a labdarúgásban. Különösen érdekes a szituáció Angliában, ahol a futball egy hagyományosan kemény, fizikális, macsó sportként vonult be a köztudatba, miközben éppen a ’80-as évek volt az, amikor az országot első ízben egy női miniszterelnök, Margaret Thatcher vezette. A feminizmus elhalkuló második- és a kezdődő harmadik hulláma egyre inkább kiszélesítette a nők helyzetével foglalkozó vitamezőt, ezért volt létjogosultsága annak, hogy egy közeli képet kaphassunk azoknak a nőknek a helyzetéről is, akik árnyékként állnak a profi labdarúgó férjeik mögött. A BBC pedig megadta nekik a szót.

 Ebből következik, hogy az epizódban nem egy idilli állapotot örökít meg a kamera, hanem azokat a viszontagságokat igyekszik megragadni, amikkel a feleségeknek hétről-hétre, bajnokiról-bajnokira meg kellett küzdeniük. Ebbe természetesen beletartoznak az olyan mindennapi problémák is, mint a gyerekek nevelése, miközben az édesapa az idő nagyrészét az edzéseken, meccseken tölti, a szabadidő beosztása, az állandó házimunka, de ennél mélyebb, egzisztenciális problémák is, így a megbecsülés hiánya, a bizonyos szintű elidegenedés a társadalomtól és az eredménykényszer szülte létbizonytalanság is. Ez utóbbiak boncolgatása az, ami az átlag fölé emeli ennek a dokumentumfilmnek az értékét.

 Talán nem véletlen, hogy az epizód kulcsfigurája a Sheffield United csapatkaptányának, Paul Stancliffe-nek a felesége, aki az összes feleség közül a leginkább képes alkalmazkodni ahhoz az életmódhoz, vagy talán helyesebb azt mondani: felülkerekedni azon a létmódon, amit futballista feleségként a társadalom rákényszerít. Nem túlzás azt állítani, hogy Janet együtt él a klubbal, tökéletesen tisztában van vele, hogy milyen szakaszában van a bajnokság, hogy ki ellen játszik a Sheffield, hogy mennyire fontos a klubnak az első osztályba való feljutás. És egyben ő az is, aki nem engedi, hogy az életét csupán ez töltse ki. Dolgozik, még hétvégén is, pedig hallhatjuk, hogy „pénzügyileg megtérülő futballista feleségnek lenni”. Csakhogy itt jön a de: „de egyáltalán nem elbűvölő”, ami visszavezethető a korábban említett problémákra. Az embernek muszáj „más érdeklődési területet” is találnia. Janet általában ugyanúgy szurkol a hazai meccseken, mint férfitársai, de a rész legmenőbb jelenete mégis az, amikor a Portsmouth elleni idegenbeli meccsről először a mama tájékoztatja telefonon az éppen dolgozó Janetet, majd az áruház „TV-osztályán” az előtte sorakozó képernyőket lesve tudja meg, hogy 3-2-re kikapott a Sheffield United.

 Az egyik oldalon tehát a feleségek állnak, akik próbálnak felülkerekedni a nehézségeken, vagy legalábbis igyekeznek minél jobban alkalmazkodni, a másikon pedig a klub, ami úgy tűnik, hogy nem is igazán vesz tudomást az égető gondokról. Az epizód kendőzetlenül mutatja be a klubon belüli „kasztrendszert”, ahol minden egyes csoportnak megvan a maga helye. Miközben egyedülálló esemény, ha az elnök egy-egy pohár pezsgővel fogadja a feleségeket az irodájában, addig a meccsnapokon az ún. „executive suite”-ban sürögnek-forognak a felszolgálók, akik igyekeznek a prominens vendégek minden igényét kiszolgálni. A kezdő sípszó pillanatában azután újabb szegregáció: az előkelő hölgyek átvonulnak a „ladies roomba”, ami a vezetőségi tagok feleségeinek van fenntartva. Félidőben aztán újra egyesül a két társaság a „szem-szájnak ingere” címszó alatt. Mit csinálnak mindeközben a futballista feleségek? Sorban állnak a büfé előtt. Ahogy Janet mondja: „magunkért vagyunk felelősek”. Persze a játékosoknak és a feleségeiknek is van egy hely a klubnál, ahol időről-időre össze tudnak jönni. A „player lounge” nem a legmagasabb szinten van, mint az „executive suite”, hanem stílszerűen a legalsó szinten, már-már a föld alatt (mivel a stadion építésekor nem volt a tervekben egy ilyen helyiség kialakítása). Mégis ez az egyetlen hivatalos hely, ahol a klub igazi mozgatórugói a játékosok és családjaik közösségben lehetnek, „underneath the stand”, ahogy Janet mondja.

 Jill, Wilf Rostron felesége, miközben az ebédlőasztalt teríti, megfogalmazza a klubbal szembeni legnagyobb kritikát: számukra egyszerűen ők, a feleségek nem léteznek. „Egyáltalán nem tartozol a klubhoz. Soha, senki nem kérdez felőled, egyszerűen nem érdekli őket. Ahogy én látom, egyfajta kitaszított vagyok, aki nem is igazán létezik a futball klub számára”. Persze harminc percben nem lehet egy ilyen súlyú problémát töviről-hegyire kitárgyalni, még kevésbé megoldásokat találni (főleg úgy, hogy a másik oldal hivatalosan nincs megszólítva). Viszont fejet kell hajtani a BBC „bátorsága” előtt, amiért leforgattak egy olyan részt, amiben a felmerülő problémák nagy valószínűséggel nem csak a Sheffield Unitednél voltak jelen, hanem a ’80-as évek egész angol labdarúgóközegében. A „The Wives” izgalmas korképet fest és számtalan további kérdést implikál az egyedi nézőpont bemutatásával.

[videkma]

Durva - Pont a fideszes NAV elnök csapatának stadioni büféinél "nem működnek" a pénztárgépek

Durva – Pont a fideszes NAV elnök csapatának stadioni büféinél “nem működnek” a pénztárgépek

Egy focimeccs közben tesztelték le azt, hogy adnak-e számlát ott, amely sportklubnak a tulajdonosa a NAV-vezető Tállai András.

(more…)

[nemzetinet]

Késelés: kártyavárként omolhat össze Kubatov és az ultrák építménye

Több hírportál, köztük mi is, szurkolói beszámolókra hivatkozva írt arról, hogy a tegnapi Ferencváros-Debrecen mérkőzés szünetében egy drukker kést rántott, amivel többeket megsebesített, erre az ultrák egy csoportja nekiesett, és agyba-főbe verte. A BRFK az Index érdeklődésére annyit árult el, hogy volt verekedés fél öt körül a stadionban, melyet követően egy ember könnyebben, ketten súlyosan megsérültek. A rendőrség természetesen büntetőeljárást indított az ügyben.

A hírek szerint az illető, aki kést rántott, a Halhatatlanok nevű csoport prominense. A Halhatatlanok azt követően jött létre, hogy a B-közép bojkottot hirdetett a tenyérszkenneres beléptetés miatt, így új szervezett szurkolói csoportra volt szükség. Mindössze néhány főt sikerült összeterelni az „új B-középbe”, a csoport tagjai pedig jobbára nem tudták komoly hangerőre késztetni a kapu mögött ácsorgó mezei drukkereket.

A Fradimob nevű szurkolói oldal több cikkben is foglalkozott a Halhatatlanokkal, akik szerintük a Ferencváros vezetése, és a Fradi security hathatós segítségével vették át a vezetést a kapu mögött. A férfiról a portál azt írta – ezt szurkolói körökből is megerősítették nekünk -, hogy

drogügyletei voltak, börtönben is ült, majd onnan szabadulva kapott egy újabb esélyt, hogy felélessze a szurkolói életet, sőt ezért komoly összeget is fizettek neki, így számára problémát jelenthetett, hogy a tábor visszatért.

Igen valószínűnek tűnik, hogy ez lehet a háttere a súlyos incidensnek.

Szurkolóktól származó információink szerint: a korábbi vezérszurkoló kést rántott, egy drukkert combon, egy másikat a karján szúrt meg. Ezután többen nekiestek, és ököllel, kukával, ami a kezük ügyébe esett, eszméletlenre verték. Az egyelőre nem világos, hogy ő kezdeményezett, vagy a túlerőben lévők. A 24.hu úgy tudja, hogy az utóbbi verzió a helytálló, maszkot viselő fanatikusok verték össze a Halhatatlanok vezérét.

http://mno.hu/

A verekedésről a rangado.24.hu közölt videót: 

Az egyik fradista szurkolói portál kommetjei között találtunk egy olyan bejegyzést, hogy miközben a poszt írója bent volt a mosdóban, többen zaklatott állapotban berontottak a wc-be, és nagy dérrel-durral pulóvert, pólót cseréltek – miközben egymást siettették. A dolog bizonyosan kapcsolatban állhat a verekedéssel, az ugyanis a tábor alatti büfé mellett volt, a b3-as szektor wc-je, amiről a kommentelő ír, pont ott van.

A verekedés kártyavárként omlaszthatja össze, amit évek óta próbált összetákolni Kubatov Gábor elnök, és a vele tárgyaló, szkennerellenes szurkolói csoportok. Az október 19-i megállapodás kritikus pontja volt, hogy nem lehet komoly balhé a lelátón, az ötszáz ultra szkennelése volt erre a garancia a tábor részéről.

http://mno.hu/

Az a minimum, hogy ezek után Kubatov beváltja az ígéretét, mely a megegyezésnek része volt: azoknak, akiknek most felfüggesztették a kártyahasználatát – a Ferencváros közleményben tudatta ezt a hírt –, ezek után minimum szkennelniük kell majd, ha egyáltalán visszatérhetnek a lelátóra. Ha viszont a rendőrség netán életellenes bűncselekménnyel vádolja meg az elkövetőket – ne feledjük, súlyos koponyasérülésekkel, szemsérüléssel vitték kórházba a helybenhagyott drukkert –, akkor szinte biztos, hogy soha többé nem mehetnek be a stadionba.

Kiszámíthatatlan, mit lép majd Kubatov, ő ugyanis azért sem akarta sokáig beengedni a kemény magot, mert elege volt, hogy minduntalan lelátói balhék, szélsőséges hangvételű drapériák miatt kell magyarázkodnia.

Ez viszont most sokkal keményebb ügy, mint egy Csatáry-molinó, vagy egy nézőtéri pofozkodás. Itt késelés történt a stadionon belül, és félholtra vertek egy drukkert, ilyen még nem volt a Ferencváros története során.

Kubatovnak a legkisebb gondja most, hogy kit tilt ki, egyelőre annak szurkol, hogy mindenki élje túl a történteket. Aztán jöhet a felvételek elemzése, az incidens helyszínét ugyanis kamerák figyelték.

Késelés: kártyavárként omolhat össze Kubatov és az ultrák építménye a Nemzeti.net-en jelent meg,

[aretsorozat]

A Rét XXXII. epizód, 3. buborék

A ketrecharcos. NYESAD plenáris ülés, avagy azé a test, aki megműveli. Meghívás Répcelakra? Klára mama a vejével piheg. Hartai és a Sátán. Bilincsben Kertai? Bendő atya sziesztából ébred és megvilágosul. Mi lesz veled, Dezső?

HA TE MONDOD, BÉLA…

 -Azt tetszik mondani, szenioroknak? – Ákos papa egyik ámulatból a másikba esik. Mert hogy mit ad isten, és mert véletlenek nincsenek, Kelen úrék és Ákos szülei pont úgy kaptak az intercityre helyjegyet, hogy egy vagonba és éppen egymással szemben ülnek. Az ülések közötti kis folyóson asztal, amin máris ott virítanak a dobozos sörök. Ákos papa naná, hogy bevásárolt a büfében az útra. Először vett nyolcat, mert mégis csak szombat van, másodszor meg hatot, mert mégis csak hajnalban nősült a fia. Igaz, hogy újra, de mindig a legutolsó számít. És Ákos papa persze, hogy nem sajnálja a sörét a vele szemben ülő kis embertől, aki nyilván csak azért nem túl szimpatikus, mert eléggé szétverték a képét. Viszont a társa, ez a kicsit molett, de babaarcú asszony annál kedvesebb látvány. És ha valakinek ilyen nő a felesége, akkor az rossz ember nem lehet.

Tehát Ákos papa megkínálta sörrel Kelen urat, aki azt hálásan elfogadta, így aztán szóba is elegyedtek. És ha már társalognak, azt a témát nem igen lehetett elkerülni, ki rendezte át a mi Bélánk arcát. És akkor Kelen úr, régi szép idők csúcsformáját idézve egy másodperc tört része alatt kitalálta az alig hihető, tehát biztosan igaz történetet, amit még özv. Huszárné is tátott szájjal hallgatott végig. Meghökkenését Ákos papa és a neje szerencsére nem vették észre, mivel Kelen úr meséjétől maguk is eléggé elámultak, no meg még mindig zsibbadtak a fiúk druida lakodalmától.

- Hát már hogyne lenne, bátyám?

- De szenioroknak?

- Serdülőknek, ifiknek, öregeknek, minden korosztálynak.

- De nem veszélyes az?

- Már hogyne lenne az, bátyám!

- Nahát, ilyet! Hallod ezt, mama?

- Hallom, nem vagyok süket.

- És akkor maga is küzdött tegnap?

- Kénytelen voltam.

- Kénytelen?

- Úgy érti, kényszerítették vagy csak muszáj volt?

- Muszáj volt, mert kényszerítettek.

- Hogy harcoljon?

- És hogy veszítsek.

- Veszítsen? Meg volt bundázva?

- Ez a meccs megvolt, bátyám.

- Hallod ezt, mama?

- Látom, jól el is agyabugyálták az urat.

- Tetszett volna látni, amikor hazavánszorogtam. Igaz, Ditke?

- Az igaz.

- Nézze, néném, még a fülemből is leharapott az a brutális állat.

- Jézusmária, az itt le van harapva?

- Hát!

- Hallod ezt, Ákos?

- De igya meg azt a sört a doboz alján, hadd bontsunk újat!

- Ákos, előbb reggelizzél!

- Te ebbe ne szólj bele!

Ákos papa veszi is elő a két még hideg dobozos sört a szatyorból.

Kelen úr megissza a már bontott aljáról a zaccot, aztán nagyot sóhajt a gyönyörtől. Rég nem ízlett ennyire a sör, az biztos. Már ahhoz képest is, hogy nem egészen hat órája még a tíz körmét akarták kitépni. Ákos papa már nyújtja is a következő ampullát, és bontja a magáét. A két asszony összenéz. Ákos mamában némi fürkésző kíváncsiság, özv. Huszárné szemérmesen lehunyja a szemét. De hogy fog az ő Bélája ebből a bődületes hantából kikeveredni?

No persze azt még ő sem tudhatja, mikre nem képes, ha csúcsformába lendül a jó öreg bigámista. Ha nem csak virslit evésből rendeznének extrém bajnokságot, hanem hantából is, Kelen úr simán réti világbajnok.

- Szóval maga profi ketrecharcos?

- Az lennék, bátyám.

- Hallod ezt, mama?

- Ahhoz képest elég kövér az úr…- él némi kritikával Ákos mama.

- Az igaz, csókolom. De hát Ditke kosztja mellett… Igaz, drágám?

- Az…?

- Régen persze negyvennyolc kilóban nyomtam, csókolom. Pehelysúly, tetszik tudni, akár a zsokék. De a fenének sincs kedve állandóan fogyasztani. Igaz, Ditke, kinek kell az állandó szenvedés?

- Az nem kell senkinek.

- De nehezebb bunyósoknál nagyobb pofonokat lehet kapni, nem?

- Ez is igaz, bátyám. De tegnap nem azon múlt.

- Mert magának muszáj volt kikapni?

- Muszáj.

- De mért?

- Megzsaroltak, bátyám.

- Atya ég! Hallod ezt, mama?

- Hallom.

- Szabad azt tudnunk, hogy mivel?

- Hát mivel…mivel… nem szabadna, bátyám. De az asszonyommal, mivel.

- Jézsumária! Hogy baja esik neki?

- Ahogy mondja, bátyám.

- Hallod ezt, mama?

- Hát ezért menekülünk most inkább. Jól mondom, Ditke?

- Mert még mindig velem zsarolnak, Béla?

- Tudod te ezt, Ditke. Bármikor újra elővehetik ezt a kártyát…

Özv. Huszárné már megint tátott szájjal mered a Bélára, hogy bír ez kijöveszteni a szájából ekkora baromságokat. De ugyanígy merednek szegény öregek is rájuk, hogy mik vannak. És nem ám csak a moziban. Végül Ákos papa tör ki felháborodottan.

- És nem lehet szólni a rendőrségnek?!

- Ó, jaj, bátyám, akkor tuti mindkettőnket megölnek.

- Meg?!

- Jól mondom, Ditke?

- Ha te mondod, Béla…

                                       O

 AZÉ A TEST, AKI MEGMŰVELI

 A csíz űrbéka konzervraktárában a NYESAD Birodalom parlamentjének plenáris ülése zajlik. A szó, mit ad isten, és mert véletlenek nincsenek, De Most Penész miniszterelnök pártelnök frakcióvezető úrnál időzik.

Balog Kázmér a lehető legtávolabbi sarokban ül, a hátát a helyiség fémszerű falának támasztva. És mind az öten megpróbálnak nem De Most Penész szónoklatára figyelni.

 Elnök Úr, tisztelt képviselőtársak!

Aki csak az ellenzéki véleményeket akarja meghallani, az most ugyancsak meglepődhet azon, hogy a patinás NYESAD HANGJA, a birodalom szóban terjesztett napilapja a szabad világ vezéreként emlegeti szerény személyemet, és ezért megválasztott az év emberének.

 Erősen felindult hangok a pfújjogástól és éljenzésig.

 Hogy éppen most és éppen jómagam mutatok-e irányt a világnak, erősen kérdéses, állítják önök, ellenzékiek, nyilván, hiszen ez a dolguk.

 Úgy van, nem úgy van, éljenzés és pfujjogás.

 Azt mondják önök: a jelölésben van egyfajta provokatív kihívás a félelemre alapozó populizmussal szemben. Mire alapozódik ez a félelem? Ama rémhírekre, hogy népességünk egyre csak fogy, és nem növekszik, arra, hogy baljós, földön túli hatalmak egyre csak elragadják testvéreinket, és ez ellen mi tehetetlenek vagyunk, mert nem tudjuk, miért történik, mikor történik és ki következik a legközelebb. Ezt állítják önök. Ezzel szemben mit gondolok én?

Hiszem, tudom, hogy születnek majd gyerekek! Hiszem és tudom, hogy szót fogunk majd érteni ama isteni entitásokkal, akik a szélsőket elragadják.

A NYESAD Birodalom már a közeli jövőben békét köt e hatalmas lényekkel, akik bennünket csak egy kilós kiszerelésű, pokoli ízű húskonzervnek néznek.

Nem! Azaz de! Mi be fogjuk nekik bizonyítani, hogy értelmes lények vagyunk. És ha ezt megtettük, többé nem kell félnünk tőlük. Hiszem és tudom, kedves barátaim, hogy értelmes lény értelmes lényt akarattal nem bánthat. Ez ellentmondana a tudatra ébredt élet szent törvényének. Ezzel szemben micsoda, tisztelt ellenzékiek, az önök fatalista pampogása nemzethalálról, balsorsról, kikerülhetetlen végzetről? Szánalmas gyengeség.

 Rövid, súlyos csend, amit egy borízű hang tör fel: meg a kurva anyádat.

Erre pfujjogás, úgy van, a tiédet, éljen.

 Uriam és hölgyeim! Ez a politikailag is inkorrekt, fatalista gondolkodás érezhetően gyengül ugyan, ám nem veszett ki teljesen, mint azt most is hallhatjuk ezekből a pfujjogásokból.  Kérdés ám, hogy van-e értelme az olyan ideológiai alapú vetélkedésnek, ami a nemzethalál vízióját állítja szembe az istenekben való pozitív gondolkodással. Nincs más dolgunk? Amikor a NYESAD Birodalom amúgy is nap mint nap komoly kihívásokkal szembesül? Mint ma? Amikor közénk dobtak egy ismeretlen hatalmat, aki azt állítja magáról, hogy ő nem más, mint Balog Kázmér táncművész?

De mi az, hogy Balog?

Hogy Kázmér?

És hogy táncművész?

És hogy öten van?

Nem ezeket a kérdéseket kéne megválaszolni úgy demokratikusan, mint tudományos szempontból?

 De! Minek? Le vele! Éljen!

 Az nyilvánvaló, hogy az átgondolatlan nyitottság éppúgy nem működik, mint az ezzel szemben receptként ajánlott bezárkózás. Míg az egyik elképzelés zászlóvivője az ellenzék ezekkel a minek, le vele bekiabálásokkal, én mégis azt javaslom, kérjük meg ezt az óriást, hogyha képes rá, ugyan adjon már a létezésére magyarázatot!

 Ne adjon! Úgy se tudja! Kérdezzük! Le vele! Éljen!

  Barátaim! Hiszen mi is egy Pokolból szabadultunk meg. Szinte egy időben ébredtünk tudatunkra. Van, aki azt állítja, nincs is Pokol, mi nem onnan jöttünk, és ez itt nem egy konzervraktár, hanem maga az Univerzum. Tehát és úgyszólván mi se tudunk létezésünk keletkezéséről, okáról és céljáról teljesen biztosat. Tehát ha az ott, aki Balog és Kázmér és Táncművész bármit is mesél magáról, abból mi csak tanulhatunk.

Ezért Balog! És Kázmér! És Táncművész! Kérünk, mondj magadról még valamit!

 És Balog Kázmér átnéz a konzervraktáron, és megbámulja a NYESAD Parlament plenáris ülésén tartózkodókat, és szól:

 - Szerintem azé a test, aki azt megműveli.

                                       O

 A MEGHÍVÁS

 Amire az intercity Győrbe ért, elkezdett vészesen villogni Ákos mama, alias Marika szeme, özv. Huszárné pedig úgy nagyjából és egészében megsemmisült annyira, hogy azt kívánta, bárcsak úgy ülhetne a Béla mellett, hogy különben nem látszik. Ám a láthatatlanság ritka adomány, és sosem akkor válik azzá az ember, amikor szeretné, hanem éppen ellenkezőleg, amikor nagyon is akarna látszani. Kelen úr viszont nem törődik már se a látszattal, se a valósággal, mivel Ákos bátyám tizennégy dobozos söréből immár tizenkettő elfogyott, így határozottan aktuáliss�� vált a probléma, hogy van-e a vonaton büfékocsi, és ha igen, merre kell elindulni, menetirányba, avagy fordítva. Meg kellett volna kérdezni a kalauzt, ugye, ám Tatabányán még nyolc sörük volt. Hát ki hitte volna, hogy nem lesz elég Répcelakig a tizennégy? Naná, azért nem elég, mert Ákos mama is kért egyet. Még szerencse, hogy a Ditke inkább ivott a szőke lónyálból, amit a hűtőből pakolt a nejlonszatyorba. De erős a gyanú, hogy nincsen, mármint büfé, mert akkor már csak végigcsörgött volna a szerelvényen egy fém bevásárló kocsival az utasellátós kolléga kávét, sört, ropit és chipset kínálva. Vagy le kéne ugorni Győrben a peronra, de az kockázat. Vagy beosztani a maradékot.  De bánja fene, amennyi van, az pont elég lesz, nem igaz?

Ákos bácsit sokkal jobban aggasztja ennek a kedves kis pöttöm férfinak a további sorsa. Ahogy szegényt belökték egy két súlycsoporttal nagyobb és tizenöt évvel fiatalabb vadállathoz a ketrecharcba. És majd belöknék megint, vagy bántják ezt a mimóza kis asszonyt, aki meg se mukkan egész úton, amilyen szemérmes, szelíd teremtés. Faggatja tehát legújabb, fiatal barátját őszinte aggodalommal.

- Na és van hol megbújnotok, Béla fiam?

- Mármint a gengszterek elől, Ákos bátyám?

- Hát!

- Egyelőre csak annyi, hogy eljutunk a határig, azt átballagunk osztrákba. Jól mondom, Ditke?

- Ez a terved, Béla.

- Na és ott aztán?

- Majd meglátjuk.

- És van pénzetek?

- Hát…az nem sok.

- Ejnye.

Ákos bácsi benyúl a szatyorba, kiveszi a három maradékból a két sört, szó nélkül nyújtja az egyiket Bélának. Bontanak, isznak. Ákos néni, alias Marika szeme most már tényleg villog. Ditke nem is mer ránézni. Még hogy a Béla válogatott kerettag volt az ezredfordulón könnyűsúlyú szumóban! Mért kell ezt az öregembert, pláne az Ákos tanár úr papáját ennyire hülyére venni? És hogy pláne az asszony már Komáromot elhagyva gyanakszik. Mért nem volt az Bélának elég, hogy amatőrben bokszolt és közben zsoké is volt. Meg hogy tizenhét nyelven tud szerelmet vallani és egy korsó sört kérni?

Ákos bácsi szomján meg se látszik, hogy egy órányi idő alatt ez már az ötödik söre. Meg pirkadattól a druida lakodalom alatt már legurított nyolcat. Csak sört, mivel a látomás miatt nem merte a pálinkát is a sörök közé keverni. De hogy azt a borzalmas menetet hogy hozta a Vágási úr össze?! A disznó hátán lovagló csirkével, a két lebegő polippal, a hatalmas csótánnyal és a lidérccel? Tényleg nagy varázsló lehet. Vagy hogy a búsba?

Na, mindegy. Az Ákosnak boldogsága legyen, csak az a fontos. Végre. Élénk kis leány lesz az a Veronika. Nem szép nagyon, de az is pont úgy jó. Bár lehet ám, hogy szép. Az ember lánya nem mutathat túl jól elrabolva, fához kötve, leitatva. Azért mégis fura egy szokása volt az a druidáknak, vagy kiknek. Nézett is volna ki a fejiből a Marika, ha ő is így rabolja el a háztól. Az biztos is, hogy be se engedték volna őket többé a templomba. Igaz, nem is mentek, amíg a tanácselnököket némely városban újra nem választották polgármesternek.

- Hanem tudod, mire gondolok én, Béluskám?

- Ákos, nem! – förmed tá a férjére Ákos mama.

- Mi az, hogy nem?

- Az, hogy nem!

- De azt se tudod, mit akarok kérdezni, mama!

- Hogyne tudnám?

- Dehogy tudod!

- Jó. Ha nem tudom, akkor is azt mondom, hogy nem!

- Hinnye, te! Látod, Béla! Ilyen egy asszony az én Marim!

Béla csak mosolyog. Ditke lopva Ákos mamára sandít. Az öreglány ajka szoros szigorban, engesztelhetetlenül. Hát…ő se fogja megengedni, hogy a Béla lelépjen a peronra gyorsan pár sörért. Mert ha próbálná is, pénzt azt nem ad erre neki. Nincs is. A kártyával meg nem lehet csak úgy ripsz-ropsz fizetni.

Kelen úr Ákos mamára csippent a szemével, mint aki érti ám a tréfát, érti ő, már hogyne értené, hiszen a humorfesztiválon is megyei elődöntős volt, és csak azért nem lépett tovább, mert edzőtáborba kellett vonulnia, készülni a pehelysúlyú szumó olimpiára .

- Na, mire tetszel gondolni, Ákos bátyám?

- Hát na. Hogy szálljatok le velünk.

- Ákos.

- Mi van, asszony?

- Tudtam, hogy erre gondoltál.

- Tudtad?

- Ismerlek.

- Na, ha tudtad, akkor jól tudtad. Béla! Mit szólsz?

- Szálljunk le?

- Hát! Maradtok vendégek nálunk kicsit.

- Kicsit?

- Hát! Úgyis csak ketten lennénk, Marika. Jó ez így. Jó?

- Jó…- legyint Ákos mama, innen már nagy égés lenne visszakozni.

- Akkor ezt megdumáltuk. Hát nálunk már csak nem keresnek azok a gengszterek, Béla? Ugye jó. hogy ezt kitaláltam?

- Ditke, mit szólsz?

- Na! Editke! Maga se mondjon nemet! Hát csak jobb lesz nálunk, mint valami ócska panzióban?

                                       O

 ÉS AZT TETSZETTÉL HALLANI, HOGY…?

 -Hát a feleségedet hol hagytad? – Mert hogy a polgári igen után anyós és veje tegeződnek, Klára mama kegyes engedélyével, sőt, szorgalmazására.  Az ember lánya sokkal nehezebben képes kifejteni az őszinte véleményét némely ügyben akkor, ha a vejét magázza. Mint például mindjárt erről a megalázóan bornírt druida lakodalomról az atom-részeg magdruidákkal kezdve a fához kötözött mennyasszonyon át egészen a kísérteties rémjárásig. Ám előtte még itt van ez a kérdés is. Se Veronika, se a kocsija.

- Felhívta a Vilmos őrnagy.

- És?

- Mert megint van egy rejtélyes hullánk Réten.

- És!

- És ez elég ok volt arra, hogy Veron átváltozzon Purlitz ’Rnővé.

- És te hagytad?

- Klára mama, ismered a lányodat.

- Körülbelül tizennégy éves koráig ringattam magam ebben az illúzióban- legyint nagyot Klára mama, Ákos meg elmosolyodik, de mindjárt le is törli a kunkort az ajka szegletéről, ahogy az anyós arcába néz.

- Hát…majd megjön, nem?- nyög fel kissé ijedten.

- És te hogy értél haza?

- Kirakott a Vágási Matyi.

- Az is nem volt iszonyat berúgva?

- Á, ő a titkos szertartás alatt a fészerben kialudta.

- Hát, tudod, Ákos, azért ez…

- De nem tudtam. Tényleg!

- Na jó. A fő, hogy a polgári esküvő megvan.

- Szerintem is.

- Apádékat meg felraktam a vonatra.

- Jó lett volna, ha keddig maradnak.

- Nekik volt sürgős- és ezt úgy mondja ám Klára mama, hogy meg se rebben a szeme. Hiába, egy igazán jó fogorvos jobban uralkodik az arcán, mint egy profi pókerjátékos. Azért a biztonság kedvéért elfordul Ákostól, megy be a konyhába.

- Melegítsek neked húslevest? – kérdezi közben.

- Á, azt hiszem, ledőlök egy kicsit.

- Belefáradtunk a leányrablásba, mi?

- Az még jó buli volt.

- Képzelem.

- Azt tetszettél hallani, hogy Ónagy Jenő eltüntette a chippandale fiút?

- El? Honnan hova?

- Az asztal közepéről Odaátra?

- Na, az tényleg jó buli lehetett…

 Egy frászt volt jó buli! Kérdeznék csak szegény Balog Kázmért, aki órák, vagy már napok óta ötödmagában önmagával vitatkozik, miközben a NYESAD Birodalom öntudatos konzervjei ettől egyre idegesebbek. Nem elég nekik De Most Penész elnök populista terrorja, aki populizmussal vádol meg mindenkit, aki őt populistának mondja? Nem elég, hogy naponta, kétnaponta megjelenik a csíz pribék, akik Bélafing névre hallgat, és elragad a konzerv- népből ötöt-hatot?

                                                o

 PŐRE LÉLEK, MI TESTET ÉREZ?

 Hartai úr sincs azóta jobb helyzetben, mint Balog Kázmér a csíz rabszolga űrhajó konzerv raktárába, Háromajtós Szerény úr a hullaházban. Bár neki megvan ama vigasza, hogy már nyilván találkozott az ikertestvérével az Örök Vadászmezőkön, akit, talán még emlékszünk rá, szilveszter éjszakáján szintén a villám csapott agyon. A Sátán transzformátor házában.

Ám Hartai úr még abban se biztos, hogy éppenséggel minemű lehet a regnáló egészségi állapota. Él még? Vagy megholt? Vagy mi van vele? Bizonytalanságának az oka, hogy határozottan élénk a testtudata, egyszerűbben fogalmazva a lelke még sajgó égési sebekkel rendelkező testtel rendelkezik. Csak nem elevenen hajíttatott le a Pokolba? Mint valami középkori főbűnös? Egy Don Juan? Vagy valami igazi sátáni eretnek? Vagy ez már a pőre lelke, ami testet érez? Így bűnhődik immár? No de melyik bugyorban? Hiszen ha őszinte akar lenni, de akkor is, ha nem, bizony a Pokol mindegyik bugyrába többször is megváltotta a jegyet, és mindet oda útra, csak semmi retúr. Nincs az a főbűn, annak mellékbűnei, és annak hajszálgyökérként szerteágazó hajtásai, amit el ne követett volna. Mért? Mért is? Mert kemény az élet, azért!

Mert vagy kicsi hal vagy, vagy nagy! Cápa vagy szardínia? Oroszlán vagy gazella? Tessék, lehet ám a szardíniák, és a gazellák pártjára állni, szenteskedve forgatni a gülü szemeinket. A tehetetleneknek. Az ostobáknak. A gyáváknak. A született lúzereknek, vagy akik burokban születtek, és már az őseik elkövettek annyi gazemberséget, hogy nincs szükségük a szép élethez semmi galádságra.

Na, akkor erről ennyit- szusszant nagyot Hartai úr, de ezt is megbánja. mert a tüdeje is megégett, néhány bordája is eltörött a kis geci Kelen csapásába.

Ki hitte volna ezt is? Mi? Hogy a kis kövér zsoké. Hát ezért merte az ellopni tőle a Turcsit. Tudván tudva, mert tudnia kellett, hogy az a T 34-es az új kedvence.

Hartai úr kivinnyogja, köhécseli magát. Amire kitisztul a kínok könnyeitől a tekintete, azt kell látnia, hogy már nincsen egyedül.

Egy másfél ember nagyságú, szárnyas patkány ül vele szemben. Gonosz szeme bíbor fényben csillog. Hartai úr a rettenetes látvány ellenére alig szarja össze magát az ijedtségtől. Igaza is van. Ugyan mi jöhet még? Mint a szívás az ítélet harsonáinak felzengéséig, és aztán ami még…

Hartai úgy dönt, hogy aki a kuplerájban úr, az legyen a Pokolban is úr, tehát nem hajlandó kimutatni a félelmét a gigászi szárnyas patkánytól, ezért a megszokott modora után kutatva szólítja meg.

- Na? Mi van, köcsög, mit bámulsz?

- Téged.

- Mi kéne?

- Azt fogom most eldönteni.

- A lelkem, mi?

- Az már az enyém.

- Tudod mi? Faszszopó.

- Ejnye.

- Ejnye? Mit ejnye?

- Ha még egy ilyet beszólsz, ráülök a szádra.

Hartai megpróbál fölényes és fenyegető pofát vágni. Félig-meddig se sikerül.

Végigméri a mitikus rágcsálót. A fejétől a farkáig megvan vagy négy méter.

(A farkától a fejéig is négy méter, tehát összesen nyolc méter, ahogy az örökzöld cirkuszos viccben az anakonda hosszát mérjük.) A súlya vagy százötven kiló.

Nem hiányozna az senki fiának, hogy ez a dög a száján trónoljon. Hartai úr úgy dönt, bölcsebb, ha hallgat.

A patkánykirály ezt jónéven veszi. A fejét oldalra döntve fürkészi a gengsztert.

Ezzel a méricskéléssel elvan egy darabig. Hartai keményen fegyelmezi magát, ne kezdjen el tekeregni ettől, mint valami napra került féreg, aki fölött felemelték a terméskövet.  

- Szóval mért is akartad megnyuvasztani a szolgámat?

- Kit?

- A bigámista zsokét.

- Nem tudtam, hogy a te embered.

- Ne lódíts, dehogy nem tudtad.

- Honnan a faszomból, bazmeg?

- Ejnye! – és a sátán mozdul, célzatosan megemeli a hátsóját, mint aki jelzi, mindjárt mi lesz. Hartai ezt látva magyarázkodik.

- Megcsaklizta a tankomat! Eladta ócskavasnak! Kinyírta egy testőrömet.

És most még egyet. Meg engem! Hát még szép, hogy egy kicsit meg akartam dorgálni, nem? És tényleg nem tudtam, hogy a te spanod.

- Nem a spanom! A szolgám!

- Az se volt ráírva.

Rövid csend áll be. A patkánykirály mérlegeli Hartai magyarázatát. Úgy tűnik, elfogadja.

- Na jó. Úgyse volt jó semmire.

- A zsokéd?

- Ő se.

- Mert nem tudtad, hogy egy kis lúzer geci?

- De.

- Hát akkor…

- Azon gondolkozz, van-e kedved még visszamenni egy kicsit.

- A Földre?

- Most is ott vagy.

- Úgy értem, az életbe.

- Ja, úgy, oda.

- Van hát!

- Fasza.

A patkány alakja változik. Gomolyogni kezd, aztán csak egy sötét árny, ami pulzálva tágul és szűkül, és füstöl és nyikorog és visít, és amikor a gomolygás lenyugszik, az ördög áll Hartai előtt a lehető legklasszikusabb alakjában: emberi test, szarvakkal a fején, kecskeszemek, tyúkmell, szőrös altest, patás lábak, és kétágú villás farok. A kezét nyújtja, abban egy disznóláb, vigyorog.

- Fogd meg! – Hartai átveszi a disznólábat, kissé értetlenül megbámulja.

- Mit csináljak ezzel?

– Itt a kezem, nem disznóláb, haha!

Hartai fogja a disznólábat, az Ördög meg úgy hahotázik, mintha tényleg valami fergeteges jó viccet mondott volna. És Hartai nem képes eldönteni, hogy ez a

kénkőszag�� seggarc rajta röhög, vagy tényleg ennyire infantilisan nagyon hülye.

Az első változatra tippel, és igaza van.

- Oké, mit csináljak vele?

- Mit tudom én? Amit akarsz. Tartsd meg, vagy dobd a francba, a tiéd.

Hartai a bunkó képébe vágná, de nem meri. Inkább nézegeti, forgatja.

Szépen megpucolta szőrtől, bőrtől, a körmök mellett a szutyoktól, akárki is volt a böllér. Igazi kocsonyának való darab. Viszi fel az életbe, dehogy fogja kidobni. Viszont mért is engedi őt vissza? Biztos nem ingyen. Majd pont a sátán lesz önzetlen ebben a cudar világban, mi?

- Na, lökjed, öreg, mit kérsz cserébe!

- Semmi olyat, amit eddig ne tettél volna meg.

                                          O

 BULVÁR TÖRTÉNÉS VAN!

 A Gazdag Kábel KHT. , Pista és Öreg zombik, valamint a Föld bolygóra látogató földön kívüliek kedvenc piros talicskája csakugyan ott parkol a Tokaji Borozó bejárata mellett, a szarvával diszkréten a falnak támasztva. A járőrök Skodája pedig, akik a talicskát megtalálták, a borozótól úgy harminc, ötven méternyire bújnak meg egy öreg Ford furgon takarásában. Már amennyire egy nino-lámpás rendőrautó el tud bújni bárhol is, pláne fényes nappal.

Vilmos őrnagy és Purlitz  ’Rnő ballagnak el a Skoda mellett. A rendőrök alaposan megbámulják a koszlott mennyasszonyi ruhában bóklászó oknyomozót, a sajátos küllemű mirtuszkoszorúval a fején.

Vilmos megáll mellettük, behajol az ablakon, ám a hölgy küllemét nem kommentálja, csak kérdez.

- Mi a helyzet, tizedes?

- Öten voltak bent, meg a kocsmáros.

- De maguk nem mentek be?

- Csak egy pillanatra benéztünk.

- És aztán?

- Még ketten mentek be.

- És ki?

- Majd ha esti misére harangoznak, főnök.

Vilmos biccent. No igen. Húsvét szombati sonkaevésre rendes alkesz csak hazatér, már amíg van neki családja, ugye. Mert ha már nincs, akkor harangozhatnak, nincs hová siessen. Nincs mese, nincs mise.

A borozóban csakugyan heten ácsorognak szótlanul.  Babos úr egy ivópultnál Kertaival, de ők is inkább maguk elé merednek, talán a nagyfröccsüket faggatva, hol ronthatták el. És ha már sikerült elrontani, hol van az életükben az a pont, ahol még jó volt, ahová visszautaznának az időben, és onnan megint előre, egy merőben újat, vagy egy kicsit mást kezdeni.

A NŐ!

Akit anya szült és férfi, az mindig oda lyukad csak ki.

Vagy ha nő.

Purlitz ’R. most is némi feltűnést kelt, midőn Vilmos őrnaggyal belépnek a szentéj ajtaján. Ám Ignác csapos Vilmos láttán is megrökönyödik. Hiszen korán reggel engedték ki a kapitányság tömlöcéből.

- Mi van, őrnagy úr? Valamit bent felejtettem?

- Gondolja, hogy hoznám maga után?

- Mért ne? A haverom, nem?

- Ennyire talán nem.

- Akkor? Letartóztat?

- Á, még elkezdene rászokni.

- Nem szeretnék. A kisasszony de elegáns!

- Már asszony vagyok.

- Ja! Tényleg. Gratulálok, Veronika.

- Én is! – kiált oda nekik Babos úr, így a törzsvendégek közül többen is felmordulnak. Veronika hálásan mosolyog.

- Köszönöm! Köszi!

És akkor próba-szerencse alapon Vilmos úgy dönt, egyszerűen és egyenesen felteszi a kérdést.

-Uraim! Nem tudja valaki véletlenül, hogyan került ide az a talicska?

És akkor most az egyszer ez beválik, mert Kertai úr felnéz a nagyfröccséből, és rekedt hangon odaszól.

- Az enyém!

- A magáé?

- Mért? Tilos a falnak támasztani?

Vilmos őrnagy szája enyhén tátva. De Purlitz ’Rnőé is. Ignác csapos és a bennszülött alkeszok figyelme is odafordul, mert valami feszültség érződik, itt valami készül. Vilmos és Veronika összenéznek, magukban egyeztetik Takács úr tanúvallomását. Hát mondjuk Kertai UHU annyira nem alacsony, és nem is kövér, bár mostanában mintha visszahízott volna néhány kilót, amióta az ufo- rabságból jómaga is élve szabadult. Viszont az arca! Éppen a jobb fülcimpánál! Ott bizony egy ordenáré nagy ragtapasz éktelenkedik.

- Nem arról van szó, Kertai úr- töri meg Purlitz ’Rnő a hosszúra nyúló csendet.

- Nem arról miről? – az ex. gondnok és a H’aka kirúgott portása hangja kifejezetten agresszív.  Az őrnagy válaszol Veronika helyett.

- Arról inkább, hogy hol találta.

- Mit?

- A talicskát, ember, arról van szó.

- Mi van?!

- Mi az, hogy mi van?!

- Maga ne beszéljen velem ilyen hangon, he!

- UHU-bátyó, nyugodj le- teszi Babos úr a kezét Kertai karjára, de az lerázza magáról szinte érthetetlen dührohamában.  Vilmos nagy levegőt vesz, a maga részéről nem folytatná az üvöltözést.

- Drága uram. Én csak udvariasan érdeklődnék, hol találta azt a talicskát.

- Mért érdekli?

- Mert..fontos lenne tudnom.

- Mindig is az enyém volt.

- A magáé?

- Mért? Nem lehet egy talicskám? Már az se? Mégis, mi a fasz? Az lehet?

- Kertai! Hölgy van a kocsmában!- avatkozik be Ignác csapos, és valószínűleg Veronika női érzékenységét óvná ezzel.

- Leszarom! – Hát nem. Ez nem a Kertai úr. Ez a hangnem, pláne egy nő jelenlétében, nem az ő stílusa. Vilmos közelebb lép hozzá, van benne valami fenyegető. Veronika mögötte marad.

- Azt akarja mondani, hogy a kinti talicska már ma korán hajnalban is önnél volt, uram?

- Az enyém hát!

- Mert ki a picsánál lett volna?

- Ez biztos?

- Nem hagyna nekem békét? Babos úr! Hívjon meg egy fröccsre!

- Máris, kérem, csak adjon hozzá kölcsön kétszáz forintot.

- Ignác! Adjon ennek két nagyfröccsöt!- szól át Kertai a csaposnak.

- Kertai úr, várjon azzal a rendeléssel!

- Mert?

- Attól tartok, gyilkosság vádjával letartóztatom.

Hát így robban a bomba. Kertai urat annyira meghökkenti a vád, hogy minden agresszivitás elpárolog belőle tőle. Vilmos meg persze nem hajlandó a jelenlévőknek semmit megmagyarázni. Kikíséri a döbbenettől merev Kertait, beülteti a járőrök Skodájába, vigyék. Aztán visszaballag a piros talicskához, és nem mozdul addig, amíg meg nem érkeznek a helyszínelők. Veronika meg ébreszti Operatőr Barna Jánost, ne dögöljön egész nap, vége a lagzinak, kapja a kamerát és rongyoljon, mert bulvár történés van.

                                       o

 ELJÖTT AZ IDŐ! ÚJRA!

 Húsvét hétfő hajnalban Bedeő atya úgy ébred, hogy ismét megvilágosult.

És nem ám álmában, mintha a tudatalattija üzent volna megint valami, a jövőjét meghatározni kívánó izgágaságot, netán egzaltált elragadtatás formájában, hanem kristálytiszta gondolatként.

Ez pedig úgy történt, hogy először is hihetetlenül kipihenten ébredt, pedig majdnem éjjel egy volt, amikor a kislámpát lekacsolta. Másodszor, és talán a pihentségéből következően mélységes béke honolt a lelkében. Ebből csöndes, ám annál boldogítóbb jókedve támadt. Mégis szép az élet? Noha pogányok dúlják a csalitost, pokoli lények kószálnak az erdőben, a Réten tobzódik a hitetlenség, a törtetés, az önzés, a gőg, a hazudozás, és az isten nevének sokszori, a nemi szervével együtt történő káromló megemlítése. Mégis szép.

De mért szép?

Kérdezte magában Bedeő atya, midőn az arcát fürkészte a fürdőszoba tükrében, borotválkozás közben. Mert szép. És kész. Ennyire egyszerű a válasz. Élni jó. Csak az istenben való hited és az egészséged meglegyen. A többi talmi, nem számít.

És akkor Bedeő atya azon tűnődött, örvendetes irányba megváltozott kedélyéhez képest érdemes-e megváltoztatni az aznapi ünnepi misékre tervezett beszédeit. A tematikát semmiképpen nem, hiszen az adott: Krisztus feltámadott. A részletek meg úgyis alakulnak, ha kitart a békés jókedve egészen estig.

De miért is ne tartana ki?

Hiszen ez is csak önfegyelem kérdése.

Lám, Isten fiában is micsoda béke honolt. Talán mindvégig? És amikor elárulták? Megtagadták? A kereszten? És az milyen lehetett, feltámadni a már egyszer meghalt testben. Tiszta horror.

De mi értelme is volt feltámadni? Kellett a bizonyíték? A csoda a népnek?

Hogy a Fiú utolsó kinyilatkoztatásával előkészítse a Szentlélek belépőjét a…?

Na és akkor.

Megállt Bedeő atya kezében a borotva. Arcának bal fele már sima, akár a baba popsija, a jobbja viszont merő fehér hab.

A Szentlélek nyilatkozik itt a Réten, hé!

Most a Hegyit Beszélő Gyermekkel, meg a Hegyit Beszélő Hubával közvetlenül. Azelőtt pedig a Szent Ladával közvetve, a szeretet és béke kasznija üzenetével. Hát persze!

Nem a pogány mágia ébredt itt fel!

Hanem maga az Úr nyilatkozik meg a számukra.

Bedeő atya döbbenten bámul a tükörbe, de persze nem azt látja, ami tükröződik, a félig megborotvált orcája, hanem a tükör által homályosan, aztán egyre világosabban az igazságot!

Hogy nem jött rá eddig?

Na, ez viszont már elég jelentős belátás, mi több, megvilágosodás ahhoz, hogy a tervezett beszédeit átalakítsa. Sietve fejezte be a borotválkozást. Rohant a dolgozó szobába. Lám, mennyivel könnyebb így, hogy végre érti, mi miért történik. Nem az a kisgyerek beteg, nem annak az alkoholista szeszkazánnak van különös agylágyulása, az Úr üzen a Hegyi beszéddel világosan.

Eljött az idő. Újra!

                                       O

 ÉS MI LESZ VELED, DEZSŐ?

 Igen, eljött az idő újra. Hogy Jutka a fészert kitakarítsa. Mármint azt az építményt, az udvariasság okából ne nevezzük tákolmánynak, ami a víkendház helyén áll a Vágási telken immár több mint egy éve. Pedig arról volt szó, hogy csak ideiglenesen épül fel, maximum addig, amíg a Pántlikás Lada projekt, avagy a Kelet-Nyugati Sámánközpont és Turistaház a Vérfarkas szurdokban el nem készül. Megépült. És azóta üresen áll, amióta Erőss Jonatán adóellenőri minőségében a jelentését leadta. Hogy mi lesz gyönyörű létesítménnyel, no meg Béla főmérnök-igazgató úrral, azt pontosan még az ügyész se tudhatja…

De az legyen az ő gondjuk. Jutkáé az, hogy nem emberi mennyiségű és minőségű szutyok van a fészerben, a telken és a környékén. Talán nem is lesz elég a két tekercs ötven literes szemetes zacskó, és az elszállításukhoz Alma és János lerobbant furgonja, hanem egy négy köbméteres konténer kéne ide. És vagy két tucat lelkes napszámos két napra. Önkéntes, zöldszívű jelentkező. Mondjuk magdruida? De nem!

Azok bezzeg mind felszívódtak vasárnap reggelre, amire az utolsó sör, az utolsó liter bor és csepp pálinka is elfogyott, úgy szakrálisan mint tényleg.

Márpedig több druida esküvő itt nem lesz! Ezt Jutka, mint harminchetedik éve elrablott asszony, biztosra ígérheti. És ebben nincs alku. És hol van ilyenkor a nagy bölcs, a hatalmas mágus, a Kelet-Nyugati fősámán? Naná, hogy lent horkol a Pántlikás Ladában. És Matyi? Boglárka?  Ne már, hogy neki kell itt mindent…

De nem is ez az egyetlen probléma.

Hanem a Dezső.

Igen, a disznó. Mind a százötven kilójával. Bár mostanra már biztos nincs annyi, amennyit ez bóklászik, jön-megy, fontoskodik a Csalitosban, az erdőben, meg itt, a Rozmaring utcában, a szomszédok és a környék kutyái egyre hangosabb méltatlankodására.

Mert az oké, hogy a csirke lakjon itt. Az elkapirgál, és egy csirke nem csinál

kupit. Ahogy egy fecske tavaszt. Jutka felöl a Csirke maradhat. De mi legyen Dezsővel, tényleg? Vissza nem vihetik. Különben is ki van fizetve. Le nem vághatják. Hiszen már neve van. És akin egyszer már az istenek megkegyelmeztek, ugye… Ki venné magára a szerelem kelta isteneinek haragját, hogy az áldozati disznójuk a puszta létezést átmeneti formában pörkölt, rántott hús, sonka, kolbász és hurka formájában folytassa?

Lakjon Dezső is itt?

Na ne! Azt különben is tiltja a rendelet. Jutka legalábbis úgy tudja, hogy haszonállat tartása a víkendházas városi negyedben tilos. Egy csirke még nem haszonállat, hanem szolid extravagancia. Mint a házi görény, vagy a vietnámi apró malac. No de Dezső?

Hát nem!

Jutka úgy dönt, addig hozzá se kezd a takarításhoz, amíg a család minden tagja elő nem kerül, munkára nem kész, plusz még legalább három magdruida, akik a környéket összezabálták, itták, hugyozták és szarták, úgy istenes mértékben és szakrálisan. És amíg Vágási Ferenc úr nem vázol fel egy megnyugtatónak tűnő megoldást Dezső további sorsát illetően.

[tartsdmegazaprot]

Elnök büfé mindörökre, és nem csak azért mert ultrakedves apa-fia csinálja, olyan igazi regivagasu vendéglátó szeretettel - és meg mert ilyen csabosan nez ki :p - hanem mert olyan finom, szinhus füstölt sonka van a hentestokanyban, amit csak tényleg tiszta szívű helyeken láttam eddig (azaz mamanal és tatánál) 🫠

[tartsdmegazaprot]

mindörökké Elnök büfé - húsvéti dekoráció edition 🐥❤️‍🔥

[otthonzulles]

pornográfia!!!

Elnök büfé mindörökre, és nem csak azért mert ultrakedves apa-fia csinálja, olyan igazi regivagasu vendéglátó szeretettel - és meg mert ilyen csabosan nez ki :p - hanem mert olyan finom, szinhus füstölt sonka van a hentestokanyban, amit csak tényleg tiszta szívű helyeken láttam eddig (azaz mamanal és tatánál) 🫠