#előolvasás | Explore Tumblr posts and blogs

nemesis-eris · 3 years ago

Text

Gyógyír a szívnek - Második fejezet

Első fejezet: https://nemesis-eris.tumblr.com/post/658234496383139840/gy%C3%B3gy%C3%ADr-a-sz%C3%ADvnek-els%C5%91-fejezet

A klónhábórúk idején, miközben a Köztársaság orvosaként dolgozol, váratlan hírt kapsz, miszerint kineveztek téged a 99-es Klón Haderő állandó harctéri orvosának. Ezzel semmi probléma nem lett volna, azonban a csapat mesterlövésze hamar nyilv��nvalóvá teszi, hogy mennyire megvet téged az első pillanattól fogva. Bár talán idővel - és némi kezeléssel - Crosshair hajlandó lesz megnyitni feléd a szívét és szeretni téged.

Fejezet tartalma röviden: Az út a csatlakozási pontig gyorsan kellemetlenné válik, amikor megprópálsz megismerkedni a klónokkal, akikkel dolgozni fogsz. Crosshair egyértelművé teszi, hogy nem áll szándékában egyhamar a barátoddá válni.

Figyelmeztetés: nincs különösebb figyelmeztetés, haborúra/csatára való utalás, Crosshair goromba, Echo igazán aranyos, hosszadalmas kibontakozás, előolvasás nincs

Párosítás: Crosshair x orvos olvasó

Szerző megjegyzése: Ebben a fejezetben sok interakció lesz a Bad Batch és az olvasó között. Annak ellenére, hogy a történet középpontjában Crosshair és az olvasó kapcsolata áll, nem akarom a többieket is mellőzni. Azt is meg akarom mutatni, hogy milyen nehézkes a kezdet. Bizton állíthatom, hogy a doki és Crosshair nem tekintik egymást barátoknak. Remélem élvezni fogod!

Egyéb megjegyzés:

A történet eredeti címe: Medicine for the Heart

Irója: @reluctant-mandalore

Fordította: én

Az író művei elérhetőek az AO3-on is. (https://archiveofourown.org/users/ReluctantMandalore) Természetesen kértem és kaptam engedélyt, tehát a fordításom abszolút jóváhagyást élvez.

A szállítóhajó fedélzetén halálos csönd uralkodott, ahogy ott álltatok a halvány fények megvilágításában. Az egyetlen hang, amit hallani lehetett, mindössze a hajó dübörgő motorja volt, illetve a felszereléseké, amit magatokkal vittetek. Mindent megtettél, hogy figyelmen kívül hagy azokat a leplezetlen pillantásokat, amelyeket a melletted álló klónok küldtek feléd. Kíváncsi tekintetük - és nyilvánvaló, de fel nem tett kérdéseik - arra késztettek, hogy még szorosabban markold a fölötted lévő kapaszkodó fogantyút.

Korábban, miután a többiek visszatértek, Hunternek lehetősége nyílt mindenkit bemutatni neked. Mindannyian meglehetősen barátságosnak tűntek – egy különc társasághoz mérten, persze – és a mesterlövész kivételével nyitottnak látszottak a veled való közös munkára. A megismerkedésetek óta azonban kínos csönd honolt a hajó belsejében és minél jobban szétterült a bizonytalanság felhője, annál jobban fokozta benned a kellemetlen és nyugtalan érzést.

Azon gondolkodtál, hogy mondanod kellene-e valamit. Esetleg beszélgetést kezdeményezhetnél velük és megpróbálhatnád jobban megismerni őket. Végül is, mostantól együtt fogsz dolgozni velük, így hát a megismerésük ésszerű dolog lenne. Amikor azonban végignéztél rajtuk, nem tudtad nem észrevenni, hogy mennyire nyugodtnak tűnnek a körülmények fényében is.

A tökéletes ellentéteid voltak ebben a pillanatban – nyugodtak és összeszedettek – mintha a csönd inkább a barátjuk lenne, semmint az ellenségük. Mindannyian tökéletesen elégedettnek tűntek az őket körülölelő némasággal és ez a látvány önmagában elégnek bizonyult ahhoz, hogy megakadályozzon téged abban, hogy bármit is mondj. Éppen ezért inkább úgy döntöttél, hogy befogod a szád és megtartod a mondandódat magadnak, nem akarva megfosztani őket az értékes idejüktől, amijük maradt, mielőtt még a küldetés hivatalosan elkezdődne.

Crosshair volt ebben a tekintetben az egyetlen különc a csoportban. Míg a többiek többnyire maguk elé meredtek, ő teljesen rád fókuszált, ahogy fenyegető testtartással állt veled szemközt. A tekintete, ahogy bámult rád miközben a fogpiszkálóját rágta, pontosan ugyanazt tükrözte, amit korábban is. Mély, barna szeme bosszúságot fejezett ki és még a legcsekélyebb pillanatra sem hagyott magadra. Mintha csak a gúnyolásod lett volna a mogorva nézése egyetlen célja.

Megpróbáltál nem tudomást venni róla, de hamarosan azon kaptad magad, hogy visszabámulsz rá. A szemed arra az egy fadarabra fókuszált, ami rendíthetetlenül vándorolt a szájában. Ugyanaz volt, mint korábban. Ugyanaz az átkozott fogpiszkáló, ami miatt eltűnődtél, hogy vajon a megszállottja-e. Egyszerre találtad bosszantónak és vonzónak. A mód, ahogy az a fogvájó hozzátett a megjelenéséhez, arra késztetett, hogy ingerülten összevond a szemöldöködet.

Ami pedig még ennél is rosszabb volt, hogy úgy tűnt gondolatolvasó, mert kiszedte a fogpiszkálót a szájából. A beszállás óta ez volt az első alkalom, amit láttál. Gúnyosan felhúzta a szemöldökét mielőtt feléd pöccintette, hogy aztán azelőtt a földre essen, hogy hozzád érhetett volna. A mozdulat hirtelensége miatt kissé elhátráltál tőle. A reakciód látványa kaján nevetést váltott ki belőle – belőled pedig egy fintort – miközben elővett egy másik vékony fadarabot az övén lévő kis tokból.

Semmi értelme nem volt annak, hogy megpróbált megijeszteni téged, és a véleményed szerint ez nem volt több, mint egy egyébként jó fogpiszkáló elpazarolása. Azonban úgy festett, hogy ő mindezzel nem törődik és az az átható pillantás, amit felé küldtél, a jelek szerint csak még jobban mulattatta. Látszott, hogy jól szórakozik, miközben téged bosszant; kötekedett és gúnyolódott, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb számára. Mindezt anélkül, hogy bemutatott, vagy mondott volna akár egy szót is. Véleményed szerint túl büszke volt hozzá. Valóban túl büszke.

- Már dolgozott korábban a harctéren az 501-esekkel. Igaz?

Annyira a mesterlövészre koncentráltál, hogy beletelt egy pillanatba mire rájöttél, hogy Echo hozzád beszél. A kérdés olyan hirtelen jött, hogy majdnem ugrottál egyet. Nem voltál benne biztos, hogy észrevette-e a meglepődést – vagy, hogy az feltűnt-e neki egyáltalán, hogy a testvére veled kötekedik - amit kiváltott belőled. Egyszerűen csak egy apró mosoly jelent meg az arcán, amikor felé fordultál. A gesztus meglehetősen kedves és megnyugtató volt, te pedig abban a pillanatban megkönnyebbültél.

- Igen, dolgoztam. – A hangodban némi meglepettség csendült, miközben a tőled telhető legjobban igyekeztél, hogy ignoráld a lövészt, aki még a korábbinál is mogorvább tekintettel nézett titeket. Nyilvánvalóan nem tetszett neki, hogy a figyelmed más felé irányult, és abban a pillanatban erősen emlékeztetett téged egy loth macskára, aki nem kapta meg a neki kijáró törődést. – Igazából jó párszor.

Echo válaszul csak hümmögött.

– Ahogy gondoltam. Tudtam, hogy ismerem valahonnan.

Általában a bázison tartózkodtál, hogy az orvosi szárnyban dolgozz, de voltak olyan esetek, amikor véletlenszerűen – és ideiglenesen – kirendeltek harctéri orvosi munkára. Ezen alkalmakkor sokszor dolgoztál együtt az 501-esekkel, azonban ez még mindig nem tűnt elég oknak arra, hogy bárkinek is ismerős legyél. Végtére is csak egy voltál a sok harctéri orvos közül és nem is voltál mindig melléjük rendelve. Legalábbis te így gondoltad. Most azonban úgy tűnt, hogy ismertebb voltál közöttük, mint eredetileg hitted.

Nem tudtad megmagyarázni, de Echo is ismerősnek tűnt neked.

- Echo is közéjük tartozott. – Magyarázta Hunter egy biccentéssel a másik férfi felé, ahogy becsatlakozott a beszélgetésbe. – Nem túl régóta van velünk.

Mindez gyorsan tisztázta a dolgot és ennek fényében hamar rájöttél, hogy miért volt olyan ismerős. Hát persze! Minden klónnak ugyanolyan az arca – és bizonyos értelemben valamennyire hasonlítottak is – de tagadhatatlan, hogy mindegyiküknek egyedülálló személyisége volt. Hiába rendelkezett mindegyikük ugyanazzal az ábrázattal, mégse volt két egyforma, és ezt hamar megtanultad, amikor velük dolgoztál.

Most már emlékeztél rá, de meglehetősen homályosan. Teljesen másképp nézett ki, mint ahogy az emlékeidben élt, de nem vett sok időt igénybe, hogy összerakd a darabokat.

Amikor utoljára láttad Echot, eléggé élénk volt és úgy tűnt kiváló formában van. Azonban most meglehetősen betegesen nézett ki – ez volt leginkább az oka, hogy alig ismerted fel – és, mint a csapat orvosa, tudtad, hogy később ennek az okát meg kell kérdezned tőle. Sajnos még nem volt lehetőséged megnézni az egészségügyi nyilvántartásukat, így az olyan dolgok, mint az egészségi állapotuk, mind ismeretlenek voltak előtted. Információk, amik nélkül nem szerettél harcba menni, de a mai nap alkalmával nem volt más választásod.

- Jah! Most már velünk ragadt! Nem igaz, pajtás? – Csatlakozott Wrecker is a beszélgetéshez, te pedig boldogságot éreztél, hogy még valaki társalog veled. Figyelted, ahogy a nagyobb klón, mielőtt felnevetett volna, a vállával durván meglökte Echoét, mire a másik férfi megbotlott és a homlokát ráncolva dörzsölte a karját.

Egy rövid pillanatra a két klón civakodni kezdett egymással, majd Wrecker kirobbanó nevetése töltötte be a helyiséget, egy másodperc alatt felváltva a csöndet. Echo csak összevonta a szemöldökét és mindet megtett, hogy megvédje magát a nagydarab ember kötekedésétől. Sajnos úgy tűnt, hogy gyorsan elveszíti ezt a harcot.

Hunter természetesen megpróbált közbeavatkozni és leállítani kettőjüket, de a kísérlet nem ért el eredményt. Úgy tűnt Techet viszont a legkevésbé sem érdekli, hogy mit csinálnak a testvérei és inkább tovább dolgozott az adattábláján. Arra jutottál, hogy később rá kell kérdezned, mert nagyon izgatottnak tűnt, amiatt amit csinált, bármi is legyen az.

Crosshair természetesen csak mogorva tekintettel nézett rád és ez volt az a pillanat, amikor rájöttél, hogy már nem is vársz tőle mást. Úgy tűnt ez az egyetlen arckifejezés, amire képes.

- Igen, Wrecker, igazad van. – Echo végül legyőzötten sóhajtott. Nyilvánvalóan rájött, hogy nem fogja megnyerni a vitát a nagyobb klónnal szemben, bár ettől függetlenül még mindig mosolygott rá. – Itt ragadtam veletek, fiúk. Milyen jó nekem, igaz?

Úgy tűnt, mintha az utolsó részt neked címezte volna egy apró és kedves mosolyt küldve feléd. Egy, az övéhez illő ragyogó mosoly jelent meg az arcodon, ahogy válaszoltál neki.

– Igen, valóban.

- Hé, hé! Ne csinálj úgy, mintha nem kedvelnél minket! – reagált Wrecker egy fintor kíséretében. – A végén még rosszat fog gondolni rólunk a doki.

Hunter vidám hümmögéssel reagált és tréfás árnyalattal a hangjában megszólalt.

– Igen, Echo, ne akard elijeszteni az új harctéri dokinkat.

- Talán ezúttal jó lenne elijeszteni. – morogta Crosshair, de látszólag mindössze ahhoz elég hangosan, hogy te halld. A szúrós tekintet, amivel rád bámult, hamar egyértelművé tette, hogy kizárólag neked címezte. Szinte sértetten meredt rád. Talán az bosszantotta fel ennyire, hogy a testvérei ilyen hamar megkedveltek téged. Ha nem tartottad volna gorombának, akkor valószínűleg nagyon aranyosnak mondtad volna az arckifejezését.

- Sajnos ennél több kell ahhoz, hogy megijesszen. – Válaszoltad leginkább a mesterlövésznek címezve, bár úgy tűnt, hogy egyébként is csak egyedül ő hallotta.

A többiek eközben egymással beszélgettek és hirtelen úgy érezted, hogy nem tartozol ide. Wrecker még mindig úgy piszkálta Echot, mintha nem lenne holnap. Hunter Techel kezdte el megbeszélni a küldetés részleteit, azonban onnan ahol álltál, hiába próbáltad, nem sokat értettél belőle. Annál több információt vesztettél el, minél jobban igyekeztél odafigyelni.

Crosshair láthatóan észrevette az igyekezetedet, hogy megtaláld a helyed közöttük – persze, hogy feltűnt neki - és ahelyett, hogy segített volna, csak lesajnálóan horkantott egyet. A vigyor árnyéka, ami az arcán ült, csak még nyilvánvalóbban elhatárolt tőlük. Legalább most már tudtad, hogy más arckifejezésre is képes, bár a legkevésbé sem nevezted volna rendes mosolynak.

- Jó volt hozzánk. – Folytatta Echo a beszélgetést, miután sikerült elérnie, hogy Wrecker egy pillanatra békén hagyja, bár még mindig vetett pár éles pillantást a nagyobb férfira, mivel az még mindig megbökte párszor az oldalát. – Emlékszem, Kix nem tudta abbahagyni az áradozást és Fives is úgy gondolta, hogy maga a legkedvesebb.

Ahogy beszélt, nem tudtad nem hallani a szomorúságot a hangjában. Különösen Fives említésekor. Fájt a szíved miatta és azon tűnődtél, mi történhetett pontosan, ami miatt ilyen lehangoltnak tűnt, de nem kérdezted meg tőle, mivel úgy érezted, hogy nincs jogod hozzá.

- Sose gondoltam, hogy ilyen mély benyomást hagytam.

- Pedig tette! Akár hiszi, akár nem. A többiek is nagyon kedvelték az 501-esek közül. – mondta, miközben az arcán felragyogott egy mosoly, ahogy a testvéreiről beszélt, bár a következő szavakat már csak félénken tette hozzá. – És persze… én is. Mindig is úgy gondoltam, hogy csodálatos.

- Ebben az esetben bóknak veszem. – Rámosolyogtál és ő visszavigyorgott rád.

- Jól teszi! Maga csodálatos, doktor. – Válaszolta izgatottan, és nem lehetett nem észrevenni, hogy Echo mennyire szeret beszélni, amikor lehetősége nyílik rá. - Hogy őszinte legyek, néhányunk annyira kedvelte, hogy megpróbáltuk meggyőzni Rex kapitányt, hogy kérje meg magát, hogy végleg maradjon velünk.

Felkuncogtál és Echo csöndesen csatlakozott hozzád.

– Ez tényleg nagyon kedves volt maguktól, fiúk. Megtisztelő. Igazán.

A gondolat persze kedves volt, és rájöttél, hogy nincs szíved elmondani neki, hogyha Rex kapitány úgy tesz, ahogy kívánták, akkor valószínűleg elutasítottad volna a kérést. Az igazat megvallva nem bántad, hogy időnként harctéri orvosként is dolgoznod kell, de sokkal jobban szerettél az orvosi osztályokon dolgozni, a bázison.

Természetesen most egy időre a 99-es Klón Haderő harctéri orvosa lettél és csak másodlagosan tevékenykedhetsz a bázison, mivel a dolgok egyértelműen megváltoztak. Bár valójában nem igazán volt választási lehetőséged a kérdésben.

- Rex kapitánnyal és az embereivel mindig öröm együtt dolgozni. - folytattad egy pillanat múlva tiszta szívből. Végül is igaz volt; az 501-esekkel dolgozni olykor félelmetes volt, de mindig könnyű. Jó katonák voltak és jó emberek. - Örülök, hogy újra együtt dolgozhatok eggyel közülük.

Echo határozottan meglepődött azon, amit mondtál és szégyenlősen elfordult. Újabb apró mosoly jelent meg az ajkán és igyekezett a korábbi hangon válaszolni.

- Oh nem, enyém a megtiszteltetés, doktor...

- Echo, hagyd már abba a flörtölést a dokival. - a mesterlövész jeges hangja éles pengeként vágta ketté a beszélgetést. A megszólított mosolya rögtön lehervadt a mondat hallatán és a többieket is arra késztette, hogy felé forduljanak. Amikor láttad Echo arcáról eltűnni a mosolyt és helyette azt, hogy összeráncolja a homlokát, fellobbant benned a harag. A heves pillantás, amit a mesterlövész felé küldtél leginkább haragról árulkodott, bár úgy tűnt, mindez a legkevésbé sem gyakorolt rá hatást. - Ez egyszerűen gyomorforgató, és ha tovább kell hallgatnom, vissza fog jönni a reggelim.

- Oh, ho, ho! Crosshair, úgy gondolod, hogy Echonak tetszik a doktor? - Wrecker szélesen elvigyorodott, majd felnevetett, ami Echot arra késztette, hogy rémült döbbenettel nézzen rá, majd felé fordulva igyekezzen megvédeni magát, hogy ő mindössze csak barátságos próbált lenni. Ez viszont a legkevésbé sem tántorította el a másik férfit a kötekedéstől. - Ne hibáztasd magad, amiért flörtölsz vele, Echo. A doktor nagyon csinos.

Érezted, ahogy az arcodat elöntő pír égeti a bőröd a nagydarab ember szavai hallatán és gyorsan elfordítottad a fejed, de még éppen láttad, ahogy Wrecker tekintete végigsiklik rajtad. Csak egy pillanat volt és másodperceken belül vissza is fordult Echo felé, hogy tovább piszkálja. Eleinte azt hitted mindezt csak képzelődted, amikor újra ránéztél, azonban a mesterlövész homlokán megjelenő mély ráncok csak megerősítettek abban, hogy mindketten ugyanazt láttátok. A tekintetében megjelenő undor csak még fojtogatóbbá tette a szégyent, amit el kellett viselned.

Ugyanakkor be kellett ismerned magadnak, vicces volt látni, hogy a mogorva férfi ennyire elborzadt. Megszolgálta azzal, ahogyan viselkedett veled, és amit a testvéreinek mondott.

- Nem flörtölök!

- Valóban ezt mondtad. - tette hozzá Tech hirtelen, miközben megigazította a védőszemüvegét. - Nincs ebben semmi szégyellnivaló, Echo. A flört egy természetes válasz arra, amikor olyan személy társaságában vagy, akit vonzónak találsz.

- Ugh… Tech, ne bíztasd! – zúgolódott Crosshair.

Tech zavartan billentette félre a fejét a másik megjegyzésére. Összevonta a szemöldökét miközben szemügyre vette a mesterlövészt. Úgy tűnt azon a véleményen van, hogy valami nincs rendben vele, de őszintén szólva, ezt te is meg tudta volna mondani neki.

- Mondtam, hogy nem flörtölök vele! - vágott közbe Echo ismét. Indulatosan nézett a többiekre és nem hagyott nekik lehetőséget a védekezésre a szavaival szemben. - Csak beszélgetést kezdeményeztem, mivel láthatóan ez egyikőtöknek sem állt szándékában.

A többiek majdhogynem meglepetten néztek rá, de a bűntudatot, ami a vonásaikon megjelent, nem lehetett letagadni. Láthatóan Huntert viselte meg a dolog a leginkább. A válla kissé előreesett, ahogy elfordult, hogy másfelé nézzen. Crosshair ugyanakkor közömbösnek látszott. Nyilvánvalóan nem sokat törődött az érzéseiddel. Ezt egészen eddig is tökéletesen nyilvánvalóvá tette.

- Akárhogy is, de hagyd abban, mert mint mondtam, inkább nem szeretném üres gyomorral teljesíteni a küldetést. - nézett rá gúnyosan a mesterlövész, miközben erősen ráharapott a szájában lévő fogpiszkálóra.

- Mégis mi a fene ütött ma beléd? - kérdezte hirtelen Echo, és hallottad, hogy a háttérben Tech is egyetért. A nyílt ellentámadás meglepte Crosshairt egy pillanatra, mivel készületlenül érte a többiek vádja. - Durvább és mogorvább voltál ma, mint általában. Amióta megismertük a dokit, igazi bunkó vagy.

- Crosshair! Echo! - Hunter hangja a levegőbe hasított. Az utasításból jól kihalattszó szigor érezhetően ott volt a kis helyiség levegőjében. - Elég volt! Befejezni! Most!

A felszólításra mindketten elhallgattak. Echo gyorsan másfelé nézett, miközben Crosshair csak komoran bámult tovább. Végül azonban egyikük sem mondott semmit. Mindketten úgy döntöttek, hogy csöndben maradnak, Huner pedig bocsánatkérően rád mosolygott.

- Elnézést a korábbiért. – szólt egyszerűen, miközben figyelmeztető pillantást vetett Crosshairre, aki úgy tűnt mondani akar valamit. A tekintetéből egyértelműen kiolvasható volt az utasítás, hogy maradjon csöndben. - Nem fogok hazudni, néha kissé problémásak vagyunk.

- Minden rendben, Hunter.

Igazából nem volt.

Crosshair még mindig úgy meredt rád, mintha te lennél a legrosszabb dolog, ami valaha is keresztezte az útját, és most már Echo is alig fordult feléd, köszönhetően a mesterlövész megjegyzéseinek. Valójában ő volt az egyetlen, aki megpróbált téged bevonni a csapatba, most azonban túlságosan lehangoltnak tűnt ahhoz, hogy bárkihez is hozzászóljon. Szinte olyan volt, mintha a mogorva klón az egészet ellened tette volna. A gúnyos vigyora és barátságtalan megjegyzései tökéletes módja voltak annak, hogy egyértelművé tegye, hogy nem lát szívesen maguk között.

Crosshair nem akarta, hogy ott légy és ez a napnál is világosabb volt.

Tehát nem. Nem volt rendben, de őszintén megvallva nem volt szíved ezt megmondani Hunternek. Úgy tűnt, örül, hogy pillanatnyilag nincs vita. Meglehetősen fáradtnak látszott, és ez elhitette veled, hogy az ilyen harcok elcsendesítése mindennapos számára. Szegény őrmester valóban úgy nézett ki, mint akire már ráférne egy kis pihenés.

A csönd ismét körbeölelt titeket. Még Wrecker sem csinált nagy zajt, ahogy azzal kezdte szórakoztatni magát, hogy a szállítóhajó mellett elsuhanó tájat figyeli. Bár időnként megfordult, hogy megkérdezzen Techtől egy-egy dolgot arról, amit odakint látott. Ettől eltekintve azonban senki nem beszélt. Nyomasztó lett a légkör, ahogy a sötétben álltatok.

- Szóval... Általában az egyik orvosi osztályon állomásozik, igaz? - Ezúttal Hunter szólított meg, bár láthatóan kínosnak érezte az egész szituációt. Eltűnődtél, hogy vajon Echo utolsó megjegyzése késztette-e arra, hogy társalgást kezdeményezzen veled. Bár az sem kizárt, hogy csak azt próbálja felmérni, hogy mennyi tapasztalatod van a csataterek esetében. - Hallottam, hogy nem sűrűn dolgozott harctéri orvosként.

Összeráncoltad a szemöldöködet és vállat vontál. Nem volt értelme hazudni, végtére is igaz volt. Valóban nem dolgoztál túl gyakran harctéri orvosként. - Jól hallotta, őrmester. Hacsak nincs szükség további orvosokra bizonyos küldetésekhez, akkor általában az egyik bázison maradtam dolgozni.

- Oh, milyen kedves. - csikorogta Crosshair, mielőtt Hunter újra megakadályozhatta volna. Egyértelmű nemtetszéssel rágta az új fogpiszkálóját. - Természetesen az összes orvos közül pont azt kellett megkapnunk, aki alig látott harcteret. Látod? Mondtam, hogy ott kellett volna őt hagynunk, Hunter.

- Crosshair…

- Valójában rengeteg konfliktust láttam. Túl sokat is, ha engem kérdez. - vágtál közbe, mielőtt még Hunter letromfolhatta volna a mesterlövészt. Elfordítottad a tekintetedet, ahogyan az előző csaták emlékei hirtelen megjelentek előtted, de aztán gyorsan összeszedted magad és újra egyenesen a férfire néztél és érezted, hogy megint ébredezni kezd benned a harag. - Azt hittem a korábbi beszélgetésem Echoval egyértelművé tette ezt, mielőtt olyan durván félbeszakította.

Echo halk nevetést hallatott, amit hamar igyekezett köhögésnek álcázni. Crosshair egy gyors pillantást vetett rá, mielőtt ismét rád meredt volna. Ezúttal nem hátráltál meg. Úgy döntöttél, hogy kitartasz, ahogy korábban tetted a hangárban. Nem voltál hajlandó hagyni, hogy győzzön. Sose hagynád, hogy nyerjen.

- Oh, ho, ho! A doki tapasztalt egy s mást! - Wrecker hangosan felnevetett. - Jobb lesz, ha vigyázol, Crosshair, mert úgy tűnik, hogy ellenfeledre akadtál!

- Kétlem. – morogta a megszólított.

- Nem kell miattam aggódniuk, amikor kimegyünk. - Úgy döntöttél, hogy nem vagy hajlandó tovább foglalkozni a mesterlövésszel. Valami, amit csak sejtettél, hogy mi, csak még inkább irritálta őt. - A hozzám hasonló beosztásban lévő valamennyi egészségügyi személyzetnek alapvető terepismeretekkel kell rendelkeznie. Gyakran tartunk emlékezet frissítő tréningeket.

- Várjon, akkor... most innentől tényleg mellénk van rendelve? - vágott közbe Wrecker ismételten, mielőtt Hunter folytathatta volna a beszélgetést. A közbeszólás miatt összeráncolta a szemöldökét és sóhajtott egyet, bár a nagydarab férfinak ez fel sem tűnt. Mindez megmosolyogtatott téged egy kicsit.

Szegény őrmesternek valóban szüksége volt egy kis szünetre.

- Mit gondolsz, mégis mit értettek az alatt, hogy kaptunk egy saját harctéri dokit, Wrecker? - Crosshair megforgatta a szemét, és egy kicsit erősebben harapott rá a fogpiszkálójára. - A nyakunkban maradt. Persze csak ha nem történik vele valami.

- Igen, jórészt magukkal leszek, Wrecker. - mondtad, miközben úgy döntöttél, hogy figyelmen kívül hagyod a mesterlövész utolsó, baljós megjegyzését. Az igazat megvallva kevesebb, mint egy órát töltöttél vele és máris az idegeidre ment, és lehet, hogy a végén harapósabb leszel, mint tervezted. - Elmegyek minden küldetésre, amire megkérnek, és ha nem magukkal dolgozom, akkor folytatni fogom a kötelezettségeimet az orvosi bázison.

- Oh, vaó! - mondta Wrecker ámulattal az arcán. A szeme tágra nyílt és úgy csillogott, ahogy még előtte senkié. - Hallod ezt? Saját orvosunk van!

- Ezt megelőzően sose volt velünk saját harctéri orvos. Általában ideiglenes személyzetet kaptunk, vagy magunk mentünk el az orvosi szárnyba. Vagy ez, vagy Tech elintézi. - biccentett Hunter Tech felé, miközben beszélt.

Tech egészen eddig, tehát az út nagy részében csöndben maradt, kivéve, amikor tett pár megjegyzést, miközben babrált valamit az adattábláján. Úgy tűnt a körülötte folyó beszélgetés nem tart számot az érdeklődésére, sőt, mintha inkább csak unalmasnak találta volna. Elgondolkodtatott, hogy vajon ez azért van, mert nem akart társalogni, vagy egyszerűen csak a témáknak volt köszönhető. Azt gyanítottad inkább az utóbbi.

- Oh, igen, ez igaz. Természetesen sose bántam. - Tech egy pillanatra fölnézett az eszközéről, amelyen dolgozott és rád mosolygott. - Örülök, hogy valaki más fog foglalkozni ezzel a feladattal, mert ezáltal, több időm jut munkálkodni az olyan dolgokon, mint ez.

- Min dolgozik?

- Oh, egek! Miért kellett megkérdeznie? - Crosshair ingerülten sóhajtott, és a többiek gyors körbepillantása azonnal az értésedre adta, hogy hasonlóképp éreznek. Még Echon homlokán is apró ráncok jelentek meg a kérdéstől.

- Örülök, hogy megkérdezte! - fogott bele Tech, mielőtt a mesterlövésznek lehetősége lett volna bármi többet mondani. - Mint látja, megpróbálom befejezni ezeket a számításokat, ezáltal meg tudom határozni...

Néhány másodperc alatt teljesen elvesztél Technek az új projektjével kapcsolatos magyarázatában. Időnkén bólogattál és mindent megtettél annak érdekében, hogy mindent megérts, miközben a férfi a nyakadba zúdította az összes ezzel kapcsolatos információt. Nehéz volt összpontosítani attól a szúrós pillantástól, amivel a mesterlövész fixírozott téged, de végül valahogy mégiscsak sikerült.

Kiderült, hogy Tech órákig képes beszélni, ha lehetőséget kap rá. Mindössze csak a megfelelő témára volt szüksége hozzá. Persze, nem mintha annyira bántad volna. Jó volt látni, hogy ennyire érdekli őt az, amiről éppen mesélt neked. Az izgatottság, ahogy elmagyarázta és megmutatta neked a számításait csak még inkább mosolyogásra ösztönzött.

- Nem sokat értett meg belőle, igaz? - kérdezte végül Tech, miután a magyarázata végére ért. Kissé összeráncolta a szemöldökét, ahogy rád nézett, majd újra a készülékre, amin ezt megelőzően a számításait végezte. Látszott, hogy nem dühös rád, amit a motyogása is igazolt, hogy esetleg rosszul magyarázott.

- Oh. Ah... Nem, nem igazán. - ismerted be, de igyekeztél kedvesen mosolyogni rá. - De ennek ellenére is érdekesnek találtam.

Tech erre gyengéden visszamosolygott és úgy tűnt, hogy szándékában állt volna válaszolni neked, amit azonban egy Crosshair felől érkező zaj akadályozott meg. A hang majdnem nevetésnek tűnt, de csak majdnem. Ezt hallva és a gúnyos pillantástól, amit feléd küldött, ráncba szaladt a homlokod. - Ő csak egy orvos, Tech. Mit vártál?

- Valószínűleg többet értettem belőle, mint maga! - Csattantál föl. Az ingerültség, amit a mesterlövész viselkedése váltott ki belőled, egyre csak nőtt. - Ha ilyen okos, miért nem magyarázza el, hogy miről beszélt?

- Éppen nem figyeltem. - hajolt közelebb hozzád teljes nyugalommal. A mozdulat egy egyértelmű kihívás volt feléd, amit teljes mértékben el akartál fogadni.

- Ohh, annyira el volt foglalva. Egyébként is, mégis mi baja van velem? - Éles tekintettel meredtél rá, ahogy te is felé hajoltál. - Egy órája sincs, hogy találkoztunk és mégis egész úton engem kóstolgat!

Ez volt az első alkalom, amikor láttad, hogy a férfi arcán megjelenik egy széles vigyor. Bár ez egy meglehetősen ijesztő vigyor volt. Egy olyan, amitől csak még jobban elkapott az indulat.

- Kóstolgatom? Ne tartsa magát ennyire különlegesnek, doki. Maga csak egy...

- Rendben, akkor ezt mindketten most hagyjátok abba. De azonnal! - Szakított félbe titeket kemény hangon Hunter, mielőtt még a mesterlövész befejezhette volna a sértést. A szigorú tekintet, amelyet Crosshair és feléd intézett, egyértelmű figyelmeztetés volt, hogy fejezzétek be a viszálykodást, majd ellenőrizte a csukló kommunikátorát. Úgy tűnt, hogy a másik klónnak még sok mondanivalója lett volna és te is csalódott voltál, amiért rendre lettetek utasítva. Nem mintha azt szeretted volna, hogy a lövész durva legyen veled. - Közeledünk a leszállási ponthoz. Készüljetek a landolásra.

Az őrmester szava hallatán mindenki felvette a holmiját. A válladra vetetted az orvosi táskádat, és gyanakodva figyelted a szemed sarkából a mesterlövészt, ahogy felemeli a puskáját. A legkevésbé sem bíztál benne, és miután észrevette, hogy őt nézed, ismét felvonta a szemöldökét. Mintha ki akarta volna provokálni, hogy mondj valamit, de nem voltál hajlandó ezt a szívességet megtenni.

Amikor leszálltatok, Hunter intett, hogy kövesd, mielőtt kiszállt volna a hajóból Techel.

- Rendben, menjünk, és legyünk gyorsak.

- Legközelebb ne provokálja ki, hogy ilyet csináljon, doki. - mondta Crosshair a pillanatokkal korábban kiszálló Hunterre célozva, miközben elment melletted. Kivette a fogpiszkálót a szájából és a földre pöckölte, mielőtt föltette volna a sisakját. - Szeretném, ha nem szakadna ki a dobhártyám.

- Meglep, hogy van bármi, amit szeret. - motyogtad az orrod alatt.

A mesterlövész azonban tisztán hallotta a megjegyzésedet, mivel egy pillanatra megállt. Szerencsére - vagy nem - egy szót sem szólt. Mindössze annyit tett, hogy a leggyilkosabb pillantást vetette rád a válla fölött, amit életedben láttál, mielőtt még a fejébe húzta volna a sisakot és elindult volna, hogy csatlakozzon az őrmesterhez, aki épp a küldetés részletiről készült tájékoztatást adni.

Bizton állíthattad, hogy Crosshair gyűlöl téged. Hogy miért? Ebben nem voltál biztos, de az igazat megvallva nem is akartad tudni.

- Ne hagyja, hogy felzaklassa. Általában mindig ilyen. - mondta Echo, miközben megnyugtatóan megveregette a vállad. - Még velünk is.

- Hogy mi? A nap huszonnégy órájában morcos?

Echo úgy nézett ki, mintha nevetne ezen, és még Wrecker is csatlakozott, miközben elment mellettetek.

- Ha, ha, ha! Doki, egyre jobban kedvelem magát. Szerintem nagyszerűen be fog illeszkedni!

- Sajnálatos módon. - mondta Echo miközben mindketten egyszerre szálltatok ki a hajóból. Lehet, hogy végül tényleg össze tudsz barátkozni valakivel. - Ne aggódjon, majd megszokja.

A férfi szavaitól csak még jobban összeráncoltad a homlokod és a tőled telhető legjobban igyekeztél, hogy ne foglalkozz túl sokat a híres mesterlövésszel való keserű tapasztalatoddal. Mindketten elindultatok, hogy csatlakozzatok a többiekhez, miközben Hunter belekezdett a magyarázatba, hogy pontosan mire is készültök.

A 99-es Klón Haderő mellé való beosztásoddal kapcsolatos bizonytalanságod egészen addig nem tört elő, amíg meg nem érezted a férfi tekintetét magadon, immáron sokadjára aznap. A súlyát még úgy is érezted, hogy a sisakja eltakarta a szemét. Egyértelmű lett, hogy nem adja fel egykönnyen a dolgokat, pedig éppen felsóhajtottál volna a megkönnyebbüléstől, gondolván, hogy már nem kell foglalkoznod vele a hátralévő időben.

Hosszú lesz ez a küldetés, és a megbízatás még hosszabb.

#crosshair #crosshairxolvasó #the bad batch #tbb crosshair #gyógyír a szívnek #reluctant-mandalore #tbbrajongói történet #the bad batch rajongói történet #star wars

4 notes · View notes